Békés Megyei Hírlap, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-04 / 3. szám
4. OLDAL - 2002. JANUÁR 4., PÉNTEK KÖR KÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Zsaru Ritka az emberkereskedelem megyénkben Pincérnői állással kecsegtették - útszéli,,munka” lett a vége Tegnapi lapunkban beszámoltunk arról, hogy egész kis háremet tartott fogva a kecskeméti és szolnoki éjszakai élet egyik „nagymenője”, amikor szilveszterkor rátört a kommandó Kecskeméten. A rajtaütést egy Békés megyei lány feljelentése alapján hajtották végre. Békés megye- A 18 éves, megyénkben leány - a gyanú szerint az őt fogva tartóktól megszökve - a lakhelye szerinti rendőrkapitányságon tett feljelentést, és ennek alapján léptek akcióba a Bács-Kiskun megyei kollégák — mondta érdeklődésünkre dr. Hajdú Antal ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. A lányt információink szerint pincérnői állással kecsegtették, ehelyett azonban a gyanú alapján 250 ezer forintért eladták, és a vevő útszéli prostitúcióra kényszerítette. Úgy tudni, nem ő volt az egyetlen Békés megyei lány, akit így „foglalkoztattak” a közelmúltban Kecskemét környékén. Hajdú ezredes hangsúlyozta, hogy Békésben ritkaságszámba megy az emberkereskedelem, bár évente egy-két eset akad, amely a hatóság tudomására jut. Az emberkereskedelem egyébként nem olyan régen hatályban lévő bűncselekményfajta, és a törvény igen szigorúan bünteti. A bűnügyi igazgató kérdésünkre szólt arról: a főutak melletti prostitúció megyénkben tömegesen eddig sem volt jelen, de az utóbbi időben még inkább visszaszorult. ____________________________________________________Bt Kerékpártolvajok a szomszéd megyéből Füzesgyarmat A szomszéd megyében kapták el azt a két férfit, aki nemrég Füzesgyarmatról kerékpárt lopott. A szerepi gyanúsítottakat Bihamagybajomban „kapcsolta le” az ottani körzeti megbízott. párral közlekedett, amelynek eredetéről nem tudtak hitelt érdemlően elszámolni - kezdte az eset feltárását Pikó Tamás rendőr főhadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A Biharnagybajomból érkezett információ alapján a szeghalmi- December 30-án a délutáni órákban a biharnagybajomi körzeti megbízott telefonon tájékoztatta kapitányságunkat. Elmondta: Bihamagybajomban igazoltatta A. Z. és V. S„ szerepi lakosokat. A két férfi egy olyan keréknyomozók is adatgyűjtésbe kezdtek. így derült ki, hogy a Bihamagybajomban lefoglalt kerékpárt néhány nappal korábban Füzesgyarmaton, a Mátyás király utcából lopták el. A. Z.-t és V. S.-t a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. A két férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Ellenük lopás vétség miatt indult eljárás. Képzelt bűncselekmények sértettek nélkül A rendőrségnek sokszor meggyűlik a baja a különböző bűncselekmények elkövetőivel. Ám, bármilyen hihetetlen, de a közelmúltban olyan esetek is fejtörést okoztak a rend őreinek, amikor nem történt bűntény. Dél-Békés A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság december hónapban négy településen öt esetben kezdeményezett intézkedést valótlan bejelentések alapján. Mint azt Kiss László bűnügyi vizsgáló elmondta, a bejelentések mindegyike kiemelkedően súlyos bűncselekményekről szólt. Ebből kiindulva a nyomozást nagy erők bevonásával kezdték meg. Az adatgyűjtéskor azonban arra derült fény, hogy valójában nem történt bűncselekmény és nincsenek sértettek sem. Ilyen volt például egy feltételezett rablás, amelyről a feljelentő erősen ittas állapota miatt nem tudta megállapítani, hogy a jelzett esemény megtörtént-e vagy csak álmodta. Egy másik történetben az erőszakos közösülést a szülőktől való félelmében találta ki a fiatal leány, amellyel a csavargását akarta leplezni. Mivel az állítások valótlanok voltak, így egyéb fontos feladatoktól vonták el a szolgálatteljesítő rendőröket. Az ügyben a bejelentőket büntető jogi felelősség terheli, ezért a rendőrség több személlyel szemben feljelentést tett az illetékes ügyészségi nyomozóhivatalhoz. _______h.m. St adler József milliárdos adóssága Megkérdeztük olvasóinkat Jól választott szakmát? Szűcs Szabó András Mátyás, nagybánhegye- si nyugdíjas:- Az én sorsom nem mindennapi. Huszonegy éves koromig Magyarországon éltem, majd öt évig Jugoszláviában. Ezután 33 évig Belgiumban tartózkodtam. Most onnan kapom a nyugdíjam. Nem panaszkodhatok. Voltam bányász, néhány évig gazdasági alkalmazott, majd 26 évig üveggyári munkás. 1975-től azonban rendszeresen hazalátogattam. Szegény családból származom, apám komenciós béres volt. Tíz éves koromtól már pásztorkod- tam. Nem félek a fizikai munkától, most is gazdálkodom a kertben. Ismét hasonlót választanék. Fábry Zoltán, kecskeméti kőműves:- Mivel a kő- művesség nehéz fizikai munka, ezért ha újra fiatal lennék, könynyebbet választanék. Másrészt a falvakban nincs nagy lehetőség az építkezésekre, ezért a megélhetés is nehezebb. Hiába vállalok festést és mindenféle munkát, nincs elég megrendelő. A jövő lehetőségét az elektronikában látom. Ha most keresném a szakmát, akkor a számítástechnikát tanulnám. Bár, nem ijedek meg a nehéz fizikai munkától, főként amit a, szabadban kell végezni. A legnagyobb baj, hogy a kétkezi munka elvesztette értékét, nem fizetik meg. Bene Mihály, mezőkovácsházi magánkereskedő:- Ha tehetném, nem választanám újra a kereskedelmi szakmát. Fizikailag nehéz és a jelenlegi gazdasági körülmények között nem kifizetődő. Az emberek többségének itt vidéken nincs munkája, keresete, így a vásárlóerő is szűkös. Hiába jön a karácsony, mégis alacsony a forgalom. Ráadásul a piacozással nyáron a tűző napon, télen a legnagyobb hidegben is menni kell. Ha fiatal lennék, szívesebben vállalnám a tanulást, hogy könnyebb és pénzesebb szakmát választhassak. Gondolom, egyik ilyen a bankszakma. Juhász Mihály, medgyes- egyházi magánzó: — Az eredeti szakmám bányász-lakatos, de ma ezzel semmire se megyek. Magyarországon felszámolták a bányákat vagy tönkrementek, így nincs ránk szükség. Mint tapasztalom, a fizikai munkával egyébként is nehéz boldogulni. Se becsülete, se eredménye nincs. Hiába képezik az embereket, ha nem tudnak elhelyezkedni. A fiatalok többsége tanul, de így sem biztos a munkahelye. Olyan szakmákban látom a boldogulást, mint a pénz- vüág vagy a jogi pálya. Ha újra kezdhetném, biztosan a számítás- technika felé fordulnék. h. m. D-FOTÓ: VERESS ERZSI Alacsonyan szállnak a karácsonyfák JELZŐTÁBLA. (1) Medgyes- egyházán a polgármesteri hivatal nevében érkezett feljelentés a mezőkovácsházi kapitányságra, mivel a Zsilinszky és Árpád utcák kereszteződésében a „Tehergépkocsival behajtani tilos!” jelzőtáblát valaki megrongálta és egy darabját eltulajdonította. A rendőrség közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett alapos gyanúja miatt kezdett nyomozást. ITALBOLTBA. (1) Dombegyházon, a Zöldhatár italboltba ment be hívatlan látogató az ablak be- feszítése után, ahonnan 64 doboz cigarettát, egy doboz rágót, két üveg üdítőt, kilenc tábla mogyorós csokoládét és 7000 forint készpénzt vitt magával. FELEDÉKENY. (1) Dombiratoson, a Béke utca lakója tett feljelentést egy kevermesi ellen, aki megvásárolta három hízóját 125 ezer forintért, ám az árnak csak egy részét fizette ki. A fennmaradó 65 400 forintot, valamint a kölcsönkért istállóajtót a mai napig nem adta vissza, illetve nem fizette ki. A rendőrség csalás vétség alapos gyanúja miatt vonta kérdőre a feledékeny vásárlót. PETÁRDÁS OSZTRÁK, (ö) Eljárás indult egy osztrák állampolgár ellen, aki december 29- én Gyulán, az Almássy Kálmánná téren petárdákat dobált. A ruházata átvizsgálásakor 42 petárdát találtak nála a rendőrök. ZSÁKOS EMBER, (ö) Gyalogosan zsákot cipelő férfira lettek figyelmesek a rendőrök a napokban, aki Gyula felől Elek hányába haladt az úton. Az 58 éves gyulai L. S. a zsákjában alumínium- fedlapot és szerszámokat cipelt. Kiderült, a férfi ezeket a szennyvíztisztító-telepről lopta. Korábban már két „szállítmányt” összetört és eladta, úgy gondolta, most is beválik az eddigi módszere. FENYŐTOLVAJOK, (ö) Még karácsony előtt Gyuláról, Farkashalomról fenyőlopásról kaptak jelzést a rendőrök. Az egyik tanyáról két, 5 méteres fenyőfát loptak el úgy, hogy derékban kettéfűrészelték és teherautóra rakták. A rendőrök a tanyától néhány száz méterre megtalálták a fenyőtolvaj fiatalembereket, a gyulai D. R.-t, Cs. J.-t és D. K.-t. SZILVESZTERI „MURI”, (ö) Gyulán, a Kék fény nevű vendéglátóhelyen december 31-én zártkörű rendezvényt tartottak. Két gyulai fiatalember, R. I. és K. S. szerettek volna részt venni a mulatságban, ám ezt a bent lévők nem óhajtották. A két fiatal- • ember addig rugdosta a kirakatüveget, amíg az be nem tört. A rongálással mintegy százezer fo- rint kárt okoztak. ■ Akasztó Mintegy 11 milliárddal tartozik 51 hazai cégnek Stadler József, akit októberben első fokon öt év hat hónap börtön- és kétmillió forint pénzbüntetésre ítélt a Bács-Kis- kun megyei bíróság. Egyebek között különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalásban, adócsalásban, magánokirathamisításban és számviteli fegyelem megsértésében találták bűnösnek. Stadler állítja: a cégéhez kirendelt felszámolóbiztos minden bizonnyal elszámolta magát, bár azt elismerte, hogy „néhány cégnek” valóban tartozik. Barra István kecskeméti felszámolóbiztos megerősítette: 51 hazai cégnek, körülbelül 11 milliárddal tartozik Stadler József vállalkozó. Az akasztói stadion tulajdonjoga sem tisztázott teljesen, a létesítmény egyelőre befejezetlen beruházásnak minősül, amely nincs a Stadler Kft. tulajdonában. A gyanúsított tagadja, hogy ilyen nagy mértékű adóssága lenne. Azt elismeri, hogy a felszámolás alatt álló Stadler Kft. nem tudott minden számlát kiegyenlíteni, de ekkora adósságot nem halmozott fel. A díszben pompázó karácsonyfák ideje lassan lejár. Bár a legtöbb családban megvárják víz- kereszt napját, január 6-át a díszek eltávolításával, vannak karácsonyfák, amiket már január első napjában kiebrudaltak otthonról. Orosháza belvárosában, ha nem vigyáz az ember, még akár jól fejbe is vághatja egy- egy alacsonyan „szálló” fa. Orosháza Az elmúlt évek tapasztalata szerint (de egy nem éppen égi áldásként aláhulló, szebb napokat megélt karácsonyfát már idén is láttam a mélybe zuhanni), vannak olyan emeletes házban lakó polgártársaink, akik nem szeretnék potyogó tűlevelekkel teleszómi a lépcsőházat, éppen ezért fogják és kidobják az ablakon a fát. Ahogy esik, úgy puffan! Ha szerencséje van az arra járónak, akkor megússza! Persze a többség szépen „búcsúztatja” el a fáját, kézben viszi le a kükáig. A városgazdálkodási rt. idén is térítésmentesen szállítja el a karácsonyfákat. Kérésük, a tömbházakban élők a gyűjtőedény mellé helyezzék ki a fákat, egykupacba, hogy ne csúfítsa a várost. A fákat innen naponta szállítja el az rt. A kertes házakban élők pedig a szemétszállítás napján helyezzék ki fenyőiket az utcára, szintén a szemétgyűjtő edényük mellé. Mint Bánfalviné Feldmann Ágotától, a részvénytársaság vezérigazgatójától megtudtuk, az elmúlt években a szeméttelepre kerültek a lecsupaszított karácsonyfák. Tavaly azonban sikerült a cégnek egy aprító berendezést beszereznie, vagyis idén már komposzt készül a fenyőkből, ami a beérés után, nyáron, a város közterületein kialakított virágágyások táplálására szolgál majd. kovács erika Állami támogatással Gyomaendrődön Az Oktatási Minisztérium segítsége révén az önkormányzatok a településeken működő közoktatási intézmények számára olyan szakértői munkát is igénybe vehetnek, amelyek államilag nem finanszírozottak. A gyomaendrődi önkormányzat élve a lehetőséggel, két témában kérné a támogatást. A nem önkormányzati fenntartású intézmények, így a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és a közoktatási megállapodás keretében tevékenykedő óvodák működésének ellenőrzéséhez igényelnék a szakértői segítséget, továbbá a kétszintű érettségire való felkészülésben szeretnék segíteni a helyi gimnáziumot. A szakértői munkák összességükben előreláthatólag elérik az egymillió forintot. A minisztériumi pályázathoz feltételül szabott húsz százalékos önerőt az önkormányzat vállalja. ______________iri Kö szöntötték a legifjabbakat Orosházán Az óév utolsó babája december 31-én 20 óra 20 perckor született meg az orosházi kórházban. Szántó Roland 2850 grammal és 48 centiméterrel látta meg a holdvilágot. Néhány órával később, már az újesztendőben, követte őt egy kislány, Evelin Solorzano, akinek anyukája magyar, apukája pedig spanyol. Az ifjú hölgy „méretei”: 3410 gramm és 46 centiméter. Az év utolsó babáját és anyukáját, Szántóné Zsadony Margitot az újév első perceiben Fetser János polgármester köszöntötte, a kis Evelint és mamáját, Garai Évát pedig január 2-án dr. Szokolyai Káilmánné, az önkormányzat népjóléti és szociális osztályának vezetője és Némethné Benczúr Márta kereste fel. Az anyukák a virágcsokor mellé 50 ezer forintot kaptak az önkormányzattól ajándékba. _______________________________le. Kn er emléktér Gyomán Gyomaendrődön, a régi piactérként ismert területen a helyi önkormányzat a Kner család egyetértésével és támogatásával emléktér kialakítását tervezi. A város felkérésére Sziráczki Mihály táj- és kertépítő mérnök tanulmánytervet készített. A négy tervjavaslatot a Képző- és Iparművészeti Lektorátus véleményezte, kiválasztva az általuk javasoltat. A javasolt terv középpontjában Kiss Nagy András szobrászművész által készített Kner-emlékmű szerepel. A jelenleg a Fő út mellett látható emlékmű áthelyezéséhez a szobrász özvegye hozzájárult. A terv szerint a régi piaci épületeket a templomkerti és iskolai kerítéshez illeszkedő téglalábazatú kovácsoltvas ke- rítés váltja fel._____________________________iri KR ÓNIKÁJA Megjelent a Gerendási Hírek A gerendási képviselő-testület még októberben döntött arról, hogy egy pártoktól független, a helyi közélettel foglalkozó időszaki lapot hoz létre. Az újság első számát nemrégiben vehették kézbe a gerendásiak. A lap szerkesztésére Nédó Géza újságírót kérte fel az önkormányzat. - Egy helyi orgánumnak nem is lehet más célja, mint közérthető módon tájékoztatni a lakosságot a napi eseményekről, az önkormányzat tevékenységéről, a közügyek alakulásáról, a közérdeklődésre számot tartó helyi ügyekről — fogalmazott a főszerkesztő. — Lapunk, a Gerendási Hírek 600 példányban jelenik meg, ingyenesen jut el minden háztartásba, ami a mai nehéz gazdasági helyzetben igen örvendetes tény. Újságunk jelenleg kéthavonta kerül az olvasók kezébe, amennyiben igény mutatko- zik rá, elképzelhető, hogy havilappá alakulunk, k. e. Segítséget kémek a szeretetotthonba A családok átmeneti otthonát karácsony előtt avatta fel a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Orosházán, a Mikszáth Kálmán utcában, a volt kisiskola átalakított és felújított épületében. Az intézmény kilenc bajba jutott család számára nyújthat átmeneti menedéket. Az otthont szépen berendezték, ám még néhány használati tárgyra szükség lenne, egyebek mellett centrifugára, keverőtárcsás mosógépre, gyermekágyra és játékeszközökre. Az átmeneti otthon munkatársai kérik, aki tud segítsen. Akik feleslegessé vált, de még jól használható eszközökkel rendelkeznek, ha tehetik, adományként juttassák el a kért berendezéseket, játékokat a Mikszáth Kálmán utcai új intézménybe.______________________k.e. El lenőrzés a telepeken A közelmúltban a gyomaendrődi önkormányzat ellenőrizte a város illetékességi területén működő harminchét nagy állattartó telepet. Törvényi előírás, hogy a telepeken állomány-nyilvántartást vezessenek, illetve a település jegyzőjét a tartott állatok számáról, fajtájáról és a tartás helyéről tájékoztassák. Gondoskodni kell továbbá a melléktermékek és a hasznosítatlan állati eredetű anyagok ártalmatlanításáról. A vizsgálódás során kiderült, hogy az állattartók 87 százaléka vezet szabályszerű elhullási naplót. 64 százalék a gyomaendrődi gyepmesteri telepre szállítja az állati hullákat, 13 százalék más telepre szállít. 23 százalék a kutyának adja, illetve elégeti a tetemeket. Az ártalmatlanná tételig az állattartók 44 százaléka őrzi valamilyen zárt tárolóban a tetemet. __________________________________________Bt