Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-04 / 282. szám
6. OLDAL - 2001. DECEMBER 4., KEDD KÖRKÉP/SZOLGÁLTATÁS MEGYEI HÍRLAP Kortyonként A KIÁLLÍTÓK. A bor és pezs gőünnepen a következő gyártók, forgalmazók állítanak ki: Varga Pincészet Kft. (Bada- csonyörs), Villányi Borászat Rt., Zwack Borház, Tokaj Kereskedőház Rt., Ostoros- Novajbor Rt. (Eger), Első Hazai Borkereskedelmi Kft., Biovitis Bt., Szőlőfürt Mezőgazdasági Szövetkezet (Kecel), Henkell & Söhlein Hungária Kft., Kékkúti Ásványvíz Rt., Chio-Wolf Magyarország Kft., Gyulai Húskombinát Rt. VERSENY IS. A szervezők megrendezik a Békés megyei termelők által készített háziborok versenyét is, mellyel kapcsolatban az érdeklődők a (06) 30 436-6971-es telefonszámon kaphatnak információt. A szakmai zsűri szerinti legjobb háziborok termelőit ajándékokkal jutalmazzák. VÖRÖSBOROS FŐVÉDNÖK. A sportcsarnoki kiállítás és vásár fővédnöke Végh László, a megyeszékhely országgyűlési képviselője. Érdeklődésünkre elmondta, hogy ő a száraz vörösbort kedveli leginkább. Hozzátette: 100 éve — amikor a filoxéra-járvány Csabán elvitte a szőlőt - nincs jelentős szőlő- és bortermelés a megyeszékhelyen, de az emberek ettől függetlenül szeretik a jó borokat. SAJTKÍSÉRET. A borozáshoz sajtfalatkák fogyasztása dukál - vallják sokan. A szervezők gondoskodtak arról, hogy finom sajtokban se legyen hiány a fesztiválon. A Magyar Sajtklub termékei megtekinthetők és természetesen megkóstolhatók lesznek a rendezvényen. Csabai bor- és pezsgőünnep Sörre bor, mindenkor — tartja a mondás, és így van ezzel rendez- vényileg a Bora— Patrick Kft., valamint az Expo- Team Kft. is. A nagy sikert aratott békéscsabai sör- fesztivál után december 7—8-án, pénteken és szombaton megrendezik a Csabai bor- és pezsgőünnepet a megyeszékhelyi sportcsarnokban. Pezsgőkből, finom borokból a sportcsarnokban sem lesz hiány. Felvételünk a Bora-Patrick Kft. békéscsabai, Corvin utcai italdiszkontjában készült A legjelentősebb magyarországi borvidékek — például tokaji, villányi, alföldi - termékeivel, valamint többek között Törley és BB- pezsgőkkel találkozhatnak az érdeklődők a kétnapos kiállításon és vásáron. A szervezők nevében Bora Imre elmondta: a hazai borok látványos forgatagában különleges chilei, kaliforniai és francia palackozású nedűkkel is szolgálnak a látogatóknak. A rendezvényen a kóstolás mellett lehetőséget biztosítanak arra is, hogy mindenki megvásárolja a karácsonyi asztalra a finom borokat, illetve ajándékként meglepje ezekkel barátait, ismerőseit. Természetesen a pezsgőkre is igaz mindez, csak már ha ünnephez kötjük, inkább a szilveszter jut eszünkbe. A bor- és pezsgőünnepre mindkét napon 300 forint lesz a belépő. Ez magában foglal egy emblémával ellátott szép borospoharat és benne van a műsor megtekintése, melyben pénteken és szombaton is neves, népszerű előadók lépnek színpadra Koós Jánostól, Payer Andrástól a „3+2” együttesig. Fejedelmi ételsor fogyasztható Minden bizonnyal felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújt a „benevezőknek” Mátyás király lakomája a bor- és pezsgőünnepen, szombaton este a sportcsarnok küzdőterén. lök és rozmaringos lúdcomb pöf- feszkedve kinyomá a veresboros kápuszta és az ízletes csicsóka szusszát is. Nyalánkságként mákos rögök. A menü árában a vacsora időtartama alatt benne foglaltatik a korlátlan borfogyasztás. Egyébként, ha valaki valamit nem értene a lakoma leírásából, annak korunkbeli fordítással is szolgálnak a fenti telefonszámokon. Közönségvonzó programok December Z, péntek 14.00 Csapra verik a boroshordókat, kinyit a vásár 15.00 Slágerek Búkor Csaba előadásában 15.30 Sebestyén Tibor tánczenével szórakoztatja a közönséget 16.00 A Csabai bor- és pezsgöünnepet megnyitja a rendezvény fővédnöke, Végh László országgyűlési képviselő 16.15 A Békés Megyei Hírlap-rejtvény sorsolása 16.30 A Békés Megyei Hírlap ajándékaként Jankó Csaba műsora 17.00 Lukács Bálint, az idei egri bordalverseny győztese nótákat ad elő 18.00 Payer András - Slágerek korhatár nélkül 19.00 Koós János műsora 20.30 Kékegyi „Bubu” fergeteges bulija kifulladásig December 8., szombat 10.00 A korán kelőknek jólesik egy pohár hűs borocska 11.00 A Gang-Sztárok Produkciós Iroda műsorai (nótaszó, szalonzene, operettdalok) 13.15 Horváth Rudi cigányzenekara húzza a talpalávalót 14.15 A Berényi Szlovák Együttes népdalkórusa a színpadon 15.00 A Bütykös Banda népi zenekar előadása 15.40 A Kamuti Néptáncegyüttes fellépése 16.30 A Békés megyei bortermelőknek meghirdetett verseny eredményhirdetése, díjátadása 16.45 Szilágyi Ida nótákat, operettslágereket énekel 17.15 Bondár Tibor tánczene műsora 18.00 Mátyás király lakomája - gasztronómiai est meglepetésekkel 18.30 A televízióból ismert Liszter Sándor cigányshowja táncosokkal, nótákkal 20.00 Újra Békéscsabán a népszerű „3+2” együttes 22.30 Kékegyi „Bubu” közreműködésével zene, tánc, vigalom Kereskedőknek, vendéglátósoknak szombaton 10-13 óráig szakmai bemutató és vásár. Karácsonyi akciók, kóstolók, rendelésfelvétel. A részletekről a (66) 453-546-os vagy a (66) 529-640-es telefonszámon adnak tájékoztatást. Az összeállítás a Bora-Patrick Kft. támogatásával készült. írta és szerkesztette: Nyemcsok László, fotó: Lehoczky Péter Élj szenvedélybetegségek nélkül! Egészségnap a tolerancia jegyében - Több százan csatlakoztak a programhoz Egészség és tolerancia. E két fogalom köré csoportosította az orosházi önkormányzat és a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a november 30-ai egész napos rendezvényét, melynek apropója, hogy december 1-jén az AIDS elleni küzdelemről, december 10-én pedig a tolerancia napjáról emlékeznek meg szerte a világon. A program több száz gyereket és felnőttet mozgatott meg ezen a napón. Orosháza A városi sportcsarnokban dr. Petróczy Gábor, a KEF városi elnöke nyitotta meg az egészség- és tolerancianapot, majd a gyerekek Pongrácz Kingával találkoztak, aki három évvel ezelőtt egy autóbalesetben elveszítette a jobb lábát. A fiatal lány testnevelési egyetemet végzett, gyermekeket tanított, ovistornát és felnőtt aerobikot oktatott. Élete volt a sport, és ma is az. Kinga ugyanis hatalmas lelki erővel rendelkezik, és szó szerint talpra tudott állni. Protézist kapott, újratanult járni, járja az országot, sőt, a világot is annak érdekében, hogy kimozdítsa a mozgáskorlátozottakat a négy fal közül, hogy megmutassa, fogyatékossággal is lehet teljes életet élni. A gyermekek szeretettel vették körül a fiatal lányt és bátran kérdezték életéről, majd együtt aerobikoztak Pongrácz Kingával. Ezen a napon az Orvostanhallgatók Egyesülete és helyi kortárs oktatók közreműködésével a város diáksága a helyi intézményekben szervezett csoportos foglalkozásokon nyíltan kérdezhetett a szenvedélybetegségekről. A szülők és pedagógusok pedig a délutáni fórumon kaptak képet a városi drogmegelőzési programról. K.E. A gyermekek szeretettel vették körűi Pongrácz Kingát és kérdezték életéről, majd együtt aerobikoztak vele d^otó* kovács Erzsébet SMS (30) 4061-110 * E-MAIL: SMS.BEKES@AXELS.HU Legyenek szívesek a Pándy kórháznál megérdeklődni, hogy a 13. havi fizetést decemberben kifizetik-e és megkapjuk-e a minimálbér nettóját? „remény” (A kórház gazdasági vezetői szerint mindent megtesznek azért, hogy még decemberben megkapják a dolgozók a pénzt. — A szerk.) ____________ Ig az-e hogy Kozsó fellép a Csaba Centerben. Barby (Igaz! December 8-án szombaton este hatkor. — A szerk.)__________________________ Ki tud valamit a Texastel-ről? Meghirdetett egy állásajánlatot és a meghallgatás után nem jelentkeztek! (Betöltötték az állást, amire annyird sokan jelentkeztek, hogy nem volt idejük kiértesíteni az eredményről a jelentkezőket. - A szerk.)__________________________ Mi kor lesz a csabai Tavasz utcai járda „járható”? 1 gyalogos jaminai. (A jövő évi költségvetéstől függ, lesz-e járda a Tavasz utcában. — A szerk.) Froc Lee! Ha mindenki így gondolkodna, mint ön, nem születnének gyerekek. Akkor hiába dolgozott volna, mert nem lenne, akinek a béréből levonják az ön nyugdíját! Nézzen utána a kedvezményeknek. Sokkal több jár a nyugdíjasoknak, mint a gyermekes szülőknek. Ilyen gyermekszerető nagyinak nem szívesen lennék az unokája! Ili * Lehet, akkor nem volt gyes és családi pótlék, viszont jobban éltek az emberek! Próbáljon meg ön havi 20 ezerből gyermeket neveim! Én is szívesen dolgoznék 30—40 évet. * A te nyugdíjadat most mi, fiatalok keressük meg neked! Ezért inkább hálás légy, ne öntelt és cinikus. Lehet, több a nyugdíjad, mint a fizetésünk! GEO * Tévedsz. Nem a nyugdíjasokkal van bajom. Mellesleg 30—40 évvel ezelőtt nagyobb lehetőség volt, és nem ilyen drágaság! És még sorolhatnám. Juli * Minden üszteletem a nyugdíjasoké, de úgy látom, te még nem voltál gyesen. Próbáld ki, mire elég az a pénz! Semmire! VIVI _______ Mi kor folytatják Csabán a Corvin u.—Bartók B. úti kerékpárút javítását? Z. STAR (A jövő évi költségvetés függvénye. Februárban dönt er- ről a képviselőtestület. - A szerk.) Az RTL Klub játékára dominós mobiltelefonról miért nem lehet telefonálni? „Vagy a Westelnek nem érdeke?” Keressünk más szolgáltatót?! <DOKI> (Az emelt díjas hívószámokat egyik mobilszolgáltató- ról sem lehet hívni. - A szerk.) Milyen numizmatikai értéke van a '92-es fém 200 forintosnak? (Mindössze öt ezrelék az ezüst tartalma, ezért csak névértéken váltja be a Magyar Nemzeti Bank, illetve a numizmatikusok. — A szerk.) Matávkábel! Remélem, az áremelés a minőség gyökeres javulásával jár együtt, mert a mostani elfogadhatatlan. Megérne egy próbapert. Pitty (Hívd a 66/445-566-os telefon- számot, ott lehet panaszt tenni. Ha igazad van, kivizsgálják a bejelen- tést. — A szerk.) _________________ Mé g mindig nem tudják, milyen mozi lesz a Csaba Centerben? Remélem, nem a Phaedra költözik át! [Nem. Négy termes multiplex mozi nyílik január végén. — A szerk.) Korábban azt írták, a Csaba Centerben lesz vízesés, pálmaligetek és akváriumok. De sehol semmi! (Akvárium lesz, már dolgoznak rajta. Vízesés, pálmaligetek viszont nem! - A szerk.)________________ Mi t reklámoz a kémes „navigátor... csip junior” gyönyörűség? A Csaba rádióban megy. (A Praktikum Intemetszolgáltatót, már kiegészítették a reklámszöveget. Így talán érthetőbb. — A szerk.)____________ Mi kor fizeti ki a BCB Rt. az elmaradt augusztusi, szeptemberi béreket? Egy nagy család (Folyik a felszámolás, egyelőre nem tudnak mondani semmit. — A szerk.) Okányinak! Ha te valóban mezőgazdász volnál, nem írnál ilyen ökörséget a sertéshizlalásról! Ha dunsztod sincs az egészről, akkor ne fontoskodj! JOE ____________ Va n a megyében műköröm-nagy- ker? Aki tudja, írja meg! Köszönöm. 30/345-0502_____________________ Geo. SMS-ezők! Ti nem unjátok még ezt az önjelölt „újságíró” GEO-gyerek szövegeit? Mert mi már nagyon! CP és baráti köre * GEO! Kinek képzeled magad? Még hogy Karsai tőled kér aszályra, egyebekre? Azt képzeled, hogy te vagy az állam? Vagy az atyaisten? OEG * Geo! Csak azért néztem az interjút, mert kíváncsi voltam az újabb hazugságokra! ACI_________ Ne ked hogy esne, ha a spórolt pénzeden vett mobilod ellopnák? Szépen add vissza annak a mezőbe- rényi gimnazistának, akitől a múlt kedden elloptad! Figyellek! Jóakaród _____________________________ Al apítványokat keresek, amelyek különböző életvitelt könnyítő eszközökkel támogatnak más és más betegségben szenvedőket (asztma, cukrosok stb.). Telefon: 20/912- 3798.____________________________ Lea. Szerelni nem szereltem, csak érdeklődtem, a beugró 75 ezer forint, ha van fölös pénzed, kipróbálhatod. A telefonszámla, amiért hív- tam, az is szép összeg (mini) Osztrák feltölthető mobilkártyát keresek! Tud valaki segíteni? Tele- fon: 30/419-1719. ________________ Ja nega! Nem brosúrákból idézgetek! Ezt tanították velem, a volt MSZMP-s tanáraim, akik jelenleg az MDF, a Fidesz, az FKGP színeiben pompáznak! Üdv.: GÁLI * Még mindig O. Viktort véded annyira? Az elmúlt pár napban nem jelentkeztél, azt hittem, hogy kigyógyultál már ebből! Neked mi jót csi- nált? NETTY!____________________ KR ISZ<1>! Észrevételem pusztán empátia. Egy kis irónia, a „véletlen” egybeesések miatt. Talán a kiábrándultság szava csak! Bocs, ha megsértettelek! „HM"?:Dó_______ PGG O-nak. Ha valaki enni ad másoknak, vízdíjat fizet rászorulók helyett olyan cégnek, mely polgár- mesterek külföldi kéjútját fizeti, az én szememben nem kampányol, hanem emberként viselkedik még akkor is, ha a homlokára sütitek a vörös csillagot! F * Hozza úgy az élet, hogy éhezned kelljen! Akkor majd megtanulod tisztelni a Kársait! Adakoztál te már valaha is? Ő már sokszor! „OGGP” * Ismeretlennek! A másodikat nem én írtam, kérd számon a szerkesztőt! ACI (A szerkesztő honnan a francból tudja, hogy ki írta? — A szerk.) « tők. Hogy a vacsora milyen menüsort foglal magában? íme, egy kis ízelítő: levesként tormás vet- rece csonttalan báránybúi, tárkonyos pikantériával. A pecsenyék táljának leírása: királyikorona-ke- rítésen belül kenyérbensült csüCsanálosi László vendéglátó-ipari vállalkozó elmondta, hogy Mátyás-korabeli ételekkel várják a vendégeket. Jegyek 7 ezer forintos áron csütörtökig a (06) 30 958-6499-es vagy a (06) 20 921- 9065-ös telefonszámon rendelhe-