Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-31 / 303. szám

SPORT 2001. DECEMBER 31., HÉTFŐ - 7. OLDAL tBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Karate évzáró Kerekes Attila civil kíván maradni A megye egyik legnagyobb sportegyesülete, a 400 tagnál is többet számláló Békéscsa­bai József Attila lakóterületi és Tömegsport Egyesület (is­mertebb nevén a Lakótelepi SE) nemrégiben tartotta meg küldöttgyűléssel egybekötött évzáróját. Békéscsaba Lovas István, az egyesület ügyve­zető elnöke beszámolt a 2001. év történéseiről, s több szempontból elemezte az egyesület életét. Az egyesület az év folyamán kiszá­mítható, stabil gazdálkodást foly­tatott, bár néhány világverseny fi­nanszírozása nagy anyagi terhe­ket rótt rájuk. Szerencsére a város önkormányzata és a támogatók, valamint az elnyert pályázatok le­hetővé tették azt, hogy a nagy eredmények eléréséhez ne legye­nek anyagi akadályok. Lovas István elnök ezek után ismertette a jövő év tervét, amely az egyesület húsz éves ju­bileumának jegyében telik. A gálarendezvény mellett termé­szetesen megrendezésre kerül­nek a hagyományos versenyek és táborok, valamint a szakosz­tályok továbbra is részt vesznek a hazai és nemzetközi esemé­nyeken. Ezután Gregor László, a Békés Megyei Karate és Harcművész Szövetség elnöke köszöntötte a küldöttgyűlés résztvevőit abból az alkalomból, hogy a megyei szövetségben öt lakótelepi szak­osztály is képviselteti magát, eredményesen, amit a kick-box versenyzők elért világbajnoki és vb érmes helyezései és a többiek tartalmas munkája, látványos be­mutatói is demonstrálnak. A jó hangulatú küldöttgyűlés ajándékok és jutalmak átadásával zárult. Lions Kupán a gyulaiak Luxemburg A Gyula és Környéke Gyermek­labdarúgó Kinder Sport Klub 1991-es korosztályának nagyszé- nási és gyulai gyerekekből álló csapata nemrégiben Luxemburg­ban, a Lions Kupa nemzetközi gyermeklabdarúgó-tornán vett részt egyedüli magyar együttes­ként. A csoportmérkőzéseket sikere­sen vették Őze Mátyás edző tanít­ványai. A Wardenburg csapatát 1-0-ra, a luxemburgiakat 4-0-ra verték. Az Ajax fiókcsapatát alko­tó Maastrichtől kikaptak. A 24 csapatos mezőnyből csoport­másodikként jutottak a legjobb nyolc közé. Itt azonban a szeren­cse elpártolt a gyulaiaktól, mert a négy közé jutásért a későbbi tomagyőztes, Düsseldorf csapata volt az ellenfél, akik az utolsó pil­lanatban lőtt góllal 1-0-ra nyer­tek. Végül a gyulaiak a hetedik helyen végeztek. Támogatók: Széll-Transzt Kft., Verrarum Bt., Polgármesteri Hiva­tal Nagyszénás, Vas-műszaki Ke­reskedelmi Kft. Orosháza és a szülők. A Totó 52. heti eredményei Röviden 1. Arsenal-Middlesbrough ................ ........2-1 1 2. A ston Villa-Tottenham.................. ........1-1 X 3. Blac kburn-Derby County.............. ........0-1 2 4. B olton-Leicester............................ ........2-2 X 5. E verton—Charlton .......................... ........0-3 2 6. I pswich—Sunderland...................... ........5-0 1 7. N ewcastle-Chelsea ........................ ........1-2 2 8. S outhampton-Leeds...................... ........0-1 2 9. W est Ham-Liverpool...................... ........1-1 X 10 . Bradford-Crystal Palace................ ........1-2 2 11 . Nottingham Forest-Coventry ........ ........2-1 1 12 . Sheffield Wednesday—Norwich .... ........0-5 2 13 . Wimbledon—Preston...................... Pl usz egy mérkőzés: ........2-0 1 14 . Fulham-Manchester United.......... ........2-3 2 ASZTALITENISZ. Az idén is megrendezték a Karácsony Kupa asz­talitenisz-versenyt Csárdaszálláson. A győztesek. Férfiak. Egyéni: Geszti Jó­zsef. Páros: Makai, Geszti. Ifjúságiak. Egyéni: Fülöp Mihály. Nők. Egyéni: Békési Andrea. UTÁNPÓTLÁS. Hatszázmillió fo­rint áll majd a magyar sport utánpót­lásának biztosítására létrehozott Heraklész-program rendelkezésére 2002-ben, s a tennivalók koordinálá­sát, a szervezeti keretet január 1-től a Nemzeti Utánpótlás Intézet biztosítja. KÉZILABDA. Magyarország szo­ros mérkőzésen kikapott a házigazda Svájctól a Yellow Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna negyedik forduló­jában: Svájc-Magyarország 19—17 (8-10). i INGATLAN QÉP ÁLLÁST KÍNÁL SZANAZUGBAN kertek eladók. (66) 461-251.--- *75990* « MTZ 82-es újszerű állapotban, 3 fejes eke MEGYEI hirdetési hetilap, üzletkötői tapaszta­ss hams7tfirok Riadók. Békés. Kodálv u. 14. latnkkal renrialkP7n ié knmmnnikériés kés7­ALBÉRLETET KÍNÁL — *76110* ségű, agilis személyt keres hirdetésszervezői munkakörbe. Kiemelt jutalékos rendszer, má- sodállás is lehetséges. Rövid szakmai önélet- rajzot kérünk, Békéscsaba, Pf. 345. Jelige: „Pályázat." (Alföldi Hirdetési Lapok.)----------------------------------------------------- *75406* » MEGBÍZHATÓ, nyugdíjas hölgyet takarító munkakörbe felveszünk. Jelentkezés: a (66) 325-984-es telefonon. SZOLQÁLTATÁS 9 IGÉNYES, belvárosi, bútorozott, egyedi fű- tésű lakás kiadó. Tel.: 06 (30) 4099-197.--------------------------------------------------— *76045» BELV ÁROSI, üres luxuslakás vagy iroda kiadó hosszú távra. Érd.: 06 (30) 9535-900.----------------------------------------------------- *76073* BÉKÉSCSABÁN a kórházzal szemben 2,5 szo­bás, egyedi fűtésű lakás kiadó. (30) 349- 8877.------------------------------------------------- *76090* Gépjárműeredetlség-vlzsgálat GARANCIÁVAL! Soron kívül, azonnal, KEDVEZŐ áron! Nlssan/CItroén Márkaszerviz, 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94-96. Tel.: (20) 9547-477.----------------------------------------------------- *76020* KORAI keléssel járó, napi átlag 3 órás elfog­laltsággal Békéscsabára hfrlapkézbesítőket JÁRMŰ AUTÓÜVEG eladás, beszerelés. (66) 450-358.----------,----------------------------------------- *74106* »A UDI 80-as, gömbölyű, ‘89-es évj., 1.8-as eladó, vagy német dízelautót árkülönbözettel beszámítok. Érd.: (30) 2056-955.----------------------------------------------------- *76011' AZ APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEOÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÜGY­FELEINKTŐL kapjuk. Ezért az ABBAN FOGLALTAKÉRT A KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLETVE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, hevederzár. Tel.: (66) 480-198.----------------------------------------------------- *55141* TÜKÖR, üveg, vídia. (66) 446-515.----------------------------------------------------- *74209* DUGULASELHARÍTAS 30% KEDVEZMÉNNYEL! CS0TISZ Bt., Gyula, Békéscsaba. Telefon: (661 464-576, 06 60) 384-507. A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN. £ OKTATÁS NÉMET nyelvoktatást, korrepetálást vállal diplomás nyelvtanár. Érdeklődni: (66) 461- 042. Penza-ltp. 4. fszt/1. Telefon: (66) 451-241.----------------------------------------------------- *76047* KÜLFÖLDI munkalehetőség táncolni tudó lá­nyoknak teljes körű vízumügyintézéssel. 06 (20) 471-9180. VEGYES KOPASZTÖGÉP + vágósor eladó. (66) 461- 251.---------------------------,-----------------------------------*75989* AN YATEJ nagy mennyiségben, áron alul eladó. Tel.: (20) 3283-914.------:—í----------------------------------------- *76016* »8 0-as Carborobot kazán eladó. (30) 219- 6200. V^SZILENCIUMj^ Békéscsaba, Széchenyi-liget. (66) 442*101. Gyula, Honvéd u. 8. (66) 463-924. I Polgári temetést is vállalunk Békéscsaba, Szt István tér 20.-^landó iigyek (30) 395~2035* Itt 322-211^ GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. HOMONNAY JÁNOS (állatorvos) telekgerendási lakos életének 67. évében súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2001. december 31-én 12 órakor lesz a telekgerendási közteme­tőben. | GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. BÉKÉSI FERENCNÉ (szül.: Dézsl Eszter) Békéscsaba, Vili. Magvető u. 45. szám alatti lakos 82 éves korában el­hunyt. Temetése 2002. január 3-án 15 órakor lesz a gerlai köztemető­ben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A Rászóló család Ausztriában is mindig rajta van a szeme a csabai labdarúgáson Minden bizonnyal nagyon sok szurkoló emlékszik még arra az időszakra, amikor egymás után adta a válogatott labda­rúgókat az országnak az Elő­re FC Békéscsaba jogelődje, a Békéscsabai Előre Spartacus. Pásztor József, Paróczai Sán­dor, Kerekes Attila húzhatta fel gyors egymásutánban a cí­meres mezt magára, mi több, az utóbbi az 1982-es világbaj­nokságon is szerephez jutott. A közvélemény róla tud leg­kevesebbet. Békéscsaba Kerekes Attila (balra) és tetvére, György egykoron, amikor Attila a Békéscsaba, György pe­dig a Dunaújváros színeiben játszott. A családdal is folyamatosan tartja a kapcsolatot Ami viszont érthető, hiszen Kere­kes Attila jó egy ideje osztrák ál­lampolgár, s ritkán van módja ha­zalátogatni. Most az ünnepek vi­szont ritka kivételnek számíta­nak, az egykori sziklakemény vé­dő Békéscsabán töltötte a kará­csonyt és az évet is itt búcsúztat­ja.- Hol élsz most? - tettük fel a kérdést, amikor stílszerűen a Kór­ház utcai pálya tőszomszédságá­ban működő, Gól névre elkeresz­telt vendéglátóegységben beszél­gettünk.- Bécstől huszonöt kilométer­re, Gramatneusedl nevű kis falu­ban, amelynek a lélekszáma talán el sem éri a hatezret.- Ötvenhez közel aligha rúgod már a bőrt, de feltételezem, most is a labdarúgás tölti ki az életed.- Nem hivatásszerűen, de tény, hogy sohasem szakadtam el a sportágtól. Főállásban egy svéd cégnél dolgozom, amelynek Bécsben tizenkét üzlete van, s az őszi szezonban emellett még edzősködtem is.- Miért a múlt idő, s egyálta­lán hol foglalkoztál a focival?- A harmadosztályban, az SC Himberg nevű csapat trénere vol­tam három és fél évig, amely la­kóhelyem és Bécs között a fél­úton van. A csapattól az idén az volt az elvárás, hogy az első öt­ben végezzen. Nagyon jól kezd­tük a szezont, a harmadik helyen álltunk, amikor az egyik edzésen, egy gyakorlat bemutatása közben megsérültem. Rögtön kórházba vittek, ahol külső és belső porccal megműtötték. Nyolc hétig nem tudtam edzéseket tartani, addig az ifi csapattól felhozott edző vet­te át a gárdát, aki alaposan átszer­vezte a csapatot, így aztán irányí­tása alatt visszacsúsztak a nyolca­dik helyre. Miközben négy meg­határozó játékos is eltávozott tő­lünk. Ráadásul a pénz is elfogyott a klubnál, így aztán nem tudtam megegyezni az elnökkel a tavaszi folytatásban.- így ha szabad vagy, hívhat­nak mások?- Egyelőre sehol sem kívánok edzősködni. Ugyan hív a negyed­osztály éllovasa, a Gözetdorf, de most pihenni akarok. Tavasszal pedig szeretnék egy menedzser- képzőt elvégezni, s lehet, hogy az edzősködés mellett játékos-köz­vetítéssel is foglalkozom majd a jövőben.- Ha már itt tártunk, Van ma­gyar labdarúgó a volt csapatod­ban?- Akad. Most a soproni Ko­vács Tibor például nálam játszott.- Arra nem gondoltál, hogy itt­hon vállalj munkát?- Megfordult a fejemben, két és fél évvel ezelőtt hívott is a Sop­ron, de végül nem vállaltam az edzősködést idehaza.-Oka?- Noha naprakész vagyok to­vábbra is a mágyar futballban, hi­szen járnak nekem a magyar új­ságok, foghatom a magyar televí­ziót, mi több, olykor átugrom egy-egy rangadóra is. Sőt, amikor a Békéscsaba a korábbi bajnok­ságban a Dunántúlon játszott, ak­kor is célirányosan átutaztam a meccseire. Még Pásztor edzőskö- dése idején volt ez.- Tartod a régiekkel a kapcso­latot?- Pásztor Józsival folyamato­san, döntően telefonon. Mások­kal akkor, ha hazautazom, ami sajnos, elég ritka, hiszen munka­helyi elfoglaltságom és a labdarú­gás miatt ilyen hosszú időre és út­ra ritkán vállalkozhatom. És ter­mészetesen a testvéremmel, Gyu­rival, aki továbbra is Békéscsabán él, mindennapos a kapcsolatom.- Visszatérve a kérdésre, itt­hon miért nem vállalsz edzőskö­dést?- Magyarországon nem jó edzőnek lenni, nagy a trénerek létbizonytalansága. Nekem a civil életben immár tíz esztendeje megvan az egzisztenciám, az edzősködést pedig csak hobbi szinten kívánom folytatni. Auszt­riában hozzászoktam az ottani élethez, ezen már nem kívánok változtatni. JÁVOR PÉTER A Xilán az élen CSANÁDAPÁCA Tizenegyedik alkalommal rendez­ték meg Csanádapácán, az ÁMK tornacsarnokban a Téli Kupa te­remlabdarúgó-tornát. A kétnapos eseményre a Békés megyeieken kí­vül Csongrádból is érkeztek csapa­tok, összesen 24 gárda lépett pá­lyára. A csoportmérkőzések után a legjobb állva maradt három csapat körmérkőzés keretében döntötte el a végső helyezések sorsát. Az idén a legeredményesebbnek a Békés­csabai Xilán együttese bizonyult. A döntők eredményei: Duci Traning-Apa-fia 3-1, Apa-fia-Xilán 1-4, Xilán-Duci Traning 3-2. A tor­na végeredménye: 1. Xilán, Békéscsa­ba, 2. Duci Traning, Békéscsaba, 3. Apa-fia, Medgyesegyháza. A torna gólkirálya: Simon Attila (Fanex, Békéscsaba) 17 góllal. A leg­jobb kapus: Kovács Zoltán (Apa-fia, Medgyesegyháza). A legjobb me­zőnyjátékos: Majoros Árpád (Duci Traning, Békéscsaba). Ercsi A serdülő leányoknak Ercsiben ren­deztek utánpótlástornát Globe Trans Cargo Kupa néven, amelyen a nyolc résztvevő között ott voltak a csanádapácaiak is. A Békés megyei csapat negyedik lett, miután a cso­portmérkőzéseken 2-0-ra győztek az Enying ellen, majd meglepetésre ugyancsak 2-0-ra verték a Femina csapatát. Aztán a torna későbbi győztesétől, a Győrtől 3—1-re kikap­tak Szikora Pál tanítványai, akik így csoport másodikként az Al-Ko Szentessel kerültek össze bronzért folyó csatában, ám itt 2-0-ra kikap­tak az utolsó percekben esett gólok- kal, így negyedikek lettek. _____■ Sz avazószelvény Arra kérjük olvasóinkat, hogy a szakmai zsűri mellett ők is voksoljanak! Mégpedig arra, hogy érzésük szerint a több mint félszáznyi sportszakember kit lát a megye legjobb sportolóinak, edzőinek? Azok az olvasók között, akik elta­lálják, hogy az említett grémium kiket lát legeredménye­sebbnek, s beküldik pályázatukat, azok között értékes ajándékokat sorsolunk ki. Mégpedig egy-egy 15 ezer, 10 ezer és 5 ezer forintos adidas vásárlási utalványt. Ráadásul a három nyertest meghívjük a vacsorával egybekötött Év sportolói díjátadó ünnepségre, amelyet Orosházán rende­zünk. • 2002. január 6-áig minden lapszámunkban közzé tesszük a szavazószelvényt, amelyet kivágva, borítékba téve vagy levele­zőlapra ragasztva január 10-éig küldhetnek be lapunk címére: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5600 Békéscsaba, Mun­kácsy u. 4. Csak a lapunkból kivágott szelvényeket vesszük fi­gyelembe a sorsolásnál. Kérjük, a borítékra, levelezőlapra írják rá: „Az év sportolói.” Ki volt Békés megye legjobb női sportolója 2001-ben? Ki volt Békés megye legjobb férfi sportolója 2001-ben? Melyik volt Békés megye legjobb csapata 2001-ben? Ki volt Békés megye legeredményesebb edzője 2001-ben? Név: Cím:

Next

/
Thumbnails
Contents