Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-29 / 302. szám
6. OLDAL - 2001. DECEMBER 29., SZOMBAT MEGYEI KOR KÉP Köszönik! Mint korábban hírül adtuk, Kunágotán az önkormányzat a Mezőkovácsházi Rendőrkapitánysággal kötött megállapodása alapján a régi, elhasználódott Lada személygépkocsi helyett egy új Suzukit vásárolt a településen szolgálatot teljesítő körzetmegbízottak részére. A kunágotai vállalkozók nevében Kovács Lászlóné a Tüzép- telep vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a lakosság, a gazdálkodók és a vállalkozók nagyon örülnek az adománynak, amely a jövőben is a vagyonvédelem- és bűnmegelőzés eszközeként szolgál. Megköszönik a hivatalnak és a rendőrkapitányságnak ez irányú kezdeményezését, melyet szerettek volna úgy is kifejezni, hogy a vállalkozók közös támogatásként megvásárolták az autóra a hiányzó ködlámpát, amely a ködös, téli időben remélhetően hatékonyan növeli a rendőrség ellenőrző, bűnmegelőző munkáját. w Pályázatok A medgyesegyházi általános iskola és óvoda idén is pályázatok benyújtásával igyekezett bővíteni anyagi forrásait. Az óvoda a környezeti nevelés céljára 93 ezer, taneszközök fejlesztésére 100 ezer forintot kapott. Az iskola téli szabadidős programjának megvalósítására 150 ezer, táboroztatásra 95 ezer, színházlátogatásra 85 ezer, ISDN-vonal bevezetésére 208 ezer, internetelőfizetésre 32 ezer, valamint könyvtárfejlesztésre 300 ezer forintot nyert a különböző pályázatokon. Az óvodai nevelőtestület és szülői munkaközösség évek óta megrendezi az óvodabált, melyet idén először az iskola is bevezetett, mint hagyományt. Bikanevelő tehenek szemléje A tehenek besorolásában fontosak a termelési adatok és a küllemi tulajdonságok DWTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE A Magyar Holstein-fríz Tenyésztők Országos Egyesülete és annak szakbizottsága évente két alkalommal rendezi meg a törzstenyészetekben a bikanevelő tehenek szemléjét. A közelmúltban Mezőhegyesen, a Ménesbirtok Rt. 11-es majori tehenészetében is megtartották az idei második szemlét. ________Mezőhegyes ______ A szemléken — tudtuk meg Mikulán Pál telepvezetőtől - a tenyésztők bemutatják a már korábban kiválasztott bikanevelő teheneket, és azokat a még besoro- latlanokat, amelyek a tejtermelés és a küllemi tulajdonságaik alapján megfelelhetnek az egyre szigorodó követelményeknek.- Mi indokolja a fokozódó szigort?- Sajnos, egyre kevesebb hazai tenyésztésű bika kerül felvásárlásra, kipróbálásra: ez indokolja, hogy magasabb mércét állítsunk azokkal a tehenekkel szemben, amelyek megkapják a bikanevelő címet.- A ménesbirtoknak hány esélyes tehene van ezen a szemlén?- Ma 51 tehenet mutatunk be, s reményeink szerint mintegy 25- öt be is sorol a bizottság a bikanevelő tehenek közé. Ezek szaporulatából - sok éves átlagban - ötöt-hatot szoktunk értékesíteni a termékenyítő állomásoknak. A felvásárlás szempontjából ugyanis csak azok a bikák jöhetnek számításba, amelyek megfelelő célpárosításból születtek, azaz, amelyek az állomások által előírt bikától származnak. Azok közül a fiatal bikák közül, amelyek nem célpárosításból születtek, néhány a kisüzemekbe és háztáji tenyészetekbe kerülhet.- Mennyit ér egy minden tekintetben kiváló bikaborjú?- Sajnos, a piac megközelítőleg sem ismeri el a bikák te- nyészértékét. Általában 250 ezer és 500 ezer forint közötti áron értékesíthetők. Mint köztudott, a magyar szarvasmarha-tenyésztés jövedelmezősége elmarad a kívánatostól, ugyanakkor nagy a külföldi konkurencia - válaszolta Mikulán Pál. MÉNESI GYÖRGY Útra keltek tapsifülesék Az élőnyúl-export kockázatos vállalkozás lehet Szerencséje volt azoknak a tapsifüleseknek, melyek a napokban a helyi Kittenber- ger Kálmán Vadásztársaság vadászaival és azok hajtóival találkoztak. Békés Ezúttal nem puskával, hanem hálóval várták a tapsifüleseket, kéjutazást biztosítva számukra, ugyanis azok a példányok, melyek megfeleltek a követelménynek, vagyis elérték a 3,5 kilogrammos súlyt, francia exportra, vérfrissítésre kerültek. Tóth Attila, a 38 tagot számláló és Békés-Mezőbe- rény-Murony térségében 7 ezer 600 hektár vadászterülettel rendelkező vadásztársaság titkára elmondta: az élőnyúlexport a társaság legjelentősebb bevételi forrása. Á kétnapos nyúlbefogáson a vadászok mellett a „Mezgé” mintegy hatvan diákja is segített. Az élőnyúl-export nem rossz üzlet annak ellenére, hogy kockázatos vállalkozás, s bizony kiadásokkal is jár. A két nap során 376 nyúl került a ládákban, s minden egyes példányért 11 ezer 400 forintot, plusz 500 forint felárat fizetett a kereskedő. A szállítmányt azonnal útnak indították, s minden bizonnyal a térségből származó tapsifülesek ezekben a napokban már új környezetükben virtuskodnak. _______ - SZ Na gykamarási ünnepkör Szórakozott a település apraja-nagyja Hangulatos és családias légkörű ünnepi rendezvényeken szórakozhatott az elmúlt napokban Nagykamarás apraja- nagyja. Nagykamarás Az általános iskolások részére a téli szünet előtt Mikulás-rendezvénysorozatot tartottak. A program négy helyszínen zajlott, ahol minden gyermek kapott édességcsomagot. Elsőként a könyvtárban Tomanek Gábor és Mészáros Mihály, a Békés Megyei Jókai Színház művészei ajándékműsorát nézhették meg az alsó tagozatosok. A művelődési házban a szülői munkaközösség Ipacs Pálné elnök koordinálásával vállalta fel a program szervezését, ahol a pedagógusok is szerepeltek, illetve az alsó és felső testvérosztályok meglepetései arattak nagy sikert. Ezt követően a decemberi ünnepkör részeként a művelődési házban vendégművészek, illetve gyerekek és felnőttek részvételével évbúcsúztató koncertet tartottak. A műsorban a hangszeres szólisták, dalbetétek mellett a résztvevők hallhatták Nagy Erika színművész gyönyörű énekét, Szabó Mihály mezőhegyesi trombitás szívbéli muzsikáját, majd zárásként mindenki együtt énekelte a Csendes éj című karácsonyi dalt. ____________________________________H. M. A Weiner Szász Kamarazenekar ifjú muzsikusainak csoportja Weiner Szász — Méltók a nevükhöz A Filharmónia Kht. bérleti hangversenysorozatának harmadik eseményeként december 17-én a Weiner Szász Kamarazenekar hangversenyének adott otthont a békéscsabai Jókai Színház. Az együttest a ‘90-es évek elejétől jelzik a hazai koncertpódiumon. Békéscsaba A választott név „Weiner Szász” főhajtás egyrészt a Zeneakadémia egykori kamarazene professzora, a világhírű előadóművész egész sorát nevelő Weiner Leó zeneszerző, másrészt Szász József hegedű- művész, az európai hírű Weiner vonósnégyes primáriusa előtt. A név egyben ars poetica is. Vállalása mindazoknak az értékeknek a kamaramuzsikában, melyek tiszteletére e nevek köteleznek. Már az elsőként felcsendülő fiatalkori Mendelssohn művében, a d-moll vonósszimfóniában rácsodálkozhattunk a formálás klasszikus arányaira ugyanúgy, mint a kifejezés technikai biztonságára vagy a hangzás leszűrt tisztaságára. Jó érzés volt Schubert ritkán látható A-dúr rondóját ilyen kitűnő előadásban megismerni. A szerző minden külső hatásra érzékenyen reagáló lírizmusa nagyszerűen párosult azzal a könnyedséggel és magától értetődő természetességgel, mely a szólista-együt- tesvezető Ósethinsky Román hegedűjátékának sajátja. Szünet után következett Csajkovszkij Vonósszerenádja. A mű veretes mondanivalója, a négy tétel sokszínű érzelmi töltése és nem utolsó sorban hangszertechnikai igényessége megmérettetést jelent bármilyen együttes számára. A Weiner Szász Kamarazene- kar ifjú muzsikusai — véleményem szerint - a legnemesebb ka- maramuzsikusi erények képviselői: méltók a választott névhez. Az előadás általános élményekből kiragadott két momentum teljesen szubjektív. Számomra a III. tétel fő témájának fájdalmas sóvárgása és a IV. tétel pizzicatokkal kísért csellótémája jelentették a legmaradandóbb pillanatokat. A közönség hatalmas ovációja az előadás végén arról győzött meg, hogy az a melegség, melyet ezen a hideg decemberi estén valahol ott belül érzek, biztosan nem csak szubjektív érzés, hanem mindannyiunk közös élménye. FARKAS PÁL Ötvenéves találkozó Emlékeztek a múltra, az eltávozottakra és ünnepeltek December elején tartották 50 éves találkozójukat a békéscsabai V. sz. Állami Általános Iskola 1950/51 -es tanévben végzett leány és fiú diákjai. Az egykori VIII/a leány osztály 38 végzett tanulójából 24-en voltak jelen, öten meghaltak, egy fő külföldön él, néhányan betegség miatt nem tudtak eljönni. Békéscsaba A VIII/b fiú osztály egykori 48 fős gárdájából 26-an voltak jelen, 14- en távoztak az élők sorából, öten külföldön élnek, többüket megjelenésükben betegség akadályozta. Az egykori tanárok közül ketten tudtak eljönni. A találkozó az egykori iskolában kezdődött, a himnusz eléne- kelése után az iskola jelenlegi igazgatónője adott rövid áttekintést az iskola múltjáról, jelenéről és a tervekről. Ezt követően a szervezők virágcsokorral kedveskedtek volt tanáraiknak: Miklya Margit és dr. Hrabovszki Mihály- né meghatódottan vették át a virágokat, kedves szavakkal köszönték meg a meghívást. Miklya tanárnő emléklapot adott át a megjelenteknek az alábbi gyönyörű ajánlással: ,, A gondolat ura térnek és időnek Szükséges, hogy tiszta lélekkel őrködjünk felette önmagunkért, és másokért. ” Az iskolai program után a résztvevők — családtagokkal mintegy hatvanan - átvonultak a Jaminai Nyugdíjas Klubba, ahol megemlékeztek a halott diáktársakról és tanárokról, a betegekről, az első adventi gyertya fényénél egy perc néma felállással tisztelegtek emlékük előtt. Az est további részében jóízű vacsora mellett felelevenítették a régi diákélményeket, elmondták egymásnak az elmúlt ötven év történetét. Az együtt töltött órák hangulatát minősítette a búcsúzáskor elhangzott megjegyzések sokasága: mely szerint „ne várjuk meg a következő ötven évet”, hanem már két év múlva találkozzunk újra! Nem különben dr. Hrabovszki Mihályné tanárnő búcsúszavai: köszöni a meghívást, nagyon jól érezte magát közöttünk és amíg él, nem felejti el ezt a gyönyörű estét. Ennél nagyobb elismerést a szervezők nem kaphattak. MÁTÉ ANDRÁS, EGY VOLT DIÁK A SOK KÖZÜL Vacsora mellett felelevenítették a diákélményeket, mesélték a múltat