Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-27 / 300. szám
4. OLDAL - 2001. DECEMBER 27., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Zsaru Mese a rablókról, vascsőről, késről A zsaruk hamarabb utolérték, mint a sánta kutyát Az alább részletezendő történet ékes magyar nyelvünk egy felettébb idevágó szólásmondásával sommázható. Nevezetesen, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. írásunkban ezúttal kivételesen eltekintünk a műintézmény megnevezésétől, s a főszereplő monogramjának közlésétől, hiszen a történet értéke ettől nem csorbul. Méhkerék December 17-én hajnali 2 óra 11 perckor megcsörrent a telefon a sarkadi rendőrkapitányság ügyeletén, s egy női hang Méhkerékről azt közölte, hogy rablótámadás áldozatául esett. A történet éjszakáján a hölgy alkalmazott munkahelyén, a románok lakta település főutcáján, majd- hogy a központban lévő és egy gyulai illetőségű személy által üzemeltetett nonstop nyitva tartá- sú presszóban dolgozott. Az asszony a percek alatt a helyszínre érkezett nyomozóknak az ügy részleteit ecsetelve - ekkor még tanúként meghallgatva - elmondta, hogy az utolsó vendég távoztát követően - akit kikísért — visszatért a búfelejtöbe, de időközben a bejárati ajtó nyitásától keletkezett huzattól a raktárajtó kinyílott. Korábbi szokásától eltérően visszaérkezése után elsőként nem a bejárati ajtót zárta kulcsra, hanem a raktárajtóhoz lépett, s mire megfordult, már bent is volt a vendéglátóipari egységben három fekete ruhába öltözött, fekete sapkát, illetve fekete kesztyűt viselő ismeretlen. Egyikük egy vascsövet, míg a másikuk egy kést vett elő, s arra kényszerítették, hogy adja át az aznapi bevételt, ellenkező esetben — elmondása szerint - a játékgépek szétverésével fenyegették meg. Az asszony - az általa előadott verzió szerint - nagyon megijedt, s átadott 60 ezer forintot támadóinak, aldk sebtében távoztak. A hölgy a nyomozóhatóság azon kérdésére, hogy milyen közlekedési eszközzel, s merre távoztak támadói, nem tudott választ adni. Később, 2 óra 14 perckor visszatért a helyszínre az utolsó előttiként, s csak ideiglenes jelleggel - pénzfelvétel céljából - eltávozott vendég, aki meglepetten halottá, hogy időközben kirabolták a presszót, hiszen se távoztában (2 óra 2 perckor indult haza — a szerk.), se jöttében teremtett lélekkel nem találkozott, mozgást sem észlelt. A nyomozóhatóság embereinek a kezdetektől fogva gyanús volt az alkalmazott által előadott történet, hiszen semmi idegen nyomot nem találtak a presszóban, valamint annak környékén, s nem tűnt valami ijedtnek a pórul járt hölgy sem, aki a rendőrséget egyébként főnöke utasítására értesítette. Nos, a zsaruszimat ez esetben sem csalatkozott, hiszen a hölgy által előadott történet valóban csak egy dajkamese volt, amit nem ettek meg a sarkadi rendőrök. Még a délelőtt folyamán kiderült ugyanis, hogy az alkalmazottnak fizetési gondjai támadtak, s ő maga vett ki a pénztárból 25, illetve 30 ezer forintot. Arról immár gyanúsítottkénti kihallgatása során mesélt a rendőröknek, hogy a pénz egy részéből tartozásait rendezte. A sarkadi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya az első hallásra áldozatnak tűnt, később bűnelkövetővé minősült hölgy ellen sikkasztás vétségének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. _B0TH_ Rendszeresen visszajártak az ismert helyszínre A rendőrség kitartó éberségének köszönhetően két dombegyházi elkövetőt sikerült tetten érni, akik rendszeresen visszatérő „vendégként” látogatták egy helyi lakos családi házát. _______Megkérdeztük olvasóinkat_______ Ho l töltik a szilvesztert? TÁVBESZÉLŐT RONGÁLT, (b) A Hungarotel Rt. képviselője jelentette a hajdúvárosi rendőrkapitányságon, miszerint Sarkadon a Diófás és Úttörő utca kereszteződésében lévő nyilvános távbeszélő állomást, illetyp a készüléket egyelőre ismeretlen személy megrongálta. A bűn- cselekménnyel okozott kár 300 ezer forintra rúg, az ügyben rongálás bűntettének alapos gyanújával indult eljárás. LESZAKADT, (b) H. Béla sarkadi lakos december derekán jelentette a rendőrkapitányságon, hogy a József Attila és Halász utca kereszteződésében egy nagyfeszültség alatt álló villany- vezeték leszakadt és az úttestre zuhant. Az ügyre a Démász szakemberei tettek pontot. ALUMÍNIUMDRÓTOT, (b) V. Albert sarkadi lakosnak ismeretlen tettes a szőlőlugasát tette tönkre, mivel eltulajdonított a szőlőjéből 1200 méter hosszúságú alumíniumdrótot. KAPCSOLÓRENDSZERT, (b) Ismeretlen tettes a sarkadi Olympiatrade Hungary Kft. sérelmére követett el bűncselekményt a közelmúltban. Az ismeretlen az ipari park területén lévő gépműhelybe az ablakon keresztül érkezett, s onnan három darab FÉG típusú konvektor kapcsolórendszerét tulajdonította el. Tettével 30 ezer forintnyi kárt okozott. Az ügyben ismeretlen tettes ellen lopás bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás. ____________■ Lo pott a besurranó Több tízezer forint készpénzt és nagyobb értékben arany ékszert lopott besurranásos módszerrel ismeretlen tettes Körösladányban. Az elkövető a bűncselekménnyel egy idős házaspárt károsított meg. Körösladány — Egy körösladányi lakos a minap tett bejelentést kapitányságunkon. Elmondta: figyelmetlenségüket kihasználva, valaki besurrant a lakásukba, s onnan 65 ezer forint készpénzzel és mintegy 100 ezer forint értékű arany ékszerrel távozott — kezdte a tájékoztatást Kovács Krisztina rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferense. A helyszíni intézkedés során kiderült: az elkövető a kulcsra nem zárt lakásajtón keresztül jutott be a sértett otthonába, ahonnan az összepakolt értékekkel az ablakon át távozott. Az ügyben lopás vétség alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Szeghalmi Rendőrkapitányság. _______________________ül Dombegyház- Egy dombegyházi sértett még október elején feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik egyik nap virradóra a lakatpánt lefeszítésével mentek be a tulajdonát képező üresen álló házába. A tolvajok kerékpárt, gázpalackot, konvektort és különféle lakásfelszerelési tárgyakat zsákBudapest Jogászkörökben összefüggést látnak az ügyész menesztése és az Ügyészek Országos Egyesületének az igazságszolgáltatás tekintélyének megóvása és erősítése érdekében született közleménye között. E nyilatkozat tartalmazza azt a megállapítást is, hogy napjamányoltak. Ezt követően ugyanazon személy sérelmére több ismétlődő betörés történt, összesen hét esetben - hallottuk a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság legutóbbi sajtótájékoztatóján Nagy Lajos rendőr századostól, a Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti osztály vezetőjétől. A nyomozás során a rendőr- kapitányság fokozottan figyelte inkban veszélyeztetett az igazságszolgáltatás függetlensége. A közleményt az egyesület elnöke, Hegedűs András is aláírta. A döntés háttere egyelőre nem kapott nyilvánosságot, több parlamenti párt aggódva figyeli az ügy fejleményeit, mondván, veszélybe került a vélemény- nyilvánítás szabadsága. és visszatérően ellenőrizte a lakatlan családi házat, ami november 8-án eredménnyel járt. Ekkor ugyanis tetten értek és elfogtak két dombegyházi lakost, akik éppen új szerzeményeiket csomagolták össze. Az elszámoltatáskor az eltűnt tárgyakat megtalálták, így az okozott kár megtérült. A tettesek szabadlábon védekeznek, ellenük betöréses lopás bűntett alapos gyanúja miatt folyik az eljárás. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke értetlenségét fejezte ki a nyilatkozat miatt. Szerinte súlyos félreértés összetéveszteni az ítélkezések függetlenségét a bíróságok szervezeti és pénzügyi'kérdéseivel. Szerinte a közlemény nem kevesebbet állít, mint hogy a kormánynak az ítélőtáblák, illetve a bírósági költségvetésben kifejtett álláspontja befolyásolja a bírói hatalom függetlenségét. Rafael Pálné, szarvasi iskola- titkár:- Akár a karácsonyt, a szilvesztert is otthon, családi körben töltjük. Egész esztendőben dolgozunk és év végére bizony elfáradunk. Nem vágyunk sehová, otthon a legkényelmesebb. Tévézünk, rádiózunk, beszélgetünk, s ha kedvünk tartja, táncolunk. Szilveszterre mindig hidegtálat készítek és szántódi ropogóst. Bencsik Dóra Sára, szarvasi diák:- Örmény- kúton szilveszterezek a barátaimmal. Még pontosan nem szerveztük meg, azt hiszem, tizenheten leszünk. Főzni nem fogunk, mindenki otthonról hoz süteményt vagy más ennivalót. Tavaly még együtt Szilvesztereztem a családommal, akkor a pesti rokonoknál köszöntöttük az új évet. vasóinkat. Több olyan, a közvéleményt érdeklő téma került terítékre azon a sajtótájékoztatón, melyet korábban a városházán tartott Pataki István, Békés polgármestere. Az idei költségvetés teljesítésével kapcsolatban kiemelte, hogy az kiegyensúlyozott, mind a bevételek, mind a kiadások a tervezettnek megfelelően alakultak. • ________Békés___________ Pa taki István elmondta: testületi döntés született arról, hogy a belváros kiemelt részein, terein továbbra is tilos a görkorcsolyázás. A görkorisoknak az önkormányzat több millió forint költséggel egy tizenkét elemes görcentert alakít ki. A sajtó munkatársai megtudhatták: a görcentrum két eleme már megérkezett, szállítási költsége 700 ezer forintba került, az időjárás függvényében hozzálátnak felállításához, hogy minél hamarabb birtokba vehessék az érintettek. Sztancsik Jánosáé, szarvasi pénzügyi ügyintéző: — Otthon szilveszterezünk, a tizenhárom hónapos unokámmal. A lányomék bulit szerveztek, ezért bízták ránk az unokát. Nagy örömmel vállaltuk. A kicsi nyolc óra körül aludni megy, utána csendesen tévézünk, pezsgőzünk. Nálunk hagyományosan lencseleves és birkapörkölt vagy pacal a szilveszteri vacsora. Lipcsei Betta, szarvasi diák: — Otthon szilveszterezek a szüleimmel. Vendégeket hívtunk, mindenféle süteménnyel készülünk. Tévézünk — ilyenkor mindig jó műsorok vannak -, beszélgetünk, jól érezzük magunkat. Szeretem a szilvesztert. Jó a hangulat, szépen feldíszítjük a lakást, és éjfélkor a szilveszteri dudák is előkerülnek. m D-FOTÓ: VERESS ERZSI A képviselő-testület döntött a Bursa Hungarica ösztöndíjakról is. A pályázatra - más településekhez viszonyítva lényegesen több rászoruló — 73-an adták be kérelmüket. Az igénylőkből az önkormányzat döntése alapján 61 felsőoktatási intézményben tanuló diáknak havonta 3-5 ezer forint közötti összeget folyósít a város, de a többiekről sem feledkeznek meg: ők más forrásból havonta 2-3 ezer forint támogatást kapnak. Pataki István szólt a fürdőfejlesztésről is. Elmondta: készülnek a kiviteli szintű tervek, számítanak a Széchenyi-terv nyújtotta támogatásra. Az uszodával kapcsolatban egyebek között megjegyezte: az építését akkor is megkezdik, ha a pályázaton nem nyernek, ugyanis óriási az igény a városban egy uszodára. A sajtó- tájékoztatón szóba került a belvárost érintő forgalmi rend módosítása is.- SZTelepüléseink krónikája Felfüggesztették a budaörsi ügyészt Több parlamenti párt aggódva figyeli a fejleményeket A legfőbb ügyész helyettese december 22-i hatállyal visszavonta Hegedűs Andrásnak, a Budaörsi Városi Ügyészség vezetőjének kinevezését. Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olHat csomag Újfalunak A budapesti székhelyű Gyermekétkeztetési Alapítvány idén is meghirdette karácsonyi élelmiszercso- mag-akcióját. Összesen közel 64 ezer csomagra érkezett igény, de az alapítványnak csak 20 ezer csomag kiosztására nyílik lehetősége. A Körösújfalui Általános Iskola és Óvoda a nyertes pályázók között van. Nemes Jánosné igazgatónő arról tájékoztatta lapunkat, hogy az általa vezetett intézmény összesen hat, egyenként tizennyolc küós élelmiszercsomagot kap, amiben főleg tartós élelmiszerek lesznek. A körösújfaluiak Budapesten vették át a nekik megítélt csomagokat. ________________________________________________üi He lyi szervezet Okányban Okányban is megalakult a Fiatal Baloldal helyi szervezete. A Fiatal Baloldal a baloldali politika iránt érdeklő ifjúság országos tömörülése, amelynek az első helyi szervezete a Körös-Sárréten Okányban jött létre. A Fiatal Baloldal okányi szervezetének alakuló ülésén jelen volt Veress József, a szeghalmi térség MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltje. Veress József lapunknak elmondta: a Fiatal Baloldal az adott településen jelentkező konkrét problémák megoldása érdekében szeretne előrelépéseket tenni. Jó lenne, ha a Fiatal Baloldalnak rövid időn belül több helyi szervezete jönne létre a Körös-Sárréten. _______j._____________________________ül Ki tüntetés a romák támogatásáért Idei utolsó ülését tartotta nemrégiben az Orosházi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, ahol Nédó Árpád elnök beszámolt a legutóbbi ülés óta eltelt időszak történéseiről. Mint elmondta, nagyon megérzik a közösségsegítők hiányát. Reményét fejezte ki, hogy jövőre ismét alkalmazni fogja a közösségfejlesztőket a munkaügyi központ. Az elmúlt évben nem talált a cigány kisebbségi önkormányzat méltó személyt a roma kisebbségért díj odaítélésére. Idén Pántya Imrét, a munkaügyi központ orosházi kirendeltségének vezetőjét tüntették ki, aki az elnöktől díszoklevelet, emlékplakettet és arany pecsétgyűrűt vehetett át a roma közösségért végzett tevékenysége elismeréseképpen. Pántya Imre elmondta, kirendeltségük területén mintegy kétszáz főt vontak be a Roma start programba. _______________ __________ K.E. A kovácsházi klub külföldön A mezőkovácsházi Barátság Nyugdíjasklub a közelmúltban a jugoszláviai Adára látogatott, hogy az ottani társklub meghívására barátságot kössenek egymással. Maczkainé Tóth Anna Piroska klubvezető elmondta: az adaiak zenés műsorral ajándékozták meg a kovácsháziakat, majd közösen elénekelték a nyugdíjasok dalát. Ezután a névnapjukat ünneplő tagokat egy-egy csokor virággal köszöntötték. A hazautazás előtt a két klub megállapodott abban, hogy jövőre az adaiak látogatnak el Mezőkovácsházára. Ezen kívül a Barátság klub tagjai a nyáron háromszor utaztak a romániai Temesvárra, ahol a város nevezetességeivel ismerkedtek. Az utazás nyugdíjas barátjuk, Mihály Antal segítségével valósult meg, aki hozzásegítette a tagokat, hogy külföldre is kitekinthessenek. ________________________________________________(U Ma gyardombegyházi találkozó December 22-én a békési baptista Hajnalcsillag Alapítvány tagjai Szlovák Tibor tiszteletes vezetésével istentisztelettel, műsorral kedveskedtek a helyi lakosságnak. A hagyományokon alapuló kapcsolat három éve kezdődött és azóta minden évben egy-két alkalommal, illetve a karácsonyi felkészülés idején ellátogatnak a településre. A baptista egyházszervezet külföldi ajándékokkal és kedvezményes ruhavásárlási akciókkal segíti a magyardombegyháziakat. A helyiek szervezője Kalmár Sándorné, valamint a csoporttagok mindig szívesen látják az érkezőket. __________________________________________ ILI Al máskamarási karácsony Almáskamarás általános iskolájában többéves hagyományokra építve tervezik és szervezik a karácsonyi ünnepségeket. December 16-án 14 órától Antali Zoltán tánctanár vezetésével a társastánc ünnepi záróvizsgáján izgulhattak kicsik és nagyok a tornateremben. Ugyanezen a helyszínen 18-án a zeneiskolások adtak karácsonyi koncertet, majd 22-én az iskola hagyományos karácsonyi ünnepségére gyülekeztek a meghívottak. A fenyőt Nagy Lászlóné alpolgármester felajánlásaként állítják fel és a szülői munkaközösség teával, süteménnyel, szendviccsel kedveskedik a gyerekeknek. ________________________________________________jy Uszodaépítés — már jövőre