Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-24 / 299. szám
VIII 2001. december 24., hétfő Karácsony Székely Bertalan: Erzsébet mint magyar királyné, 1869 legényt: „Nagyon szeretlek! Tedd boldoggá az én Valériámat!” A kölcsönös köszöntéseket követően, este nyolc után átmentek Rudolfhoz, aki nagy szeretettel üdvözölte leendő sógorát. Sisi másnap a jegyespárral vonatra szállt, hogy Münchenben élő édesanyjának — akit apja halála óta nem látott — bemutassa a vőlegényt. A vonaton a császárné azt mondta a fiatalembernek, hogy a továbbiakban ne felségez- ze őt, hanem tegezze és szólítsa mamának. Ferencnek azonban sehogy se állt rá a szája, minden mondatát úgy fogalmazta, hogy ne kelljen megszólítani leendő anyósát. Sisi megunva a körülményeskedést, rászólt: „Most már mondjál valamit, amiben a te előfordul!” Alig egy hónappal később, 1889. január 30-án Sisi boldogságának örökre vége szakadt — fia, Rudolf trónörökös Mayerlingben öngyilkos lett, főbe lőtte magát. Ettől kezdve a császárné nem találta a helyét, ha csak tehette, még többet utazott. A császári palota, a bécsi Hofburg állandóan a tragikusan elhunyt fiát idézte fel benne. „Itt nemcsak érzi az ember, itt naponta emlékeztetik, szinte mindig újra látja, mi történt, s a terhet nem lehet lerázni. Sokszor az az érzésem, mintha Rudolf az én hitemet lőtte volna le.” — jelentette ki a lányának. Sisi a gyászruhát, amit a mayerlingi tragédia után magára öltött, haláláig nem vetette le. Csak egyszer öltözött át pár percre világos ruhába, 1889 karácsonyán, az Adriai-tenger partján fekvő Miramare-ban, hogy Mária Valériát és Ferencet köszöntse — sírva, forró ölelések között — eljegyzésük évfordulóján. Azon a decemberen karácsonyfát sem állítottak, az ajándék és a születésnapi ünnepség is elmaradt. A következő két karácsonyt Sisi Ferenc Józseffel kettesben töltötte, Mária Valériával és gyermekeivel leginkább ünnepek után találkozott. A következő évtől aztán — ahogy közeledett a tél — betegségére hivatkozva útra kelt; délre utazott. 1893-ban például Madeirára, a császár karácsonyra írt levelét is ott kapta meg: „Hű szeretettel kívánok szerencsét és az ég áldását, kérem további jóságodat és elnézésedet. A szerencse tulajdonképpen helytelen kifejezés, elég némi nyugalom, jó egyetértés és kevesebb boldogtalanság, mint eddig.” Ám hamarosan még ennek a kevesebb boldogtalanságnak is vége szakad, mert Erzsébet királynét, a világ szeretett Sisijét, a kor legszebb asszonyát 1898. szeptember 10-én Genfben, egy anarchista meggyilkolja. Á. Z. Szomorú és boldog adventek a császári családban Erzsébet királyné karácsonyai által az 1700-as évek közepén építtetett palotát a kiegyezés után bocsátották a császári és — a kiegyezéstől — egyben a magyar királyi pár rendelkezésére. Attól kezdve Gödöllő Sisi kedvelt tartózkodási helye lett. Az őszt általában itt töltötte, legtöbbször egyedül, férje nélkül. Ilyenkor nagy falka- vadászatokat rendeztek, amelyeken a kor legjobb lovasai között számon tartott Erzsébet is részvett. A nyolcvanas évek közepétől izületi fájdalmai miatt ugyan már nem ült lóra, de azt követően is sokat mozgott, sétált a kastélykertben és kutyákkal nyulakra vadászott. Erzsébet királyné húsz éven keresztül a névnapját is csaknem mindig Gödöllőn ünnepelte. Ilyenkor a falu lakói fáklyás felvonulással és szerenáddal köszöntötték. Karácsonykor aztán Sisi viszonozta a szeretetet, megajándékozta a kastély alkalmazottait és a vadászatok segítőit. Budán született lánya, Mária Valéria, a „magyar gyermek” pedig édességet és pénzt osztogatott a szegény gyerekeknek. Az 1887. évi karácsony elég rossz hangulatban telt el. A királynét megviselte a tudat, hogy ötvenéves lett, s izületi fájdalmai sem enyhültek, erős lábfájások gyötörték. A szentestén fia, Rudolf trónörökös is részt vett feleségével, a hideg Stefánia hercegnővel együtt, akit Sisi nem kedvelt, fakónak Talán kevesen tudják, hogy Erzsébet királyné karácsonykor született. Miksa, bajor herceg negyedik gyermekeként, 1837. december 25-én látta meg a napvilágot a possenhofeni kastélyban. Különös égi jelnek tartották karácsonyi érkezését, továbbá, hogy a nap vasárnapra esett, s hogy foggal jött a világra. Utóbbi állítólag Napóleon esetében is így volt. A kicsit másnap nagynénje, Erzsébet, porosz királyné tartotta keresztvíz alá, s az Erzsébet Amália Eugénia nevet kapta, de a család születésétől fogva Sisinek, illetve Sissynek becézte, amit később — ahogy ismertté vált — a fél világ átvett. A Wittelsbach-lány — a későbbi Erzsébet királyné — tehát a születésnapját karácsonykor tartotta. Hogy milyenek is voltak Sisi karácsonyai, arról próbálunk képet rajzolni, eredeti dokumentumok alapján. Sisi büszke volt arra, hogy vasárnap és karácsonykor született. Egyik versében így vall erről: „Vasárnap-gyermek vagyok, Nap szülötte; / Trónom arany sugarából kötötte, / Koronám tündökletből fonta össze, / S van fénye száz-szám, laknám mind közötte.” Ennek ellenére kevés boldog karácsonya volt. A legtöbb talán gyerekkorában, a Wetterstein-hegység s a Zugspitze ormai alatti meleg családi fészekben. Boldogtalanságának alighanem három oka lehetett. Az egyik, hogy Sisi apja természetét örökölte, aki sehol nem érezte igazán otthon magát. A másik ok, hogy soha nem tudott beleilleszkedni a császári udvar merev világába. Még csak szó volt az eljegyzésről, amikor Sisi már kétségbe esve jelentette ki nevelőnőjének: „Igen, szeretem a császárt! Csak ne lenne császár!” Végül a harmadik — valószínű legerősebb — ok: Ferenc József anyja, Zsófia főhercegnő erőszakos természete, ami Erzsébet önállóságának sorozatos csorbítását jelentette. Sisi és Ferenc József első közös karácsonya — akkor még mint menyasz- szony-vőlegény ünnepeltek — 1853- ban, Münchenben volt. A karácsonyfa alatt a jegyesek a maguk képét ajándékozták egymásnak. Ezek lóháton ábrázolják őket. Ferenc József még egy gyönyörű virágcsokrot és egy papagájt is átnyújtott menyasszonyának, amit fél órával korábban egy gyorsfutár hozott a bécsi pálmaházból, illetve a schönbrunni állatkertből. A császári pár karácsonyairól meglehetősen hézagosak a feljegyzések. Az 1856-ost például Velencében töltötték, s az ünnep azért lehet említésre méltó, mert a déli Velencében szinte beszerezhetetlen volt a karácsonyfa. Ferenc József végül uralkodóhoz illő megoldást választott: a botanikus kertből hozatott egyet. A következő feljegyzés 1869 karácsonyáról szól. Erzsébet az ünnepet Rómában töltötte, a nápolyi király és felesége vendégeként. Mária királyné — Erzsébet testvére — a szentestén adott életet leánygyermekének. Sisi szeretetével elhalmozta húgát, éjjelnappal mellette állt, hálóköntösben járkált a palota hideg szobáiban, amitől meghűlt, köhögött. Szamártejjel gyógyította magát. Most ugorjunk nagyot az időben, az 1887. év karácsonyához, amely egybeesett Sisi ötvenedik születésnapjával. A császári család az ünnepet — mint oly sokszor — a gödöllői kastélyban töltötte. A gróf Grassalkovich Antal tartott és lenézte. A merev és hűvös hangulatban a királynénak megváltást jelentett, amikor Rudolfék fél hétkor elköszöntek, s Sisi véget vethetett a karácsonyi-születésnapi ünnepnek. A következő advent Sisi életének talán legboldogabb karácsonya volt. Mária Valéria eljegyzése tette azzá. A húszéves főhercegnő kezét Ferenc Szalvátor toscanai főherceg kérte meg. A szentestén Rudolf kis kötet Heine-levéllel lepte meg anyját. A császár szótlanul, de gúnyosan nézte az ajándékot. Amikor este hétkor Rudolfék a maguk karácsonyfájához hazamentek, a császár magához hívatta a vőlegényt. Mielőtt a kézfogóra sor került volna — amelyen csak a jegyespár vett részt —, Sisi a lányával és a császárral hármasban maradt a toalettszobájában, ahol megható jelenetek játszódtak le. Mária Valéria anyja nyakába borult: „Kérlek, bocsáss meg mindazért, amiben ellened vétkeztem.” Erzsébet válaszából szomorúság érződött: „O, szeretném, ha volna több megbocsátani valóm, akkor nem esnék olyan nehezemre, hogy odaadjalak.” Az eljegyzés a császári párt még közelebb hozta egymáshoz. Sisi átölelte Ferenc Józsefet és szerelmet vallott neki: „Úgy, de úgy szeretlek!” Az uralkodó egészen elérzékenyült: „Na nem, tényleg? Ezt is régen hallottam már.” Mária Valéria ezt követően átment a tanulószobában várakozó Ferenc Szalvátorhoz és odaadta neki a kezét. Az eljegyzés megtörtént. Mária Valéria ekkor magához kérette Sisit, aki levetette a november közepén elhunyt apja halála miatt viselt gyászt, s világos ruhában jelent meg. Fiatalosan ragyogó volt és szépséges. Lányáról készített pasztellképet ajándékozott Ferencnek, s magához ölelte a fiatal vőFerenc József és Erzsébet 1879-ben három gyermekével, Gizella férjével, Lipót herceggel és a két unokával (a bajorországi Erzsébettel és Augusztával) A szárkúpban már majd' megvette az isten hidege. Éjjelenként fagyott, s Luca napjával a szél is föltámadt; belekapott a kukoricaszár száraz leveleibe, zörgette, tépte az akkurátusán egymásra kúpozott kévéket, benn meg motoztak, neszeztek a mezei egerek. A harci zajokat azért lehetett hallani, s a tüzértiszt — szolgálatának harmadik évében — már igencsak ki tudta számítani, hány nap a világ. Egy szűk hét, s itt lesznek az oroszok. De lehet, hogy kevesebb, gondolta, mikor berendezkedett a levágott kukoricaföld szárkúpjainak egyikében. Hány napja is ennek? Kezdetben derűlátóbb volt. Néhány napot étlen-szomjan is kibír egy frontot járt katona. S neki teli a kulacsa, meg a kenyérzsák se üres. De még nem is volt éhes. Hanem a rumból húzott azért egyet, aztán végigdőlt a száraz, zörgő kévéken, s Katára gondolt. írásban vallottak egymásnak szerelmet, noha olyan közel ültek egymáshoz, annyira összesimulva a kisvonat diákkocsijának szénszagú kupéjában, hogy szóban is megtehették volna. Mindazonáltal le kellett írni egymásnak... És persze gyorsírással, mert valamely — egyéni rövidítésekkel teli — nehéz sztenogram böngészése hozta össze őket. — Maga tud gyorsírni? — csodálkozott a másodikos kerista kislány, mikor a diákkocsi kijelölt felügyelője áthajolva válla fölött, olvasni kezdte a gyorsírással lejegyzett szöveget, amit Kata nehezen silabizált. Tanultam — mondta egyszerűen a fiú. Hát így kezdődött, egy késő őszi napján annak az évnek, melyben már nem volt béke a világon. Nagyon belejöttetek a „gyorsírásba” — röhögtek a kamaszok, kuncogtak a csitrik a diákkocsiban. Ok nem szóltak, csak fogták egymás kezét, s hogy ölelkezhessenek, heiratkoztak a tánciskolába. Micsoda boldogság, s nem csak az órákon! Hetente kétszer a késő esti vonattal utazhattak haza; a lassú madzagvasút valamelyik gyéren világított kocsijában. Az állomásfőnök várta a vonatot, s persze várta a leányát is. Jó szeme volt; hamar megbarátkozott az udvarlóval, akinek modora, viselkedése máris úriembert sejtetett. * A fiatal tiszt négy nap és négy éjjel lakta a szárkúpot. Először elfogyott a rum, aztán az utolsó falatok is a kenyérzsákból, s végül a lélek ereje. Elképzelte, hogy az oroszok majd átrohannak a tanyákkal tarkított földeken, ő még keveset vár, aztán futás — és máris ott állhat az édesanyja előtt. Ki- kilesett a kukoricaszárak közül, s látta tanyájuk füstölgő kéményét. Egyszerre aztán nem bírta tovább, szétlökte a kévéket, s kilépett a világosra. Szinte az orra elé két lovas csendőrnek. A tiszt megmerevedett, becsukta a szemét, mint a halálra ítéltek. S akkor megjelent előtte a „Voronyezsi Mária”. így nevezte az ikont, amit egy füstölgő parasztház romjai között találtak valahol a bakák, s ami a tiszti legény ajándékaként a zászlós tulajdonába került. Vásári festő olcsó munkája; egy tenyérnyi deszkalap, rajta a Kisjé- zust ölelő Mária. Most ezt a képet látta a merev alakokkal. De a Szűzanyának élt a szeme, s úgy ragyogott, mint a Katáé, estéli búcsúzásaikkor. Szabadságon zászlós úr?! — kiáltott le lováról a tiszthelyettes. Csak eltávozáson — válaszolt a fiatalember, s tudta, már nem érheti baj. Aztán beletúrt a kenyérzsákba, kitapintotta az ikont, s egészen megenyhült. Még vetett egy pillantást a menekülő csendőrök után, s irány a tanyaház füstölgő kéménye. * Karácsony estéjén "a zászlós felöltötte egyetlen civil ruháját, s indulni készült. Az anyja aggodalmaskodott. Hogyne, hiszen még háború van. Meg különben sem örült, hogy az állomás- főnökék szép Katája már évek óta lefoglalja a fiát. Ritka szabadságain csak leugrik a vonatról, s bevált Katához. Az édesanyja várhat... A vasúti állomás behavazott épületének minden ablaka világos, noha már az utolsó vonat is elment. De hát ki térne korán nyugovóra Jézus születésének éjszakáján... Csakhogy a szolgálati helyiségben is ég a lámpa, s benn maga a főnök. Z ászlós úr! — kiált fel az öreg vasutas kis hunyorgás után, hogy felismeri a fiatalembert. Zászlós úr... — mondja most már halkabban, s mintha keserűbben... és törölgetni kezdi a szemét. Kata? — kérdi a zászlós maga is megindulva. A nagytestű, szigorú vasúti ember erőt vesz magán s tisztán, tagoltan mondja: Kata..., az én lányom..., a maga választottja..., Kata benn mulat a ruszki tisztekkel... Bentről harmonikaszó, orosz beszéd, részeg röhögés. ¥ A falu templomában minden évben kicsiny betlehemet állítottak. Az ünnep reggelén, mikor a sekrestyés meggyújtotta a gyertyákat, egy furcsa öreg szentképet látott Jezuska jászlához támasztva: a Szűzanyát festették meg, karjában a kisdeddel. Valami írás is volt rajta, de a templomszolga nem ismerte a cirill betűket. Gyarmati Béla A ZÁSZLÓS ELTÁVOZÁSON
