Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-22 / 298. szám

2001. DECEMBER 22., SZOMBAT — 9. OLDAL TÉ R - K É P Templomfelújítás Ecsegfalván, november 18-án, ünnepélyes keretek között meg­áldották az idén felújított katoli­kus templomot. Az ecsegfalvi templomot 1940-44 között építették. De ak­kor a második világháború miatt az épületet már nem tudták tel­jesen befejezni. Azt követően pedig a szűkös anyagi kondíciók nem tették lehetővé, hogy a templomot bevakolják. így több mint fél évszázadon át kívülről megmaradt a téglafal. Ez a tégla­faljelleg az idők folyamán érde­kes látványosságot nyújtott, kö­zépkori hangulatot idézett. A befejezetlensége miatt érdekes építmény évtizedek óta a Körös- Sárrét egyetlen tégla falú temp­lomaként vált ismertté. Idén ta­vasszal viszont a katolikus egy­ház vezetése a külső falak tata­rozása mellett döntött. A mun­kálatok júliusban kezdődtek meg és augusztus 20-ára feje­ződtek be. A felújításnak köszönhetően a katolikus templom - ezúttal az új köntös miatt - ismét látvá­nyos, impozáns színfoltja lett Ecsegfalvának. Az oldal az Ecsegfalvi Ön- kormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Ma- gyari Barna. Fotó: Veress Er­zsi. Eredményes évet zárnak Ecsegfalván Az önkormányzat pénzügyi helyzete idén is rendezett A Fő utca és az Árpád utca sarkán épülő egészségügyi centrum átadása május végén várható Ecsegfalva a millenniumi évvel együtt ünnepelte önálló községgé válásának 50. évfordulóját. Összességében ez az esztendő is nyugodt, csendes munká­val telt az észak-békési településen. Az önkormányzat lehetőségeihez mérten idén is több fejlesztést valósí­tott meg. Egyedül a belterületi útépí­tések terén (pályázati támogatás hí­ján) nem sikerült előbbre lépni. — Év végén általában számvetést készítünk ar­ra vonatkozóan, hogy mi az, amit meg tudtunk valósítani, s mi az, ami elmaradt. Az efféle ösz- szegzés egyben felkészülés is a következő esz­tendőre - mondta beszélgetésünk elején dr. Szoboszlai Árpád polgármester.- Mit jelentett a 2001 -es év Ecsegfalva számá­ra? eredmények azt tartom,- A legfontosabb hogy sikerült átugra­nunk azt a lécet, amit magunk elé tet­tünk. Az idei költ­ségvetés készítése­kor megfogalmazott előirányzatokat telje­sítettük. Magunk mögött hagytuk a millenniumi évet, ami nálunk nem csu­pán az államalapítás ezredik évfordulóját és a kereszténység ünnepét jelentette, hanem egybeesett önálló községgé vá­lásunk ötvenedik év­fordulójával is.- A helyi oktatás terén mi változott az idén?- Nagyarányú eszközfejlesztést végeztünk ebben az évben, amely megfelelő szinten bizto­sítja a színvonalas szakmai munka tárgyi feltét­eleit. A 2001-es évben a Túrkevéért Alapítvány­nyal közösen Ecsegfalván elindítottuk a művé­szeti oktatást. A művelődési háznál folyó tanítás a túrkevei Egressy Béni Zeneiskola kihelyezet tagozataként működik. A feladatra tíz évre kö­töttünk szerződést, ami zongora, gitár és népi- tánc-oktatásra vonatkozik. Itt jegyzem meg, hogy Dévaványával közösen működ­tetjük a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, amelynek munkájához nagy reményeket fűz önkormányza­tunk.- Az idei év legnagyobb beruházá­sa az új egészségügyi centrum lett vol­na. De az építkezés a rossz idő miatt ,,csúszik"... Mikorra készül el a léte­sítmény?- Az egészségügyi központ eredetileg már most decemberben elkészült volna. A korán be­köszöntött tél viszont visszaveti az építkezést. Ahhoz, hogy a kivitelező az ingatlant megfelelő színvonalon elkészíthesse, módosítanunk kellett a határidőt. Az egészségügyi centrum átadásá­nak új időpontja 2002. május 31.- Az említetteken kívül milyen más fejleszté­sek voltak még az idén?- Megoldottuk a napközi otthonos konyha tárgyi eszközeinek Minden igénynek megfelel A Fő utca és az Árpád utca sarkán jelenleg is épül Ecsegfalva új ékessége, az egészség- ügyi centrum. Az új egészségügyi centrum megépítésére azért van nagy szükség, mert 1999-ben és 2000-ben a belvíz annyira meg­rongálta a korábbi orvosi rendelőt, hogy az az épület életveszélyessé vált. A létesítmény be­ruházási költsége, mai árakon számítva, közel 30 millió forint. Ezt az összeget pályázati pén­zekből és saját erőből biztosítja a község. Az épület nemcsak küllemében lesz szép és esztétikus, hanem funkciójában is minden igénynek meg fog felelni, abban a mozgás- korlátozottak közlekedése is biztosítva lesz. korszerűsítését, a há­zi szociális ellátás bő­vítésére pedig lépése­ket tett az önkor­mányzat.- Mit nem sikerült megvalósítani?- Bár szerettük volna, de nem sikerült a belterületi szilárd burkolatú utak hosz- szát növelni. Ezek a beruházások azért maradtak el, mert az ilyen jellegű pályáza­tainkra nem kaptunk támogatást.- Ha mindent ösz- szegzünk: az ecsegfalvi önkormányzat számára milyen volt az idei év? — Összességében eredményes évet zárunk. Pénzügyi helyzetünk rendezett. A képviselő-tes­tület nevében ezúton szeretném megköszönni a lakosságnak a bizalmat, s mindazoknak a segít­séget, akik támogatták a képviselő-testületet és a polgármesteri hivatalt a célok elérésében. Polgár- mesterként pedig településünk minden polgárá­nak áldott karácsonyi ünnepeket és nagyon bol­dog új esztendőt kívánok! Az igazi érték a szeretet Régen összetartóbbak voltak az emberek Régen szegényebb világot él­tünk, lelkiekben mégis sok­kal gazdagabbak voltak az ünnepek. A mi gyerekko­runkban őszinte szeretet ra­gyogta be a karácsonyt. Ak­koriban a családtagok egy­másnak örültek, nem az aján­dékoknak. Mi, idősek, máig megőriztük ezt a szemléletet, most is őszinte szeretettel ün­nepeljük együtt a karácsonyt — mondták az idősek klubjá­nak tagjai, amikor karácso­nyi ünnepségük alkalmából a napokban a klubban jártunk. Az idősek klubja tagjainak szerdán az óvodások karácsonyi műsorral ked­veskedtek. A rendezvényen a nyugdíjasok népdalköre is felíépett, né­hány idős em­ber pedig az al­kalomhoz illő verset mon­dott. Az ünnep­ség után né­hány klubtagot arra kértünk, idézze fel régi karácsonyi, il­letve téli emlé­két.- Gyerek­koromban én nem Ecsegfalván, hanem Sza­bolcsban lak­tam. Ott az volt a szokás, hogy sötétedéskor kántálni in­dultunk. Szabad az Istent dicsér­ni? — kérdeztük. Ahol igennel fe­leltek, oda bementünk. Akkori­is elmentünk. Az úton nagy hanggal voltunk. Fakanalakat vertünk össze, csengőt ráztunk, fújtuk a dudát - vette át a szót Kovács Lajosné, 61 éves nyugdí­jas. — Az igazi karácsonyi étel az orjaleves, a töltött káposzta, a sült hurka és a sült kolbász volt. Mindaz, amit a ház körül megter­meltünk. Ezért a karácsony előtti napokban mindig disznót vág­tunk. Akkoriban nem ilyen roha- nós disznótorok voltak, mint ma­napság. A környékbeli falvakból a rokonok már a vágást megelőző nap délutánján átgyalogoltak. Az asszonyok csigát készítettek, a férfiak kártyáz­tak. Mi, gyere­kek pedig örül­tünk, hogy vendégek van­nak a háznál. Másnap volt a disznótor, ami igazi családi esemény volt. Mindenki jól érezte magát, senki sem sie­tett. Este nagy vacsorát ren­deztünk, s a vendégek csak a következő nap indultak haza. Kár, hogy manapság már nincsenek ilyen nagy disznótorok — mesélte Papp Jánosné. Többen a szilveszteri bálokat is felidézték. Mint mondották, karácsonyt kö­vetően ezt várták a fiatalok a leg­inkább. Ecsegfalván is nagy szil­Háborús emlék- A második világháború ide­jén én még kisgyerek voltam. Emlékszem, az akkori kará­csonyokon nem volt fenyő­fánk, hanem édesanyám egy fenyőágat kötött fel a falra. Az lett a karácsonyfánk. Abban az időben szaloncukrot sem lehetett kapni. Édesanyám az előző évek színes szaloncu­kor papírjait vette elő. Néhány kockacukrot kettőbe vágott. Ezeket a fél kockacukrokat tette a szaloncukor papírokba. Az ily módon házilag készített szaloncukorral díszítettük fel a fenyőágat. De akkor annak sokkal jobban örültünk, mint néhány mostani gyerek a több ezer (vagy tízezer!?) forintos ajándéknak - mondta Takács Imréné, 66 éves nyugdíjas. Az ünnepségen kisorsolták a klubtagok által feldíszített fenyőfát. A szerencse Kovács Lajosnénak kedvezett ban 5-20 fillér közötti összeget kaptunk a házigazdától, aminek nagyon örültünk - mondta An­tal Zsigmondné, 58 éves nyugdí­jas. — Régen Ecsegfalván is divat volt a kántálás. Nemcsak a roko­nokhoz, hanem az ismerősökhöz veszteri bálokat tartottak. De oda a lány csak az édesanyja kí­séretével mehetett. Ha egy lány esetleg mégis egyedül ment, azt másnap az egész faluban kibe­szélték. Teljesen más volt az ak­kori értékítélet, az erkölcsi nor­ma... Kecsketenyésztők A regionális munkaerőképző központ szervezésében és a me­gyei munkaügyi központ támo­gatásával ezekben a hetekben ti­zenkilenc helyi munkanélküli­nek 400 órás kecsketenyésztő tanfolyamot tartottak Ecseg­falván. A képzésen a kecskete­nyésztés mellett a kecsketej-fel- dolgozást is elsajátították a résztvevők. Ez azért fontos, mert nem elég a kecsketejet megtermelni, ha nincs feldol­gozva, akkor jó áron nem lehet piacot szerezni az értékesítés­hez. A képzés foglakozásainak a művelődési ház adott otthont, az oktatókat pedig a regionális munkaerőképző központ bizto­sította. A vizsgák e hét elején voltak. Mind a tizenkilenc kép­zésre járó sikeres vizsgát tett, így mindannyian szakmunkás­bizonyítványt kapnak. Évente hatszáz ügy jut egy dolgozóra- A köztisztviselői törvény júli­us elsejével hatályba lépett mó­dosításai olyan helyzetbe hoz­ták a köztisztviselőket, amely nagyobb megbecsülést teremt számukra. A törvényből adódó­an az ecsegfalvi képviselő-testü­let is rendeletet alkotott a köz- tisztviselőket megillető juttatá­sokról. Elkészült a közszolgálati szabályzat, ami a rendeletbe foglalt juttatások kifizetéseit szabályozza — mondta Bakos Mihályné. Az ecsegfalvi hivatal is igyek­szik eleget tenni a kormányren­— Dolgozóinkkal szemben el­várás, hogy a naprakész és gyors információszerzés érdekében a képzéseken vegyenek részt. De emellett fontos az önképzés is. Mivel a munka során alkalma­zott joganyag rendkívül gyakran változik, a megfelelő felkészült­ség csak így biztosítható. A hiva­tal igyekszik a tárgyi feltételeket is megteremteni. Minden dolgo­zó számítógéppel rendelkezik, s az internet használata is megol­dott - hangoztatta Bakos Mihályné. Az ecsegfalvi polgármesteri hivatal munkájával kapcsolat­ban sem a közigazgatási hivatal, sem az ügyészség nem tett még elmarasztaló észrevételt. Ez is azt bizonyítja, hogy az ecseg­falvi köztisztviselők jól dolgoz­nak. MEGÚJULT A KONYHA. Ecsegfalván idén az önkormányzat jelentős mértékben fejlesztette, korszerűsítette a napközi otthonos konyha tárgyi eszközeit. Az ecsegfalvi polgármesteri hivatalban ve­lem együtt összesen heten dolgozunk. Az el­látandó feladatok mennyisége évente mint­egy 14 százalékkal növekszik. Egy dolgozó­ra éves szinten 600-620 ügy jut — közölte la­punkkal Bakos Mihályné, Ecsegfalva jég) zője. deleiben meghatáro­zott közigazgatás korszerűsítését elősegítő elvárásoknak. Ezek kö­zé tartozik például a hivatalon belüli szakmai önállóság erősíté­se. Jelenleg a hazai polgármesteri hivatalok általában 70 százalék­ban állami feladatokat, 30 száza­lékban önkormányzati feladato­kat végeznek. A központi igazga­tási norma viszont most még nem igazodik ehhez, de remény van rá, hogy ez a probléma is megoldódjon.

Next

/
Thumbnails
Contents