Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-17 / 293. szám

SPORT 2001. DECEMBER 17., HÉTFŐ —11. OLDAL ibékés megyei hírlap Mi történt Dajka felmondó levelével? Gólgazdag emlékmérkőzés Nem jutott nyugvópontra továbbra sem a Dajka-ügy. Mint is­meretes, a nyáron Békéscsabára szerződött labdarúgó-edző fél év eltelte után úgy döntött, hogy Debrecenbe, az NB 1-es csapathoz szegődik, itt hagyva az NB I B-ben élen álló lila-fe­héreket, holott szerződése még idekötné. Békéscsaba A hét végén újabb fejleményekkel bővült a viharos ügy. A sport na­pilap értesülése szerint Dajka László először beadta felmondó- levelét az Előre FC ügyvezető igazgatónőjénak, Kerekes Györgynének, ám nem sokkal ké­sőbb kikapta az ügyvezető kezé­ből az önmaga által megírt leve­let, majd összetépte a papírt - szól az írás. Hogy mi történhetett a háttérben, erről Dénes Zoltán, az Előre FC Kft. egyik tulajdonosa beszélt:- Valóban így történt, felkapta az asztalról az ügyvezető igazga­tónő keze elől a korábban általa már odatett felmondólevelet és miután konzultált ügyvédjével, széttépte azt. Egyébként ebben a levélben az szerepelt, hogy közös megegyezéshez kéri a klub támo­gatását december 31-ével. A fura az, hogy idő közben már alá is írt a Debrecen csapatához. Akkor húzta fel igazán magát, amikor megtudta, hogy hiába járulna a pénztárhoz, nem veheti föl járan­dóságát. Debreceni ügyvédje azt is sugallhatta neki, hogy ne így adja be felmondólevelét, amely egyébként három példányban ké­szült. Tulajdonképpen ekkor tép­te össze a már elkészült iratokat. Dajka László viszont másképp látja: - Valóban megfogalmaztam a felmondásomat pénteken és va­lóban odamentem Sikesdi Gábor­ral együtt a pénztárhoz, hogy fel­vegyük a fizetésünket, amit vi­szont nem kaptunk meg. De egyébként semmiféle kézből való kirángatás nem történt, de az tény, hogy széttéptem a már meg­fogalmazott felmondólevelet. En­nek két oka van, az egyik, hogy idő közben beszéltem a debreceni jogásszal, aki azt tanácsolta, ad­dig ne adjam be a felmondáso­mat, amíg ő nem látta, mit fogal­maztam meg benne. Mivel már ezt aláírtam, sőt lepecsételtük, ezért Dénes Zoltán kért meg arra, ha már érvénytelennek találom és rajta van a pecsét is, akkor tépjem szét. Kérésére így cselekedtem. A tervem az, hogy a jövő héten a debreceni ügyvéd által ellenőrzött felmondólevelet adom be. — Az hogy távozom Békéscsa­báról, erkölcsi döntés, s hogy jó vagy sem, az más kérdés. De tény, egy középcsapatból bajnok­esélyes együttest faragtam fél év alatt, és ezt kívánom átadni utó­domnak. ■ Remek karatés idényzárás Mezőhegyes Mezőhegyesen, a helyi József At­tila Általános Művelődési Köz­pontban rendezték meg szomba­ton a Secret-Őr Kupa Békés me­gyei ITF taekwon-do gyermek, if­júsági és felnőtt bajnokságot, amelyen 10 klub, 113 versenyző­je vett részt. Mint az ilyen termé­szetű nyílt versenyeken szokás, most is nagy küzdelem, elfogad­ható színvonal, jó hangulat uralta a csarnokot. A rendező, Platán ITF Taekwon-do Klub elégedet­ten nyugtázhatta: a verseny jól si­került. Az évad utolsó versenyé­vel véget ért a Békés Megyei Kara­te és Harcművész . Szövetség 2001. évi versenyévadja. Elkezdő­dik a készülődés az évet lezáró közgyűlésre és a jövő évi ver­senynaptár kialakítására. Eredmények. Leányok. Gyermek korcsoport. 35 kg: 1. Kesjár Szilvia (Bcs. LTPSE kick-box szakosztály), 2. Pilinszky (Platán SE, Mezőhegyes TKD). 45 kg: 1. Balázs Noémi (Dragon SE, TKD), 2. Balázs (Dragon SE, TKD), 3. Fejes (TÉT SE, Kunágota). +45 kg: 1. Zsoldi Mariann (Bcs. LTPSE KB), 2. Purecse (Dragon SE TKD), 3. Hajdú Petra (Hódmezővásárhely). Ifjúságiak. 53 kg: 1. Pap Csenge (Bcs. LTPSE TKD), 2. Barna (Mezőberény KB). +63 kg: 1. Szabó Edina (Bcs. LTPSE KB), 2. Szabó A. (Mezőberény), 3. Thurzó Ka­milla (Bcs. LTPSE KB). Fiúk. Gyermek korosztály. 25 kg: 1. Nagy Alex (Hódmezővásárhely), 2. Borbély (Hódmezővásárhely). 30 kg: 1. Olasz Ádám (Hódmezővásárhely), 2. Bereczki (Bcs. LTPSE, TKD), 3. Balázs B. (Dragon TKD SE). 35 kg: 1. Dávid Péter (Bcs. LTPSE TKD), 2. Berki (Újkí­gyós, KB), 3. Kriger (Dragon SE TKD). 40 kg: 1. Szabó László (Bcs. LTPSE KB), 2. Hencz (Hódmezővásárhely), 3. Szabó L. (Bcs. LTPSE KB). 45 kg: 1. Pi­ti László (Újkígyós KB), 2. Gyuricza (Bcs. LTPSE TKD), 3. Borbély F. (Hód­mezővásárhely). 50 kg: 1. Lencse Fe­renc (Hódmezővásárhely), 2. Tóth 1. (Bcs. LTPSE TKD), 3. Patza (Bcs. LTPSE TKD). 55 kg: 1. Zsarkó Dániel (Hódme­zővásárhely), 2. Viczián (TÉT SE, Oros­háza), 3. Babar (Platán SE, Mezőhe­gyes). +55 kg: 1. Hegyesi Sándor (Füzesgyarmat KB), 2. Szalontai (Hód­mezővásárhely), 3. Tóth R. (Füzesgyar­mat KB). Ifjúságiak. 52 kg: 1. Urbán Zoltán (Dragon TKD SE), 2. Kotroczó (Platán SE, Mezőhegyes), 3. Bilibók (Platán SE, Mezőhegyes). 58 kg: 1. Kolarovszki Norbert (Bcs. LTPSE KB), 2. Czúth (Hódmezővásárhely), 3. Tom­pa (TÉT SE, Orosháza). 63 kg: 1. Seres Mihály (Hódmezővásár­hely), 2. Balogh J. (Kondoros KB), 3. Lengyel (Bcs. LTPSE TKD). 68 kg: 1. Szeredi Zsolt (Bcs. LTPSE KB), 2. Ko­vács S. (Füzesgyarmat KB). 73 kg: 1. Jegyinák János (Hódmezővásárhely), 2. Bátori (Füzesgyarmat), 3. Purnics (Dragon TKD SE). +73 kg: 1. Csató Gá­bor (Füzesgyarmat KB), 2. Zsoldi (Bcs. LTPSE KB), 3. Kutasi (Bcs. LTPSE TKD). Felnőttek. 54 kg: 1. Benedek Zoltán (Platán SE, Mezőhegyes TKD), 2. Tótka (TÉT SE, Battonya). 63 kg: í. Gáspár Péter (Kondoros KB), 2. Ko­vács Z. (Bcs. LTPSE TKD). 71 kg: 1. Kugyelka Attila (Kondoros KB), 2. Bajnóczi (Platán SE, Mezőhegyes TKD). 80 kg: 1. Fejes István (TÉT SE, Kunágota), 2. Hegedűs (TÉT SE, Oros­háza), 3. Csontos (Platán SE, Mezőhe­gyes). Legtechnikásabb versenyzők. Gyermek leány: Zsoldi Mariann. Ifjú­sági leány: Pap Csenge. Gyermek fiú: Piti László. Ifjúsági fiú: Kolarovszki Norbert. Felnőtt férfi: Fejes István. A legeredményesebb csapat: Hódmező­vásárhelyi Taekwon-do Klub. Surman sikeres bemutatkozása Budapest Az elmúlt héten még az amatőr országos ökölví­vó-bajnokságon jeleskedett Surman Zoltán, e hé­ten viszont már a profik között mutatkozott be. Mint a békésiek edzője, Maczik Pál elmondta, jó benyomást tett a Polish Box Promotion vezetőire tanítványa, aki — a tervtől eltérően — nem len­gyel, hanem egy szlovák fiúval mérte össze tudá­sát első ízben a profik táborában. A négymenetes (menetenként háromperces) csatában egyhangú pontozással nyert a 63,5 kg-os súlycsoportban Surman.- Ez egyben azt is jelenti, hogy a lengyel profi bokszklub tagja lett Surman Zoltán - mondta Maczik Pál. - Ennek ellenére továbbra is Békésen készül föl a további viadalokra az én irányításom­mal. A terv szerint a következő profi meccsét febru­árban vívja majd. Lehet, hogy ugyanitt, a Budapes­ti Elektromos Sportcsarnokban, de az elképzelhető, hogy Lengyelországban. Egyébként egy nagy gála keretében lépett kötelek közé tanítványom, mint is­mert, itt a fő meccset Koltai bunyózta. Azt is megtudtuk, hogy Maczik Pál fiát, az ugyancsak 63,5 kg-os Maczik Róbertét is csábítják a profik közé, de ő egyelőre továbbra is az amatő­rök között szeretne bizonyítani. Különösen azért, mert májusban kerül sor az újabb Európa-bajnok- ságra, amelyre mint magyar bajnok készül a béké­siek kitűnősége. Ám azt megelőzően még újabb csapatbajnoki fordulót rendeznek, majd február­ban a Debrecenben megrendezendő Bocskai-em- lékversenyen lépnek kötelek közé a békési bunyó­sok. ■ Előre FC Aranycsapat-Barátok FC 13-11 (7-5) Nagy Sándor emlékére teremlabdarúgó-mérkőzés, Békés, 200 néző. V.: Dajka, Bócsik. Előre: dr. Dányi — Molnár, Csató J., Csató S., Fodor, Zahorán, Szarvas, Lakos, Gera, Korsós Gy., Szenti. Edző: Pásztor József. Barátok: Kós — Kondacs, Cseh, Sikesdi, Keresztúri, Baráth, Orvos, Képíró, Bagyinka, Pribojszki, Schmidt, Bachmann, Galáth. Játékos edző: Galáth Ferenc. fivérek bombái, Keresztúri okos találatai (reméljük, tartalékolt be­lőlük tavaszra is!), de a szépség­díjas Cseh András félpályáról lőtt gólja volt. A legcsodálatosabb pe­dig az, hogy a jótékony célú talál­kozó bevétele az egykori, fiatalon elhunyt Mezőker kapus, Nagy Sándor családja számára emeli a karácsony fényét. G.: Csató S. 4., Csató J. 3, Kor­sós Gy. 2, Lakos 2, Fodor 2, ill. Ke­resztúri 5, Képíró 3, Cseh 2, Galáth. NAGY MIHÁLY TIBOR Az egykori Előre FC Békéscsaba sikercsapata, az NB l-ben bronzérmes gárda dr. Dányi József főorvossa-kapussal kiegészülve, aki nem mellesleg már akkoriban is a csapat „rendelkezésére állt"_______________________________________d-fotó, veress erzsi Hetedik a női párbajtőrcsapat A hét végén a fővárosban rendezték meg az országos felnőtt vívóbajnokságot, amelyen pástra léptek a Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület női és férfi párbajtőrözői. Budapest A női párbajtőr egyéni verseny­ben (75 induló) a csabaiak közül Kálmán Petra a legjobb 32 közé jutásért nagy csatában 15:14-re kikapott Tarjántól (Honvéd- LNX). Diós Linda kiemeltként a főtáblán kezdte a csatározást, a 16 közé jutásért legyőzte a volt kadét válogatott Szívóst (MTK) 15:10-re. A legjobb nyolc közé ju­tásért Diós nagy küzdelemben ré­gi mumusától, Csontostól (Hon- véd-LNX) 15:9-re szenvedett ve­reséget, így a 11. helyen zárta az ob-t. A férfiaknál (133 induló) a csabaiak közül Mihalek, Szűcs és Molnár nem jutott a legjobb 32 közé, ellenben jó vívással Tóth Antal és Igrényi Tamás biztosítot­ta helyét a főtáblán. Itt Igrényi ki­kapott az MTK-s Somfaitól, míg Tóth folytatta sikersorozatát, 15:12-re verte Csalát (Balaton VE). A következő fordulóban az öttusa világbajnok Sárfalvival ta­lálkozott Tóth és 15:10-re kika­pott, így a 16. lett. A férfi párbajtőr csapatver­senyben (21 induló) a rutinos fő­városi vívókkal megerősített Gö­döllőtől váratlan, 45:40-es veresé­get szenvedett a viharsarki gárda, így nem jutott tovább. A női pár­bajtőr csapatversenyben (13 in­duló) a csabaiak 45:37-re győztek a Fless ellen. A legjobb négy közé jutásért a volt békéscsabai Tóth Hajnalka vezette Honvéd LNX gárdájától 45:22-re kikaptak. A következő fordulóban az utolsó csörtéig végig vezettek a viharsar­kiak, ám ekkor megtorpantak, így 45:44-re kikaptak a székesfehér­vári Mireltától. A hetedik helyért vívott helyosztón a csabaiak 45:38-ra nyertek a BVSC ellen, így a Kálmán, Sas, Diós összeállítású együttes a hetedik helyen végzett. Czebe és ifj. Balogh az élen Új nevek a Vektor Kupán Békésen rendezte meg szombaton a Békés Megyei Asztalite­nisz Szövetség és a Békési TE az idei Vektor Kupa felnőtt me­gyei férfi és női asztalitenisz Top 12 bajnokságot. Kft. ügyvezető igazgatója adta át. Végeredmény. Nők: 1. Czebe Lívia, 2. Misurák K., 3. Mátyus M. (mindhárom Békési TE), 4. Mol­nár E., 5. Kvasznovszky A„ 6. Kiss N. (mindhárom Orosháza- Hungarotel). Férfiak: 1. ifj. Balogh József, 2. Baranyi J„ 3. Botyánszki Cs., 4. Csarnai G., 5. Sebestyén S., 6. Lu- kács Cs. (mind Békési TE), v. l. Erdei és Kokó is győzött Gondolkodóban a Mikkeli Erdős veretlenül első Berlin Kilencedik profi ökölvívó mérkő­zését is megnyerte Erdei Zsolt. A berlini gálán a magyar bokszoló a negyedik menetben technikai k.o.-val verte az amerikai Jesse Coronát. Az amatőrként világ- és Európa-bajnok Erdei tudásbeli fö­lénye már az első menetben meg­mutatkozott, ellenfele erejéből mindössze egy-két erősebb ütésre futotta. A negyedik 3 percben egy megrendítő pofon után a mérkő­zésvezető beszüntette az egyolda­lú összecsapást. Erdei a hetedik kiütéses győzelmét aratta. Szintén a berlini gálán lép újra ringbe Kovács István, ellenfele a nicaraguai Jose Alfonso Rodrigu­ez volt. Nos Kokónak remekül si­került a visszatérés, mégha ki is kellett bunyóznia az összes me­netet, ám fölényesen nyert Rodri­guez ellen. Pedig hét közben még az is kérdés volt, lesz-e ellenfele az egykori magyar amatőr és pro­fi világbajnoknak. A lengyel származású német Dariusz Michalczewski huszad­szor is megvédte a Boksz Világ- szervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoki övét, miután a berli­ni profi gálán technikai k.o.-val legyőzte a jamaicai Richard Hall- t. A 12 menetesre tervezett talál­kozó kiegyenlített, színvonalas küzdelmet hozott, de az utolsó előtti három perc végén a kihívót leléptették, mert a bíró a mérkő­zés orvosával egyeztetve úgy döntött, hogy sérült jobb szeme miatt nem folytathatja az össze­csapást. A 33 éves Michalczewskinek — aki a hamburgi Universumban Kovács István és Erdei Zsolt csa­pattársa - ez volt a 45. győztes mérkőzése a profik között, amiből harmincnyolcat k,o-val nyert, i Békéscsaba, Mikkeli A finn csapat kérésére egy hét ki­maradt a Mikkeli-Békéscsaba internetes sakkmérkőzésből, így csak a múlt héten második felében folytatódott a mérkőzést. Összesen három lépéspár megtételére került sor, mert a finnek nincsenek köny- nyű helyzetben és minden lépést gondosan leellenőriztek. Az áldozott gyalogért ebben a változatban is ígéretes békéscsa­bai támadás alakulhat ki a közé­pen maradt sötét király ellen. Az állás követhető a Mikkeli Sakklub honlapján is www.shakki.net/kerhot/MikkSK /bek2htm. A csabai gárda továbbra is szí­vesen veszi a segítséget a helyszí­nen, csütörtökönként 18 órától (Csabai Honvéd Kul­turális Egyesület, Bé­késcsaba, Szabadság tér 6.) vagy e-mailen fek@bekesnet.hu. Az eddig megtett lé­pések (Szláv védelem D 31): 1. d2-d4, d7-d5.. 2. c2-c4, e7-e6. 3. Hbl-c3, c7-c6. 4. e2-e4, d5xe4. 5. Hc3xe4, Ff8-b4+. 6. Fcl- d2, Vd8xd4, 7. Fd2xb4, Vd4xe4+t 8. Hgl-e2, Hb8-d7. 9.Vd6, e5.10. 0- 0-0, c5. 11. Fc3, He7. ■ Békéscsaba A hét végén két napon át a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület székháza adott otthont az idei Békéscsaba város egyéni felnőtt és gyermek korosztályúak nyílt sakkbajnokságának. Mint Emődi Gyula főszervező elmondta, Bé­késről, Mezőberényből és Oros­házáról is érkeztek, így a békés­csabaiakkal együtt harmincötén ültek asztalokhoz a Csaba SK ál­tal szervezett viadalon. A mezőny együtt indult, ám a kilenc forduló után a felnőtteket és az utánpótláskorúakat külön értékelték. Az utóbbiaknál 14 év volt a felső korhatár. Erdős Vik­tort eredményei alapján a felnőt­tek között rangsorolták, ami nem véletlen, hiszen a kilenc forduló során hét győzelmet aratott és két döntetlent ért el, veretlenül fejezte be a kétnapos versenyt. Eredmények. Felnőttek: 1. Er­dős Viktor (Csaba SK) 8 pont, 2. dr. Gosztolya Ferenc (Békés) 7, 3. Emődi Gyula (Csaba SK) 6, 4. Petró József (Békés) 6, 5. Kakuk Sándor (OMTK) 6, 6. Deák Zoltán (Csaba SK) 6. (A hatpontosok kö­zött a jobb Butzholcz-számítás döntött a végső sorrendben.) Gyermek korosztály: 1. ifj. Ba­logh Imre (Békés) 4,5,2. Samu Gá­bor (Békés) 4,5, 3. Erdős Boglárka (Csaba SK) 4,5, 4. Zsíros György (Mezőberény) 4,5, 5. Hoffmann Krisztián (Mezőberény) 4, 6. Gosztolya Péter (Békés) 4. A verseny támogatói: Vízmű Rt., Csabatáj, Statisztikai Hivatal, Starkherm Kft., Mezőker, Färbung Kft., Forg. Tech. Kft., Bonag Kft., Színfolt Kft., Computer Optika, Arany Oroszlán söröző, Csaba-Ép Kft., Frankó Gumi, Baromfi Trans Kft., Politerm Plusz Kft., Csaba Lux Kft., Ati pékség, Aranykehely gyógyszertár. ________________■ Cs ák János sikerei Csák János sakkszerző nagymester - lapunk feladványrovatának szerkesztője - második di­cséretet kapott a Strate Genis 2000. évi, a brazil U.B.P. 1994-95. évi összevont verse­nyein az összmatt kategóriában. A Quartz 1998-as és a B.U.B.P. 1994—95-ös szabadmatt versenyén pedig harmadik, illetve negyedik díjat nyert, továbbá a The Problemist 2000. évi kétlépéses szabadmatt versenye negyedik elismerést hozott számára. rátok egyenlítettek. Ezután is job­bára az utóbbiak futottak az ered­mény után. A lefújás előtt három perccel újra egyenlő volt az állás, de a „bronzfiúk” ismét rákapcsol­tak és megnyerték a gálamérkő­zést. Látványosak voltak a Csató­Békés Gólfesztivált láthatott a békési publikum, az első öt percben négygólos előnyre tett szert az Előre NB I-ben egykoron dobogós csapata, de a tizedik percig a Ba­jesítményt nyújtó békési ifi. Ba­logh József veretlenül nyerte a versenyt. A nőknél az Orosháza- Hungarotel NB I-es csapatának két játékosa nem érkezett meg a fővárosból, így körbeverés után a szintén békési Czebe Lívia vég­zett az élen. A díjakat a legjob­baknak Varga Lajos, a Vektor Békés A viadalt körmérkőzéses formá­ban rendezték meg a békésiek. A címvédők László Adrienn és Bohács Gábor ezúttal nem indul­tak, így új nevek kerültek a Vek­tor Kupára. A férfiaknál a végig remek tel-

Next

/
Thumbnails
Contents