Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-17 / 293. szám
4. OLDAL - 2001. DECEMBER 17., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP A Mikulás után December elején a gyerekek nagy örömére megérkezett a Mikulás. Békés December 7-én, röviddel éjfél után a város különböző pontján garázdálkodott a két fiatalember, akik az ablakokba kirakott édességeket dézsmálták meg. Az ablakokat szép csendben betörték, majd kiemelték onnan a csomagokat. Az egyik helyen észrevették, s értesítették a rendőröket. A bejelentést követően hamar kézre került a két 20 éves tolvaj, G. István és G. József, mindketten békési lakosok. Ügyüket gyorsított eljárással hamarosan tárgyalja a városi bíróság. ,Z) Pénztárcát a sorban A napokban a Gyulai Rendőr- kapitányság piaci pénztárcalopásról kapott bejelentést. Gyula A károsult hölgy meg tudta mutatni az ott gyalogosan szolgálatot teljesítő rendőr járőrnek, hogy merre szaladt el a tolvaj. Két román állampolgár, P. E. és Sz. F. alaposan gyanúsítható azzal, hogy a piacon, a lángossütő- nél ellopták a pénztárcát. A károsult édesanyjával és lányával állt sorban lángosért. Érezte, szorosan állnak mögötte, és mintha egyszer csak egy kis lökést is érzett volna. Emlékezett, ki állt mögötte, a piacon keresni kezdte a fiatalembert és a nőt. A forgatagban meglátta a fiatalembert, utána ment és hívta a gyalogos járőrt. A 33 éves román állampolgárságú P. E.-nél az iratokon kívül megtalálták a tárcában lévő 58 ezer forintot. P. E.-t és a vele lévő Sz. F.-et előállították a kapitányságom ________________lőj Bi ciklitolvajok Gyulán, a Törökzugi-lakótelepen a rendőr járőr két gyanúsan viselkedő fiatalembert igazoltatott nemrégiben egy délelőtt. Gyula A két szegedi fiatalember, a 40 éves B. I. és a 34 éves B. Zs. nem tudták megmagyarázni, mit keresnek a Törökzugi-lakótelepen délelőtt. Hamarosan kiderült, biciklilopásra adták a fejüket a gyanúsan viselkedő fiatalemberek. A környéken lévők elmondták a rendőröknek, hogy valamivel korábban biciklivel látták őket. A szegedi férfiak elismerték, a biciklit a lakóteleptől nem messze lévő vasútállomásról lopták aznap reggel. Egyszerűen lerúgták a lezárt kerékpár lakatját. Mindkettőjüket előállították a kapitányságon, az eljárás fo- lyik ellenük._______________«öj Zsaru Ahol autó is segíti a bűnüldözést Emberölés, rablás vagy más súlyos bűncselekmény az utóbbi két évben nem történt Körösladányban - hangoztatta dr. Dezső József rendőr alezredes, a Szeghalmi Rendőrkapitányság vezetője kedden este a ladányi képviselő-testület ülésén, amikor a helyi közbiztonságról szóló beszámoló került terítékre. _____ Körösladány- Amikor 2001. január elsején Szeghalom rendőrkapitánya lettem, a jól ismert okok miatt, nehéz örökséget vettem át. Feszültséggel, ellentmondással terhelt volt az akkori időszak. Mára sikerült rendezni a sorokat, igaz az állományban nagyon sok személyi változás történt - közölte dr. Dezső József. A rendőrkapitány megemlítette azt is: kinevezését követően szinte azonnal, két szolgálati autót helyezett ki Szeghalomról, s ebből egyet Körösladány kapott. Ez azért is fontos, mert a kék lámpával ellátott autónak már a látványa is visz- szaszorítja a bűnözést, ha pedig abból a rendőr ki is száll, akkor csak fokozódik a hatás.- Évekig harcoltunk azért, hogy a ladányi körzeti megbízottak autót kapjanak. A kapitányváltással végre teljesült ez az óhajunk - mondta Böjti János polgármester.- Többször előfordul, hogy egy-egy bűncselekmény elkövetője még gyermekkorú. Mi lesz velük, ha ők koruk miatt nem büntethetők? - érdeklődött Prokics Mátyásné képviselő.- A gyerekkorú elkövetőket törvényes képviselőjük jelenlétében meghallgatjuk, majd az eljárást megszüntetjük. A gyámhatóságot viszont ilyen eseteknél értesítjük - reagált dr. Dezső József. A képviselő-testület tagjai is úgy vélték: Körösladány közbiztonsága összességében jó, ezért a beszámolót egyhangúlag elfogadták. M. B. Utcaajtóstól rontottak a telekre ZSADÁNY A sérelem elrendezésének eléggé sajátságos módját választotta a közelmúltban a zsadányi K- testvémár. Történt ugyanis, hogy december 4-én délután a K. testvérpár megállt a szintén helybeli M. Róbert portája előtt, s előbb dörgedelmesen szidalmazni kezdte a ház urát, majd később „utcaajtóstól érkezett a telekre”. Magyarán: állítólag olyan is elhangzott, hogy „Gyere ki, te büdös cigány, mert rád gyújtjuk a házat!” Majd ezután berúgva az utcaajtót, tovább hőbörögtek. ban helybenhagyta a testvérpár egyikét. Mivel a K. fivérek a Büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusát idézve „olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen...”, olyan vétséget követtek el, hogy akár két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzfőbüntetéssel is sújthatja őket a bíróság. B. I. Majom, skorpió és drog Az eltelt esztendő különleges vám- és pénzügyőr fogásai Az udvari vámosok nemrég egy olasz autóban több mint tizenegyezer lelőtt madarat találtak. Munkatársunk most arra kérte a vám- és pénzügyőrség szóvivőjét, készítsen leltárt az eltelt 12 hónap különleges fogásairól. Budapest- Nem csak nálunk vadászott állatokkal volt dolguk a vámosoknak - mondta Sipos Jenő alezredes. - Még Lengyelországból származó és Olaszországba tartó szállítmány is fennakadt a határon, sőt dobozban alvó uráli baglyot is találtunk. Akartak már behozni már cerkófmaj- mot, skorpiót, különféle kígyókat, teknősbékákat is. A nagyobb jószágokat elaltatják, s úgy szeretnék elrejteni a vámosok elől. A nyáron Szlovákia felől érkezett egy teherutó. Tulajdonosa árut szállított Olaszországba, a szállítmányban elrejtett negyven madarat. Hogy az „áru” titokban maradjon, gondosan megitatta őket altatóval. A vámnál azonban sokat kellett várakozni; az altató hatása elmúlt, s a madarak éktelen csipogásba kezdtek. A szóvivő szerint idén a teknősbéka volt a sláger, egy ízben negyven görögteknőst rejtegető szállítmány is előkerült. Az együttműködési megállapodás alapján a Természetvédelmi Hivatal munkatársai a felderítés után megjelennek a vámnál, és biztonságba helyezik az állatokat. Gyakran előfordul, hogy az utas „kozmetikázott” számlával jelentkezik a határon, hogy alacsonyabb legyen az illeték, fgy próbálnak autót behozni, de sportrepülőgépet is akartak „leszállított” áron behozni. Egyszer egy csinos hölgy rámosolygott a vámkezelőre és kijelentette: „nincs elvámolni valóm.” A csomagtartóban 41 darab márkás teniszütő volt letakarva. Akadt, aki pótkerekében kívánt kábítószert behozni. De megbuktak azok is, akik a benzintankjukat, vagy gázüzemű autójuk tartályát osztották ketté, hogy egyik felében drogot rejtsenek el. A rekordok könyvébe illő, hogy három délamerikai utast értek tetten Ferihegyen: a gyomrukban szállítottak 30-50 kapszula kokaint. Lenyelésük előtt, és mindaddig, amíg a gyomorban van az áru, nem szabad sem inni sem enni, mert ha kinyílik a kapszula, az halált okoz. A jó szemű vámos észreveszi a koplalás okozta idegességet és más jeleket. Előveszi a szondát, amely a verítékből kimutatja, ha az emberi testben idegen anyag van. Ezt követi a röntgen, és azután már csak azt kell kivárni, míg az elkövető „kitermeli” a bűnjeleket. ___ KOÓS Meg kérdeztük olvasóinkat Mit tesznek a hideg ellen? Lele Zoltán, 18 éves, szeghalmi lakos:- A hideg ellen elsősorban úgy védekezem, hogy vastagon felöltözöm. Most is azért van sapka is a fejemen, mert elég hideg van. Otthon a szobámat is fűtöm. De a hideg elleni védekezés egyik fajtája az alvás is. Télen sokkal többet alszom, mint nyáron, hiszen amíg ágyban vagyok, biztos nem fázok. Azért télen sem zárkózom be a „barlangomba”, mint a medve: amikor kedvem van hozzá, szórakozni mindig eljárok. Tehát nekem különösebb bajom nincs a téllel: számomra nem jobb, nem rosszabb, mint a többi évszak. Kovács Imre, 19 éves, szeghalmi lakos:- Természetesen otthon a lakásban fűtök, ha pedig kimozdulok, mindig az adott hőmérsékletnek megfelelően rétegesen öltözöm fel. Atfázás esetén egy csésze forró tea is sokat segíthet. Ha nagy hidegbe kell mennem valahová, akkor általában felgyorsítom a lépteimet. így az idő is rövidül, a sietés pedig melegít is. Nekem túl sok gondom nincs a hideggel, elég jól viselem a fagyoskodást. Télen mínusz fokokban is elég gyakran kint dolgozom. Talán éppen ezért csak nagyon ritkán fázom meg komolyabban. Bácsi László, 17 éves, déva- ványai tanuló:- Minden reggel Dévaványáról Szeghalomra járok iskolába. Ilyen fagyos téli reggeleken nem a legkellemesebb a buszmegállóban állni. Szerencsére a buszokra nem jellemző a késés. De így is előfordul, hogy amikor beérek az iskolába, a fűtőtestnél melegítem magam. Amúgy nem vagyok fázós típus. A sapka használatára is csak az idei télen szoktam rá. Focizni nagyon szeretek. Most a leghidegebb hetekben is gyakran focizunk, mégpedig mindig kint a szabadban, s én olyankor nem fázom. Tankó Emőke, 14 éves, szeghalmi tanuló:- Nálam a hideg elleni védekezés egyik módja az, hogy télen nehezebben kelek fel. Amikor kint mínusz fokok vannak, mindenki nehezebben hagyja ott a meleg ágyat. Ilyen hidegben én iskolai napokon sem kelek fel hét óra előtt. Az otthonról való elindulás előtt pedig alaposan felöltözöm: a sapkát, a sálat, a kesztyűt is felveszem. Kézilabdázni viszont télen is eljárok, de szerencsére ilyenkor a füzesgyarmati sport- csarnokban edzünk. (MAQYAfll) D-FOTÓl LEHOCZKY PÉTER Úttörő kőtörők a kórházban Az Orosházi Városi Kórházban tíz évvel ezelőtt, 1991 novemberében vezették be a veseköves betegek testüregen kívüli lökéshullámmal történő kezelését. Az eljárás bevezetése óta eltelt egy évtized során a kórházban tíznél kevesebbszer műtötték hagyományos, feltáró műtéttel a veseköves betegeket, míg az új eljárással 1579 kezelést végeztek. Orosháza- A módszert már a hetvenes években ismertük, egy aacheni professzor kísérletezte ki, azonban számítógép híján akkor még nem lehetett pontosan meghatározni, mekkora energia szükséges a kő szétrobbantásához. Az első emberi terápiában alkalmazott készülék 1985-ben kezdte meg működését az egyik müncheni klinikán, amivel egy tanulmányút során ismerkedtem meg — tájékoztatott dr. Gervain Mihály, az orosházi kórház igazgatója, az urológiai osztály vezető főorvosa. - Az a készülék természetesen nem hasonlított a mai berendezésekre. A gép továbbfejlesztett változatát négy évvel később volt módom megismerni. Hazánkba 1991 októberében, novemberében kerültek az első „kőtörő” berendezések. A testüregen kívüli eljárást ekkor az újpesti, a kecskeméti, a szegedi és az orosházi kórházban vezettük be, vagyis valóban úttörőnek számítottunk ezen a területen. Az eltelt tíz év alatt összesen 1579 kezelést végeztünk. A vesekő a kezelés után a vizelettel együtt apró kövek, illetve homok formájában távozik a beteg szervezetéből. Az eljárás azért is jelentős, hiszen nemcsak a kőtől szabadulnak meg a betegek, hanem általa kiküszöbölhettük a műtét utáni lábadozási időt is - tudtuk meg dr. Gervain Mihály- tól. KOVÁCS ERIKA SMS: (30) 4061-110 * E-MAIL; SMS.BEKES@AXELS.HU Sarkad haldoklik, az újság jóvoltából kezdene feltámadni. Már meg se élhetjük a feltámadást? B. B. Sarkadról _______________________ T. szerk.! Megint jól sikerült a 3— 4. oldal kontrasztja! Ugye ehhez sincs semmi közük?! '§' (De, biztosan van hozzá közünk, ha már a lappal kapcsolatos. Csak épp nem tudjuk, miről van szó. - A szerk.) Nem jó a svarc meló. Három hete vagyok munkanélküli, nem nyár óta, és több kamu álláshirdetést is találtam már. Nem a lábam lógatom a segélyre várva. 1 munkanélküli Próbált már péntekenként a 13.30- as Békéscsaba—Kunágota közötti járattal utazni az, aki ezt kitalálta? Javaslom neki, próbálja meg! Mikor lesz már mentesítő? Anita Van már Csabán NB I. Nézzétek meg a színházban! Gratulálok az utóbbi három év legjobb alakításá- hoz. Nag^Sanyi _________________ Tu djátok mi a baj? Aktív 100, inaktív 179, tehát 279 emberből csak 100 dolgozik. A többi jól elvan, a 20 éves nyugdíjas is. Sanyi_______ Sa jnálom azokat a szülőketf?), akik a pontgyűjtő akció miatt a Tescóba járnak letépkedni a vonalkódokat a Nestlé bébiételekről. Szánalmas! B-anya______________ Or bán Viktor nem is olyan régen visszautasította egy roma gyermek keresztapaságát. Itt az alkalom! Rajta romák, mindent bele! GÁLI A. Mikor az egész ország dolgozott, 80 százalékunk produktív munkát végzett, fele ennyi ingyenélő volt, könnyen fizettek. Tudod mit fizetsz te? Vadászgép-projektet, bankkonszolidációt, T. J. repülőjegyét, és mindezt úgy, hogy a fél ország munkanélküli. Most egyszerűbb, nem kell kamat, helyette eladták az országot. F ____________ T. szerk.! Teljes mértékben igazad van! De eddig közöltétek. Az olvasók nem fontosak? Luxor (Igazad van, közöltük, most hibáztunk. Természetesen az olvasók is fontosak, de ezen az alapon a hirdetések is, le- hetnének ingyenesek. - A szerk.) A Luxor-nyerőszámok: szerintem ezért kellene közölni azokat, mert így esetleg többen vennék az újságot. Például a Totót miért közük szerdán? Logikus? „1 laikus totózó” (Nem logikus. Általában hétfőn közöljük. Ha hatása lenne az olvasottságra, még a kaparós sorsjegyek találatait is begyüjtenénk. - A szerk.)_____________________ „A nagy roma nyalás”. Az a baj vele, hogy nem a címlapon van a mestermfl. K J___________________ Á. elvtárs! A vörös bárók ideje lejárt, a cigányok egy része már dolgozni akar. Gazda (Gazda! Te még mindig itt tartasz? Különben pedig egy romavezető két mondatáról írtam, nem a cigányok munkavállalási kedvéről. Csak mellesleg: én rendes és gané embereket ismerek. A többi demagógia és rosszindulat. - Á. Z.) Tisztelt Á. Z.! Büszkeséggel tölt el az Ön bátorsága és nyíltsága a szombati cikke alapján Végre már valaki. SET (Nem éreztem különösebb bátorságot, igaz félelmet sem. Azért kösz a jó szót. - Á. Z.) Tisztelt LA! Medgyessy Péternek több joga van kukának nézni az Ön postaládáját, mint Orbán Viktornak a gagyi Országjáróval, mert nem közpénzen teszi. Frédi Drága galamblelkű Tina! A boldog emberek látványa engem is boldoggá tesz, de — ellentétben Önnel - a tükörbe nézve is boldog em- bert szeretnék látni végre! Frédi Egy nyugdíj előtt álló szakképzett postai dolgozónak januártól nagyjából 68 000 forint lesz a fizetése. Megérte a tanulás és a hűség? A mi fizetésünket mikor rendezik? Holló Nem veszi észre Szeiler Józsi, hogy az MTK bekebelezi a Fradit? (Husi) A jövő a... magasan képzett... embereké (idézet az országgyűlési beszámoló 2-ből) = minimálbéres diplomás (F2) pénzügyes közal- kalmazottak? (Ez a valóság.) Vivi Joe. A Koko üzenete valakinek tetszhet is. Nem gondolod? SA Kovács, Medgyessy, Nagy és a többiek leszerepelt emberek. Új műsorhoz új férfi kell vagy mint Hofi mondja, nem az ágyat, hanem a lányokat kell kicserélni. Gallikus Asztalos, te dolgozol karácsony mindkét napján éjszaka? Mert én igen. Itt érdeklődj Békésben, hogy mennyi a fizu. Krisz<l> __________ ZV OL-nak! Az eü-ben ott a baj, hogy a kezdő diplomás és a 100 éve ott dolgozó ápolónő is annyit keres, mint a takarító, Eü-s_______ Va stagh Pál azért nem szavazta meg a gyulai kórháznak a támogatást, mert ő úgysem gyógyíttatja itt magát. Bóbita___________________ Ke dvencem Richie Walens. Hol lehet megvenni a kazettáját? Ági 30/479-4112_____________________ Ma 1 millió roma jut 9 millió magyarra. A mai demográfiai változásokat figyelembe véve 2050-re 5 millió roma jut a 9 millióra. O.-kor- mány maradjon? RÖNÉ _________ Jo e! Én se csípem Kokót. Idegesít ez a kis zseboroszlán, azon kívül mindig Orbánra emlékeztet. MADÁR viszont... Big Lac Aki tudja hogy lehet vagy hol lehet videokazetta-szalagot takarítani, az küldjön egy SMS-t. Koszi: 70/231-1217. „Viking” színes tévé kapcsolási rajza kellene! 30/968-5425. Aki a közlekedési rendőrök figyelmét szeretné felhívni a répaszállítás okozta problémákra, annak üzenem, ha mi nem szállítanánk, akkor te nem tudnál miből táplálkozni. Mi mindent megteszünk a biztonságos szállítás érdekében, de ahogy a szlogen mondja, az aranyból is cseppen, sajnáljuk ha véletlenül kárt tettünk a több milliós autódban, amit a biztosító kifizet. Megjegyezném, hogy az SMS vége egy becenév! Egyébként ki is lehet próbálni a szakmát. Tisztelettel: Ta-ta ________________________ Ci cás! Krónikus IQ-hiány. A rendőrségre tartozik, de oda hiába mennél. Ugraszd rájuk az egyik kerületi tv-t vagy az állatvédőket! Botrány kell! Ödömér Szívküldi: Nem tudtam válaszolni minden „királyfinak”, de majd most! Köszönöm az SMS-eket! A „békapu- szilgató” 30/976-8689____________ M. Róbert látva a túlerőt, csak a házból szemlélte a történteket, s később a látottakat a hajdúvárosi zsarukkal is megosztotta. A nyomozás keretében a rendőrség a „hallgattassák meg a másik fél is" elve alapján a K. testvérpár tagjaitól - Csabától, illetve Zsolttól - megtudta, hogy egy korábbi sérelmük miatt kívánták - eléggé sajátságos módon - rendezni ügyüket M. Róberttel. Kiderült ugyanis, hogy M. Róbert november 30-án éjszaka a helyi diszkó-