Békés Megyei Hírlap, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-14 / 291. szám

4. OLDAL - 2001. DECEMBER 14., PÉNTEK MEGYEI KORKÉP A polgármester célja a község fejlődése Nyugalmat és közös gondolkodást szeretnének Kétegyházán nyolc képviselő kezdeményezé­sére feloszlott a testület, így vasárnap időközi helyhatósági választásokat tartanak. A polgár- mesteri székért a korábbi településvezető, Gu­lyás György régi-új jelöltként szerepel a listán. O és a vele egyetértők képviselői tegnap dél­előtt sajtótájékoztatót tartottak a művelődési házban. Kétegyháza Gulyás György elmondta: jelenleg nincs semmi­lyen hatályos dokumentum, amely a felmentés tényét kimondja. A kialakult helyzet a joghéza­gok miatt egyfajta köztes állapot. A település nyugalma érdekében döntött a polgármesteri posztja átadásáról, amelyet átmenetileg Bence László alpolgármester vett át. Hangsúlyozta, hogy nem kívánnak a sajtóban megjelent felelőt­len állításokra reagálni, mert azok bizonyítékok híján csak hangulatkeltésre jók. A községben el­lenben békére és közös gondolkodásra lenne szükség. Tájékoztatójában a jövőbeni fejlődést emel­te ki, hisz' az elért eredményeket tények bizo­nyítják. A tervek érintik az útépítéseket, az ál­lategészségügyet, a szövetkezéseket, a fűtés­korszerűsítést, az orvosi ellátás bővítését, a kulturális programokat, valamint a nyugdíja­sokkal és a civil szervezetekkel való együtt munkálkodást. Bence László alpolgármester kijelentette, hogy nem ért egyet a feloszlatással. A rend­szeresen ülésezők mindenről tudtak, így ott és akkor jobban tudták volna képviselni a la­kosságot. Hisz a helyiek bölcs megfontolásá­ban, ezért indult újra. A tájékoztatón jelen volt még Drágán György új képviselőjelölt, Lugosi István, a Márki Sándor Nyugdíjasklub elnöke és Mészáros Jenő, a szocialista párt tagja, akik egyöntetűen Gulyás György eddi­gi jó munkája mellett érveltek. Pár hónap alatt nem változik semmi - mondták. A pol­gármester érdeme, hogy jó kapcsolatot épí­tett ki az önkormányzat intézményeivel, kü­lönösképpen a helyi szakmunkásképzővel. Remélik, minél többen részt vesznek a szava­záson és bíznak az emberek józan választá­sában. HALASI MARIA Legyen az elsőbbség a helyi vállalkozásoké! A vállalkozások fejlesztéséért dolgozó önkormányzat minden képviselője teremtsen olyan helyzetet, hogy ne vigyék ki a multik a hasznot a városból, hogy itt morzsák se maradjanak — mondotta tegnapi szarvasi sajtótájékoztatóján Bődi János, az Integrál Építő Rt. elnök-vezérigazgatója. Szarvas LUCA SZÉKE HELYETT RONGYHÓEMBER... (s) Többségükben afgán gyermekek látogattak el Luca napján, azaz tegnap a békéscsabai menekülteket befogadó állomásról a helyi meseházba. Az ENSZ demokratikus jogokért létrehozott alapítványa, a DemNet rendszeresen programokat szervez a hazájukat politikai okokból elhagyni kény­szerült gyerekeknek A meseházzal közös programsorozatban a magyar népszokásokkal ismerkedhetnek a kicsik, akik - mivel ezúttal a karácsonyi készülődés került porondra - búzát ültettek és rongyhóembert készítettek_____________»fotó: veress erzsi Játsszon Actívity-t a Halászban! Csomagok a díszteremben A gyulai önkormányzat hatósá­gi osztályának szociális csoport­ja minden, velük kapcsolatban álló kiskorú gyermeket meg­ajándékozott. Három napon át vehették át a több mint ezer fo­rint értékű karácsonyi csoma­got a családok délutánonként a városháza dísztermében. Gyula A külön is feldíszített nagyterem- I ben három délután - hétfőn, ked­den és szerdán - ajándékok vár­ták azokat a kiskorú gyermekeket Gyulán, akik a havi 4 ezer forintos kiegészítő családi pótlékban ré­szesülnek. Nem először vehettek át az idén rendkívüli gyermekvé­delmi támogatást az önkormány­zattól. Most a gyermekenkénti 10 ezer forintos, rendkívüli támoga­tással 900 családon segítettek, csaknem 1700 kiskorú gyerme­ken. Úgy gondolták, jusson a kará­csonyfára is, ezért egy kilogramm szaloncukrot, konzerveket, édes­ségeket adtak át ajándékképpen a városháza dísztermében. Augusz­tusban beiskolázási segélyként az iskolás korúak a kiegészítő családi pótlék mellett 7 ezer forintos ön­kormányzati támogatásban része­sültek, míg a kisebbek 3 ezer fo­rintban. A hatósági osztály szociá­lis csoportja készül az idősek kará­csonyi megajándékozására is. A Családsegítő Központtal és Gyer­mekjóléti Szolgálattal kapcsolat­ban lévő, 59 egyedülálló nyugdíjas háromezer forint értékű élelmi­szercsomagot vehet át december 20-án az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban. Az önkormányzat jövőre még jobban igyekszik támogatni a gyermekeket — tudtuk meg a ha­tósági osztályon. _______ sz. m. Ti sztázni a balesetet Békéscsaba Rendőri jelentés alapján indult eljárás ismeretlen tettes ellen, aki december 6-án 16 óra körüli időben Békéscsabán, a Kórház utcában — ismeretlen forgalmi rendszámú Polski Fiat 126-os személygépkocsijával — össze­ütközött a 41 éves, megyeszék­helyi R. J. által vezetett Babetta segédmotorral. A baleset követ­keztében R. J. nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az ismeretlen rendszámú gép­kocsit egy hölgy vezette, akinek személyéről semmilyen adat nem áll rendelkezésre. A rendőr­ség kéri, hogy a Polski Fiat veze­tője a saját érdekében jelentkez­zen a baleset körülményeinek tisztázására a Békéscsabai Rend­őrkapitányságon vagy a 107-es segélyhívószámon. Várják azok jelentkezését is, akik a balesettel vagy az ismeretlen hölgy szemé­lyével kapcsolatban érdemi in­formációval rendelkeznek. Az információt adó adatait a rendőr­ség bizalmasan kezeli. ____ici Bő di János a cége éves eredmé­nyét értékelő sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyes önkormányzati beruházá­sok még további helyi üzleti tőke- befektetéseket mozgatnak meg. Ez kedvező hatást jelent, új mun­kahelyek létesülnek és helyi vál­lalkozók kerülhetnek helyzetbe azáltal, hogy az eredményt visz­szaforgatják cégük modernizálá­sára, versenyképességének növe­lésére. Hozzátette, az Integrált Építő Rt. nem multinacionális cég, kizárólagosan szarvasi lokál- patrióták tulajdonában van, tevé­kenységével szarvasi polgárokat foglalkoztat, olykor kényszerből Orosházán, Mezőkovácsházán, Kecskeméten vagy Szabadkígyó­son, de döntéseit csak Szarvason hozza. Elegendő szellemi kapaci­tása és szakmai tapasztalati tőké­je van ahhoz, hogy felvegye a multikkal a versenyt. A Integrál Rt. az idei munkájá­nak több mint nyolcvan százalé­kát nyílt közbeszerzési eljárás ke­retében nyerte el. A legnagyobb megrendelői közt ott a helyi ön- kormányzat, a Halászati és Öntö­zési Kutatóintézet és a Kincstári Vagyonigazgatóság. A cég idei je­lentős munkái közt útépítést, ön- kormányzati bérlakás-, szenny­vízcsatorna-, vetőmagfeldolgozó- , valamint szociális- és irodaépü­let-építést jegyez. CSATH RÓZA Miniszteri ajándékok Békéscsaba Pintér Sándor belügyminiszter december 15-én, szombaton a hagyományoknak megfelelően karácsonyi ünnepségen látja vendégül és megajándékozza azon gyermekeket, akiknek szü­lője a Belügyminisztérium irá­nyítása alá tartozó szerveknél - rendőrség, határőrség, tűzoltó­ság — fennálló aktív szolgálati viszonya alatt hunyt el. A na­gyobb ajándékokat, melyek ha­zahozatala nehézséggel járna — például kerékpár, gumicsónak, sátor - a belügyminiszter meg­bízásából tegnap Békéscsabán, a megyei főkapitányságon dr. Kurucz Ferenc dandártábornok, megyei főkapitány adta át a me­gyénkből érintett tíz gyermek­nek. A BM-ben tartandó ünnep­ségen a gyermekeknek Pintér Sándor még személyesen is ap­róbb ajándékokkal kedveskedik, emellett a vendégek műsort is láthatnak, hallhatnak. <ci Már egy forduló lement a Ha­lász Csárdában, de akik sze­retik a népszerű Activity- játékot, azok a nagy múltú, az élővíz-csatorna partján lé­vő étterem jóvoltából Békés­csabán is hódolhatnak szen­vedélyüknek. És nem csak nézőként... — Eddig inkább a harminc körüli korosztályt tudhattuk yendégkö rünk legfiatalabb rétegének. Sze­retnénk, ha az ifjabbak is felfe­deznék étter­münket — vála­szol az Activity- játék bevezeté­sének okát firta­tó kérdésünkre Gergelyné Máté Zsuzsanna, a bé­késcsabai Halász Csárda üzletve­zetője. — Ennek ellenére a tévéjá­ték nyomán rendkívüli népszerű­ségre szert tett játékon vegyes életkorú vendégek képviseltették magukat nálunk.- Mikor kezdték a játékot, mi a lényege, hogyan zajlik?... — Épp egy hete rendeztük az első fordulót itt, az étteremben rendkívül nagy sikerrel, hajnal kettőig nevetgéltünk a résztvevők­kel a kialakult hangulat nyomán. Úgy tervezetük, hogy három elő­döntő után - amelyeket egymás utáni péntekeken rendezünk - a legjobb csapatok a január köze­pén tartandó döntőben összemér­hetik ügyességüket Műsorveze­tőnek a népszerű egykori rádióst, Köles István juniort kértük fel...- Hány csapat játszik egyszer­re, mi a feladatuk?- Egy forduló körülbelül egy óráig tart, amíg a négy kétszemé­lyes csapat végig nem ér a pá­lyán. Ezen egyszerre annyit ha­ladhatnak előre, amennyi pontot kapnak az általuk kihúzott foga­lom elmagyarázása, elmutogatá- sa vagy lerajzolása során- Mi a feltéte­le a jelentkezés­nek, mit lehet nyerni? — Nézőként bárki jöhet térí­tésmentesen, ter­mészetesen az étterem közben teljes kapacitás­sal üzemel, étel- és italkínálatunk összválasztéka a vendégek rendel­kezésére áll. Aki játszani szeretne, annak ezer forintba kerül egy pró­bálkozás, vagy mivel a Rádiói partnerünk a játékban, ott is lehet részvételi bónuszt nyerni. Bárki je­lentkezhet, azok is, akik már egy­szer kiestek a körből. Az első he­lyen végzett csapat kétszemélyes utat nyer a velencei karneválra, a másodikok Vodafone-os telefont kapnak, de lesznek egyéb értékes nyeremények is. Úgyhogy, kaland­ra fel, aki ma jelentkezik, még be­juthat az esti játékba! PR LECSERÉLTÉK A 25 ÉVES ÁGYAKAT, (g) A Szemünk Fényéért, a Gyerme­kekért Alapítvány egy éve kezdte meg működését. A szervezet ezalatt 500 ezer forintot gyűjtött össze a békéscsabai, Degré utcai fogyatékosok ápoló-gondozó otthona részére. Az intézmény a már átutalt pénzből 17 nagy méretű heverőt vásárolt az otthon lakói számára D-FOTÓ: VERESS ERZSI Halász Csárda Békéscsaba, Árpád sor 1. Telefon: (66) 446 625 Parkolás a Wlassics sétányon. (Szer­dán téves információ alapján közöl­tük, hogy a Wlassics sétányon az üz­letsor előtt szabad a parkolás. A hír számunkra is hihetetlen volt. Mára ki­derült, hogy természetesen egyáltalán nem megengedett. Senkinek! Ha vala­ki mégis megkísérli, számítson arra, hogy a rendőrség, illetve a közterület- felügyelőség megbünteti. — A szerk.) A nagyszénási olvasókat miért nem kérdezik meg soha? Túl messze vannak vagy csak nem szá­mi! a véleményük? Ödörnér (Ödömér! Nem vagytok messze. Megyünk és kérdezünk. - A szerk.) Aci! Ne csak az O.-kormánynak írass fel Cavintont, nem emlékszel az MSZP (1 Ft) 1 kenyér jelszavá­ra? Akkoriban hol vásároltál? 1 Ft Óriási! A Fidesz a jövő évi választá­sokra a roma kisebbség 80 százalé­kát mozgósítani akarja. Roma kép­viselők a parlamentbe, hát ez kell nekünk! Mi meg gürizzünk! RÖNÉ Segítséget kérek! Tűz miatt nincs gázunk! Aki tud, kérem segítsen! Telefon: 70/235-0565. SMS (30) 4061-110 * E-MAIL: SMS.BEKES@AXELS.HU Szeretném, ha nem hitegetnék az embereket az egészségügyi dolgo­zók fizetésemeléséről. A nagy fize­tésemelésből nem kapnak semmit. A dolgozókat kérdezzék meg, hogy az ígért bérből mennyit kap­nak meg. Például a tavalyi 100 000 forintból 20 000 forintot kaptam. Ennyit a beígért béremelésről. Meddig tart a metróépítés Békés­csabán? 1 aggódó polgár P13! Egyetértek veled, de Orbán Vik­tor ott töltse a következő négy évet, ahol „munkásságát” elismerték! CHF. * Az a baj, hogy csak Franciaország­ban ismerik el O. Viktort. Hol műkö­dik az a bázis, ahol ilyen fanatikus op­timistákat képeznek ki, mint te? Aci Van még mit tanulnunk (pártállás­tól függetlenül) az egymás iránti toleranciáról és a kölcsönös tiszte­letről, ha nem akarunk az EU „Viharsarka” lenni! DANY „Valaki mondja meg...”, hogy egyes szabadkígyósi emberek mit élveznek azon, hogy más cicájá­nak mindkét hátsó lábát átlövik? Mit lehet ilyenkor tenni? Milyen vastag bőr kell az arcra ah­hoz, hogy valaki állást hirdessen a lapban és a jelentkezőt feketén akarja dolgoztatni? Már többször jártam így,_______________________ Fociról. Uram! Ha az Előre FC a je­gyekből élne, már nem lenne Előre FC. S most feljutásra állnak, amihez pénz is kell! A feljutás után pedig új­ra izgulhatna a megye! @BS * Csak a saját filléreidről beszéljél, mert más­nak olyan az Előre, mint neked az Illésházi! Szurkoló * Aki csabai! Na­gyon sok kisebb város tapsolna, ha az FTC-t fogadná húszezer nézővel!!! li­la * Sajnálatos módon nincs meg az anyagi fedezet az NB I-es feljutáshoz. Városvezetők! Bíz(t)unk benne, hogy jó meccseket fogunk látni, ahogy azt láttunk is, hiszen beérett a gyümölcs! Kérem, gondolkozzanak el egy kicsit. De ne feledjék, jövőre választás!!! To­vábbi sok sikert kívánunk, és ne adjá­tok fel, kitartás Előre (lilák)! „Méhkeréki ultrás” * T. Békés me­gyei sporttársak! Bárcsak Szegeden volna NB 1-re esélyes focicsapat! Haj­rá Előre, mindent bele! Mindszent! * A helyi adót nem a focira kell költeni, van annak helye. A problémát oldják meg a tulajdonosok, meg az a pár­ezer ember, aki meccsre jár. GM * Addig sírtok a foci miatt, míg kitalál­ják a sport-adót. Eleget fizetek már így is, dobjátok össze a pénzt, a hob­bira áldozni kell, ne más fizesse. GM * Kérek mindenkit, hogy fogjunk ösz- sze az Előre FC Békéscsabáért. Ne csak a pénzt vigyük a megyéből, ha­nem tegyünk érte egy-két nemes ál­dozatot. Kösz (Mindent értünk. Kö­szönjük a témával kapcsolatos SMS- eket, de többet ne küldjenek. A témát lezártuk. — A szerk) A 47-es úton a Berettyó híd senkié? A járda hetek óta jeges, egyik hajna­lon „beledöngetett” egy kocsi a jár­dán keresztül a jelzőtáblába, ha ott egy gyalogos megy, annak annyi!! Ha nincs normális egészségügy, akkor hogy a csodában mernek mindenféle népegészségügyi prog­ramról beszélni? De sajnos a nép­butításba minden belefér. TGY Romák: Szabadság tér 11—17. Hí­vom mobilon a havert, aztán egy ci­gi, utána irány a szoc. iroda: segély! Végre: mehetünk haza az autóval. Egész korrekt, nemde? „Canada” A szövetkezeti üzletrészről mélyen hallgatnak. Nekünk egymillióval jönnek, de mi már megittuk rá a po­hár hideg vizet, ajánlom neked is. (Ne add fel, megérkezik! -A szerk.) Nem megyek a Tescóba, nem kell a bögre. Ha időben jön az újság, én adok bögrét, teát adok ajándékba bele. Bubu (Te tudod... Nyomd be a címedet, hogy a kézbesítő beugor- hasson a forró teáért. Forralt borral is megkínálhatod. - A szerk.) T. Vastagh Pál úr! Egyszer minket, betegeket is megkérdezhetnének az ön illetményével kapcsolatban. Nem lenne kétséges, melyik gombot nyomnám meg. Kit képvisel ön? <M> Medgyessy P. milyen jogon nézi kukának a postaládánkat a hazug leveleivel. LA Kutya! Ne aggódj, nálunk Csaba- szabadiban is az utcán tartják a ku­tyákat a pihent agyúak, hiába szól az ember, és ezek is haraptak meg már embert. Robcsi PGGO! Kicsit vissza kéne venni, nem gondolod? Vagy IQ-szinted nem a megfelelő? Mi bajod van, fáj az igazság? Egyébként meg tudod, kit románozz le! A lövöldözés nem az én műfajom, de most erre in­kább nem írok semmit. A „spionos” SMS pedig vicces, csak nevetni tudok rajta. Koko Sajnálom, hogy a Hungarotel ilyen kivételt tesz. Az milyen kedvez­ményt kap, aki a hetvenet már ak­kor betöltötte, amikor négy évvel ezelőtt beköttette? Tisztelt 1 munkanélküli! Ne csak a tél közeledtével vedd fel a telefont, nyár elején, szezonban lehet hogy nem potyára telefonálnál. A svarc jobb. Dolgoztam már maszeknál. Úgy vett tel. hogy ki kellett váltani a vállalkozóit! Se ebédidő, se szabi. Fizetés: következő hó 20-án! Nathing Szívküldi: _________ Sz eretnék könnycsepp lenni, sze­medben megszületni. Lefolyni las­san arcodon, elégni forró ajkadon. Van egy bűnöm, mely fáj, éget, pe­dig csak két szó...! írjatok 30/258- 5446

Next

/
Thumbnails
Contents