Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-29 / 278. szám

SZOLGÁLTA TÁS/SPORT 2001. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK - 13. OLDAL Horgászhíradó Év végi számvetés II. Az évközi telepítésről szóló beszámolót a vezetés elfogadta és a halgazdálkodási bizottság javaslatára az őszi mértéket is - víz­területi bontásban - meghatározta. A szövetség az eredeti ter­vet túlteljesítette, melyre a csökmői és ecsegfalvi halgazdaság 2001. évi eredménye adott lehetőséget. Csökmőn megalapozott készletekkel rendelkeznek a 2002. évi tavaszi haltelepítés végre­hajtására. Számítások szerint a vízkezelő egyesületek vizeit és a szövetségi vizeket egyaránt gond nélkül halasítani tudják. A megyei horgászszövetség egyébként valamennyi vízterüle­ten fokozott telepítést kíván végrehajtani a halászati felügyelő­ség hozzájárulásával. Erre figyelemmel egyúttal felmentést kér a zárt vizeknél a ponty, harcsa és süllő fajlagos tilalma alól. Sül­lőknél a méretkorlátozás szűnne meg, harcsáknál pedig a tilal­mi időben (V. 1—VI. 15.) a tíz kilogramm feletti egyedek lesznek megtarthatók. Ezt már a jövő évben kiadott területi jegyek is tar­talmazzák, engedélyezés esetén. Sajnálatos tény ugyanis, hogy a zárt vizek a természetes szaporodás néhány alapvető elemét nem biztosítják, emiatt a folyamatos utánpótlás nem valósul meg: azaz meddők ezek a vizek, nincs szaporulat a nemes ha­laknál. Megtárgyalta a 2002. évre szóló területi jegyek árát is a me­gyei szövetség. A közgyűlés határozatának megfelelően az inflá­ciót meg nem haladó növekménnyel hagyta azokat jóvá. A konkrét árak a szövetség költségszerkezete figyelembe vételével alakulnak ki. A szövetség úgy döntött, hogy 2002. január 1-jétől a Sebes-Körös fokvízi hiújától a körösladányi duzzasztóig terje­dő szakasz, valamint a felvíz felé eső területen a menteden holt­ágra önálló térségi területi jegyet bocsát ki 3500 forintos áron. Ez a szeghalmi, vésztői és okányi horgászok kérése alapján ke­rült előtérbe. TOMI MATULA HORGÁSZBOLT Karácsonyi akció! Minden horgászbot és orsó vásárolható! Békéscsaba, Illésházi út 5. Tel.: (66) 442-426. A csabacsűdi „Tiszta Környezetünkért Alapítvány” tájékoztatja az 1% jövedelemadót felajánlókat, hogy a befolyt 228 483 Ft-ot környezetvédelmi feladatokra használta fel. Jegyelővétel Hungarrtet kupa 2001 Nemzetközi női KOROSZTÁLYOS TORNAVERSENY Helyszín: Tessedik Sámuel Főiskola tornacsarnoka, Békéscsaba, Bajza utca 33. Időpont: 2001. december 1-jén 13.30 óra. A belépőjegy egyúttal tombola Is, mellyel értékes nyeremények nyerhetők! feevek kőplatók: BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉSFELVÉTEL! ÍROD Aj A (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.J J Humor Két utazó Hortobágyim látogat. Mennek a pusztán, egyszer csak meglátnak egy gulyát. Odamen­nek a gulyáshoz, megkérdezik hány óra. Az öreg gulyás bólint egyet, megemeli az ott legelésző bika zacskója!, és megállapítja: 15:32. Megnézik a utazók az ő órájukat, hát ott is annyi. Elhatá­rozzák, hogy egy tíz perc múlva megint megkérdezik, hátha csak tippelt. Meg is kérdezik. A gulyás megint csak bólint, megemeli a bika zacskóját és mondja: 15:42.- Hát ez hihetetlen! - mondja az egyik.- Elárulná, hogy tudja ilyen pontosan megmondani az időt egy puszta zacskóemeléssel? A bácsika elmosolyodik:- Onnan, ha megemelem a bika heréjá, rálátok a tempbmtoronym! *- Melyik a legdemokratikusabb női ruhadarab?-A melltartó. A hatalmasakat lenyomja, a széthúzókat össze­tartja és a csüggedőket felemeli. Két ezüstérem a csapatbajnokságon Budapest Az ITF taekwon-do csapatbaj­nokságot a fővárosban rendez­ték meg mindhárom korosztály­nak. A Békéscsabai LTP SE egy fiú és egy ifjúsági leány csapat­tal vett részt a viadalon. A csa­patverseny igazi csemegének számít, hiszen a szabályok lehe­tővé teszik, hogy a versenyző nála akár kétszer akkora ellen­féllel is szembe kerüljön, mert itt nincsenek súlycsoportok. A két csapatkapitány pénzfeldo­bással dönti el, kit küld fel elő­ször „vakon” a pástra, az ellen­fél csapatkapitánya ennek isme­retében választja ki saját embe­rét. A következő körben ez pont fordítva történik. így fordulhatott elő, hogy Dá­vid Péter (35 kg) és Prorok Pál (40 kg) is 75-80 kg-os ellenfél­lel került össze. A súlybeli hát­rányt technikával és egy nagy adag harci szellemmel pótolták a versenyzők és csak nagyon pi­ci hiányzott a végső győzelem­hez. A csapat másik két tagja, Pete Márton (aki mindhárom meccsét technikai K. O.-val nyerte) és Hankó György kiváló teljesítménye a csapat ezüstér­mét jelentette, ami nagyon kivá­ló teljesítmény a tíz csapatot fel­sorakoztató mezőnyben. A leányok - Dávid Nóra, Sipos Erika és Máté Alexandra — először a formagyakorlatban re­mekeltek, egy bronzérmet sike­rült szerezniük, majd a küzdel- | mek következtek. Az első kört j simán vették, de a második for­dulóban Dávid Nóra súlyos orr- | sérülést szenvedett, a csapat így is nyert, de ő már a döntőben nem tudott részt venni. Mivel az együttesnek nem volt tartaléka, vesztes meccsel kezdtek a csa­bai lányok és a második mérkő­zés elvesztése az ezüstérmet je­lentette. » » H A taekwon-do szakosztálynál . várják a fiatalok, a sportággal : megismerkedni vágyók jelent­kezését. Az edzések Békéscsa­bán a következő helyszíneken és időpontokban vannak. Szabó Pál téri iskola: kedd, csütörtök, 18.00-19.30 óra; gépészeti isko­la: szerda, péntek, 17.00—18.30; 1-es sz. iskola: hétfő 16.30— lS^OO^sütrárTök^^^O^lTÍB^^ ■ Röviden AIKIDO. A Békés Megyei Aikido Sport- és Kultúrális Egyesület de­cember 1-jén és 2-án az ismét hét végi szemináriumot tart Békéscsa­bán, az 1-es iskolában. Az edzése­ket Karácsony Zoltán, Magyar Aikido Szakszövetség és a Magyar- országi Kobayashi Dojok Egyesü­letének instruktora tartja. Az ér­deklődők az egyesület vezetőjétől, Berek Józseftől kaphatnak felvilá­gosítást a (20) 381-0037-es tele­fonszámon. Az edzésekre szom­baton 15.30 és 17 óra közöt, vasár­nap 09-10.30 közöt kerül sor, 10.30-tól pedig megkezdődnek az övvizsgák.___________________■ Konzumbank Családi bankszámla kedvezményes folyószámlahitei • már számlanyitáskor igénybe vehető • 2% kamatkedvezmény • az éves kamat 17,5% • THM 20,5% Konzumbank folyószámlahitel a hétköznapok és az ünnepek biztonsága Telefonos ügyfélszolgálat: 06 40 360-360 További Információ: Orosháza, Könd utca 38. • Telefon: 68 413-554 KONZUMBANK Úgy tűnik, januárban ismételnek Két hete várták az megerősítő levelet a békéscsabai kézilabdázók _______Békéscsaba_______ Ny úlik, mint a rétestészta - szok­ták mondani, ha valami nagyon „halogatódik”. így lehet ezzel a Békéscsabai Előre NK NB I-es női kézilabdacsapata is, hiszen több, mint két hete kimondatott má­sodfokon és véglegesen: bírói műhiba miatt újra kell játszani az október 5-én már lezajlott Békés- csaba-Hódmezővásárhely (22- 23) meccset. Csakhogy az erről szóló hivata­los értesítést eddig nem kapta meg az érintett két fél, noha a verdikt kimondatott december 13-án. így volt ez egészen tegnapig, amikor meghozta a posta egy normál me­zei levélben (s nem ajánlottan), a csabai klub címére az „ítéletet” írásban is. Ebben ugyancsak az áll, hogy meg kell ismételni a talál­kozót, ám nem szab határidőt (ko­rábban mindenki úgy tudta: 2002. január 20-áig újra kell játszani a derbit). Egy utalás van rá, misze­rint: felhívják a versenybizottság figyelmét, hogy*a két egyesülettel egyeztesse az új időpontot. így először Szabó Károly, a klu­bot működtető káefté igazgatója, vezetőedzője tanácstalannak bi­zonyult, ám a kézhezvétel pillana­tában máris hívta az MKSZ-ben Katona Sándort, a versenybizott­ság elnökét — tudja meg végre mindenki a miheztartást. Ugyanis a csabaiak szívük szerint még az idén lejátszanék a meccset. Igaz, információink szerint a hódmező­Szabó Károly edző eligazítást tart vásárhelyiek nem, ugyanis sok a sérültjük, így nekik az a jó, ha mi­nél inkább kitolják az újrajátszás időpontját. Éppen ezért, a csabai­ak azt is elképzelhetőnek tartják, hogy akár január 13-27. között is­mételjenek, amikor van egy kis „kihagyás” a bajnokságban.- Katona Sándorral beszélve kiderült az is, hogy született még egy levél, amiben az is le van írva: december 5-éig egyezzünk meg a Hódmezővásárhellyel az ismétlés­ben, s a meccset valóban január 20-áig kell lejátszani - mondta Szabó Károly. - Eddig azonban ez a levél még nem ért ide Békés­csabára. Kerestem már a vásárhe­lyi technikai vezetőt is, róla annyit tudtam meg, egyelőre Jugoszlávi­ában tartózkodik, majd hétfőn lesz elérhető. Most mindenesetre a csabai sportcsarnokkal egyezte­tek, elkészítjük a meccsidőpont- ajánlatokat, amit faxon megkül- dök a Hódmezővásárhely vezetői­nek. Van egy érzésem, ebből már csak januári újrajátszás lesz... A lilák viszont addig sem pi­hennek, még ha napokon belül meg is kezdődik az olaszországi világbajnokság. Mivel a viharsar­kiak közül senki sincs ott a válo­gatottban, normál hétköznapi módon edzenek, s hogy a lendü­let is megmaradjon, igyekeznek felkészülési mérkőzéseket is ját­szani. Ennek szellemében de­cember 4-5-én Kolozsvárra utaz­nak, ahol összemérik tudásukat a már ismert Ursus Cluj Napokával, majd rövid hazai pihenés után is­mét átlépik a határt, amikor Nagyszentmiklósra mennek, ahol egy négycsapatos tornán lépnek pályára a helyiek, vala­mint az első osztályú Temesvár és Déva társaságában. Itthon pedig december folya­mán még két bajnoki erőpróba vár Szabó tanár úr tanítványaira: december 15-én, szombaton Vác- ra utaznak (18 óra), majd decem­ber 21-én, pénteken pótolják a ko­rábbról, a debreceniek nemzetkö­zi kötelezettsége miatt elhalasz­tott DVSC-Békéscsaba összecsa- pást (17.30)._________________* Barátság sakkemlékverseny Végegyházán tizenkettedik alkalommal rendezte meg a helyi sakkor a Barátság-emlékversenyt. A viadalon a felnőtteknél tizenkét (négy-négytagú) csapat, az ifjúságiaknál négy kor­csoportban negyven általános iskolás indult. VÉGEGYHÁZA A legjobbak tárgyjutalmat kap­tak. A rendezők mellett a batto- nyai, mezőkovácsházi, medgyes- egyházi amatőr sakkozók vala­mennyi viadalon asztalhoz ültek, de sokszor indultak a mezőhe- gyesiek is. Később a kardoskútiak és a Körös Volán sakkozói is be­kapcsolódtak a versenybe, amelynek létrehozója Szlamcsik András, a Végegyházi Sakk Sport­kör vezetője. Táviad tervei között szerepel egy újabb versenysorozat beindí­tása: amennyiben megkapja az önkormányzat támogatását akkor rangos egyéni versenyt rendez, amelyre a megye magasabb mi­nősítésű sakkozóit is meghívja. Végeredmény. Alsó tagozatosok. Lányok: 1. Bányik Diána (Mezőkovács- háza) 7 pont, 2. Szemerédi M. (Végegy­háza) 6, 3. Bányik V. (Mezőkovácshá- za) 5. Fiúk: 1. Oláh Tibor (Mezőkovács- háza) 9, 2. Fülöp G. 8, 3. Horváth A. (mindkettő Végegyháza) 6,5. Felső ta­gozatosok. Lányok: 1. Gonda Enikő 6, 2. Jegyinák T. (mindkettő Végegyháza) 5, 3. Zsótér K. (Mezőkovácsháza) 4. Fi­úk: 1. Bányik Zoltán (Mezőkovácshá­za) 6,5, 2. Hotorán T. 6, 3. Venczel J. (mindkettő Battonya) 4,5. Csapatver­seny: 1. Mezőkovácsháza I. 21,5 pont, 2. Kardoskút 21,5, 3. Battonya 18,5. Tábladíjak. Legjobb első táblás: Zanárdj Márió (Mezőkovácsháza) 6. Legjobb második táblás: Ormos Gyula (Mezőkovácsháza) 6. Legjobb harma­dik táblás: Bányik Ferenc (Mezőko­vácsháza) 6,5. Legjobb negyedik táb­lás: Debreczeni József (Kardoskút) 6. Különdíjasok. Legidősebb versenyző: Császár József (Végegyháza). Legfiata­labb leány versenyző: Gonda Enikő (Végegyháza). Legfiatalabb fiú ver­senyző: Oláh Tibor (Mezőkovácsháza). Legjobb női versenyző: Kovaicsikné B. Edit (Mezőkovácsháza). Sportszerűsé- gi díj: Halász Mihály (Végegyháza). Legjobb helyi versenyző: Fülöp József (Végegyháza). A verseny támogatói: Végegyháza önkormányzata, ÁMK Végegyháza, Kozmosz Bt., Mezőkovácsháza. b. gy. RT A Városi Sportcsarnok Üzemeltetője Békéscsaba, Gyulai út. Tel./fax: 449-449 Harcművészeti Fesztivál és a Küzdősportok Gálája Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 2001. december 1., 18 óra. A programban: sumo - karate - kendo - shaolin kungfu - taekwon-do - kick-box - aikido - iaido - battodo - judo - töréstechnikai bemutatók - Jakab Lajos nagymester önvédelmi bemutatója. A rendezvény fővédnöke: Végh László/ Békéscsaba országgyűlési képviselője. Díszvendég: GedÓ György olimpiai bajnok ökölvívó. Az est házigazdái: Pesuth Rita hatszoros kick-box-világbajnok. Elek Sándor/ Duna Televízió, a „Virtus" főszerkesztője. Rendező: a Duna Televízió //Virtus" küzdősportmagazinja. Belépőjegy ára: 500 Ft (elővételben) és 650 Ft (a helyszínen). JEGYEK KAPHATÓK: a Városi Sportcsarnok jegyirodájában, Diáktanya (Kinizsi u. 20., tel.: 326-053), Békés Megyei Hírlap hirdetésfelvételi irodája (Munkácsy u. 4., tel.: 527-217).

Next

/
Thumbnails
Contents