Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-24 / 274. szám
2001. November 24., szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Állami segítség a lakáshitel-törlesztéshez Kaposvár A kormány az év elején hirdette meg azt a programot, amellyel a lejárt lakáshitellel rendelkező családok kilakoltatását előzhetik meg. Azokat az adósokat keresték fel kamattámogatási és adósságátütemezési ajánlatukkal, akik 1988 előtt, illetve 1989 és 1993 között vették fel a banki lakáshitelt, és törlesztési elmaradásuk van. Az érintettek esetében a hitelintézet a szerződést már 2001. január elseje előtt felmondta. Az önhibájukon kívül szociálisan hátrányos helyzetbe került családok négyötödének jövedelme a nyugdíjminimumot sem éri el. A hitellel terhelt ingatlanok általában kis értékűek, forgalmi értékük zömmel hárommillió forint alatt van. A legtöbb érintett az észak-magyarországi régióban él, a legkevesebb pedig Észak- Dunántúlon. Ötvenötezer családnak ajánlották fel a támogatást, közülük huszonkilencezren jelezték részvételi szándékukat. Az állami segítség persze nem jelenti a hitelek elengedését, így csak azok kaphatják meg, akik vállalják a fennmaradó adósság törlesztését. A támogatás mértéke elérheti akár a hátralék háromnegyedét is.- A különböző méltányossági döntések miatt lesz aki kamat- támogatásban részesül, és lesz aki tőketámogatást is kap majd - mondta lapunknak nyilatkozva Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára. - A kormány és az Országos Takarék- pénztár Bank ez évre csaknem 12 milliárdos alapot hozott létre erre a célra, amelyből elegendő támogatás jut minden igénylőnek. A részvételi igényeket május 31-ig kellett eljuttatni a jegyzőkhöz, akik továbbították ezt a tárcához. Decemberben mindenki megkapja az értesítést, amellyel a területi OTP-fiókhoz kell fordulni, ahol új szerződést kötnek. STRASSZER VALÉRIA KISOSZ: állást teremt a járulékcsökkentés Budapest A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (KISOSZ) kivitelezhetőnek tartja, hogy az önfoglalkoztató vállalkozások, európai uniós példákhoz hasonlóan, csökkentett mértékű társadalombiztosítási járulékot fizessenek. A szövetség gazdaságpolitikai elképzelései szerint e kedvezményt csak akkor vehetnék igénybe az érintettek, ha alkalmazottaik létszáma nem halad meg egy bizonyos mértéket. Például az első alkalmazott után a járulék 60 százalékát, a második után annak 50 százalékát, a harmadik után pedig csak 40 százalékát kellene befizetnie a gazdálkodónak. Ez további célzott kormányzati kedvezményekkel együtt - például női munkaerő, vagy 40 év feletti dolgozó alkalmazása esetére - hatékonyan javíthatná a támogatni kívánt csoportok foglalkoztatási helyzetét. A KISOSZ vezetői sérelmezik, hogy a mai adószabályok az alkalmazottakkal ellentétben az egyéni vállalkozóknak nem teszik lehetővé az adójóváírást. Egy korábbi felfogás szerint az egyéni vállalkozó költségként olyan tételeket is elszámolhat, amiket az alkalmazott csak adózott jövedelméből vehet meg - de ma már az APEH csak a vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos kiadásokat ismeri el költségként. A KISOSZ támogatja a mindenkori kormányzat tb-járulék- csökkentési szándékát, ezzel együtt úgy ítéli meg, hogy az élőmunka terhei tovább csökkenthetők: a szövetség szakértői 20- 22 százalék közötti járulékelvonást tartanának megfelelőnek. A meghatározott összegű kötelezettséget jelentő egészség- ügyi hozzájárulást (eho) a KISOSZ szakértői az adórendszerben testidegen, gyakran abszurd helyzetet teremtő elvonásnak tartják - tekintve, hogy a céges személygépkocsi használata után is fizetni kell. Ezért javaslatuk szerint hosszabb távon meg kell szüntetni az ehót, addig pedig a belőle származó költségvetési bevételeket a kisvállalkozások differenciált támogatására kell használni. (A KISOSZ más érdekképviseletekkel közös ajánlása szerint a minimálbér emelkedése által leginkább sújtott vállalkozásoknak csak az eho felét kellene befizetniük.) □ÓCZY LÁSZLÓ Megalakult a Centrum Párt A Centrum-Békejobb-HOM-Kereszténydemokrata Néppárt-Zöld Demokraták: Összefogás Magyarországért (Centrum) tegnap egy budai kiskocsmában alakult meg. Az alapítók (balról jobbra) Raskó György, Kónya Imre, Droppa György, Pusztai Erzsébet, Kupa Mihály, Bartók Tivadar, Nagy Tamás fotó: europress/kallus györgy Centrum néven új párt jelent meg a politikai színtéren. Programja a vidék és a mezőgazdaság, valamint az egészségügy helyzetének javítása. Az alapítók színre lépésükkel szeretnék elkerülni azt is, hogy a választások után nagykoalíció jöjjön létre, vagy a politikai életet kizárólag két nagy párt határozza meg. Budapest A Magyar Demokrata Néppárt (MDNP), a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület és a Zöld Demokraták (Zöldek) vezető személyiségei egyéves készülődés után tegnap bejelentették: Centrum néven új pártot hoznak létre. A Centrum nem választási párt: alapítói hosszú távon szeretnének együttműködni akkor is, ha a választások eredményei alapján nem kerülnének be az Országgyűlésbe. A párt szeretné megkönnyíteni azoknak a választást, akik a jelenlegi politikai erőviszonyok között sem a jobb-, sem pedig a baloldalra nem kívánnak szavazni. A Centrum középen áll, egyesítve a jobbközép, illetve a balközép erőket - fogalmazott Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, a párt elnöke. A jelenleg még független parlamenti képviselő lapunk kérdésére válaszolva elmondta: a parlamenti választásokon a szavazatok 6-8 százalékát szeretnék megszerezni, de ha nem sikerül bejutniuk a parlamentbe, együttműködésük akkor is tovább él. Szolid, csendes kampánnyal kívánják megnyerni azokat, akiknek elegük van a mai politikai acsar- kodásból. Nagy Tamás, az új pártot támogató Zöldszalag Mozgalom egyik vezetője azt mondta:- A mindennapokon az emberek számára nem a demokratikus vívmányok megvédése, sokkal inkább a megélhetés jelent problémákat. Közel egymillió ember egzisztenciáját érinti majd, hogy sikerül-e kivennünk a mezőgazdaság számára az Európai Unió kasszájából vagy sem. Programunk az agrártermelést és a zöldgondolatot összecsúsztatja éppen úgy, ahogy azt Európában teszik. Szlogenünk az lehetne: több pénzt a Kövér László, a Fi- desz-MPP ügyvezető alelnöke:- Örülök, hogy együtt in- dúlnak ezek a pártok, mert így kevesebb szavazat veszik majd el: ha külön-külön indulnának, akkor több választói szavazatot vinnének az 5 százalékos küszöb alá. Az azonban biztos, hogy amire egy új párt megismerteti magát a választókkal, évek telnek el. A választásokig pedig csak hónapok vannak vissza. A Centrum Pártnak az a fő célja, hogy megakadályozza a pártstruktúra kétpólusúvá válását. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy eddig sem a pártok, hanem a választók döntötték el, hogy a kétpólusú rendszer felé menjen az ország. Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke:- Az első nyilatkozatokból kirajzolódó törekvések I ““] alapján az új | párt pozitív I szerepet játszhat politikai életünkben. Demokrácia iránti elkötelezettsége lehetőséget adhat a választásokon való részvételre azoknak a konzervatív és kereszténydemokrata szavazóknak is, akik nem tudnak azonosulni a jelenlegi kormánypártok politikájával. Rokonszenvesnek tartom azt is, hogy a célok között szerepelnek a katasztrofális helyzetben lévő egészségügy és mezőgazdaság problémái. Az MSZP érdekeit nem sérti, ha egy tisztességesen politizáló versenytárs jelenik meg a magyar politika porondján. termelőnek, biztonságos terméket a fogyasztónak. Pusztai Erzsébet (MDNP):- Reményeim szerint ebben az új pártban valamennyien megtaláljuk azt a programot, amelybe mindannyian bele tudjuk foglalni legjobb elképzeléseinket. A választások során azokra az emberekre számítunk, akik a mai kettéosztott politikai rendszerben nem tudják eldönteni, hová adják szavazatukat. Programunk az egész társadalomnak szól, alapvetően az élhetőbb élet feltételeinek megteremtését célozza. Horváth Magdolna Medgyessy állja a sarat Budapest Politikai ellenfeleimnek tudniuk kell, hogy engem nem lehet megfélemlíteni. Olyan fajta vagyok, akinek a támadások csak növelik az elszántságát - jelentette ki Medgyessy Péter, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje pénteken. Az utóbbi hetekben a támadások kereszttüzébe került politikus kitart amellett, hogy az ország majdani miniszterelnökeként megfékezze a lakosság elszegényedését, és megoldja az egészségügy, a vidék problémáit.- Két hete dühödten lőnek rám. Szakmai, emberi becsületemben próbálnak lejáratni. Eddig és ne tovább! - hangsúlyozta Medgyessy. Véleménye szerint a jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor emberei indítottak ellene hazug támadást. Legfőképp azért, mert a közelgő választások fej-fej melletti küzdelmet ígérnek a két párt között. NÉMETH ZSUZSA DOBOGÓVÁROMÁNYOS CSABA CENTER. Magyarország első, helyi vállalkozások által megvalósított bevásárló- és szórakoztatóközpontja nyílt meg tegnap Békéscsabán. A Csaba Centerben - amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter avatott fel - havonta több mint 300 ezer látogatóra számítanak. A csabai pláza a hangulatát, a szolgáltatásait és az üzleti értékeit tekintve a vidéki bevásárlóközpontok között minimum a dobogót célozta meg. _____ fotó: lehoczky péter Cé gvezetők konferenciája Budapest Magyarországon az adóterhek mértéke megfelel az uniós átlagnak, és az adózás rendszere sem bonyolultabb mint a tagországokban - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára pénteken a Cégvezetők Országos Konferenciáján. Megerősítette, hogy az uniós nyomás ellenére a kormány nem emeli a társaságiadó-kulcsot, sem a felzárkózás, sem a csatlakozás idejében. Hozzátette: az uniós csatlakozással jelentősen változnak az áfakulcsok és a jövedéki adó is emelkedni fog. Az Unióban a társasági adó legalacsonyabb kulcsa 28 százalék és az átlag 30 százalék körül van. így érthető, hogy az EU szeretné, ha Magyarország megemelné a jelenleg 18 százalékos kulcsot. ■ Felülvizsgálják a gyedet A szülők még idén kézhez kapják a többletpénzt ___________Budapest Az új szabályok szerint több pénzt kaphatnak azok, akiknek a gyermekgondozási díját még 2001. január 1. előtt állapították meg, és az átlagosnál magasabb volt a fizetésük. Ma lép hatályba a szülők által már nagyon várt törvénymódosítás, és a jövő héttől megkezdődik a korábban megállapított gyermekgondozási díjak felülvizsgálata. Forgó Györgyné, a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) főosztályvezetője lapunknak elmondta: a régi szabály szerint a 2001. január 1-jét megelőző időponttól gyeden lévők maximum 51000 forintot kaphattak. Azon családok esetében, ahol a szülő az idén ment gyedre, már a 80 ezer forintot is elérhette a jövedelem alapján kiszámított összeg. A mostani törvénymódosítás szerint a 2001. évre érvényes havi 80 ezer forintos maximális díj ezután azokat is megilleti, akiknek a járandóságát a korábbi szabályok 51000 forintban „befagyasztották”. A gyed felülvizsgálatát az érintetteknek nem kell kérniük. Az illetékes hivatalok automatikusan mindenkinek átszámolják a járandóságát, és a szülők várhatóan még az idén kézhez kapják a 2001. január 1-jéig visszamenőleg járó többletpénzt. Az újabb igénylők november 24-ét követően már eleve a kedvezőbb szabályok szerint kapják a gyermekgondozási díjat. N. ZS. Hírek KORMÁNYÜLÉS. A nyugdíj emeléssel, a csapatmozgások engedélyezésével összefüggő alkotmánymódosítással, valamint a kedvezménytörvény végrehajtásával kapcsolatos előterjesztések szerepelnek a kormány mai ülésének napirendjén. KÓRHÁZI KONSZOLIDÁCIÓ. A Magyar Kórházszövetség kitart amellett, hogy a bankszektorban lezajlott konszolidációhoz hasonlóan mielőbb történjen meg az egészségügyi intézmények pénzügyi helyzetének rendezése is. Amennyiben ezt tovább halogatja a kormány, akkor félő, hogy a tulajdonosok - amint tehetik - megpróbálnak majd szabadulni eladósodott, amortizálódott kórházaiktól. (Z) DIÁKHITEL. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Diákhitel Központ (DHK) Rt. ellen. A GVH rendelkezésére álló információk szerint a DHK Rt. a hallgatói hitelek részleteit kizárólag a Postabank és Takarékpénztár Rt.-nél nyitott lakossági bankszámlára utalja. Ez alapján egyértelműen valószínűsíthető a verseny- törvény szerinti erőfölény. HITELKAMATOK. A lakás hitelkamatok 1998 és 2001 között 24 százalékról ötödére, 4,5 százalékra csökkentek - mondta Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára az Otthonteremtés Magyarországon című konferenciáján. PÁLYÁZAT. Kerékpáros, lovas és vízi táborok szervezői számára írt ki pályázatot közösen az Ifjúsági, valamint a Gazdasági Minisztérium. A 75 millió fo- riritös keretösszegű pályázatra november 30-ig jelentkezhetnek azok a civil szervezetek, egyházak, valamint oktatási, nevelési és szociális intézmények, amelyek a 6-18 éves korosztály számára kívánnak tábort szervezni. Az elbírálás során előnyt élveznek a hátrányos helyzetű településen működő szervezetek. További részletek a www.mobilitas.hu internetes címen olvashatók. (M) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. A most megjelent Alternatív felvételi tájékoztató 2002 című kiadványból értesülhetnek az érintett diákok és szüleik a jövőre induló egyetemi és főiskolai szakokról, valamint a 2003- tól bevezetendő felvételi tárgyak köréről. A kiadvány nem helyettesíti a hivatalos Felsőoktatási felvételi tájékoztatót, de például betekintést enged az elmúlt évben akkreditált szakokra, s kitér arra, hová lehetett a legalacsonyabb, s hová csupán a legmagasabb pontszámmal bejutni. (M) ÚJ ÉRETTSÉGE. Mivel az új érettségi szabályzat még csak a tervezés fázisában van, a gyakorlati előkészítés pedig még meg sem kezdődött, a Magyartanárok Egyesülete veszélyesnek és elfogadhatatlannak tartja a kétszintű érettségi 2005. évi bevezetését. ÉRDEKEK. Tévesek azok a megnyilatkozások, amelyek szerint a magyar agrárgazdasági érdekképviseletek egységesen az MSZP miniszterelnök-jelöltje mögött sorakoznak fel és támogatják politikáját. A támogató szervezetek egy része nem tekinthető gazdasági érdekképviseletnek. A Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdek-képviseleti Tanács (MAÉT) tíz tagszervezete meghatározó részét képezi az agrár-érdekvédelmi, érdek- képviseleti rendszernek - közölte a Tunyogi András, a MAÉT főtitkára. (G) ________■