Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-14 / 265. szám

2001. NOVEMBER 14., SZERDA - 7. OLDAL KÖRKÉP Történelmi távlatokban gondolkodnak Kövér László: az országot saját magához képest kell felzárkóztatni Bővítik a tudás otthonát A helyiek szerint felsőbb osztályba lépett a tanács Az utóbbi években kicsit mindenkinek javultak az életkörül­ményei. A problémák viszont velünk maradnak, és meglesz­nek a következő választási ciklusban is — mondta Kövér Lász­ló, a Fidesz-MPP alelnöke (képünkön) tegnap esti, szeghalmi sajtótájékoztatóján. Szeghalom- A választási kampányt megelő­zően leltárt készítünk, hogy lás­suk, honnan indultunk, és mit hagyunk magunk mögött. Nem csak a következő választásokat szeretnénk megnyerni, hanem — a fejlődést szolgálóan - megpró­bálunk történelmi távlatokban gondolkodni. Úgy véljük: a rend­szerváltás nyűgei után mára több területen sikerült kedvező válto­zást elérni — hangoztatta Kövér László. A Fidesz- MPP alelnö­ke elmondta: Magyaror­szágot saját magához ké­pest is fel kel zárkóztatni. Meg kell te­remteni, hogy az ország keleti felén is olyan környezetbe születhessenek a cse­csemők, mint a fejlettebb nyugati vidéken. Az Európai Unió tagálla­maiban jelenleg 8 százalékos a munkanélküliség, Magyarorszá­gon ez a szám csak 6 százalék. A gond viszont az, hogy miközben a foglalkoztatás szempontjából egyes térségek teljesen telítettek, máshol nagyon nehéz munkához jutni. Ez a lélekszámban is meg­mutatkozik: elsősorban ott emel­kedik a lakosság száma, ahol könynyebb elhelyezkedni.- A jelenlegi kormány család- politikájának sikerét mutatja az a tény, hogy húsz év után 2000-ben és 2001-ben is több gyerek szüle­tett hazánkban, mint az előző év­ben. A nyugdíjak vásárlóértéke jövőre meghaladja az 1990-es év szintjét. A válások száma is csök­ken, a házasodási kedv pedig nö­vekszik — közölte Kövér László. M. B. A szocialisták támadják a legfőbb ügyészt Az országgyűlés szocialista frakciója negyedszer, ezen belül Tóth Károly Békés megyei képviselő (képünkön) másodszor fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, lényegében véve ugyan­azzal az interpellációval. Időközben csak a hangnem kemé­nyedéit és a gyanúsítás vált egyre egyértelműbbé. Budapest Tóth Károly kijelentette: a leg­főbb ügyész villámgyorsan el­kezdte lezárni, megszüntetni a Fi­deszt kellemetlenül érintő bűn- cselekmények vizsgálatát. Állítá­sa igazolására felsorolta Schlecht Csaba, Varga Tamás, Várhegyi At­tila és Pintér Sándor esetét. „Mi folyik itt? Valóban kapott ön olyan feladatot, hogy a következő napokban, hetekben a kormány­hoz hű minden politikus eseté­ben szüntesse meg az eljárást? Valóban úgy gondolja, hogy ön­nek a Fideszt kell szolgálnia, nem a magyar igazságszol­gáltatást?” - kérdezte kép­viselőnk. A legfőbb ügyész azt válaszolta, hogy az inter­pellációban található valamennyi lényegi állí­tás megalapozatlan, valótlan, té­nyekkel, iratokkal egyértelműen cáfolható. Sorra vette az egyes említett eseteket, s egyenként állí­totta szembe a tényeket a Tóth Károly által elmondott részletek­kel. Például Schlecht Csaba ügyét nem egyszer és mindenkorra ő záratta le jogerősen, bűncselek­mény hiányában, hanem a rend­őrség szüntette meg az eljárást, mégpedig bizonyítottság hiányá­ban, és a döntés nem jogerős, nem végleges. Polt Péter kijelentette: nem gon­dolja, hanem tudja, hogy egyetlen politikai erő érdekeit sem szolgál­ja, kizárólag az Alkotmány és a törvények rendelkezéseit tartja szem előtt, akár csak az ügyészség egésze. S hogy mi folyik itt? „Úgy gondolom, hogy a valós tények lapján mindenki eldöntheti, hogy mi folyik itt” - zárta válaszát. Tóth Károly lemondásra szólí­totta fel a legfőbb ügyészt, akinek a válaszát ő nem, de a Ház 157 igen szavazattal, 104 ellenében elfogadta. _________simonffy áones He lyi cég épít kerékpárutat A hajdúváros tegnapi testületi ülésén döntés született a 69 millió 600 ezer forintba kerülő, közel két kilométer hosszúsá­gú Vasút utca-Ady Endre utcai kerékpárút-építés kivitelezőjé­ről. A városatyák döntése értel­mében a munkálatok kivitele­zési jogát a helybeli Podeszt Építőipari Kft. nyerte el. Sarkad A sarkadi képviselő-testület - ré­szint az ajánlattevők magas ár­ajánlatára való tekintettel - ko­rábban úgy határozott, hogy élve a közbeszerzési törvény lehető­ségével, nyílt, meghívásos, tár­gyalásos eljárás keretében vá­lasztja ki a kerékpárút-építés ki­vitelezőjét. A tárgyalásos közbeszerzési eljárás második keretében a deb­receni székhelyű Debmút Rt., a békéscsabai székhelyű Strabag Kft., a Csaba-Ép Kft., valamint a sarkadi székhelyű Podeszt Kft. nyújtott be alapárajánlatot. A no­vember 8-án megtartott második és egyben utolsó tárgyalásra már csak a Debmút Rt., a Csaba-Ép Kft., illetve a Podeszt Kft. „ma­radt versenyben”, ez utóbbi kettő mindenben megegyező tartalmú pályamunkával. A döntés-előkészítő bizottság - a helyi foglalkoztatás helyzetét javítandó - a sarkadi székhelyű Podeszt Kft. 69 millió 600 ezer fo­rintos árajánlatát javasolta elfo­gadni. A város a munkálatokhoz 20 millió 225 ezer forintot biztosít. Az összeg garantálása mellett a kerékpárút-építésre 35 millió 225 ezer forintot nyert a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumtól, s 15 milliót a Békés Megyei Területfej­lesztési Tanács területi kiegyenlí­tő alapjából. B_ BMH-híd az interneten Ifjúsági- és diákoldallal bővült a Bé­kés Megyei Hírlap internetes hon­lapja. A wvvw.bmhirlap.hu/diak cí­men a diákságot érintő híreket szedtük csokorba. Lapunk új kezdeményezésével a fiatalabb korosztályhoz szeret­nénk szólni a BMH-híd elnevezésű rovatban. A nevet az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium tanu­lói öüötték ki, az elnevezés a Békés Megyei Hírlap Ifjúsági és Diákolda­lak kezdőbetűiből tevődik össze. Kedves diákok! Jelenleg a Bé­kés Megyei Humán Fejlesztési és Információs Központ kiadványa, a Diákhírvivő novemberi számá­ban tallózhattok a neten. Az ol­dalon találhattok pályázatokat, felhívásokat, játékot, érettségi vizsgakövetelményeket, diák-ön- kormányzaü és sporthíreket. Ám ez csak a kezdet! Bárki „beszállhat” az ifjúsági oldal készí­tésébe, a nandi@axels.hu e-mail cí­men várjuk írásaitokat, amelyeket felteszünk a világhálóra. v. k. Közel húszmillió forintot nyert Kötegyán a Békés Me­gyei Területfejlesztési Tanács területi kiegyenlítő alapjából. Az összeget a határ menti község önkormányzata ötmil­lió forinttal „fejelte meg”, melyből egy új — három tan­termet is magába foglaló — épületszárnnyal gazdagodik a kötegyáni iskola. Kötegyán Az iskolarész alapkövét tegnap Domokos László, a területfejlesz­tési tanács elnöke, Tóth Imre or­szággyűlési képviselő és Nagyné Felföldi Ilona polgármester asz- szony helyezte el. — Az a település, amely iskolát bővít, bízik a jövőben. A bizako­dás és a tettek közösen segítik elő a hőn áhított fejlesztéseket - hangsúlyozta Domokos László. A megyei területfejlesztési tanács elnöke ünnepi köszöntőjét a No­bel díjas kémikus, Marie Curie azon gondolataival zárta: „Hinnünk kell, hogy tehetsége­sek vagyunk valamiben és ezt a valamit bármi áron el is kell ér­nünk.” Nagyné Felföldi Ilona — meg­köszönve a segítségnyújtást — stílszerűen úgy fogalmazott, hogy a kötegyániak értékítélete alapján „a tanács felsőbb osztály­ba lépett.” A 2002. augusztus 31-ére befe­jezendő beruházásról megtud­tuk, hogy a 166 négyzetméter alapterületű új épületszárnyon kötegyáni iskolások kívánalma, belül a földszinten egy tanterem, melyet „Végre együtt leszünk!” az irodák és a vizesblokk kap he- című fogalmazásukban tolmá- lyet, míg az emeleten újabb két csoltak, nyújtottak át Domokos tanterem létesül. A beruházás Lászlónak, megvalósításával valóra válik a -both­Az iskolarész alapkövét tegnap Domokos László (balról), Nagyné Felföldi Ilona és Tóth Im­re helyezte el d-fotó, kovács Erzsébet Folytatódik az Ábrahám-ügy Információink szerint november 19-én, azaz jövő hétfon újabb tárgyalást tart a Szolnoki Városi Bíróság dr. Ábrahám Béla és társai büntetőügyében. Szolnok—Békéscsaba Miként az eddigi tárgyalásokat, a hétfőit is zárt ajtók mögött tartják meg a Szolnoki Városi Bíróságon dr. Ábrahám Béla ezredesnek, a Békés Megyei Rendőr-főkapitány­ság volt közbiztonsági igazgatójá­nak és társainak büntetőügyében. Tudomásunk szerint november 19-én tanúkat hallgatnak meg, íté­lethozatal nem várható. Az ezre­des továbbra is előzetes letartózta­tásban van, és ezt a bíróság az első­fokú ítéleüg fenntartja. Mint arról már beszámoltunk, az egykori közbiztonsági igazgatót - akit ta­valy júniusban vettek őrizetbe, majd helyeztek előzetes letartózta­tásba - az ügyészség zsarolással, hivatali visszaéléssel és hamis ta- núzásra felhívással vádolja, ny. l. Megállapodás az egyházakkal a temetkezésről Megszületett a gyulai egyházak képviselői és a városvezetés között a kegyeleti közszolgálati szerződéstervezet — mondta tegnap Danes László polgármester. Az önkormányzat 2002— 2006. között 22 millió forinttal járul hozzá a köztemetés, az­az a nem egyházi temetkezés végzéséhez, amennyiben a kép­viselő-testület is így dönt. Gyula Hétfőn a gyulai római katolikus, a református és a gyulavári refor­mátus, s az ortodox egyház kép­viselői a városvezetéssel megálla­podtak a kegyeleti közszolgálta­tásról. A végleges tervezet szerint 2002-2006. között az önkor­mányzat 22 millió forinttal járul hozzá a feladatellátás megfelelő feltételeihez. Danes László pol­gármester elmondta, felmerült a zsidótemető bevonása is e körbe, ám ez azért nem lehetséges, mert oda csak az ilyen vallásúakat te­methetik. Ez azonban nem jelen­ti, hogy az izraelita temetőt ne tá­mogatnák - jelezte a polgármes­ter. Az idén jelent meg a temetők­ről és a fenntartásukról szóló tör­vény, Gyulán a tárgyalások az első félévben kezdődtek. A városban nincs önkormányzati fenntartású temető, az egyháziakban végzik a köztemetést, azaz a nem egyházi temetéseket is. Az önkormányzat szakemberei az egyházi illetéke­sekkel felmérték a feladatokat, az összeg 45 millió forintot tett ki. A tárgyalásokon jelezték, ennek a felét tudja vállalni a város, amit az egyházak képviselői elfogadtak. A szerződéstervezetet december­ben tárgyalja a képviselő-testület. _______________________ SZ. M. Csata folyt a parlament előtt, de — lehet — csak azért, mert a hatalom úgy érzi: meg kell törnie a (jobb sorsra érdemes) tűzoltókat, akik szóvá merték tenni lehetetlen helyzetüket. Megyénk tűzoltóinak állás­pontját ismerjük, miként véle­kedik vajon a másik tűzoltói érdekképviselet, a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete, az FTSZ? Budapest Az FTSZ-t nem láttuk a demonst­ráció kivitelezői között. Pedig a szervezettségük fantasztikus: az 1600 körüli budapesti tűzoltó 80 százaléka tagtársuk. — Partnerek voltunk az előké­szítésben, aztán a Hivatásos Tűz­oltók Független Szakszervezete, a HTFSZ a demonstrációt csak a maga nevében jelentette be a rendőrségen - mondta Liszka Zoltán, az FTSZ elnöke. — Ez be­Orbán Viktor válaszát várják Pszichés ártalom, ha valaki nem tárgyal a miniszterrel? határolta a lehetőségeinket. Az is igaz, mi nem osztottuk a HTFSZ vélekedését, hogy elhalasztható a demonstráció, ha a belügyminisz­ter tárgyalásokat kezdeményez­ne. Dr. Pintér Sándor megszegte, ha úgy teszik, felrúgta a veszé­lyességi pótlékkal kapcsolatos megállapodást, véleményünk sze­rint az ügyben - sajnos - nem mond igazat, jogsértően járt el. Úgy gondoljuk, immár az Alkot­mánybíróságra tartozik az ügy megítélése.- Miért nem akarnak a belügy­miniszterrel tárgyalni? — Az említettek miatt a sze­münkben - a tűzoltók szemében - hiteltelenné vált. Hogyan tár­gyalhatnánk vele?! Fontosnak tar­tom elmondani: szolidárisak va­gyunk a demonstrálókkal, szak- szervezetünk tagjai természete­sen akaratuk szerint elmehettek a Parlament elé. A fővárosi tűzoltó­Még egy szempont... ügyminisztemek is van főnöke... — A belügyminiszter rontotta el a dolgot, neki kellene helyreállíta­ni is. Két és fél hónapja írtunk egy- Újabban azt hallani a tévében, hogy a tűzoltók 24 óra szolgálatot követő 72 óra pihenős rendszerben dolgoznak.- Ami nem igaz. A társszervek - s a katasztrófavédelem - hasonló szolgálati rendjében dolgozók valóban huszonnégy- hetvenkettőznek, a készenléti szolgálatot ellátó tűzoltók vi­szont 24 óra után 48 óra pihenőre távoznak. E tűzoltók a máshol negyven óra helyett heti ötvennégyet dolgoznak, a kü­lönbözeiét évi négy-öt szabadnappal „jutalmazzák” számukra- ez is szempont, amikor illetményük nagyságáról esik szó — fogalmazott Liszka Zoltán. ság tűzoltójárművei négy napig kék szalaggal közlekedtek.- Ha jól „számolom”, a bel­levelet a kormánynak, pontosab­ban a miniszterelnöknek. Kérték a türelmünket, ám érdemi választ azóta sem kaptunk. Pedig volna mit üsztáznunk. Például azt, hogy a kormány a veszélyességi pótlék helyett kitalált — gyakorlatilag — bevetésinek mondható pótlék be­vezetésével olyasmire ösztökéli a tűzoltókat, mely révén a lakosság bizalma megrendülhet. Akármek­kora béremelési összegeket suly­kol a lakosság tudatába a belügy­miniszter, s a vezetők bármekkora emelésben részesültek, a „kistűz- oltók” — s ahogy hallom, a „kisrendőrök” - bruttó tizenhét ezret kaptak. A tűzoltók ráadásul elvesztették a korábbi tizennégy- ezres veszélyességi pótlékukat. A vonulási órákra kapnak csak havi néhány ezret. Ami szabadságidő­re nem is jár persze, pedig alapve­tően a folyamatos pszichikai ter­helést kellene kompenzálni vele. Akik az Országos Katasztrófavé­delmi Főigazgatóság részéről ez ügyben nyilatkoznak, nem mond­ják: havi negyven-hatvanezer fo­rintos illetménykiegészítést kap­nak, amit bizony szabadságide­jükre is felvesznek, amikor ugye éppen nem vezetnek senkit.- Egy szaklapban mintha ön­ről mondta volna a katasztrófavé­delem egyik illetékese, hogy egy szakszervezeti vezetőn a veszélyes­ségi pótlék indokául felhozott pszichés ártalom meg is íátszik.- Ez öt minősíti.- Valóban úgy szokás belügyi értekezleteken említeni, hogy az adott évben ennyi és ennyi eset­ben vonultak tűzesetekhez a ka­tasztrófavédelem egységei?- Úgy hallani, a tűzoltókat las­san már csak így említik azokban a körökben. Vajon nem a Békés megyei tűz­oltók problémájáról beszéltünk? K. A, J.

Next

/
Thumbnails
Contents