Békés Megyei Hírlap, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-14 / 265. szám
SZLOVÁK MINISZTER, (k) Békéscsabára érkezik ma este Milan Knazko, a Szlovák Köztársaság kulturális minisztere, aki két napot tölt a városban. Kíséretének tagja lesz Éva Nocárová kabinetiroda-vezető, Peter Ma- ráky főosztályvezető, Branislav Rezník főosztályvezető-helyettes és Karol Wlachovsky, a Szlovák Kulturális Intézet igazgatója. Még este felkeresi a szlovák főkonzulátust és a Szlovák Kultúra Házát, majd másnap a szlovák tájházat tekinti meg. NÉVNAPOSOK, (k) A Békéscsabai Városi Nyugdíjasegyesület bátyus bált rendez november 16-án, pénteken Békéscsabán, a Dózsa György út 35. szám alatti nyugdíjasházban. Ekkor köszöntik majd névnapos társaikat is. CSAPADÉKVÍZ-ELVEZETÉS, (z) Két éve Csárdaszálláson komoly gondokat okozott a belvíz. Az utóbbi esztendőkben a település nagy gondot fordít a vízelvezető rendszer karbantartására. Ezekben a napokban befejező szakaszához érkezett a csatornahálózat felújítása, melyet 13 helyi közhasznú munkás végzett. TUDOMÁNYOS ÜLÉS. (k) A békéscsabai Réthy Pál Kórház tudományos bizottsága november 15-én rendezi hagyományos tudományos ülését. Ide elvárják a kórházban és a betegellátás bármely területén dolgozó kollégáikat. Az üléselnök dr. Várkonyi Tibor belgyógyász professzor lesz, a téma keretében az antibiotikus kezelés aktuális kérdéseit és a baktérium, vírus vagy gomba okozta tüdő- gyulladást tárgyalják. NYÍLT NAP. (ö) Gyulán, a Városi Szociális Szolgálat Nyílt napok elnevezéssel rendezvénysorozatot indított, hogy a város és környéke nyugdíjasai, vezetői és minden érdeklődő tájékozódhasson az intézményrendszer működéséről. Ma 10 órától Gyulán, a Leiningen utca 4. szám alatti idősek klubjában várják az érdeklődőket. „MELLÉKES” TŰZ. (k) Gyomaend rődön tegnap reggel 8 óra előtt kigyulladt egy lakóház melléképülete. A szarvasi, mezőtúri, szeghalmi hivatásos önkormányzati tűzoltók mellett a helyi önkéntes tűzoltók is részt vettek az oltásban. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, a becsült kár eléri a másfél millió forintot. MŰSZAKI MENTÉS, (k) Három műszaki mentéshez vonultak tegnap a tűzoltók. Az orosháziak egy járdán közlekedőket veszélyeztető fát távolítottak el, a gyulaiak egy árok felé haladtában megakadt IFA tehergépkocsit segítettek vissza az útra. A békéscsabaiak délután a vészéi kanyar közelében, a 44-es főút reptéri egyenesében árokba csúszott személy- gépkocsit emeltek ki. Ez utóbbinál egy könnyű sérülésről számolt be a rendőrség. (Folytatás az 1. oldalról) (Újabb talányos mondat: „A szabadság a munkavállaló éves szabadságkeretét nem érinti, de a jövedelemben a két hétben követi a szabadság alatti jövedelem-elszámolás szabályait.” Továbbá: ,,A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az eljárást lezáró rendkívüli közgyűlés összehívására.” Fegyelmi eljárásról nem tudni — akkor milyen eljárás kezdődhetett, mely lezárásra vár? A döntés lényegében már megszületett... Október 22-én Pap János polgármester levelet írt a főigazgatónak: ha netán kirúgnák, az intenzív osztályon vagy a sebészeten akar szakorvos lenni? A polgár- mesteri hivatal egészségügyi irodájának vezetője október 24-én maga is levelet küldött a kórház vezetői karának: megküldte részükre a szakértői jelentés CD- változatát. A közeljövő feladatait így kívánta megszerettetni velük: MEGYEI KORKÉP 2001. NOVEMBER 14., SZERDA - 5. OLDAL Megnyerték az egymilliós fődíjat A kedvelt humorista, Bagi Iván játszott a csapatnak Egymillió forintot nyert a zsadányi óvoda a Magyar Televízió Hovatovább showrakoztató játékában. A műsorban három humorista: Bagi Iván, Éles István és Nacsa Olivér szerepelt. Közülük Bagi Iván játszott Zsadánynak, amelynek csapatát az óvodai dolgozók, a polgármester, a képviselő-testület és az óvodás gyerekek szülei alkották. A játékot a napokban rendezték meg, a zsadányiak sikerét december 2-án 20 óra 30 perckor az ml-en követhetik figyelemmel a tévénézők. Zsadány- Október végén, amikor értesítettek bennünket, hogy bekerülünk a műsorba, szinte hihetetlennek tűnt. Nagyon kevés idő, mindössze két nap maradt a szervezésre. A három ismert humorista közül Bagi Iván játszott a zsadányi óvoda csapatának. — Bagi Iván személyében nagyon kedves, közvetlen embert ismerhettünk meg. A felvétel előtt a művész odajött hozzánk ismerkedni, beszélgetni. A fődíjat, az egymillió forintot az utolsó pillanatban nyertük meg a dobásokkal. Nagyon boldogok vagyunk, hogy a négy-ötszáz jelentkező közül sikerült bekerülnünk a játékba, ahol elhódítottuk a fődíjat — mondta Pántya Imréné. A fődíj elhódítását követően volt nagy öröm a zsadányi csapat tagjainak körében. Az ünneplés miatt a csapat busza csak hajnali fél kettőkor gördült be a körös-sárréti településre.- Ez a siker hatalmas csapatmunka eredménye. Köszönetemet és hálámat fejezem ki kedves munkatársaimnak, akik Mi lettünk a kék színű csapat. A versenyen használt kék pólóinkat a zsadányi varroda tulajdonosa biztosította számunkra. Ezt nagyon köszönjük, mert ilyen rövid idő alatt nem biztos, hogy tudtunk volna szerezni huszonöt egyforma pólót. Harmadszor a tévében A zsadányi óvoda immár harmadik alkalommal vett részt a Magyar Televízió vetélkedő műsoraiban. Előszóra 21 Showban, majd a Szerencsekerékben szerepeltek. A mostani Hovatovább játék jelentette a legnagyobb sikert az egymillió forintos fődíjjal. Sőt, ezúttal a zsadányiak utazási költségét is visszafizették a játék szervezői. Zsadányból busszal indultunk Budapestre, a Pólus Center Fortuna stúdiójába, ahol huszonöt csapattag vehetett részt a felvételen - közölte lapunkkal Pántya Imréné, a zsadányi óvoda vezetője. velem együtt örültek, egy akarattal vettek részt a felvételen! Külön köszönet illeti Dudás Árpád polgármestert, Tarsoly Benjámin alpolgármestert, a községi képviselő-testületet, az óvodások szüleit, akik meghívásunknak eleget tettek, időt, fáradságot nem kíméltek! A vetélkedő kapcsán szép és sikeres napot töltöttünk együtt. Bízunk abban, hogy adatik még számunkra ilyen élménydús nap más alkalommal is -hangoztatta Pántya Imréné. magyari barna Nem fogadta el az ügyvédet Négy ember haláláért felel az ukrán férfi A nálunk letelepedési engedéllyel rendelkező, magyar anyanyelvű P. Sándor ukrán állampolgár ellen emelt vádat a Békés Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt. A Békés Megyei Bíróság tegnap első fokon megkezdte a tárgyalást, majd elnapolta, ugyanis P. Sándor nem fogadta el a meghatalmazott ügyvédet. Gyula P. Sándor nyolc évvel ezelőtt baráti, majd élettársi kapcsolatba került K. Sz.-szel, aki a vádlottal féltékenykedése, tett- legessége miatt több ízben szakítani akart. P. Sándor többször megfenyegette K. Sz.- t, ha elhagyja, akkor őt és családját is megöli. Tavaly szeptember 22-én K. Sz. végleg meg akarta szakítani kapcsolatukat, s ezt telefonon közölte P. Sándorral. A vádlott tavaly februárban megismerkedett munkahelyén K. Zs.- vel. Ismeretségük azonban P. Sándor erőszakossága miatt megszakadt. Tavaly szeptember 22-én P. Sándor és K. Zs. együtt jöttek el este a munkahelyükről. Hódmezővásárhelyre mentek, egy belvárosi sörözőben ittak négy sört, majd K. Zs. lakására távoztak, ahol nemi kapcsolatot létesítettek. Hajnalban P. Sándor előzetes szóváltás vagy más indíték nélkül ököllel orrtájon ütötte K. Zs.-t, kézzel fojtogatni kezdte, majd kétszer hasba, Visszavont felhatalmazások A Békés Megyei Bíróságon dr. Domokos Jenő büntetőtanácsa előtt P. Sándor védője mindkettejük nevében kérte a tárgyalás elhalasztását, mivel nem tudta még felvenni a kapcsolatot a vádlottal, másrészt a meghatalmazott védő sem tudott jelen lenni. P. Sándor kijelentette, ragaszkodik az édesanyja által meghatalmazott védőhöz. A szegedi iroda vezetőnőjéről kiderült, kórházban fekszik, munkacsoportjának mindkét védőtagját pedig elutasította a vádlott. P. Sándor elmondása szerint még tavaly októberben visszavonta a két ügyvéd felhatalmazását. Kijelentette, csak a munkacsoport vezetőnőjét fogadja el védőnek, akit az idén kértek fel ügyének képviseletére. A bíróság november 27-28-29-ére tűzte ki az újabb tárgyalási időpontokat. vállon és mellkason szúrta, s legalább nyolcszor a nyakát nagy erővel átmetszette. P. Sándor ezután letusolt, K. Zs.-re zárta az ajtót, a kulcsot a kukába dobta, és hazament. P. Sándor másnap, szeptember 23-án Hódmezővásárhelyről Békéssámsonra utazott, ahol barátnője, K. Sz. nagyszüleinek a házához ment. K. Sz. együtt lakott id. T. M.-mel és id. T. M.- nével, s édesanyjával, K. J.- nével, aki ekkor nem volt otthon. P. Sándor K. Sz.-szel nemi kapcsolatot létesített, majd kiment a ház udvarára levegőzni. Talált egy 88 centiméter hosszú, szerelővasnak átalakított betonacél-darabot, ezzel bement a kiskonyhába, és szó nélkül, fejre és testre mért több ütéssel megölte T. M.-et és T. M.-nét. Ezután K. Sz.-t is megölte a házban, majd negyvenezer forinttal távozott. P. Sándor még aznap Szegedre ment, ahol utcai telefonfülkéből felhívta édesanyja lakását, és a már ott lévő rendőrrel közölte, megölt négy embert. Szegeden, a Forrás hotelben bérelt szobát, ahol öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül. P. Sándort másnap, szeptember 24-én egy szegedi éjjelnappali élelmiszerboltban fogta el a rendőrség. VÉLEMÉNY BEDE ZSOKA Asszonyok, útra fel! Amikor egészségügyi miniszterünket megismertem, bevallom, rendkívüli módon imponált határozottsága, a megkövesedett hierarchikus szakmai rendszer lazítására irányuló reformelképzelései, szellemes és okos előadókészsége. „Végre egy rátermett ember, akit még a hatalom is támogat. Sokra viheti!” - suttogtuk kollégáimmal egymás között, akikkel évtizedek hosszú sora óta már a nem tudom hányadik szakminiszterrel találkoztunk. Néhány hónap elteltével (inkább okkal, mint sem) őt is kikezdték, gondolom, már a kampányverseny szelleme is kísértett ügyei vitatásában. Megvalósításra váró egészségjavító programjainak jelentős része, a különböző védő-fel- derítő szűrővizsgálatok bevezetése végre mégis napirendre került. így a mammográfiai szűrőcentrumok országunkon belüli megszervezése is. Három nagy kórház van vidékünkön, amely feltételezhetően szerette volna a szűrőcentrum kialakításának jogát megszerezni. Mindig azt hallottuk, láttuk, mutatták nekünk, mennyire korszerűsödnek ezek az intézmények, egyéb visszahúzó hátrányaink legalább az egészségügyben nem sújtanak annyira bennünket. Sőt, ezek a kórházak nem is tartoznak az anyagilag leépültek közé, számíthatunk hát rá, hogy megyén belül szervezhető meg a szűrés. A létfontosságú vizsgálat jelentősége a pusztító betegség korai feltárása, illetve a megnyugtató bizonyosság, egészségesek vagyunk. Azután most szívszorongva lessük a ránk zuhanó ismeretek kiábrándító záporát. Közülük az egyik országos döntés, nőnemű társaim velem együtt utazhatnak kilométereken át, amíg más megyében rákszűrésre fogadnak bennünket. Az ám, csakhogy a magyar nép egészségügyi értékítélete nem olyan, hogy mindenáron időt, energiát, benzint, bátorságot gyűjtsön, s nekivágjon a hosszabb-rövidebb útnak. Fél év, egy év, amíg megyén belül kerülhetünk sorra. Csak addig a sok egyéb mellett a jó szándék, a reformtörekvés ne változzon! ■ Nincs rákszűrő centrumunk Átmenetileg sem maradhatnak ellátatlan területek A Nemzeti egészségvédelmi program vaskos kötetének jelentős részlete a 45 és 65 év közötti nők célzott, szervezett mammográfiai (emlőszűrő) vizsgálata kétévenként egy alkalommal. Hosszú ideje vártunk a szakmai döntésre, hogy a két emlőszűrő centrum kialakítására benyújtott megyei pályázat (a békéscsabai Réthy Pál Kórházé és a gyulai Pándy Kálmán Kórházé) sikeresnek bizonyul-e? Tegnap olvashatta el dr. Kiss Viktória, a megyei tisztiorvosi szolgálat vezető főorvosa az országos helyettes tiszti főorvos által szignózott döntést. Átmenetileg Békés megyében nincs nyertes pályázó. A szűrést, amely ugyan nem kötelező, de a részvétel igen fontos, regionális ellátás keretében kell megoldani. A három szomszédos megye, Csong- rád, Jász—Nagykun-Szolnok vagy Bács-Kiskun legközelebbi mammográfiai szűrőcentrumába kell irányítani a nőket. A megyei tiszti főorvos aszszony arról is tájékoztatott, hogy megyénkben is járt a centrum kialakításának szigorú feltételeit ellenőrző bizottság. Megállapították, hogy Békéscsabán szükség lenne még két nagy értékű műszerre, szakorvosokra és szakdolgozókra, a feltételek megteremtéséhez némi idő szükséges. Gyulán ugyan adott az onkológiai és citológiai diagnosztikai háttér, de az összes feltételek megteremtése 2002-re várható. A közeljövő feladata, hogy a tiszti főorvos asszony, a szakembergárda, a területi koordinátorok összeülnek a szűrőcentram- vezetői tisztével megbízott dr. Mocsonoky Zsuzsannával és felosztják a területeket, kit hová irányítsanak szűrésre. Még átmenetileg sem maradhatnak az országban a szűréssel kapcsolatos lefedetlen területek. Ehhez a munkához mintegy két hét szükséges, ezután várható a hölgyek kiértesítése két időpont és a helyszín megjelölésével. Az útiköltséget a társadalombiztosítás téríti. „NINCS SZOMORÚBB LÁTVÁNY, MINT EGY FIATAL PESSZIMISTA.” (Mark Twain) Művi beavatkozás a kórházban? 3. ,,Amit mi most elkezdtünk, azt a felelős gondolkodású kórházak már megtették (vagy éppen teszik) előttünk.” Dr. Nagy Balázs beosztottjait „felvilágosította”: a közgyűlés ,,A főigazgatót szakértői, bizottsági vélemények alapján felelősnek találta és állást foglalt a főigazgató magasabb vezetői megbízatásának visszavonása kérdésében. ” Mire ez a jó ízlés határait súroló sietség? Még egy kis „eligazítás”: ,,A közeljövőben várható döntésig jogi értelemben a főigazgató továbbra is dr. Nagy Balázs.” A polgármester október 3 fiára soron kívüli ülést hívott ösz- sze. Zárt ülésen javasolta megtárgyalni ,,A Réthy Pál Kórházrendelőintézet vezetésének kérdése” című napirendi pontot. Ez ugye személyi kérdés. Akkor viszont csak az esetben tárgyalható zártan, ha az érintett kéri. Úgy tűnik, a főigazgatót még csak nem is kérdezték felőle. Ezért maga igényli: tárgyalják az ügyet nyilvánosan. Nyílt ülést tartottak. Az előterjesztés szerint dr. Nagy Balázs kezdeményezésére döntött úgy a testület 1995-ben, hogy egy triumvirátus helyett egyszemélyi felelős irányítsa a kórházat. (Ez így „mélyütésféle”, legalábbis féligazság: jogszabály rendelte el Politika és/vagy sündisznóállás? Dr. Nagy Balázs először (általános vélekedés szerint) (akkori) politikai támogatottságával nyerte el a székét. (Kórházi dolgozók beszélgetése során hallottuk: a politika hagyja békén a kórházat, aki pedig igazgatónak érkezik, tartsa magát távol az ilyen „úri huncutságoktól”.) A főigazgatónak folyamatosan konfliktusai voltak - politizálásáért, másért - a város mindenkori vezetésével. Emlékezzünk a hivatali Volvo(k), a kórház melletti patika építési ügyére, a kórházi gyógyszertár bezáratásának kívülről jött elképzelésére, a 40 milliós urológiai műszer körüli botrányra, a kórház Csabaszabadiban üzemeltetett saját sertéshizlaldájának kényszerű megszüntetésére, arra, hogy a kórházzal privatizáltatták az étkeztetést - például. az életképtelen kollektív vezetés felszámolását a kórházak számára.) A polgármester javaslata: a főigazgató megbízását október 31-ei hatállyal vonják vissza. A közgyűlés jókora vita utáni döntése: dr. Nagy Balázs ne legyen tovább főigazgató. (Vannak, akik az ügyet összefüggésbe hozzák azzal a harccal, mely a Békés Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat igazgatósági elnöki, vezérigazgatói posztjaiért bontakozott ki a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ között, illetve állítólag némelyek szemet vetettek a kórház főigazgatói, gazdasági igazgatói posztjára, mások állítólag a kórház más munkaköreiben szeretnének „landolni”.) Érdemes a testületi határozat indokolását pontosan megismerni. „Az intézmény főigazgatója a vizsgált időszak és az azóta eltelt időszak alatt nem tett meg minden tőle joggal elvárható - hatáskörébe és feladatkörébe tartozó - intézkedést a kórház pénzügyi-gazdasági helyzetének stabilizálására. A gazdasági igazgató többszöri jelzését és a Kórház Felügyelő Bizottság szakvéleményét figyelmen kívül hagyva elmulasztotta azon döntések meghozatalát, amelyekkel még időben megfékezhető lett volna a pénzállomány felélése, a kórház jelenlegi pénzügyi pozíciójának bekövetkezése.” Ez tényleg hatékony indokolás: ha nem is konkrét, azért bármely magyar vezető kirúgását alá lehetne támasztani vele, még egy olyan város teljes vezetéséét is, ahol (ahány kimutatás, annyi adat) 11,5 milliárdos tartozást hoztak össze... Ha pedig nyomósabb oka volt a testületnek, azt nem kötötték az orrunkra. (Folytatjuk) KISS A. JÁNOS-VANDLIK JÁNOS ...más megyékben fogadnak bennünket rákszűrésre...