Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

A VERSEK VÁNYAI VAGÁNYA MÁSFÉL ÉVTIZEDE MENT EL A tizenöt esztendővel ezelőtti szeptemberben nemcsak a lombhullató fák vál­tak meg leveleiktől, hanem a magyar költők közül is örökre eltávozott egy nagy személyiség: elhunyt Ladányi Mihály. Dévaványa nagy fiát ötvenkét évesen ér­te a halál. De abban a csemői pincében, amelyben a költőt halva találták, csak a testből lépett ki az élet. Ladányi Mihály lírájának fanyar fénye azóta is ezrek és ezrek lelkében ragyog, átmentve a költőt az örökkévalóságba. Dévaványa nemcsak egyszerű szülő­földje volt Ladányi Mihálynak. A kö­rös-sárréti település kellő indíttatást adott, sajátos miliőt teremtett ahhoz, hogy a mindenre fogékony fiatal tollat ragadjon s elindulhasson az irodalom birodalmába. A ványai gyerekkor ma­radandó élményei élete során végigkí­sérték a költőt. „1934-ben születtem Dévaványán, itt töltöttem el gyerekkoromat is. A művészetet korán megszerettem, s úgy kapaszkodtam bele, mint fanatikus szerzetes a szép kőszent lábaiba. És csodálatosképpen a kőszent néha leha­jolt hozzám, ál­mokat adott és ál- modozást. Há­zunk előtt volt egy pad, ahová esténként összeül­tek az öregek és meséltek, anekdo- táztak a világról. Én pedig mindig szívesen ólálkod­tam az öregek kö­rül és hallgattam ezeket a története­ket. Ez a falusi kispad talán a régi római Forum Romanumot he­lyettesítette. Anyám bátyja rendszerint központi alakja volt ezek­nek a beszélgetéseknek. Nagybátyám­nak rengeteg könyve volt, és nekem szabad bejárásom volt ebbe a csodavi­lágba. Mivel büszkén éltem is ezzel a lehetőséggel, iskolai tanáraim ugyan­csak megengedték, hogy saját házi könyvtáraikban válogassak olvasniva­lót. Ezek a rendszeres találkozások az irodalommal mély nyomot hagytak bennem.” — vetette papírra egyik ön­életrajzában Ladányi Mihály Dévavá- nyával kapcsolatban. A ványaiak emlékezete szerint a kisgyermek Ladányi Mihály eléggé magányos volt. Szinte napi rendsze­rességgel egyedül bandukolt ki a tele­pülés határában lévő akácos erdőbe, ahol olvasás mellett vadkörtét, szedret, erdei gyümölcsöt majszolgatott. A má­sik kedvelt ványai helye az erdő mel­letti Tókert volt. Erre a tájra felnőtt­ként a költő így gondolt vissza: „Olyan hely volt ez, ahol békén hagy­tak. Ahol nyugodtan olvashattam pél­Mint a madarak...- ■■ Ladányi Mihály Dévaványán született 1934. február 12-én Munkahelyei: Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyar Nemzet, Szolnok Megyei Néplap, kazincbarcikai művelődési ház, 1964-től írásaiból élt Fontosabb verseskötetei: Az út kezdete (1959), Öklök és tenyerek (1961), Mint a madarak (1963), Utánad kószálok (1965), Dobszó (1967), A túloldalon (1969), Élhettem volna gyönyörűen (1970), Ked­vesebb hazát (1971), Kitépett tollú szél (1974), Se csillaga, se holdja (1974) Seregek mögött (1976), Föld! Föld! (1977), Torkomban sóha­jokkal (1980), Gyere vissza (1983), Van időd (1985), Csillagok kutya­láncon (1987) Legmagasabb kitüntetése: 1963-ban és 1978-ban József Attila-díjat kapott Elhunyt: Csemőn, 1986. szeptember 20-a körül (a pontos dátumot nem tudni, halálhírét elsőként 1986. szeptember 23-án az Esti Hírlap dául Otto Weininger Nem és jellem cí­mű művét, melynek szinte schopenha- ueri pesszimizmusa megint csak ma­gányosságba hajtott. így aztán, úgy­szólván ebben az erdőben alakult ki az egyéniségem”. A kis Ladányi Mihály kiválóan raj­zolt. Ezt' iskolatársai is észrevették, akik könyvekkel halmozták el a tehet­séges rajzolót. (Kézügyességét később is kamatoztatta a költő: gimnazistaként fő megélhetését saját képeinek értéke­sítése jelentette. Előfordult, hogy egy- egy képért 50 forint is „ütötte a mar­kát”, s ez az összeg akkor nagy pénz volt.) Az első József Attila-kötetet — amelyet Cserépfalvi Imre adott ki — a negyedikes Hajdú Teréztől kapta az akkor még első osztályba járó Ladányi. Aztán, ahogy teltek az évek, a ma­gányos kisfiú már nemcsak olvasott, hanem maga is írogatott. Otthon egy nagy fiókban rejtegette versecskéit. A magányos órák mellett azért néha emlékezetes „társalgásra” is jutott ide- • je. Ezek közé tartozik, amikor testvé­rével a csúzli rejtelmeit kutatták. Ez a ténykedés olyan jól sikerült, hogy a csúzli „tölténye” tanítójuk orrán lan­dolt. A „megcsúzlizott” tanító pana­szával a gyerekek apjához fordult. A rendhagyó eset „jutalmaként”, az egyébként vidám ter­mészetű apa, a tanító előtt fenekelte el cse­metéit. Az általános iskola befejezése után La­dányi Mihály a kisúj­szállási gimnázium diákja lett. Akkor még működő vasúti pálya volt Dévavá­nya és Kisújszállás között, így a tizen­négy éves fiatal na­ponta felszállt a kö­zeli városba induló vonatra. De — mint későbbi írásaiból tud­juk — többször elő­fordult, hogy csak a szomszédos Ecsegfalváig jutott. Ott le­pattant a „vicinálisról”, s idősebb társa­ival Rosner bácsi kocsmájában múlatta az időt, ahol tankönyvek helyett a kár­tya lapjait forgatták. Aztán a nagykőrö­si és a székesfehérvári középiskolában is „nagyokat alakított” diákcsínyből. Például néhány társával együtt évzáró­kor egyik tanárukat leitatta. Majd haj­nalban a kibérelt szódás szamaras tali­Ladányi Mihály a megpróbáltatások idején is tudott bohócruhát ölteni, optimista szóképeket alkotni gájára fektetve, temetési énekeket zengve a tanárt végigvitték a piacon. Az esemény következményeként azon­nal iskolát kellett váltania. Az efféle csínytevéseket a költő így magyarázta: „Hogy magamba húzódásomat kifelé tompítsam, élenjártam a legnagyobb heccekben.” De Ladányi Mihály nem­csak az életben volt nagy vagány, ha­nem a költészetben is. Sajátos fanyar lí­rájával önálló stílust teremtett. Az em­beri megpróbáltatások idején is tudott bohócruhát ölteni, a zord magányban is képes volt optimista szóképeket festeni. „Sírhatsz már Dévaványa, / sirathatod elkószált fiad! / Túl messzire ment a ver­sek vagánya: / s félő, hogy most már ott is marad. / Fél lábbal mindig is a tilosban járt, / rá is csapták bizony az ajtót, / de eddig mindig visszatalált, / egy napot, fföccsöt, verset kiharcolt! / Most egy ócska trükkel megfogott a halál, / de nem döntötte el örök vitádat, / szól ver­seidben, amit itt hagytál / mint két dal­lam a hegedűn, / szavad saját szavadra támad... — fogalmaz a Meghalt Ladányi című versében a Dévaványához közeli Kisújszálláson született Csukás István. A versek ványai vagánya tizenöt éve ment el örökre, lírájának varázsa viszont ma is itt vibrál köztünk. Magyari Barna ■■i ti' ^ % • ■ s | & •;.y: í 3ESS3 iJMMNfenÉ Egy korszak vége Európában Jó tíz évvel ezelőtt egy fórumon a következő, szemléletes példával magyarázták az európai egység fontosságát. A kon­tinensen lehet vagy harminc légitársaság. (A Trianonban összegründolt kelet-európai országok széthullása óta ma már ennél is több.) Nos, ezek mindegyikének külön igazgatósá­ga, logisztikai központja, gépparkja, soknak saját javítóbázisa van, ami rendkívül drágává teszi — különösen a kicsik — működését. Nyilvánvaló, ezek közös — vagy néhány — európai légitársasággá kovácsolásával jelen­tősen csökkenthetők a működtetés költségei, s nő a versenyképesség. Ami nem utolsó szempont az ázsiai kistigrisek és az amerikaiak több évtize­des előretörését látva. Mellesleg, a követendő példáért nem kell messzire menni, a skandináv országok — Dánia, Svéd­ország, Norvégia — már régtől közös légitársaságot működ­temek, az elegáns SAS-t, a Scandinavian Airlinest. Európa tehát válaszút elé került. Vagy őrzi — bármi áron — nemzeti intézményeit és vállalatait, s erősíti a hozzájuk kötődő tudatot, büszkeséget, egyebet, vagy feladva ezeket, az együttműködésre, az európai gondolatra és vele együtt az olcsóbb működésre, tehát a jólétre (jobb létre) szavaz. Jó évtizeddel ezelőtt még úgy tűnt, távoli álom, amiről a fenti ..mitől bírná a Malév? példabeszéd szól. A héten aztán közeli valósággá vált min­den: bebukott a legenda, Európa egyik legtekintélyesebb lé­gitársasága, a gazdag Svájc Swissair-je. A berni kormány most még életet lehelt bele, de nagy biztonsággal állítható, hogy ebben a terrortól rettegő világban nem tud sokáig megkapaszkodni. Előbb-utóbb kénytelen lesz feladni a nemzeti függetlenség látszatát. Okkal kérdezhetnék, mi közünk nekünk a svájci repülőkhöz? Csak annyi, ha nem bírja a Swissair, mitől bírná a Malév? A kormány ugyan most belepumpált vagy kilenc milliár- dot — csak a tisztánlátás kedvéért: állampol­gáronként 900 forintot —, nehogy a legenda sorsára jusson. Ezt elkerülendő, a Malév is bekarcsúsított, megszüntette a kínai járatát, ritkította az amerikai fuvart és egyéb takaré­kossági intézkedéseket vezetett be. Félő, a talpon maradás­hoz hosszú távon ez sem elég. Gyanítható, a magyar légitár­saságot a nyugatiaknál alacsonyabb bérek és olcsóbb háttér­szolgáltatások mentették meg a végzetes csődtől. Akárhogy is, egy korszak véget ért. Amelyet már sem kormánysegély- lyel, sem a nemzeti büszkeséggel nem lehet meghosszabbí­tani. Árpási Zoltán Sarkad, 1928. A hajdani Polgári Fiúiskola épületében ma a település 1. szá­mú általános iskolája kapott helyet X 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents