Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-03 / 231. szám

12. OLDAL - 2001. OKTÓBER 3., SZERDA SPORT Árva János Gyula A gyulai modellezősport egyik úttörőjének, Árva János tisztele­tére első ízben bővült nemzetkö­zivé az a viadal, amelyet Kun- szentmiklóson rendeztek oszt­rák, szlovén, jugoszláv és hazai indulókkal. Mintegy félszázan álltak rajthoz az eseményen. A szabadon repülő modellek (FIA) kategóriájában a szegedi Vörös Jenő szerezte meg a győzelmet a szlovén Bóján Gjerek előtt, a há­zigazdáknak számító gyulaiak közül Krajcsó Tibor bronzérmes lett a hét startot követő hármas döntőben. A többiek is értékes helyezéseket értek el, Bodó János ötödik, Vasas György, az idei ob- győztes hetedik, míg Nőtáros At­tila kilencedik, Székelyhidi Attila tizenegyedik lett. Az ifjúságiak mezőnyében Guti József tanítvá­nyai, Mihály Balázs ezüstérmes, Nagy Csaba pedig negyedik lett. Egyébként egy maroknyi ma­gyar delegáció ezekben a napok­ban kel útra az Egyesület Álla­mokban megrendezésre kerülő világbajnokságra. A gyulaiak bíz­nak abban, hogy Nőtáros ezúttal is megállja helyét a nagy verse­nyen a műszaki segítőként vele utazó Székelyhidivel együtt. A jól sikerült verseny rendezé­si költségeit a névadó családja biztosította a díjakkal együtt, amit egyébként a névadó fia adott át a legeredményesebbek­nek. Jól meneteltek az ifik Szarvas A Körös-parti város adott otthont az Országos Ifjúsági Kupa (ÓIK) kosaras leány selejtezőjének, amelynek tétje a 16 közé jutás volt. Szarvason három csapat ve­télkedett a két továbbjutó he­lyért. Vida Béla tanítványai két győzelemmel csoport elsőként kerültek a november 23—24-én rendezendő 16-os döntőbe a ba- jaiakkal együtt. A szarvasiak eredményei: Szarvas-Baja 64:61 (18:17, 5:13, 14:25,27:6). A szarvasiak legjobb dobói: Vida (33/3), Juhász (13), Nyemcsok (11/3). Szarvas—BEAC 65:61 (19:19, 21:15, 20:8, 5:19). Ld.: Vida (22), Juhász (22), Radics (9/6). A serdülők is megkezdték a pontvadászatot, mégpedig a Dél­alföldi regionális bajnokság első fordulójában, amelyet Baján ren­deztek. Eredményeik: Szarvas— Hódmezővásárhely 87:4, Szarvas-Baja 65:11. ■ Úszók a Hódtáv Kupán A hét végén rendezték meg Hódmezővásárhelyen a Hód­táv Kupa utánpótlás és felnőtt úszóversenyt, amelyen tíz egyesület, százhetven ver­senyzője lépett rajtkőre. Hódmezővásárhely A viadalon az Orosházi Eötvös DPSE búvárúszói egy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet, míg az Orosházi Úszó Egyesület fia­taljai egy arany- és egy ezüstér­met nyertek. Eredmények. Eötvös DPSE. Után­pótlás korúak. Lányok. 400 m gyors: 3. Nemes A. 5:41,54. 100 m pillangó: 5. Károlyi Cs. 1:24,92. 100 m mell: 3. Gelegonya R. 1:31,61, 5. Horváth Zs. 1:36,04. 200 m vegyes: 1. Károlyi Csil­la 2:59,14, 4. Nemes A. 3:02,89. 4x50 m vegyesváltó: 2. Eötvös DPSE (Anta­li, Gelegonya, Károlyi, Nemes) 2:39,11. Felnőttek. Nők. 100 m hát: 3. Kiss Zs. 1:25,92. OUE. Utánpótlás korúak. Lányok. 100 m mell: 4. Győri Dani F. 1:34,02. 4x50 m vegyesváltó: 5. Orosházi UE 3:11,01. Fiúk. 100 m pillangó: 5. Szar­ka I. 2:05,50. Felnőttek. Nők. 100 m mell: 1. Schmidt Beáta 1:24,13. Férfi­ak. 100 m mell: 2. Schmidt G. 1:19,22, 5. Frák D. 1:25,79. 100 m hát: 5. Frák D. 1:30,53. Győztek a magyar serdülők Tábor Miklós 3000 méteren nyert Novo Gorica A hét végén a szlovéniai Novo Goricában rendezték meg a Szlovénia—Horvátország— Magyarország serdülő válogatott atlétikai viadalt, amelyen a ma­gyar válogatott színeiben három Békés megyei atléta is elindult. A lányoknál 100 m gáton Csúz Réka, a Gyulai SE versenyzője az első gátban megboüott, ritmust vesztett, s így ötödikként érkezett a célba, 15,45-ös idővel. Csúz tagja volt a 4x100 méteres váltó­ban győztes magyar csapatnak, amelyben második emberként másfél méteres hátrányból indult és kétméteres előnnyel adta át a botot a harmadik futónak. A le­ány 600 m-es távon Frolyó Anett (Gyulai SE) l:39,07-es idővel a hatodik lett. A fiúknál 3000 in­én Tábor Miklós, a Békéscsabai AC versenyzője- kitűnően debü­tált, hiszen 3000 m-en nagyszerű győzelmet aratott. A pontversenyben a fiúknál és lányoknál is a magyar válogatott végzett az élen. Vozár Attila nagyon fényes ezüstje Remekül sikerült ,,előverseny” után a Bécs-Budapestre készülve Vozár Attila és az Európa-bajnokságon begyűjtött trófeák w=otó; lehoczky péter Óriási fegyvertényt hajtott végre Vozár Attila, a Békés­csabai AC futója: mint a mi­nap beszámoltunk róla, a 100 kilométeres Európa-bajnok­ságon hatalmas finist bemu­tatva ezüstérmes lett. Hazajö­vetele után beszélgettünk a kitűnő sportemberrel. Békéscsaba- Mindig csodáltam az olyan fa­natikus sportembereket, akik semmilyen vert helyzetet nem is­mertek el. Az idén te is egy kicsit a padlóról keltél föl, hiszen a remek tavalyi éved után az idei első fél esztendő nem bővelkedett kiugró teljesítményekkel. Noha azt is tudjuk, hogy hosszú ideig sérülés­sel küszködtél...- Az már szerencsére a múlté. De tény, hogy tél végén, tavasz elején két hónapig nem tudtam edzeni csonthártya gyulladás mi­att. így vágtam neki a tavaszi ver­senyidénynek.- Pedig akkor is bizakodó vol­tál minden verseny előtt.- Miért? Azt kellett volna mondanom: elégedett leszek a ti­zedik, huszadik hellyel?- Csak ez a sérülés volt a hal­ványabb szereplésed oka?- Legnagyobb részt igen. De az is tény, hogy a tavaly nagyon sike­res esztendő után egy kicsit el is fáradtam. Különösen fejben. Az­tán a sérülést követően viszont az volt a legfontosabb, hogy egyálta­lán futni tudok. A Békéscsaba- Arad szupermaratonin még az volt a legfontosabb, hogy végig tudjam teljesíteni a kétnapos távot.- Erről akkoriban nem sokat beszéltél.- Nem az foglalkoztatott a leg­jobban. Sokkal inkább az, hogy teljesen egészségessé váljak.- Ezek szerint volt egy kis félsz is benned?- Utólag megvallva, akkoriban volt egy kicsi.- És most, a száz kilo­méteresen?- Most már nem, hi­szen teljesen rendbe jöt­tem. Ráadásul nagyon jól sikerült a felkészülésem agyban és fizikailag egy­aránt. Most is bevált, hogy Romániában, a he­gyek között, síri csend­ben, teljes kikapcsolódás mellett edzhettem mesterem, Tóth Sán­dor útmutatása alapján.- Eddig mindig arról beszéltél, a Bécs-Budapest viadal lesz az idei fő versenyed. Most is tartod?- Természetesen. A hollandiai Eb előverseny volt az ötnapos ok­tóber második felében esedékes nagy viadalra. De az is tény, ez volt az első idei olyan esemény, ahol már kilométerben és iramban megfelelő teljesítményt nyújtot­tam. Sőt, az is igaz lehet, ha csak erre az Európa-bajnokságra ké­szültem volna, lehet, meg is nye­rem. Azért ott bujkál bennem, mi lett volna, ha egy kicsit jobban megnyomom a végét... Azért to­vábbra is kitartok amellett, hogy a Bécs-Budapest lesz az'idei fő ese­ményem, de azért ez az ezüst min­dentől függetlenül az egyik legna­gyobb értékű teljesítmény és elis­merés számomra. Ugyanis Európa krémje ott volt, amit az 546-os lét­szám is bizonyít. Ráadásul egyet­len magyar induló voltam, így az ezüstérem még szebben csillog. — Továbbra is a magad 27 évé­vel a legfiatalabbak közé tartozol, ami sportági sajátosság. Ebből mit éreztél a versenyen?- Azt, hogy máris nagyon sze­retnek. Talán éppen a fiatalságom miatt. Érdekes volt, hogy amikor a táv utolsó harmadában jöttem föl a későbbi győztes orosz Vla­gyimir Netrebára, a nemzetközi ultraszövetség vezetősége kitó­dult a pálya szélére, és egyöntetű­en, hangosan nekem szurkoltak. Mit mondjak? Nagyon jól esett. — Itthon mégsem ismeri el iga­zán a hazai szövetség a teljesítmé­nyedet. Ez minek köszönhető?- Talán annak, hogy a 100 ki­lométer nem olimpiai szám. Sze­rették volna már Athénba bevinni a 100 kilométert, de eddig nem jött össze. Most remény van rá, hogy 2012-re olimpiai szám le­gyen. Egyébként még akkor is szeretnék futni. Hiszen a legna­gyobbak harmincöt körül és néha utána érnek a csúcsra.- Térjünk vissza a Bécs-Buda­pest maratonihoz! Nincs túlságo­san közel a két verseny egymáshoz?- Úgy számoltuk edzőmmel, Tóth Sándor­ral, hogy nem. S mint mondtam, ez inkább elő­verseny volt számomra. (Tóth Sándor: - Ha nem utazott volna a hol­landiai kontinens-viadal­ra Attila, akkor itthon kel­lett volna hasonlót futnia edzésen, versenyszerű körülmények között. Sőt, két ilyen száz kilométeres távot kellett vol­na nagy erővel teljesítenie.)- Mennyi pihenőt kapsz most itthon?- Mindössze két napot. Szer­dán délelőtt már harminc kilomé­ter vár rám, délután pedig a csa­pattal együtt futok egy tízest.- S végül: mit remélsz ezek után a Bécs-Budapesten?- Az eddig jelzések szerint minden eddiginél erősebb me­zőny gyűlik össze az idei ötnapos viadalra. A minimális célkitűzé­sem a dobogós helyek valame­lyikének megszerzése. ____ ‘ JÁVOR PÉTER Röv iden ASZTALITENISZ. A Nemzet közi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elkészítette októberi vi­lágranglistáját. A nőknél Szvitán Krisztina, az Orosháza-Hunga- rotel válogatott kerettag ver­senyzője 930 ponttal a kétszáz­harmincötödik helyen áll. KÉZILABDA. A női NB I-es ké­zilabda-bajnokságban hat fordu­ló után Vass Gabriella a nemzet­közileg is jegyzett mérkőzésen­kénti tíz góllal vezeti a góllövő­listát. A békéscsabai átlövőnő eddig 61 gólt szerzett, a további sorrend: Farkas Á. (FTC) 53, Viglási (K. Spartacus) 50, Má­tyás (Vác) 45, Jancarova (Hód­mezővásárhely) 40. LABDARÚGÁS. Október 6-án, szombaton, 9 órától Gyulán, a városi sporttelepen rendezik meg a Suzuki Kupa gyermek labdarúgótornát. Érdekesség, hogy á 9 éves gyerekek viadalán a Gyulai Termál FC és az Oros­háza FC NB Il-es labdarúgócsa­patának tagjai lesznek a játékve­zetők, ezzel is segítve a sportág népszerűsítését. VÍVÁS. A Karácsonyi Lajos Bé­késcsabai Vívó Egyesület bein­dítja az ősztől a veterán vívást. A szervezők október 5-én, pénte­ken, 18 órától a Kórház utca 4. szám alatti vívóterembe (Gödör­be) várják mindazokat, akik ko­rábban a klub színeiben verse­nyeztek. KÉZILABDA. A Békés megyei bajnokság eredményei. Nők: Bcs. Sőre-Újkígyós 16-26, Gyoma- endrőd-Mezőberény 18—21, Gá- doros-Bcs. Jamina 16-17, Bcs. Főiskola-Gádoros 24-23. Ifjúsá­giak: Szeghalom-Bcs. Előre 14- 25, Bcs. Előre-Újkígyós 29-15, Szeghalom-Gyomaendrőd 17- 22. Férfiak. Mezőberény-Békés- szentandrás 33-21, Every Day Orosháza II.-Nagyszénás 21- 29, Gyula-Köröstarcsa 27-20, Every Day Orosháza I.-Bcs. Bel­városi 27—27. ■ Ami 25% •kai olcsóbban. SPORTÁRUHÁZ, Békéscsaba, Munkácsy u. 11. Tel.: (66) 324-256. Totótippjeink a 40. heti szelvényekhez 1. Olaszország—Magyarország 1 2. Németország—Finnország 1 3. Oroszország—Svájc 1 4. Csehország—Bulgária 1 5. Moldova—Törökország x 2 6. Málta—Észak-írország x 2 7. Wales—Fehéroroszország 1 x 8. Örményország-Norvégia x 2 9. Lengyelország—Ukrajna 1 2 10. Horvátország—Belgium 1 x 11. Románia—Grúzia 1 12. Anglia—Görögország 1 13. Macedónia—Szlovákia x2 +1. mérkőzés: 14. Izrael—Ausztria 1 Találkozó ma, 11 órakor Aki kiváncsi Vozár Attilára és a Tesco nyitásra, egyszerre élvezheti a kettőt. Ugyanis a ma nyíló hipermarketben találkozhatnak az Európa-bajnoki ezüstérmessel, aki az egyik szponzora, a FILA jó­voltából lesz jelen. Sőt, értesüléseink szerint a FILA-üzletben 11 órakor egy kis ünnepség kere­tében meg is jutalmazza a sportszergyártó cég a csabaiak büszkeségét. Teniszeztek az egészségügyiek Békéscsaba Egyre inkább hagyománnyá válik, hogy ősszel az egészségügyben dolgozó orvosok, ápolók és hoz­zátartozóik megrendezik szakmájuk megyei tenisz- bajnokságát. így volt ez a hét végén is, amikor a me­gyeszékhelyen, az Előre TK salakos pályáján adtak randevút egymásnak a fehér sport szerelmesei, hogy férfi és női egyéniben, és férfi párosban össze­mérjék tudásukat. A férfiak egyéni viadalában Popol révén orosházi, a szenioroknál dr. Kerekes révén békéscsabai siker született, míg párosban a Popon, dr. Zuberecz orosházi, mezőberényi páros bizonyult a legjobbnak, A hölgyeknél a gyulai dr. Bartókiné nyert. Eredmények. Férfiak. Egyéni: 1. Popon Virgil (Oroshá­za), 2. dr. Rucz Árpád (Békéscsaba), 3. dr. Zuberecz Zoltán (Mezőberény). Szeniorok: 1. dr. Kerekes Attila (Békéscsa­ba), 2. Spák József (Gyula). Páros: 1. Popon Virgil, dr. Zuberecz Zoltán (Orosháza, Mezőberény), 2. dr. Pátkai György, dr. Szeberényi Zsolt (Békéscsaba), 3. dr. Tóth Attila, dr. Rucz Árpád (Békéscsaba). Nők: 1. dr. Bartókiné Komjáti Andrea (Gyula), 2. dr. Bérei Zsuzsa (Békéscsaba), 3. dr. Kerekes Attiláné Cserei Mária (Békéscsaba) és dr. Tekulits Éva (Szeged). Mielőtt belevágtak volna a férfiak, áll, balról: Péter, dr. Bartóki, Halmai G., dr. Zuberecz, dr. Kerekes, dr. Szeberényi, dr. Tóth, Popon. Elől: Spák, dr. Halmai Z., dr. Pátkai, dr. Rucz, dr. Mészáros, dr. Albert d-fotó, veress erzsi Erdős Viktor szimultánja A világbajnokságra készül a sakkozó Békéscsaba Az idén megnyerte a hagyomá­nyos és rapid országos korosztá­lyos sakkbajnokságot a békéscsa­bai Erdős Viktor, az NB I-es Makó és a Csaba SK játékosa. A spa­nyolországi Oropesa de Maréban október 20-án kezdődik a korosz­tályos világbajnokság és decem­berben az ausztriai Grazban a ra­pid sakk Európa-bajnokság, amelyre a kiutazás és a részvétel költsége, mintegy háromszáz- ezer forint. Mint Viktor édesapja, Erdős Attila elmondta: szponzori pénzekből kell fedeznie a család­nak a költségeket, mivel a Ma­gyar Sakkszövetség nem tudja biztosítani a kiutazás anyagi fel­tételeit. A nevezési díjat már saját erőből befizették a vb-re, így amennyiben nem jön össze a szükséges összeg, Erdős Viktor nem tud ott lenni a világbajnok­ságon. A Csaba Honvéd Kulturá­lis Egyesület rendezésében a fel­nőtt megyei és városi bajnok, Er­dős Viktor mesterjelölt október 5- én, pénteken, 16 órától 18 óráig a Fegyveres Erők Klubjában szi­multánt ad, amelyen egy-egy táb­lán ötezer forintért sakkozhatnak azok, akik segíteni akarnak a te­hetséges versenyzőnek a költsé­gek előteremtésében. A szimultán után a rendezők meghívják a játék résztvevőit egy vacsorára, valamint kötetlen be­szélgetésre a fiatal sakkozóval, aki játszmák elemzésével és be­mutatásával színesíti a progra­mot.

Next

/
Thumbnails
Contents