Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-03 / 231. szám
KÖRKÉP 2001. OKTÓBER 3., SZERDA - 9. OLDAL MEGYEI Megegyeztek a rekonstrukcióról Drogambulancia a megyei kórházban? A megyében elsőként újítanak fel buszpályaudvart Végül is elfogadta a Körös Volán Rt. vezérigazgatója, Szarvas Péter a gyulai képviselő- testület ajánlatát tegnap, a rendkívüli ülésen. Ezzel nincs akadálya az autóbuszpályaudvar rekonstrukciójának. Gyula A terv szerint a Vásárhelyi Pál utca egyirányú forgalma megmarad. A belső forgalmi rend azonban az autóbuszok és a személy- gépjárművek közlekedésének szétválasztásával rendezettebb és biztonságosabb lesz. A beérkező autóbuszok a Vásárhelyi Pál u. 4. szám alatti lakóháznál kialakítandó leszállóhelynél állnak meg, a felszállóhelyek megmaradnak a középső sziget körül. Az önkormányzat 45 millió forintot tervezett parkoló- és járdaépítésekre, vezeték-kiváltásokra, mellyel rendezik a környezetet. Szarvas Péter, a Körös Volán Rt. vezérigazgatója az ülésen elmondta, az elmúlt heti pályázatbontáskor kiderült, jóval többe kerül a közösen, fele-fele arányban vállalt 18 millió forintnál a kivitelezés, áfa nélkül 40 millió forint a pályaudvar rekonstrukciójának ára. A hiányzó 22 millió forintot nem tudják egyedül előteremteni. Az rt. gesztusaként kérte a képviselőket, a 22 millió forint felezése helyett a város álljon 10 millió forintot. Célszerű lenne, ha a rekonstrukció és a környezetrendezés egy ütemben, a tervek szerint valósulhatna meg, nem pedig szakaszolva vagy csökkentve a tartalmat. A döntést a pénteki szerződés-aláírás időpontja sürgette. A képviselők, keresve a forrást, végül Hoffmann Ferenc alpolgármester javaslatát fogadták el, melyet Szarvas Péter is támogatott. A 2002-es költségvetésben beállított keretekből 5 millió forintot a tanulóbérletek terhére, a másik 5 milliót az útalapokból biztosítanak most. A tanulóbérletekről még szó esik várhatóan egy hónap múlva, amikor áttekintik a város tömegközlekedését. Danes László polgármester ígérte, az útalapba visszakerül a pénz. SZŐKE MARGIT 6vie(eté4^e£<Aéte6C ZteCy SéééKM&u a TESCO-han Nyitva tartás: hétfő-szombat 9-20 óráig, vasárnap 9-19 óráig. pIÄp vasákUpi ;— jrnriTf urmiinni in ^gEKES M£Gi II HIRLAp [Ili Nagy látogatottságának minősíthető a Köztes átmenetek című, drogellenes kiállítás három gyulai hete. Az Erkel Ferenc Gimnáziumban sok középiskolás, s különböző ifjúsági szervezetek, a kábítószerüggyel foglalkozó szakmai csoportok, pedagógusok is látták megyénkből, sőt határainkon túlról. Gyula Több mint kétezer diák és mintegy 400 felnőtt látta a kiállítást, melyet a gyulai önkormányzat bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottsága rendezett az Ifjúsági és Sportminisztérium fő támogatásával, elsőként vidéken. A látogatók által nagy hatásúnak nevezett kiállítás szakmai rendezője Hay Éva addiktológus volt, aki teljes tájékoztatást nyújtott a tárlattal a drogról, hatásáról, az útról, amely a függőséghez vezet. Hoffmann Ferenc alpolgármester tegnap elmondta, a kórházvezetéssel hétfőn folytatott tárgyalásukon szó volt a megyei kórházban létesítendő drogambulanciáról. A kórházi bölcsőde december 31-ével megszűnik, a kórházfenntartó megyei önkormányzat ebben az épületben szeretné megvalósítani a drogambulanciát. A tervek szerint a gyulai ön- kormányzat a törökzugi bölcsődében helyezi el a gyermekeket, így segítve a drogambulancia létrejöttét. Az előzetes számítások szerint ez újabb, mintegy kétmillió forintos önkormányzati hozzájárulást jelent az ellátásban. Várhatóan az októberi képviselő-testületi ülésen születik erről döntés. SZ. M. RITKÁN LÁTHATÓ MUNKÁCSY-EREKLYÉK. (esz) Az ifjú korát Békéscsabán töltő festő néhány személyes tárgyát állították ki a Munkácsy Mihály Emlékházban a múzeumi hónap alkalmából. A szobasaroknyi tárlat a művész Párizsban töltött utolsó éveiből származó tíz tárgyat vonultatja fel. Bemutatják például összecsukható székét, esernyőjét, ecseteit és egy róla készült portrét. A kiállítás október 31-ig tekinthető meg az emlékházban. ___________________________________d^otó: kovács Erzsébet Bő vül a fizetőparkoló övezete Fosztogatók miatt nem adott vissza az automata Lehet, hogy már a jövő év elejére kibővítik a békéscsabai fizetőparkoló-övezetet. A jelenlegi övezethatárok kitolásával a tervek szerint újabb utcákon jelennek majd meg a parkolóórák. A mostani övezeten kívüli területek zsúfoltságának megszűnését reméli ettől a Vagyonkezelő Rt. Kozma János ügyvezető igazgatótól azt is megtudtuk, hogy tegnap reggelre megjavították a parkolóautomatákat, így azok ismét ki tudják adni a visszajáró pénzt. Békéscsaba- Kedd reggelre megjavítottuk, illetve új szoftverekkel szereltük fel a parkolóórákat - tájékoztatta lapunkat Kozma János. — A most bevezetett új technológia sokkal nagyobb biztonságot nyújt, így várhatóan megszűnnek az efféle panaszok. A kihelyezett figyelmeztetéseket sokan nem vették észre. Előzőleg a fosztogatások miatt állítottuk le a visszaadást. Ezt leszámítva nagyon ritkán találkozunk a jelenséggel. Esős, párás időben olykor előfordul, hogy tapadnak a pénzérmék, nehezebben mozognak a berendezésekben. A fizetőparkoló-övezet tervezett kibővítésének több okát sorolta az igazgató. A rendszer kiépítésével zsúfoltság alakult ki az övezethatárokon, amely nehezíti Február óta 28 millió — Eredményességünket jelzi, hogy az első félévre tervezett 28 millió forintos bevétel úgy jött össze, hogy csak február 19-én kezdtük meg a működést. A befolyt pénzből a város felújíthatja a Hunyadi teret és az APEH, illetve Postabank mögötti területeket. A pótdíjfizetők száma ugyanakkor továbbra is változatlan: 2500- 3000 havonta — fogalmazott Kozma János. majd, hogy a lakók kiváltsák az ötszáz forintos éves bérletet, amiért cserébe ismét rendezett lesz az utcájuk. Ugyanakkor mindez veszteséges számunkra, hiszen a körzet szélét feltehetően nem veszik igénybe majd az autósok. Mégis, olyan messze szeretnénk kitolni a határokat, hogy ne érje meg körzeten kívül hagyni a kocsit. Az a célunk, hogy mindenki addig tartózkodjon a belvárosban, amíg a dolgát intézi. így mindenki hamar parkolóhelyhez jut majd anélkül, hogy hosszasan keringene. Alapvetően tehát a közlekedési szokásokat szeretnénk megváltoztatni, többek között a tömegközlekedés előtérbe helyezésével. A jelenlegi elképzelések szerint fizetni kell majd a Bartók Béla útból és a Luther utcából a város széle felé nyíló utcákban, a Jókai, illetve a Petőfi utca mögötti területen, a Szent István tér, Szabadság tér és az Élővízcsatorna közötti területen. Reményeik szerint így megoldódna a piac környéki zsúfoltság is. A Vagyonkezelő Rt. és a városüzemeltetési iroda közösen dolgozza ki a javaslatot, amelyet végül a város közgyűlése dönt majd el, előreláthatóan még az idén. CSICSELY ZOLTÁN Elnézéskérés a kellemetlenségekért A Tessedik Sámuel Főiskola hallgatói önkormányzata második alkalommal rendezte meg a Tessedik Hallgatói Napokat a közelmúltban. kén lakóktól elnézést kér minden kellemetlenség, kényelmetlenség miatt. Hozzátette: megállapítást nyert, hogy hasonló zenés rendezvények lebonyolítására a gazdasági főiskolai kar területe alkalmatlan. A rektor egyúttal intézkedett, hogy ehhez hasonló főiskolai rendezvényekkel ne zavarják meg a környék nyugalmát. „y L „Sokszorosították” Tüköry Lajost Körösladányban sem legalizálták még a klónozást, ennek ellenére egy nap alatt több „Tüköry Lajossal” is találkozhattak azok az érdeklődők, akik a minap betértek a körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskolába. A ladányi oktatási intézményben a Tüköry-nap keretében Tüköry Lajos hasonmás versenyt is rendeztek. Körösladány Tüköry Lajos (képünkön) 1830. szeptember 9-én született. Ehhez igazodva minden tanév első hónapjában a körösladányi iskolában Tüköry-napot tartanak. Az idei rendezvény' több okból is rendhagyó volt. Az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz benyújtott pályázat - melyet Szabadosné Füri Éva és Hunya Karolina tanárnők készítettek — sikerének köszönhetően az eseményt anyagilag támogatta a Mobilitás Dél-alföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodája. A másik újdonságot a felsősöknek rendezett Tüköry Lajos hasonmás verseny jelentette.- A Tüköry-nap programjaiba mindig teljesen egyenrangú félként kapcsolódnak be az enyhén értelmi fogyatékos és az egészséges gyerekek. A különböző versenyeken, ügyességi vetélkedőkön is közös csapatokat alkotnak. A mostam Tüköry-napon jelen volt Kökény Szabolcs, a Mobilitás Délalföldi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Irodájának munkatársa, aki a személyes kapcsolatfelvétel, valamint ellenőrzés (mivel az iroda támogatta a rendezvényt) céljából érkezett, s a Tüköry hasonmás verseny zsűrizését is elvállalta - közölte lapunkkal Tiszainé Rudner Judit iskolaigazgató. A színes programokban bővelkedő diáknapon a legnagyobb attrakciót a Tüköry hasonmás verseny jelentette. A gyerekek korhű ruhában, az iskola névadójának fizimiskájára maszkírozva vonultak fel. A sok kiváló Tüköry hasonmás láttán a zsűri nagyon nehéz helyzetbe került. Végül Toronyi Bálint (8. c) és Szitás Tibor (7. a) közösen kapott első helyezést. A Tüköry-nap eseményeiről Kökény Szabolcs elégedetten távozott, s ígérte, további támogatásra javasolja a ladányi iskolát. MAGYARI BARNA a hallgatói napok túlságosan hangos zenei rendezvényei miatt. Dr. Patay István, a Tessedik Sámuel Főiskola rektora lapunknak ezzel kapcsolatban elmondta, hogy tudomására jutott a panasz, és a rendezők nevében a főiskola kömyéBékéscsaba Idén a főiskola békéscsabai gazdasági főiskolai kara adott otthont a rendezvénysorozatnak, és az intézmény környékén lakók panasszal fordultak a hatóságokhoz az ott lakók közlekedését és par kolását. Sokan ugyanis olyan helyen hagyják az autójukat, hog> közel legyen a belvároshoz, de még ne keljen fizetni. Kozma Já nos elmondta, az érintett lakói- kérésének tesznek eleget, amikoi kiszélesítik a fizetőövezetet.- Mindenképpen megér