Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-24 / 248. szám

KÖRKÉP 2001. OKTÓBER 24., SZERDA — 5. OLDAL MEGYEI A CSIGAKERTRŐL, (ö) Ma 14 órától tartja ülését a városházán a gyulai képviselő-testület. Szó lesz a Csigakert parkrekonstruk­ciós tervéről, a város munkaerő­piaci helyzetéről, a Mogyoróssy János Könyvtár igazgatói meg­bízásáról és a Gyulai Várfürdő Kft. alapító okiratának módosí­tásáról is. Rendelettervezetet is megvitatnak az önkormányzati szervezetek intézményi és étke­zési díjairól. KÖNYVBEMUTATÓ, (c) Gyű ricza Péter, a tv2 szerkesztője Magyarország holnap című vá­logatáskötetét mutatja be és de­dikálja ma 16 órakor a békéscsa­bai Radnóti Könyvesboltban. A könyv azoknak szól, akik hi­szik: a ma már tegnap eldőlt, raj­tunk ma az múlik, hogy milyen lesz Magyarország - holnap. BIBLIAI ELŐADÁS, (ö) Gyű Ián, az Erkel Ferenc Művelődési Központban ma 18 órától a Bib­liaiskolák Közössége szervezé­sében előadás kezdődik A bírá­lat és a vádolás... címmel. KÉT KITÜNTETETT, (i) Vész tőn, az október 23-ai helyi ün­nepségek részeként tegnap át­adták a Vésztő Szolgálatáért ki­tüntetéseket. A köz érdekében végzett kiemelkedő munkájáért idén Mike Jánosné és Vári- Szalay Istvánná - mindketten nyugdíjas pedagógusok — ve­hette át az elismerést. KILÉPÉS A FÉNYBE, (ö) Gyu­lán, a Pándy Kálmán Megyei Kórház Pándy-galériájában Kilé­pés a fénybe címmel az ideggon­dozó betegeinek festménykiállí­tását nyitja meg október 25-én, 13 órakor Fábián Irén képzőmű­vész. A tárlat november 27-ig látható. ÜTKÖZÉSEK, (w) Csorváson teher­gépkocsi, Kondoroson személygép­kocsi ütközött kerékpárossal hétfőn. Mindkét esetben megsérültek a bi­ciklisek, az előbbi balesetben köny- nyebben, az utóbbiban súlyosan. ŐRIZETBEN, (w) Kedden Orosháza Rendőrkapitányságának bűnügyi osztálya vett őrizetbe egy orosházi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a közelmúltban betört egy hétvégi házba, ahonnan 35 ezer forint érték­ben fűnyírót és szerszámokat vitt magával. TARLÓ ÉGETT, (w) Megyénk tűzol­tóit tegnap többször is riasztották kukoricatarló-tűzhöz. Sarkadra há­romszor, Pusztaföldvárra és Csa- baszabadiba egyszer kellett vonulni­uk, hogy a néhány hektárnyi égő tar­lót eloltsák. „TISZTÁCSKÁNAK MA­RADNI NEM TÚL NEHÉZ - DE A BECSÜLETESEK NEM FÉLNEK A PISZOKTÓL.” (Maxim Gorkij) A borzalmas század hőseire emlékeztek Fekete Pál:,,Cselekedetük a parittyás Dávidéhoz hasonlatos’’ Fekete Pál nyugalmazott tanár, a volt Megyei Forradalmi Bizottság elnöke (jobbról) mondott ünnepi beszédet a békéscsabai Nagy Imre szobornál d-fotó: lehoczky Péter Békéscsabán tegnap Mány Erzsébet és Farkas Mihály a Kazinczy utcai laktanyánál elhelye­zett emléktáblájának, illetve sírjának megko­szorúzásával kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc 45. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés, amely a Nagy Imre té­ren folytatódott Fekete Pál, a volt Megyei Forra­dalmi Bizottság elnökének ünnepi beszédével. Békéscsaba Fekete Pál hangsúlyozta: a XX. század a művelt­ség és a civilizáció terjedésének ellenére az em­beriség egyik legborzalmasabb századává vált.- Az 1956-os magyarországi forradalom hő­seinek cselekedete a parittyás Dávidéhoz hason­latos, aki szembe mert szállni az óriási Góliáttal. Emlékeztetni szeretnék azokra a békéscsabai asszonyokra, akik kenyeret sütöttek és kiürítet­ték kamráikat, hogy élelmet küldhessenek Bu­dapestre - mondta a nyugalmazott tanár. A hálaadási ünnepség „Holtig a hűségtől nem szabadulsz...” címmel irodalmi műsorral folyta­tódott, amelyben közreműködtek a Békés Me­gyei Jókai Színház művészei és a Békéscsabai Evangélikus Énekkar tagjai. A megemlékezés zárásaként a Nagy Imre Társaság koszorút he­lyezett el a mártír miniszterelnök szobránál. V. K. Hármas ünnep a hajdúvárosban (Folytatás az 1. oldalról) Megtudtuk, hogy a Gyepes-csa­torna belterületi szakaszának újabb, 425 méteres rehabilitáció­ja mellett egy közel 1,8 hektár vízfelületű záportározó is léte­sült, közepén 4 ezer 180 négyzet- méternyi szigettel. A város 23 utcáját és 710 laká­sát érintő, 263 millió forintos kivi­telezési költséggel megvalósult 10-11-es öblözet szennyvíz­csatorna-hálózatának és a 11-es számú átemelőművének ünnepé­lyes átadásán dr. Túri-Kovács Béla kifejtette: „...e beruházás nem csak az itt élők jólétét, ha­nem egy egészségesebb életet, s a környezetet is szolgálja. Azáltal, hogy Békés megyében valósult meg, személyes öröm is számom­ba” — emlékeztetett endrődi szár­mazására a tárca vezetője. BOTH IMRE A város díszpolgára dr. Pikó Béla Gyomaendrőd mindkét településrészén megemlékeztek teg­nap az 1956-os forradalom és szabadságharcról. A városházán a képviselő-testület ünnepi ülést tartott, ahol a városért hos­szú ideje tevékenykedő, hírnevét öregbítő személyiségeket, közösségeket tüntettek ki. Gyomaendrőd Az ünnepi képviselő-testületi ülé­sen dr. Dávid Imre polgármester mondott köszöntőt, majd kitünte­téseket adott át. A város díszpolgárává fogadta dr. Pikó Béla nyugalmazott főor­vost. Dr. Pikó Béla Gyomaendrőd köztiszteletben álló személyisé­ge, aki hivatása több évtizedes lelkiismeretes és emberséges gya­korlásával vívott ki megbecsülést a településen. Gyomaendrődért kitüntető emlékplakettet kapott Kis László kereskedő, a Kner Imre Gimnázi­um, Szakközépiskola és Kollégi­um kollektívája és a Komédiás Kör. Kis Lászlónak a kivételes ke­reskedelmi kultúráját, szakmai­lag kifogástalanul végzett, több mint három évtizedes munkáját ismerte el a város. A gimnázium felvételi arányai a megyei és az országos átlag fölöttiek. Az elis­merés a tanintézet kimagasló pe­dagógiai munkájának szólt. A tíz esztendeje működő diákszínját­szó társulat, a Komédiás Kör a ha­zai és a határon túli sikeres sze­repléseiért, a város hírnevének öregbítéséért, továbbá a helyi kulturális élet gazdagításáért kap­ta a kitüntetést. A kitüntetetteknek elsőként Domokos László, a megyei köz­gyűlés elnöke gratulált, ajándék­ként a Békés megye képes króni­kája című millenniumi kiadványt nyújtotta át. Az endrődi katolikus temp­lomban tegnap ünnepi szentmi­sét tartottak. A Hősök terén fel­avatták és felszentelték a Körösök Vidékéért Egyesület kezdemé­nyezésére helyreállított Ne- pomuki Szent János szobrot. CS. R. Eleken az ünnep alkalmából Matolcsy György gazdasági miniszter (középen) elhelyezte az idősek otthonának alapkövét D-FOTÓ: MÉNESI GYÖRGY A magyarság megérdemli a jólétet (Folytatás az 1. oldalról) Békés megye e kormányzati ciklusban 15 mil­liárd forintot nyert el - az előzőben 3 milliárdot -, a pénzt a kitörési pontokra fordítják. A fürdő­fejlesztés jó irányba döntötte el a város jövőjét - fogalmazott a miniszter. Matolcsy György programja Eleken folytató­dott, ahol a megyegyűlés elnökével, Domokos Lászlóval és Tóth Imre országgyűlési képviselő­vel közösen elhelyezte az idősek otthonának alapkövét. Kecskeméti János polgármester kö­szöntőjében emlékeztetett arra, hogy az otthon második üteme a Széchenyi-terv segítségével va­lósulhat meg. A miniszter ünnepi beszédében — utalva a Széchenyi-tervre - kijelentette: „Az el­múlt száz évben nem volt Magyarországon olyan gazdasági program, amelyben minden ne­gyedik település kapott valamilyen esélyt a fej­lesztésre. Elek önkormányzata 48 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert az idősek otthona befejezéséhez.” Az alapkőletételt köve­tően a résztvevők megkoszorúzták a forradalom emlékére állított kopjafát. __________m. gy.-sz. m. VÉ LEMÉNY LÁSZLÓ ERZSEBET Olajbogyóval soha! Egymás után hulltak a leplek a féltve őrzött titkokról a kolbászfesz­tiválon. Néztek is a helybéliek értetlenül: mit nem mondanak a kék léggömb alatt? Majoránnával, szegfűszeggel és olajbogyóval ízesí­tené valaki a Csabán töltött kolbászt? Aztán inába szállt a bátorság. Csabán olajbogyóval soha! A japánok csapata is feladta a saját íze­sítés gondolatát, és kihagyta a pirosodó masszából a narancshéjat meg a cseresznyemagot. Ot év után kihízta magát a sportcsarnokból a fesztivál. Öt év alatt a legfesztiválabb fesztivállá nemesedett, kialakult a törzsgár­dája, az össznépi gyúrásból köve­teli a részét a miniszterelnök, poli­tikusok jobbról, balról, s mindegy, melyik oldalról, csak köthessék magukra a kötényt, tekerhessék a kolbásztöltő tekerőjét. Kanadá­ban, Ausztráliában, Angliában is figyelik a sportcsarnokbeli eseményeket, jönnek a határ másik ol­daláról, miközben a csabai kolbász — vele együtt Békéscsaba — hí­re eljut a legtávolabbi vidékekre. Büszkék lehetnek a szervezők, elégedetten csettinthetünk vala­mennyien, kolbászimádók és (ma még) vegetáriánusok: ennek az­tán ráéreztük az ízére. A disznótor, amióta világ a világ, rokonok, ismerősök, barátok vidám összejövetele, melyet a háziak ízlése szerint fűszerezett kolbász koronáz meg. Mármost: ha mindezt sportcsarnoknyi, s annál nagyobb területen tesszük a „gyerekek, úgyis mi vagyunk a legjobbak” biztos tudatában, jóféle törköly, ba­rackpálinka, pogácsa mellett, a siker kolbászillat formájában ott le­beg a versenyzők, s a népes szurkolótábor körül. Mondják néhá- nyan, hogy érdemes lenne a kolbászokat kóddal ellátni, s úgy ver­senyeztetni, azaz csak az eredményhirdetéskor derülne ki, melyik csapat produkálta a legízletesebb disznóságot. Amúgy mindegy, akinek jutott akár egy falat is a kolbászreme­kekből, már nem volt hiábavaló kilátogatnia a sportcsarnokba, a fesztivál „hozadéka” pedig úgyis az egész város javát szolgálja, a Felavatták a diáktanyát Alternatívát nyújt a helybeli fiataloknak Régi vágya teljesült az orosházi diákoknak. Október 22-én bir­tokba vehették a városi diákta­nyát, amely helyet biztosít az értelmes szabadidős tevékeny­ségeknek, a szórakozásnak. Hogy milyen élet zajlik majd a falai között, ez már csak az orosházi tiniken múlik. Orosháza Az Ond utca 14. szám alatti családi ház a városközpontban helyezke­dik el, amelyet ezentúl útba ejthet­nek a diákok suli után, vagy hétvé­gén is. Már a megnyitóra is sok fia­tal volt kíváncsi, s érdeklődéssel járták be a diáktanya szobáit. — A hely, ahol most állunk, még csak egy épület, a gyereke­ken múlik, hogy valóban igazi di­áktanyává válik-e - mondta a megnyitó ünnepségen Tóth Eri­ka, a diáktanyát működtető Pető­fi művelődési központ igazgatója.- Mai világunkban sajnos egy­re több fiatal életében játszik nagy szerepet az alkohol és a drog. A diáktanya alternatívát nyújt a fiataloknak, ahol lehet ér­telmesen, kulturáltan szórakozni - fogalmazott Fetser János, Oros­háza polgármestere. - Bízom benne, hogy néhány éven belül kinövitek ezt az épületet, mert ez azt jelenti, hogy valóban azt a célt szolgálja, amiért létrehoztuk, vagyis egy olyan hellyé válik, amit szeretnek és szívesen láto­gatnak az orosházi fiatalok. A diáktanyát Fetser János pol­gármester és Sülé Márta diákpol- gármester-jelölt adta át az oros­házi fiataloknak, akiket a diákta­nya munkatársai kölyökpezsgő- vel vártak. ________________ke. „A z Év Haszonjárművé Európában" dij nyertese és „tíojyororsMj legltedveílekk bzonjómwe" 2001-ben!- A leggazdaságosabb üzemeltetés.- A legjobb rakodhatóság.- 3-6 személyes tgk.- 9-18 személyes személyszállító.- Zárt, üvegezett vagy szimpla, dupla kabinos alváz platós kivitelben. INGYENESen átvizsgált használtautó-beszámí­tással akár nettó 1 0% befizetéssel is. AKCIÓs meglepetésekkel akár 37 S OOO Ft* kedvezménnyel megvásárolható. ÉRDEKLŐDJÖN SZEMÉLYESEN, MEGÉRI! *Egyes modellek esetén, ameddig a készlet tart. HOVÁNY BÉKÉSCSABA Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. ...kihízta ma­gát a sport- csarnokból a fesztivál.

Next

/
Thumbnails
Contents