Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-20 / 246. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR Hírek MUNKAREGGELIM találkozott a Magyar Koalíció Pártjának vezetőivel szlovákiai látogatásának második napján, pénteken Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök, aki pozsonyi tartózkodásának utolsó eseményeként részt vett és beszédet mondott az „Építsük a kölcsönösség hídjait” címmel elkezdődött nemzetközi tudományos konferencián. PALESZTINOK lövéseitől súlyosan megsebesült egy izraeli katona pénteken a ciszjordáni- ai Betlehem város egyik bejáratánál, ahova az izraeli hadsereg hajnalban bevonult. „A hadsereg addig marad Betlehemben, ameddig csak szükséges, hogy teljesítse feladatát, annak megakadályozását, hogy lőjék Gilót” - mondta Jardén Vatikai, az izraeli védelmi minisztérium szóvivője. Ciszjordániában egy palesztin rendőr vesztette életét izraeli katonák lövedékeitől, míg a Gáza-övezetben egy tizenhárom éves gyerek halt meg egy felrobbanó lövedéktől. Izraeli katonák a reggeli órákban ismét behatoltak ciszjordá- niai palesztin területekre. A LUFTHANSA német légitársaság nem lesz képes elkerülni az elbocsátásokat, hacsak nem vezet be négynapos munkahetet - mondta Wolfgang Mayrhuber igazgatótanácsi tag. A terrorcselekményeket követően a Lufthansa heti 42 hosz- szú távú járatot szüntetett meg, és januárig további kilencet állít le. A rövid- és a középtávú járatok közül november elejéig több mint kétszáz szűnik meg. A Lufthansa a döntését a terrorcselekmények hatásai mellett az általában gyenge konjunktúrával indokolta. A MONTENEGRÓI legfelsőbb bíróság felmentette pénteken a terrorizmussal vádolt Vladimir Kovacsevicset - alias Rambót -, akit háborús bűncselekmények elkövetésével vádol a Hágai Nemzetközi Törvényszék. Kovacsevicset, a jugoszláv hadsereg volt kapitányát, töb- bedmagával azzal vádolták Montenegróban, hogy Újvidéken és Belgrádban egy-egy terrorcsoportot alakított, amelyeknek az volt a feladata, hogy 1997-ben, a montenegrói elnökválasztás második fordulójának előestéjén „erőszakcselekményeket” hajtsanak végre a kisebbik jugoszláv tag- köztársaságban. NEMZETKÖZI hulladékelszállító céggel kötött szerződést az ausztráliai környezet- védelmi minisztérium az Antarktiszon elvégzendő nagytakarításra. Az akcióra azért van szükség, mert földünk legnagyobb érintetlen területe, a 13 millió négyzetkilométer kiterjedésű Antarktisz egyre szemetesebbé válik. Összesen 42 állam tudósainak a Déli-sark vidékén létesült támaszpontjai a legkülönbözőbb módon szennyezték a környezetet. Az Antarktiszról elszállítandó szemét mennyiségét 300 000 tonnára becsülik. AZ AMERIKAI kormány párbeszédet óhajt kezdeni az észak-koreaival - mondta pénteken Sanghajban George Bush amerikai elnök. Közölte, hogy már meghívást küldött Kim Dzsong II észak-koreai vezetőnek, de elutasító válasz érkezett Phenjanból. Nem rejtette véka alá, hogy nagy csalódást okozott neki az észak-koreai elutasítás. TIZENKILENC DOLLÁR alá esett a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete, az OPEC által összeállított referencia-termék- kosár átlagára. 2001. Október 20., szombat ______________Tartós Szabadság; háború a terrorizmus ellen______________ Öz önlenek az afgán menekültek Kétségbeesett tálib próbálkozások a hatalom átmentésére Pénteken Afganisztánba érkezett az amerikai szárazföldi erők különleges osztagainak első egysége, miközben folytatódtak a bombázások Kabul és a tálibok központja, Kandahár ellen. Ezzel egy időben tárgyalási próbálkozásokról is érkeztek jelentések. Kabul A tálibok szóvivője nem erősítette meg a szárazföldi támadás hírét, de örömét fejezte ki a The Washington Post információja hallatán, mert szerinte így legalább az afgánok „bosszút állhatnak a bombázásokért”. A Sanghajban az APEC-konferencián tartózkodó George Bush elnök nem kívánta kommentálni a fejleményeket. Dick Cheney amerikai alelnök azonban New York-i beszédében úgy vélekedett, hogy a 11 napja tartó légitámadások sikere megteremtette a földi akciók lehetőségét. Hangsúlyozta, hogy a katonai akciók mostantól nem mindig lesznek átláthatók a közvélemény számára. Közben péntek reggel az amerikai légierő újra bombázta Kabult és Kandahárt. Az al-Dzsazíra televízió szerint hatalmas robbanást lehetett hallani az afgán fővárosban az Intercontinental szálloda közelében, amikor repülőgépek húztak el felette. Mohamed Omar móllá, a tálibok legfőbb vezetője megbízottakat küldött az Északi Szövetség katonai parancsnokaihoz, hogy - a belviszályt félretéve - megnyerje őket az amerikaiak elleni közös fellépésre. Iszlámábád Abdul Szalam Zaif, a tálibok pakisztáni nagykövete egy hét után visszatért állomáshelyére, és bejelentette: egy, az afgán válság megoldását célzó tervet vitt magával, hogy azt megtárgyalja az isz- lámábádi vezetéssel. Úgy nyilatkozott, hogy Mohamed Omar móllá és hívei teljes egészében urai a helyzetnek Afganisztánban. Bejelentette: a tálib vezetéstől tűzszüneti tervet hozott a pakisztáni kormánynak, hogy véget vessenek országa bombázásának, de leszögezte: Oszama bin Laden kiadatásával kapcsolatos elutasító álláspontjuk nem változott. A diplomata azt is elmondta, hogy több mint 500 polgári személy halt meg az amerikai bombázások következtében. Az iszlámábádi tárgyalásokra érkező Joschka Fischer német külügyminiszter úgy vélekedett a pakisztáni vezetőkkel való találkozója előtt, hogy Pakisztánnak kulcsszerepet kell játszania az afganisztáni válság rendezésében, amennyiben megbukik a tálibok rendszere. A német diplomáPakisztáni tüntető Bin Laden arcképével fotó, europress/epa cia vezetője szerint mielőbb tartós politikai megoldást kell találni Afganisztánban a különböző etnikai csoportok részvételével. Dusanbe Teherán elfogadhatatlannak tartja a tálibok részvételét egy új afganisztáni kormányban - jelentette ki pénteken Dusanbéban a tádzsikisztáni látogatásra érkezett Kamal Harazi iráni külügyminiszter. Tádzsikisztánhoz hasonlóan Iránnak is hosszú közös határa van Afganisztánnal, és erősen aggasztják a térség fejleményei. Az iráni diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy országa támogatja a nemzetközi terrorizmus elleni harcot. Irán eddig már mintegy kétmillió afgán menekültet fogadott be területére, és menekültek ezrei élnek megdöbbentő körülmények között az egyébként lezárt tádzsik határtól közvetlenül délre, b Az Európai Unió harcol a terror ellen Franciaország, Németország és Nagy-Britannia első számú vezetőinek különtalálkozója vezette be pénteken Gentben az Európai Unió tagországainak kötetlen csúcsértekezletét, amelyen a terrorizmus elleni harc és Afganisztán jövője áll a figyelem középpontjában. Megfigyelők szerint a Jacques Chirac francia köztársasági elnök által kezdeményezett találkozó kétségeket támaszthat a tizenötök egysége iránt, éspedig a lehető legkényesebb időpontban. Francia források azonban úgy vélik: Párizs „hasznosnak és fontosnak” tartja, hogy az a három tagország, amely közvetlen szerepet vállal az afganisztáni hadműveletekben, külön is egyeztessen az őket közelebbről érintő kérdésekről. Az állam- és kormányfők találkozóját beárnyékoló több zavaró körülmény aligha zavarta a tizenötöket abban, hogy ismételten kinyilvánítsák az Egyesült Államokkal vállalt teljes szo- lida a terrorizmus elleni közös harc folytatása melletti elkötelezettségüket. Az utóbbi hetekben már megany- nyi konkrét javaslatot és döntést fogadtak el ezzel kapcsolatban, s a genti csúcs egyik célja ezek számbavétele, összegzése, és a további teendők kijelölése. A hatékony fellépés szempontjából kulcsfontosságú például az előrelépés a nehézkes kiadatási eljárások felváltására hivatott közös európai le- tartóztatási parancs bevezetésének ügyében. A múlt hónapban tartott rendkívüli EU-csúcson az állam- és kormányfők december elejéig adtak haladékot a bel- és igazságügy-minisztereknek arra, hogy álljanak elő konkrét megoldási javaslatokkal. Az egyeztetések azonban egyelőre akadoznak, így ismét csak csúcsszintű impulzusra van szükség. Helyeslik a státustörvényt A magyar jogszabály illeszkedik az európai renábe Pozitív tendenciának minősíti a velencei bizottság jelentéstevői által készített dokumentum azt a gyakorlatot, hogy az utóbbi években az európai államok törvényeket hoztak a határaikon túl élő kisebbségeiknek nyújtandó kedvezményekről. Velence A hivatalos nevén az Európa Tanács Joggal a Demokráciáért Európai Bizottsága péntek délelőtt kezdte, meg ülését, hogy számos egyéb napirendi pontja között ezt a kérdést is megvizsgálja. Adrian Nastase román miniszterelnök még júniusban arra kérte a testületet, hogy vizsgálja meg: mennyire felel meg a magyar státustörvény az európai normáknak. Martonyi János magyar külügyminiszter ugyanakkor azt javasolta, hogy a bizottság inkább összehasonlító elemzést készítsen az Európában fellehető ilyen törvényekről. Gianni Buquicchio, a velencei bizottság titkára elmondta: a jelentés több olyan ország gyakorlatát vizsgálta meg, ahol kedvezménytörvények születtek a határon túli kisebbségek számára. Ausztria 1979-ben hozott ilyen, a dél-tiroli osztrákokat érintő törvényt, ezt követően - 1997- től kezdve - e gyakorlat „új hullámának” vagyunk a tanúi. Hasonló törvények születtek ugyanis Szlovákiában, Romániában, Oroszországban, Bulgáriában, Olaszországban és Magyar- országon (státustörvény). A jelentés ezeket a kisebbségvédelem új és eredeti formáinak minősíti, amelyek „pozitív irányzatot” jelentenek. A jelentéstervezetből magyar kérésre kimaradt például az a tévedés, amely szerint a határon túliak részére kiadott magyar igazolvány útlevélként vagy személyi igazolványként lenne használható. A magyar fél jelezte továbbá: nem kizárólag a határon túli szervezeteknek van szerepük az igazolvány kiállításában, hanem a külügyminiszter is felhatalmazást kapott arra, hogy bizonyos esetekben dönthessen. Az értekezlet munkájában péntek délután részt vett Martonyi János magyar és Mircea Geoana román külügyminiszter is. ÁLLÁSPONT BÁLÁI F. ISTVÁN A nemzeti felkelés előtt Fiataljainkat általában hidegen hagyja 1956 emléke. Nemigen tudják, hogy mit is gondoljanak, azt pedig főleg nem, hogy miért. Az utóbbi időben ugyan egyre több a diákoknak szervezett 1956-os vetélkedő, de általában gyér az érdeklődés. Igazán tartalmas és a korosztály által is megértett rendezvény alig van. Az iskolai tananyagra támaszkodó megmérettetésben legfeljebb arra lehet rákérdezni, hogy ki volt Nagy Imre vagy Maiéter Pál, az előzmények sorában pedig jó, ha mondjuk a Petőfi-kör szóba kerül. Tapasztalataim szerint a diákszemek csak ott nyílnak nagyra, ahol egy-egy ilyen alkalommal az is felvetődik, hogy például 1951-ben hány év börtönt lehetett kapni 800 doboz gyufa birtoklásáért. Először nem is értik a kérdést, hiszen nem közvetlenül 1956- ról szól. Ám ha mélyebben belemegyünk az 1956-ot megelőző évtized történetébe, s nem csak az államhatalom csúcsán állók belharcainak eseményeit soroljuk föl, mindjárt nagyobb érdeklődésre számíthatunk. (Erről az időről szól ugyan a Tanú című film is, de csak a párttörténet eseményeit vetíti ki a kisemberre.) A korszakban szinte minden településnek megvolt a saját mártírja. Viszont egyelőre nagyon kevés olyan falu vagy város van, amelyik feldolgozta már ezeket az éveket, és saját helytörténetében név szerint számon tartja mondjuk a kulákperek áldozatait is. A nyolcszáz doboz gyufát azért említettem, mert saját városomban, Kecskeméten fordult elő, hogy egy ember - aki évtizedekig trafikos volt - a nála házkutatás során talált gyufásdo- bozok ürügyén került az ávéhá markába. A Tanú képsorait idéző abszurditás mellett a fájdalmasabb tragédiákra is köny- nyen találhatunk példát a környezetünkben. Egy Kecskeméthez közeli faluban, Izsákon két gazdát ítéltek halálra az 1950. évi nagy, húszvádlottas kulákperben, s ki is végezték őket államellenes szervezkedés vádjával. Ha nem a műegyetemi tüntetéssel kezdjük, hanem ezeknek a szörnyűségeknek a felidézésével közelítjük 1956 eseményeit, nem kell tovább magyaráznunk a fegyveres felkelés okait, s könnyen kiválthatjuk a fiatalabb korosztály lelkesedését is a szabadságharc iránt. EGYETÉRTEK: 06-904330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON!!), ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. AZ OLVASÓ MONDJA BIOBUMERÁNG (OKTÓBER 16.) Női hang: „Van egy jó magyar közmondás, amely szerint aki másnak vermet ás, maga esik bele. Hát így járt Amerika.” Férfihang: „A szeptember 11-e óta kialakult helyzetben nem Amerika a fő áldozat, hanem az egész világ.” LEVÉLFRÁSZ (OKTÓBER 17.) Becker Pálné Kecskemét: „Nem értek egyet a jegyzet írójával, aki fél az APEH-től, az elektromos művektől, a vízművektől kapott levelektől, számláktól. Ezektől nem kell félni, mert szolgáltatást vett igénybe, és azért jogos, hogy fizetni kell.” ELMENT A VONAT (OKTÓBER 16.) Fehér Ágnes Eger: „A lányom osztályával Budapestre utaztunk, igénybe vettük az InterCity-kedvezményt. Sajnos, nem tudtuk a 33 gyereket közösen elhelyezni, csak összevissza, pedig jó lett volna, ha a társaság az utazás során is együtt maradhat. Ráadásul hazafelé a mozdony is elromlott.” ERŐSZAK AZ UTCÁN (OKTÓBER 18.) Major Frigyes Kecskemét: „Évekkel ezelőtt még volt becsület az emberekben, megvédték társaikat. Ma azonban olyanok a törvények, hogy amikor valaki a másik védelmére kel, akkor őt büntetik meg, az erőszakoskodót pedig kiengedik. A törvényeket meg kell változtatni.” Női hang, Kaposvár: Egyik este fél 11-kor letépték a vállamról a táskámat, de két fiatalember azonnal a segítségemre sietett. Szerintem nem szabad általánosítani, mert nem minden emberből veszett ki a jó érzés.” ÁTDOKKOLÁS. A Nemzetközi Űrállomáson a Szojuz elhagyta a Zarja modult, és a Pirs egységnél kötött ki, hogy előkészítse a helyet testvérűrhajójának, amelynek érkezése keddre várható. _____________________________________________FOTÓI EUROPRESS/EPA