Békés Megyei Hírlap, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-18 / 244. szám
4. OLDAL - 2001. OKTÓBER 18., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Körös-vidéki Zsaru Taxis ment az útlevélért Az irakiakat Isztambulban rejtették el egy kamionban Határsértő török, iráni és román állampolgárokat tartóztattak fel Nagylak és Kövegy térségében az Orosházi Határőr Igazgatóság munkatársai az elmúlt napokban. Az irániak menekült státuszért folyamodtak, a többieket visz- szaadták a román határőrizeti szerveknek. Határ mente Két török utast szállító magyar taxit igazoltatott a nagylaki határőrizeti kirendeltség járőre október 12-én a 43-as műúton. Az egyik török azt állította, hogy az okmányait Szegeden hagyta az általa vezetett kamionban. A határőrök megkérték a taxist, hozza el az okmányokat, hogy tovább tudják engedni utasát. Több órás hiába való várakozás után a határőrök meghallgatták a visszatartott férfit, és átvizsgálták ruházatát. Mint kiderült, a román átkelőhelyet megkerülve jutott magyar terültre, s nála volt az útlevele is, természetesen beléptető bélyegző és vízum nélkül. Két határőr tiszt Kövegy mellett, a műúton négy gyalogosra lett figyelmes. A három férfi és egy nő illegálisan érkezett hazánkba. Meghallgatásukkor elmondták, hogy iraki állampolgárok, az embercsempészek Isztambulban rejtették el őket egy kamionban, s napok múlva közölték velük, hogy megérkeztek Ausztriába. Valameny- nyien menekült státuszt kértek, jelenleg az orosházi közösségi szálláson tartózkodnak. Nagylakon egy 15 és egy 16 éves román fiút fogtak el a határőrök. A kalandvágyból átruccant ifjakat visszaadták a román határőrizeti szerveknek. ___ MENESI GYÖRGY Bű nmegelőzési konferencia diákoknak A közelmúltban, két hétvégén bűnmegelőzési konferenciát rendezett a békési Németh László Kollégium Diákok Önálló Köztársasága. A fórumot az Országos Bűnmegelőzési Tanács is támogatta. A szervezők szerint nagy kár, hogy az ingyenes rendezvény iránt nem érdeklődött minden megyei kollégium. LETÉPTÉK, (r) Dévaványán három távbeszélő-állomás kézi beszélőjét leszakították és elvitték. A kár 44 ezer forint. Szarvason hasonló módszerrel két távbeszélő állomást rongáltak meg. A kár 36 ezer forint. Gyoma- endrődön, a buszpályaudvar melletti távbeszélő-állomást is megrongálták, a kézi beszélőjét tulajdonították el. ELLOPTÁK, (z) Muronyban, a Szarvasi út egyik lakóházából a minap ismeretlen tettes ellopta a gazda elzárt, csak ritkán használt piros mountain bike kerékpárját. A bicikli gyári száma: KS 9915754, értéke 15 ezer forint. RONGÁLÁS, (ke) Rongálás miatt indított eljárást az Orosházi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. Az illető egy, a Könd utcai ABC előtt parkoló személygépkocsit összekarcolt. Ugyancsak rongálás miatt nyomoz a rendőrség ismeretlen tettes vagy tettesek ellen, akik Orosházán, a Mikolay utcában három lámpatestet szétvertek, az egyik kandeláber szerelvényajtaját leszedték, ezzel a lámpaoszlop életveszélyessé vált. ELLOPOTT PÉNZTÁRCA, (r) Dévaványán 10 ezer forintos kár, Szarvason 25 ezer forintos kár érte azt a két lakost, akiknek baromfióljából tyúkot és csirkét loptak el ismeretlen tettesek. Szarvasi a következő két eset is. Egy lakásba ismeretlen tettesek besurrantak és ellopták a háziak pénztárcáját, 43 ezer forinttal. Egy építési telekről lambériát és gyümölcsösrekeszt tulajdonítottak el. A kár 51 ezer forint. MEGZAVARTÁK. (1) Az ajtó kifeszítése után jutott be ismeretlen elkövető Dombegyházon, a Ságvári utca egyik lakásába, mely egy dunaharaszti lakos tulajdona. A betörőnek ezúttal nem volt sikerélménye, fnivél a lakás őrzésével megbízott, közelben lakó szomszéd felfigyelt a zajra és az ismeretlenre Váltott, aki ijedtében gyorsan elillant a helyszínről. A rendőrség lopás bűntett kísérletének alapos gyanúja miatt kezdett nyomozásba. Békés A pedagógusokból és diákokból álló hallgatóságot először Apáti Nagy Tamás rendőr főhadnagy tájékoztatta a bűnmegelőzéssel kapcsolatos országos és helyi eredményekről, illetve statisztikai adatokról. Ezután Nagy Teréz a DADA-programról beszélt. Dr. — A Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. munkatársa október 16-án a délelőtti órákban jelentette kapitányságunkra, hogy a Sebes-Körös hídjának bal oldali feljárójánál a korlátot megrongálta valaki - mondta érdeklődésünkOlajos Károly alezredes, helyi rendőrkapitány nyugati orszá- gokbeli - főként holland, svájci és német - példákkal erősítette a jelenlegi tendenciákat, valamint saját tapasztalatait osztotta meg az áldozatvédelem és rehabilitáció témakörében. Az ifjabb korúak bűncselekményeit megelőző pszichikai jelek, a korai felismere Kiss Lajos rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályának vezetője. A helyszíni intézkedés során a megtalált anyagmaradványok és a lehullott cukorrépa azt valószínűsíti, hogy egy nagy teljesítményű répaszállító autó jobb oldalárés lehetősége - ezzel a címmel Fehér Ibolya mentálhigiénés menedzser tartott előadást. Végül Takács János tanár a család, illetve a kollégium családpótló szerepét taglalta, majd a diákok vették át az irányítást. Bemutatták a diákköztársaság intézményeit, továbbá, hogy ők miképpen segíthetnek gondokkal küszködő társaiknak. A résztvevők reményüket fejezték ki, hogy a konferenciának val nekihajtott a híd korlátjának és nyolc oszlopot megrongált. A balesetet okozó jármű a helyszínről elment, ezért a teherautót és vezetőjét keresi a rendőrségInformációink szerint a répaszállító jármű október 16-án a hajnali órákban hajthatott a hídnak. Akik a két város között reggel 6 óra tájban közlekedő buszon utaztak, azoknak már feltűnt, hogy nagy mennyiségű répa hever a hídon. M. b. folytatása is lesz. (F) Megrongálta a Sebes-Körös hídját Megrongálódott a Vésztő és Szeghalom közötti, a Sebes-Köröst átívelő közúti híd. A rongálást minden bizonnyal egy répaszállító teherautó okozta kedden hajnalban. A járművet és annak vezetőjét keresik a Szeghalmi Rendőrkapitányság munkatársai.-far Szeghalom—Vésztő A belvárosban erőszakolták meg ÉLELMISZERT. (1) Feltehetően nagy étvágyú lehetett az a látogató, aki száz tyúktojást, valamint 12 doboz, 45 grammos löncshúst zsákmányolt a pusztaottlakai napközikonyháról. A tettes az ablak befeszí- tésével jutott az épületbe. ARANYAT. (1) Nyolc pár arany fülbevalót, egy karika- és két köves gyűrűt, egy sodrott formájú arany karkötőt, valamint egy 50 centiméter hosszú aranyláncot vitt el ismeretlen Kunágotán, a Petőfi utca egyik lakásából, ahová a ház nyitott WC-ablakán mászott be. Az ékszerek értéke több mint 100 ezer forint. Baja Súlyos bűncselekmény történt szombaton éjjel Baján. Az áldozatot a belvárosban megverték, meglopták és megerőszakolták. Éjféltájt egy 38 éves, bács- bokodi nőre támadtak a Szentháromság téren. Az ismeretlen férfi rángatni kezdte, mondván: gyere velem! A nő megijedt, menekült volna, ám a tettes erősen szorította. Ráadásul a sikoltozásra odaérkező másik férfi sem segített. Sőt! Meglopta a bajba jutott hölgyet. Elvette a mobiltelefonját, majd elinalt a zsákmánnyal. Hiába kiabált a sértett, senki nem segített. Támadója ezt kihasználva bevonszolta a közeli Attila utca sötét részére, és megerőszakolta. A szerencsétlenül járt asz- szonyt a bajai kórház traumatológiai osztályán ellátták, ahol bizonyítottá vált a nemi erőszak. A tolvajt már másnap elfogták és őrizetbe vették a rendőrök. Nem volt nehéz dolguk, jó személyleírást kaptak. Am az erőszakoskodó férfit hiába keresik. Személyleírása: 30-35 éves, 175 centiméter magas, rövid, erős szálú, fekete haja van. Elöl kopaszodik, kreol bőrű, sötét szemű, ajka és szemöldöke vastag. Füle fejhez simuló, álla kiálló. Ápolt benyomást keltett. Az elkövetéskor fényes, zöld inget, sötét nadrágot, fekete, hegyes orrú félcipőt viselt. A rendőrség kéri a lakosság segítségét. Aki érdemi adattal bír, hívja a bajai kapitányság bűnügyi osztályát, kérik a rendőrök. G. ZS. Megkérdeztük olvasóinkat Elek városias jellegéről Hotya Pétemé, 45 éves, eleki takarítónő:- Nekem az a véleményem, hogy Elek nem város, mivel itt rendkívül kevés a munkalehetőség. A fiatalok nem tudnak elhelyezkedni, Gyulán vagy Csabán próbálnak munkát keresni. Sajnos, amikor kiderül, hogy vidékiek, szóba sem állnak velük. Ha mégis, akkor a minimálbérből fizethetik a bejárás költségét, ami több mint tízezer forint. Úgyhogy kapnak is, meg nem is azok a szerencsétlen fiatalok. Jakó Anikó, 35 éves, gyulai szakácsnő: — Elek lényegesen kisebb település, mint Gyula, ennek ellenére hasonlóan városias a hangulata. A régi épületeket felújítják, őrzik a kulturális hagyományokat. Úgy tudom, sok fiatal költözik ide. A központban rengeteg diákot látni, hiszen a városnak van középiskolája is. Aztán ne felejtsük el a boltokat sem. Az elekiek gyakorlatilag mindent megvásárolhatnak helyben, nem kell Gyulára, Csabára utazniuk. Nagy János, 25 éves, eleki beteghordó: — A közelmúltban költöztem Elekre, egy leányka kedvéért. Nem tartom igazán városnak Eleket, inkább úgy fogalmaznék, hogy városocska. Mindenesetre nem valami eldugott kistelepülés, az idejáró diákok bizonyítják, hogy vonzása kiterjed a környékre. Sok helybeli életmódja is inkább városinak tekinthető, mint falusinak. Azt is el kell ismernem, hogy Elek kereskedelmi ellátottsága is sokkal jobb a falvakénál. Mészáros Tibor, 14 éves, eleki általános iskolai tanuló:- Itt nincs olyan szórakoztató központ, mint Gyulán, én mégis városnak tartom Eleket. Tessék megnézni a környező falvakat! Elek régi sváb házai szépek, patinásak, és - szerencsére - újak is épülnek mellettük, igaz, más ízlés szerint, a mai kor igényeinek megfelelően. Elek képes a megújulásra, most például azt hallottam, hogy átszervezik, bővítik az egész étkeztetési rendszert, s az munkalehetőséget is jelent. ménesi györgy ÍVFOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. Papírfüzetüzem létesül Harminc helybélinek ad munkát a vállalkozás Füzesgyarmaton, a helyiek körében Fekete-udvarként ismert épületben napokon belül egy papírfüzetüzem kezdi meg működését. A nyíregyházi Start Kft. beruházása révén megnyíló üzemben a termelés beindulásakor harminc gyarmati ember dolgozik majd. Füzesgyarmat Füzesgyarmat is azon körös-sárréti települések közé tartozik, ahol a munkanélküliség komoly problémát jelent. A körös sárréti- | városban a munkanélküliségi ráta jelenleg 15 százalék körüli. A település vezetői minden tőlük telhetőt elkövetnek azért, hogy ez az arány mielőbb mérséklődjön.- A nyíregyházi Start Kft. napokon belül megkezdi a termelést a füzesgyarmati papírfüzet- üzemében. A „Fekete-udvarként” ismert épületben az induláskor 30 ember dolgozik majd, de a nyíregyházi székhelyű kft. városunkban további fejlesztésekben gondolkodik. Szintén a helyi foglalkoztatási helyzet javítása érdekében hosszú tárgyalásokat folytattam a német érdekeltségű Inda-Hungária Kft.-vel. Ennek eredményeként idén nyáron az úgynevezett „Csák- tanyán” egy lemezdobozokat készítő üzem létesült, amely jelenleg 40 gyarmati lakost foglalkoztat. A kft. tulajdonosai azt tervezik, hogy hamarosan megveszik az általuk jelenleg bérelt ingatlant, s ott egy újabb csarnokot építenek, ahol további 60 ember kaphat munkát - közölte lapunkkal dr. Szentesi Károly polgármester. _________MAGYARI BARNA Tel epüléseink krónikája Kiállítás Csorváson Fábián Irén hároméves koráig Csorváson nevelkedett, majd elkerült a településről. Jelenleg Gyulán él, dolgozik és alkot, azonban kötődése a mai napig is megmaradt Csorváshoz. A művésznő alkotásaiból október 13-án nyílt kiállítás az új művelődési központ körgalériáján. A képeket Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármestere ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.- Absztrakt és expresszív képsorokat láthatunk Fábián Irén kiállításán. Két műve utal a New York-i tragédiára, más képeiből azonban az élet igenlése tükröződik, többségük a természet csodáit hirdeti. Fábián Irén alkotásait számos kiállításon láthatták az érdeklődők. A hazaiak mellett több külföldi tárlaton is lehetősége nyílt a bemutatkozásra. Csorváson október 27-éig lehet megtekinteni a gyu- lai festőművész kiállítását. _ k. e. Kaszaper fejlődéséért Kaszaper a dél-békési régió egyik legdinamikusabban fejlődő települése. A gazdálkodás stabilitását jelzi, hogy az elmúlt években jelentős beruházásokkal gazdagodott a község infrastruktúrája. Az ön- kormányzat a nyáron valamennyi intézményét felújította, és idén is átvállalják a gyermekek menzai étkezésének költségeit. A könyvtár egy központi pályázat segítségével 200 ezer forintot nyert könyvállománya fejlesztésére. Az egészséges életmód színterének biztosítására, 65 millió forintos beruházásként, sportcsarnokot kívánnak építeni. A cél érdekében pályázatot nyújtottak be az ISM-hez, jelenleg az elbírálásra várnak. Befejezéséhez közeledik a régi posta épületében kialakított három szociális bérlakás építése, melyhez szintén pályázaton nyertek pénzt._____________________________________no Okányi óvodások Okányban 92 gyermek jár a helyi óvodába. Közülük tizennégy gyermek dupla létszámnak számít, akik után kiegészítő normatívát vehet igénybe az intézmény. A szociális állapotok figyelembevételével elmondható: huszonkét óvodás hátrányos helyzetű, harminckét gyermek pedig nagycsaládos. Az előző tanévben az okányi óvodában huszonkilenc gyermek „végzett”, ők most ősztől már iskolába járnak. A nemrég indult tanévre harminckilenc új óvodást írattak be szüleik. A 3-6 évesekkel foglalkozó okányi oktatási intézmény összesen tizennyolc embernek ad munkát. Közülük nyolcán óvodapedagógusként, tízen tech- nikai dolgozóként tevékenykednek. ____________m Is kola-összevonás Ványán? Elképzelhető, hogy Dévaványán rövid időn belül összevonják a Ványai Ambrus Általános Iskolát az Eötvös József Gimnázium és Szakképző Iskolával. Az is megtörténhet ugyanakkor, hogy a két intézmény továbbra is önálló marad. A legutóbbi testületi ülésen az Eötvös József Gimnázium és Szakképző Iskola beszámolójának tárgyalásakor az egyik képviselő vetette fel a két ön- kormányzati oktatási intézmény összevonásának szükségességét. A város vezetői úgy döntöttek: a novemberi képviselő-testületi ülésig szakértőkkel megvizsgáltatják a két intézmény összevonásának előnyeit és hátrányait pénzügyi-gazdasági téren, majd ezt követően kerül ismét terítékre a téma. _____ m Út építés Nagykamaráson Régi vágya teljesült Nagykamaráson a Kinizsi utca lakóinak. Immár másodszori pályáztatás után a napokban befejeződött a szilárd burkolatú közút építése. A kivitelezést a Hódút Kft. végezte, amely a lakosság megelégedésére szolgált. A több mint 23 millió forintos beruházáshoz a központi útalaptól 11 millió, valamint a megyei területi kiegyenlítésre szánt pénzből ötmillió forint támogatást kapott az önkormányzat. A különbözetet a község saját erőként biztosította, melyből a lakossági érdekeltségi hozzájárulás családi házanként 30 ezer forint. Mint azt Hoffmann Andrásné jegyző elmondta, az érintett családok elismerésre méltóan álltak a közút megvalósításához, és a legtöbben mára befizették a hozzájárulást.______________________________iy Eg észségügyi helyzet Zsadányban Zsadányban a leggyakrabban a keringési rendszer megbetegedéseivel (magas vérnyomás, érelmeszesedés), anyagcsere-betegségekkel (cukorbetegség), rosszindulatú daganatos, tüdő- és reumatológiai betegségekkel keresik fel a helybéliek a háziorvost. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen is felvetődött: ezeknek a betegségeknek a nagy része elkerülhető lenne, ha a betegek elfogadnák az orvos tanácsait; kerülnék a dohányzást, az alkoholfogyasztást, valamint koleszterin- és cukorszegény ételekkel táplálkoznának. Sokan csak a baj bekövetkeztekor próbálnak azonban változtatni életmódjukon. _________________________________________ia