Békés Megyei Hírlap, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-04 / 206. szám

6. OLDAL - 2001. SZEPTEMBER 4., KEDD A SZÁMÍTÓGÉP ÉS A TÁVKÖZLÉS VILÁGA I hírlap Adatbázis Internetező munkanélküliek Az egyre színesebb és változatosabb weboldalak, valamint a munkanélküliek számá­ra létfontosságú információkat szolgáltató on­line álláshirdetések jelentős löketet adtak az internethasználatnak, a dotcom csődhullám és a gazdasági visszaesés ellenére is. Jupiter Media Metrix felméréséből kiderül: idén júliusban a neten szörfölők átlago­san 30,1 százalékkal töltöttek több időt a weben, mint egy évvel ez­előtt; ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok lakosságának össztelje­sítménye tavaly júliusban 90, idén 117,1 milliárd internetes perc volt. Ez az adat egy internetezőre kivetítve úgy néz ki, hogy a tavaly júli­usban még 18,7 órát on-line állapotban eltöltő áüagfelhasználó idén már 20,7 órát volt fenn a neten. Az intemeteléréssel rendelkező ház­tartások aránya a tavalyi 52 százalékról idén júliusra 58 százalékra nőtt. A Jupiter szerint a leggyakrabban az internetes portálokat, a szolgáltatásokat nyújtó és a közösségi webhelyeket látogatják. íriszletapogatás útlevél helyett Talán nem is olyan sokára határátlépéskor megszűnnek az útlevél­kezeléssel eltöltött hosszú percek és a kígyózó sorok. Az EyeTicket és az Internaüonal Air Transport Association által kipróbált mód­szer az egyetlen pillantással teljesíthető ellenőrzést ígéri. Digitális kamera segítségével ellenőrzik az íriszt, amely minden embernél egyedi, tehát alkalmas a személyazonosításra. Az EyeTicket által ki­dolgozott szoftver az írisz képét az adatbázisban hozzárendeli az utazó útlevélszámához vagy a légitársaság által kibocsátott törzs- utas-azonosítóhoz, így azonosítja az utasokat. A cég szerint a tech­nológiát a csomagok kezeléséhez, gépkocsikölcsönzéshez, valamint a szállodai bejelentkezésekhez is lehet alkalmazni. Az első nagyobb szabású teszteket az angliai Heathrow repülőtéren kezdték meg két­ezer amerikai polgár részvételével. A brit hatóságok által egyszer már ellenőrzött utasoknak á heathrow-i útlevél-ellenőrzésnél már csak egy digitális kamerába kell nézniük, ahol az EyeTicket szoftve­re íriszképük alapján azonosítja őket. Cyberpad a parkban Nem szenvedhet késedelmet egy üzleti levél elkül­dése, amely az éppen kigondolt zseniális ötletet tar­talmazza? Egy park kellős közepén sétálunk, mobil- telefon nélkül? Semmi gond. Itt a webpad. Köny- nyebbé válhat az élet, legalábbis Bury St. Edmunds lakói számára, hiszen a nagyközönség hirtelen tá­madt netezhetnékjét a világ első, internetkapcsolat­tal is ellátott ülőalkalmatossága elégíti ki. A szabványméretű barna padot összesen négy darab modemcsatlakozási lehetőséggel szerel­ték fel, amelyekhez a pihenők laptopjaikat csatlakoztathatják. A he­lyi önkormányzat a következő három hónap során a telefonhívás dí­jáért teszi lehetővé az internet elérését. A cyberpad sorsa nagyban függ a népszerűségétől, a vandáloktól, de a brit.időjárás is beleszól­hat a park „esetleges további elwebesedésében”. A berendezés védel­mét a parkot körülvevő csaknem öt méter magas kőkerítéssel, folya­matos parkőri felügyelettel és egy webkamerával akarják megoldani. Kutyaérzelmek emberi nyelven Az ember legjobb barátja a kutya - ez eddig sem volt titok. Ugyanak­kor az az eset is előfordulhat, hogy az átlagos ebtartó nincs egészen tisztában kedvence bajaival, lelkiállapotával, kedvével. Ezen segít a japán Takara és az Index Corp. közös fejlesztése. A csöppnyi digitá­lis nyakörv-kiegészítő elemzi a kutya hangjából kiérezhető érzelme­ket, amelyeket a gazdi a markában tartott képernyőről leolvashat. A Bowlingual nevű eszköz a kutya nyakörvén elhelyezett mikrofon je­leit feldolgozza és megállapítja az eb aktuális hangulatát, majd a ki­jelzőn megjeleníti vagy megszólaltatja azt. Az ehhez tartozó kifeje­zést kétszáz szavas beépített szótárából választja ki a készülék. A há­zi kedvenc kedélyállapotának elemzéséhez a Bowlingual eltárolja az adatokat, így a gazdi és kutyája közü tökéletesebb, harmonikusabb kapcsolat kialakításához a modern statisztikai módszereket is fel­használja. A Bowlingualt 2002 februárjában kezdik forgalmazni japánban, száz dollár körüli áron.__________________________■ Csevegj a Pannon SMS Chat-en! Augusztus 15-től új beszélgetési, szórakozási és információszerzési csatorna nyílt meg a Pannon előfizetők előtt. Mindazok számára, akiknek nélkülözhetetlen az állandó kom­munikáció lehetősége és nem riadnak vissza egy kis SMS-ezéstől, mostantól különféle chat-szobákban módjuk lesz kicserélni véle­ményüket, akár vadidegennel is. A Pannon GSM megnyitotta SMS Chat szolgáltatását, amely az interneten már bevált és megkedvelt chat-oldalak mintájára működik. A szolgáltatást bármely Pannon GSM ügyfél igénybe veheti, akár számlás szolgáltatással, akár valamelyik kártyás szolgáltatással rendelkezik és SMS-ezni tudó készüléke van. Nem kell mást ten­nie, csak regisztrálnia magát SMS-ben a Pannon rendszerében, majd egy becenevet választani 2-9 karakter hosszúságban és máris indulhat az üzengetés. Három különböző módon is kommunikálhat­nak az SMS Chaten tartózkodók: egyfelől a Pan­non GSM által létrehozott „szobák” valamelyiké­hez csatlakozva olyan témakörben cserélhetnek véleményt, mint pl. a mozifilmek sikere, az ext­rém sportokban való jártasság és a flört, amely ki­apadhatatlan és vitathatatlanul legnépszerűbb tárgyköre a fiatalok SMS topicjainak. Ha a szolgál­tató által felkínált témák egyike sem keltette fel az érdeklődését a chat-elni vágyónak, akkor saját szobát hozhat létre, ahová azt hív meg beszélget­ni, akit csak akar, de maximálisan 10 főt. Ennyien vehetnek részt egyszerre egyébként a pannonos témájú csevegésben is. De mindezek mellett lehe­tőség van arra is, hogy privát kommunikáljon két beszélgetőpartner. Többek között így új ismerke­dési „felület” is nyílt, hiszen pl. a „mutat PUTYI” üzenet elküldésével - ennek segítségével a rend­szer megmutatja a másik fél telefonszámát - „fel lehet térképezni” egy addig ismeretlen beszélge­tőtársat, akinek hozzászólásai különösen felkel­tették a figyelmünket. A szolgáltatást valószínűleg elsősorban a fiata­lok fogják kedvelni, de munkahelyi csoportok számára is nagyon hasznos lehet egy mobiltelefo­nos „e-mail group” felület létrehozása. A szolgáltatás számára küldött SMS bruttó 18 Ft-tal növeli meg a Pannon SMS Chat-elő számlá­ját, míg egy másik felhasználótól érkező SMS- üzenet díja bruttó 6,50 Ft. A rendszerüzenetek természetesen ingyenesek. Az SMS Chat-elés akár olyan szórakoztató is lehet, mint egy mozi­film, de mindenképpen olcsóbb, hiszen pl. 10 be­küldött és 50 fogadott SMS ára együttesen alig 500 Ft, vagyis nem éri el egy mozijegy árát. És bárhol használható! ■ On-line lakás Ausztriában Tizenkét partnerével közösen mutatta be a Cisco Systems (www.cisco.at) Ausztria első internetházát: http://www. ihome.at. Az épület legfontosabb funkciói - energiaellátás, világítás, fűtés stb. - az interneten át vezérelhetők, akár veze­tékes, akár mobiltelefonon keresztül. „Szeretnénk bizonyítani, hogy az internet sokkal több a világ­hálós böngészésnél a PC segítsé­gével” - jelentette ki Günther Brand, a Cisco osztrák vezér- igazgatója. Az iHome az első, előregyártott elemekből összera­kott internetház a világon. Köz­ponti „idegrendszere” a földszin­ti szerverszobában található. Az ADSL-vezeték révén az internet­ház mindig vonalban van. Ugyancsak a földszinten talál­ható a konyha és a nappali. Ez utóbbi falán helyezték el a home- managert, azt a központi érintő- képernyőt, amelyről valamennyi funkció kézzel is vezérelhető, programozható, egyúttal inter­netes tartalmak is előhívhatók a világhálóról. A rádiós helyi-háló­zat (LAN) segítségével például a kertből is hozzáférhetők a külön­féle készülékek. A kert locsolásá­ra szintén az interneten át is pa­rancsot adhatnak a lakók, vagy pedig programozható a locsoló berendezés az időjárásnak meg­felelően, a meteorológiai jelentés­sel összhangban. A nappaliban tévékészüléket helyeztek el rádió­vezérelt billentyűzettel, settop- boxszal. Ily módon az internet­tartalom a képernyőre is hívható, kényelmesebb a száguldozás a világhálón. A házban felszerelt IP-tele- fonok lehetővé teszik az olcsó, csaknem ingyenes telefonálást a számítógépes világhálózat révén. A bejárati ajtónál webkamerát he­lyeztek el, bármikor megtekinthe­tő, mi történik kívül. Az első eme­leten vannak a háló- és gyermek­szobák, valamint az otthoni mun­kahely, a home office. A hálószo­bában ugyancsak van egy rádió­vezérelt billentyűzet, egy lapos képernyő a falon; amelyre web- tévéműsorok, filmek hívhatók le a hálózatról, továbbá integrált DVD-lejátszó. A ház különféle funkciói természetesen erről a billentyűzetről is vezérelhetők. A gyerekszobákban ugyancsak föl­szereltek webkamerát, és ott he­lyezték üzembe a nagy tudású multimédia-PC-t. A behálózott internetház szervere gyárilag előre progra­mozott funkciókat is őriz, ame­lyek bármikor megváltoztatha­tók. A lakók távollétében (pl. külföldi szabadság idején) a ház képes látszólag ugyanúgy mű­ködni, mintha laknák. Véletlen- szerű időpontokban gyulladnak föl és alusznak ki a lámpák, lát­hatatlan kezek fölhúzzák-le- eresztik a rolókat, a kert megön­tözi önmagát... Ha meg otthon vannak a lakók, akkor például a „Jó reggelt!” program bekap­csolja a kávéfőzőt, a kenyérpirí­tót, a rádió reggeli híreit. A Cisco-mérnökök és más közre­működők tervei alapján máris nyolc internetház működik a vi­lágban. Az osztrák mintaépület 2,4 millió schillingbe (kb. 45 millió forint) került. ■ StarOffice 5.2 a Pentagonban Az Amerikai Egyesült Államok hadügyi információs rendszerek ügynöksége, a védelmi miniszté­rium parancsnoki, irányítási, kommunikációs, számítástechni­kai és hírszerzési rendszerének felügyeletéért felelős hivatala 25 ezer személyi számítógépére te­lepítteti a StarOffice 5.2, több­platformos irodai szoftvercsoma­got. A termék használata ingye­nes, bárki letöltheti a www.sun. com/staroffice címről. A Sun Microsystems és a Linux-felhasználók Magyaror­szági Egyesülete (LME) bejelen­tette: már készül a StarOffice to­vábbfejlesztett, OpenOffice iro­dai programcsomag magyar nyel­vű változata. A fordítás kiterjed a menü, a súgó, a helyesírás-el­lenőrzés funkcióira, továbbá kü­lön csapat dolgozik az MS Office- fájlok minél tökéletesebb konver­tálhatóságán. Az OpenOffice programcso­mag magyar nyelvű változata is ingyenesen lesz elérhető tet­szőleges számú felhasználó számára. ■ Chip-csup PÁLYÁZAT. Híreink szerint Stumpf István kancelláriami­niszter és Sík Zoltán informati­kai kormánybiztos szeptember 30-án az Informatikai Kor­mánybiztosságon hirdeti ki a Széchenyi-tervben ez év máju­sában meghirdetett, a civil szervezetekre vonatkozó infor­matikai pályázat eredményét. EGYÜTT. A Panasonic és NEC fejlesztési együttműködési megállapodást írt alá mobiltele­fonnal kapcsolatos technológiá­ik és termékeik globális fejlesz­tése céljából. A mobiltelefon­piac és az internet egybeolva­dása, a nagyobb kapacitású és nagyobb sebességű hálózatok megjelenése új médiumok és technológiák kialakulásához vezetett, s rengeteg új üzleti le­hetőséget teremtett a kialakuló- félben lévő mobil-multimédia piacon. REKORD. A Fujitsu kutatói új technológiát fejlesztettek, amely több mint 100 Gbit adat tárolását teszi lehetővé egy négyzethüvelyk merevlemez­felületen. A rekordsűrűség 100 GB-os, 2,5 hüvelykes, hordozható PC-kben használ­ható merevlemezes meghajtók bevezetését teszi lehetővé. NYERESÉG. A hálózatintegrá­tor belga Telindus MV idén ala­pított magyarországi leányvál­lalata az idén 300 millió forint árbevétellel számol, és már az első évben nyereséget remél - közölte Bata Miklós, a Telindus ügyvezető igazgatója. VÖRÖS FÉREG. A Microsoft szeretné csökkenteni a Code Red-féle féregvírusok veszélyét, ezért olyan új, ingyenesen le­tölthető védelmi programokat készített, amelyek a technikai­lag kevésbé szakértő szerver­és asztaligép-tulajdonosok szá­mára könnyíti meg a biztonsá­gosabb üzemeltetést. MP3. Több mint 50 kiadó és jogtulajdonos indított együttes támadást az internetes zeneter­jesztő MP3.com ellen egy New York államban beadott perben. NINTENDO. A Nintendo beje­lentette, hogy a dátumokra , igen érzékeny, és az év legfon­tosabb értékesítési időszaka­ként számon tartott késő őszi vásárlási szezonban mintegy két héttel elhalasztja GameCube játékkonzoljának bemutatóját. LEÉPÍTÉS. A Lucent már többször közölte, hogy leépíté­seket tervez, a vállalat most pontos ütemtervet adott ki, a végeredmény lehangoló, az alkalmazottak felének el kell hagynia a céget. ___________■ Ka lapács alatt a világhírű kávéfőző Plasztikkártya a neten A bankkártyákkal történő távoli fizetés messze a legelterjed­tebb fizetési forma az interneten. A magas költségek, a nagy­arányú visszaélések és a kötöttségek miatt azonban egyálta­lában nem ez a legelőnyösebb megoldás. Az alternatív fizeté­si rendszerek térhódítását a banki érdekek és a bankkártyák elterjedtsége igen erősen befolyásolják - írja tanulmányában a Dotkom Internet Consulting. A világ első élő webes közve­títésének hallgatag, mégis te­vékeny résztvevője, egy kávé­főző került kalapács alá az eBay aukciós portálon. A cambridge-i egyetem számí­tástechnikai laboratóriumá­nak állandó lakója, a Trojan Room dísze végül 4767 dollá­rért a német Spiegel Online tulajdona lett. A kávéfőző 1991-ben - vagyis még a Web létrejötte előtt - kezdte különleges karrierjét az ATM (Asynchronous Transfer Mode) hálózati technológia jóvoltából. Az egyik programo­zó ugyanis megunta, hogy va­lahányszor felfrissülésre vá­gyik, mindannyiszor üres a ká­véfőző. A megoldás: digitális kamerával, hálózaton át tartot­ta szemmel a kávékészlet szint­jét. Az erre való szoftverrel a zártkörű „kávéklub” tagjai is áttekinthették a kávéhelyzetet. Később már a weben át közve­títették a képet: megnyitották az XCoffee weblapot. A legutol­sóként alkalmazott Krups ProAroma kávéfőző végül egy költözködés miatt márciusban nyugdíjba vonult, bár hírek szerint új kávégép beszerzése várható, mivel túlságosan messze van a sarki presszó. A Spiegel Online azonban nem akarta veszni hagyni a legen­dás edényt, sem a funkcióját, s azt ígéri, hogy hamarosan is­mét élőben láthatják az érdek­lődők - persze bizonyos kisebb javítások után, mert ereszti a vizet, és el van vágva a tápveze­téke. ■ Az ActivMedia felmérése szerint a bankkártyával lebonyolított tranzakciók az internetes fizeté­sek 98,5 százalékát teszik ki. A GartnerGroup adatai szerint ez a részesedés 92 százalék. Bár az elemző cégek az alter­natív fizetési formák terjedése mi­att az on-line bankkártyahaszná­lat csökkenését várják, valameny- nyien egyetértenek abban a kér­désben, hogy rövid távon a kár­tyás fizetés megőrzi vezető szere­pét. Hosszabb távon várhatóan az elektronikus tárca (electronic wallet) kerül az élre, azonban az eddigi tapasztalatok szerint ez a váltás még jó időbe telhet. Az on-hne bankkártyás fizetés széles elterjedtségét annak kö­szönheti, hogy a fejlett országok­ban a bankkártyák már régóta erősen beépültek az emberek éle­tébe. A készpénzkímélő megol­dás a vásárlónak negyven éve nagy kényelmet nyújt a POS (Point Of Sale) termináloknál, illetve pénzfelvételkor. Az elektronikus kereskedelem indulásakor az új médiumra új fi­zetési formát kerestek. Ekkor in­dultak el az elektronikus pénzt alkalmazó rendszerek. Ezzel pár­huzamosan azonban a bankkár­tyás fizetés teret nyert, mivel a MO/TO rendeléssel analóg mó­don, a kártyaszám, illetve a kár­tyához tartozó egyéb adatok (név, típus, lejárat) megadásával a fize­tési folyamat elvégezhető. Az on­line bankkártyás fizetések aránya az Egyesült Államokban lényege­sen magasabb, az internetezők több mint hetven százaléka vásá­rolt már bankkártyával. A bankkártyás fizetésekkel kapcsolatos legnagyobb problé­mát a gyakori visszaélések okoz­zák. A kártyabirtokosok jelentős része azért nem használja kártyá­ját on-line fizetésre, mert fél az esetleges visszaélésektől. Az EU területén a bankkártyás visszaélé­sek száma 2000-re 50 százalékkal nőtt, így az illegális tranzakciók 600 mülió eurót tettek ki. Az általánosan használt SSL- protokoll a kommunikációra megfelelő védelmet nyújt, azon­ban a bankkártyával kapcsolatos adatok tárolását nem szabályoz­za. A kártyatársaságok ugyan tá­masztanak adatbiztonsági kritéri­umokat a kereskedő szerverét il­letően, azonban ezek nem bizo­nyulnak elegendőnek. Hackerek egy-egy támadás során több tíz­ezer bankkártya adataihoz jutnak hozzá. A visszaélések a kereske­dőt sújtják leginkább. Bankkár­tyás csalás esetén a kereskedőnek a szóban forgó összeg megtéríté­sén túl a kártyakibocsátóknak is magas díjat kell fizetniük. A Visa és a MasterCard igen szigorú sza­bályzata szerint, amennyiben a tranzakciók összértékének 2,5 százalékát eléri a visszatérítések száma, úgy a kereskedőnek több ezer dolláros díjat kell fizetnie. ■

Next

/
Thumbnails
Contents