Békés Megyei Hírlap, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-24 / 223. szám
AKTUÁLIS 2001. SZEPTEMBER 24., HÉTFŐ - 7. OLDAL IMS MEGYEI HÍRLÁP „Anyukám! Mindenki jobb helyre ment, az égbe mentek, ugye?!” A támadás kitépte minden amerikai szívét Barabás Jutkára még sokan emlékeznek Békéscsabán. A hetvenes években hagyta el Magyarországot, Svájcban szerzett diplomát, jelenleg Hawaii szigetén, Honoluluban él, az Amerikai Egyesült Államok polgára. Az elmúlt években többször hazalátogatott, lapunkban olvashattak kalandos életútjáról, világnézetéről, írói munkásságáról, üzleti vállalkozásairól. A mostani interjúhoz a szeptember 11-ei terrorcselekmények „szolgáltatták” a témát.- Kedves Jutka! Az Amerika elleni támadás az egész civilizált, szabad világot megrázta. Ezekben a rendkívüli lelkierőt, önfegyelmet követelő napokban együtt érez Veletek minden normálisan, felelősen gondolkodó ember. Egy ilyen tragikus esemény mindig tükröt tart elénk, alkalom a számvetésre. Belém hasított rögtön a bűntudat, hogy milyen régen írtam Neked...- Én sem gondoltam volna, hogy ilyen tragikus események miatt vesszük fel ismét a kapcsolatot. Senki sem gondolta!- Közeli ismerőseid is áldozatul estek a New York-i vagy a washingtoni támadásnak?- Elrettentő, milyen sokan! Mivel a Writers in Exile American Branch (Száműzetésben élő írók amerikai tagozata) tagjai főleg New Yorkban laknak, iszonyú kimondani is, a szó szoros értelmében eltűntek a föld színéről... Két ember különösen közel állt hozzám, mintha csak a testvéreim lettek volna. Innen, Hawaiiból is kilenc embert vesztettünk el, kettő személyes ismerősöm volt, egyik a pittsburgi gépen utazott...- Jutka! Ami történt, megváltoztatta az életeteket...- Kimondhatatlan, milyen iszonyú tragédia... Kitépte minden amerikai szívét. Attól az apokaliptikus pillanattól fogva a mi életünk örökre megváltozott. Olyan drámai napokat éltünk át és élünk át, amilyenekhez kevés hasonló akad a világtörténelemben. Sokan szüleiket, gyermekeiket, szeretteiket gyászolják. Ezek a szörnyű napok mindnyájunkat rettenetesen megviseltek. Helyzetünket és lelkiállapotunkat legjobban talán a következő szavak jellemzik: horror, félelem, hihetetlenség, kiszolgáltatottság, borzalom, lélekbe vágó fájdalom, kétségbeesés, kilátástalanság, sira- tás, rettegés, gyász, szenvedés, már hangtalan sikolyok az ég felé, imádság, könyörgés.- Te hol voltál azon a borzalmasnapon, és hogyan értesültél a támadásról?- Azon a kedden is, mint minden reggel, leültem a computeremhez, hogy elkezdjem a munkát. Átnéztem az e-maileimet. Egypár jött New Yorkból is, átfutottam őket. Halottak leveleit olvastam! Drága barátaim sorait, akiket már soha nem fogok viszontlátni. Aztán jött egy e-mail Svájcból: Nézd a tévét! Rettenetes dolog történt! Rohantam a tévéhez, és akkor döbbentem rá, hogy azoknak a rettenetes halálát nézem, akik olyan közel álltak hozzám. Jöttek a telefonhívások, de beszélni senki sem tudott... A bénultságból az rázott fel, hogy itt, nálunk is elkezdtek sivítozni a szirénák, tűzriadó volt.- Honolulu legmagasabb épületének 35. emeletén laksz. Azt mondtad régebben,,,csak” három dolog lehet veszélyes: a hurrikán, a földrengés és a szökőár...- Tévedtem... Amikre régebben olyan büszke voltam, a felhőkarcolók, most még a vesztünket is okozhatják. Amikor a szirénák megszólaltak, azt hittem, bennünket is megtámadtak vagy meg fognak támadni. S nem azt tettem, amit ilyenkor szokás, hogy lerohanok a lépcsőn, hanem leültem a computeremhez és akinek csak tudtam fejből a címét, annak búcsúlevelet írtam.- Tűzriadó volt ,vagy más okból szóltak a szirénák?- Valóban tűz ütött ki a 30. emeleten, de ma sem tudjuk, miért. Ez hír lett volna békeidőben, de most senki sem törődött vele. Egyetlen szóval sem említették az újságokban sem. Egyébként nincs a toronyházban önműködő tűzoltó készülék, komolyabb tűz esetén semmi lehetőségem nem lenne, hogy lejussak a 35. emeletről. Most nagyon fájón értettem meg, hogy az egyetlen út a lángokból, a kimondhatatlan szenvedésből az épületből való kiugrás. Valahogy lejutottam.- A környezetedben élő amerikaiak hogyan reagáltak a terrorcselekményekre?- Az emberek úgy jár- tak-keltek az utcákon, mintha merev álarcot viseltek volna, szinte egymásba ütköztek. Az első napon nem is mertünk egymás szemébe nézni. Mindenki csak sírt, magában. Láttam nagy, erős katonákat sírni, mintha védtelen kisfiúk lettek volna. Első nap elképzelhetetlen káosz volt. Az élet teljesen megállt. Minden üzlet rögtön bezárt, ami egész évben csak egyszer, karácsony napján történik meg. Hirtelen fegyveres katonák álltak mindenütt, a repülőterek bezártak, mindenki ott ragadt, ahol éppen volt. A legrettenetesebb a nagy csend volt. Mi nagyon hozzá vagyunk szokva a repülőgépek örökös dörmögésé- hez, mivel itt, előttünk zajlik az egész légi közlekedés. A máskor oly vidám szigetre halotti csend borult. A lelkünkre is. Rengetegen mentek a templomba, még azok is, akik nem vallásosak. Az emberek tétlenül ültek órákig, később próbáltak segíteni, vért adni, zászlót keresni. A legnehezebb volt a gyerekeknek megmagyarázni, hogy mi történt. Soha nem fogom annak, a talán hatéves kisfiúnak a sírós hangját elfelejteni, aki az anyjába kapaszkodva újra és újra azt kérdezte: „Anyukám, ugye, most mindenki jobb helyre ment, most mindenki az égbe ment, ugye, Anyuka?” Mintha egy görög tragédiát éltünk volna, élnénk át. Vagy egy rémálmot, amelyből már nincs felébredés.- Az élet azonban megy tovább. Bármilyen nehéz, talpra kell állni.- Amikor újra kinyitottak az üzletek, a bankok, úgy estünk egymás karjába, még azok is, akik csak látásból ismerik egymást, mint a családtagok. Ha ismerősök találkoznak, szívszaggató jelenetek játszódnak le. Fényképeket vesznek elő és mutogatják egymásnak eltűnt szeretteiket. Még ma is beszéltem telefonon az egyik ismerősömmel, aki a mondat közben elsírta magát. Talán soha nem fog ez az iszonyatos seb begyógyulni. Tény, hogy az életünk az egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott; de az is igaz, hogy valóban talpra kell állni.- Mire számítanak az amerikaiak, mit lép a Bush-kormányzat?- A békéből hadiállapotba kerültünk. S ez nekünk, szigetlakóknak rengeteg bajjal jár, mert majdnem mindent repülőgépen hoznak, visznek. Még ma, szeptember 19-én sem vett fel a posta levelet Európába. Hawaiit nagyon gyorsan el lehet vágni a világtól, és ezért is félünk. A fenyegetés, a veszély még nem múlt el. Nem tudjuk, hogy honnan jöhet, de minden újság írja, hogy jöhet újabb támadás. Honolulu katonailag talán egyik legfontosabb helye a világnak. Sokan mutogattak a hegyek felé, ahonnan 1941. december 7-én a japán bombázók jöttek. De honnan várható most a támadás?!- Mi okozza a legnagyobb nehézségeket - ha egyáltalán lehet így rangsorolni -, amikkel most meg kell birkózni?- Soha nem gondoltam volna, hogy itt, az Egyesült Államok kis szigetén, amely az otthonom, valaha is ki fogják mondani, hogy hadiállapotban vagyunk. Jó barátaimat behívták hadiszolgálatba, a gazdasági életünket összetörték, elvették tőlünk, ami a legfontosabb az ember életében, a békét. Kétséges jövőbe tekintünk. Félünk, de próbáljuk a régi hétköznapjainkat élni. Persze, a hétköznapok már soha többé nem lesznek ugyanolyanok, mint voltak, mert a történelem egyik legbrutálisabb támadása érte az Egyesült Államokat békeidőben. Mintha óriási súlyt cipelnénk a hátunkon. Elfogyott a remény,, hogy valakit is élve megtaláljanak a romok alatt. Ezzel a tudattal nem nagyon tudok megbirkózni. A gazdaságunk is rettenetesen szenved, el is bocsátottak sok embert. Különösen a légi közlekedés meg a turizmus sínyli meg a történteket. A híres Waildki Beach, ahol óriási tömeg szokott összegyűlni, mindig vidám, nevető emberekkel van tele, most csendes, alig lézeng ott pár ember. Nagyon nehéz a szürke hadihajókat nézni a gyönyörű kék óceánon. Valahogy nem odavalók, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a védelmünkre szolgálnak. A fekvésünk és stratégiai jelentőségünk miatt elég veszélyeztetett helyen vagyunk. Újságaink ezt nem is titkolják.- Az egész világ együtt érez Amerikával; ezt megerősítik a hivatalos közlemények, és ami ugyanilyen fontos, mennek a személyes, baráti, családi levelek!- Nagyon fontos nekünk minden e-mail, minden szó a biztonságos, békés távolból nagyon jólesik. Itt, Hawaii szigetén vannak még páran Békés megyéből, mindannyiunknak jólesik az együttérzés, a szolidaritás. S még soká nem jön postai levél Európából, még az USA-ból se, csak e- mailen tudjuk tartani a kapcsolatot. Köszönjük, hogy velünk vagytok, szükségünk van minden jó szóra, együttérzésre, imádságra!- Mi pedig a megrázó beszámolót köszönjük. Szívből kívánunk sok erőt, önuralmat, türelmet, bölcsességet valamennyiőtöknek! NIEDZIELSKY KATALIN Jegyek kaphatók:- Békéscsabai Városi Sportcsarnok, WKt Békéscsaba, Gyulai út. Tel: (66) 429-429.- Diáktanya, Békéscsaba, Kinizsi u. Tel: (66) 445-509.- Békés Megyei Hírlap hirdetésfelvételi irodája, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Tel: (66) 527-217.- Magyar TáncSport Szakszövetség irodája, 1146 Budapest, Dózsa Gy. út 1-3. Tel: (1) 221-9269. Mxmmtéxitmi ét a Rtigivnáiía iéKgim&ivg&lmí Mttfittexg Ä KÖRÖS VOUtM PTT O.ASSYS Ahol úgy szállnak fel a helyi repülőgépekre, mint itt a hetes buszra Lidérces három hét a tengerentúlon A World Trade Center leégett tornyának maradványai immár örökre „bevonultak” a világtörténelembe Szadai László, a békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tanára három és fél hetet töltött Los Angelesben. Hátborzongató pillanatokat élt át a tengeren túli országban: egyik vasárnap földrengést, amelynek epicentruma alig 20 kilométerre volt tartózkodási helyüktől, aztán a szeptember 11-ei, keddi terrortámadást. Békéscsaba- Az Egyesült Államokban éjjelnappal szól a televízió. Mivel Los Angeles és New York között hat óra eltérés van, így, amikor azon a napon reggel hétkor felkeltem, azonnal hallottam, hogy mi történt. Los Angeles is teljesen megbénult. Akkor még nagyobb pánik tört ki, amikor a hírcsatornák bemondták, hogy az öt eltérített utasszállító közül az egyik Los Angeles felé tart. Később ez a hírforrás elhalt, nem beszéltek róla többet. Mindenki találgatott, hogy mi történt a géppel, volt, aki arra gyanakodott, hogy lelőtték.- Milyen változásokat tapasztalt a további napokon?- Később, bár nem uralkodott pánik, szerdán mégis teljes csend volt Los Angelesben is. Senki sem mozdult ki az otthonából. A nagy szórakoztató központok és vállalatok egy esteleges következő támadástól tartva bezártak. Az autók száma felére csökkent, de ez a légi közlekedés leállításával is magyarázható. Tudniillik, az amerikaiak úgy szállnak fel a helyi repülőgépekre, mint a békéscsabaiak a hetes buszra. Nekik természetes, hogy reggel elrepülnek San Franciscóba tárgyalni, este pedig haza. Épp ezért nem volt olyan szigorú biztonsági ellenőrzés a belföldi közlekedésben, mint a nemzetközi gépeken. Ezért téríthették el olyan köny- nyen a terroristák az utasszállítókat.- Hogyan gyászoltak az amerikaiak?- Péntek este nyolckor az ország egy emberként mozdult meg. Bőrszíntől, nemtől, fajtól, kortól függetlenül, kezükben égő gyertyával emlékeztek az emberek az áldozatokra a házaik előtt. Hosszú sorok kígyóztak azokon a helyeken, ahol vért lehetett adni, sőt, már elkezdték a gyűjtést az áldozatok családjai számára.- Hogyan utazott haza? Nagy volt a torlódás a reptéren?- Egész végig kétséges volt, hogy haza tudok-e jönni. A reptéren kedd déltől teljes hírzárlatot rendeltek el. Csak csütörtökön tudtam az illetékesekkel beszélni, de akkor is csak azt mondták, hogy pénteken érdeklődjek újra. Pénteken aztán ők hívtak telefonon, ez is a védelmi intézkedések része volt. Szombat reggel fél tízre kellett kiérni a reptérre. A szokásos beszállítás teljesen felborult, külön pavilonban kellett várakoznunk, onnan szállítottak busszal, egy- egy órás úton oda, ahol csek- keltek. Többször ellenőrizték az útlevelünket és a beszállókártyánkat. A gépre csak egy retikül nagyságú kézitáskát vihettünk fel, azt azonban nemcsak átvilágították, hanem egyesével át is nézték. A lányomnak benne maradt a manikűr ollója, és mivel az szúróeszköznek minősült, elvették és vissza se adták. Biztonsági okokból nem mondták meg, mikor indul a gép, időről időre újra rá kellett kérdeznünk. Tizenegy óra várakozás után szálltunk fel.- Mitől tartanak leginkább az Egyesült Államokban élők? Félnek egy újabb támadástól?- Nem is a támadástól tartanak leginkább, sokkal inkább a tőzsde esésétől és az ezzel járó gazdasági válságtól. Mindenki fél, hogy elveszíti a munkáját, sőt, a légitársaságoknál már létszámleépítésről beszélnek. FEKETE G. KATA Jutka nagyon büszke volt, amikor megkapta az ameri kai állampolgárságot
