Békés Megyei Hírlap, 2001. szeptember (56. évfolyam, 204-228. szám)

2001-09-15 / 216. szám

2001. Szeptember 15., szombat DIÁKKASSZA 9. OLDAL Sor áll az igénylőlapokért Összesítések szerint több mint 50 000 hiteligénylési csomagot vásároltak meg országszerte a diákok, melyből tízezret kitöltve, az adott felsőoktatási intézménnyel hitelesíttetve le is adtak. A héten 42 egyetemre, illetve főis­kolára települt ki a Magyar Posta, így a diákhitelt felvenni szándé­kozók kitöltött, hitelesített űrlap­jaikat akár itt is leadhatják. A hi­teligénylési csomag 300 forintért továbbra is csak a kijelölt 2520 postahivatalban vásárolható meg. A havi 10, 15, vagy 21 ezer forin­tos hitelt csak a felsőfokú tanul­mányokat folytató hallgatók ve­hetik fel, a hallgatói jogviszonyt, vagyis a beiratkozás tényét a ta­nulmányi osztályoknak igazolni­uk kell. A kitöltött űrlapokat a hallgatóknak a posta munkatársa előtt kell aláírni, ez - Szolnokról és Esztergomból származó infor­mációnk szerint - több helyen hosszadalmas sorban állást okoz. Az első tanulmányi félévre igé­nyelhető hitelkérelem december 15-ig bármikor benyújtható. Az a hallgató azonban, aki szeptember 15-ig megtette ezt, már október­ben hozzájuthat visszamenőleg pénzéhez. További információért kedvezményes tarifával hívható a 06-40-24-00-24-es kék szám. Bács-Kiskun megyében ed­dig körülbelül 2300 diákhitel­csomagot vásároltak meg a pos­tákon. Ezek közül szeptember 3-a óta, az első héten több, mint 300 kérelmet már be is adtak az igénylők. Gyöngyösön a diákhitel igénylő csomagot mintegy négyszázan vásárolták meg. Hatvan fölötti a nappalis, közel 100 a levelezős igénylő, a távoktatásban részesü­lők közül pedig 250-en vásárol­ták meg a nyomtatványokat. Esztergomban a főiskola hall­gatói közül eddig 70-80-an igé­nyelték a diákhitelcsomagot, ennyien kérték, hogy a főiskola igazolja tanulói jogviszonyukat. Tolna megye kijelölt postahiva­talain 486 diákhitelcsomagot ad­tak el eddig. Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében nagy az érdeklődés a di­ákhitelek iránt. Augusztus 27-től szeptember 11-ig összesen 2053 diákhitelcsomagot vásárol­tak meg és ebből kitöltve 343-at adtak le. Szolnokon, az 1-es számú főpostán ugyanebben az időszakban 541 diákhitelcso­mag kelt el, és 155-öt fogadott be a posta. PÉLDA A DIAKHITEL TORLESZTESERE HAVI 80 OOO FT BRUTTÓ BÉR HAVI 120000 FT BRUTTÓ BÉR FOLYÓSÍTOTT hitel ÖSSZEGE HAVONTA 21000 Ft : 21000 Ft 5 ÉV ALATT ÖSSZESEN FELVETT HITEL 1248 000 Ft 1248 000 Ft TÖRLESZTÉS IDEJE 23 év 15 év A VISSZAFIZETENDŐ TELJES ÖSSZEG 2424000 Ft 2156000 Ft Forrás: 0HK | Mi az, amire,igazan pj vagys?: Milliárdok jutnak a felsőoktatásra Épülő campusok, bővülő karok, több kollégium A kormány tervei szerint minden lehetőség adott arra, hogy Magyarország a következő tíz évben Európa kiemelkedő tudo­mányos centruma lehessen. Hogy a remények valósággá vál­hassanak, az elkövetkező években mintegy 100 milliárd forint értékű beruházásokra van szükség, melynek keretében új ok­tatási épületek, kollégiumok, könyvtárak, informatikai köz­pontok épülhetnek. Egyetemváros épül Kaposvár Hatmilliárd forintos beruházás kezdődik az idén a kaposvári egyetemen. A tervek szerint a pe­dagógiai kar 2004-ig, a társada­lomtudományi pedig valamivel később épül ki a campuson. A di­agnosztikai központ mellett kap helyet az onkoradiológiai labora­tórium, amely összefüggésben áll a két új szak - táplálkozástudo­mányi és környezetvédelmi - te­vékenységével. Világbanki hitel­ből 20 millió dollárra számít az in­tézmény, de a tervekhez saját for­rásokat is biztosítani kell. Á beru­házáshoz az Egészségügyi, vala­mint a Földművelésügyi Minisz­térium támogatását már korábban elnyerték. Az infrastrukturális be­ruházások közül a multifunkcio­nális hallgatói központ kiépítésé­re, valamint az oktatási és ehhez kapcsolódó szolgáltatói helyek ki­alakítására 4 milliárd forintot használnak fel. Az informatikai fejlesztések 390 millió forintba kerülnek. A tervek szerint a Kaposvári Egyetem főiskolai karain új alap­szakok indulnak. 2002-től jelent­kezhetnek a diákok vizuális kom­munikáció, tanári, terület- és vi­dékfejlesztési, színész és látvány- tervezői, valamint informatikusi szakokra. Egy évvel később indul a külgazdasági, az idegen nyelvi ügyintézői, az ifjúságszervezői és az idegenforgalmi szakmene­dzser szak. 2004-től képeznek Ka­posváron dramaturgokat is. A gazdaságtudományi karon gazda­sági mérnöki, folyamatmérnöki, agrárinformatikusi, terület- és vi­dékfejlesztési, pénzügyi, marke- ting-szakmenedzseri és térségfej­lesztési menedzseri szak indul 2002 és 2003 között. A pedagógiai főiskolai karon évek óta változatlan a kollégisták száma. Idén 491-en jelentkeztek, de csak 346 hallgatót tudnak a két diákszállón elhelyezni. Az állat- tenyésztési kar kollégiumában 296 ágy áll az egyetemisták ren­delkezésére évek óta. Ezen felül a városban bérelnek még 34 helyet. Az egészségügyi főiskola szállója 162 fiatalt tud fogadni. Üzleti tudományok Tatabánya A Modem Üzleti Tudományok Fő­iskoláján kilenc éve még csak 84- en tanultak. Ma 2000-en, a kihe­lyezett budapesti, székelyud­varhelyi, dunaszerdahelyi tago­zattal együtt 3500-an. Az alapítvá­nyi főiskola az anyaépületen kívül négy éve beköltözhetett a szom­szédban megszüntetett Arany-is­kolába is. Itt, a „B” épületben egy 300 személyes nagyelőadót alakí­tottak ki. Tavaly 120 millió forintot költöttek egy új szint felépítésére, és a számítástechnikai kabinet működésére. Az idén 40 millió fo­rintért elkészült az elegáns multi­funkciós tér. Ez a város leg­nagyobb konferenciaterme. Az „A” épületben található az egyik kollégium. Minden szobájá­ba bekötötték az internetet 2,5 millió forintért. Két kollégiumi épületben összesen 350 hallgató­nak jut férőhely. Mindegyik telt házzal üzemel, így csaknem szá­zan kénytelenek más lakhatási megoldást találni a városban. Több a hallgató Esztergom A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán az idén új szakok nem indultak, de a 2001/2002. tanévben többen ta­nulhatnak, mint tavaly. Az első évfolyamra az idén 23 százalék­kal többen járhatnak, mint az elő­ző évben. A főiskolán összesen 665 nappali tagozatos hallgató kezdi meg a napokban tanulmá­nyait, mellettük közel 300-an táv­oktatásban vesznek részt. A fő­iskola két kollégiumi épülete 285 tanulót fogad.Az intézményben az elmúlt két évben 46 millió fo­rintot költöttek a fűtés korszerűsí­tésére, egyéb javítási munkára. Borászati kisüzem Kecskemét A 2000. január 1-jén három intéz­mény integrációjával létrejött kecskeméti főiskolán tavaly au­gusztusban új kollégiumot avat­tak. A beruházás 652 millió forint­ból valósult meg. Idén júniusban elkezdődött egy újabb kollégium építése, ami 840 millióba kerül, és jövő márciusban adják át. A kollé­giumi férőhelyek száma jelenleg 1056. Kecskeméten több mint egy­milliárd forintos beruházással környezettudományi és informa­tikai beruházások zajlanak, ener­giaracionalizálásra ebben az év­ben 52 millió forintot fordított az intézmény. Ezen túl egy borászati kisüzemet is átadtak, a beruházás összege 19 millió forint volt. A tanítóképző, valamint a ker­tészeti karon tavaly és idén új szak nem indult. A műszaki kar tavaly két új szakkal bővült: a lo­gisztikai menedzserasszisztens-, illetve a gépipari mérnökasszisz­tens-képzéssel. Könyvtárbővítés _____________Szolnok____________ A szolnoki főiskolán az elmúlt esztendők legjelentősebb beruhá­zása a könytár jelenleg is folya­matban lévő bővítése, amelyre harmincmillió forintot fordított az intézmény. A munkálatok várha­tóan még idén decemberben befe­jeződnek. A 2001/2002-es tanév­ben a főiskolán új szak nem in­dult. A hallgatói önkormányzat tájékoztatása szerint a nappali ta­gozatos diákok közül évek óta kö­rülbelül hétszázan kapnak kollé­giumi ellátást, s ez a szám idén is csak kis mértékben változott. Tájgazgálkodás Mezőtúr Mezőtúron, a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Főiskolai Karán - ahol összesen 1287-en ta­nulnak nappali és levelezős kép­zésben -, nagyobb mértékű beru­házásra nem volt lehetőség az utóbbi években. Tavaly azonban korszerűsítették a tanügyi és a kollégiumi épületekben a fűtés- rendszert és jelenleg is folyik a tornacsarnok felújítása, illetve a kollégiumokban az ablakcsere. A főiskolai karon tavaly indult a táj­gazdálkodási mérnökképzést, idén viszont nem indítottak új szakot. Az intézmény három kol­légiumában összesen 420 férő­hely van, amit maximálisan ki is használnak. Késedelmes beruházás Jászberény A Szent István Egyetem jászberé­nyi főiskolai karán az elmúlt években nagyobb jelentőségű be­ruházást, fejlesztést nem hajtot­tak végre. Á karbantartási és a szükséges felújítási munkálato­kon túl három évvel ezelőtt 2-2,5 millió forintos ráfordítással újítot­ták fel a felsőoktatási intézmény sportpályáját. Az intézmény a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól használatra kaphatta meg a főis­kola mellett lévő egykori MHSZ- épületet, melyet alkalmassá tettek az oktatásra. Nagyszabású tervek születtek a 21. század igényeinek, elvárása­inak megfelelő új könyvtár, illetve új sportcsarnok építésére, de a vi­lágbanki támogatás elmaradása miatt ezek az elképzelések kútba estek. Jászberényben a négy alap­szak mellett - tanító, könyvtáros, művelődésszervező, szociálpeda- gógus - idén tavasszal gyakorlat- vezető tanítói továbbképzési sza­kot indítottak, már végzett peda­gógusok számára. Az intézmény kollégiumában 276 férőhely van, a kihasználtság folyamatosan száz százalékos. A főiskola kollégiuma a nappalis hallgatók 30-40 százalékát tudja fogadni, sok esetben jogos felvéte­li kérelmeket is el kell utasíta­niuk. A kollégium bővítésére egy­előre nincs esély, csak abban az esetben számíthatnak fejlesztés­re, ha támogatáshoz jut a Szent István Egyetem. Tanpince Gyöngyös A Szent István Egyetem gyöngyö­si főiskolai karán két nagyobb be­ruházás folyik, melynek 30 száza­lékát PHARE-támogatásból, a fennmaradó részt saját erőből fi­nanszírozzák. Ezek egyike az épí­tés alatt álló tanszálló, a másik lé­tesítmény pedig a hamarosan el­készülő új tanpince. A főiskolán az idén ugyanannyi szak indul, mint tavaly, és sajnálatosan nem lett több kollégiumi férőhely sem. Ez utóbbi arányaiban rendkívül kedvezőtlen, hiszen a férőhelyek száma nem éri el a nappali tago­zatos hallgatók létszámának 15 százalékát. Gyógypedagógiai szak Baja Az Eötvös József Főiskolán az elő­ző tanévben pályázati pénzekből 8 millió forintot fordíthattak infor­matikai fejlesztésre, az intézmény költségvetéséből évente 4-5 millió jut felújításokra. Jelentős beruhá­zás volt az évekkel korábban be­zárt, tavasszal átadott 25 férő­helyes kollégium felújítása, ami 30 millió forintba került. Az intéz­mény hallgatói közül 375 a kollé­gista. A műszaki és pedagógiai fakul­tásból álló Eötvös József Főisko­lán újdonság a keresztféléves kép­zésben, 30 hallgatóval induló gyógypedagógiai szak, amely a kaposvári egyetem kihelyezett ta­gozataként működik a jövő évtől. Európai Unió szak Pécsett A Pécsi Tudományegyetemen az elmúlt években számos fejlesz­tés, beruházás történt. 1997 és 1999 között kétmilliárd forintért felépült a szívgyógyászati klinika, a traumatológiai centrum első üte­me ugyancsak ebben az időszak­ban készült el egymilliárd forin­tért. Tavaly 4211 kollégiumi férő­hely állt a hallgatók rendelkezésé­re, idén ez a szám 4478-ra emelke­dett. Jövőre az egyetem 250 újabb kollégiumi férőhely kialakítását tervezi. _________■ vé telt. A Természettudományi Ka­ron tavaly elindult az egyetemi szintű kémia képzés, valamint az Európai Unió szak is. Újdonság a szociálisrttunkás- képzés, s hogy levelező tagozaton is választható a magyar és a szoci­ológia. A Pollack Mihály Műszaki Főiskola villamosmérnök-asszisz­tens szakot indított, a Természet- tudományi Karon pedig a főiskolai szintű vegyész fizikus laboratóriu­mi operátor szakon kezdhették meg tanulmányaikat a hallgatók. A Pécsi Tudományegyetem karain az elmúlt évben több új szak is in­dult. Az Állam és Jogtudományi Kar igazságügyi ügyintéző szakot indított alapképzésben, levelező formában emellett beindult a jogi- asszisztens-képzés is. A Bölcsé­szettudományi Karon újdonság­nak számít a nappali tagozatos ál­talános nyelvészet szak. Politoló­gia és romológia szakon nappali tagozaton indult egyetemi képzés tavaly, diplomások számára pedig levelező formában hirdettek fel-

Next

/
Thumbnails
Contents