Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-07 / 183. szám
CSALÁDI OLDAL 2001. AUGUSZTUS 7., KEDD - 7. OLDAL Éljünk okosan! Mit tegyünk, ha kezdődik a kánikula! Elsősorban a munkahelyen nehéz a hőséghez igazodni. Fürdőnadrágban, bikiniben még sem illik az íróasztal mellé ülni, a pult mögé állni. Csakhogy a többség a saját otthonában is verejtékezik, mindenekelőtt a panellakások hasonlítanak jól fűtött cserépkályha tűzterére. Napkeltétől napnyugtáig ne szellőztessünk, árnyékoljuk le otthonunkat. Régi recept, talán napjainkban is beválik: célszerű az ágynemű huzatját ásványvízzel lehelet finoman bepermetezni, majd 20—30 percre a hűtő- szekrénybe dugni. Ezután újra húzzuk föl a dunyhát, párnát. Az eredmény: tíz perc elteltével kellemes hűvösség árasztja el a hálószobát. Ne feledjük: legalább egy liternyit verítékezünk napjában a hőség miatt. Ezt csak háromszor annyi folyadékkal pótolhatjuk. A legegészségesebb a tiszta víz vagy a nem cukrozott tea. A szervezet életfontosságú ásványi anyagokat, sókat is veszít a folytonos verítékezés révén. A káliumot, a magnéziumot a patikában, drogériában kapható pezsgőtablettákkal pótolhatjuk. A túlzott verejtékezés ellen hasznos lehet naponta egy (de csak egy!) csésze zsályatea. Alacsony vémyomásúak különösen vigyázzanak egészségükre a kánikulai napokban! Jótékony hatású reggel és este a hideg-melegvizes zuhanyozás, napjában pedig a bőséges folyadékfogyasztás. Szervezetünk kímélése céljából ajánlott könnyű ételek fogyasztása, leginkább a húst és a zsíros étkeket kerüljük. Tunyák és naplopók Szakértők szerint a lusta ember az átlagosnál hosszabb életű és egészségesebb is. Peter Axt egészségkutató állítja: a különféle rafinált eszközökkel végrehajtott „fiatalító” gyakorlatok sokszor több kárt okoznak, mint hasznot hajtanának. Éppen ezért célszerű a kemény teljesítménysportok mellőzése. „Aki maratoni futás helyett inkább a függőágyban tölti szabad idejét, vagy fallabdázás helyett egy jóízűt szunyókál ebéd után, annak elég jók a kilátásai arra, hogy hosszú élettel ajándékozza meg sorsa” — nyilatkozta Axt professzor a Bunte című életmód-magazinnak. A szabad idő arra való, hogy pihenjünk, új energiákkal töltődjünk föl. „Tessék nyugodtan elfecsérelni a szabad idő felét, mondjuk, heve- részéssel. Nagyon is kellemes és hasznos a kiadós séta, egy kis kocogás, de ne járjon levegőkapkodással. Ha a pulzus 115-öt ver, az még nem káros. ° _________________(EUROPRE8S) Tö bb száz család jelentkezett a felhívásra, Mészárosék a képernyőn is bemutatkozó hat család közé kerültek D^OTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Az ideális családot jelképezik A játéknak is beillő program tizennégy hétig tart A televízióban a hétvégi Nap kelte műsorában a nők és a férfiak szépítése után most a családok kerültek sorra a Légy szép mindhalálig! elnevezésű, egészséges életmódra nevelő program részeként. A „szépítendő” hat család — közöttük a békési Mészáros család — hosszas válogatás után mutatkozhat be a képernyőn. Békés — Mostanában mindig csak rosz- szat lehet hallani, olyan családokról pedig kevés szó esik, akik boldogan élnek. Azért akartunk jelentkezni az egyik országos lapban közzétett felhívásra, hogy bebizonyítsuk: létezik ilyen család is. Mivel a férjem nem szeret szerepelni, időbe telt, míg sikerült rábeszélnem, hogy küldjünk a családról egy képet - meséli Mészárosné Szabó Anna. A kívülálló számára is ideálisnak tűnnek Mészárosék: Békés csendes környékén kedves családi házban él Mészáros Ferenc és felesége, valamint két bájos kislányuk, all éves Noémi és a 6 éves Petra. A családhoz tartozik még egy kutya, egy macska és egy hörcsög is. Mit kell még ezen szépíteni? — kérdezhetjük.- Diákkoromban atletizáltam, a férjem is sportolt. Azért neveztünk be, mert úgy véljük, minden kezdet nehéz, de ha az ember megszokja az egészséges életmódot, részévé válik az életének. Több száz család nevezett a programba, az újságban megjelent fényképekre lehetett szavazni, majd válogatón is részt vettünk, így kerültünk a hat család közé, amelyből egy siófoki, a többi fővárosi - mondja Anna.- Eléggé fárasztó, és anyagilag is megterhelő, hogy hetente többször kell Budapestre járnunk, de ezt egy nyári kikapcsolódásnak fogjuk fel - teszi hozzá Mészáros Ferenc. S hogy hogyan szépülnek a családtagok? Konditerem, kozmetika, fodrászat, sminkelés, táplálkozásreform, fogászati kezelés és plasztikai műtét lehetősége, bioágynemű, vásárlási utalványok, a férjnek öltöny... S ami az érdekes: általában mindenki súlyfelesleggel küzd a szépülni vágyók körében, ezzel szemben Mészárosné hízni szeretne, ezért konditermes erősítést írtak neki elő a szakemberek. A két kislány, Noémi és Petra is élvezik a sürgés-forgást, a budapesti kiruccanásokat. Noémi számára — aki aerobikozik és táncol — külön öröm, hogy Béres Alexandrával baráti viszonyba került a család. A játéknak is beillő program tizennégy hétig tart, a résztvevők most járnak a felénél. A külkereskedő és tanár végzettségű Anna és férje (aki a vasútnál műszaki szakember) büszkék lokálpatriotizmusukra és arra, hogy Békés megyeiként az ideális család mintáját jelképezhetik. VÁRADI KRISZTINA Szexpostaí Dr. Bordás Sándor rovata A szülők és a „jó társaság” ! Ópapa jeligés levélben egy elkeseredett nagyapa a következőket írja: Lányunokám első elemitől kezdve szorgalmas, nagyon jó tanuló volt. Két évvel ezelőtt jó eredménynyel leérettségizett. Felvételi vizsgája alapján minden protekció nélkül felvették az egyetemre. Az érettségi utáni szünidőben, vagyis két évvel ezelőtt belekeveredett egy úgynevezett „jobb szülők gyermekei” társaságba (lányokkal, fiúkkal együtt). Azóta nem tanul, csavarog, éjszaka jár haza, néha még akkor sem. A szülői intelem, legyen az jó vagy dorgáló, nem használ. Azt hiszem a drog élvezésére is rászokott. Külső támogatás nélkül már nemigen tud vagy nem is akar jobb útra térni. Viselkedése önmagát és az egész családot testileg, lelkileg tönkreteszi. Kérem, adjon tanácsot, hogy hova fordulhatok unokám meggyógyulása érdekében. Kedves Ópapa, mint ahogy Ön is látja, valóban nehéz helyzetbe került az unokája, bár a kérdés jelenleg az, hogy ő ezt mennyire tudatosítja. Szeretne-e az unokája változtatni jelenlegi helyzetén vagy sem? Valószínű, hogy számára ez a helyzet teljesen megfelel, és a változtatás érdekében semmit sem hajlandó tenni, mivel a sikerélményeit, a jó közérzetet az a csoport biztosítja számára, amelybe belekerült. írja, hogy az iskolában jól teljesített, tehát ezen a területen voltak sikerélményei, de mi a helyzet az érzelmi életével? A szülei jutalmazták, dicsérték, szerették-e eléggé, vagy csak ridegen követelték a jó iskolai eredményeket? (A gyermek érdekében most is Ön, mint nagypapa ragadott tollat, és nem a szülei.) Azok a fiatalok, akik társadalomellenes csoportokba sodródnak, többnyire szeretethiányban szenvednek, családi kapcsolataikban kevés a sikerélmény, attól, akitől törődést, gondoskodást várnak, általában nem kapják meg. Viszont a csoport, ahova sodródnak, ezeket a hiányokat, szükségleti igényeit pótolja. Ezért olyan nagy a húzó hatása. Előadásaimban, cikkeimben számtalanszor felhívtam a figyelmet arra, hogy a gyermeknevelésben a jutalmazásnak, a dicséretnek, a szülő részéről árasztott pozitív érzelmeknek kell dominálni a büntetéssel, a haraggal, a közönnyel, a negatív érzelmekkel szemben. Ha ezt a gyermek otthon nem kapja meg, akkor oda megy, ahol ezek a szükségletei kielégülnek. Kedves Uram, ajánlom, hogy keressen fel egy pszichológiai tanácsadót, ahol az unokájával kapcsolatban megfelelő tanácsokkal látják el Önt, sőt az unokája esetleges drogfüggőségét is kivizsgálhatják. Szia, Maci voltam Kirándulás, játékos vetélkedő Pósteleken Már csak néhány hét van az iskolakezdésig. Ezt az időt még ki kell használni! A MASE—BAT és a Csaba Rádió „Szia, Maci vagyok" című kulturális gyermekműsora egy nagy, vetélkedővel egybekötött kirándulást szervez a megyeszékhelyről augusztus 25-én. A szabadban töltött játékos, családi hétvégét lapunk is támogatja^ _____________________ Bék éscsaba A család aparaját-nagyját várják a szervezők a Csaba Rádió udvarából (Békéscsaba, Teleki utca 5.) szombaton 9 órakor induló kerékpártúrára. Az összegyűltek 10-kor a József Attila Általános Iskola előtti téren reggeliznek meg, a szervezők itt ismertetik a részletes, Póstelekre vezető útvonalat is. Pósteleken az apukák, nagypapák, fogadott apukák bográcsfőző tudásukat is összemérhetik. Bográcsot és hozzávalókat a részvevők hozzanak magukkal! - kérik a szervezők. Míg a férfiak ebédet főznek, addig a család többi tagja játékos vetélkedőkön vehet részt. Lesz zsákbafutás, pók- és fókamászás, fél lábon futás, talicskázás és strandlabdagurítás is. Ebéd után a kispályás, családi focimérkőzésen, illetve a kötélhúzáson az apukák, nagypapák erejére és tapasztalatára is szüksége lesz a családnak. A csapat 17.30-kor indul vissza Békéscsabára a pósteleki erdőn keresztül. Negyvenéves a fogamzásgátló tabletta A fogamzásgátló tabletta forradalmi változást hozott a nők életében. A korabeli erkölcsi felfogás miatt használata a hatvanas évek végén még tabutémának számított, míg mára sorra jelennek meg cikkek a szexualitásról és a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében számos fogamzásgátló módszer közül választhatnak a nő. Az első fogamzásgátló tabletta megjelenése óta jelentősen megváltozott a nők helyzete és szerepe a társadalomban. Az 1940- es években készült szociológiai felmérés szerint, a korabeli erkölcsi normák azt követelték, hogy férfi és nő csak házasságban éljen szexuális életet, akkor is csak gyermeknemzés céljából. A fiatal lányok szexuális életét a szülők és a társadalom szigorúan ellenőrizte. A tizenévesek nem kaptak nemi felvilágosítást, mert a téma tabunak számított. Ugyanakkor nagyon magas volt a nem kívánt terhességek száma, és ez a legtöbb esetben meg is határozta a nők további sorsát. Az orvosok ismerték föl először, hogy mekkora kockázatot jelent a gyengébb nem számára a nem kívánt terhesség és a művi vetélés, és ők léptek fel először a fiatal nők érdekeinek védelmében. A berlini Schering Gyógyszer- gyár 1961. június 1-jén hozta forgalomba az első fogamzásgátló tablettát, az Anovlart. A gyógyszergyár - tartva a kedvezőtlen társadalmi megítéléstől - eleinte bizonytalan volt a tabletta fogamzásgátlási célokra való bevezetésében, ezért a szer hivatalos javallata „a petefészek-működés átmeneti nyugalomba helyezése” volt, és menstruációs fájdalmak, görcsök csökkentésére ajánlották. Később, egyetemista lányok kérésére, német oktatási központokban biztosították olyan nőgyógyászok elérhetőségét, akik készek voltak hajado- nok számára is segítséget nyújtani a tabletta felírásával. A fogamzásgátló befolyással volt a születés számra is. Segítségével a családok előre megtervezhették, hány gyermeket vállalnak majd, akiket megfelelőképpen tudnak felneveli és taníttatni. A fogamzásgátló tabletta csökkentette a terhességmegszakítások számát. A tablettahasználók száma Magyarországon 1966 és 1977 között megduplázódott, az abortuszok száma felére csökkent. Egyes országokban — például Peru, Brazília — a terhességmegszakítás illegális. Ezekben az országokban jóval több nő veszti életét abortusz következtében, mint ahol a művi terhességmegszakítás legális. Gyakoribb a tizenéves lányok terhessége azokban az országokban, ahol a házasság előtti szexuális életet tiltják. Régebben a fiatal nő a szülői házból azonnal férje családjához lépett át, de ma már sok nő egyedül él a házassága zést vizsgáló intézményének eredményeiből kiderül, hogy az Egyesült Államokban kb. 42 millió fogamzóképes nő él, akik közül mindössze 7% nem használ fogamzásgátlót. Ebből a kis csoportból kerül ki az összes abortuszon részt vevők 47 százaléka (1,4 millió nő). A Magyarországon végzett vizsgálatból kiderül, Szemelvények a módszer történetéből: 4000 évvel ezelőtt: Az ókori egyiptomiak megdarálták a gránátalma magját és ragadós anyag segítségével kúpot készítettek belőle. A gyümölcs ösztrogént - női nemi hormont - tartalmaz, melynek valószínűleg ovulációgátló hatását használták ki. 1500 évvel ezelőtt: A papiruszra írt recept szerint krokodil ürüléket helyeztek a nők hüvelyükbe az aktus előtt. A középkorban: A férfiak állatbélből és halbőrből készült condomot használtak. 1901: Az innsbrucki Ludwig Haberlandt fölfedezte, hogy a női nemi ciklus az agyban és a petefészekben termelődő hormonok szabályzása alatt áll. 1928: Megjelent a gyógyszertárakban az első hormontartalmú gyógyszer, Progynon névvel. 1930 és 1961 között: A kutatók komoly erőfeszítéseket tettek a két női nemi hormon, az ösztrogén és a progeszteron származékainak kifejlesztésére. 1961. június 1-jén: A Schering-cég piacra dobta Európában az első fogamzás- gátló tablettát, az Anovlart. előtt és megtapasztalja az önál- hogy a nők egyharmada az első lóságot. gyerek megszületése előtt semAz USA vezető családterve- milyen módon nem védekezik. Minden második nő csak az első szülés előtt szed fogamzásgátló tablettát. Az első gyermek megszületése után hazánkban majdnem minden fogamzóképes nő használ valamilyen védekezési módszert. Jó néhányan - öt nőből kettő - szülés után tablettáról a méhbe felhelyezhető eszközre vált. A gumióvszer használatának gyakorisága az AIDS megjelenése óta megkétszereződött. Az első tabletta megjelenése óta számos gyógyszergyártó cég kezdett fogamzásgátló szerek gyártásába. Ma már a legmodernebb fogamzásgátló tabletták hormontartalma igen alacsony, úgynevezett harmadik generációs progeszteront tartalmaznak. A gyógyszergyártó cégek folyamatosan fejlesztik készítményeiket, hogy minél kisebb hormontartalommal terheljék a nők szervezetét, így csökkentve a kellemetlen, és növelve az előnyös mellékhatások számát. F. M.