Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-31 / 203. szám

12. OLDAL - 2001. AUGUSZTUS 31., PÉNTEK SPORT Változatlan csapattal indulnak Rajt előtt a Békési TE asztaliteniszezői Prohászka, a gyulai vasember Tizenegy órán belül teljesítette a leggyilkosabb verseny számot Az előző idényben a Békési TE férfi asztalitenisz-csapata a nyolcadik helyen végzett az NB IA csoportjában. A békési­ek számára az idén nehezebb lesz a feladat, hiszen az újon­cok jelentősebb játékerőt képviselnek, mint a kiesettek. A békési hölgyek újoncként vágnak neki az NB I B-s küzdel­meknek. Békés- Milyen tervekkel indul azNBl A csoportjában, az új szezonban a békési férfi együttes?- A csapat együtt maradt, ám erősíteni nem tudtunk. Olyan ir­reálisan magas pénzt kértek azok, akikkel tárgyaltunk, amit a mi - az osztályban a legalacso­nyabb - költségvetésünkből nem tudtunk volna fedezni — kezdte Balogh József vezető edző, aki több mint egy évtizede a sportág motorja a városban. - Egyetlen célunk a bentmaradás kiharcolá­sa lehet, ami nehéz lesz, hiszen például az újonc kínai játékossal rendelkező Hajdúszoboszló le­igazolta a külföldről visszatért Si­mont és Tófalvit, de a másik újonc, a dunaújvárosi Linde ASE is egységes gárda. Úgy érzem, be­csületes munkával és játékkal el­érhetjük a bentmaradást jelentő nyolcadik helyet. Edzőtársam­mal, dr. Szombathy Zoltánnal kö­zösen ezen dolgozunk.- Kik alkotják az első osztályú csapat keretét, mit vár az új sza­bályoktól?- Az elmúlt szezonban szere­pelt négyeshez, amelyet Baranyi József, ifj. Balogh József, Bohács Gábor és Domokos Győző alko­tott, csatlakozott a rutinos Csornai Gábor. A fiatal Gondos Gábor Szegeden folytatja tanul­mányait, így öt kölcsönadtuk az NB I B-s Szegedi AC csapatának. A BVSC hét végi ranglistaverse­nye azt mutatta, hogy a tizenegy pontig tartó szetteknél jobban el­tűnnek a különbségek és a „papíron” gyengébb versenyzők is meglepetést okozhatnak.- Milyenek az anyagi feltételek Békésen?- A mi szakosztályunk dolgo­zik a legkisebb pénzből az élvo­nalban. Az önkormányzattól ha­vonta százharmincötezer forintot kapunk, ebből kell megoldani a három NB-s csapat szerepelteté­sét. A nyáron egyébként sokat kellett költenünk. A nevezési díj százkilencvenhatezer forint volt az új idényre a három NB-s együttes számára, emellett még ütőborítást vásároltam százhet­venezerért a felnőtt együttes tag­jainak. A gyerekek pedig kapják a nagyoktól „levetett” borítást. Nap mint nap megyek a szponzorok­hoz pénz után, csak így lehet biz­tosítani a szakosztály fennmara­dását - mondta befejezésül a szakvezető. ____________________________ívmitTő) A l ányok is bizonyíthatnak A Békési TE női asztalitenisz-csapata százszázalékos teljesít­ménnyel nyerte az NB ll-es bajnokságot, így egy osztállyal fel­jebb lépett. A békésiek NB I B-s terveiről Jámbor Zoltán edző a következőket mondta: - Igyekeztünk felmérni a leendő el­lenfeleket. Úgy ítéljük meg, hogy négy-öt csapat legyőzhető, így az első hatba várjuk az együttest. Az NB ll-es bajnokcsa­pat tagjai közül Antovszki Szegedre igazolt, László pedig be­jelentette, hogy szülni szeretne, így csak az őszi idényt tudja vállalni. Ebben a helyzetben szerettük volna leigazolni Molnárt Orosházáról, de mivel iskolai tanulmányai miatt ő sem nagyon tudna edzeni, nem jött létre egyezség. A Statisztikától is segít­séget kértünk, ám ezek a tárgyalások sem jártak eredmény­nyel. A Kecskemét megszüntette második csapatát, így került hozzánk két tehetséges fiatal, Mátyus és Misurák. Mellettük Püski, Czebe, Balogh alkotja a gárdát és ígéretet kaptam az NB l-es múlttal rendelkező Ruzsenszkytől is, ha szükség lesz rá, segít. Rácz hat meneten át jó volt Moszkva Nem akármilyen kalandra vállal­kozott a Rácz Dénes, a Gyulai Shidokan Karate és Thai-box Klub válogatott full-contact versenyző­je és edzője, Szabó Sándor. Moszkvában, egy nagy kick-box gála főmérkőzését vívták combrú- gásos full-contact (low-kick-full) szabályrendszerben, a 81 kg-os profi Európa-bajnoki címért. Rácz Dénes, ha szoros pontozással is, de vereséget szenvedett. Szabó Sándor edző így látta a mérkőzést: — A megüresedett 81 kg-os Európa-bajnoki címért az ISKA világbajnoka, Dimitrij Kolimazsnov és Rácz Dénes szállt ringbe. Az amerikai színvo­nalú gála helyszíne a rendkívül elegáns Metelica szórakoztató központ volt, több ezer néző előtt került sor az összecsapásra.- Milyen szintű volt az orosz ellenfél?- Nagyon kemény, rutinos küzdő. 1995-ben már volt profi világbajnok, s idén visszaszerez­te a címét. Mivel ebben a súlycso­portban megüresedett az Európa- bajnoki trón, így kerülhetett sor erre a mérkőzésre. Nekünk a fel­készülés során sokat kellett edze­ni combra, hiszen Dénes nem igazán low-kickes. Valamikor Gabnai Csaba volt nálunk ebben a nagy ígéret, de sérülése miatt nem juthatott fel a csúcsra. Dé­nes viszont alkatban és adottsá­gokban, eredményességben kö­vetheti Csabát.- Milyennek láttad a mérkő­zést? — Már a felkészülés sem volt akármüyen, hiszen tíz menetre kellett koncentrálnunk, s a combrúgásokra külön készül­tünk. Arra kértem, hogy a saját stílusát küzdje, s combrúgásból csak annyit, amennyit a szabály- rendszer követel. Hat meneten keresztül, mindenki meglepeté­sére csodálatosan ment a dolog, kis fölénnyel nyertük a menete­ket. Az ellenfél is nagyon megle­pődött, s a szurkolók bizony a hatodik menetig néma csendben nézték a küzdelmet. A hatodik menet után viszont meglátszott, hogy ez a rutinos orosz ellenfél mennyire felkészült, harcos és jól menedzselt sportoló. A hetedik menettől erőszakos letámadást indított, érezve azt, hogy hát­rányban van. Hosszú balegyene­sekkel és csapottakkal átvette az irányítást: itt dőlhetett el a mér­kőzés, és kis pontkülönbséggel, de megérdemelten győzött. Ha nem adja át az irányítást Dénes és egy picit aktívabb, akkor övé lett volna az öv. __________________________________O.L Kí gyósi sikerek Újkígyós Két felkészülési mérkőzést ját­szott a héten az NB I B-s Újkí­gyós Csaba KC férfi kézilabda­csapata. A kígyósiak mindkét összecsapást megnyerték. Újkígyós Csaba KC—El Sabab (ku­vaiti) 33-19 (15-8) Nemzetközi felkészülési férfi kézi­labda-mérkőzés, Újkígyós, 150 néző. V.: Medovarszki. A két felnőtt váloga­tottat felvonultató Békés megyében edzőtáborozó, a kuvaiti 1. ligában bronzérmet nyert vendégek ellen biz­tosan győztek a hazaiak. A kígyósiak legjobb dobói: Jarabek 6, Vörös A., Ha­rangozó V. 5-5, Katona, Dócs G. 4-4. Újkígyós Csaba KC-Békési FKC 24—23 (13-11) Újkígyós, 200 néző. V.: Medovar­szki. Ld.: Sándor 5, Jarabek, Vörös Á. 4-4, ill. Korcsok 5, Gilan 4. 0 « « A magyar férfi junior kézilabda-vá­logatott a Svájcban zajló világbaj­nokság középdöntőjének harma­dik fordulójában 34—26-ra kika­pott Jugoszláviától, de Káló Sán­dor csapata csoportelsőként jutott az elődöntőbe. A magyar együttes, amelynek tagja volt a Békési FKC kapusa, Árdeleán Péter, az elődön­tőben Oroszoroszággal találkozik. Szombaton női felkészülési kézi­labdatornát rendeznek Túrkevén. A viadalon a Békéscsabai Előre NK NB I-es csapata mellett három NB I B-s együttes az újonc, Medgyes- egyháza, a Hajdúnánás és a házi- gazda, Túrkeve lép pályára. ■ Vasárnap Nagyatádon rendezték meg a XI. orszá­gos ironman-triatlon bajnokságot. Ebben az év­ben 194-en vállalkoztak arra, hogy teljesítsék a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42,195 km futásból álló távot. Az indulók között ott volt a gyulai Prohászka Zsolt is, aki a tavalyi versenyt követően idén másodjára vállalta a megmérettetést. Prohászka Zsolt uwrói veress erzsi Gyula- Mi motiválta abban, hogy má­sodízben nekivágjon ennek az óriási fizikális megterhelést jelen­tő versenynek?- Úgy gondolom, hogy az ironman verseny nem más, mint önmegvalósítás. A résztvevőnek elsősorban nem a versenyzőtár­sakkal, hanem saját magával kell megküzdenie. A tavalyi eszten­dőhöz hasonlóan az idén is be akartam bizonyítani a magam számára, hogy képes vagyok a tá­vok teljesítésére. Másrészt, mint megyei sportvezető, mindig jó példát kívánok nyújtani, mert úgy gondoltam, hogy a sportve­zetőknek nemcsak beszélnie, ha­nem tennie is kell a sport fejlődé­se érdekében.- A hétvégi versenyt Nagyatá­don és környékén rendezték. Ho­gyan szerepelt az idei bajnoksá­gon, elégedett-e a mostani teljesít­ményével?- A nagyatádi verseny a maga nemében egyedülálló az ország­ban, csaknem kétszázan vágtunk neki a távnak. Az idén sajnos, tik­kasztó meleg volt, ami rányomta a bélyegét a mezőny és a saját szereplésemre is. Az első próba, az úszás ebben az évben új helyszínen, a gyékényesi bánya­tóban került megren­dezésre, hozzáte­szem, az időjárás egyedül ebben a ver­senyszámban segí­tette a mezőnyt. Ne­kem 1:01:00 alatt si­került teljesítenem a távot, ami hat perccel jobb a tavalyi idő­eredményemnél. A vízből kikászálódva rögtön a kerékpárra pattantunk, és na­gyon szép környezet­ben, Gyékényestől - Csurgón keresztül - Nagyatádig tekerve teljesítettük a 180 ki­lométeres távot. Ebben a szám­ban is sikerült megjavítanom a ta­valyi eredményemet, hiszen most 5 óra 35 perc kellett a táv teljesíté­séhez. Ezt követte a maratoni fu­tás, amely végig a tűző napon zaj­lott, és bizony, elő-előfordult, hogy a cipőnk beleragadt az út­burkolatba. Ezen a távon el is ma­radtam a tavalyi eredményemtől, hiszen az akkorihoz képest fél órával később, 4 órás futást köve­tően értem célba. Összességében 10:56:00 alatt teljesítettem a tá­vot, és bár a végső sorrendet még nem ismerem, az biztos, hogy a harminc-negyvenedik hely kör­nyékén végeztem.- Milyen jellegű felkészülés kell ahhoz, hogy valaki nekivág­jon ennek a távnak?- Az elmúlt év decemberében kezdtem el azt a kilenc hónapos felkészülési szakaszt, amellyel az idei bajnokságra készültem fel. Sajnos, nem tehettem meg azt, hogy csak a tréningekkel foglal­kozzak, és csak a napi munka el­végzése után tudtam edzeni, át­lagban napi öt-hat órát.- Hogyan tudja úgy beosztani az idejét, hogy a munkahelyi fel­adatoknak is eleget tegyen, és az Ironman versenyre is teljes inten­zitással tudjon készülni?- Nagyon szerencsés ember­nek érzem magam, mivel a sport a hivatásom és a szabadidőm is. Nagyon jól érzem magam a mun­kám során, és a sportolás közben is és remélem, hogy sokszor tu­dok még példát mutatni a gyulai és a Békés megyei fiatalságnak. Én csak buzdítani tudom őket, hi­szen egyszer mindenkinek ki kell próbálnia, hogy hol van a teljesí­tőképességének a határa. Aki pe­dig már kipróbálta, az azt hi­szem, hogy egész életében spor­tosan fogja élni az életét.- Mit érzett közvetlenül a célba érkezést követően?- Nagyon furcsa ezt az érzést szóban elmondani, hiszen elő­ször még csak a nagy fájdalmat érzi az ember, és nem gondol ar­ra, hogy mit is teljesített. Ám a fájdalomérzet elmúltával tudato­sul benne, hogy megvalósította azt, amit eltervezett. Úgy gondo­lom, hogy az életben is az a leg­fontosabb, hogy a kitűzött célja­inkat el tudjuk érni. Nyit a belvárosi Sportműsor Röviden Az idén a megszokottnál koráb­ban, már szeptember 3-án, hét­főn megnyitja kapuit a nagykö­zönség és a sportolók előtt a Bé­késcsabai Belvárosi Általános Is­kola és Gimnázium uszodája. A szokásos időpontban látogathat­ják a mozogni vágyók, azaz reg­gel 6 és 8 óra, valamint 18 és 20 óra között - hétfőtől, péntekig. A tervek szerint október köze­pétől a hét végeken is nyitva tart az uszoda. A szauna most hétfő­től reggel egyelőre nem üzemel, de délután már 17 órától igény­be vehető. A konditerem viszont 16 órától működik már. Az új tanévben is tervezik kez­dőknek és haladóknak az úszó­tanfolyamokat, s lehetőség van vidéki iskolák részére is úszótan­folyam indítására. Érdeklődni az uszoda portáján lehet. ■ PÉNTEK SAKK. XII. Id. Bacsur Irare-emlékverseny, Orosháza város 2001. évi nyílt egyéni bajnoksága, Orosháza, polgármesteri hivatal nagyterme, 14.15. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. III. Országos kispá­lyás közutas bajnokság, Gyula, sportpálya, 8.30. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I A. Békési TE I.-Nagykálló, férfi, Békés, sportcsarnok, 11.00. Kecskeméti Sparta­cus I.-Orosháza-Hungarotel I., női, 11.00. NB IB. Bé­kési TE-Közgazdász SC BSK, női, 11.00. NB II. Orosháza-Hungarotel II.—Ceglédi VSE, női, Fürdő ut­cai terem, 11.00. Békési TE II.-Karácsond SE I., férfi, 11.00. NB HL Gyulai AK-Újszász, férfi, 11.00. Szege­di AC II.—Eötvös DPSE Orosháza, férfi, 10.00. KÉZI­LABDA. Megyei bajnokság. Nők. Békésszentand- rás-Békéscsabai ENK, 15.00. Gyomaendrőd—Gádo­ros, 17.00. Kétsoprony-Újkígyós, 17.30. Férfiak. Bé- késszentandrás-Békéscsabai Belvárosi DSK, 10.00. Nagyszénás—Every Day Orosháza I., 11.00. Mezőbe- rény—Köröstarcsa, 15.00. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. III. Országos kispá­lyás közutas bajnokság, Gyula, sportpálya, 8.30. LABDARÚGÁS. NB III. Alföld csoport. Gyoma- endrődi VSE-Hódmezővásárhelyi FC, 16.30, Pataki. Kondorosi TE-Kalocsai FC, 16.30, Gera. Megyei baj­nokság. I. osztály. Szarvasi FC—Gyomaendrőd FC, 16.30, jv. Szolnok megyéből. Mezőberényi FC-Med- gyesegyháza, 16.30, Szabó Z. Füzesgyarmat-Magyar- bánhegyes, 16.30, Korim. Szeghalom-Újkígyós, 16.30, Scsitovics. II. osztály. Szabadkígyós—Csorvás SK, 16.30, Makay. Doboz-Gádoros, 16.30, Benyovsz- ki. Sarkadkeresztúr-Kétegyháza, 16.30, Petrovszki. Kamut-Békésszentandrás, 16.30, Maginyecz, Nagy­szénás-Gyulai Köröstáj MSE, 16.30, Rácz. III. osz­tály. Északi csoport.* Bucsa-Tarhos, 15.00, Molnár. Szarvasi LSZK-Zsadány, 16.30, Hegedűs. Kötegyán- Csárdaszállás, 16.30, Valach. Okány-Gerla, 16.30, Csonka. Déli csoport. Nagybánhegyes-Elek II., 16.30, Koch. NB I B-s ifjúsági bajnokságért. Előre FC Békéscsaba-REAC (U-17), 11.00, Szabó 1. S. Előre FC Békéscsaba-REAC (U-19), 13.00, Albert. SAKK. XII. Id. Bacsur Imre emlékverseny, Oros­háza város 2001. évi nyílt egyéni bajnoksága, Oroshá­za, polgármesteri hivatal nagyterme, 2. forduló 9.00., 3. forduló 15.00 órától. VASÁRNAP ASZTALITENISZ. NB I A. Orosháza-Hungarotel I- Szekszárd AC, női, Eötvös-téri sportcsarnok, 11.00. JPTE-PEAC—Békési TE I., férfi, 11.00. KÉZILABDA. Megyei bajnokság. Nők. Sarkadkeresztúr-Gerla, 11.00. Doboz-Békéscsabai FDSE, 16.00. Férfiak. Every Day Orosháza Il.-Gyula, 16.00. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS. III. Országos kispá­lyás közutas bajnokság, Gyula, sportpálya, 8.15. LABDARÚGÁS. NB I B. Előre FC Békéscsaba- REAC, Békéscsaba, Kórház u„ 16.30, Hajdó (Szabó Z„ Vigh). NB II. Gyulai Termál FC-Orosháza FC, 16.30, Filus (dr. Hegyi, Rischák). NB III. Alföld csoport. Ör­kényi SE-Békési FC, 16.30, Tóth I. Kiskőrösi FC- Jamina SE, 16.30, Csöngető. Megyei bajnokság I. osztály. Sarkad-Battonya, 16.30, Rácz. Tótkomlós- Mezőhegyes, 16.30, jv. Csongrád megyéből. Méhke­rék—OMTK-Rákóczi, 16.30, Szabó II. S. Körösladány— Vésztő, 16.30, Dajka. II. osztály. Elek—Mezőkovács- háza, 16.30, ifj. Christián. Kaszaper-Dévaványa, 16.30, Pintér. Békéssámson-Kunágota, 16.30, György. III. osztály. Északi csoport. Békéscsabai MÁV-Telekgerendás, 16.30, Boldoczki. Déli csoport. Kardos-Örménykút-Pusztaföldvár, 16.30, Csipái. Medgyesegyháza II.-Dombegyház, 16.30, Suck. Lökösháza—Csabacsüd, 16.30, Brusznyiczki. Kétsop- rony—Gerendás, 16.30, Varga. LOVASSPORT. Meghívásos díjugrató verseny. Öregfiúk és öreg hölgyek meghívásos díjugrató verse­nye, Békéscsaba, Öntözött réti pálya, 8.30. SAKK. XII. Id. Bacsur Imre emlékverseny, Oros­háza város 2001. évi nyílt egyéni bajnoksága, Oroshá­za, polgármesteri hivatal nagyterme. 4. forduló, 9.00. VÍVÁS. A Pekingben zajló Universia- dén a női párbajtőr csapatversenyben a magyar válogatott, amelynek tagja a békéscsabai Diós Linda, a tizenkette­dik helyen végzett. A mieink 45:28-ra kikaptak Ukrajnától, majd a helyosz­tók során 45:37-re nyert Kuba ellen, a folytatásban 45:43-ra kikaptak Észtor­szágtól és 45:29-re Svájctól. ■ Minden teniszütő 3000 Ft-tal olcsóbban. SPORTÁRUHÁZ (Hetes Kft.) Békéscsaba, Munkácsy u. 11. Tel.: (66) 324-256. Jöhet a 180 kilométeres kerékpár „próba"

Next

/
Thumbnails
Contents