Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-30 / 202. szám

2001. AUGUSZTUS 30., CSÜTÖRTÖK - 7. OLDAL T É R - K É P Csorvás Aranylakodalmak A csorvási lakodalmas rendez­vény egyik legünnepélyesebb pillanata volt azon idős párok köszöntése, akik ötven, illetve ötvenöt évvel ezelőtt kötötték össze életük fonalát. Sokan kö­zülük egészségi állapotuk meg­romlása miatt nem vettek részt a rendezvényen. Akik be tudtak kapcsolódni a programokba, nem bánták meg, emlékezetes marad számukra a faluünneppé bővült aranylakodalom. Az idős párokat vasárnap este Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármeste­re köszöntötte: - Ha az együtt eltöltött ötven, ötvenöt évre visszatekintenek, az eltelt évtize­dek minden bizonnyal sok örö­met, boldogságot, de sok bána­tot és gondot is hordoztak. Re­mélem azonban, hogy mindenki életében az örömből jutott több. Az életünk értelme gyermekeink felnevelése, és annak a közös­ségnek a szolgálata, ahová szü­lettünk, ahol élünk és ahová be­fogadtak bennünket. A történe­lem úgy hozta, hogy az Önök életében is sok olyan esztendő adódott, amikor nagyon nehéz volt az élet és most sem könnyű. De éltessen mindenkit az az öröm, hogy megérhette párja mellett ezt a szép évfordulót, hogy mindez megadatott, úgy, ahogy ezt ötven, ötvenöt évvel ezelőtt eltervezték! Éljenek sok­sok évet még boldogságban, jó egészségben, aranyozzák be je­lenlétükkel hétköznapjainkat, ünnepeinket! Támogatók Az 1. díjat Csorvás Nagyközség Önkormányzata, a 2. díjat a Genuin-Panis Sütőipari és Ke­reskedelmi Kft., a 3. díjat a Csorvásiak Baráti Társasága ajánlotta fel. A különdíjakat a Csorvási Szlovák Kisebbségi Önkormányzat és Gelegonya Jó­zsef vállalkozó adományozta. A rendezvény fő támogatója a Regionális Idegenforgalmi Bi­zottság volt. További támogatók: Országos Szlovák Önkormány­zat, Békés Megyei Önkormány­zat Nemzeti és Etnikai Kisebbsé­gi Bizottsága, Csorvási Vadász- társaság, Hudák Szövőműhely, Lőcsei György és családja, Darida Andrea vállalkozó, Majo­ros Mihály vállalkozó, Csorvási Gazdák Szövetkezet, Magyar Honvédség fürjesi alakulata. IHAJ, CSUHAJ, LAKODALOM! Talán a szervezők maguk sem gondolták, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremt az I. Csorvási Lakodalmas Gasztronómiai Napok rendezvény. Menyasszonyok, vőlegények, vőfélyek, zenekarok, mulatós násznépek járták be Csorvás utcáit. S a jókedv ragadós, így az utolsó augusztusi vasárnapon talán nem is volt Magyarországon még egy település, ahol ilyen nagyot mulattak az emberek, mint Csorváson. Még a legidősebbek sem emlékeznek ennyi menyasszonyra, mint amennyit a csorvási lakodalmas felvonultatott! Aki kimaradt a hetedhét országra szóló mulatságból, ne búslakodjon, a szervezők ígérik, lesz jövőre is! FOTÓI PAP ISTVÁN Gasztronómiájában is tovább él a nemzet Tizenkét húslevest, tizenkét pörköltet, tizen­két sültet és köretet kóstolt végig a nem min­dennapi csorvási lakodalomban Benke Lász­ló Oscar-díjas mesterszakács. A szakma egyik legelismertebb hazai képviselője a né­pi főzők munkáját röviden remekművekként értékelte!- Gasztronómiájában is tovább él a nemzet, nem csak zenéjében, festészetében, népművé­szetében. Egy lakodalmi lakoma elkészítéséhez nagy felkészültségre, óriási szeretette van szük­ség. Ha mindez nem „hibádzik” a lakodal­mas főzőbrigádból, akkor ilyen csodála­tos remekművek ke­rülnek a vendégsereg asztalára, mint ami­lyeneket itt, Csorváson főztek — mondta Laci bácsi. - Ezeket a húslevese­ket még maga Újházy Ede is megiri­gyelhette volna, csakúgy, mint a pör­költeket, melyek kel­lően csípősek, karak­terisztikusak voltak. Mikszáth Kálmán egyszer azt mondta, nem is magyar em­ber az, akinek az . asztalára örömében, bánatában, ünnepna­pon nem pörkölt ke­rül. A versenyen in­duló lakodalmas mesterek is kitűnő pörkölteket készítet­tek vasbográcsaik­ban.- Nehéz volt dön­teni a helyezések odaítélésénél?- Akármennyire is közhely ez a mondat, de itt is rendkívül nehéz helyzetben volt a zsűri. Az első három helyezett esetében azonban 1-2 pont eltéréssel azonos véleményre jutottunk, a továb­bi helyezéseknél azonban már nagyobb volt a véleményünk közötti eltérés.- Milyen szempontok alapján billent a mérleg nyelve a legjobbak javára?- Egy lakodalmi leves akkor jó, ha nem túl zsíros, csigatésztával készül, a zöldségeket, belsőségeket, húsokat külön tálalják fel. A le­ves már megjelenésével is nyűgözze le az em­bert, ne csak az ízével! Az itt készített pörköl­tek közül a legízletesebbek nem voltak túl zsí­rosak, készítőik megfelelő nagyságúra darabol­ták a húsokat, eny­hén csípősre ízesí­tették és hozzá szintén ízesített burgonyaköretet tá­laltak. A sültnél fontos, hogy legyen sós, de azért érezni lehessen a hús ízét. Ropogós friss le­gyen, de ne legyen túl száraz! Ezek az összetevők érvénye­sültek a legjobbak- nál. Végül szólni kell a desszertről is, hiszen - koleszte­rin ide, vagy oda — lakodalom elképzel­hetetlen sütemé­nyek nélkül. Sze­rencsére már lejárt a vastag, vajkrémes sütemények ideje, sokan részesítik előnyben a lakodal­makban a szilkében fonnyasztott szilva­lekvárral készített lepényeket, pitéket, a sajtos, sós és tö- pörtős pogácsákat. Meg kell, hogy mondjam, nagy élményt jelen­tett számomra a csorvási lakodalmas verseny, nagyon sok újat is tanultam a népi főzőmeste­rekről. Remélem, hogy lesz folytatása a követ­kező években is! A lakodalmas csapatok menüsorát Benke László Oscar-díjas mestersza­kács remekműveknek jellemezte. Mint mondta, sokat tanult ezen a ren­dezvényen, s reméli, hagyomány válik a gasztronómiai napokból Ahány táj, annyi szokás Nincs könnyű dolguk a lako­dalmi főzőmestereknek. Száz-kétszáz, gyakran még több, különböző ízlésű ven­dég számára kell olyan lako­mát készíteniük, hogy vacso­ra után mindenki jó szájízzel keljen fel az ünnepi asztal mellől. Ahány tájegység, any- nyi szokás. Ebből is ízelítőt kaptak, akik ellátogattak a csorvási lakodalmasba!- 1964-ben végeztem a vendéglá­tó-ipari iskolában, majd később né­pi főző lett belőlem - mondta Ma­jor Pál csorvási versenyző, a 12. számú csapat főzőmestere, aki az előző napi lakodalmas rendezvény igazi párjának 200 fős lakodalmá­ban is főzött. - Azzal a menüsorral versenyzünk, amely évtizedek óta szokásos Csorváson. Tyúkhúsle­ves csigatésztával, birkapörkölt és sült tyúk. Desszertként pedig tortát és aprósüteményt kínálunk a zsű­rinek! Remélem, tetszik a bíráknak az ételsorunk. Csapatunk erőssé­ge, hogy egyensúlyba tudjuk hozni az ízeket! Dancsó Antal és Dancsó Ágnes a vajdasági Martonos ízeit készí­tette el Csorváson. A Vajdaság­ban egy szokásos lakodalmi me­nü: tyúkhúsleves eperlevéllel, birkapaprikás köménymagos krumplival és káposztasalátával. A jó lakodalmi étel titka szerin­tük az, hogy nem kell elsózni és nem szabad túlfűszerezni az ételt! É. Szabó Márta a vajdasági Orompartról érkezett csapatával a versenyre. Bográcsukban a bir­kapörkölt mellett gombóc is főtt.- A mi specialitásunk: birka­pörkölt petrezselymes zsemle- gombóccal. Aki nem sajnálja rá az időt, ezzel a különlegességgel lepheti meg a násznépet. 40 sze­mélyre a következő a receptje. Szükséges hozzá 20 tojás, két csomó petrezselyem, és annyi zsemlemorzsa, amennyit felvesz. Én szoktam adni hozzá egy kis szódabikarbónát is, hogy minél puhább legyen. Negyven főre 200 kis gombócot gömbölyítet­tünk, amit a birkapörkölttel együtt főztünk meg! Mulatott a vendégsereg A hangulat olyan volt, mint egy igazi lakodalomban Csorvás négy csapattal kép­viseltette magát a verse­nyen, a „szomszédvár”, Ge­rendás is benevezett a meg­mérettetésre. A rendezvény nemzetközivé vált, hiszen Csorvás testvértelepülésé­ről, a szlovákiai Diószegről, valamint a vajdasági Zentárói, Orompartról, Martonosból, Tóthfaluból, Szajánból és Felsőhegyről is érkeztek „násznépek”, fel­kért menyasszonyokkal és vőlegényekkel. A násznépekkel együtt - egyes becslések szerint - több, mint kétezren vettek részt az I. Csorvási Lakodalmas Gasztronó­miai Napok rendezvényein. Az István Király Úti Általános Iskola udvarán szinte egy tűt sem lehe­tett volna leejteni, olyan tömeget vonzott a nem mindennapi ese­mény. A programok sorát két di­vatbemutató is színesítette, ahol a Hudák család és Andó Jánosné menyasszonyi ruháit mutatták be a helyi manökenek. Ugyan­csak nagy sikert arattak a lako­dalmas zenekarok is, melyek szintén megmérették magukat. A közönség jó zsűrinek bizonyult. A legjobbakat fergeteges mula­tóssal „díjazták”. Tovább fokozta a hangulatot Balázs Pali műsora. Az egész napos versengés vég­eredményét késő este hirdették ki. A legjobb vőfély Soós János (Száján) lett, a legjobb zenekar címet szintén a szajániak érde­melték ki. A legfinomabb levest a csorvási Békési csapat főzte, a legjobb főfogást pedig Tóthfalu főzőbrigádja készítette. Az össze­tett versenyben a Gerendási Szlo­vák Klub végzett az élen, máso­dik lett a csorvási Kereki csapat, a harmadik díjat pedig az orompar­tiak kapták. Az oldal a Csorvási Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztette: Kovács Erika; Fotók: Lehoczky Péter A lakodalmak ceremóniamesterei is versenyeztek A lakodalom sikere attól is függ, hogy a vőfély — a csa­ládi esemény ceremónia­mestere - mennyire ura a helyzetnek. A vőfélyek több­sége apjától, nagyapjától ta­nulta a mesterséget, ám akadnak olyanok is, akik könyvtárakban búvárkodtak a rigmusok, szokások leírá­sa után, és saját magukat képezték a szakma jeles képviselőjévé. A kardoskúti Barna család igazi vőfélydinasztiának számít. A vő­félybotot először a nagyapa fogta kezébe. Őt követte Barna László, aki 1976 óta vezényli a lakodal­makat, eltanulta mesterségét fele­sége és két - 26, illetve 19 éves - fia is. - Nem könnyű a vőfélyek munkája. A vőlegénykikéréstől a reggeli elköszönésig 14-16 órán keresztül irányítjuk a lakodalom A vőfélyek a csorvási lakodalmas rendezvényen is jól „vizsgáztak' menetét. A mi családunkat nem­csak a környékbe, hanem a Du­nántúlra, sőt a környező orszá­gokba is hívják, ahol mindig tájé­kozódunk az adott tájegység szokásairól.- A tréfás, időnként pajzán rigmusokat min­den vőfély maga találja ki?- Ez többsé­gében apáról fiú­ra száll. A rigmu­sokat mindenki a saját egyéniségé­hez igazítja. Orbán István 65 éves, csorvási vőfély: — 1953 óta vőfélykedek. A mi családunk­ban is hagyomá­nya van ennek a szép szakmának, hiszen nagyapám is számos fiatal pár esküvőjén, lakodalmán irá­nyította a történéseket. Nagyon szeretek vöfélykedni, tiszta szív­ből tudok örülni a fiatalok bol­dogságának. A vőfélyek többsége férfi, ám akad köztük néhány „fehér hol­ló” is. Az eleki Kovácsné Lévai Orsolya szakmája eredetileg óvó­nő. Évek óta vőfélykedik, de mint mondta, a hagyományok és előítéletek miatt nem volt köny- nyű magát női vőfélyként elfo­gadtatnia: - A kezdet nehéz volt, de most már sokfelé hívnak. Könyvtárakban tanulmányoztam a szokásokat, rigmusokat, me­lyeket a saját ízlésem szerint átír­tam. Közel áll hozzám a szerep­lés, a rögtönzés, nincs lámpalá­zam, csak annyi, amennyi „fellépés” előtt feltétlenül szük­séges. Az eltelt időszakban na­gyon megszerettem ezt a mester­séget! Hólyagosra táncolta a talpát! A lakodalmas rendezvény egyetlen igazi párja Szél Zoltán (25) és Samu Szilvia (24) volt, akik augusztus 25-én, szombaton polgári esküvőn mondták ki a bol­dogító igent, majd hajnalig tartó lakodalomban mulat­tak rokonaikkal, barátaik­kal, ismerőseikkel.- Nagyon szép volt az eskü­vőnk, nem gondoltam volna, hogy ilyen megható lesz - mondta az ifjú férj. - Az esküvő után kétszáz vendégünkkel haj­nal ötig mulattunk - vette át a szót az új asszony. - Alig ettünk néhány kanál levest, máris kez­dődött a tánc, szinte megállás nélkül roptuk, jó, ha tíz percet pi­hentünk éjszaka. Ennek meg is lett az eredménye, felhólyagoso- dott a talpam és a térdem is be kellett fáslizni! A fiatal pár nem sokat pihen­hetett a vasárnap reggelig tartó lakodalom után. Másnap, vasár­nap ugyancsak magukra öltötték az ünnepi ruhát és a 100 éve fel­szentelt evangélikus templom­ban, Isten színe előtt is megerősí­tették előző nap tett fogadalmu­kat. - Amíg élünk, emlékezetes marad számunkra a templomi es­küvő is, hiszen eljött a település apraja-nagyja. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen sok embert ér­dekel majd. Nagyon jó érzés, hogy sokan örültek a mi örö­münknek! - mondta Zoltán. Az ifjú páron vasárnap este, máso­dik, közel kétezer-ötszáz fős la­kodalmukban már látszott némi fáradtság, ami nem is csoda. A fi­atal pár másnap reggel Sopronba indult nászútra. — Lehet, hogy nászutunk első két napját a szo­bában töltjük, felpockolt lábak­kal, de annyi baj legyen, ez a két nap életre szóló élményt jelent mindkettőnknek! - tette hozzá Szilvia.

Next

/
Thumbnails
Contents