Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-27 / 199. szám
4. OLDAL - 2001. AUGUSZTUS 27., HÉTFŐ MEGYEI KORKÉP Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat A sör elvitte a teherautót A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai 113 esetben derítettek fel jogsértő cselekményt összesen 2 millió 350 ezer 216 forint értékben az augusztus 13-ától 19-éig tartó héten. A határvámhivatalok a szabálysértő külföldiekkel szemben 502 ezer forint pénzbírságot szabtak ki és szedtek be. Dél-Alföld Kis mennyiségű, heroinnak minősülő kábítószert foglaltak le a lökösházi vámosok a Pannónia expressz egyik utasától augusztus 18-án. Az eljáró pénzügyőr a kilépésre jelentkező I. G. D. cigarettás dobozában apró méretű zacskót fedezett fel, benne a kábítószergyanús anyaggal. Az utasfülke tételes vizsgálata során előkerült még egy injekciós tű és egy teáskanál. I. G. D. elismerte, hogy ezeket a kábítószer beadására használta volna a vonaton. A tesztek elvégzése után az 1 grammnyi heroint a vámhivatal lefoglalta, és tulajdonosa ellen kábítószerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt eljárást kezdeményezett. A Kecskeméti Jövedéki Központ járőrei Tiszaug külterületén ellenőrizték a K. S. magyar állampolgár által vezetett teherautót. A jármű rakománya 1500 liter sör volt, ám az ital adózott voltát a gépkocsivezető nem tudta okmányokkal igazolni. Mivel K. S. a jövedéki törvényben meghatározott feltételek hiányában tartott magánál kereskedelmi mennyiségű jövedéki terméket, bűncselekményt követett el. Az eljárás során a jövedéki központ lefoglalta a 252 ezer 720 forint értékű sört, valamint az elkövetés eszközéül használt teherautót, melynek értéke 2 millió forint. Szegeden és Kisteleken piacellenőrzést tartottak a vámosok, s 9 esetben összesen 51 karton jugoszláv zárjegyes cigarettát foglaltak le. Az árusok ellen szabálysértési eljárás indult. A fentieken túl a vámraktárakba került még 1398 karton cigaretta, 171 liter szeszes ital, 28 liter tiszta szesz, 228 liter gázolaj, 630 karóra, 18 kg kávé és 28 üveg parfüm. ________ménesi cvőbgv Be törtek a Flóra szállóba Orosháza—Gyopárosfürdö A tettesek a gyopárosfürdői szálloda konyhájából és bárjából élelmiszereket, italokat, dohányárut és 14 ezer forint értékű készpénzt vittek el. Ugyancsak ismeretlen tettesek károsították meg a gádorosi Lovas betérő italboltot is, ahonnan 40 ezer forint készpénzt zsákmányoltak. Ugyanazon a napon két másik gádorosi kocsmát is a zárás után akartak meglátogatni valakik, ám a behatolókat valószínűleg a riasztók zavarták meg, így sem a Piactéri, sem az Arnold italboltból nem vittek el semmit. k. e. Késsel vetettek véget a vitának R. Szilárd augusztus 8-án jelentette a sarkadi rendőrkapitányságon, hogy a nap folyamán megjelent lakásán B. Rolandné, aki minősíthetetlen hangnemben szidalmazta. LOPOTT FÉNYMÁSOLÓ, (ke) Egy hajléktalan tett bejelentést az Orosházi Rendőrkapitányságon, mert a Huba utcán, a helybéliek körében Lila villaként ismert épület kertjében, a bokrok között egy Canon típusú fénymásológépet talált. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a berendezést ismeretlen elkövetők nemrégiben tulajdonították el a Trévium Kft. épületéből. GÁZSZIVÁRGÁS. (ke) Az orosházi tűzoltóság útlezárást kért a napokban az Orosházi Rendőrkapitányságtól, mivel a Bajcsy utcai gázfogadónál gázszivárgást észleltek. NYARALÁS ALATT, (c) Békés csabán a Magyar utca egyik házába törtek be a minap ismeretlen tettesek, míg a család nyaralt. Az elkövetők videót, CD-lejátszót és arany ékszereket zsákmányoltak, az anyagi kár 400 ezer forint. ÜTÉS A DON KANYARBAN, (c) Csorváson, a Bagoly utcában lévő Don kanyar sörözőben ütötte meg eddig tisztázatlan okból a helyi, 30 éves O. Gy. az egyik vendéget a napokban, aki súlyos sérülést szenvedett. LUCERNABÁLÁKAT, (c) Békéscsabán, az csanádapácai út melletti lucernatáblából 300 bála lucernát lopott el ismeretlen tettes a közelmúltban. Az okozott kár 300 ezer forint. VITTE AZ ÉRTÉKEKET, (c) Többek között készpénzt, arany ékszereket, tévét, videót tulajdonított el az az ismeretlen, aki a minap a megyeszékhelyen egy Mokry-lakótelepi lakásba tört be. Az anyagi kár 1,7 millió forint. Sarkad Az ügy itt nem ért véget, ugyanis a házigazda sem hagyta magát, s kölcsönösen egymás szidalmazásához láttak. Aztán megjelent V. Piroska, aki R. Szilárd oldalán kapcsolódott be a probléma megoldásába. Nem kellett sokáig hármasban civakodniuk, bekapcsolódott a-bal- héba B. Rolandné időközben megérkezett férje, B. Roland is. B. Roland a benne felgyülemlett feszültség levezetéseképpen egy ízben arcul ütötte R. Szilárdot. Mindeközben V. Piroska és B. Rolandné kölcsönösen puszta kézzel ütötték-ver- ték egymást. Időközben R. Szilárd úgy döntött, véget vet a vitának. Elhatározását tett követte, s hazaszaladván, egy késsel tért vissza. A B. házaspár éleslátását dicséri, hogy jobbnak látták kereket oldani. A négyes ellen csoportos garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást a sarkadi rendőrkapitányság. ______-bothA gyerekek biztonságáról Zakorán Ádám, békéscsabai kisdiák: - Idén negyedszer veszek részt a rendőrség bűn- és balesetmegelőzési táborában. Az iskolában erről a témáról a legtöbbet technika órán hallunk. Főleg közlekedési ismereteket tanulunk. Az anyukám rendőr, így vele is sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról. Most az év közben szerzett ismereteket felelevenítjük. Ezeknek a táboroknak igazából történelmi tábor a neve. Itt, Szarvason a Rákóczi- szabadságharc korát idéztük fel. Molnár Zita, gyulai diák:- Az iskolában technika órán és osztály- főnöki órán főleg a kerékpáros- és a gyalogosközlekedésről hallunk. Többször látom, hogy a felnőttek nem tartják be a szabályokat, például átfutnak a piroson. A mostani szarvasi táborban nemcsak a KRESZ-sza- bályokról, de az alkohol káros hatásairól is hallottunk. Hatodszor vagyok ilyen táborban. Vannak barátaim, akikkel csak ezekben a táborokban találkozom. Szabó Péter, szigethalmi kisdiák:- A rendőrség gyerekeknek írt újságjában, az IVC Magazinban minden rejtvényt megfejtek. A gyerekekre az iskolába menet sok veszély leselkedik. Például, aki nem közlekedik szabályosan, azt elütheti az autó. Közlekedéssel kapcsolatos tudnivalókat az IVC Magazinban is találnak a gyerekek, de engem a szüleim is sok mindenre megtanítottak. Mint állandó rejtvényfejtő, a magazintól egy kártyát is kaptam, ami kedvezményekre jogosít. Például ingyen bemehetek vele a budapesti Vidámparkba. Oláh Nóra, békéscsabai diák: - Úgy látom, a gyerekek a bűn- és balesetmegelőzésről szóló előadásokat komolyan veszik. Szerintem fontos; hogy a fiatalok a korosztályuknak megfelelően felvilágosultak legyenek. Először vagyok a rendőrség nyári táborában. Az IVC Magazin játékában vettem részt, Szarvasra jutalomból kaptam meghívást. Eleinte féltem tőle, mert nem ismertem senkit. Örülök hogy itt lehettem, mert nagyon jól éreztem magam. <R) P-fOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cfm: Békés Megyei Hfrlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra Írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. Tanévkezdés két időpontban Hamarabb befejezhetik az évet, akik korábban ülnek iskolapadba Az idén a tanév rendjéről szóló rendelet az iskolai tanév kezdésének időpontját augusztus 29-ére jelölte ki, de lehetőséget biztosít arra, hogy a fenntartó az első tanítási napot áthelyezhesse szeptember 3-ára. Ahol az utóbbi időpont mellett döntöttek, ott a tanulók öt nappal később, június 14-e helyett június 19-én fejezhetik be a tanévet. Körképünkben annak jártunk utána, hogy megyénk általános és középiskoláiban mikor csengetnek be a diákoknak. Békéscsaba A megyeszékhelyen az önkormányzat által fenntartott összes általános és középiskolában augusztus 29-én kezdődik az iskola. Szintén ekkor kezdenek az evangélikus gimnáziumban és a katolikus általános iskolában. Az ILS Idegennyelvi Szakközépiskolában viszont a szeptember 3-ai becsengetés mellett döntöttek. Mezőkovácsháza Az általános iskolában augusztus 28-án 18 órától, míg Reformá- tuskovácsházán 29-én délelőtt 8 órától tartják a tanévnyitót. A két intézményben a 2001/2002-es tanévben 679 diák tanul, akik közül 63-an kezdik az első osztályt. Az általános iskola ötödik osztályától választható lehetőség az emelt szintű nyelvoktatás. A megyei önkormányzat fenntartásában működő Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola idén augusztus 28-án 16 órakor tartja tanévnyitó ünnepségét. A másnap kezdődő tanítási órákra 68 elsős iratkozott be, míg az intézményben az idei tanévben 275 gimnáziumi, 103 szakképzős tanul. Választható szakok: gazdasági- és rendszerinformatikus, illetve a gimnáziumban általános, informatikai és idegen nyelvi (német) képzés. Orosháza A diákok zöme augusztus 29-én, szerdán reggel ül először az iskolapadba. Ez alól mindössze az Eötvös József Általános Iskola városközponti és Rákóczi-telepi tagintézménye kivétel, ahol már augusztus 27- én hétfőn, vagyis két nappal korábban megkezdődik a tanév. Ők már augusztus 24-én pénteken délután találkoztak az ünnepélyes tanévnyitón. A Rákóczi-telepi tagiskolában pedig az első tanítási napon, augusztus 27-én, hétfőn reggel hallgatják meg a nebulók az idei tanévre szóló útravalót. A város intézményeinek többségében — a 3-as , a 4-es és a 6-os számú általános iskolákban, a Táncsics Gimnáziumban és a Gyógypedagógiai Szakszolgálati Intézményben - augusztus 28-án, a tanévkezdés előtti napon tartják a tanévnyitót. A Kossuth Lajos Közoktatási Intézményben és az evangélikus iskolában pedig a tanév első napján, augusztus 29-én reggel kerül sor az évnyitóra is. Hogy az Eötvös diákjai miért kezdenek két nappal hamarabb, erről Bogdánffy Csabát, az intézmény igazgatóját kérdeztük. - Iskolánk, az Iskolaszékkel egyetértésben döntött a korábbi kezdésről. Szerettük volna elkerülni a csonka hetet, ezért kezdődik nálunk a tanév hétfőn. A gyerekek ezt a két napot a téli szünet végén kapják visz- sza. Akkor nálunk nem január 3- án, csütörtökön, hanem január 7- én, hétfőn kezdődik a tanítás. Szarvas A városban több mint háromezer általános iskolás és középiskolás diák lát munkához. Szarvas város általános iskoláiban, a Szlovák Általános Iskolában és a Vajda Péter Gimnáziumban augusztus 29-én kezdődik a tanítás - tájékoztatott Szűcs Józsefné, a polgármesteri hivatal oktatási szak- referense. Elmondta, az önkormányzati oktatási intézmények vezetői egységesen e dátum mellett döntöttek, mert szeretnék elkerülni, hogy a jövő nyárba nyúljon a tanítás. A Székely Mihály Szakközépiskola és Szakmunkás- képzőben hasonlóképpen, augusztus 29-én kezdenek, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskolában szeptember 3-án. A Tessedik Sámuel Főiskola mező- gazdasági főiskolai karán szeptember 3-án, a pedagógiai karon szeptember 10-én kezdődik a tanítás. Szeghalom- A Szeghalmi Általános Iskolában augusztus 28-án 17 órakor tartjuk a tanévnyitó ünnepséget. A tanítás másnap, augusztus 29-én reggel 8 órakor kezdődik. A tanévet 1094 gyerekkel kezdjük. Diákjaink 42 tanulócsoportban, valamint három kis létszámú speciális csoportban tanulnak - közölte érdeklődésünkre Fekete László iskolaigazgató.- Mi augusztus 29-én reggel 8 órakor tartjuk a tanévnyitó ünnepséget. Az első tanítási nap is ekkor lesz. A tanórák augusztus 29-én délelőtt 9 órától kezdődnek. A 2001/2002-es tanévben oktatási intézményükben 734 diák tanul, őket 25 osztályba soroltuk - mondta megkeresésünkre Vaszkó Tamás, a szeghalmi Péter András Gimnázium és Szigeti Endre szakképző Iskola igazgatója. ___CS. R. - H. M. - K. E. - M. B. - V. K. Tel epüléseink krónikája Járdaépítés Nagyszénáson A nagyszénási önkormányzat idei költségvetésében a céltartalék terhére elvégzendő feladatok között szerepelt a járdaépítés. A képviselő-testület megvizsgálta a korábban benyújtott járdaépítési igényeket. Az augusztus 13-i ülésen arról született döntés, hogy újabb négy utcában - Kinizsi, Ságvári, Honvéd és József Attila utca - támogatják a járdaépítést. Ehhez az önkormányzat 1,3 millió forint értékű anyagot biztosít. A munkálatokat a lakossággal szeretnék elvégeztetni, mivel a közhasznú munkásoknak egyéb felújítási és beruházási feladataik vannak — tudtuk meg Czeglédi Mihály polgármestertől. K.E. Településrendezés Csanádapácán A rendszerváltozás előtti időszakban, a tanácsi rendszerben készült legutóbb összevont település- rendezési terv Csanádapácán. Azóta időszerűvé vált az áttervezése - tudtuk meg Kajári Jánostól, a települési önkormányzat műszaki vezetőjétől. A településrendezési terv készítésére a törvény is kötelezi a falvakat, városokat. Megvalósításához Csanádapáca önkormányzata benyújtotta pályázatát a területi kiegyenlítést szolgáló támogatásra. A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács döntése értelmében 2 millió forintot nyertek az apácaiak. A településrendezési terv elkészítése összességében 5 millió 961 ezer forintba kerül, és az elképzelések szerint három év alatt készül el. A 2 millió forintot időarányosan, szintén három év alatt kapja meg a település. _______________________________________BLU Ne m nőnek az adók Vésztőn Egyes vésztői körökben elterjedt, hogy az elnyert városi cím miatt, eztán több adót kell fizetnie a lakosságnak. Ám a híresztelés - mint Kaszai János polgármester a helyi lapban megfogalmazta - alaptalan.- Az adórendszer úgy van kialakítva, hogy bizonyos tevékenységek után bizonyos százalék adót kell fizetni, amely keretszámokon belül mindig az adott település képviselő-testülete dönt. Tehát az adó mértékének változtatása nincs összefüggésben a városi ranggal. Természetesen a városnak lesznek új feladatai. Vésztő városként várhatóan 23,5 millió forinttal kap több pénzt, s az új feladatokat majd ebből fedezzük — közölte a polgármester. _________________________________________ül Út alap, járda épül Kötegyánban A térség országgyűlési képviselője, Tóth Imre sarkadi polgármester javaslatát elfogadva döntött az országgyűlés az önkormányzatoknak a gáz- közművagyon kártalanításaként készpénzben juttatandó összeg emeléséről. így Kötegyán szeptember 15-éig újabb 17 millió 639 ezer forintot kap, melynek felhasználását illetően már döntött a képviselő-testület. A község infrastruktúráját javítandó útalapot, illetve járdát szándékoznak építtetni a határ menti zsáktelepülésen. Járdát az Áipád és Bacsó Béla utcában, zúzott kő útalapot a József Attila, a Keskeny, a Kis utcában, illetve a Széles és Köztársaság utca egyes szakaszain létesítenek. _________________________________________111 Ny ilvános WC Szarvason Nagy probléma, hogy Szarvas belterületén nincs nyilvános WC-csoport. A lakosok, illetve a turisták jobb híján a művelődési központ vagy a polgár- mesteri hivatal mosdóját használják. A város e hiányosságot szeretné most pótolni. A Fő téren korábban üzemelő létesítményeket semmiképp nem akarják visszaállítani. Jobbnak látnák, ha a terep szintje alatt hoznák létre a célnak megfelelő kulturált kialakítású helyiségeket. A felülépítmény egyéb hasznos célt szolgálna. A képviselő-testület a belvárosban két alkalmas területet jelölt ki a WC-csoport, illetve felülépítményként az üzlethelyiségek megépítésére. A beruházásra pályázatot írnak ki. _____________________________*___________ffl Is kolarekonstrukció Kötegyánban Régóta dédelgetett álma válik valóra Kötegyán vezetésének. A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács területi kiegyenlítő alapjából nyert 19 millió 995 ezer forint támogatással három tanteremmel bővíthetik az általános iskolát. Ekként az eddig öt tantermes iskola nyolc tantermessé válik. Az önkormányzat saját erőként 5 millió forint biztosításáról határozott, s a közel 25 milliós beruházás eredményeképpen felszámolódik azon áldatlan állapot, miszerint az iskola három részépületben működött. A felszabaduló létesítmények - kellő átalakítást követően - megteremtik az alapját a bentlakásos szociális otthon ^alakításának. _____________________________ ________ B. I.