Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-24 / 197. szám
16. OLDAL - 2001. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK SPORT Új néven, nagy lehetőségek előtt Immár három esztendeje keltette életre a Békés megye Judójáért Alapítványt az egykori sokszoros magyar bajnok, olimpikon, Európa- bajnoki bronzérmes békéscsabai judós, Gyáni János, akinek tanítványai azóta egyre több sikert értek el. Békéscsaba Az idő halad, s mint a gyerekek mestere elmondta: a sporttörvény értelmében jobb, ha átalakulnak egyesületté (könnyebb pályázatokon támogatást nyerni), amelybe bele is vágtak. Már beadták a Cégbíróságnak az új egyesületi elnevezésre való kérelmet, amely a jövőben Békés Megyei Kano Judó Sport Egyesület lesz. Mindettől függetlenül és változatlan lendülettel folytatják a munkát. Judo toborzó A Békés Megyei Kano Judo Sport Egyesület toborzót tart szeptember 5-7 között három napon át 17 órától a sportág iránt érdeklődő 8- 18 éves fiúknak és lányoknak. Jelentkezni a békéscsabai Kemény Gábor Szakközépiskola tornatermében lehet Gyáni János edzőnél, akitől bővebb felvilágosítás telefonon is kérhető a (20) 9170-498-as telefonszámon. De mi is az a Kano — az új névben? Amire rögtön Gyáni János ad magyarázatot: - Jigoro Kano volt az, aki a sportágat alapította az ezemyolcszázas években. Az ő nevét vettük fel tulajdonképpen.- Nemrégiben tért haza fiatal tanítványaival egy népes edzőtáborból...- Nagyszerűen sikerült a harminckét gyerek felkészülése a bükkszéki edzőtáborban a szeptember végétől novemberig tartó különböző korosztályos magyar bajnokságokra. Bízom is benne, hogy legalább tíz hazai bajnoki címet és dobogós helyezést kiharcolnak majd fiú és leány tanít- ványiam a következő két és fél hónapban.- Manapság hány gyerek jár az edzésekre?- Szép számmal, mintegy hatvanöt fiatal látogatja a tréningeket.- Elférnek a Kemény Gábor Szakközépiskolában?- A létszám miatt egyre szűkösebben, de nagy lehetőséget kaptunk azáltal, hogy ősztől mintegy száz négyzetméteres helyet kapunk a városi sportcsarnokban, amelyet folyamatosan berendezünk, már készülnek, javítgatjuk a kapott tatamikat, amivel beborítjuk „edzőtermünket”. Heti ötször két órára fogadtak be minket a sportcsarnokba, de emellett az iskolában is folynak majd az edzések.- Nem is oly régen írtunk arról, hogy a hazai első osztályú szint teljesítése mellett résztvevője lehet az idei szenior világbajnokságnak. Készül?- Gőzerővel. Október elején Írországban lesz az esemény. Tavaly a kecskeméti E. Kovács János nyert a plusz száz kilósok kategóriájában, akit viszont én eddig mindig legyőztem. így aztán éremnél alább nem szeretném adni. _________________________________________[JÁVOR) Ifjú lovasok sikerei Szolnokon, a tanintézetek országos lovasbajnokságán középiskolás kategóriában sikeresen szerepeltek a mezőhegyesiek, az általános iskolások között pedig a békéscsabai ifj. Néveri Imre. A mezőhegyesi díjugratók csapatban ezüstérmet nyertek, hárman bejutottak az egyéni döntőbe. Szolnok Mint arról Frank Elemér, a Ménesbirtok SE menedzsere beszámolt, a 16 trió között a Piroska Zoltán, Piroska Csaba, Csirke László ösz- szetételű együttes minimális különbséggel a győztes mögött második helyen végzett. Ami az egyéni küzdelmeket ületi, Piroska Cs. Nissan Múzsával az ötödik, Piroska Z. Nissan Mágnással a hetedik helyen végzett, de finálés volt Csirke is Murphy nyergében. Mint Susánszky Pál, a Békéscsabai Szabadidős Lovasklub elnöke elmondta, ifj. Néveri Imre teljesítményével nagyon elégedettek. Az általános iskolás kategóriában Mirella nyergében díjlovaglásban másodikként végzett az ifjú lovas, a díjugratás döntőjében hatodik lett, összesített eredménye alapján az előkelő ötödik helyet szerezte meg. Ha a stílus bírálatnál sikerül egy kicsit előrébb végeznie, az összetett helyezés még szebben alakult volna. Az edző, Novák András is kedvezően nyilatkozott az elért eredményről, hiszen ifj. Néveri Imre kezdő lovasként először vett részt országos versenyen. Első alkalommal indult a felsőfokú tanintézetek kategóriájában a békési Urkom Szilvia, Fanta nevű lovával, az elődöntőben és a középdöntőben szépen teljesített, de egy tévesztés miatt a döntőbe nem sikerült bejutnia. F. I.-SZ. ZS. Kinder-érmek Mérlegen az Előre FC ifjúsági B együttese Ugyan már megkezdődött az NB I B-s utánpótlás labdarúgóbajnokság és a lila-fehérek ifjúsági B korosztályú (U 16) csapata szinte teljesen kicserélődött, de megérdemli a visz- szatekintést a gárda, amely az előző idényben harminc pontot gyűjtött és ezzel a tizenegyedik helyen végzett a kiemelt bajnokságban. Az Előre FC Békéscsaba fiataljai nyolcszor győztek, hat alkalommal döntetlenül mérkőztek és tizenhatszor vereséget szenvedtek, gólkülönbségük 39—80. A csapat teljesítményéről Jakab Péter edzővel beszélgettünk. Békéscsaba- Milyen tervekkel vágtak neki a szezonnak? Mi valósult meg a célkitűzésekből?- Mi az A korcsoportos együttessel összhangban dolgoztunk egész évben. Tervem egy fegyelmezett csapat létrehozása volt. Azt is fontosnak tartottam, hogy minden labdarúgó legalább két poszton tudjon játszani és legalább háromféle játékrendszert alkalmazzon az ellenfelektől függően. A télen három-négy embertől megváltunk, így a tavasszal igen csak szűkös volt a keret, előfordult, hogy csak egy-két ember ült a kispadon. A tervek egy részét megvalósítottuk. Ha egy győzelemmel többet szereztünk volna a tavasszal, akkor a kilencedikek lettünk volna. Sajnos Diósgyőrben az utolsó percben kaptunk gólt, ezzel egyenlített a hazai gárda. A Vác elleni elhalasztott mérkőzésen Dányi szabályos gólját nem adták meg a játékvezetők és még két nagy ziccert kihagytunk, így maradt a 0-0, ami - mint később kiderült - azt jelentette, hogy a Duna-partiak egy ponttal megelőztek a végelszámoláskor. Voltak azért biztató jelek is, ha vereséggel zárultak is a nagy csapatok utánpótlásgárdái elleni találkozók. Például az FTC-től 2-1- es vezetés után kaptunk ki 7-2- re, az MTK-tól a tavaszi idényben csak 3-1-re szenvedtünk vereséget, miközben az ősszel 8—0-ra kaptunk ki. Azt fontosnak tartom elmondani, hogy a gyerekek nagy része megértette, hogy miért kell a hétköznapokon keményen dolgozni, hiszen csak akkor jön a siker. Egy dolgot még el kell mondanom: ez a korosztály a képességeket tekintve elmaradt az előzőtől, amely most bronzérmes lett. Ezt igazolja, hogy innen kevesen kerültek be a korosztályos válogatottakba, míg az előző korosztályból hat-nyolc fiatal is meghívót kapott a válogatottakba.- A szakvezető szerint egyénileg kik voltak a csapat legjobbjai? Kik rúgták a legtöbb gólt az együttesben?- A tavasszal a legjobb teljesítményt Somlyai nyújtotta, a kapus, Schvarcz Ákos hullámzó teljesítményt nyújtott, de voltak jó mérkőzései. A söprögető Matúz végig megbízhatóan játszott. A fiatal Zsilák az ősszel volt jobb, de újoncként végig becsülettel helytállt. Bíró Gábor és Hajdú Péter szorgalmasan jártak az edzésekre, mindig teljes odaadással küzdöttek, ezért elismerés jár nekik. A többiek elég hullámzó teljesítményt nyújtottak. A házi góllövőlistán Somlyai vezet nyolc góllal, érdekesség, hogy háromszor fejjel volt eredményes a viszonylag alacsonyabb termetű labdarúgó. Mögötte Komróczki következik hét találattal, aki az ősszel volt eredményes, a tavasszal sok mérkőzést kihagyott. A háromszor kiállított Dányi ötször volt eredményes, csakúgy mint Cina.- Mi a véleménye az MLSZ utánpótlás-bajnokságokat érintő átszervezéséről?- Elhibázott lépésnek tartom. Számunkra rangot jelentett, hogy a kiemelt bajnokságban neves élvonalbeli klubok (FTC, MTK, Újpest, Vasas, Kispest) legjobb tizenhat éveseivel játszhattunk. Sajnos az új idényben már csak az NB I B-s bajnokságban, jóval gyengébb ellenfelekkel mérkőzhetünk. Mindez szakmailag egyértelmű visszalépést jelent.- Milyen változások voltak a keretben?- A csapatból sokan felkerültek az ifjúsági A csapat keretébe. Ebben a korosztályban a klubnak negyven-negyvenöt játékosa van. A szezont két győzelemmel kezdtük, ami lendületet adhat a folytatásra - mondta befejezésül Jakab Péter. ____________________________________(vmhasttói A bajnokság végeredménye A kiemelt korosztályos ifjúsági bajnokság (U 16) végeredménye: 1. Vasas 67, 2. MTK 66, 3. Debreceni VSC 65, 4. Dunaferr 63, 5. Ferencváros 58, 6. Győri ETO FC 57, 7. Videoton 53, 8. Haladás 48, 9. Vác 31, 10. Diósgyőr 31, 11. Előre FC Békéscsaba 30, 12. BVSC 22, 13. Matáv Sopron 22, 14. Kispest 21, 15. Újpest 18, 16. Szent István SE 17 ponttal. Az MTK-tól négy, az Újpesttől egy pont levonva. A bajnokságban egymás mögött végzett a 31 pontos Diósgyőr (világos mezben) és a 30 pontos Előre FC Békéscsaba U 16-os csapata, ám a viharsarki rangadón a lila-fehérek bizonyultak jobbnak: 2-0-ra legyőzték a borsodiakat_________ wotó! kovács Erzsébet Sportműsor Makó A Gyula és Környéke Gyermeklabdarúgó Kinder SC fiataljai két tornán szerepeltek a hét végén. Makón az Alkotmány Kupán két korosztályban szerepeltek a fürdövárosiak. Az 1991-esek mezőnyében aranyérmet nyert a Kinder SC, míg az 1993-asok között ezüstérmesek lettek. A Szekeres Lajos edző által dirigált 1991-es korosztályban győztes csapat tagjai: Csete Dániel, Haász Róbert, Tokaji Zoltán, Bagi Balázs, Soós János, Sztán Péter, Molnár Zoltán, Ludányi Balázs, Papp Ádám, Novák Péter. A torna legjobb kapusának Csete Dánielt választották. Az 1993-as korosztályban két különdíj jutott a Kinder SC-nek, a legjobb kapusnak Tóth Tamást, a legjobb mezőnyjátékosnak Kolláth Róbertét választották. Mezőberény A Mezőberényben augusztus 20-án rendezett utánpótlástornán az újjáalakult 1989-es korosztályos Kinder SC csapata az ötödik lett. A tízévesek mezőnyében pedig ezüstérmet nyert a fürdővárosi együttes. A gólkirályi címet ebben a korosztályban Molnár Zoltán nyerte el 18 találattal. ■ SZOMBAT LABDARÚGÁS. NB II. Jászberényi Vasas-Gyulai Termál FC, 17.00, Strehó (Tóth I., Koszó). NB III. Alföld csoport. Kondorosi TE-Izsáki SSE, 17.00, Gombos. Jamina SE—Gyomaendrődi VSE, 17.00, Berger. Megyei bajnokság. I. osztály. Mezőhegyesi SE-Sarkad, 17.00, Simon. Vésztő—Tótkomlós, 17.00, Kovács. Gyomaendrőd FC—Szeghalom, 17.00, jv. Szolnok megyéből. OMTK-Rákóczi—Battonya, 17.00, jv. Csongrád megyéből. II. osztály. Gyula Köröstáj MSE-Elek, 17.00, Salamon. Békésszentandrás-Nagyszénás, 17.00, Németh. Csorvás SK-Kamut, 17.00, Ko- rim. Dévaványa-Szabadkígyós, 17.00, Vereska. Gádoros-Kaszaper, 17.00, Klembucz. Kunágota-Mezőkovácshá- za, 17.00, Majoros. III. osztály. Északi csoport. Tarhos-Okány, 17.00, Czirbuly. Csárdaszállás—Bucsa, 17.00, Koch. Mezőberény FC II.—Kötegyán, 17.00, Kepka. Zsadány—Békéscsabai MÁV, 17.00, Bagdi. Gerla-Szarvasi LSZK, 17.00, Bíró. Déli csoport: Dombegyház-Lökösháza, 17.00, Varga. TELJESÍTMÉNYTÚRA. 11. Nemzeti Teljesítménytúra Bajnokság fordulója, rajt: Gyula, Semmelweis Szakközép- iskola, gyalogostúra és kerékpárostúra számokban, 8.00, ill. 10.00 óra. TENISZ. II. Vagyonkezelő Rt. Kupa Békés megyei amatőr bajnokság, Békéscsaba, Kórház utca, 8.30. ÚSZÁS. XXXI. országos szenior bajnokság, Dr. Regele Károly-emlék- verseny, Gyula, Várfürdő, 14.00. VASÁRNAP LABDARÚGÁS. NB I B, ESMTK—Előre FC Békéscsaba, 17.00, Ákos (Hadnagy, Haris). NB II. Orosháza FC-Makói FC, 17.00, Harsányi (Kovács, Rácz). NB III. Alföld csoport. Békési FC-Kiskőrösi FC, 17.00, Samu. Megyei bajnokság I. osztály. Űjkígyós-Körösladány, 17.00, Csonka. Medgyesegyháza-Szarvasi FC, 17.00, Szabó I. S. Magyarbánhe- gyes-Mezőberény FC, 17.00, Rózsa. Méhkerék-Füzesgyarmat, 17.00, Pintér. II. osztály. Kétegyháza-Doboz, 17.00, Pataki. Békéssámson-Sarkadke- resztúr, 17.00, Laurovics. III. osztály. Déli csoport. Elek II.-Kardos-Örmény- kút, 17.00, Sztanojev. Csabacsüd-Két- soprony, 17.00, Dajka. Gerendás-Nagy- bánhegyes, 17.00, Benyovszki. TENISZ. II. Vagyonkezelő Rt. Kupa Békés megyei amatőr bajnokság, Békéscsaba, Kórház utca, 8.30. ÚSZÁS. XXXI. országos szenior bajnokság, Dr. Regele Károly-emlék- verseny, Gyula, Várfürdő, 8.30. ■ Röviden VETERÁNOK. A svájci Martigny városában rendezték meg a 10. szabadfogású veterán birkózó világbajnokságot, amelyen a mezőhegyesi Sipos Sándor a 130 kilogrammosok között a negyedik helyen kötött ki. MODELLEZÉS. A modellezők műrepülő országos bajnokságán kiválóan szerepelt Nóbik Gyula, az Orosházi Városi Modellező Klub versenyzője. Nóbik a tizenegy tagú mezőnyben a nagykőrösi Gyurcsik mögött 1082 ponttal ezüstérmes lett. TENISZ. Második alkalommal rendezik meg szombaton és vasárnap Békés megye amatőr teniszbajnokságát Békéscsabán, az Előre TK Kórház utcai teniszpályáin. A kétnapos viadalra a szervezők várják a jelentkezőket. A verseny mindkét nap 8.30 órakor kezdődik. BIRKÓZÁS. Kiss Gergő, az Orosházi MTK birkózója a Taskentben rendezett junior szabadfogású birkózó vüágbajnokságon a 85 kg- osok mezőnyében először tussal nyert tadzsik ellenfelével szemben, majd a második fordulóban pontozással kikapott egy török birkózótól és kiesett. ■ Szlovákiába utaztak Békéscsaba Ma reggel a szlovákiai Surányba utazott a Békéscsabai Előre NK NB I-es női kézilabdacsapata. Mint Szabó Károly vezető edzőtől megtudtuk, a sérültek felépültek, a próbajátékon lévő szekszárdi Jánics Andreától elköszöntek a lila-fehérek, így az ősztől a fiatal átlövő nem lesz a viharsarkiak játékosa. A békéscsabaiak a háromnapos, hat együttest felvonultató rangos nemzetközi tornán cseh és szlovák I. ligás ellenfelekkel találkoznak, majd vasárnap este indulnak haza és itthon folytatják a felkészülést a szeptember 7-ei Debreceni VSC-Valdor elleni ha- zai bajnoki nyitómérkőzésre. ■ Két győzelem Hétfő óta a vajdasági Adán edzőtáborozik az Every Day Orosháza NB I-es újonc férfi kézilabdacsapata Bajusz József vezető edző irányításával. Az orosháziak napi két edzést tartanak és előkészületi mérkőzéseket is vívnak. Ada A zöld-sárgák eddig két előké- szüleü mérkőzést játszottak helyi I. és II. osztályú csapatokkal és mindkettőt megnyerték. A nyolcnapos edzőtáborozást követően, a hazaérkezés után szeptember elején Cegléden a Cegép Kupán lépnek pályára a zöld-sárgák. Jugovity Kác (jugoszláv I. liga)— Every Day Orosháza 26—29 (13—12) Nemzetközi felkészülési férfi kézilabda-mérkőzés, Ada, 200 néző. Every Day: Hodik - Gúnya 3, Oláh 5, Raffai 1, Rosta 1.3, Pásztor 3, Ambms. Cs.: Szikora, Vayer (kapusok), Harsányi 2, Bajusz 3, Czina 2, Dayka 3, Pa- tocskai 4. Edző: Bajusz József. Végig fej-fej mellett haladt a két első osztályú együttes. A második félidőben jobb teljesítményt nyújtó, egyre inkább összecsiszolódó orosháziak megérdemelten fordítottak. Titel (jugoszláv II. liga)—Every Day Orosháza 23—35 (13—16) Ada, 150 néző. A szorosabb első félidő után magabiztosan nyert az orosházi csapat a lelkes II. ligás jugoszláv gárda ellen. Ld.: Oláh, Pásztor, Patocskai 5-5, Ambrus, Rosta I. 4-4. ____________________________Dty FÉKTÁRCSA es FEKBETE P&A ©BOSCHS iUMki. MÁRKABOLT Békéscsaba, Bartók B. út 66. .: |66) 328-984.430-175, (60) 388-150. Fai: (66) 430-174. AUTÓ AUTÓALKATRÉSZ KIS-ÉS NAGYKERESKEDÉS szeptember 16-a Nyári ATE-árolvadás 2001. 5'# ilHlSRÄRfc' Zöldszámunk: C80) 922-022. FEKDOB es FÉKPOFA 10%-os kisker. ár csökkenés minden ATE termékre! Szerelőknek, kereskedőknek további kedvezmények! Egy győzelemmel előrébb végeztek volna