Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-17 / 192. szám
6. OLDAL — 2001. AUGUSZTUS 17., PÉNTEK MEGYE KORKÉP Mlap Az állam erős legyen és profi! Dr. Misur György: ,,A viták tájékozatlanságról árulkodnak” A közelmúltban Medgyessy Péter, a szocialisták mimszterelnök-jelöltje bejelentette, kezdeményezni fogja a kétkamarás parlament visszaállítását. Kíváncsiak voltunk, hogy kommentálja ezt dr. Misur György nagykövet (képünkön), aki lapunkban már többször kiállt a kétkamarás parlamentért. Szarvas Dr. Misur György leszögezte, a kétkamarás parlament felállításának igényét a pártokon kívüli civil erők már jóval korábban megfogalmazták.- Amikor kilencvennyolcban az országgyűlési képviselői választásokon független jelöltként elindultam, a kisebbsé- • gek ügye, illetve az .európai uniós csatlakozás mellett a kétkamarás parlamenti rend felállítása is a programom része lett. Utóbbival akkor egyedüli jelölt voltam - emlékeztetett rá. - A választáson 1700 szavazatot kaptam, ami arra biztatott, hogy foglalkozzak tovább a témával. Megkerestem az egyházak, a kisebbségek, a civü és az érdekvédelmi szervezetek képviselőit, több uniós tagország diplomáciai vezetőjét. A gondolatot valamennyien rokonszenwel fogadták. Fontolgatjuk, hogy a civil erők és az érdekvédelmi szervezetek körében aláírásgyűjtést kezdeményezünk. Kérjük, hogy csatlakozzanak ahhoz a platformhoz, amely arra törekszik, hogy a jövő évi választásokon minél több civil saját képviselőt juttasson be a parlamentbe. Az országgyűlés összetételétől függ, hogy lesz-e elég szándék és erő a felsőházi törvény létrehozásához. Magunk mellett tudhatjuk Kupa Mihályt, aki képes összefogni ezeket a törekvéseket és koordinálni a választásra való felkészülést - mondotta dr. Misur György, aki a közelmúlt történéseire is reagált:- A törekvésünk nem az, hogy támogassuk a szocialistákat. Az anyagaink eljutottak a szocialistákhoz és ők ehhez dolgoztak ki egy választási politikai taktikát. A bejelentés körüli viták tájékozatlanságot tükröznek. A nyilatkozatokból az is kitűnik, hogy a politika a kétkamarás parlament kérdését a pártok ügyeként kezeli. A vita éppen a lényegről tereli el a figyelmet — mondotta a nagykövet. Szerinte a kétkamarás parlamentben a felsőház a társadalom széles rétegeiből merítve a törvényhozói hatalom szakmai kiegészítése, a kormányzati munka szakmai segítője lenne. Más állításokkal ellentétben, a jelenleginél jóval olcsóbb a működtetése, mert a felsőházi tagot az Az egyenjogú helyzetért Dr. Misur György úgy látja, a pártokon kívüli társadalmi erők a háromszázötven éven át bevált, s 1944-ig működött hagyományos magyar kétkamarás parlamenti rend visszaállításával juthatnak egyenjogú helyzethez. Ennek utolsó változatában, az 1926-ban létrehozott felsőházban már vállalkozók, földtulajdonosok, iparosok, felekezetek, egyetemi emberek, köztisztviselők, tudósok, orvosok, ügyvédi, kereskedelmi és mezőgazdasági kamarák, törvényhatóságok képviselői, s nyugállományú polgárok is jelen voltak. E jogi és politikai intézményt az egyetemeken tanítják. Jogtudósok az 1926. évi, felsőházról alkotott törvényt a magyar jogalkotás minőségi alkotásának tartják. Sokak szerint e törvény napjainkban is irányt mutató, méltó rá, hogy beépüljék az állam gyakorlati működésébe. őt delegáló szervezet fizeti. A pártoktól való függetlensége miatt erős erkölcsi alapokon áll. A felsőháznak nem kell választási periódusok szerint működnie, tudatosan törekedhet a stabilitásra, az elindult szerves folyamatok, programok fenntartására. Fontos érvként említette, hogy a felsőház újjáalkotása megszüntetné a parlament kizárólagos pártfüggőségét.- Magyarországnak erős, profi módon működő államra van szüksége a globalizálódó tudomány, technológia, piacok, pénzügyi rendszer, tömegkommunikáció, a kulturális és nyelvi integrálódások kedvezőtlen hatásainak kivédésére, illetve előnyeinek kihasználására. Ehhez fejlett érdekegyeztetési rendszer kell pártok, nagy foglalkoztatási és érdek- csoportok egyenjogú és egyensúlyú részvételével. E nélkül a társadalom egészének szakmai és életismeretei nem kapcsolhatók be az állam működésébe — fogalmazott dr. Misur György. __________csathróza Pá lyázókat képez a tésztagyár Debrecenben 42 Hajdú-Bihar és Békés megyei pedagógus vett részt a nyáron a Gyermely Rt. tésztagyár forrásszervező tréningjén. A program második fordulójában a megyéből 4 általános iskola nyert terméket vagy pénzt, melyhez a tanultak alapján sikerült további támogatásokat nyerniük. A nagyobb cégek rendelkeznek úgynevezett jótékonysági kerettel, amelyet leginkább arculatuk építésére használnak fel. A Gyermely Rt. évek óta támogat általános iskolákat pénzzel, termékekkel és programokkal. A cég adománya csak csepp a tengerben, nem tudnak minden hozzájuk forduló iskolának segíteni. Ezért támadt az az ötletük, hogy az adománykérőket inkább megtanítják a pénzszerzés mikéntjére. Forrásszervező tréningjeiken megtanították a résztvevőket arra, hogyan kérjenek, tárgyaljanak, hogy el kell számolniuk az adományokkal, és mi mindent kell azért tenniük, hogy meg is tartsák a támogatójukat. A program két részből állt: először tíz helyszínen 431 résztvevővel tréninget szerveztek, majd maguk is pályázatot írtak ki összesen 4 millió forint pénzbeli és 4 tonnányi terméktámogatás elnyerésére. A pályázó 134 iskola közül 56-an nyertek támogatást, 'de ennek a pályázatnak az volt a lényege, hogy az iskolák a tanultak alapján más forrásból is adományhoz jussanak. Debrecenben rendezték. meg Hajdú-Bihar és Békés megye 42 pedagógusa számára a tréninget. A második fordulóban Békés megyéből négy iskola nyert el Gyermely-támogatást: A körösladányi Tüköry Lajos Általános Iskola Suli-buli jótékonysági bált rendezett. A tésztagyár által adományozott 100 ezer forint mellé az iskola 700 ezer forintot gyűjtött más forrásokból. A csabacsüdi önkormányzat általános iskolája a gyermeknapi program megszervezésénél hasznosította a tréningen tanultakat. A békéscsabai kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakképző iskolában a pályázaton nyert tésztát az iskola Kéri piknikjén fogyasztotta el 30 osztály tanulója. A Vandháti Úti Általános Iskola és Speciális Szakiskolában a kapott 100 ezer forintot sikerült megtöbbszörözni, 428 ezer forint tiszta bevételre tettek szert. Az iskola nem elsősorban a pénzt tekintette a program sikerének, hanem azt,hogy számos közéleti ember kereste fel az iskolát és állt a fogyatékosügy mellé. - FRANKÓ Szeptembertől kábeles internet Békéscsaba A Matávkábel Tv a Tiszanet internetszolgáltató céggel folytat tárgyalásokat. Ha a két cégnek sikerül egymással megállapodnia, szeptembertől már lakossági szinten is működik a kábeltévés internet. Az új internetszolgáltatás eléréséhez csak a kábeltévé-előfizetés szükséges. A kábeltévés internet négyszer olyan gyors adatátvitelt biztosít, mint a hagyományos telefonos internet — mutatott rá Nász József, a Matávkábel Tv műszaki vezetője. Ráadásul olcsóbb is, mint a telefonos szolgáltatás, hiszen a kábeles internetnél nem számítják fel a telefonvonal használatát, csak a fellépési díjat. sabb havi előfizetési díjat fizetni. Á másik az időszakos csomag, ami például behatárolja az internetről letölthető adatok mennyiségét, a harmadik csomag pedig azt határozza meg, hogy havonta hány órát lehet az interneten szörfölni. Békéscsabán kívül Gyulán, Orosházán, Dobozon és Békésen szolgáltató a Matávkábel Tv. Békéscsaba után Gyulán szeretnék a kábeles internetet bevezetni. Ott júniusban kezdődött a hálózat kiépítése, szeptemberre létrehozzák Gyula és a megyeszékhely között az optikai rendszert. Gyulán az internetszolgáltatás várhatóan 2003-tól működik. ____ FEKETE Q. KATA U SM S (30) 4061-110 A tv2 műsoráról. A csiga tv legújabb kvízműsorának hangneme vérlázító! A játékosokat, és rajtuk keresztül a nézőket az egymás elleni áskálódásra, gyűlölködésre szítja. YAZEK * Igaza van Fegyának! A tv2 új játéka borzasztó! Az emberek megalázásáról szól az egész! Nagyon idegölő benne az a nő is! Hová fajulnak az emberek? Pár százezerért képesek megalázni magukat egy ilyen bugyuta játékban! Hugi. * Fegya! Az új vetélkedő tényleg szörnyű, a játékvezetőn kívül sikerült egy rakás antihumánus játékost is összeszedni. Viszont a kérdések jók. * Felháborító a tv2 új vetélkedője műsorvezető nőjének a komolysága! (Kérjük, hogy a Nincs kegyelem című tv-müsorral kapcsolatban több véleményt ne küldjenek. - A szerk.)_______________________________ A női kvízműsorok olyan gyengék, mint a harmat! Vágó a király, a má- sodik Egri János! TELSTAR _________ Gy ulán parlagfű-térképet akar az önkormányzat készíteni. Talán inkább irtani kellene, de ne úgy, mint tavaly, amikor a környékünkön októberben kaszálták le. Ági_________________________________________ Sok a helyesírási hiba az újságban! Örülök, hogy így dicsérik a buszosokat, de megoldható-e, hogy fel lehessen szállni a buszokra a sofőrök mellett álló hölgyektől (főleg iskolai'időszakban)? Közeleg az iskolakezdés. Mit tesz a Volán vezetősége a kulturált utazás érdekében, igaz, ők kocsival járnak! 3-as busz, garázsmenet, Franklin utca. Tisztelt gépkocsivezetők! Nem lehetne lassabban? A buszoknak se használ ez a tempó, nem beszélve a házakról. Vagy nem látják milyen minőségű aszfalton száguldoznak? Ugyanez vonatkozik a kamionokra és a tehergépjárművekre. Sok lakos nevében kérem, óvatosabban nyomják a gázpedált! _________________ Ar ad megyében még Békésnél is rosszabbak az utak. Mégis megérné csatlakozni, mert kérhetnénk magyar igazolványt. Razgony Ki rendelte meg és ki fizeti az „Amit a szívedbe rejtesz" című reklámot? Krisz (Az Országimázs Központ. — A szerk.) Támogatás, segély, járadék — még a szótárból is törölni kell! Mert az a legkönnyebb, hogy Nekem miért nem jár? GONZO Akinek Csaba egy nulla, az költöz- zön a pesti okádékba! Pitty_________ Li ly Való! Talán te is H. I. M.-rajongó vagy, hogy a finnek után érdeklődsz? Ha igen, SMS-ezz az újságba! Villena T. Dubrovnik! Semmi gond, Bosznia teljesen biztonságos, és nem szabad kihagyni! Nagyon szép! A rendőr csak a gyorshajtásért szívó- zik._________________________________________ Háborgónak: a koronaszállítás 60 milliója az információ egyik fele, a másik fele, hogy nem közpénzen történt. Igényesen váltsál csatornát, kevesebbet háborogsz! Illetékesek! Minek kidobálni milliókat a millenniumra, amikor rengeteg a szegény az országban?! ___________________ Hi ába marad otthon, akinek nem tetszik a tűzijáték, attól még az ő adóforintját is herdálják. 100 milliókat költenek külső ragyogásra, belül meg rohad az egész!_______________* Örülök, hogy a rovatban a legtöbben 2 lábbal járnak a földön. 60 millió, tűzijáték stb. Jobb, mintha a politi- kusok zsebébe vándorolna. Adam W! Battonya az utóbbi két évben rengeteget szépült. Tele van virággal, a közterületek is gondozottak, a strandja szuper! Felénk az új közvilágítás is jó. Sz___________________ ,,Menekül"! Havi 50 000 forintból nehéz megélni, de ezért nem Orbán a felelős. Jövőre indulhatsz a választáson, és ha bejutsz, javít- hatnál az én 33 000 forintomon! Sz. E.-nek üzenem: plusz 150 ezer forint hálapénz, garantáltan adómentes! Tom Augusztus 25-én Beatrice-koncert lesz Békésen, a rendezvénytéren. Gyertek el, jó buli lesz! Pityu. miatt. Az a kérdésem, hogy ezt szabad-e nekik, mert ezzel zavar- ják a környék lakóit.___________________ Aki tudja a mailbox.hu IP címét és wapozáshoz szükséges telefonszá- mát, az küldje el! Maxx ______________ A magyar—német meccsről. Hogyan fáradhat el egy jól megfizetett focista 20 perc után? Be kellett volna cserélni az öt veteránt, és az összes botlábút lehozni! Akkor lett volna foci! * Husi! Láttad a magyar-német meccset? Ezek után mondd, hogy a magyar foci nem nulla! Atesz * Amit itt focinak neveznek, az csak mezei lab- dakergetés. Hazudik a reklám, foci csak volt! Miért kell vagyonokat fizetni egy csapat „fáradékony sztárnak"? * Megraktam a tipp- mixen a magyarok győzelmét, de a németek nem tartották tiszteletben az évfordulónkat. így én is vesztettem, nem csak a nemzeti 11. Christa (Christa! Szívből sajnálunk. - A szerk.) Miért csak a szülőkről írtok? A négy szép gyermekre évek óta alig kíváncsi az apjuk, velük mi van? Anyuci Fásítás Csabán az Erkel utcában, örülünk, de normális út mikor lesz? Tata. __________________________ Eg yszerűen felháborító, mit tett az anya a 10 éves kislányával! Olvastam a csütörtöki számban. Az ilyet halálra kéne kínozni! (De a férfiakat is!) Hugi _______________________________________ Sz iasztok! Az SMS-rovat tetszik, mindig elolvasom, viszont Szívküldi remélem, nem lesz! SANYO____________________________________ Miről beszélsz? A minimálbér 40 000 forint. Hol kapod ennek a 80 százalékát anyaságira? Én is odaköltöznék hat gyerekkel!________ Fő állású anyának: a minimálbér 40 000 forint, tehát a 16 400 forint nem a minimálbér 80 százaléka. A Nyugati kertvárosinak üzenném: két éhes roti megoldás lehet a szemtelen szomszédra! E cázni! (Tizenkétezer pecás él a me- gyében! — A szerk.)____________________ Sz . E.-nek: Mi a nettó valóság? Örömmel elcserélném bruttó 83 ezremet az orvos valódi jövedelmével. Mikor lesz Csabán, a Dobozi úton közvilágítás?_____________________________ Az én gyermekem amellett, hogy enyhén szellemi fogyatékos, még allergiás is. Ilyenkor miért nem jár emelt családi pótlék? Egy anyuka Keresd Gyulán a legnagyobb koszt! Ott a Taxi Droszt._____________ Bé késcsabai kineziológus vagyok. Telefonszámom esténként: 442-423. A logós hölgynek üzenem: nem lehet, hogy három percig tartott a hívás? 1 Szőke Nő Az SMS hívószáma megváltozott: (30) 4061-110 Kovácsházán a környéken elvisel- Olvassa valaki a Horgászhíradót? hetetlen a szag a hagymapucolók Aki meg akar élni, nincs ideje peAdj egyéniséget a mobilodnak! A legjobb lógók: ingyensms.mobillogo.hu Néztétek a Fókuszt? Embertelen, hogy dönthet három ember egy gyerek sorsáról! Kicsi az esély, hogy túléli a műtétet, de anélkül biztos meghal! Drága? Mi, az élet? Maya. Kezdő egyéni vállalkozó miért nem kap tb-támogatást? A munka- nélkülieket bezzeg tömik pénzzel! Hát nem azt kéne támogatni, aki dolgozni akar? —Pink— 0670! Igazad van! Tényleg sok a negatív észrevétel. Lehet, hogy csakis a rossz dolgok maradnak meg mindenkiben! A pozitív dolgok felett elsiklanak az emberek! Sajnos. ____________________________________ Mú ltkor azt írtátok, hogy a tévék nézettségét 1000 kihelyezett műszerrel mérik, de itt azt írja az újság, hogy kétmillióan nézték x műsort. Na, ezt hogy mérik? (Úgy, hogy felszorozzák az ezres adatot. - A szerk.)_______________________________ Mi kortól lehet a csabai kábeltévén a filmmúzeumot nézni? Keoma (A Matávkábel TV Kft. területi vezetője, Ráczné Tóth Anna szerint az idén nem tervezik a módosítást, a jövő évi csatomakiosztáson pedig most dolgoznak. - A szerk.)________ Cs eh Éva tudósításai rég nem hallhatók a királyi rádióban. Miért? Más megyékből .áradnak a tudósítások, Békésből semmi. Lehet, a nyomor híreit jobb nem hallani! (Rádiós kolléganőnk eltörte a lábát, megműtötték, lábadozik, egy hónap múlva újra hallhatjuk a rádióban. - A szerk.) A 30 éves tanárnak. Van főiskola, ahová 26 helyre három főt tudtak csak felvenni! Nincs utánpótlás. Mi lesz a jövő nemzedékével? írhatják: jövőre 96 ezer forint lesz a tanárok bére, enyém nem. Sok más fiatalé sem! Vállaljunk gyerekeket, neveljük őket. Miből? Még hogy a kormány segíti a fiatalokat? Önmagukat segítik csak, nem mást. * Hány fiatal marad ma a pályán nettó 34 ezerért? Ki mondja ma a gyerekének: legyél tanár! Más pályát választanak. A politika rossz. * Ma már elfogadott, hogy az orvosnak adnak hálapénzt! Nekem más sem jut, minthogy gazdag szülők neveletlen kölykét neveljem, és a lenézés. Egészségügyi diplomával több, mint tíz év munkaviszonnyal jó lenne 75 322 forintot keresnem! Honnan veszik az adatokat? Egy eü-s. (Amint az infografika szélén feltüntettük, a Központi Statiszti- kai Hivataltól. - A szerk.) ___________ Ke dves A.! Lehet, hogy az átverés szó nem volt egyértelmű. Ettől a módszertől egy grammot sem fogsz fogyni! Hidd el nekem, én kipróbáltam! Inkább sportolj valamit! Fogyós fűszerről: állítólag ha nem használt, és visszaküldőd, vissza- kapod a pénzt! így történt? E. M. Drozd módszere nem a büdös fűszerekben rejlik. 4980 forintért kapsz egy könyvet arról, hogy mit nem ehetsz. KV_________________________ Magyari doktor ügyéről. „Holló hollónak szemét nem vájja!" Csak ha doktor a holló?! * Ha a doktor nem dolgozhat, miért altathat krónikus alkoholista ittasan? Miért operálhat parkinsonos orvos úgy, hogy más tartja a kezét?! Ők 62 év alatt! Műtősnő * Az idős gyermek- orvos nem gyógyíthat, de aki veszélyezteti a gyermekek életét, az igen? Anyuka. * Azért akarják Magyarít kigolyózni, mert nem a pénzre hajt, és ember tudott maradni az orvosok között! Indián * Lehet, hogy sok jó orvos van Csabán, de egyikük úgy elkezelte két gyermekemet, hogy a szegedi klinikára kerültek. Ezután mentünk Magyari doktorhoz, akit a gyerekeim, „kedves doktor bácsi”-nak hívnak. Most várom harmadik gyermekemet. Ezek szerint a doktor úr még megvizsgálhatja, de a védőoltást ki fogja beadni? Vagy ma már az sem kötelező, esetleg a sok jó orvosnak kevés a kártyája.___________ A címlapon található kis megyetérképen miért nincs bejelölve Füzesgyarmat? Hely lenne rá! Másnak talán csekélység, de nekem rosszul esik! (Jogos az észrevétel, javítunk. — A szerk.) Minek írogatunk SMS-eket? Az illetékesek úgysem olvassák, mi+ úgyis letértünk és helyeslőén bólogatunk otthon a fotelban. És ezzel mit old(ott)unk +? Azért jó. ZI (Jó hír a csabaiaknak: ígéretet kaptunk Bánfi Ádámtól, a városüzemeltetési iroda vezetőjétől, hogy figyelik a rovatunkat és hetente egyszer valamennyi, várost érintő üze- netre válaszolnak. - A szerk.) Kedves Nóra! A két csatorna öt percig jó volt, utána eltűnt. Ehhez mit szólsz? Egyébként elektrotechnikát tanulok, szóval tudom, miről írok. Christa Miért kell büntetni ezt a régiót azzal, hogy itt minimálbérből kell kijönni, ami másra nem elég, csak létezni? Ez nonszensz! És mi etetjük a Hazát. Fecó____________________________ Közalkalmazott hová fordulhat ingyenes munkajogi tanácsért, ha nem szakszervezeti tag? Segítse- tek! Előre is köszönöm. Anna Slynek: Parabolán nem fogható. Vegyél egy „lepke” antennát, és állítsd Komádi irányába. Az UHF 47 csatornán gyönyörűen be fog jön- ni. Sok sikert! Stewe __________________ Az egész megyében olyan kerékpárutakat kívánok, mint a Lencsési és a Vészé közötti! Sima, széles, ár- nyékos, követendő példa. T. ________ Ho l és pontosan mikor lesz a Pataki Attila dáridós koncertje? Előre is köszönöm. (Nem tudjuk; hívd a Diáktanyát: (66) 326-053. — A szerk.) Békéscsabán öt főirányban építik ki a rendszert. A belvárosban, illetve a Lencsési lakótelepen úgynevezett koaxiális hálózat van, Jaminában, a Mokry-lakótelepen és a Földvári utcában már négy optikai kilépési pontot alakítottak ki. Bár ez utóbbi modernebb, mint a koaxiális rendszer, de műszaki paraméterekben a különbség nem érzékelhető. A Matávkábel Tv több díjcsomagot ajánl majd: az egyik havi korláüan használatot biztosít, természetesen ezért kell a legmaga-