Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-16 / 191. szám
MEGYEI KÖRKÉP 2001. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL A DELELÖBEN. (w) Az RTL Klub Delelő című műsora ma 11 órától kulisszatitkokat árul el a békéscsabai első lecsófőző és gasztronómiai estről. Kedvcsinálásképp az augusztus 19-ei esemény előtt beavatja a lecsófőzés rejtelmeibe a nézőket a rendezvény két főszervezője, Csanálosi László és Frankó Attila. ÜNNEPI KITÜNTETÉSEK, (b) Államalapító királyunk ünnepén 9.30 órakor a Szent István nevét viselő szobor megkoszorúzásával veszi kezdetét az augusztus 20-ai ünnepség Sarkadon. A Bartók Béla Művelődési Központban 10.00 órakor kezdődő ünnepi testületi ülésen a millenniumi esztendőt lezáró határozatot fogadnak el a városatyák, majd az új kenyér megszegését követően adják át a Sarkadért, illetve Sarkad Város Sportjáért kitüntető címeket. SZENTMISE, (r) Tegnap este Nagyboldogasszony napján szentmisét tartottak a szarvasi római katolikus templomban. A szentmisén Szent István halálának napjára emlékeztek, arra, hogy ezen a napon ajánlotta fel a magyar koronát, az országot és a népet Szűz Máriának, s megemlékeztek arról is, hogy ezen a napon vitték Esztergomba a Szent Koronát. Többen elmentek a templomba, hogy ezt megünnepeljék. A jövő iránti felelősséget érezvén a magyar népért és a termőföldért is könyörögtek. SIKERES PÁLYÁZAT, (z) Békés önkormányzata sikeresen vett részt a Környezetvédelmi Minisztérium által kiírt Környezetvédelmi Alap Célirányzat (KAC) pályázaton. A KAC által biztosított támogatás felhasználásáról Pataki István polgármester a napokban írta alá a megállapodást, mely szerint a vissza nem térítendő 290 millió 421 ezer forint támogatást a város belterületén a szennyvízcsatorna-hálózat bővítésének harmadik ütemére fordítják. MAKETTKIÁLLÍTÁS, (gh) Ötéves fennállása alkalmából ismét kiállítást rendez az országos hírnevű dombegyházi ma- kettezők klubja. A megnyitót augusztus 17-én, pénteken délelőtt 9 órakor tartják a nagyközség művelődési házában. „SENKI SINCS, AKI OLYAN TUDNA LENNI, MINT ÉN. NÉHA MÉG NEKEM IS PROBLÉMÁM VAN VELE.” (Tallulah Bankhead) „Amíg élek, a betegeken segítek” Magyari doktor bácsit szeretik a gyerekek, generációk sorát gyógyította a megyeszékhelyen D-FOTÓs VERESS ERZSI (Folytatás az 1. oldalról) Minden leletem negatív, teljesen rendben vagyok egészségileg. A másodfokú vizsgálatot az Országos Orvosszakértői Intézet Szegedi Igazgatósága végezte el. Megjelentem előttük és ők is alkalmatlannak minősítettek; de akárcsak az elsőfok ők sem végeztek el egyetlen vizsgálatot sem rajtam. Közben kértem, hogyha tb- finanszírozással nem is működ- I hetek, legalább magánrendelést nyithassak. Mert én arra tettem esküt, hogy amíg élek, a betegeken segítek, nem ülhetek otthon tétlenül... Tudja, a legrosszabb körülmények között élő roma gyerekek hozzám jártak, azok most hova menjenek? Szegények, sok közöttük a beteg gyerek, de ugyanakkor nagyon bizalmatlanok. Valahogy engem elfogadtak a romák, de kíváncsi vagyok, most ki vállalja föl a gyógyításukat, ki megy ki esténként a beteg gyerekekhez a putriba?- Miben különbözik a magánpraxis a tb finanszírozásútól? — Nem vehetek táppénzre senkit, nem adhatok be kötelező védőoltást és az általam fölírt gyógyszerekre nem jár tb- támogatás. Ezt nagyon nehezen tudják fölvállalni a szülők, de mégis nálam maradt még legalább 800 kártya, várják a csodát, hogy visszakapjam a praxisomat. Akik elvitték, azok közül is majd mindenki azt mondta, hogyha rendeződik a helyzet, visszajön. Megkérdeztem a társadalom- biztosítást meg a tisztiorvosi szolgálatot is, hogy akkor most mi legyen a kártyás betegeimmel? Azt mondták nekem, hogy nem tud- 'ják. Talán értesítsem ki őket egyenként levélben. Ügyvédet fogadtam, aki írt az országos tiszti főorvosnak, hogy szeretnénk betekinteni, milyen leletek alapján minősítettek alkalmatlannak a praktizálásra. Erre visszaírtak Pestről, hogy miért nem küldtem megbízólevelet. Küldtem, de valahogy eltűnt... Megkerestük dr. Kiss Viktória megyei tiszti főorvost, aki az ügygyei kapcsolatban csak annyit mondott, hogy dr. Magyari János személyiségi jogait szem előtt tartva, nem nyilatkozhat az ügyről. — A szülők szabadon választhattak házi gyermekorvost, számos kiváló doktorhoz adhatják be a kártyájukat — mondta el dr. Kiss Viktória. - Az állam nem vállalhat felelősséget egy olyan orvos munkájáért, akit az egészségügyi vizsgálatok alapján alkalmatlannak minősítette mind az első-, mind a másodfokú bizottság, ezért nem finanszírozza tovább a praktizálását az Országos Egészségügyi Pénztár. FRANKÓ MARIANNA Orosházi térdíszítők a Hősök terén Az Ismeretlen Katona sírja körüli kerítést az AKG Rt. készítette Budapesten, a Hősök terén nagyszabású rekonstrukciót hajtottak végre. A felújított Hősök terét augusztus 18-án Orbán Viktor miniszterelnök avatja. A téren ezentúl egy csöppnyi „Orosháza” is látható lesz. Az Ismeretlen Katona sírja körüli kerítést ugyanis az orosházi Alföldi Kohászati és Gépipari Részvénytársaság (AKG Rt.) készítette. Orosháza—Budapest — Az Országos Millenniumi Emlékbizottság felkérésére készítettük az öntöttvas kerítést, aminek elemeit az orosháziak jól ismerik. Az ORFEA térdíszítő család elemeit, motívumait készítettük el a Hősök terére is. A kerítés tervezője, Zsigmondi Attila elemtervei alapján, Szilágyi András építész- tudtuk meg Laczi Sándor vezérigazgatótól. A kerítés összesen 62 méter kerületű. A gyártás mellett a helyszíni felállítását is az AKG Rt. szakemberei végezték.- Az AKG Rt. évekkel ezelőtt egészítette ki termékprofilját építészeti acélöntvények és térdíszítő vasöntvények gyártásával, melyek között kiemelt szerepet kap a növelt folyáshatárú acélöntvények készítése. Ez utóbbi látható például egy hannoveri banképület, illetve a frankfurti repülőtér melletti gyorsvasút-pályaudvar üvegkupoláján is, amiket a részvénytársaságunk által gyártott és készre munkált acélöntvények tartják. Nagy eredménynek tartjuk, hogy Berlin, Hannover és Frankfurt után ezentúl Budapesten, a Hősök terén is jelen leszünk munkánkkal. — Milyen félévet zárt az AKG Rt.? — Terv szerinti félévet zártunk, eredménnyel, annak ellenére, hogy a forint felértékelése jelentős veszteséget okozott cégünknek, hiszen exportunk háromszor akkora, mint az importunk. A második félévben 100 millió forintos fejlesztést is tervezünk, amire a környezetvédelmi törvény kötelez bennünket. Eddig egyébként sem a levegőben, sem pedig a talajon nem volt környezetvédelmi problémánk. Az új előírásoknak megfelelően a komplett porleválasztó rendszerünket újra, nagyobb teljesítményűre cseréljük. KOVÁCS ERIKA Fogyatékossággal élni Paprikafesztivál falunapi vidámságokkal Arra törekszünk, hogy a fogyatékossággal élők jogai érvényesüljenek — mondta Gál Ottó, a Mozgáskorlátozottak Gyulai Egyesületének elnöke. Gyula Az egyesület múltjáról és a jövő terveiről beszélt Gál Ottó a gyulai alpolgármesterrel, Hoffmann Ferenccel közösen tartott sajtótájékoztatón. Gál Ottó kiemelte: a tavaly szeptemberben nyílt Önálló Életviteli Központ alapszabálya módosult, az eddigi közhasznú társaság, ezentúl kiemelten közhasznú szervezetként működik majd. Az egyesület idén kapcsolódott az angliai központú LÓTTO Alapítvány magyarországi képviseletéhez, a Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítványhoz. A 2005-re tervezett, mozgáskorlátozottak számára kialakítandó konditerem létesítéséhez ezen az alapítványon keresztül kérte angol vállalkozók segítségét a gyulai egyesület.- Sokan már be sem adják kérelmüket a járadékok megszerzésére, mert úgysem kapják meg - fogalmazta meg keserű tapasztalatát az egyesület elnöke. Sőt, Gál Ottó azt is kifejtette, hogy a most megvalósítandó fogyatékossági támogatásból sokan kimaradnak, ha a politikusok nem módosítják a törvénytervezetet. A mozgássérült gyermekeknek tavaly óta mentor szolgálatot tartanak fenn, ahol segítséget nyújtanak a sérült fiatalok pályaválasztásában is. Gyula alpolgármestere, Hoffmann Ferenc a gépjármű-beszerzési támogatás emeléséről számolt be. Az eddigi 300 ezer forint helyett 500 ezer forintot adnak majd autóvásárlásra és 30 ezer forintot az átalakításra. A jövőben viszont sokkal szigorúbban vizsgálják, ki juthat hozzá az emelt összeghez. fekete g.kata A nagybánhegyesi önkormányzat augusztus 19—20- án második alkalommal rendezi meg a falunappal egybekötött paprikafesztivált. A kétnapos rendezvényen nívós szakmai programok és színes kulturális műsorok közül válogathatnak az érdeklődők. Nagybánhegyes A 19-ei program egy órakor a tótkomlósi mazsorettek bemutatójával kezdődik, majd a polgár- mester köszöntője után szakmai előadások hangzanak el a művelődési házban. Témakörök: a paprika növényvédelme, tápanyag-gazdálkodás, a talaj- és növényanalízis, betegségek elleni védekezés. Ugyanitt 18 órától nótaestre várják az érdeklődőket. Hétfőn 10 órától Termál Kupa nemzetközi gyermek labdarúgó-mérkőzés nyújt izgalmakat, majd 14 órától a tótkomlósi fúvószenekar lép fel. Ezzel együtt a „Legszebb termés” kiállítása és a paprikából készült ételek kóstolója nyílik a művelődési házban, majd 15 órától játékos kerékpár- és motoros ügyességi, sörivó és hordóemelő versenyek között válogathatnak a jelenlevők. A „Mama kedvence” sütemények 16 óráig mutathatók be a zsűrinek, miután paprikafigura-készítés és Nagybánhegyes szépe választás lesz. 17.30 órakor eredményhirdetés, 19 órától a Hélbop Társulat zenés műsora, majd utcabál a Premier zenekarral és tűzijáték zárja a napot. H. M. VÉLEMÉNY VARADI KRISZTINA Mindegy Magyarország, 2001. augusztus. Nyaralás. Vendég a vendéglőben. Az étlapról választ, hozzák is a „frissen” sültet, igaz, kissé hideg, de nem baj, úgyis meleg van. Megeszi. Fizetne. Figyelő szemeit le nem veszi a pincérről, hátha elkapná annak tekintetét. Sikerül! Győzelem! „Fizetnék” - mondja. „Jól van, de számlát nem tudok adni” — így a felszolgáló. „Mindegy” — legyint. Fizet, távozik. Útja a Tourinform irodához vezet, messze a vasútállomás, arra gondol, talán itt tudnak segíteni, mikor indul a vonat. Nyitvatartási időben az iroda zárva. „Rögtön jön a hölgy, csak kiszaladt a boltba” - szól oda a szomszédos üzlet alkalmazottja. Turista a Tourinform iroda előtt várakozik. Hosszasan. Várja a hölgyet, aki nem jön. Negyedóra, félóra, negyven perc eltelik, csak nem jön. „Mindegy” - gondolja a turista, és odébbáll. A strandra tart. Megváltja a jegyét. Nem olcsó. A kabinban vetkőzik. A zár rossz, az ajtót nem tudja magára zárni, a pad piszkos. „Mindegy” — mormogja magában, nyaralás van, nem kell idegeskedni. Csobban a vízbe, úszás után megéhezik. A magyar ember már csak ilyen: hamar rátör az éhség. Beáll a sorba. Debreceni párost kér, kovászos uborkát és kenyeret. Az eladó számol. Papírra, töltőceruzával írja egymás alá a számokat, aláhúzza, összeadja. Újra átszámolja. A strandolók egymásra néznek. Szemükben döbbenet: hát itt tartunk, nincs egy pénztárgép a számítógép világában? Nincs. A turista eszi, amit kap. Finom. Elégedetten dobná a szemetet a kukába, de az már tele van, túlcsorog a tartalma. „Mindegy” - sóhajtja, és jobb híján ő is a kuka mellé sorakoztatja a maradványokat. Kibattyog az állomásra. Jön a vonat. Felszáll. Amihez csak hozzáér, ragad a kosztól. „Mindegy” - suhan át az agyán. Leszáll a vonatról. Jót nyaralt. Itthon, Magyarországon. _________■ ,A z elveszett cirkáló” nyomában (Folytatás az 1. oldalról) A rendelkező rész szerint a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, ugyanakkor az indokolás már az alapos gyanú hiányát állapította meg. Az újabb panaszban írt körülményeket a nyomozóhatóság a feljelentés kiegészítés keretében megnyugtató módon nem tisztázta. (...) Mindezek alapján a kifogásolt határozatokat hatályon kívül helyeztem, és a városi ügyészséget a nyomozás elrendelésére utasítottam.” — áll a határozatban.- Új fejlemény az ügyben, hogy augusztus 8-án a Körös Cargó Kft. vezetősége Békésről elvitette a hajót Szolnokra, holott a szállításhoz taggyűlési határozat kellett volna. Nem beszélve arról, hogy a kishajó összes dokumentuma nálam van, ezek nélkül pedig nem lehet szállítani a hajót. Feljelentést tettem a Békéscsabai Rendőrkapitányságon, és még Szolnokra is elmentem. Békéscsabán azt ígérték, hogy a jelentést elfaxolják Szolnokra, Szolnokon pedig azt mondták, hogy a jegyzőkönyvet elküldik Csabára. Mindeddig egyik sem történt meg. Számomra megdöbbentő a rendőrség hozzáállása a témához. Amíg megnyugtató eredményt nem érek el, minden lehetséges fórumot megjárok az ügy végleges tisztázása érdekében. Az egészben az a szomorú, hogy két szezon óta vesztegel a Réthy Zsigmond kishajó, ahelyett, hogy a vízi turizmus fellendítését szolgálná, ami számos önkormányzatnál már pozitív fogadókészségre talált - teszi hoz,- zá Váry Sándor, kezében a hatalmas paksamétává gyarapodott hivatalos iratokkal, levelekkel, határozatokkal. VÁRADI KRISZTINA Honlap és zene Békéscsaba A békéscsabai SzüNET internet kávézó megújult honlapját mutatja be pénteken 18 órától, a rádiós Köles István Jr. közreműködésével. Az esemény weblapismertető rendezvénysorozatuk részeként jelentkezik, az ezt követő állomás szeptember hetedikén — várhatóan - a Békés Megye Hírlap internetes változatává foglalkozik. Az informatikai program után este hét órától Keleti dallamok cím mel a Közel-Kelet dallamvilágát be mutató gitár-ének koncertet ad ; békéscsabai Bodrogközy Rita és í kurd származású Tanyia Othmanr Ameen alkotta kettős. v. j Nyugdíjas írók, költők ünnepe A kardoskúti Móra Ferenc Művelődési Ház tizennegyedik alkalommal hirdette meg a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázatot, amelynek díjkiosztó ünnepségét a közelmúltban rendezték. Az idei pályázat is számos nyugdíjast késztetett arra, hogy tollat ragadjon és papírra vesse érzéseit, gondolatait. Kardoskút A Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat megyei szintűnek indult, napjainkban azonban a környező megyék nyugdíjasai is szívesen kapcsolódnak be a „rímfaragó” versenybe. Idén 21 településről több, mint 60 pályázó közel 200 alkotását küldte el a kardoskútí művelődési ház felhívására. A beérkezett művek között versek, novellák, visszaemlékezések és helytörténeti munkák is szerepeltek. A több száz mű közül idén i nehéz volt a legjobbakat kiválasz tani — mondta dr. Hévízi Sándoi a zsűri elnöke. Végül a következi eredményt hirdették ki a szómba ti ünnepségen. Vers kategória: 1. Szépfalusy Jt zsef (Szeged), Vad Zsigmon (Dévaványa), Szepsy Eleonóra (Szí ged), 2. Hargitai Lajos (Szeged' Czikora András (Szeged), Égető Jc zsef (Füzesgyarmat), 3. Kocsis Zo tán (Orosháza), Surinya Antal (Hót mező vásárhely), Gimesiné dr. Di dás Irén (Szeged). Próza kategóri, 1. Kócsóné Dékány Piroska (Deszk Borbíró Lajos (Füzesgyarmat), Ki: Horváth Sándor (Orosháza), 2. Nag Zoltán (Szeged), Szász Andrt (Geszt), Tóth Kálmán (Orosháza),. Szőke Ildikó (Füzesgyarmat Csicsely Mihály (Békéscsaba Csongrádi Pál (posztumusz Kardoskút). A zsűri a helyezése mellett vers kategóriában kilen próza kategóriában pedig három ki löndíjat is odaítélt. _____k. A t urista eszi, amit kap.