Békés Megyei Hírlap, 2001. augusztus (56. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-11 / 187. szám
6. OLDAL — 2001. AUGUSZTUS 11-12., SZOMBAT-VASÁRNAP KULTÚRA •REKES ME*j\0 HÍRLAP Az élő anyag tiszteletet követel Az utolsó interjú Emil Vitroel szobrászművésszel Az orosházi Kulturális Kapcsolatok Egyesülete hetedik művészeti műhelyét rendezte meg július 30-ától augusztus 12- éig hazai és határainkon túli képzőművészek részvételével. A kéthetes tábor vendége volt többek között Romániából Emil Vitroel szobrászművész, akinek alkotásait Gonda Gézáék kertjében láthatta a közönség. A Könd utcai szabadtéri galériában a megnyitó estéjén beszélgettünk a művészszel. Akkor még nem tudhattuk, hogy ez lesz az utolsó interjú... Emil Vitroel augusztus 9-én hajnalban Gyopárosfürdőn elhunyt. _____________Orosháza- Kedves Mester! Mielőtt leültünk beszélgetni, én már megcsodáltam a kiállítást, és szívből gratulálok nagyszerű alkotásaihoz! A fák alatt finomvonalú, kecses, elegáns portrék: Szomorúság, Emlékezés, Anyaság. Női arcok és alakok fából, sejtelmes kékes-ezüstös vagy simogató barnás-aranyos színben.- Női alakokban fejezem ki magamat, nagyon kevés férfi van, itt az egész kiállításon csak egy, az a kalapos, szecessziós utánérzés. S hogy a kor hangulatát kifejezzem, Molnár Ferencre gondoltam, ott van a monoklija is. Mellette a gyöngyös, kalapos fej ugyanaz a kor, de már női figura.- Örök téma: a nő, és az idei művészeti tábor javasolt témája is az ember, illetve a nő...- A szobrok a művészettörténetben 90 százalékban a női figurákból indulnak ki.- A művész sorsa a mai, a pénz és a technika által uralt világban általában nehéz; és a szobrászé, aki drága anyaggal és csak megbízások birtokában dolgozhat, különösen súlyos kereszt.- Hogy milyen nehéz? Ha valakit megkérdezek, mi nehezebb, egy kiló toll vagy egy kiló ólom, azt mondja: ejtsd a lábadra, aztán majd meglátod! Se nem könnyű, se nem nehéz. Mert ha az embernek nincsen elhivatottsága, nincsen benne az a passzió, hogy mindenáron csináljon valamit, hagyjon nyomot maga után, akkor nagyon nehéz. Ha meg élvezettel alkot az ember, akkor szinte tehertől szabadul meg, ha ki tudja magát fejezni.- Ez a művész küldetése a világban?- Az ember küldetése is, hogy jó ügyről szóljon.- Emberségről, magyarságról?- Igen. zusát érezni kell! S ha nincs összhangban a munka az anyaggal, akkor semmit sem ér. Nehogy valaki azt mondja, hogy ezért a munkáért kár volt kivágni a fát!-Itta kertben minden műve fából készült, de ismertek köztéri kő- és bronzszobrai is. Felváltva vagy párhuzamosan dolgozik a különböző anyaggal? — A szobrásznak az a szerencséje és az a hátránya is, hogy általában nem a saját feje szerint dolgozik - bár egy ilyen kiállítás azért más -, hanem azt csinálja, amit kérnek tőle. Nem csinálhatok a magam feje után egy ötmé teres bronzszobrot; elsősorban azért nem, mert tíz év alatt sem tudnék annyi pénzt összegyűjteni, hogy megvehessem az anyagot. — Erre is céloztam az előbb, hogy a szobrászat nagyon drága. Emlékezés, Szomorúság. „Női alakokban fejezem ki magam" mondja a szobrász FOTÓ: BAZSÓ IMRE gyón nehéz, de hát a szobrász munkája ezzel jár. — S ha ilyen értékes anyag kerül a kezébe, az még inkább kötelezi a művészt.- Még nagyobb felelősséggel jár, igen. A szobrász, ha jó szobrász, az első, amit gondol, hogy tiszteli az anyagot. A fa élő anyag, nem kő, magától is beszél. A formáját, a pul— Csináltam egy négy és fél méteres műemléket bronzból, a kiöntése háromszor-négyszer annyiba került, mint a munka ára. Az Arad és Radna közötti úton látható a második világháborús emlékmű. Verseny volt, és annak idején megnyertem.- A nagyvilágban már sok helyütt volt kiállítása, hazánkban is- A szobrásznak - ellentétben például a festőkkel - fizikailag is nagyobb teher jut: nehéz fát, követ vagy fémet kell megmozdítania, megmunkálnia, amihez erő kell. S nem egyszerű az anyagokhoz hozzájutni sem. — Az a nagy szobor ott a fa mögött, látja, az török mogyoróból készült. A 150-200 éves fa az aradi parkban, a Maros partján állt valamikor. Kezdett kiszáradni, aztán kivágták ezelőtt 20-25 évvel, és megkaptam a várostól. Legalább tíz évet dolgoztam rajta, olyan óriási fa volt, és nagyon súlyos! Csak megmozdítani is naHazament teremteni Emil Vitroel 1929-ben született az Arad megyei Csermőn (Cermei). Művészi pályáján Soós István indította el, aki, mint mondja, „sok bolondot megtűrt maga mellett, köztük engem is”. Soós Istvánt máig mesterének tart. Képzőművészeti tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd Bukarestben szerzett diplo mát 1955-ben. Több müvésztársával együtt hazament Aradra, azon fáradoztak, hogy a város művészeti központtá váljon. 1953-tól rendszeresen szerepelnek müvei nemzeti kiállításokon, valamint Magyarországon, Jugoszláviában és Lengyelországban. Gimnáziumban tanított nyugdíjazásáig, 1988-ig. A Romániai Képzőművészek Szövetsége aradi tagozatának elnöke volt, több nemzetközi kitüntetés és román díj birtokosa, müvei megtalálhatók múzeumokban és magángyűjteményekben Romániában, Magyarországon, Németországban, Ausztriában és Jugoszláviában. szinte minden évben, Orosházán ezelőtt 25 évvel aradi művészekkel együtt csoportos kiállításon szere-. peltek a művei.- Gonda Géza vezette az orosházi kultúrát annak idején, és azóta is sokat tesz érte, szerintem az ilyen embereket klónozni kellene! A legtöbben, bár pénzük lenne rá, inkább vesznek maguknak három autót, mint egy képet vagy egy szobrot.- Köztéri szobrai ismertek Romániában, műveiből több magyar és külföldi városban rendeztek kiállítást; az alkotás mellett mindig szívügye volt a művészetszervező tevékenység. A főiskola elvégzése után hazament Aradra, hogy ott pezsgő művészeti életet teremtsen, nyugdíjazásáig tanított is. Mi az értelme Ön szerint az ilyen alkotótáboroknak, mint amilyen ez a hetedik orosházi rendezvény?- A dialógus, a párbeszéd. Az emberek nem művészetet tanulnak egymástól, mert azt nem lehet tanulni. A főiskolán se lehet a művészetet megtanulni; a mesterséget bizonyos fokig el lehet sajátítani, de ha valakiben nincsen meg az isteni szikra, akkor ott a jó Isten se tud segíteni. Ezek ilyen beszélgetések, találkozások, gondolatcserék. A világnézetet, látásmódot általában nem szokták átvenni egymástól a művészek, de az, hogy látják a másik munkáját, már közvetít, szellemi kapcsolatot alakít ki. Huszonhat évig voltam az aradi csoport elnöke, és elsősorban Magyarországon és Jugoszláviában is szinte minden évben voltak ilyen cserék, kiállítások. A régi rendszerben az jó volt, hogy teremtettek ilyen lehetőségeket. Békéscsabán volt öt-hat kiállításunk, Szarvason és Orosházán is. Annak idején sokat állítottunk ki.- A mai világban nem csak a művészeknek, mindenkinek nagy szüksége lenne valódi emberi kapcsolatokra, arra, hogy időt szenteljünk egymásra, beszélgessünk. Én úgy látom, hogy sajnos egyre ritkábbak ezek az alkalmak.- Tudja, hogy mi a furcsa? Elnéztem ezeket a globalizáció elleni tüntetőket, és nem értem a lényeget. Mi ellen tiltakoztak?! Miért vagyunk az ellen, hogy együtt legyünk?! Vajon a jó Isten úgy válogatta ki az embereket, hogy ez román, ez magyar? Nem, ember! Ne féltsük azt, amit elveszíthetnénk, mert az a félelem, hogy az önállóságot, a nemzeti jelleget elveszítenénk, nem igaz. Ami igazi érték, az mindig megmarad. Osz- szeadni kell ezeket az értékeket, és inkább legyünk barátok, mint ellenségek!- Kedves Mester! Gyülekezik a közönség, kezdődik a megnyitó. Köszönöm a találkozót, és kívánom Önnek, hogy régi álma, az otthoni, aradi kiállítás is mielőbb valója váljon! NIEDZIELSKY KATALIN Cédé Magyart Barna versével Harmincöt költő egy-egy poémájának sorában Pogány Judit sűrű nyara A vén szerelmes és a trapéztáncosnő Déjá Vie címmel cédé jelent meg a Parnasszus című költészeti folyóirat legjobb verseiből. A 35 szerző egy-egy poémáját tartalmazó kiadvány munkatársunk, Magyari Barna egyik költeményét is közli. Szeghalom A sárréti kisváros, Szeghalom városi szerkesztője, Magyari Barna modem 'negyvennyolc című versét is közli a közelmúltban megjelent Déja Vie cédé. A díszes kiállítású korongot az 1995 októberében alapított első költészeti folyóirat szerkesztősége adta ki. A lap egyébként rendszeresen közli kollégánk verseit. A szerkesztő, Turczi István az elmúlt öt év legjobb verseit gyűjtötte egybe a lemezre, összesen 35 szerző poémáját. A három „fejezetből” - 5 év pamasszus, Barguzini versek, Ünnepek - álló kiadványban Magyari Barna költeményét a legrangosabbnak számító első részben helyezték el. Munkatársunk olyan költők társaságában szerepel a lemezen, mint Rába György, Orbán Ottó, Határ Győző, Nagy Gáspár, Imre Flóra, Dobai Péter, Berták László, Petőcz András, Kántor Péter, Kukorelly Endre és Tandori Dezső. A verseket neves színművészek mondták a korongra: Fodor Tamás, Galkó Balázs, Ráckevei Anna, Schneider Zoltán, Takács Kati és Vallai Péter. A zenei betéteket Binder Károly, Lerch István és Márta István szerezte. Pogány Judit (képünkön) ezen a nyáron is munkával pihen. Film- és televíziós forgatás után kőszegi fellépés, majd a Bárka Színház bemutatója vár rá. Kőszegen, a Várszínházban egy olasz vígjátékban, a Vén szerelmesben próbál Pogány Judit. A népszerű színésznő Újlaky Dé- nesnek, a címszereplőnek a feleségét alakítja. A művésznő többek között együtt játszik Hollósy Frigyessel és barátnőjével, Molnár Piroskával a kaposvári Csiky Gergely Színház vezető színésznőjével. Mint mondta: csakúgy, mint tizenhét éven át, ezen a nyáron sem megy szabadságra, illetve munkával pihen. Férje, Koltai Róbert filmjében: a Csocsó, avagy éljen május elsejében egy igazgatónőt alakít. Most zajlanak a felvételek, s mivel az együtt töltött évtizedek alatt megismerte Koltait — ahogy ő fogalmaz —, könnyű volt „elkapni" a figurát. Ha befejeződik a forgatás, illetve túl lesznek a kőszegi előadásokon, akkor ismét rendez: a darabban Csákányi Eszter egy idősödő, a friss diplomás Rezes Judit pedig egy fiatal írónőt játszik. A nyáron egyébként volt egy televíziós felvétele is. A Duna Tévé Orfeum címmel rögzített egy kabaré-ösz- szeállítást.ui; Benedek uf) Miklós válogatásával, és barátnőjével, Molnár Piroskával egy jópofa, csipkelődő jelenetben, amolyan női Hacsek és Sajóban lubickolhatott.- Rám talált egy különlegesen szép szerep, Egressy Zoltán Kék, kék, kék című művében, amit Lukáts Andor rendez - újságolta örömmel a színésznő. —A Bárka Színházban mutatjuk be a cirkusz világáról szóló darabot. Egy groteszk előadás születik, amelyben humoros és szívszomorító jelenetek egyaránt jelen lesznek. Pogány Judit egy hetvenéves asz- szony bőrébe bújik, aki a manézs csillogó világában élt egykor, és trapéztornászként kápráztatta el estéről estére a közönséget. A mostani, lerobbant cirkuszi társulatban is jelentős szerephez jut, és középkorú fiával való kapcsolata is különös fénybe kerül, hiszen a fiú látja anyja hibáit, de elismeri zsenialitását is. _____________________________________ L. s. Ki a dudás a (hortobágyi) csárdában? Nemzeti kincsünk s egyik jelképünk külföldön, a Hortobágy, viharos évtizedeket élt át az utóbbi fél évszázadban. Most úgy tűnik, sorsa jobbra fordult, s méltó helyet foglalhat el a világörökségben a külföldi turisták nem kis örömére. A címben feltett kérdést valamikor nagyon régen eléggé egyféleképpen döntötte el a hatalom. Arról, hogy mi legyen a Horto- bággyal, hogyan hasznosítsák, kimondatott: ugarját fel kell törni, szikes földjét meg kell javítani, s a hajdani legelők helyén korszerű, nagyüzem mezőgazdaságot kell létrehozni. Az ötvenes években komolyan szóba került - mint évszázaddal előbb a Balaton esetében a lecsapolás - a hortobágyi puszta gyökeres átalakítása, magyarán megszüntetése. Mivel nyaranként is szörnyű meleg van, ki is találták a természet átalakítói, hogy rizst és gyapotot kell termelni a felszántott Hortobágyon. A mai Hortobágyi Nemzeti Parknak egyik legnagyobb gondja éppen az, hogy a rizstermeléshez szükséges csatornák és más műtárgyak elvadult maradékát fel kell számolnia a pusztán, mint méltatlan létesítményeket a világ- örökséget jelentő földön. Aztán a lázálmos elképzelések sorra összeomlottak. Jöttek a nyugati turisták. Kiderült, hogy az országot látogató, valutában fizető vendégeket éppen az érdekli, amit botor fejjel meg akartak szüntetni: a hortobágyi puszta. így aztán kimondatott: megmarad a puszta, de a Hortobágyon létrehozott két állami gazdasá gé az elsőbbség. Első a termelés, aztán jöhet csak az idegenforgalom. Nem sokban változott a helyzet akkor, amikor sok hezitálás után végre létrehozták hazánk első nemzeti pai k- Nem2etj kincsünk, a világörökség része a Hortobágy és csárdája ját a Hortoba képünk illusztráció gyón. A halastavak környékén fegyverrel ritkították a madarakat, amelyek nagy étvágyukkal csökkentették a haltermelést. Egyébként is egyik kedvenc vadászterülete lett a Hortobágy az országos és a helyi pártvezetőknek. Amikor meg az utóbbiak a nyolcvanas években már az üzlet felé is kacsingattak, új pusztulás réme fenyegetett: a libázás, azaz a mindent a puszta földig lelegelő ludak nagy tömegben való tartása. Ekkor ugyan már lehetett tiltakozni ellene - ennek egyik művészi megvalósulása, a Tüske a köröm alatt című film volt —, de vajmi kevés eredménnyel. A rendszerváltás hozott aztán igazi fordulatot a Hortobágy sorsában. Az új érában megfordult az addigi sorrend: az elsőbbség a természetvédelemé, minden más ennek van alárendelve. Közben közhasznú társasággá vált az állami gazdaság, s a részvény- társasággá alakult halgazdasággal együtt a mezőgazdasági tárca fennhatósága alól a környezetvédelem égisze alá került. Talán ez is közrejátszott abban, hogy több próbálkozás után végre a Hortobágyi Nemzeti Park a világörökség része lett. Elsőbbséget kaphatott ezzel a természet- védelem, de hogy még egyértelműbb legyen a helyzet, nemrégiben miniszteri biztost neveztek ki abból a célból, hogy úgy hangolja össze a már említett hortobágyi szereplőket, hogy azok egyfelé húzzák a szekeret. Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park egykori — méltatlanul meghurcolt és végül leváltott — igazgatója tölti be ezt a szerepet, s ez személyi garancia arra, hogy a Hortobágy nemcsak az marad, ami, hanem olyan is lesz, amilyen volt. __________________ G. J.
