Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-27 / 174. szám

KÖRKÉP 2001. JÚLIUS 27., PÉNTEK - 5. OLDAL ^RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI Nem csak a libának, a tömőnek is fáj FELFEDEZÉSEK... (c) Kor­mos Erik tart régészeti előadást Felfedezések bibliai földeken címmel július 28-án, szombaton 18.30-kor Békéscsabán, az ad­ventista imaházban, a Jókai u. 21. szám alatt. A témák: Holt­tenger, Masszada és a két eltűnt város; Qumrán; Jeruzsálem. MEZŐŐRÖK, (i) Mezőőri szol­gálat létrehozását határozta el a szeghalmi képviselő-testület. A termőföldek őrzéséért a tulajdo­nosoknak négyzetméterenként 0,5 forintot kell fizetniük évente. A pénzt két részletben (az egyik határidő szeptember 15-, a má­sik március 15.) lehet befizetni. KÉT KERÉKEN, (h) Nyolcadik alkalommal rendezik meg Pósteleken a Ghost's Biker Partyt. Augusztus 3-5. között koncertek, Triál-show, vetélke­dők, motoros felvonulás várja a „két kerék” szerelmeseit. MODELLEKET VÁRNAK, (ö) Női és férfi modellek jelentkezését várják a XXXIII. Gyulai Nyári Mű­vésztelepre, amely július 30-tól au­gusztus 19-ig tart. Aki szeretne az itt készülő alkotások modellje len­ni, július 30-án délelőtt jelentkez­zen Gyulán, a műtermeknek ott­hont adó, Árpád utcai Magvető Re­formátus Általános Iskolában Bo­dor Zoltán művészeti vezetőnél. JEGYZŐVÁLTÁS, (z) Bélme- gyérén augusztus 15-től új jegy­ző lép hivatalba. Az önkor­mányzat a tavasszal a megüre­sedett jegyzői állásra pályázatot írt ki, amelyre nyolcán jelent­keztek. A képviselő-testület zárt ülésen Dávidné dr. Réti Julian­nának szavazott bizalmat. TÖBBEN HÁZASODTAK, (i) Vésztőn növekszik a fiatalok há­zasodási kedve. Az elmúlt esz­tendőben összesen 47 pár mond­ta ki a boldogító igent. Tavaly­előtt csak 35 helyi pár kötött há­zasságot. Az is örvendetes, hogy a válások száma csökkent: 1999- ben öt házasság bomlott fel, 2000-ben viszont csak három esetben váltak el a házaspárok. A HÓDÚT KFT. (b) Dobozon, az Áchim utcában a 9 millió 982 ezer forint költségű szilárd bur­kolatú útépítés kivitelezési munkálatainak jogát — a bonyo­lító Thermál-Ber Kft. döntése értelmében - öt pályázó közül a Hódút Kft, szerezte meg. ■ „NEM INDÍTHATOD SIKE­RES ÚTJÁRA AZ ÜGYE­DET, HA NEM NYERED MEG A MEGFELELŐ FIC­KÓKAT, HOGY FELSZÁLL- JANAK A VONATODRA.” (Henry Kissinger) Ha nem tömöm, nem hízik, ha megtörnöm, bele­hal — telefonált kétségbeesve a szerkesztőségünk­be Viliim János kunágotai libatartó. A termelő sze­rint naponta 2-3 liba pusztul el a tömést követően, mivel az állomány nem bírja a megterhelést Kérte a visszaszállítást, ám eddig csak ígéretet kapott Kunágota A libatartó tegnap éppen érkezésünkkor vitt ki az ólból két tetemet, amellyel 30-ra nőtt a döglött li­bák száma. Viliim János tavaly óta foglalkozik liba­tartással és túl van a huszadik csoporton. A jelen­legi 160-as állományt tíz hetes korukban július 9- én kapta, és egy hétig etették. A család szerint ez azt jelenti, hogy az előnevelőtői átvett állomány így meghaladta a 8 nap tűrési határidőt, hisz a szállítást elég lett volna a 15-én kezdődő tömés előtt 3 nappal lebonyolítani. így nem derülhetett ki időben a baj, hisz az első elhullás 17-én volt.- A rtiásodik nap észleltem, hogy a libák nem emésztették meg kellően a takarmányt, holott ilyen csak később és egy-két jószágnál fordulhat­na elő. Július 19-én már három hulla volt. Hétfőn szóltam a helyi állatorvosnak, aki javasolta, hogy a békéscsabai állategészségügyi állomáson kellene megvizsgáltatni, illetve minél hamarabb visszavin­ni, levágni az állományt. Szóltam Békésre Őri Ist­vánnak, aki a májliba termeltető integrátorunk. Megígérte, hogy 23-án elszállítják a libákat és nem kell bevizsgáltatnunk. Nem történt semmi. Időközben többször próbáltuk hívni, de nem ér­tük el telefonon. Végül a cégtől jelzés érkezett 25- ei szállításra, de még aznap módosították a legkö­zelebbi vágás napjára, 30-ára. A gond tovább nőtt, ezért ismét állatorvoshoz fordultunk. A betegség vélhetően a nevelés ideje alatt keletkezett és most mi isszuk a levét - sorolta Viliim János. Érdeklődésünkre dr. Hevesi Zsolt kevermesi ál­latorvos is az elmondottakat támasztotta alá, mi­szerint durva idült betegségről van szó. A vizsgá­latkor nem friss eseteket regisztráltak, így feltéte­lezhető a hozott betegség. Egyértelmű választ azonban csak állategészségügyi vizsgálat adhat - mondta a szakember. Felhívtuk Őri Istvánt, aki szerint Villimék esete egyedi és helyhez kötött probléma. Egy napon és egy kocsi szállítmányból vették le a libákat, mások­tól semmilyen jelzés nem érkezett. Az elhullás kez­dete és az előnevelés között letelt a 8 napos határ­idő, így a költség nem terhelhető vissza a nevelőre. A libatartóval a hétfői szállítás és vágás után próbál­nak egyezségre jutni, elfogadható megoldást találni. A gazda most alig meri tömni az állatokat. Rá­adásul a költsége is tetemes, hisz az átvételkor 332 ezer forint volt a beterhelése. Félő, hogy ko­moly vesztesége lesz. Az elhullás nő, a libák nem híznak és májra sem számíthat. Viliim János ta­nácstalan és nem érti, hogy miért nem lépett idő­ben a cég, miért tiltakozik a bevizsgálás ellen. Másrészt ennyi idegeskedés után szeretné, ha haszna nem is lesz, legalább vesztesége ne terme­lődjön^ ______________ HALASI MÁRIA VÉ LEMÉNY Várostörténet megírásáról határoztak Sarkad A sarkadi városatyák tegnapi testületi ülésükön egyebek mellett két fontos személyi jellegű kérdésiül is határoztak. Egyedüli pályázó lé­vén újabb öt esztendőre megerősítették tisztségében az 1. számú álta­lános iskola igazgatóját, Tokai Gyöigynét és a központi orvosi rende­lő intézményvezetői székében 2002. június 30-áig dr. Pintér Lajost A testület arról is határozott, hogy a hajdúváros történetírásában üres lapként tátongó utóbbi 35 eszten­dő, a régió sorsát megpecsételő tri­anoni békediktátum, illetve az 1956-os események pótlása érde­kében a helyiek bevonásával, szak­emberek irányításával olvasmá­nyos monográfiát kíván készíttet­ni. Az előmunkálatok irányítását. A testület a könyv megírásával, kiadásával, terjesztésével kapcsola­tos költségek fedezésére — bízva ko­molyabb pályázati összegek bevoná­sában - a tartalékalap terhére előleg­ként 750 ezer forintot különített el. Az önkormányzati belterületi utak karbantartását, fejlesztését áttekintve a városatyák elfogadták a gazdasági bizottság sorrendiség­re vonatkozó javaslatát. Ennek ér­telmében az idei, illetve 2002. évi e célra elkülönített alap felhaszná­lásának sorsa megpecsételődött: a Bercsényi, a Diófás—Battyhányi, valamint a Zsarói utca burkolatja- vítását végzik el. _ -both­NI EDZIELSKY KATALIN Hát ide figyelj, apukám! A véleményem teljes mértékben megegyezik (bár csak egyik témá­ban) az adatszolgáltatók többségének válaszával. Pedig engem meg sem kérdeztek! Amit tulajdonképpen nem bánok, mert ha felkeres­nek, akkor egyébként is nagyon kevés szabadidőmből és a családom­tól vesznek el. A Tárki kutatói azt vizsgálták, hogy a magyar háztar­tásokban mi okozza a legtöbb konfliktust, a leggyakoribb vitát. Aki azt hiszi, hogy a házastársi hűtlenség, a hétvégi menü vagy az esti té­vécsatorna leválasztása, az téved! Ennél sokkal fajsúlyosabb témák kerülnek terítékre — legalábbis a felmérés szerint. A18-65 éves lakos­ság körében végzett kutatásból kiderült, hogy az otthoni munkameg­osztás és a családi költségvetés ritkán képezi vita tárgyát, a munkával eltöltött túl sok, az otthoni együtt- létre maradó túl kevés idő miatt vi­szont rengeteg a balhé. Mindezt átgondolva hirtelen mérleget készítettem. Munkameg­osztás: nos, amennyire tudom, a legtöbb családban, a felek életko­rától és végzettségétől függetlenül a háziasszonyt illet meg minden jog, hogy az összes teendőt elvégezze. Még az sem számít, hogy esetleg ugyanannyit vagy még többet dolgozik (keres), mint élete párja. Vita meg csak azért nincs, mert ezt tűri. (Alig merem elárul­ni, hogy nálunk egyenjogúság van.) Családi költségvetés: a min­dennapi megélhetés nem könnyű manapság, ügyes pénzügymi­niszter és sok türelem, lemondás kell ott, ahol kevésből jól akarnak gazdálkodni. Ahol meg a bőség zavara, ott az értékrend borul föl. Vagyis kétlem, hogy a gazdasági ügyek a legtöbb helyen ne képez­nék manapság - ha nem is veszekedés, de - vita tárgyát. Munkára egyre több idő, a családra egyre kevesebb jut. Ez igaz! Mindez valóban a családi együttlét, a békesség, az életminőség ro­vására megy, és az ember erejét felemészti. A családi asztalnál a leggyakoribb vitatéma nálunk is, hogy ki mennyit van távol. S a legszömyűbb az, hogy nem sok esélyt látok a változásra. Hacsak úgy nem, hogy nem is beszélünk arról, ami a szívünket nyomja, mert már végképp nem találkozunk... ____________■ Pá lyázat cigányoknak A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány a 2001/2002-es tan­évre tanulmányi ösztöndíjpályá­zatot hirdet. A közalapítvány célja, hogy segítse a cigányok iskolai és az iskolán kívüli esélyeinek növe­lését és emberi jogaik védelmét az oktatásban. A rendelkezésre álló 10 millió forintos keretből egyedi elbírálás alapján lehet részesülni. A pályázati adatlapok a közalapít­vány irodájában szerezhetőek be augusztus 31-éig. (1091 Budapest, Üllői út 47-49., telefon/fax: 06-1- 215-6550, 06-1-215-6552 és www.meh.hu/nekh.) cs.z. Amatőr művészek fesztiválja Augusztus 3-án délután ünne­pélyes keretek között nyitják meg Köröstarcsán a X. Megyei Amatőr Művészeti Fesztivált. A háromnapos, jubileumi rendezvénysorozatról tegnap délelőtt Széplaki Zoltán, a te­lepülés polgármestere tartott sajtótájékoztatót. Köröstarcsa A polgármester bevezetőben el­mondta: tíz esztendővel ezelőtt he­lyi rendezvényként kezdődött a programsorozat. A sikeren felbuz­dulva az önkormányzat felkarolta továbbvitelét, s a MAMF már or­szágos hírnévnek örvend, minden évben több ezren látogatnak a Ket­tős-Körös menti településre. A programok két színpadon zajlanak majd, a hullámtérben a fiatalok és a középkorosztály, a ligeti színpa­don a gyerekek programjai. Érde­kesnek ígérkezik Csala Zsuzsa és Simon Edina zenés humorestje, bi­zonyára sokan lesznek kíváncsiak a Vujity Tvrtkóval való beszélge­tésre. A zenekarok koncertjének krémjét minden este egy-egy sztár együttes fellépése jelenti: pénteken a P. Mobil, szombaton a Ladány- bene 27, vasárnap a Blues Fools ad koncertet. A programsorozathoz egyéb rendezvények is kapcsolód­nak, sportversenyek, lesz halászlé- főző-verseny, utcai kosárlabda- és majorett-bemutató. A legtöbb ér­deklődőt szombaton várják a falu­ba, sokakat vonz majd a fél tizen­egykor kezdődő tűzijáték. A folyó hullámterében sátorozásra alkal­mas helyeket alakítottak ki, a ren­dezvénysorozat költségvetése megközelíti a 2 millió forintot, a három nap során információs szol­gálatot tartanak a 66/480-824-es telefonon. sz. a. Emberek, visszamentünk a Balkánra! Battonya A battonyai képviselő-testület tegnapi ülésén kezdeményez­te a Dél-békési Vízművek Kft. gazdasági átvilágítását, egy­ben megerősítette az önkormányzat kilépési szándékát a kft.-ből. Az immár országos méretűvé da­gadt ivóviz-kikötési botrányról - Takács Dezső polgármester távol­létében - Roczkov Frigyes alpol­gármester elnökletével tárgyalt a testület. A dr. Karsai József által javasolt téma napirendre tűzését az alpolgármester azzal próbálta „jegelni”, hogy közvetlenül az ülés kezdete előtt új információ­kat kapott a dél-békési önkor­mányzatok tulajdonában lévő kft. ügyvezetőjétől, Kürtösi Zsig- mondtól. Dr. Karsai tiltakozott, ennek hatására a testület — egy tartózkodással — elfogadta a ja­vaslatát. Karsai drámai hangú beszéd­ben ecsetelte a viz nélkül maradt helyi Zoltán jelezte: sok battonyai nem csak a vizet nem tudja fizet­ni, hanem a gázt sem, és a vil­lanyt sem. A ma még hatezer lé- lekszám fölötti település hamaro­san háromezressé válhat - véle­kedett, s ennek kapcsán felvetette a képviselő-testület, illetve az ön- kormányzat felelősségét. „Mit tettünk azért, hogy ezt elkerül­jük?” - kérdezte. „Semmit” — hangzott a válasza. Ezt követően döntöttek úgy a városatyák, hogy kérik a vízművek átvilágítását, és megerősítik Battonya kilépési szándékát. A tegnapi ülés eseménye még, hogy Holló László eddigi igazga­tót újabb öt évre megbízták a mű­vészeti iskola vezetésével, és a testület egyhangúlag elfogadta, és jónak értékelte a polgármesteri hivatal tevékenységéről szóló be­számolót. MENESI GYÖRGY XL Végvári Esték STELLA ARTOIS GALA ^ Ünnepi vigasság a gyulai várnál nép- és iparművészeti vásárral nép- es iparművészeti vásárrá/ 2001. július 27-29. Július 27., péntek 11.00 Vásármegnyitó (vásártér) 11.30 Végvári vitézkedések - Végvári játékok - történelmi kalandozás (várgödör) 15.00 Egzotikus hangszerek (nagyszínpad) 16.00-17.15 Várkerti esztrád 16.30 Végvári karnevál Örömünnepi jelmezes felvonulás Gyula főutcáin 17.15 Nyitány A XI. Végvári Estéket megnyitja Danes László polgármester (nagyszínpad) 17.20 GYITE A Gyulai Lovas, Turisztikai, íjász és Sportegyesület egyes és kettes fogathajtóinak bemutatója (vártér) 17.50 Végvári táncok (nagyszínpad) 18.20 A Langaléta Garabonciások Bestenáriuma (vártér) 19.00 Gyula rock Stage Line buli (nagyszínpad) 20.00 A brutális katicabogár a CART POUR FART TÁRSULAT vadonatúj estje (tószínpad) Belépőjegy: 800 Ft 21.30 A „DÜBÖGŐ CSILLAGAI” Újra színpadon a Szabó zenekar (nagyszínpad) Július 28., szombat 8.30 VII. Medivid Agility Kupa Nemzetközi kutyás ügyességi verseny (vártér) 10 órától: Játék a lovagi tornapályán (várgödör) 15.00 Gyula Kupa (várárok) 16.30 Csikósvirtus (várgödör) 17.00 Középkori haditorna (várgödör) 18.00 Nyílzápor a pogányokra (vár- külső vár) 18.15 Andalúz táncok (nagyszínpad) 18.40 Sör-virsli verseny - „Különben dühbe jövünk” módra (előszínpad) 19.00 Fejér György: Az öreg fösvény Zsugori Máté (vártér) 19.45 MCL-koncert 20.30 Honfoglaláskori harcijáték-bemutató - lovasíjászat (várgödör) 21.00 Végvári kerti bál Július 29., vasárnap ___________________ 9. 00 Kutyabuli - Kutyahölgyek és kutyaifjak divatbemutatója (vártér) 10.00 Lovasíjász-bemutató (várgödör) 10.30 VI. Nemzetközi Kutyaúszó Verseny (csónakázótó) 11.00 Vasárnapi lecsó-futam (vártér) 12.00 Gyulaiak IX. Nagy Versengése (vártér) 15.00 Intelligens harcművészet (nagyszínpad) 15.30 Paprika Jancsi messze jár (várárok) 16.00 Végvári Vitéz Viadal a Végvári Vitéz címért (vártér) 17.30 Az acél állkapcsú ember (vártér) 18.15 Modern tánc történelmi környezetben (nagyszínpad) 18.45 Végvári játékok - Végvári vitézkedések (várgödör) 19.15 Spanyol Gipsy est (nagyszínpad) 20.30 A „Végvári Esték Mestere” díj átadása (vártér) 21.00 Hajnalban még a nap is más... A UNITED ZENEKAR élő koncertje (nagyszínpad) 22.30 Orjöngó' Csillagok - varázslatos végvári tűzijáték (föld és ég) Nem beszélünk arról, ami a szívünket nyomja. vállaló Nagy Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor kifejtette: a műalkotás felöleli Sarkad földrajzi és demográfiai adatainak ismerte­tésén túlmenően a város történel­mi kronográfiáját, címereinek tör­ténetét és hányódását a megyék között. A kötet a jelen látleletét kí­vánja adni a gazdasági, kulturális élet, nevelésügy, egészségügy, hit­élet-egyház, civil szervezetek, illet­ve a sport témakörében. családok helyzetét, élesen bírálva a vízszolgáltató kft. gazdálkodá­sát, tevékenységét. „Emberek visszamentünk a Balkánra!” - szakadt ki belőle. (A tudósítónál« úgy tűnt, ez volt az egyetlen, csak részigazságot tartalmazó monda­ta.) A vita során több képviselő ar­ról beszélt, hogy a kft. évek hosz- szú során át orránál fogva vezette a majd 25 százalékos tulajdonnal rendelkező battonyai önkor­mányzatot. „Félrevezettek, be­csaptak bennünket” — ez voll hozzászólók végkövetkeztetése, Dr. Takács László úgy fogalma­zott, hogy a testület valamennyi tagjában kell annyi szociális érzé­kenységnek lennie, hogy a felme­rült kérdést kezelni tudják. Készt-

Next

/
Thumbnails
Contents