Békés Megyei Hírlap, 2001. július (56. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-25 / 172. szám

SZOLGA L T A T Á S 2001. JÚLIUS 25., SZERDA — 9. OLDAL Kalendárium Napkelte 5.13 — Napnyugta 20.27 órakor Holdkelte 10.51 — Holdnyugta 23.23 órakor Névnap: Jakab (Jákob). Biblia név, jelentése: aki másnak a sar­kát fogta (utalás Jákob születé­sére). Kristóf. Görög eredetű név, jelentése: Krisztushordozó. Védőszentje: Szent Kristóf vérta­nú, az utasok védőszentje. Egyházi ünnepek A katolikus liturgikus naptárban id. Szent Jakab apostol napja. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Anna elhunyta. Évfordulók E napon született 1901-ben Kéri Kálmán (t 1994) hivatásos katonatiszt, vezérez­redes, 1905-ben Elias Canetti osztrák regényíró, drámaíró, esszéista. E napon hunyt el 1818-ban Dugonics András pia­rista, az „Etelka” című regény szerzője, 1918-ban Abonyi Árpád író. Telefondoktor Kánikula, folyadékpótlás cím­mel kaphatnak tájékoztatást a telefondoktortól július 29-éig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Humor- Pincér, azt hozza nekem is, ké­rem, amit ott az ablaknál esz­nek! Pár perc múlva jön apincér le­szakított nyakkendővel, össze­verve.- Nem volt könnyű, kérem! Alig akarták odaadni! Horoszkóp PEUGEOT Az oroszlánok autója '60886' Vonalban vagyunk., Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdések­re válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tart­hatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtö­kig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Természetesen levélben, telefaxon és e-mailen is fordulhatnak hozzánk, ezeknek a hívószámait megtalálják lapunk más helyén. Csupán egy kérésünk van: a borítékra, levelekre írják rá: „Vonalban vagyunk...”. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.), 06-90-230-355. Önnek soha nem lehet elege a szerelemből. Az új hold megértőén a segítségé­re siet, ezért a partnerével újra megtalálják egymást. Haladjon csak tovább az útján, és töltsék együtt ezt a szívmelengető na- ! pót. 2 SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.), 06- 90-230-356. Az egyik szakmai is­merőse üzleti partnerkapcsolatot ajánl. Ma ennek a kivitelezhető­ségén gondolkodik. A kulcskér­dés az, hogy érzése szerint ösz- szeférnek-e egymással. A MÉRLEG (IX. 24—X. 23.), 06-90-230-357. Egyik üzlettársa nagyon bízik Önben és egy kü­lönleges felelősségű munkaaján­latot tesz. Az ajánlat megijeszti, szinte megfélemlíti. Ön érett erre a kihívásra, de vegyen igénybe szakértői tanácsot és útmutatást, ha szüksége van rá. & SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.), 06-90-230-358. Egy rakoncátlan és fékezhetetlen gyermek, ma az aggodalom és szorongás forrása lehet. Legjobban úgy kezelhető, hogy betartják a fegyelmet. Nem kell még megkongatni a vészha­rangot! NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-230-359. Ma egy nagyobb és hosszú időre tervezett utazás lehetőségén gondolkodik. Az is lehetséges, hogy egy másik tele­pülésre, vagy akár másik tájegy­ségbe történő átköltözködésen töri a fejét. Egy Öntől távol élő barátja helyesli a tervet, miköz­ben rajongva beszél a saját lakó­helyéről. BAK (XII. 22-1. 20.), 06-90- 230-360. Igazán felpezsdül az élet körülötte. Egyszerre több helyre hivatalos. Fizikailag kép­telenség mindenhol jelen lennie, ám gondolatban ezt teszi. A jupi- teri intelem az, hogy mindig arra koncentráljon, amivel éppen fog­lalkozik. 4b VÍZÖNTŐ (1.21—II. 20.), 06- 90-230-361. A Szaturnusz a Víz­öntőben jár és képessé teszi Önt az igazságtételre. Az elhibázott dolgokat helyre tudja hozni. Egy sokat ígérő randevúra számíthat, szerelmi élete aktív. £ HALAK (II. 21-III. 20.), 06- 90-230-362. Alkalmas az idő ar­ra, hogy rendbe tegye pénzügye­it. A kivitelezéshez szakember segítségét is kérheti. Szívügyek­ben ösztönösen cselekszik, ezen a téren nincs szüksége tanács­adóra. f KOS (III. 21—IV. 20.), 06-90- 230-351. Fizikailag jó erőben van, azonban hajlamos túlfeszí­teni a húrt. Ne éljen vissza a bolygók áldásos segítségével. Vi­haros szenvedélyét viszonozni fogják. Lassítson kicsit a tem­pón! T9 BIKA (IV. 21—V. 20.), 06- 90-230-352. Kitűnő tárgyaló- készsége, okos cselekedete előnyhöz juttatja társaival szem­ben. Tökéletesen ki tudja hasz­nálni a bolygók segítő erejét. Egy valódi szerencsesorozatra szá­míthat. A IKREK (V. 21—VI. 21.), 06- 90-230-353. Nehéz periódusban van. Valaki akadályokat gördít útjába. Túlbecsüli a lehetőségeit. Tanácsos lenne elkerülni a vak­merő kísérleteket közlekedés­ben, sportban egyaránt. Ne haj­szolja túl magát! RÁK (VI. 22—VII. 22.), 06- 90-230-354. Úgy tűnik, hogy ma izgatottnak és bosszúsnak érzi magát valaki miatt, aki nem tö­rekszik arra, hogy kivegye a ré­szét a munkából. Ha Önnek a fel­adatai és a kötelezettségei szük­ségessé teszik, akkor joga van er­ről világosan beszélni. Miért egy perc a három másodperc is? Úgy látszik, örök témát jelente­nek a telefonszolgáltatások köré csoportosítható kérdések. K. J. szerint jogtalan és igazságtalan, hogy a Hungarotel a mobilhívá­sok esetében minden megkez­dett hívásperc esetében - legyen akár csupán három másodperc annak időtartama — egy teljes percet számol el. Másképpen mondva: gyakran tehát nem tel­jesített szolgáltatásért is fizetni kell. Olvasónk jól tudja, a nappali 60 és az esti-éjjeli 40 forintos net­tó percdíjat valóban minden meg­kezdett hívás esetén leszámláz­zák, legyen annak bármilyen rö­vid is az időtartama. Ezt a szol­gáltató üzleti szabályzata tartal­mazza és a külföldi tulajdonos határozta meg. Telefonhasználóként, némi malíciával, ezek után legfeljebb azt tanácsolhatjuk a mobilszámot hívóknak, ha csupán annyit kí­vánnak közölni, mondjuk a 30- cal kezdődő szám tulajdonosá­nak, hogy „jól vagyok", legalább használják ki a rendelkezésre álló további 57 másodpercet is, hiszen az sem kerül többe, ha kissé rész­letezik hogylétüket, netán vissza­kérdeznek, : „És Te?...” Csak mel­lékesen jegyezzük meg, hogy a 20-as számmal kezdődő hívások drágábbak, mint például a 30- asok vagy 60-asok. ,, Végvári. ..’’-a hét végén Újkígyósi olvasónkat megnyug­tatjuk és üzenjük: az idén sem marad el Gyulán a Végvári esték, mint annak július 27—29 ei prog­ramjáról részletesen is olvasha­tott szombati számunk 5. olda­lán. Ezért itt most csupán annyit, hogy szombaton a díszvendég a világhíres miskolci keresőkutya, Mancs lesz. Olvasóink írják A gépkocsi hibás, a szerviz nem. A lap július 17-ei számában megjelent egy cikk, mely Medve Pál battonyai ügyfelünk Volkswagen Polo Classic gépkocsijának hibáival, illetve a tu­lajdonos panaszával foglalkozott. Medve Pál személyében szimpatikus fiatalembert is­mertünk meg, aki autóját nagyon szereti, és annak „sorsát” a szívén viseli. Mivel mun­kaideje kötött, Battonyáról a szervizbe csak este érkezett, ennek ellenére munkatársaink akkor is megvárták. A javítás idejére csere­autót biztosítottunk részére, és a munkahe­lye miatt vállaltuk, hogy gépkocsiját Battonyán vesszük át, illetve a csereautót ott adjuk oda, így mobilitását biztosítottuk és az idejét nem raboltuk. Az olajcsere szervizét ingyen végeztük el, a bal küszöbnél pedig egy horpadást javí­tottunk ki szintén térítés mentesen. Felajánlottuk to­vábbá, hogy amennyiben az autó nálunk jár, annak külső mosását és belső takarítását ajándékba kapja Az autó Fogyasztóvédelmi Főfelügyeleti vizsgálatát, a gépkocsi cseréjét Ügyfelünk kétszer kérte. A vizsgá­lat nem talált okot a cserére. A Békés Megyei Fogyasz­tóvédelmi Felügyelőség ez ügyben vizsgálódott, ve­günknél eljárási vagy egyéb hibát nem tapasztal: Medve úrral a személyes jó kontaktusunk azóta is megvan, többször hangoztatta, hogy meg van velünk elégedve, az autóval viszont nem. Igyekeztünk az esetleges kel­lemetlenségeit minimálisra csökkenteni, és véleményünk szerint a gépkocsi az átla­gosnál több meghibásodás ellenére is meg­bízható. Az egy évi jótállás mellett még há­rom év importőr által vállfát méltányossá­gi rendszer szolgálja az Ügyfelek érdekeit. Ügyfeleinket igyekszünk minél magasabb színvonalon kiszolgálni, véleményüket ró­lunk a javítás elvégzése után telefonon megkérdez­zük, javaslataikat észrevételeiket figyelembe vesszük, szolgáltatásainkat eszerint bővítjük, fejlesztjük. Ha a fenti sorok az említett cikkben megjelennek, akkor az olvasók is objektívebb tájékoztatást kap­hattak volna. Korcsmáros Tamás, vevőszolgálati vezető, Békéscsaba, Autó Körös Kft. Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. 2001. július 25., szerda - Televízió-műsor TV2 RTL KLUB m1 m2 6.00 Jó reggelt, Magyar- ország! Benne: Faluvilág 9.00 Milady (97.) 9.25 Egy puha fészek 10.10 Segíts magadon! 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Reggeli gondolatok 11.45 Magyar történelmi arcképcsarnok 11.50 Szerencsekerék 12.20 A dumagép 12.45 Mon­dom vagy mondod? 14.50 Marimar (68.) 15.20 A Dél-tenger kin­cse 16.05 Pénzbetyár 16.10 Sebzett szívek (92.) 16.35 Pénzbetyár 16.40 Fiorella (114.) 17.30 Pénzbetyár 17.35 Acapulco szépe (144-145.) 18.30 Té­nyek 19.00 Most vagy soha! - Multimilliomos 19.45 Vad angyal 20.20 Poénbomba Minden percben nagy durranás 21.20 Minden(ki)derül Gyerekes szerelem (am. vigj.) 23.10 Jó estét, Ma­gyarország! 23.35 Vég­telen határok 0.25 Es­küdt ellenségek 1.15 Háló@Világ - Nyár 2.05 Jó estét, Magyarország! (ism.) 2.40 Vers éjfél után 6.30 Reggeli 8.55 Jo­ker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Tiltott szere­lem (101.) 9.45 Senora (31.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő. Benne: Ünnepnaptár; Joker 12.30 Recept Klub 12.55 Joker 13.00 Hír­adó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád 13.40 Helene és a fiúk (234.) A dol­gok kézbevétele 14.10 Babylon 5 (37) Kosh ha­lála 14.55 Titkok és sze­relmek (141.) 15.40 Jo­ker 15.45 Terra Nostra (169-170.) 16.35 Jo­ker 16.40 Milagros (42.) 17.35 Híresek és j gazdagok (161-162.) j 18.30 Híradó. Esti ki­adás 18.55 Fókusz 19.25 Barátok közt 19.55 Fedőneve: Puma (7.) Zsarolók 20.45 Ré­szeges karatemester (hongkongi akcióvígjá­ték) 22.40 Sportvonal (játék) 22.45 Az elnök emberei (4.) A hiányzó öt szavazat 23.35 Hír-1 adó 23.55 Antenna 0.25 Pont hu 0.55 Fó­kusz (ismétlés) 1.25 Divatklip 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.35 Kék Ég Lé­gitársaság (40/25.) 9.25 TS - Úszó- és vízilabda-vb Vízilabda női és férfi mér­kőzések (összefoglaló) Úszó-vb 13.10 Híradó dél­ben 13.20 Körzeti hír­adók 14.10 Hrvatska krónika 14.35 Ecranul nostru 15.00 Nyitott Stú­dió Jártató együttes Kele­ti palóc népzene 15.10 Millenniumi filmtár Fiú vagy lány? (magyar vígjá­ték) 16.35 Szeretetben szolgálva 17.00 Lóerő 17.30 Kapás van! 18.00 Híradó hatkor Körzeti hír­adók 18.10 Zenepercek 18.25 Vízi zsaruk (83/44.) 19.15 Világhír­adó 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Nem jogerős Jogi showműsor 20.35 Mr. Balhé (amerikai vígjáték) 22.10 Híradó este. 22.20 Aktuális 22.40 Théma 22.55 Panoráma Szaniszló Ferenccel 23.25 Nemsokára világ­vége lesz (jugoszláv-fr. film) Fsz.: Annie Girardot, 8.35 Millenniumi mesék 9.00 Jaguárdémontól a keresztig 9.45 Minifesz­tivál 10.05 Egyházak Amerikában (4/3.) 11.05 Behár György szerzői estje 11.50 Jelképtár 12.00 Vízi zsaruk (83/43.) 12.45 Musica Historica 13.10 Híradó délben 14.10 Erkel: Bánk bán 15.50 Néprajzi értékeink 16.00 TS - Úszó- és vízilabda-vb 20.00 Híradó. Sport 20.45 Századfordftó ma­gyarok - Doráti Antal 21.40 A nyerő (am. bűnügyi film) 23.05 TS 23.50 Záróra HBO 6.30 Nyaktörő kalandok 8.00 Mozi! Mozi! Mozi! 8.25 A jövevény 10.25 Reszkessetek, betörők! 3. 12.05 Washington Sguare 14.00 Tűzzel vasal 16.55 A virginiai férfi 18.30 Nyaktörő kalandok (amerikai vígj.) 20.00 Az anyósom 21.40 X-akták 23.40 Titkos névsor 1.25 Existenz-Az élet játék DUNA TV | 14.10 Egér-úti kalandok (5.) 14.35 Lyukasóra (ism.) 15.25 Muzsikaszó 15.55 Őseink útján (3/1.) 16.25 Kun Miatyánk (3/2.) 16.35 Színinöven­dékek (35.) 17.00 Kalen­dárium 17.50 Ezredfordu­ló 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilmek 18.50 Hej, helyes beszéd! 19.00 TÉR - ERŐ - Térség és társadalom 19.30 Sose halunk meg 21.00 Híra­dó. 21.35 A szellem órája 22.35 klub.dunatv.hu 23.05 A Marshall-terv (3/3.) 23.35 Építészmes­terek Szrogh György 24,00 Híradó. Vers SPEKTRUM 15.20 Csodák világa (34.) 15.50 Mi kerül az asztalra? 16.25 Libanon ízei (6.) 17.00 Két duci hölgy (12.) 17.40 Az ezredfordulón túl 18.10 Találkozás az ősökkel (13.) 18.50 Hajók, tengerek, csaták (3.) 19.45 Tökéletes gyermeket akarunk! (3.) A tökéletes gyerek 20.45 Földért, vízért, levegőért Viasat3 _______ _______Satelit Mag yar ATV N. GEOGRAPHIC 10.30 Ismétlések 15.05 Perla (153.) 15.50 Rajzfilmek 17.05 Hazai pályán (45.) 17.30 Szerelmek Miamiban (63.) 18.15 Sztármagazin 18.30 Star Trek - Voyager (9.) 19.20 Egy rém rendes család (53.) 19.45 Sztármagazin (ism.) 20.00 Fraser és a Farkas (43.) 20.50 Candy Club - Vöröslámpás negyed (5.) 21.40 Valódi szex 22.30 Sztármagazin 22.45 Star Trek (ism.) 8.10 Celeste (82-83.) 10.00 Zajlik az élet 11.15 Csúcs 15 12.15 Nap mint nap 15.00 Stílusok 16.05 Mit szól hozzá? 17.00 Ahány férfi (6/5.) 18.00 Zajlik az élet 19.05 Mese 19.30 Csapó 20.00 Esti Mérleg 20.20 Halálzóna 100 22.05 Mit szól hozzá? 23.00 Pár-beszéd 23.10 Gigabyte 23,50 Ingatlanbefektetés 0.15 Koldus menyasszony (3/2.) 5.50 Nap-kelte. 17.45 Ügetőfutam. 17.50 Új me­zőgazdasági magazin. 18.20 Ügetőfutam. 18.30 Napnyugta. 19.00 ATV- híradó. 19.30 Napnyug­ta. 20.00 Sajtóklub extra. 21.00 Emberközelben. 22.00 ATV-híradó. 22.40 Szkandervetélkedö. 16.00 Irány a Hold! 2. 17.00 Génvadászok 4. 17.30 Mzee... 18.00 A harcos útja 19.00 Afrika nagyító alatt 4. 19.30 A maják szent madara, a kvézál 20.00 A holnap vi­lága 18. 20.30 Megfor­dulhat még a világ 16. 21.00 Szabadon szállni ________EUROSPORT____________________SPORT 1___________ 8.30 Ús zó-vb (ism.) 9.00 Úszóvb, Japán 10.15 Úszóvb (ism.) 11.00 14.30 Extrém sportok magazinja 15.00 Labdarúgás, DFB Ligakupa, Úszóvb, Japán 13.00 Szafari rali, Kenya 14.00 Strandröplabda, döntő (ism.) 17.00 Labdarúgás, Visszajátszás magyar bajnoki Franciaország 14.30 Úszóvb, Japán 15.30 Tour de France (élő , visszapillantó műsor (ism.) 18.00 Kosárlabda, magyar közv.) 18.00 Úszóvb, Japán 19.00 Barátságos labdarúgómérkőzés idényösszefoglaló (ism.) 20.00 Baseball, MLB Max heti magazin A műsor és a kezdési Időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. Anyakönyvi hírek SZARVAS Anyakönyvi hír nem érkezett. MEDGYES- EGYHÁZA Anyakönyvi hír nem érkezett. MEZŐKOVÁCSHÁZA Házasságkötések: Lugasi Edina és Márton Atti­la, Horváth Erika (Jászfelső- szentgyörgy) és Nagy István (Mezőkovácsháza). Haláleset: Mazurák Jánosné Bálint Pi­roska (1909). Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA MOZI. Nagyterem: 17.45, 20.00-kor: Lara Croft: Tomb Raider (m. b., sz., am. ak- ció-kalandfilm). Kisterem: 17.00, 19.00, 21.00-kor: Ideglelés 2. (horror). GYULA, PETŐFI MOZI: 18.45-kor: Eszeveszett birodalom (m. b., sz., am. rajzfilm), 21.00-kor: Bíbor folyók (fr. thriller). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY MOZI: 18.45,21.00-kor: A múmia visz- szatér (m. b„ sz., am. kalandfilm). PÓSTELEK. AUTÓS MOZI: 21.30-kor: Jég és föld között (m. b., sz., am. ka­tasztrófafilm). Mától SMS-en is elküldheti véleményét a lapról, a lakóhelyé­ről, a világról. Üzeneteit továbbítsa a 30/9458756-as számra. A jó ízlést nem sértő szövegeket a lapban közöljük. Közérdekű információkat is szívesen fogadunk. Terminál-játék Békéscsabán, a Terminál Étteremben (Szarvasi út 92.) mindazok, akik az étteremben fogyasztanak - összeghatár nélkül - sorszámo­zott számlát kapnak. Hetente sorsolnak, melynek alapján a szelvényt felmutató 4000 forintig fogyaszthat térítésmentesen az étteremben. Minden szerdán közöljük az előző heti nyertes szelvény számát. Fi­gyelje szerdánként a Békés Megyei Hírlapot! Terminál Étterem, Békéscsaba, Szarvasi út 92. Telefon: (66) 446- 565. 29. heti nyertes szelvény: 2001. 07. 21. 0020. Időjárás Csak nagyon kevés napsütés va­lószínű. Gyakran lesz erősen fel­hős, borult az ég. Újabb esőkre, záporesőkre van kilátás, a zá­port időnként zivatar is kísérhe­ti. A zivatarban jelentős mennyi­ségű csapadék, és viharos szél is előfordulhat. Hideg és melegfront együttes jelenlétére kell számítanunk to­vábbra is. 2001. július 25., szerda - Rádióműsor Kossuth (kh-am 540 kHz; urh-fm 67,4 MHz) Petőfi (urh-fm 94,8 MHz) 11.04 Slágerfilmek. 11.35 Török országi Levelek, menyekben a ll-dik Rákótzi Ferentz Fejedelemmel Bujdosó. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Református félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 15.55 Zöld hírek. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Görgey György vezényel. 17.05 „Magyarországról jövök...’’. 19.05 Sport­világ. 19.30 Esti mese. 19.40 Grendel Lajos: Tömegsír. 20.04 Népdalkörök... 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 21.55 Szóló. 22.30 Mérleg. 23.00 Kenó. 23.04 Nagy mesterek... 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelótt. 9.01 Hírpercek. 9.50 Ap­ró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.50 Gordiusz plusz. 11.05 Sporthírek. 11.11 Vendég: dr. Gáspár Miklós. 11.38 Zöldjel­zés. 11.45 Sport. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nó­ta. 13.00 Verkli. 14.00 Zeneszerda, 16.30 Könyvről könyvért. 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. , 18.30 Számít a technika. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Kulákprés - Závada Pál dokumentumjátéka. 21.52 Zene. 22.00 Óhajok hídja. 23.00 Hírpercek. 23.15 Visszajátszás. 24.00 Éjfél után... 2.23 Rádiószínház. 3.03 Slágerstaféta. Helyi rádiók CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz) RÁDIÓ 1, GYULA (FM 90,5 MHz) RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz) TOP FM RÁDIÓ, GYULA (FM 96 MHz) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) I

Next

/
Thumbnails
Contents