Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-09 / 133. szám
A Békés Megyei Hírlap Melléklete Geszti Péter, a „családapa” Elhunyt nővére négy gyermekét neveli Schéner életmű-kiállítása Sopronban A művész érzékenyen figyel a kor szavára Ady és Áchim L. barátsága Merész tollú újságíró hírében álltak AZ INDIÁNTÁBORTÓL AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGIG Bagi István Szegeden született, mégis Békésszentandrást vallja szülőhelyének. Ifjúságát itt töltötte, s bár később a Dunántúlra került, soha nem felejtette el a szülőföldjét. A diploma megszerzése után keresett ügyvéd lett Pécsett, majd az Alkotmánybíróság tagjává választották. Fiatalkori emlékeiről, fordulatokkal teli életútjáról és jövőbeli elképzeléseiről kérdeztük Bagi Istvánt. Az alkalmat az adta, hogy a Szentandrásról Elszármazottak Baráti Köre a közelmúltban tiszteletbeli elnökké választotta. Bagi István (képünkön Mádl Ferenc köztársasági elnökkel beszélget) hosszú ügyvédi pályafutás után vállalta az alkotmánybíróvá jelölést — Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára? — A Békés megye nyugati kapujában fekvő Békésszentandráson születtem. Büszke vagyok arra, hogy az anyakönyvi kivonatok tanúsága szerint a család több száz évre visszamenőleg ezen a honfoglalás kori településen élt. Kutatásaim szerint az Árpádok által ide betelepített besenyők nyelvén a „bag” szó kertet jelent. Csodálatos gyermekkorom volt, hisz a Körös körbefonja a települést, rengeteg izgalmas lehetőséget nyújtott az ott élő srácoknak. Jókat fürödtünk, csónakáztunk, indiántábort építettünk a nádasban és persze sokat pecáztunk. Mondhatni, a holtág volt a második otthonunk, s minden csínyben benne voltunk. A szomszéd gyerekekkel például titkos kapukat építettünk a kerítésen. Az egyik ilyen átjáró Lóránt János barátomékhoz vezetett, aki ma Mun- kácsy-díjas festőművész. — Hol járt iskolába, és mi érdekelte gyerekként? — Az elemi első pár évét Szentandráson végeztem, ahol édesapám volt a jegyző. Később „B- listázták” — habár az iratok szerint semmi bűne nem volt —, s Dobozra helyezték anyakönyvvezetőnek. Ettől kezdve Békéscsabára jártam iskolába, a zeneiskola miatt írattak be oda, ahol két év alatt négy osztályt végeztem el. Talán ennek köszönhetem, hogy tizenhárom évesen már állásom volt, a Balassi Népi Együttes korrepetitora lettem. Az elemi után a Rózsa Ferenc Gimnáziumban tanultam tovább, az István-malom melletti kollégiumban laktam, amely meglehetősen szabadelvű intézmény volt, se portás, se nevelőtanár nem vigyázott ránk, csak egy retesz volt az ajtón. így bármikor mentünk is haza, senki nem kérdezte meg tőlünk: „Meddig voltál a Kishajóban?” — Középiskolásként élte meg ötvenhatot, ha jól tudom, nem éppen kellemes élményekkel. — Elsős gimnazista voltam akkor, jól emlékszem, október 24-én már reggel ott lengett a Rózsán a nemzeti színű zászló. A kollégiumból hazaküldtek bennünket, de november 4-én aztán vége szakadt mindennek. Az egyik hajnalban arra ébredtem, hogy orosz katonák állnak az ágyam felett, övükben kézigránátokkal. Apámért jöttek, akit ’57-ben újra „B-listázták” annak ellenére, hogy megint csak nem volt semmi „bűne”. Elegünk lett a zaklatásból, és mivel két idősebb testvérem már távol élt tőlünk, a Dunántúlra költöztünk, én meg a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban tanultam tovább. Amikor a Balassitól elköszöntem, Bőm Miklós, a koreográfus átadott egy levelet, hogy vigyem el Pécsett élő barátjának. Amikor Simon Antal, a Mecsek Népi Együttes koreográfusa — akinek a levél szólt —, elolvasta a sorokat, megkérdezte: „Havi háromszáz elég lesz?”. Ettől kezdve soha nem látott gazdagságban éltem, csak viszonyításként jegyzem meg, hogy a kollégiumi ellátás havi 180 forintba került. A nyarakat természetesen Békésszentandráson töltettem, egészen nagyanyám hatvanas években bekövetkezett haláláig, akkor vált meg édesapám a templom melletti családi háztól. — ígéretesen indult a zenei pályán, mégis a jogi karra iratkozott be. Miért váltott? — Eredetileg újságíró akartam lenni, de a kollégiumi nevelőtanáraim — akik egyébként politikai okokból kirúgott jogászok voltak —, arra biztattak, hogy válasszam inkább a paragrafusok világát. így aztán a jogi karra jelentkeztem. A származásom miatt a felvételin hátrányba kerültem, de ezúttal is segített a zene. Amikor kiderült, hogy tudok játszani, egyből felvettek, jól jöttem a jogi kar zongorista nélkül maradt Dixieland zenekarának. Egy bonyhádi fellépésünk két ok miatt is máig emlékezetes számomra. Az egyik: az ott kapott pénzből vásároltam egy akkor nagy divatnak számító nylon inget és egy hegyes orrú cipőt. A másik ok egy kedves történet, amely máig jókedvre dent. A koncert után odajött hozzánk egy idős bácsi. Megkérdezte, melyikünk a Dixie? A meghökkenéstől szólni sem tudtunk, ezért odaküldtük a dobosunkhoz, aki „vette a lapot”: „Én vagyok Dixie” — mondta. Beszélgettek egy pár szót, majd a bácsi megveregette a dobos vállát: „Jól van, Dixie fiam, csak így tovább! Isten áldjon!” — Hogyan alakult a további pályája? — Mint fiatal jogász a siklósi járás- bíróságon lettem fogalmazó, számtalan üggyel találkoztam, így rengeteget tanultam. Furcsa volt például elfogadnom a Dráva menti határvidéken élő horvátok hagyományokon alapuló jogrendjét, miszerint házingatlan nem kerülhetett a nők nevére, minden a férfiakat illette meg. Nem sokkal később, 1965-ben ügyvéd lettem, amire abban az időben szinte csak kihalásos alapon kerülhetett sor. A ’80-as évektől tisztséget vállaltam az ügyvédi kamarában, 1989- ben pedig elfogadtam a Pécsi Egyetem sokadik invitálását, így dologi és öröklési jogot kezdtem oktatni a karon. Pár éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is meghívott tanárának, ingatlanjogot adok elő náluk. Közben más felkéréseknek is eleget tettem, hivatalos megfigyelő voltam például Dél-Afriká- ban az első szabad választásokon, a Canadian Bar Association (Kanadai Ügyvédi Kamara) pedig tiszteletbeli tagjává választott. — Kilencvenhétben aztán eljutott eddigi szakmai pályafutása csúcsára: alkotmánybíróvá választották. Meglepte a felkérés? — Annyiban igen, hogy hosszas huzavona előzte meg a választást. Az Alkotmánybíróság körüli patthelyzet már- már nemzetközi botrány- nyá fajult, amikor valakinek eszébe jutott, hogy meg kellene kérdezni a szakmai szervezeteket. így merült fel az én nevem. Elfogadtam a felkérést, és 32 évnyi ügyvédkedés után alkotmánybíró lettem. — Milyen elképzelései vannak a jövőről? — Az alkotmánybírói mandátumom 2006-ban jár le. Ha egészségem engedi, és a közjogban már nem lesz szerepem, talán jogi tanácsadó irodát nyitok. Több évtizedes tapasztalatom talán segítségére lehet a fiatal kollegáknak. A szívem visszahúz Szentandrásra, amelynek temetőjében őseim nyugodnak. Fontosnak tartom, hogy kötődésemet a földhöz három fiamat, s egyelőre négy unokámat is megragadja. Sokszor eszembe jutnak a régi emlékek, s nem kizárt, hogy egyszer majd visszatérek. Nagy jövőt jósolok a falunak, tehetséges, rátermett emberek vállaltak ott közéleti szereplést. Christián J. László Őszinteség, győzelem után Azt mondja egyik reggel a rádióban egy agrármérnök, aki éveket töltött Koppenhágában konzulként, hogy politikusaink rosszul hivatkoznak a dán mezőgazdaságra. Európa legfejlettebb agrárgazdaságára, amelynek teljesítménye döntően a farmok eredményeire épül. A szakember kifogásolja, hogy a hazai nyilatkozók nem azt emelik ki példaként, ami követendő lenne, hanem ami saját elképzeléseiket alátámasztja. Az agrármérnök — még véletlenül sem nevezteti magát a riporterrel konzulnak, sem agrárpolitikusnak — példát is hoz állításának alátámasztására. Elmondja, hogy Dániában mintegy tíz évvel ezelőtt szűnt meg az utolsó öt hektár alatti gazdaság, mert a tendencia a koncentráció irányába mutat. Abban a Dániában, amelyik példája volt a kisparaszti mező- gazdaságról álmodó agrárpolitikusainknak, s ahol kitalálták a kisgazdaságok érdekeit védő szövetkezeti rendszert. Dánia ma abban lehet példa, hogyan haladható meg egy olyan működőképes struktúra, amely felett eljárt az idő. Az említett szakember szerint a kárpótlás oda lökte visz- sza a magyar mezőgazdaságot, ahonnan a fejlett dán gazdaság épp most kapaszkodott ki. Elég ha a statisztikai adatokra nézünk, s máris képet alkothatunk a kilátásainkról. Magyarországon a mezőgazdaságilag művelt terület többségét, mintegy 60,5 százalékát, egyéni gazdák művelik. A hazai farmerek 70,4 százaléka egy hektárnál kisebb területen, további 24,2 százalékuk pedig 1-10 hektáron gazdálkodik. Nem nehéz belátni, hogy a dán példa szerint — ami nyilván megfelel az európai tendenciának — a magyar kisparaszti gazdaságok mintegy 80-85 százaléka az unióba való belépés után szélsebesen tönkremegy. Helyükön 10-100, vagy annál nagyobb területű birtokok jönnek létre, illetve egyes országrészek rossz minőségű mezőgazdasági területeit kivonják a művelésből. A szakemberek váltig állítják, az EU-ba való belépés után egymillió hektárt — a mezőgazdaságilag művelt terület mintegy 16 százalékát - kell kivonni a termelésből. Két súlyos kérdés, amelyekről csak magánbeszélgetésekben lehet hallani. A hivatal hallgat, a pártprogramok úgyszintén. Nincs senki politikus, aki meg merné mondani: pajtás, tíz év múlva földönfutó leszel! Te, ti, valamennyien, akik ma még illúziókban ringatjátok magatokat. Sebaj, majd a választások után megmondják, a győzelem mámorában. Akkor még őszintének is lehet lenni. Árpási Zoltán ... tíz év múlva földönfutó leszel! Orosháza, 1911. A település vasútállomása sokat változott az idők során. Ma már az érkezőket nem várják sem lovas kocsik, sem tyúkok...
