Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-30 / 151. szám

2001. június 30-július L, szombat-vasárnap

HÉTVÉGI MAGAZIN

9

Ehhez hasonló kitüntetést korábban még nem kapott magyar

Nemzetközi Béke Nagydíj a festőművésznek

Nagy elismerésben részesült a füzesgyarmati születésű Doma-Mikó István, királyi udvari festőművész, a Füzesgyarmati Japán Múzeum megalapítója. Az immár több mint két évtizede Japánban élű művész a Japán-angol Baráti Társaságtól megkapta a Nemzetközi Béke Nagydíjat. Ilyen jelentős kitüntetést Doma-Mikó István előtt még sohasem kapott magyar. A díj odaítéléséről szóló hírt több neves közéleti személyiség, és maga az érintett is örömmel kommentálta lapunknak.

Füzesgyarmat neves fia bő két évtizede él Japánban, de a japán kultúrának még régebbi elkötelezettje

— Társaságunk gyökerei 130 évre, Kagoshima megyébe vezethető vissza, ahonnan Japán és Anglia együttműködése kiindult. A London Egyetemen végzett kagoshimaiak hozták először Japánba az angol tanokat. Ott végzett első miniszterelnökünk, Itó Hirobumi is, aki megteremtette a japán kapitalizmus alapjait. A két ország közötti szálak azóta is erősek, a japán császári és az-angol királyi udvar is szoros kapcsolatban áll. Társaságunk először a két ország kapcsolatainak elmélyítésén munkálkodott, de ma már az egész világon jelen vagyunk. Célunk egy békés Föld megteremtése, ahol a világpolgárok egyenlők és boldogok — közölte lapunkkal Tanúira Yuhi, aki immár nyolc éve a Japán-angol Baráti Társaság elnöke.

A két ország és a nemzetközi világ legkiválóbbjainak elismerésére a társaság Nemzetközi Béke Nagydíjat alapított, amelyet évente egyszer oszt ki. A díjat eddig olyan kiválóságok kapták meg, mint Nishimoto Tetsuya, a japán fegyveres erők parancsnoka (és az ENSZ Békefenntartó Erők japán képviselője), Hikita Minoru, a Japán Legfelsőbb Bíróság főügyésze, dr. Nakamatsu, a számítógépes floppylemez feltalálója és Wada Jurou, a Nemzetközi Orvosi Szövetség elnöke. Ebben az évben a társaság vezetősége a nagydíjat egyhangú döntéssel a magyar Doma-Mikó István királyi udvari festőművésznek ítélte oda.

— Doma-Mikó István egy értékes világpolgár, aki sok országban komoly áldozatokat hozott a tudomány, a kultúra, a művészetek fejlődéséért, az egészség- , és a környezetvédelemért. Japánért sok olyat tett, amire még a japánok sem képesek. Büszkék vagyunk rá, és munkáját továbbra is figyelemmel kíséijük — kommentálta elismerően Tamura Yuhi Doma-Mikó István magas kitüntetését.

Doma-Mikó István tettei, cselekedetei egybevágnak a Japán-angol Baráti Társaság szinte valamennyi céljával. A

királyi udvari festőművésznek van egy saját találmánya, amellyel két perc alatt fest tájképet. Ezt tanítja is két japán főiskolán meg egy thaiföldi egyetemen, de oktat más főiskolákon is Dél-Koreában, Indiában. A Fidzsi Köztársaság kormányával — több mint 12 ezer gyereknek — megszervezte az általános iskolákban az első vízfestés- tanítást. Az Angliával és Japánnal szoros kapcsolatban álló országokban (például Hongkong, Szingapúr, Málta) japán kulturális bemutatókat rendezett. Társadalmi munkában a Tongai Királyságban egészségméréseket bonyolított le, és természetvédő expedíciókat szervezett lakatlan szigetekre. Az UNESCO megbízásából megtervezett egy művészetpszichológiai kutatást, amelyet az Antarktiszon és az Arktiszon is megrendeztek.

— Ön a Tongai Királyi Érdemrend tulajdonosa. Mit jelent Önnek ez az újabb díj és milyen újabb tettekre sarkallja? — kérdeztük Doma- Mikó Istvánt.

— Munkában nem ismerek lehetetlent, mindig a maximális teherbírásig „feszítem a húrt”. Boldoggá tesz, hogy erre a Tongai Királyságban,

Japánban és Angliában felfigyeltek. A kitüntetés óta a jókívánságok sokasága érkezett levélben és telefonon. A na. pókban John Lennon feleségének, Yoko Ononak festettem a világbéke rendezvényére illusztrációt. Munkaútjaim során a világban éhezést, elmaradottságot is láttam. Egy ilyen díjnak nagy súlya van.

Sokrétű munkámban szeretnék többet tenni azért, hogy az emberek boldogok legyenek — válaszolta a királyi udvari festőművész, Füzesgyarmat díszpolgára.

— Doma-Mikó István, királyi udvari festőművész 1980 óta él Japánban, ahol két főiskolán saját gyorsfestési technikáját és művészeti anatómiát tanít. Füzesgyarmaton bő két évtizede Japán Múzeumot alapított, amelyet galériával, tavaly pedig japán kerttel bővített. Amerikai és magyar újságokban japán kultúrát bemutató cikkeket ír, több országban japán fesztiválokat rendez. Békés megyében idén március 24-én volt az első Japán Kulturális Fesztivál. A Békéscsabai Magyar-Japán Híd Baráti Társaság tavaly szintén a kiváló festőművész kezdeményezésére alakult meg. Mindezen

A DÍJ TARTOZÉKAI

tevékenységek révén Doma-Mikó István a magyar-japán kapcsolatok élénkítésére törekszik. Szívügyének tekinti a japán kultúra magyarországi terjesztését. A most megkapott díjához gratulálok — közölte lapunkkal Domokos László, a Békés Megyei Képviselő-testület elnöke.

— Nagy örömmel és megelégedéssel értesültem, hogy Doma-Mikó István munkáját ilyen magas díjjal ismerték el. A királyi udvari festőművész az általa fenntartott Füzesgyarmati Japán Múzeum kiállítási anyagát állandóan bővíti, színvonalát emeli. Békéscsabán japán fesztivált rendez, és teljes erejéből a japán kultúra bemutatásán dolgozik. Márciusban, a múzeumba látogatásomkor, a japán kertben fát ültettem. Akkor értesültem tervéről, hogy Füzesgyarmaton hamarosan japán épületet is emel. Melegen üdvözlöm az ilyen magánkezdeményezést, amely a japán kultúra bemutatása révén a magyar-japán kulturális híd lesz! Kívánom, hogy Doma-Mikó István a jövőben is hasonló aktivitással, eredményesen működjön — fogalmazott Isashiki Shinichi, Japán magyarországi követe.

A hivatalától nyári szabadság miatt távol 1 é\6 Szerdahelyi István, tokiói magyar nagykövet helyett az ideiglenes ügyvivő szívesen állt lapunk rendelkezésére.

,.Örömmel.töltiiel,nagyT követségünk munkatársait — mondta megkeresésünkre az —, hogy Doma-Mikó István festőművész sokrétű és gazdag, a művészet határait túllépő nemzetközi ténykedését most a Japán-angol Baráti Társaság legmagasabb elismerése koronázta. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy honfitársunk a felkelő nap országának színeiben nyerte el a megtisztelő díjat, ami szerintünk tovább erősíti a megértést és a kölcsönös tiszteletet Magyarország és Japán között. Követésre méltónak tartjuk Doma-Mikó István kezdeményezéseit, amelyeket kimeríthetetlen energiával valósít meg azért, hogy nemcsak a magyar és a japán, hanem minden más nép is békésebb, biztonságosabb, javakban és kultúrában gazdagabb világban élhessen. A Nemzetközi Béke Nagydíjhoz szívből gratulálunk, munkásságához további sikereket kívánunk. Magyari Barna

Névjegy

Név: Doma-Mikó István

Született: Füzesgyaimat, 1951. január 16. Családi állapota: nős Életútja: 1969-71. között a Magyar Televíziónál dolgozott, 1980-tól Japánban él, mint festőművész, 1989-től IV. Tupou, tongai király udvari festője, 1993-tól a japán képzőművészeti főiskola tanára, 1997-től a Fidzsi-szigetek általános iskoláiban a vízfestékkel való rajzolás bevezetésén fáradozik, 1999- től a thaiföldi képzőművészeti egyetem tanára, festményeit, képeit huszonnégy országban állították ki

Elismerések: számtalan díjban részesült mind itthon, mind külföldön. Közülük a legjelentősebbek: Japánban megkapta az Akril Festék különdíját, Tokióban a Tosima városrész önkormányzatának célpályázatát nyerte el, Tonga királya a IV. Tupou Érdemrend Ezüst fokozatával tüntette ki, 1997 óta Füzesgyarmat díszpolgára, 2001-ben a Japán-angol Baráti Társaságtól Nemzetközi Béke Nagydíjat kapott

Hobbijai: tengeri horgászat, olvasás, festés, filmnézés, utazás

A Doma-Mikó István által megkapott Nemzetközi Béke Nagydíj birkabőrre festett oklevelén a királyi udvari festőművész neve mellett ez a szöveg olvasható: „A nemzetközi közösségben szakterületén az egyetemes kultúra fejlesztése és felemelése érdekében kifejtett kiemelkedő erőfeszítéséért ezen kitüntetéssel örökítjük meg nagyrabecsülésünket”. Az elismerő mondatok alatt John White Head tiszteletbeli elnök, Rokujó Ariyasu főtanácsadó, a Császári Család volt tagja, Tamura Yuhi elnök aláírása szerepel.

Az érdemrend vörös szalagján arany-zöld színű fém babérkoszorú tartja a fém lovagkeresztet, amelyben egy kis babérkoszorúban vörös napkorongon „Japán-angol” aranyfelirat látható. A lovagkeresztbe vésett szöveg: „Nemzetközi Béke Érdemrend, Doma-Mikó István”

A kristályserleg talapzatán a következő szöveg olvasható: „Nemzetközi Béke Érdemrend Doma-Mikó István 2001. év, június 1-jén, Japán-angol Baráti Társaság”.

Videofilm-sikerlista

1. A 6. napon

2. Bájkeverő

3. Seft *

4. Ház a Kísértet-hegyen

5. Komodó

6. Meggyanúsítva

7. Charlie angyalai

8. Bölcsek kövére 2.

9. Én, én és az Irén

10. Temetetlen múlt

+ l.Cool-túra

(Fanfár Videotéka)

Film

Bíbor folyók

Egy közrendőr (Vincent Cassel) nyomoz a világtól távoli kis francia hegyi faluban. Nem sejti, hogy sírrongálási ügye összefügg a szomszédos völgyben található egyetemvárosban elkövetett szakrális gyilkossággal. A különös eset kivizsgálására egy párizsi szuperzsaru (Jean Reno) érkezik. A nyomozások kiderítik, hogy a két ügy összefügg, és sorozatgyilkost kell keresniük...

Könyvajánló

Három év hat kötetben

ÚJ MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON

Kossuth vagy Széchenyi? Petőfi vagy Arany? Bartók vagy Kodály? Babits vagy Kosztolányi? Rippl Rónai vagy Csontváry? Görgey vagy Kossuth? Régi szokás a magyar kulturális élet nagyjait szembeállítani egymással és kijelenteni valamelyikükről, hogy nagyobb, tehetségesebb, zseniálisabb, mint a másik. A Magyar Könyvklub Új Magyar Életrajzi Lexikonja ezzel a szokással szeretne felhagyni, nem minősít, tájékoztat, a véleményalkotást az olvasóra bízza. A sorozat hiánypótló, mert a korábbi évtizedek hasonló munkáit politikai elfogultság vagy egyéb aránytalanság jellemezte. 2001 és 2003 között hat kötetben jelenik meg az Új Magyar Életrajzi Lexikon. 20 000 szócikkben foglalja össze mindazon, 2000. december 31-ig elhunyt személyek életrajzát, akik a gazdasági, műszaki, politikai, társadalmi és kulturális élet, valamint a sport területén az elmúlt ezer évben megörökítésre méltót alkottak. Az Új Magyar Életrajzi Lexikon kiadása a maga nemében egyedülálló vállalkozás. Köteteinek minden egyetem, könyvtár, kulturális- és közintézmény, valamint a magyar kultúra iránt érdeklődő minden olvasó könyvespolcán érdemes helyet szorítani.

Cams tota mater! - Az eb anyját!

„S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist?”

(Nagy László)

— Audiat! Evett valaki ebből a sonkából? — Melyik sonkából? — Amelyik itt a kezemben van. — Dehogy evett!

— Hát ebből a borból nem ivott valaki? — Melyik borból? — Aki itt az üvegben van. — Dehogy ivott. — Hát hogy hiányzik mégis annyi belőle? — Hát bizonyosan abból a sonkából evett valaki, amelyik már nincs uram- bátyám kezében, meg abból a borból ivott, amelyik már nincs a palackban.

— Canis tota mater!

Elhangzott pedig ez a párbeszéd a tizennyolcadik század vége felé, valamikor a kalapos király uralkodása alatt, ebben a formában, ahogy azt Jókai Mór 1878-ban megírta a Rab Ráby történetének negyedik fejezetében. Az anekdota két szereplője közül az audiat (ejtsd: audiát), magyarul hallja(!), másképpen a patvarista, vagyis az ügyvédbojtár a vármegyei bricska mellett taposta a sarat, mivelhogy a hátsó kerék minduntalan ki

akart esni, s ennek megakadályozása az audiát rendes hivatali kötelmei közé tartozott. Joviális principálisa, vagyis protektori elöljárója, nevezetesen a tekintetes táblabíró úr kényelmesen elterpeszkedett a hintó belsejében, s széles jókedvét az sem háborította, hogy az útravalónak becsomagolt jóféle sonkát s a szentendrei rácürmöst szemmel láthatóan megdézsmálták. Abban viszont igaza volt az audiátnak, hogy a maradék sonkából és borból ő már nem evett és nem ivott.

A „canis tota mater” (ejtsd: kánis tota máter!) kedélyes latin indulatkifejezés, magyar káromkodásra fordítva nagyjából azt jelenti: az eb anyját! Ennek a tréfás szitkozódásnak Cicero klasszikus nyelvén különleges bukéja van, akárcsak a királyok legnemesebb nektárának: Jókai szövegkörnyezetében is utánozhatatlan hangulatot áraszt. Egyébként a boldog békeidők latinos műveltségű olvasóközönségének nem okozott gondot a „deák nyelv”. A canis tota mater bravúros telitalálat, lefőzi még a magyar megfelelőjét is. Valljuk be, ez nagy szó, hiszen mi világéletünkben professzorok voltunk a káromkodásban. Istenem, de szépen tudtunk káromkodni a nagy romantikus író századában! Választékosán, jó ízléssel, sziporkázó ötletességgel és élvezettel, cifra kacskaringókkal, a színes szóvirágok ragyogó ka- valkádjával, a gazdag szóképek petárdáinak valóságos tűzijátékával. Hogy lubickoltunk valaha e gyönyörűséges nyelvi gazdagság tündértavában! Szemléltetésképpen hadd álljon itt betű szerint az alig egy oldallal odébb olvasható bővérű szózuhatag, amellyel a betyárrá lett Gyöngyöm Miska megállította a kocsist:

— Hát azt a Júdás-apostollal- összecimborázott aprópénz-hamisító- Poncius-Pilátusát-a-jeruzsálemi- Golgotahegyén Krisztuskáromlólatorképpen-keresztrefeszített-paraszt- öregapádnak! Nem állsz meg mingyár?

Ugye, milyen érzékletes, ugye, milyen pompázatos? A tartalomban bujkáló leheletfinom blaszfémia láttán sem rejthetjük el csodálatunkat a mesteri körmondat fölépítésében gyönyörködve. Még azt is érezzük, hogy ahol elmarad a kötőjel, ott vesz levegőt az útonálló Demoszthenész. Hiába no, a tizenkilencedik század ebben is jobb volt a huszadiknál! Értékveszejtő világunkban már káromkodni sem tudunk tisztességesen.

...Most veszem észre, hogy nem is erről akartam szólni. Elcsámborogtam a nyelvészkedés szerteágazó ösvényein, pedig az elhanyagolt régiók mostoha sorsán kellett volna eltűnődni. Dohogni arról, hogy a magasságos konyhafőnök koldus marokkal állítja össze a mi útipoggyászunkat. Ide, a keleti tartományba mindig csak a maradék jut: fél sonka meg félig üres borosüveg. A kistelepülések intézményeinek működtetésére folyamatosan kevés a központi ellátmány. Jobb híján lehet ismételten átvilágítani és leépíteni. A forráshiányos önkormányzatok vakarhatják a fejüket, hogy melyik ujjúkat vágják meg. Mindegyik fáj.

...Errefelé már régen lefaragtuk a sonkahúst, megsárgult és elszikkadt a csupasz csont is, a kulacs belsejében pedig csiholni lehetne. Úgy tűnik, hosszú még az út hazafelé, csak az elhanyagolt utak maradtak sárosak, elcsúfítva a foltozatlan kátyúk sebhelyeivel. Kihullott a kerékszeg is, a patvarista pedig lesi a tengelyről lecsúszó kereket, miközben bokáig gázol a vendégmarasztaló és vidékfejlesztő sárban az ország döcögő szekere mellett. Lopakodik az alkony, lassacskán beesteledik.

— Üssön ki, audiát! Adjon tüzet a kialvó pipához.

Canis tota mater!

Szász András