Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-28 / 149. szám

2001. Június 28., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL A szülők kezét fogva Két miniszter szólalt fel a családterápiás konferencián Budapest A család a társadalom legki­sebb természetes egysége, amely ha egészséges, akkor a társadalom is egészséges - hangsúlyozta a Családterápia 2001 című négynapos buda­pesti konferencia szerdai meg­nyitóján a szociális és család­ügyi miniszter, Harrach Péter. A miniszter elmondta, hogy Ma­gyarországon évente 95 ezer cse­csemő születik, míg 140 ezren halnak meg. Hozzátette, hogy ennek tudatában a magyar csalá­dokat a kormány helyzetbe kí­vánja hozni; ehhez viszont szé­les körű összefogás szükséges. Rámutatott: elsősorban a csalá­dok anyagi helyzetén kell javíta­ni, növelni szükséges a gyermek- nevelés kiszámíthatóságát. Pokomi Zoltán oktatási mi­niszter azt emelte ki, hogy a mintegy 200 ezer pedagógus és oktatási szakember számára tu­datosítani kell: feladatuk elsősor­ban nem az okítás, hanem a ne­velés, a szó széles értelmében. A miniszter kitért arra is, hogy 2010-re Magyarországon valóra válhat a 18 éves korig tartó iskola­kötelezettség, tehát a legszegé­nyebb családok gyermekei is be­kerülhetnek a középiskolai kép­zésbe. Pokomi Zoltán hangsú­lyozta, hogy az oktatásügynek meg kell erősítenie, tudatosítania kell a diákokban a családok sze­repét, a családi életre való neve­lést, a közösségek élmény voltát. ISM: őszi pályázatok Budapest Egyre többen, egyre nagyobb összegekért és egyre eredmé­nyesebben pályáznak az Ifjú­sági és Sportminisztérium (ISM) által meghirdetett cé­lokra. A költségvetés az idén különböző ifjúsági és sport- programok megvalósításához kétmilliárd forinttal járult hozzá. Hagyományosan nagy érdeklődés kísérte a különböző sportesemé­nyek támogatására kiírt pályáza­tokat, erre a területre huszonhat­szoros volt a túljelentkezés, de je­lentős volt a drogprevenciós prog­ramok lebonyolításának támoga­tásához igényelt pályázatok szá­ma is - közölte tegnap Deutsch Tamás. A sportminiszter rend­kívül jónak értékelte a pályázati anyagokat, de mint mondta, még mindig túl sok a formai hibás, így elutasításra talált igénnyel is talál­koznak. Bár még mindig a fővá­rosból érkezett a legtöbb pályá­zat, az már látható, hogy a Regio­nális Ifjúsági Tanácsok felhívásai a vidéki fiatalokat, illetve a fiata­labb korosztály számára progra­mokat szervezők fantáziáját, me­részségét is felélesztette. A legfris­sebb tapasztalatok azt mutatják, hogy az idén bátrabban pályáztak kisebb településekről a belátható közelségben lévő regionális iro­dákhoz - mondta a miniszter. A pályázók érdekében az ISM a 2002-es pályázati anyagokat már ez év szeptemberében közzé­teszi, majd ígéret szerint azokat az év végéig el is bírálja. így a már jövő év elején pénzhez jutó ered­ménnyel pályázók könnyebben megtervezhetik költségvetésüket. A minisztériumnál még az idei pályázatok között is lehet lezárat­lanra találni, ezért érdemes a tár- ca honlapján kutatni. _______o. A státustörvény státusa Határon túli magyarok: a jogszabály nem okoz tömeges áttelepülési A státustörvényre nemcsak a politikusok figyel­tek fel, hanem a szomszédos országokban élők is. A határon túl az utca emberét erről kérdez­ték munkatársaink. ______ Körkép Báb ocsányi László párkányi nyugdíjas:- A státustörvény a szlovákoknak nem tetszik. Itt mi békében élünk egymással, de ha változás lesz egy év múlva, és az kerül vissza a hatalom­ba, akit korábban sem szerettünk, az ellehetetle­nít bennünket. Himmler György városi képviselő, történelem- tanár a kétnyelvű gimnáziumban:- A parlament június 19-én döntött, 20-án pe­dig már itt volt Szabó Tibor, a Határon Túli Ma­gyarok Hivatalának vezetője a Balassi Klubban. Minden részletről tájékoztatott bennünket. Ma­gyarország szuverén döntéshozó, úgy és arról hoz határozatot, amiről kíván. Nem hinném, hogy ártani akar bárkinek is. Hogy ilyen a vissz­hang? Majd lecsillapodik... Egy közismert söröző csaposa:- Miért nyilatkozzam? Nehezen szereztem az állásom, bármikor kibillentenek még ebből is. Család, gyerek... folytassam? Igyekszünk meg­lenni egymással. Sajnos a bősz magyarok itt még ÉRTETLENSÉG ÉS ÜGYETLENSÉG Budapesti tanácskozásukon a határon túli magyar szerveze­tek vezető politikusai üdvözölték, hogy a szomszédos orszá­gokban élő magyarokról szóló törvényt az Országgyűlés 92 százalékos többséggel fogadta el. Németh Zsolt külügyi ál­lamtitkár hozzáfűzte: a résztvevők közös álláspontja szerint a törvény lefékezheti a beolvadást a többségi nemzetbe. Horváth Gábor külügyi szóvivő rámutatott: a státustör­vény összhangban van az Európa Tanács kisebbségvédelmi dokumentumaival. A román ET-delegáció kezdeményezésé­vel kapcsolatban leszögezte: nem szokatlan, hogy valamely küldöttség az Európa Tanácsban aláírásgyűjtési akcióba kezd határozati javaslatának elfogadása érdekében. Kovács László közölte: a kormány félrevezette a közvéle­ményt és a parlamenti pártokat, A szocialista pártelnök sze­rint a kormányzati állításokkal ellentétben nem volt konzultá­ció a szomszédos országok vezetőivel és az Európai Unió il­letékeseivel a státustörvénynek nevezett kedvezménytör­vény előkészítése kapcsán. „A kormány nyeglesége és a magyar diplomácia ügyetlensége komoly károkat okozott Magyarország nemzetközi megítélésében” - fogalmazott. abba is belekötnek, hogy miért ez a szlovák nyel­vű rádió szól itt? Nos, csak azért, mert ez jobb, mint a magyaroké. Az a baj, hogy még egymást is bántjuk. Az ottani törvények pedig nem vonat­kozhatnak ránk. Ha ez így lenne, csoda lenne. Erre még a fideszesek sem képesek. Az erdélyi magyarok több mint hatvan száza­léka a magyar állampolgárság kiterjesztését várja Budapesttől - közölte egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatásra alapozva június 15-ei számában a kolozsvári Szabadság című napilap. Mindez azt jelenti, hogy a romániai magyarság egy igen jelentős része csak kezdetnek tekinti a státustörvényt. A magyar határ közelében élők árnyaltabban és minden bizonnyal reálisabban ítélik meg a kérdést. A pécskai és az aradi magyarok többsé­ge elégedett a törvénnyel. Azok a románok, akik­nek házastársa magyar, szintén fenntartás nélkül fogadták a törvényt, szerintük a nagypolitika csi­nált botrányt. A többségi nemzethez tartozók vi­szont - fölemlegetvén, hogy mindkét ország az uniós tagság várományosa - helytelenítik az ál­lampolgárok etnikai alapon történő megkülön­böztetését. Vannak, akik kajánul azzal riogat­nak, hogy az Orbán-kormány Magyarországra szabadít 3 millió erdélyi cigányt. Szabadkán a státustörvény kedvező fogadta­tásra talált. Varga Attila magyar szakos tanár és matematikus felesége úgy véli, semmilyen hát­rányuk nem származik abból, ha az anyaorszá­gi igazolványt igénylik. Gondolni kell két általá­nos iskolás gyermekük iskoláztatására, anya­nyelven való egyetemi továbbképzésükre, ami­hez most kedvezményeket kapnak. Bíznak ab­ban, hogy idővel helyre áll a vajdasági magya­rok autonómiája. De mire az intézményrend­szer bejáratódik, a gyermekei már nagykorúak lesznek. A státustörvény, véleménye szerint nem sarkallja tömeges áttelepülésre a vajdasági fiatalokat. Pálkúti Zoltán idén ballagott: középiskolai ta­nulmányait Szabadkán kezdi meg. Mindenkép­pen szeretné igényelni a magyar igazolványt. Ezzel ugyanis nyaranta lehetővé válik, hogy 3 hónapig vendégmunkásként dolgozzon Buda­pesten, ami a szakmai továbbképzésben (grafi­kai szakra iratkozott be) és tudása gyarapításá­ban semmivel sem helyettesíthető lehetőségek­kel kecsegtet. RAFAEL BALÁZS-MÉNESI GYÖRGY-KIRÁLY LÁSZLÓ FELVESSZÜK A RITMUSÁT s C1B BANK 5600 BÉKÉSCSABA, SZT. ISTVÁN TÉR 2. Telefon: (66) 454-293 5900 Orosháza, Széchenyi tér 1. Telefon: (68) 510-240 Érvényes: 2001. május 74161 BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE UMMKU6 ént tornát, imm 1 hé? 5,750 {5,83} 2-3 hél 7,250 {7,35} 1-2 hó 6,250 (8,36) 3 hé 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 {7,86} 12 hó 7250 {7.35} 88 Bankszámla 2,000 {2,05} MAGÁNSZEMÉLYEK RÉS2Éft£ uuhm m tvMftMmmaai ém*«»*{%}tani 1 hé 9,500 13,63} 9,625 (9,76) 9,750 {9,89} 3 hó 8,250 {8,36} 8,375 (8,49) 3500 {8,62} 6 hó 8250 {8,36} 8375 (8.49} 8,500 {8,62} t2 hó 7,750 {7,86} 7,875 (7,98} 8.000 (8,11) kíjáral 8Ü» ese&t i úmt a msnöeckoh CIB Ctau« Majansíérfe ttod fcairasévávai PwgsgyMŐ CtB Classic Magánszámla CIB XI Kutatási Magáitsdfiila XL-Classic towilvnw'f*) «KM 0—tOO E R-ig 2,590 2,56?2,56 100EFMMR 3.000 3,083,08 IM Riete» 6,000 636,22 CIB Takar&wÉnto {nit 50 E R) Mtoa»W»WI: «tofcmttW 0-50 EFHg 2,500 2,56 5GEPMMR 6,500 6.79 tM Rieten 9,500 10,07 IQNCSÖlBeMllisüalafnagjireiBméKelnÉsíBniKNn.SDEF^ «MfemtoW a* 1 hónap 9,600 9,73 3hónap 8,500 8,62 ßhönap 8.5O0 8,62 12 hónap 8,000 8.11 «sszsvétes a »pk r*m fest KWCSÉMMBIiaMnF (KÉL tOE Rf faMkmKW mt 1 hónap 9,750 9,75 3 hónap 8.500 8.5Ö 6h6nap 8,500 8,50 12 hónap 8.000 8,00 'Az EHM femat az éves kamara': m&Qtta&Qk HflREK Érvény**: 300!. június 1-tSI MagánKMnéíyskt&zám Foty&aárniatitt«l tm larat w 20,00 THM: ZW-nm 1 tmM*# «amal&ééssei fl.SiUK. ■ A LRa] aweion» raiw w THM Betétercő mré. 16,51% 1 é*e, 300.000 R-ra, negyedéves kamatfizetéssé 1631-16,73% 1 évre hó végi kamsSfbetésse Lombardhitel 18,00 THM' 20821 évre, negyedím Kfenaíteet&áeí Ingsttenfédétet roltetl nyújtott - lakáscélú hitel kanala 15,50- <M hitel kamata 18,00 THM: 20,54-24,6!% UUm Mamuka CIBOtthonteramtó Hitet 1 éves k&trgipefsódus 12,70 SévwkairodpenMua 10.90 CB Új Otthon tótéi 6,75 Cffl Személyi kölcsón 23,00 THM: 2737-37.76%, 1-5 éves futamúk» HUF prime rate Éw* tarnst tv. 13,25 CIB$0640»2M2 AfWCA OCMMSföALÉ íTALttoÁk-CSOCORTTÁGúA A Kis-Balaton új életre kel Zalavár - Kis-Balaton A közlekedési és vízügyi tárca célja az, hogy a következő öt év­ben behozza az infrastruktúra fej­lettségi szintjének több évtizedes lemaradását a Kis-Balatonnál - mondta tegnap Manninger Jenő, a tárca államtitkára egy tanácskozáson. A délnyugat-balatoni övezet víz- és környezetvédelme szem­pontjából kiemelkedő jelentősége van a kis-balatoni térség infra­struktúra-fejlesztésének. Éppen ezért a szaktárca több különböző forrásból támogatja a térség vízi- közmű-beruházásait. A források bővítése a Balatoni Fejlesztési Ta­nács és PHARE regionális fejlesz­tési pénzeinek mozgósításával le­A Balaton teljes térségében ebben az évben 12 milliárd forint összér­tékű szennyvízberuházásnak kell megindulnia, és az összes köz­műfejlesztést 2005 végére be kell fejezni. Elhangzott: a Kis-Balaton tér­ség idegenforgalmának támogatá­sát is fontos feladatnak tarja a kor­mányzat. A stratégiai lépések kö­zött szerepel a termálturizmus je­lentős fejlesztése Zalaegerszegen, Zalakaroson és Kehidakustány- ban, valamint a sármelléki Bala- ton-airport korszerűsítése. A köz­lekedési tárca a ferihegyi felújítás­nál felszabaduló légi irányítási és más technikai eszközöket juttat Sármellékre, és a légikikötő regio­nális fejlesztését is kiemelt fel- adatként kezelik. fábos erika A Kis-Balaton arcai: az érintetlen természet, a szürkemarha-gulya, és a turisták repülőgépe Torgyán nem mond le A kisgazda elnök az utcára vinné a politikát Budapest Torgyán József, ha szüksé­ges, „a magyar föld külföl­dieknek való átjátszása el­len” és a termőföld védelme érdekében „mozgósítja, és ut­cára viszi a népet”. Erről az FKGP elnöke a párt tegnapi kibővített országos elnökségi ülését követően beszélt.- Ha arra kényszerít a kormány minket, hogy a magyar népet a magyar termőföld védelmében mozgósítsuk, akkor az egész or­szágot utcára tudjuk vinni, és megrengetjük vele az eredeti cél­kitűzéseivel szembefordult kor­mányt is - fogalmazott Torgyán.- Az ősök vérével és verejtéké­vel ezerszer megöntözött földet senkinek sem adjuk, akkor sem, ha a miniszterelnök újabban kis­gazdajelszavakkal igyekszik meg­téveszteni a népet - hangoztatta a kisgazda politikus. Leszögezte: az FKGP továbbra is a koalíció tagja marad, de a kisgazda­eszmeiséget a kormányzaton be­lül is érvényesítem kell. Az FKGP elnöke beszámolt ar­ról: Czoma Kálmán alelnök felve­tése nyomán - amelyben meg­döbbenésének adott hangot a sajtóhírekben közölt állítólagos elnöki visszavonulás miatt - az országos elnökség kérte, hogy nyilvánítsa ki, semmilyen körül­mények között nem fogja elhagy­ni a kisgazdapártot.- A kibővített országos elnök­ség tagjai köteleztek arra, hogy a teljes ciklus végéig betöltsem az elnöki posztot, és kifejezett kí­vánságuk volt, hogy azt követően is vállaljam az elnökséget - hang­súlyozta a pártvezető. ■ FESZTIVÁL. Az Egri Helyőrségi Fúvószenekar koncertjével kedden este 6-kor vette kezdetét a IX. Egri Nemzetközi Katonazenekari Fesz­tivál. A fesztivál keretében szerdán rendezték meg a Honvédzene­karok Millenniumi Ünnepét, amelyen fellépett mind a kilenc magyar rezesbanda. Ma kerül sor a feszüválnak nemzetközi jelleget adó együttes, a Cseh Köztársaság Központi Katonazenekarának a fellépé­sére, pénteken pedig a részvevők közös koncertet tartanak, fellép az egri, a debreceni, a szolnoki helyőrségi zenekar, a Magyar Honvéd­ség Központi Zenekara és a cseh vendégek katonazenekara. FOTÓ: PILISY ELEMÉR BÜNTETÉS. A Legfelsőbb Bí­róság szerdán 200 ezer forintos pénzbírsággal sújtotta Pallag László kisgazda országgyűlési képviselőt az ellene Szabó Iván volt pénzügyminiszter, illetve Pintér Sándor belügyminiszter által kezdeményezett személyi­ségi jogi perekben, mert Pallag nem gondoskodott jogi képvise­letéről. A Legfelsőbb Bíróság a 100-100 ezer forintos pénzbír­ságok kapcsán kifejtette: Pallag László indokolatlanul késlelteti az eljárást, és felesleges költsé­geket okoz. KÉSÉSBEN. Augusztus 20-án, a tervezettnél csaknem két hó­nappal később alakulhat meg a Reform Kisgazdapárt, ha az ala­pítók csütörtöki közgyűlésükön elfogadják Lányi Zsolt javasla­tát. Lányi Zsolt, a reformkis­gazdák vezetője - Áder János házelnökkel folytatott szerdai megbeszélését követően - új­ságíróknak elmondta: azért ja­vasolja a későbbi időpontot, mert előbb tudni szeretné, hogy mekkora a leendő párt társadalmi bázisa. DIÁKHITEL. Az utolsó egyez­tetések vannak már csak hátra a diákhitel folyósításával kap­csolatban - jelentette be szer­dán Varga Mihály pénzügy- miniszter. A konkrét elképze­lést a pénzügyminiszter nem is­mertette. Elmondta azonban: az egyeztetéseken olyan meg­oldás bontakozott ki, amelyben a posta és a Postabank a diák­hitel folyósításában hangsúlyos szerepet kapna. ÚJ BERENDEZÉS. A dagana­tos betegek hatékony kezelését segítő besugárzástervező és -ellenőrző rendszert adtak át rendeltetésének a budapesti Uzsoki utcai kórházban szer­dán. Az intézményben évente 2500-3000 új daganatos beteg részesül sugárkezelésben. A rendszert a kórház az Országos Atomenergia Hivatal javaslatára a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség támogatásaként kapta. GYORSVASÚT. Szakértői cso­port vizsgálta meg, hogy a fe­rihegyi nemzetközi repülőtér és Budapest városközpontja között megépíthető-e egy biz­tonságos és pontos eljutási le­hetőségét biztosító gyorsvasút. A szakértők szerint a Buda­pest Nyugati pályaudvar-Rá- kosrendező-Körvasút-Rákos állomás-repülőtér nyomvona­lon lehet a legrövidebb idejű és a leggazdaságosabb vasutat üzemeltetni. A MÁV Rt. és a TriGránit Rt. azonos tulajdoni részaránnyal létrehozta június 18-án a Ferihegy Express Kft.-t méghozzá a villamosított kö­tött pályás közlekedési rend­szer kialakításával, a vasúti személyszállító járművek be­szerzésével, üzembe állításá­val, az üzemeltetés feltétel- rendszerének kialakításával, valamint az egész projekt fi­nanszírozásának megszerzésé­vel. A társaság ügyvezető igaz­gatója dr. Muzbek András. ELHUNYT SOMOS ÁGNES. Tegnap életének 65. évében sú­lyos betegségben elhunyt So­mos Ágnes újságíró - közölte a család. Pályafutását az ifjúsági sajtóban kezdte, hosszú évekig volt a Magyar Ifjúság munka­társa, a Pajtás főszerkesztője. Nyugdíjasként is dolgozott, írá­sai többek között lapunk mel­lékletében, a Jó tanácsban, és a Vasárnap Reggelben jelentek meg. sére elmondta: a szükséges köz­műfejlesztésekre az idén 1,7 mil­liárd, jövőre pedig kétmilliárd fo­rint állami támogatást fordítanak. hetséges, így a munkákhoz 70 százalékos állami céltámogatást szerezhetnek a térség települései. Manninger Jenő lapunk kérdé-

Next

/
Thumbnails
Contents