Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-27 / 148. szám
12. OLDAL - 2001. JÚNIUS 27., SZERDA SPORT Molnár és Vozár az élen Tizenkét órás futás Ausztriában Újabb sikercsapat kialakulóban Az új bajnokságban magasabb célokat is kitűzhet a Pásztor-legénység A hét végén Bécstől mintegy negyven kilométerre, az ausztriai Mánkban megrendezték a már hagyományos tizenkét órás nemzetközi futóversenyt, amely átütő magyar sikerrel zárult, hiszen az egyesületen kívüli békéscsabai Molnár Mihály nyerte a viadalt, s második lett Vozár Attila, a Békéscsabai AC tavalyi Bécs—Budapest szupermaratoni győztese. Mánk- Kitűnő versenyt szerveztek az osztrákok - kezdi Vozár Attila. - Az egykilométeres körpályán reggel hat órakor vágott neki a döntően európaiakból álló, mintegy ötven főnyi egyéni mezőny (a csapatoknak váltóversenyt rendeztek). A féltávnál, hat óta után mintegy egy kilométernyi előnynyel vezettem Molnár Misi előtt. Addig hűvös, esős időben futottunk, de utána kisütött a Nap, s nekem nehezebbé vált a verseny. Az első hat óra pedig azt sejtette, világcsúcsot futhatok, hiszen addig a rekordnál jobb volt a rész- eredményem. így is jócskán javítottam a tavaly általam felállított pályacsúcson, de Molnár Misi most jobbnak bizonyult. Ő 153 kilométert teljesített a 12 óra alatt, én 151-et. Vozár Attila azt is elmondta, most már egyáltalán nem „köszönt vissza” a téli csaknem kéthónapos sérüléséből adódó probléma. Most átmenetileg kerékpározik, majd napokon belül Erdélybe utazik egy egyhónapos magaslati edzőtáborba, ahol 2500-2600 méter magasságban edz majd. Az idei fő versenye ismét a Bécs-Budapest ötnapos szupermaratoni lesz, amelyet szeretne megnyerni, de előtte augusztus 26-án rajthoz áll a franciaországi 100 kilométeres világ- bajnokságon is. Vozár Atüla támogatói voltak: FILA; Bomba energiaital; Vitaiadé; Duplex Kft.; Csabaép Kft.; Holsten vendéglő; Gálát Bt.; Agrál gerillák. ___ J. P. Di ákolimpia bajnok a Madách Százszázalékos teljesítménnyel Baranya megye székhelyén rendezték meg a labdarúgó diákolimpia országos döntőjét, amelyen a IV. korcsoportban a Békéscsabai Madách Utcai Általános Iskola csapata aranyérmes lett. PÉCS A háromnapos viadalon a viharsarki fiatalok - akik 1997 óta egy osztályba járnak - a csoportmérkőzések során 3-1-re nyertek a Debrecen ellen, majd a Pilis ellen 1- 0-ra győztek. Az NB I-es Zalaegerszeg focisulija, a Pacsa ellen meggyőző játékkal 4-1-re nyert a Madách, így csoportgyőztesként jutott a fináléba. A döntőben a másik csoport első helyezettje, a Ménfőcsanak gárdája várt a csabaiakra. A találkozón 2— 0-ra a Madách győzött, így százszázalékos teljesítménnyel aranyérmet nyertek. A csapat edzője, Säle István, aki más irányú elfoglaltsága miatt ezúttal nem tudott elutazni a döntőre és Oláh Imre helyettesítette, aki a következőket mondta: — A gyerekek végig komolyan vették a döntőt, jól játszottak és megérdemelten nyertek aranyérmet. Lehet, hogy furcsán hangzik, de a legnehezebb mérkőzést a jól védekező, későbbi hetedik Pilis ellen vívtuk, ahol csak egy góllal győztünk. Sokat segített nekem a döntőben a diákok osztályfőnöke, Kissné Laurenczy Melinda, aki elkísérte az együttest. Sajnos, a most végzett nyolcadikos diákok - akik az Előre FC 14 éves csapatát alkották - egyrésze másutt folytatja tanulmányait, pedig ez a gárda, ha együtt marad sokra vihette volna. A tornát megtekintette Bríinyi Béla, az MLSZ utánpótlással foglalkozó egyik szakembere, aki Harman József kapust meghívta a 14 évesek válogatottjába. A IV. korcsoportos diákolimpia végeredménye: 1. Békéscsabai Madách iskola, 2. Ménfőcsanak, 3. Dunaújváros, 4. Debrecen, 5. Zalaegerszeg, 6. Pacsa, 7. Pilis, 8. Budapest. Az aranyérmes csabai csapat tagjai (zárójelben az elért gólok): Bakos Ádám (1), Czesznak László (1), Csicsely Róbert, Dila István, Fazekas Sándor, Germán Tamás, Gyaraki Lajos, Harman József, Lengyel László, Ménesi Róbert, Pakot Gábor (6), Pintér Lajos, Sipka Barnabás, SzabóÁrpád (2), Takács László, edzők: Sülé István, Oláh Imre. A torna gólkirálya a békéscsabai Pakot Gábor lett hat góllal. Támogatók: Magyar Diáksport Szövetség, Békéscsabai Madách Utcai Általános Iskola, Dr. Novák Pál igazgató és a szülői munkaközösség. v. L Nyári sportnapközi Már lehet jelentkezni Nyári sportnapközis tábort szervez az egészséges életért, a hagyományaink megismeréséért a Hungarotel TC Békéscsaba Torna Club július 9-étől, augusztus 19-éig hatnapos turnusokban (hétfőtől- szombatig). A tábor ideje alatt gazdag programokat tartanak, mint lovaglás, gumiasztaltorna, korongozás, néptánc, kerékpáros túra. Jelentkezni és bővebb információt kapni a Hungarotel TC címén lehet: Békéscsaba, Kórház utca 6., telefon: (66) 446-228, (30) 229-8397. ■ Röviden BARÁTSÁGOS. A magyarbánhe- gyesi öregfiúk labdarúgócsapata június 28-án, csütörtökön,, 17 órakor barátságos mérkőzés 'keretében fogadja a Békés megyei labdarúgó játékvezetők válogatottját. KISPÁLYÁS FOCI. Nagyszéná son a polgármesteri hivatal támogatásával rendezték meg a „Bo-Ba Kupa” 5+1-es kispályás labdarúgó- tornát 16 csapat részvétételével. A viadalt a tótkomlósi Makk 7-es nyerte a nagyszénási Business Sport előtt, harmadik a Békéscsabai Hungária, negyedik az Orosházi Barátság. Különdíjasok. Legjobb kapus: Pajkó Sándor (Business Sport). Gólkirály: Jakab József (Békéscsabai Hungária). KÉZILABDA. A Kiskunhalasról érkezett Papp Mihály személyében új utánpóüás edzőt szerződtetett az Every Day KSE Orosháza férfi kézilabda-szakosztálya. A szakember Orosházán az általános iskolákban kézilabdázó mintegy kétszáz gyerek munkáját fogja össze és irányítja. BÚVÁRÚSZÁS. Kecskeméten rendezték meg az uszonyos és búvár úszók ifjúsági és világtalálkozóját. A viadalon az Orosházi Búvárklub versenyzője, Lóczi Norbert három bronzérmet nyert és egy ötödik és egy hatodik helyet is szerzett. Az orosháziak 4x100-as uszonyos fiú váltója (Gábor, Héjjá, Lőrincz, Lóczi) új egyéni rekord- dal ezüstérmet nyert. ________■ Tot óttippjeink a 26. heti szelvényekhez 1. Cselik—Gent 1 2. Odense-AIK Solna 1 x 3. Basel-Grindavik x 1 4. Troyes—Georgia Tbiliszi 1 5. Tiligul Tiraspor—Lombard FC 1 6. Strum Graz—Lausanne 1 7. Liepajas Metalurgs—Heerenveen 1 8. Slaven Belupo—Bastia 1 9. Synot Stare Mésto-U. Craiova x 2 10. 1860 München-FK Sartid 1 x 11. Sz. Várna-Tavrija Sz. x 2 12. Pobeda-Rizespor x 1 13. Molde-Viking Stavanger 1 x Plusz egy mérkőzés: 14. Moss—Stabaek x Kétségtelen, az év meglepetéscsapata az Orosháza- Csorvás FC labdarúgóegyüttese, amely egy év alatt két osztályt ugrott felfelé, sőt, kevés híján ott találata magát az NB I B-ben. Legalábbis, ha nem vonnak le három büntetőpontot a gárdától, most az Egerrel együtt az első helyen állna, pontosabban csak az egymás elleni mérleg, a gólkülönbség miatt szorulna le a bajnoki dobogó legtetejéről. A sikerkovács pedig az a Pásztor József edző, aki már okozott csodát ebben a megyében. Vele beszélgettünk az éves teljesítményről. Orosháza- Hirtelen és nagyot lépett a csapat, hiszen a megyei I. osztályból ott találta magát az NB Il-es mezőnyben - mondja Pásztor József. - Persze voltak keserű pillanatok is, hiszen a váratlan felkerülést követően jött a búcsú, a megszűnés veszélye ott lebegett fölöttünk.. Már ment szinte mindenki arra, amerre látott, tíz napig totális bizonytalanság következett, edzéseket sem tartottam. Ekkor szállt be Orosháza a fociba, így le tudtuk játszani az elmúlt év végén azt a négy meccset, ami nélkülözhetetlen volt a boldogsághoz. Edzés nélkül is négy pontot szereztünk ebben a rövid szakaszban.- Aztán a télen igyekeztek a sorokat rendezni...- Decemberben átköltözött a csapat Csorvásról Orosházára, a felkészülést már itt kezdtük. A bajnoki rajt előtt azért még jött egy kis kavarás, két nappal az első mérkőzés előtt még nem tudtuk, hol játsszuk hazai mérkőzéseinket, Orosházán vagy Csorváson? Ráadásul Belvonnak és a három, Romániából igazolt játékosnak nem volt meg a játékengedélye. Laurinyecz négy meccses eltiltását töltötte, Varga sárga lap miatt volt hiányzó. Örültünk, hogy ki tudunk Feljelentés Medvegy Sándor, az Orósháza-Csorvás FC Kft. ügyvezető igazgatója nem felhőtlenül boldog, ugyanis egy névtelen feljelentés miatt „megidézte” az APEH.- Bekérették az egyesület minden papírját, számláját, de mindent rendben találtak, amiről jegyzőkönyv is készült. A feljelentés arra utalt, hogy a káefté rosszul működik, fekete számlákkal dolgozik, de mindez nem igaz, hiszen valamennyi labdarúgó valós számlát ad le havonta. Ez egy rosszindulatú háttérmunka, ami még abból adódhat, hogy a csapat ma már nem Csorváson játszik, s nem „tiszta" csorvási — mondta az ügyvezető. egyáltalán állni. Nem is sikerült a rajt, hiszen a Diósgyőrrel csak ikszet játszottunk, a Jászberénytől kikaptunk, még ha egyetlen tizenegyes góllal is.- A nehéz kezdett után örömtelibb jrillantok következtek... — így van, egyre inkább kezdett összeállni a csapat, megjöttek a játékengedélyek, egyre többen álltak a rendelkezésemre. Kialakult az a tizennégy-tizenöt fős játékos keret, amely elkezdett menetelni a dobogó felé. Az eredeti cél az volt, hogy az NB II- ben minél hamarabb jó középcsapattá váljunk, a közönséget kicsalogassuk a pályára. Úgy érzem, mindkettőnek eleget tettünk. S bízom abban is, hogy a következő évben még több nézőt vonz a csapat teljesítménye a stadionba és még látványosabb játékot tudunk produkálni. — Milyen teljesítményt nyújtottak a játékosok egyénileg?- Végig egyenletes teljesítményt hozott Molnár, Petru, Szeverényi és Dobi. Akadtak, akik különböző okok miatt sok edzést kihagytak, ezért hullámzó teljesítményt nyújtottak, mint Laurinyecz, Varga, Belvon, Antal. Mások jól kezdték a bajnokságot, majd visszaestek, mint Lévai. De van, aki éppen fordítva, gyenge rajt után felerősödtek, mint Brlázs és Raducu. Stumpf és Czirbus kapusoknak az elején voltak gyengébb mécseseik, aztán egyre jobbak voltak. — Erősítési tervek? — Négy új játékost szeretnénk igazolni. Minden sorba egyet. De lényeges, hogy csak olyanokat, akik nem kerülnek az egyesületnek pénzbe, s emberileg is köny- nyen tudjanak alkalmazkodni a csapathoz. — Mi lesz a program a következő hetekben? — Két hét pihenőt kaptak a játékosok, aztán megkezdjük a felkészülést az augusztus 11-12-ei rajtra. — Továbbra is meglesz a háttere a csapatnak? — Minden jel erre mutat, amit remélem a játékosok azzal hálálnak meg, hogy még a tavalyinál is jobb produkcióra lesznek képesek. Ugyanis szóba került már az is, hogy akár jövőre meg lehetne célozni az NB I B-t. JÁVOR PÉTER Aranyérem a Góliát-McDonald's tanévzárón Az FTC Népligeti utánpótlásközpontjában rendezték meg három korosztály, százegy kis csapata részvételével a Góliát-McDonalds tanévzáró gyermek labdarúgó-fesztivált, amelyen az ország minden részéből 1268 gyerek versengett a hatalmas trófeákért. Budapest Az 1992-es korosztályban tornagyőztes Békés megyei válogatott A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség Góliá- tos csapatai mindhárom korosztályban indultak és szép sikereket értek el. Az idősebbek között indult két együttes az ötödik helyet szerezte meg, míg a legkisebbek, az 1992-es születésűek országos bajnoki címet nyertek. Bélteki János edző tanítványai hét győzelmet arattak, egyszer döntetlenül mérkőztek és egy alkalommal vereséget szenvedtek. Mint Bélteki János elmondta: a csoportmérkőzések során először 3-0-ra kikaptak a Jászapáti gárdájától, majd három győzelmet és egy döntetlent értek el, így másodikként jutottak a legjobb 16 közé. Itt először 1-0-ra verték a Nyíregyházát, majd a Miskolc együttesét is ugyanilyen arányban győzték le. A fináléba jutásért a fővárosi Katona utcai iskola csapata ellen nyertek 1-0-ra, majd a döntőben jó játékkal 3-0-ra győztek a Győr ellen és aranyérmesek lettek. A csapatban két orosházi és két kon- dorosi fiatal mellett, nyolc békéscsabai fiú szerepelt, akik a „Szokolay Focisuli” neveltjei óvodás koruk óta és az iskolai Góliátos edzések mellett rendszeresen járnak a focisuli foglalkozásaira is. Az országos bajnokságot nyert megyei válogatott tagjai (zárójelben az elért gólok): Bielik Zsolt, Serfőző Bence (3), Nyéki Boldizsár, Sztrunga Zsolt (2), Szigeti Attila (2), Volent Roland (8), Kelemen Dávid, Vlucskó Kelemen (valamennyi Békéscsaba), Jova Levente, Madarász Ádám (mindkettő Orosháza), Klimaj Kornél (1), Hanyecz Bence (mindkettő Kondoros). Edző: Bélteki János. __ ____ ____ V. L Ko sárlabda diákolimpia Hódmezővásárhely A Csongrád megyei város adott otthont a kosárlabda diákolimpia döntőinek, amelynek során a Szarvas Város Általános Iskolája és Óvodája harmadik korcsoportos (5-6. osztályosok) leány csapata bronzérmes lett. A szarvasiak 54:34 arányban legyőzték a nagykanizsaiakat, 61:51-re a miskolciakat, viszont vereséget szenvedtek két fővárosi csapattól, a Szervátusz általános iskolásoktól 46:6 arányban, a Török Flóris iskolásoktól 48:25-re. így a bronzéremért csatázhattak a pécsiekkel, akiket Lelkes Katalin utolsó másodpercekben szerzett kosarával 52:51 arányban legyőztek, így bronzérmesek lettek. A szarvasiak csapata (zárójelben a pontok száma): Rácz Rita (3), Kis Petra (1), Nagy Réka (2), Lelkes Katalin (55), Sárközi Betti (29), Galló Brigitta (13), Oravecz Brigitta (28), Papp Daniela (1), Kohut Adrienn (-), Bogár Katalin (47), Luberecz Éva (5), Katona Tímea (15). Edző: Lelkes Katalin, Darida Károly. A szarvasi iskola negyedik korcsoportos (7-8. osztályosok) fiú csapata az ötödik helyen kötött ki. A fiúk a kecskeméti Bányaitól 77:66 arányban, a Budapesti Angol-testnevelés Tagozatos Gimnázium és Általános Iskola gárdájától 98:67-re kaptak ki, majd legyőzték 69:49-re a kaposváriakat. Az ötödik helyért lejátszott mérkőzésen 78:68-ra nyertek a másik kecskeméti, a Kodály zeneiskola ellen. A szarvasiak csapata (zárójelben a pontok száma): Szappanos András (8), Horti Bálint (-), Aszódi György (-), Csabay Ádám (77), Filip Sándor (7), Bata Zsolt (9), Szénási Róbert (25), Vida Máté (107), Bencsik Márk (4), Bobvos György (-j, Novodonszki János (-), Dumcskó Ákos (44). Edző: Hortiné Molnár Edit. A torna különdíjasa volt Vida Máté, aki a legtechnikásabb játékos címet érdemelte ki. ■ A gyulai Kovács Péter (elől) és az orosházi Szeverényi Péter csatája a megyei NB ll-es labdarúgó-mérkőzésen d*otó: kovács Erzsébet