Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-23 / 145. szám
4. OLDAL - 2001. JÚNIUS 23-24., SZOMBAT-VASÁRNAP MEGYEI KÖRKÉP pmp Tehetséggondozás a kistelepüléseken Ötödik alkalommal rendeztek a kistelepülések felső tagozatos általános iskolás diákjai számára anyanyelvből és matematikából levelezős versenyt. Békéscsaba A. versenyt lebonyolító Békés Megyei Humán Fejlesztési és Információs Központ meghívta egy napra Békéscsabára a résztvevő gyerekeket. Idén 352 diák nevezett be a versenyre, akiket három csoportba osztva, három nap alatt vendégül látott az intézmény a Vasút a Gyermekekért Alapítvány Diákotthonában - tájékoztatott dr. Tóth Jánosné szervező (aki egyébként megyei szinten foglalkozik a kistelepülések tehetséges gyermekeinek gondozásával). - A gyerekek és nevelőik megnézték a Munkácsy Mihály Múzeumot és az Emlékházat, ületve ellátogattak a megyei könyvtárba. Délután Szenográdi Péter, az intézmény igazgató-helyettese köszöntötte őket, majd délután játszóházi programokon vettek részt a gyerekek.- A 2000 lélekszámnál alacsonyabb lakosságú településeken az általános iskolák anyagi helyzet többnyire nem teszi lehetővé, hogy a tehetséges gyerekekkel külön foglalkozzanak — tájékoztatott dr. Tóth Jánosné a verseny A levelezős verseny résztvevői és tanáraik. A képen jobbról második dr. Tóth Jánosné szervező, mögötte Szenográdi Péter, a Békés Megyei Humán Fejlesztési és Információs Központ igazgató-helyettese. motó. kovács Erzsébet jelentőségéről. - Számukra szerettünk volna esélyt biztosítani azzal, hogy a középiskolai felvételi tárgyakból levelezős versenyt szervezünk. A feladatok tehetség- fejlesztő jellegűek és kiegészítik a kötelező tananyagot. A versenyen szerzett tapasztalataik hozzásegítik őket, hogy középiskolás korukban eséllyel induljanak az országos tanulmányi versenyeken. Az egyéni nevezők értékelése és a díjátadás az iskolai tanévzárókon történt. A diákok évfolyamonkénti versenyével párhuzamosan a matematika és magyartanároknak is tartottunk több részből álló továbbképzést, melynek témája szaktárgyuk mellett az internet használata és a tehetséggondozás volt. Célunk, hogy a kistelepüléseken tanuló gyerekek a jelenleginél nagyobb eséllyel jussanak be a városi középiskolákba és ott biztonsággal megállják a helyüket. Sátoros ünnep Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség békéscsabai és sarkadi gyülekezetei június 26-28. között Sarkadon, a piac területén, június 29—július 1-je között pedig Gyulán, a „Lenin-gödör”- ben nyilvános programokat szervez: 14 órától gyermekprogramok (kézműves foglalkozások, báb, ének stb.), 16 órától filmvetítés (Nincs második esély; Kereszt és rugóskés; Krisztus után 2000), 17 órától ruhaosztás, 19 órától zenés örömhír-hirdetés (vasárnap 18- tól). A programok közben naponta 20 anyuka - gyermeke születési anyakönyvi kivonatának felmutatásával - átvehet egy-egy doboz ajándék Heinz csecsemőtápszert. __________jp. Ny ertes agilitysek A Gyulai Kutyás Agility Szabadidősport Klub a VII. Medivid Agility Kupa rendezéséhez pályázaton nyert 90 ezer forintot az Ifjúsági és Sportminisztériumtól. A versenyre Ausztriából, Németországból, Hollandiából jelezték részvételüket versenyzők, amellett hogy itt lesznek Magyarország legjobbjai. A szervezőbizottságot Szekeres Pál, az ISM államtitkár-helyettese támogatásáról biztosította. A klubról és a világbajnokságról a Prakticomp Kft. jóvoltából a www.bekes.hungary. net/agility címen olvasható. _________________________________(SZ. BE.) Mé g idén megépül a benzinkút? Füzesgyarmaton évek óta húzódik a benzinkút építése. A helybéliek által jogosan igényelt Mól 2000 típusú töltőállomás a körös-sárréti város Szeghalom felőli szélén valósulna meg. Többszöri ígéret után végre úgy tűnik: a benzinkút építése a nyári hónapokban elkezdődik. Füzesgyarmat — Mi újság a benzinkút építésével- érdeklődött Zs. Nagy Sándor képviselő a füzesgyarmati testület csütörtök délutáni ülésén.- Az elmúlt héten tárgyaltam Veres József vállalkozóval. Közölte: a tervekkel minden rendben, és a kivitelező is megvan. A benzinkút létrehozója a kivitelezési munkálatokat egy tápiószőlősi vállalkozónak ítélte oda. Ez a vállalkozó június végéig Tápiószőlős környékén dolgozik. Veres úr ígérete szerint a kivitelező júliusban nekilát a gyarmati benzinkút építésének, s a létesítmény háromnégy hónapon belül elkészül. A tartályokat, a kútfejeket és a kocsimosó berendezéseit már beszerezték. Az ott található épületet pedig nem bontják le, hanem abból motelt alakítanak ki - válaszolt a felvetésre dr. Szentesi Károly polgármester. — Amennyiben a benzinkút mégsem épülne meg idén, akkor vegyük vissza a telket - javasolta Vida István, a pénzügyi bizottság elnöke.- A benzinkutat megépíttető vállalkozót szerződési határidő köti. Legkésőbb három éven belül el kell kezdenie a benzinkút építését. Ez a határidő az év végén jár le, erre többször felhívtuk a vállalkozó figyelmét - mondta Boáik Tibomé jegyzőnő. A gyarmatiak bíznak benne: év végén nem a területet kapják vissza, hanem egy korszerű töltő- állomással gazdagodik a város. Pozitív diszkriminációra várva Másfélszáz ajánlatból 103-an találtak munkát a napokban. Legkelendőbbek a segéd- és betanított munkakörök voltak. A hiányos szakmai végzettség miatt például az építőipari szakmákra nem akadt munkavállaló — vont mérleget a romák foglalkoztatásáról Tóth Istvánné, a Békés Megyei Munkaügyi Központ gyulai kirendeltségének vezetője. hez. Árgyelán György, a megyei nemzeti és etnikai kisebbségi bizottság elnöke szerint, mivel képzett munkavállalókra van szükség, a tanulás, a szakmaszerzés az elsődleges. Dr. Nagy Ágnes, a megyei munkaügyi központ igazgatója elmondta, ebben az évben nincs törvényi lehetőségük a tőketámogatásra, viszont bértámogatásra igen. A betöltött álláshelyek nyomán a munkaügyi központ kiegészítő közponü támogatást kérhet a romafoglakoztatásra. SZ. M. Dancsó szerint új városvezetés kell Dr. Dancsó József ország- gyűlési képviselő véleménye szerint az orosházi városvezetésnek kifulladt a stratégiai muníciója, most már csak jószerével botrányok jellemzik a város közéletét. Erről a június 20-án megtartott sajtótájékoztatón esett szó. Orosháza Dr. Dancsó József arról tájékoztatta az újságírókat, hogy Orosháza három év alatt mintegy 2 milliárd forintot kapott az állami normatívákon felül a költségvetési forrásokból. — Ezért is érthetetlen számomra, hogy a város vezetése minden rendezvényen ellenpropagandát folytat a kormány ellen, hiszen a 2 milliárd forint azt jelzi, hogy Orosházával szemben nincs diszkrimináció azért, mert a város vezetése baloldali. Dr. Dancsó József arról is szólt, hogy a nyugodt politizálás a baloldaliak hozzáállása miatt megbolydult Orosházán, a város közéletére a botrányok jellemzőek. Példaként a civil szervezetek és a sport támogatása, a művelődési ház átalakulása körüli bonyodalmakat, Szokolay Sándor díszpolgári címének leszavazását, a gyopárosi fürdő igazgatóváltását, valamint a város és a kistérség egyes települései közötti feszültségeket említette. — Új városvezetésre van szükség, akik tartalommal töltenék meg a helyi közéletet. K.E. Képzettséggel könnyebb Vésztőn 618 munkanélküli él. A nyilvántartott állástalanok 65 százaléka férfi, 35 százaléka nő. Minderről a körös-sárréti település legutóbbi testületi ülésén esett szó, amikor Tóth Ferencné dr., a szeghalmi munkaügyi kirendeltség vezetője tájékoztatta a képviselőket. Vésztő A vésztői munkanélküliek többsége - 310-en - a 26—45 év közötti korosztályhoz tartozik. A munkahellyel nem rendelkezők 53 százaléka semmilyen szakmával nem rendelkezik, 33 százalékának szakmunkás-bizonyítványa van, 13 százaléka érettségizett, 1 százaléka főiskolai végzettségű. Ez is bizonyítja, hogy minél magasabban kvalifikált valaki, annál nagyobb esélye van álláshoz jutni. A körös-sárréti településen tavaly 122 személyt közhasznúként foglalkoztattak. Alkalmazásukra összesen 13 millió forint támogatást nyújtott a munkaügyi központ. A vízügyi szervek jelezték: idén mintegy tíz-húsz vésztőinek tudnak 4-5 hónapos közmunkát biztosítani. A munkaügyi központ támogatásával Balogh Zoltánnét immár második éve romamenedzserként foglalkoztatják Vésztőn. Nyitnak a civilek felé Érdeklődhetnek a határőrség iránt Simonyi-emlékkiállítás nyílik Nagyszalontán június 24-én, vasárnap 11.30 órakor az Arany János Múzeum galériájának nagytermében. Nagyszalonta A nagyszalontai múzeum és a simonyifalvi Simonyi Társaság közös rendezvényén Tódor Albert polgármester köszönti a résztvevőket, a tárlatot az Arany János Múzeum igazgatója, Zuh Imre nyitja meg. A rendezvény meghívott vendége Jakobovits Miidós, a Barabás Miklós Céh országos elnöke, Meleg Vilmos nagyváradi színművész, továbbá a nagyzeréndi Rozmaring dalcsoport és a simonyifalvi Leveles együttes néhány tagja. Az aradi „ARART 2001” képzőművészeti csoport és a partiu- mi képzőművészek munkáiból összeállított kiállítást augusztus végéig tekinthetik meg az érdeklődők. M. gy. Vajúdtak a hegyek és ismét egeret szültek, amelynek neve Ladics- Reinhardt Közalapítvány. A kuratórium elnöke a polgármester, aki a közelmúltban egyebek közt arról tájékoztatta a sajtót, hogy az alapítvány a hozzá tartozó Százéves cukrászdában szeretné megteremteni a fagylaltkészítés lehetőségét, melyhez támogatást kér a képviselő-testülettől. Ehhez már csak az hiányzik, hogy a képviselő-testület még szavazza is meg a támogatást a fagylaltkészítéshez, amely az alapító szerint nyilvánvalóan olyan közfeladat, amelyhez közalapítvány létrehozása indokolt és szükséges volt. A városban számos fagylaltkészítő vállalkozás működik képviselő-testületi támogatás nélkül is, jól jövedelmezően. Nyilvánvaló azonban, hogy ők nem közérdekű fagylaltot készítenek. Közérdekű fagylaltot majd képviselő-testülettől kapott támogatással csak a Ladics- Reinhardt Közalapítvány fog készíttetni a Százéves cukrászdában. S ha ez olyan drága lesz, hogy a vevők ki sem tudják fizetni, ők maguk is a képviselő-testülettől kérhetnek támogatást a közérdekű fagylalt megvásárlásához. Senkinek eszébe ne jusson e közérdekű fagylaltgyártásra alapított grandiózus fejlesztési elképzeléseket kétségbe vonni, hiszen a szakértelem vitathatatlan, az már eddig is megnyilvánult az alapítvány, illetve a kuratórium részéről, amikor a még be sem jegyzett, tehát nem létező alapítvány nem létező kuratóriuma nevében az elnök máris felmondott a jelenlegi bérlőnek, akinek 2002 februárig szerződése van az üzletre. A bérlőnek feltehetően azt rótták fel hibájaként, hogy jelenleg is árul az adott helyen fagylaltot, képviselő-testületi támogatás nélkül is. A fölényes hozzáértés azonban erre is talál választ, mely szerint majd a jogászok elvitatkoznak a dologról. Nem kell hozzá különös jóstehetség, hogy valaki megjósolja, eleve hamvábahótt megoldás a közalapítványi fagylaltgyártás, illetve az erre alapozott fejlesztés. Csakis arra alkalmas, hogy a felesleges és értelmetlen pénzkidobás egyik újabb megnyilvánulási formája legyen a városvezetés részéről. Ez máris megmutatkozott a kétszázezer forint egyösszegű tiszteletdíj kifizetésében, amely e szédületes fejlesztési koncepció kidolgozásáért illeti meg annak előkészítőjét, aki november óta törte keményen a fejét, hogy megdolgozzon a tiszteletdíjért. Mivel a kuratórium nem arra alakult, hogy maga gyártsa a fagyaltot, érdemes lenne megkérdezni a terv kieszelőjét - újabb kétszázezerért -, hogy szigorúan családi, tehát megbízhatósági alapon nem tudna-e valakit ajánlani, aki vezetné e nagyszerű vállalkozást. Hogy különleges megoldás született, az vitán felül áll, aligha van az országban még egy olyan alapítvány, amelynek kimondott céljai között a fagylaltkészítés lehetőségének megteremtése áll, hogy majd ebből további fejlesztések is biztosíthatók legyenek. Pontos előrelátás, jó szakmai koncepció következtében a hároméves program első két évét a képviselő-testület is felvállalhatja - véli a kuratórium, így a teljes 100 millió forintos költségnek máris van fedezete nagy részben. Két kérdés azonban még tisztázásra vár. Az egyik, hogy mit szól mindehhez a bejegyzést végző bíróság. A másik pedig, hogy e súlyos millióknak nem lenne-e fontosabb helye, miközben a fagylalt készítését és a cukrászda üzemeltetését alapítvány helyett az ahhoz jobban értő és jobban illő vállalkozási formában lehetne megoldani. Közérdekű ügyekben nem illik viccelődni, emiatt a tisztelt olvasótól elnézést is kérek, de mint a fentiek mutatják, az önkormányzat maga is ezt teszi, megtréfálja a város lakosságát. Ja, hogy ez a vicc sok millió forintjába is kerül a városnak? Az csak addig történik, míg tűrik. De biztosak lehetünk abban, hogy amíg a városlakók tűrik, addig ez megszakítás nélkül meg is történik. DR. HERJECZKI JÁNOS, a városszépítő egyesület elnöke Közérdekű fagylaltgyártás Gyulán elfogadásában. Egy magát gyárosnak nevező, a Roma Misszióhoz tartozó résztvevő arra hívta fel a figyelmet, hogy munkalehetőség esetén a cigány származásút veszik fel utoljára. A munkaügyi központ a települési önkormányzatok támogatását és összefogást kért gazdasági létesítmények létrehozásához, fejlesztésé________Gyula Va n-e előítélet a romákkal szemben? - keresték a választ a foglalkoztatási nap fórumán. Kecskeméti János, a megyei közgyűlés térségi tanácsnoka problémaként jelölte és kérte a cigány kisebbségi önkormányzatok segítségét a rendszeres s folyamatos munka Simonyi Imre-emlékkiállítás Orosháza Az Orosházi Határőr Igazgatóság június 25-én, hétfőn 10 órától 15 óráig, a Nyitott Kapu program keretében nyílt napot rendez a határőrök munkája iránt érdeklődők részére. Aki ezen a napon ellátogat a határőr laktanya alakuló terére, illetve sportpályájára, betekinthet az igazgatóság mindennapi életébe, általános tájékoztatást kap a határőrizeti feladatokról, megszemlélheti a rendszerben lévő fegyverzeti, gép- és vízijárműveket, számítástechnikai és informatikai eszközöket, ezen kívül kipróbálhatja magát kispuskalövészetben is. A program célja - tudtuk meg Kunos Gyulától, az igazgatóság sajtóreferensétől —, hogy elmélyítsék a határőrség és a polgári lakosság kapcsolatát, valamint a személyes beszélgetések révén a fiatalok körében felkeltsék az érdeklődést a határőrpálya iránt. (KE)