Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-22 / 144. szám

4. OLDAL - 2001. JÚNIUS 22., PÉNTEK MEGYE KORKÉP Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat HŰTŐVEL BUKOTT, (c) Bé­késcsabán, a Szarvasi úti Ezerjó vendéglő mögötti raktárból hű­tőberendezést lopott el 100 ezer forint értékben akkor még isme­retlen elkövető június 12-én hajnalban. Megállapítást nyert, hogy a cselekménnyel a 35 éves, békéscsabai K. Z. gyanú­sítható. A GONDŰZŐBŐL, (c) Kondo­roson, a Kölcsey utcai Gondűző kocsmába hatolt be ismeretlen tettes június 15-én hajnalban. Két játékgépet feszített fel és tar­talmukkal, 50 ezer forinttal ol­dott kereket. ELÍTÉLTÉK, (c) Lapunkban már hírt adtunk arról, hogy júni­us 16-án Békéscsabán egy Tra­bantból hátizsákot lopott el egy békési férfi. Nos, a 19 éves G. J.- t gyorsított eljárás keretében a bíróság június 19-én pénzbünte­tésre ítélte. SZEMÉREM ELLENI, (b) Há­rom tizenéves sarkadi lány egy helyi huszonéves sarkadi fiatal­embert szemérem elleni erő­szak alapos gyanúja miatt felje­lentette, elmondásuk szerint a fiatalember egyikük combját ha- rapdálta, míg egy másik lánynak a fülébe csókolt, lihegett. KIVÁGTA A REZET, (b) A Titász Rt. berettyóújfalui kiren­deltsége ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, aki pontosan meg nem határozható időben - de mindenképpen június 3-a előtt - a Zsadány határában lé­vő kótpusztai Tölgyfás-tanya el­ágazásánál 357 Idlogrammnyi, feszültség alatt lévő(!) elektro­mos légvezetéket tulajdonított el. A lopással okozott kár 332 ezer forint. Méretlenül használják az energiát Az életszínvonal romlásával fokozatosan nő azok száma, akik illegálisan használják az energiaforrásokat. Néhány lakos úgy próbál elektromos áramhoz, télen meleghez jut­ni, hogy közben nem fizetnek az elfogyasztott áramért, gá­zért. Májustól napjainkig az érintett cégek több mint tíz esetben tettek feljelentést a Mezőkovácsházi Rendőrkapi­tányságon. • Dél-Békés üvege és burkolat között rést fe­--------------- --------------------------- ^ez fe| gs az öra belsejében ki­A fogyasztásmérő manipulációjá- sebb-nagyobb mennyiségű mű- ra a tettesek általában hasonló anyag vagy más forgács látható módszereket alkalmaznak. Nem az egyértelműen az elektromos ötletadóként, inkább tanulság- áram illetéktelen vételezését jelzi, ként jegyeztünk fel néhány tipi- Hasonlóan „pénzkímélő” eljárás, kus és egyedi megoldást. amikor a fogyasztó egyszerűen Ha az ellenőr a fogyasztásmérő ráköti az épület vezetékét a mé­retlen fővezetékre. Fondorlatos megoldásnak tűnt egy nagykama- rási eset, ahol a fogyasztási helyet számlatartozás miatt több éve ki­kapcsolták, ám az élelmes gazda az utcai kisfeszültségű hálózatra rácsatlakoztatott egy 2 méteres vezetéket és így vételezte a villa­mos energiát. Medgyesegyházán, a Dégáz Rt. egy váratlan ellenőr­zés során talált rá egyik palánta­nevelő fólia sarkában egy verem­ben elhelyezett működő gázka­zánra, amelyet nem fizettek. Az ellopott energia értéke 4 millió fo­rint. HALASI MÁRIA Rezesbárányok rendőrkézen Orgazda színesfém-kereskedők vették át a portékát A tavasz folyamán több ízben színesfémtolvajok okoztak igen jelentős kárt a volt sarkadi cukorgyárban működő Olympiatrade Hungary Kft.-nek. Sarkad Március és április között több íz­ben is különböző kábeleket s kapcsolószekrény fedeleket tu­lajdonítottak el, 623 ezer forint kárt okozva ezzel a tulajdonos­nak. Nos, a sarkadi rendőrkapi­tányság megfeszített munkája ez­úttal is a várt eredményt hozta, hiszen nemrégiben a rendőrség látókörébe került három, a bűn- cselekmények elkövetésével ala­posan gyanúsítható helybéli fia­talember, N. Sándor (22), K. Atti­la (23) és J. Sándor (29) szemé­lyében. A fiatalemberek tény­beliig beismerték az általuk el­követett bűncselekményeket, az eltulajdonított portékából vi­szont nem sokat sikerült lefoglal­nia a nyomozóhatóságnak. Az ugyanis már két, a hajdúváros­ban közismert s köztudomásúan a törvénytelen megoldásoktól sem visszarettenő színesfém-ke­reskedő orgazda közreműködé­sével „átalakult”. A sarkadi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya N. Sándor, K. At­tila és J. Sándor ellen három rend­beli lopás bűntettének alapos gya­núja, a színesfém-kereskedők el­len orgazdaság gyanúja miatt kez­deményezett eljárást. _____________________- BOTH ­El ütötte a biciklist, aki megsérült Gondatlanságból súlyos testi sér­tést okozó közúti baleset miatt in­dított eljárást a rendőrség Ny. P- né tótkomlósi lakos ellen, aki Orosházán, a Huba és Könd utca kereszteződésében az általa veze­tett személygépkocsival szabály­talan irányváltozás miatt elütötte a mellette szabályosan közlekedő kerékpárost, aki a baleset követ­keztében nyolc napon túl gyógy­uló sérüléseket szenvedett, k. e. Értékálló-e a forint? Ifi. Vigyikán Mihály, pusz- taottlakai ma­gánzó:- Nem hi­szek a forint értékállóságá­ban. A kor­mány minden évben az infláció csökkenését ígérte, ezzel szemben a tervezett­nél 4-5 százalékkal több. Takaré­koskodni sem érdemes, mivel a betétek alacsony kamatozásúak. Falun különösen nehéz az élet. A bolti vásárláskor látjuk csak iga­zán, hogy napról-napra értéktele­nebb a pénzünk. A külföldi valu­tákhoz viszonyítva érdekes az arány, mert nem mindegy, hogy a lejhez vagy a dollárhoz, márká­hoz mérjük a forintjainkat. A fo­rint nem valami kedvelt nyugati valuta. Varga Le­vente, med- gyesegyházi munkanélkü­li:- A forint sajnos nem ér­tékálló. Hiába fizetünk kül­földön forinttal vagy euróval, sze­rintem nem szívesen fogadják el. A világpiaci árakat a dollárhoz és más, értékálló valutához mérik. A hitelek kamatterhei is azt jelzik, hogy nincs értéke a pénzünknek. A betétre alig adnak 8 százalékot. Akinek „felesleges” pénze van, az általában olyan vállalkozásba fek­teti, ahol magas hasznot remél. A bérből élő családok örülnek, ha a hó végéig kitart a fizetés. A forint értékromlását példázzák az emel­kedő bolti árak. Lászk De- metemé, pusztaottlakai takarítónő:- Szerin­tem nincs ér­téke a forint­nak. A rend­szerváltás óta évről-évre kevesebb árufélét tu­dunk ugyanazon összegből vásá­rolni, mint tíz évvel ezelőtt. Az infláció is mindig fölötte marad a beharangozottnak. A gyerme­kemnek tavaly 10 ezer forintot tettünk be a takarékba, melyre 92 forint kamatot kaptunk. Itt, falun kevesen tudnak gyűjtöget­ni, de valójában nem is éri meg. Akinek pénze van, az jobban jár, ha autóba, ingatlanba vagy vál­lalkozásba fekteti. A forint nem olyan tartós, mint a márka és a dollár. Takács Fe­renc, med- gyesegyházi bolti eladó:- A forint még sokáig nem lesz ér­tékálló. Aki tud, annak ér­demes takarékoskodni, de nem mindegy, hogy mibe fektetjük a pénzünket. Az elmúlt évtizedek­ben a spórolással jobban tudtunk tartós fogyasztási cikkeket is vá­sárolni. Mára leértékelődött a fo­rint, a keresetek reálértéke ala­csony. Ha valakinek van pénze, de nincs biztos tippje a befekte­tésre, akkor a vállalkozás is nagy kockázattal jár. A kis ember kín­lódik, a gazdag pedig tőzsdézik. H. M. d-fotói lehoczky Péter Roma információs iroda a hajdúvárosban Az országos hálózat kiépítésének első lépései A Roma Közösségfejlesztők Országos Egyesületének régi tö­rekvése vált valóra nemrég, amikor az országos információs hálózat kiépitésének első lépéseként a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) támogatásával 12 tele­pülés roma közössége - köztük Sarkad — juthatott számító­géphez. Sarkad Az örvendetes hír a Sarkadi Ci­gány Kisebbségi Önkormányzat legutóbbi ülésén hangzott el, ahol az is kiderült, hogy az ifjú Dógi János nevével fémjelzett gyomaendrődi székhelyű A Mű­velt Cigány Ifjúságért Alapítvány segítségével megyénkből a haj­dúváros roma közössége mellett a mezőberényiek is számítógép­hez jutottak. Nos, a települési önkormány­zat korábban arról is határozott, hogy a roma információs szolgá­lat létesítését segítendő, a sarkadi Bartók Béla Művelődési Központ­ban biztosít irodahelységet. A sarkadi cigány önkormány­zat ülésén a kisebbségi képvise­lők akként határoztak, hogy a te­lefonvonal létesítését, az internet elérési lehetőséggel is ellátott szá­mítógép éves működtetési költsé­geit biztosítandó 220 ezer forintot különítenek el e célra - tájékoz­tatott Kovács Lajos elnökhelyet­tes. A július 1-jével debütáló iro­da vezetői feladatainak ellátására, együttműködve a megyei munka­ügyi központ gyulai kirendeltsé­gével, a Roma-Start program ke­retében közhasznú foglalkozta­tott kiválasztásán fáradozunk - tette hozzá az elnökhelyettes. A testület ülésén nagy felhá­borodást váltott ki Oláh Károlyné azon felvetése, miszerint a fia ál­tal üzemeltetett szórakozóhe­lyen megrendezendő - egyes képviselők által előkészítetlen­nek minősített - roma kulturális program támogatására 100 ezer forint támogatást kért. A kisebb­ségi önkormányzat két tagja az összeférhetetlenség tényét is fel­vetette, ám ennek ellenére a há­rom fős többség 50 ezer forint odaítéléséről határozott. __________________________ISI A környezetszennyezés legfőbb oka a háztartási hulladékok szakszerűtlen elhelyezése. Bár Dél-Békésben épültek új sze­méttelepek, a hulladék nagy része műszaki védelem nélküli le­rakókba kerül, potenciálisan veszélyeztetve a Maros hordalék­kúp ivóvízbázisát. Megoldást egy regionális hulladékkezelő je­lenthet, melynek kiépítésére Kunágota jelzett hajlandóságot. Kunácota ni. Ezt erősíti, hogy a községben megépült telep elhelyezkedése megfelel az előírásoknak, bővíthe­| Inaok a létesítményre < Dél-Békés 15 településén 43 ezer ember él A regionális hulladékkezelő épí­tése 1995-ben egy térségi fórumon fogalmazódott meg először, mely meg­jelent a dél-alföldi régió programjában és beépült a megyei környezetvé­delmi koncepcióba. Pápai Zoltán polgár- mester elmondta: az ön- kormányzat mindent mérlegelve és figyelem­mel a kistérség települé­seinek elhelyezkedésére, célszerűnek látná a regionális hul­ladéklerakót Kunágotán kialakíta­A háztartásokban és a termelésben keletkező kommunális hulladék évente 54 ezer 550 köb­méter. Az országos tervek megyénkben 3-4 lera­kóhelyet engedélyeznek, és a központi támoga­tások is ez irányba hatnak. A vízbázis védelme érdekében Dél-Békésben mindenképp olyan műszaki védelemmel ellátott lerakóhelyre lenne szükség, amely megfelel az európai normáknak. tő és a távolsága miatt semmilyen veszélyt nem jelent a lakosságra. Az elképzeléseket megismertették a lakossággal, majd a testületi ülé­sen hosszas tárgyalás után döntöt­tek a képviselők. Eszerint Kun­ágota felvállalná a lerakó építését, melynek érdekében javaslatot tesz a dél-békési önkormányzatok kis­térségi társulásának, hogy a követ­kező ülésén vegye napirendre a té­mát. A cél: közösen gondolkozza­nak a regionális hulladékke­zelő lehetőségéről, illetve szeretnék felmérni, hány te­lepülés támogatná a beruhá­zást, és számíthatnak-e az előkészületekben való rész­vételre. A költségekre a kor­mány támogatása, a külön­féle központi és uniós pályá­zatok nyújthatnak fedeze­tet. A munkák elvégzése nem igényel lakossági hoz­zájárulást, ellenben hosszú távon olcsóbbá tehetné a szemét­SZállítáSt. ________________IHAIAHI Tel epüléseink krónikája Sarkadiak a pócsi Mária-búcsún A sarkadi cigány kisebbségi önkormányzat is megmérettetett a Magyarországi Nemzeti és Etni­kai Kisebbségekért Közalapítvány a hitéleti tevé­kenység támogatása témakörben meghirdetett pá­lyázatán. A hajdúvárosiak pályázatát a közalapít­vány támogatásra érdemesnek találta, s így a Sarkadi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 42 ezer 240 forintot nyert - tájékoztatott Kovács Lajos el­nökhelyettes. A kisebbségi önkormányzat a pályázaton nyert összeg mellé 40 ezer forintot társít, s ebből az au­gusztus 19-ei pócsi Mária-búcsúra induló 40 sze­mély utazási költségeit fedezik. ____________________________________________ffl Ku nágotai gyermekvédelem Kunágotán a gyermekvédelem, a védőnői és a csa­ládgondozói szolgálat munkatársai a gyermekvédel­mi jelzőrendszer működéséről tanácskoztak a na­pokban a községházán. A megbeszélésen szó esett arról, hogy a veszélyeztetett kiskorúak ellátásában nem csak az anyagiak hiánya, de magatartási, mentálhigiéniés és felkészültségbeli gondok is fel­lelhetők. Fontos tehát, hogy jegyzői felügyelet mel­lett, valamint a körzeti megbízottak bevonásával személyre szólóan felülvizsgálják a veszélyeztetett gyermekek helyzetét. A problémákat szakterületek­re osztva igyekeznek orvosolni, illetve a jelzőrend­szert később szeretnék szociális vonalon a felnőt­tekre is kiterjeszteni. ____________________________________________1U A nagy nő Bucsán A bucsai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolánál évek óta eredményesen működik a The Click Társulat. Az ifjú színjátszók június 22-én este 6 órától a helyi közösségi házban mutatják be Heltai Jenő A nagy nő című színdarabját. A Milánkovics Márta által rendezett darabban a primadonnát Berényi Judit, Csobolyát a kritikust Harmati Gyula, Hornyicsáknét Kristóf Katalin, Len­két (Homyicsákné lányát) Nagy Edit, Szedlákot, a susztert Dobák László, a házmesternét Milánkovics Márta alakítja. Az érdekesnek ígérkező est során a The Click Társulat ifjú tagjai a színdarab előtt verseket és pró­zai alkotásokat is előadnak. ____________________________________________ül Ké pzészárás Szeghalmon- Most hétvégén egy előadással és egy szakmai ki­rándulással véget ér a Sárrét Falusi Turizmusáért Egyesület által szervezett ökotermelési, ökoturisz­tikai képzés - közölte lapunkkal Gila Károly, a Sár­réti Tourinform Iroda vezetője. Június 22-én délután két órakor dr. Miklay Frígyesné, a Falusi Turizmus Országos Szövetségé­nek titkára a falusi turizmus és az ökoturizmus ösz- szefüggéseiről tart előadást a szeghalmi művelődési központban. Másnap (indulás reggel fél kilenckor a szeghalmi művelődési központ elől) a képzés résztvevői szak­mai kiránduláson vesznek részt Békésen, ahol jól működő biotermék-előállítókat látogatnak meg. _____________________________________________ül Versenyző Kaszaperiek Megszámlálhatatlan területi, megyei és országos versenyre neveztek be idén a kaszaperi általános is­kolások, amelyeken szép eredményeket értek el. A WHO által meghirdetett országos rajzpályázaton Smelkó Orsolya 3. osztályos tanuló különdíjat nyert. Több tanuló is részt vett a levelező feladat­megoldó tanulmányi versenyeken, szolfézs és ének­versenyen, a kisiskolák tehetséggondozó verse­nyén, valamint a környezetvédelemmel és egész­ségüggyel kapcsolatos megmérettetésen. A fiatalok ugyancsak szép eredményeket értek el a területi és megyei sportdöntőkön, a KRESZ-versenyen. A Góli­át Kupán harmadik, míg a nemzetközi tűzoltóverse­nyen az első díjat érdemelték ki. _____________________________________ in Dí szvilágítás Gádoros közterein- Szeretnénk, ha településünk minél tetszetősebb, mutatósabb lenne. Ennek érdekében virágosítottuk a települést és ezt a célt szolgálja a díszvilágítás egy­ségesítése is Gádoroson - mondta dr. Prozlik János polgármester. - A Gesztenyés parkba már kihelyez­tünk három kandelábert, a Hidas park is új lámpa­oszlopokat kap, olyanokat, mint amilyenek a Hétve­zér parkban is vannak, így egységessé válik a tele­pülés díszvilágítása. A polgármestertől megtudtuk, tervezik a millen­niumi emlékmű, a katolikus és az evangélikus templom díszvilágítását is, ami várhatóan egy hóna­pon belül elkészül. ____________________________________________________________________ K.E. Regionális hulladékkezelőről gondolkodnak

Next

/
Thumbnails
Contents