Békés Megyei Hírlap, 2001. június (56. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-21 / 143. szám
2001. JÚNIUS 21., CSÜTÖRTÖK —11. OLDAL KÖRKÉP /SPORT Fúvósok nyitják a Városházi Estéket A régi tagokkal együtt kilencvenen állnak színpadra A Körösparti Junior Fúvósok Zenekarának repertoárjában azok a darabok szerepelnek, amelyek az együttes életében fordulópontot jelentettek D-FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET Az idén tízéves Körösparti Junior Fúvósok Zenekar jubileumi hangversenyével nyílik meg szombaton este Békéscsabán a Városházi Esték rendezvénysorozata. Békéscsaba A Körösparti Junior Fúvósok Zenekar 1991-ben a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola növendékeiből alakult, Szűcs Csaba harsonatanár, Fehérvári László trombitatanár és Jármi József kürttanár irányításával. Jelenleg a zenekarban ötvennégyen játszanak, fúvószenekaroknál ez a létszám ritkaságnak számít. Versenyeken, fesztiválokon 1994 óta vesznek részt, külföldön - a spanyolországi Valenciában és a szlovákiai Trencsénben — is jártak már. Műsorukon klasszikus koncertdarabok, népzenei ihletésű feldolgozások, indulók, könnyűzenei átiratok szerepelnek. Szűcs Csaba, a zenekar vezetője a szombati hangversennyel kapcsolatban elmondta: nagy megtiszteltetés számukra, hogy a Városházi Esték megnyitóján léphetnek fel. A koncerten kilencvenen állnak majd színpadra, hiszen a tízéves jubileum alkalmából a régi tagokkal is kiegészül a zenekar. A repertoárban azok a darabok szerepelnek, amelyek az együttes életében fordulópontot jelentettek, általában mindegyik mű valamelyik sikeres versenyükhöz kötődik. V.K. Órákon át szünetelt a vízszolgáltatás FUzesgyarmaton kedden kora délutántól egészen az esti órákig szünetelt a vezetékesivóvíz-szolgáltatás. A körössárréti város lakói közül sokan nem értették: miért nincs víz? Lapunk megtudta: a Kinizsi utcában tört el egy 200 milliméteres nyomóvezeték. A vízművek vállalat szakemberei kijavították a hibát. Ennek köszönhetően estére a füzesgyarmati lakásokba folyamatosan visszatért az ivóvíz. Füzesgyarmat A körös-sárréti városban június 19-én jelentkezett vízproblémára egy helybéli olvasónk hívta fel a figyelmet. Füzesgyarmaton az ingatlanok többségében kedden 12 óra 30 perc körüli időben „ment el” a víz. Mivel ekkor már dél elmúlt, az önkormányzati intézményekben a víz hiánya nem okozott jelentősebb problémát.- Kedden délelőtt 10 és 12 óra között volt egy váratlan áramszünet, ami miatt a szokottnál kevesebb víz került a füzesgyarmati vezetékekbe is. Ám ez még önmagában nem okozott volna komolyabb fennakadást. Ezen az említett napon Füzesgyarmaton, a Kinizsi utcán eltört egy 200 milliméteres nyomóvezeték. Hogy az eset pontosan mikor történt, azt nem tudjuk. Hozzánk 13 órakor jelentették a hibát. Akkorra a gyarmati rendszerből már az ösz- szes víz elfolyt, így a város egész területén szünetelt a vízszolgáltatás — közölte lapunkkal Homoki Károly, a Békés Megyei Vízművek Vállalat vésztői kirendeltségének vezetője. A vízművek szakemberei azonnal nekiláttak a hiba elhárításának, s ezzel egy időben óránként 100 köbméter vizet emeltek át a füzesgyarmati rendszerbe. Ám ez a vízmennyiség (ami a normál fogyasztás többszöröse) kevésnek bizonyult, víz a legtöbb helyen továbbra sem volt Füzesgyarmaton.- A csőtörésnél a hiba kijavítását 18 óra 35 perckor fejeztük be. Attól kezdve a vízszolgáltatás is helyreállt. A víz természetesen folyamatosan tért vissza a városba. Á családi házakba hamarabb megérkezett a vezetékes víz, a tömbházak harmadik emeleti lakásainak csapjaiból viszont csak 20 óra körül folyt ismét. A felvetődött probléma miatt a lakosság megértését kérjük. Ilyen jelentős csőtörés nagyon ritkán fordul elő. Ráadásul kedden a váratlan áramszünet is késleltette a víz azonnali utánpótlását - mondta Homoki Károly. MAGYARI BARNA Sárkányos vasárnap a reptéren Cinkusi diákok találkozója A cinkusi kisiskola egykori diákjai úgy döntöttek, találkozót szerveznek. Az iskola már réges régen megszűnt, a volt diákok azonban mindig szívesen gondolnak vissza azokra az időkre, amikor az iskolapadot „koptatták”. A volt cinkusi iskolások június 23-án, szombaton találkoznak egykori iskolájukban. 10 órakor emléktáblát lepleznek le, ahol Ramasz Imre, Kardoskút polgármestere mond beszédet, majd Németh Béla orosházi önkormányzati képviselő köszönti a volt diákokat. A program folytatásában Urszuly János, a „Kiváló Tanító” cím viselője, nyugalmazott pedagógus emlékezik vissza azokra az időkre, amikor a cinkusi iskolában tanított. A volt diákok a találkozón megtudhatják azt is, kinek, hogyan alakult a sorsa az eltelt évtizedekben. K.E. A család apraja-nagyja megtanulhatja június 24- én, vasárnap fél 10-től — rossz idő esetén július 1-jén — a békéscsabai repülőtéren, hogy miként lehet kevés pénzből, egyszerű eszközökkel papírsárkányt építeni, illetve reptetni. Békéscsaba Fekete László, a rendezvényt szervező KIT Makett Klub vezetője tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy immáron negyedik alkalommal tartják meg a papírsárkány-készítő és -eregető családi napot. A KIT Makett Klub biztosítja a nádat és a papírt az érdeklődőknek. A résztvevőknek csupán egy gombolyag cukorspárgát, valamint széles tixo-ragasztószalagot, ollót kell magukkal vinniük. Célszerű a spárgát már előre áttekerni egy seprűnyéldarabra a könnyebb reptetés érdekében. A sárkányépítést Szelezán András és Ducsai Barnabás vezeti. Ducsai Barnabás bemutatót is tart sárkányos tudományából: reptet sikló-, doboz-, pajzs-, lepke-, madár-, delta- és szaltósárkányt is. Díjfizetés ellenében igénybe vehetők a Kvasz András Repülő és Ejtőernyős Egyesület szolgáltatásai is, vagyis a séta-, a vitorlázó- és a sárkányrepülés egyaránt. Fekete László szólt arról: a Kinizsi utcai KIT Makettüzletben előre is beszerezhető a sárkánykészítéshez szükséges papír, és azt otthon már lehet díszíteni, zsírkrétával telerajzolni, hiszen papírsárkány szépségverseny is szerepel majd a vasárnapi programban. A reptérre kerékpárral is nyugodtan el lehet indulni, mert rendőrök segítik a biztonságos közlekedést. _______________________________________ NY. L. Röviden ÖKÖLVÍVÁS. Egerben rendezték meg az 50. Bornemissza Gergely- emlékversenyt, amelyen a kadeteknél 48 kg-ban a békéscsabai Kertész bronzérmes lett, míg a juniorok 71 kg-os súlycsoportjában a szintén csabai Krátki a jugoszláv Néma mögött ezüstérmet nyert. ÚSZÁS. Az országos ifjúsági úszóbajnokságon a Gyulai SE egyetlen versenyzőt indított. Ludvig Nóra jól helytállt a rangos viadalon, hiszen a 200 m-es pillangóúszás döntőjébe jutott, ahol a nyolcadik helyet szerezte meg Cseke Márta edző tanítványa. VÍVÁS. A Karácsonyi Lajos Békéscsabai Vívó Egyesület június 29- én, pénteken, 19.30 órakor tartja közgyűlését az Ifjúsági Házban. A tanácskozáson beszámoló hangzik el az egyesület munkájáról, módosítják az alapszabályt majd megválasztják az új elnökséget és felügyelő bizottságot. m Csabai sikerek a Gyopáros Triatlonon Gyopárosfürdőn rendezték meg a hét végén a IV. Gyopáros Triatlon pénzdíjas versenyt, amelyen az Euró- pa-bajnokság miatt a válogatottak nem indultak, de így is elég erős mezőny gyűlt össze. Gyopárosfürdő Az utánpótláskorúak mezőnyében jól szerepeltek a Békéscsabai ÁC triatlon szakosztályának tagjai, akik számos dobogós helyezést értek el. A Békés megyeiek eredményei. Sprinttáv. Nők. Felnőttek: 2. Zleovszki A. 1:07,58,- 3. Giricz B. (mindkettő Bcs. AC) 1:07,59. Juniorok: 1. Zleovszki Aliz 1:07,58. Ifjúságiak: 2. Giricz B. 1:07,59,3. Pribelszki A. (Bcs. AC) 1:11,00. Serdülők. Váltó: 1. Bcs. AC (Bozó Dóra, Giricz Bojána, Bozó Lilla). Férfiak. Szeniorok: 2. Vörös J. (Orosháza). Felnőttek: 3. Pásztor A. 1:09,08. Abszolút: 4. Szabó B. (mindkettő Bcs. AC). Juniorok: 1. Pribelszki Szabolcs (Bcs AC) 1:07,02. Ifjúságiak: 3. Szabó B. 1:03,52. ■ Sakkozók Mikkeliből Békéscsaba A megyeszékhely finn testvérvárosából, Mikkeliből június 25- én, hétfőn kilenctagú sakkozókból álló delegáció érkezik Békéscsabára. Mint Petró Józseftől, a Békés Megyei Sakk Szövetség elnökétől megtudtuk, június 25- én, hétfőn, 17.30 órától a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület székházában snell-versenyt rendeznek, amelyre várják az indulni szándékozó sakkozókat. A viadalon a finn vendégek is asztalhoz ülnek. Nevezési díj: 400 Ft/fö. Az egy hétig hazánkban tartozkódó finn vendégek június 26-án, kedden, 17.30 és június 28-án, csütörtökön, 17.30 órától csapatbajnoki mérkőzést játszanak Békéscsaba csapatával a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület székházában, majd a fővárosba utaznak, ahol a nevezetességekkel ismerkednek és július 2-án, hétfőn hazautaznak. ■ Streetball — útlezárás ________Békéscsaba________ A h ét végén a megyeszékhelyen megrendezendő Adidas Street- ball Gála miatt forgalomkorlátozásra, illetve útlezárásra kerül sor a megyeszékhely központjában. Mivel az utcai kosaras eseményt a békéscsabai városháza előtti térségben rendezik meg, június 23-án, szombaton, 17 órától másnap reggel 8 óráig félpályás útlezárás lesz a József Attila utcától a katolikus templomig. Június 24-én reggel 8 órától este 19-ig pedig teljes útlezárás lesz ugyanezen a helyen, ugyan- is itt alakítják ki a pályákat. ■ Országos csúccsal aranyérmes az orosházi váltó A gyulai Ludvig Balázs diákolimpiái bajnok Debrecenben rendezték meg a hét végén az országos serdülő és junior uszonyos és búvárúszó-bajnokságot, amelyen három Békés megyei klub versenyzői álltak rajtkőre. Debrecen A debreceni búvárklub, az egri búvárklub és az Orosházi Eötvös DPSE által közösen rendezett versenyen 13 egyesület, 260 fiatalja indult. A viadalon az Orosházi Eötvös DPSE versenyzői három aranyérmet nyertek. A Gyulai Várfürdő Búvár Klub öt versenyzője indult a viadalon, a közülük Reisz József edző tanítványa Ludvig Balázs a junioroknál ezüstérmes lett. A hazaérkezés után az Eötvös DPSE edzője Nemes Béla így értékelte az orosházi lányok teljesítményét: - Örvendetes, hogy három számban is győzni tudtunk és még további dobogós helyezéseket értünk el. Külön kiemelném a 4x200 méteres uszonyos váltónkat, amely csaknem hét másodperccel javította meg a korábbi országos csúcsot és 7:42,83-as idővel győzött. Jó esélyünk volt 4x100 m-es váltóban is a csúcsjavításra, de délután volt a döntő, amikor már eleredt az eső, s így alig több mint egy másodperccel elmaradtunk a rekordtól. Az Orosházi Búvárklub két versenyzőt indított az országos bajnokságon. Lukácsik Ágnes és Lóczi Norbert több számban is egyéni csúcsot ért el, amivel a nyolc-tizenkettedik helyen végeztek. A Békés megyeiek eredményei. Serdülők. Lányok. Búvárúszás. 25 m: 2. Nemes A., 4. Kiss Zs., 5. Antali Sz., 6. Károlyi Cs. 10,9, 7. Gelegonya R. (mind Eötvös DPSE), 8. Demján A. (Gyulai Várfürdő BK). Uszonyos úszás. 50 m: 2. Nemes A., 3. Kiss Zs., 4. Károlyi Cs., 5. Demján A., 10. Gelegonya R„ 12. Antali Sz., 19. Horváth Zs. (Eötvös DPSE). 100 m: 2. Nemes A., 3. Kiss Zs., 4. Gelegonya R., 5. Károlyi Cs., 10. Antali Zs., 14. Horváth Zs. 200 m: 2. Nemes A., 3. Kiss Zs., 5. Károlyi Cs., 7. Gelegonya R., 8. Demján A., 9. Antali Sz. 400 m: 2. Kiss Zs., 3. Nemes A., 5. Károlyi Cs., 8. Antali Zs., 9. Gelegonya R. 1500 m: Bajnok: Kiss Zsanett (edző: Nemes Béla). 4x100 m váltó: Bajnok: Eötvös DPSE Orosháza (Kiss Zsanett, Gelegonya Renáta, Károlyi Csilla, Nemes Andrea, edzők: Nemes Béla, Károlyi Frigyes). 4x200 m váltó: Bajnok: Eötvös DPSE Orosháza (Kiss Zsanett, Gelegonya Renáta, Károlyi Csilla, Nemes Andrea, edzők: Nemes Béla, Károlyi Frigyes) 7:42,83 - új országos csúcs. Fiúk. Búvárúszás. 25 m: 5. Juhász J. (Gyulai Várfürdő BK). Uszonyos úszás. 50 m: 6. Burghardt A. (Gyulai Várfürdő BK). Juniorok. Fiúk. Búvárúszás. 50 m: 2. Ludvig B. 19,22,6. Zatykó D. (mindkettő Gyulai Várfürdő BK) 19,92, 8. Lóczi N. (Orosházi Búvárklub) 20,36. Uszonyos úszás. 100 m: 5. Ludvig B. 400 m: 5. Zatykó D. 800 m: 4. Zatykó D. ______ Kec skemét Bács-Kiskun megye székhelyén rendezték meg országos diákolimpia döntőjét. A viadalon az erős mezőnyben az V. korcsoportban Ludvig Balázs, az Erkel Gimnázium diákja az 50 m-es búvárúszásban 19,13-as idővel aranyérmet nyert. A száz méteres uszonyos távon Ludvig ezüstérmes lett. A III. korcsoportban a Dürer Általános Iskola diákja, Burghardt Ákos az 50 m-es uszonyos számban a hatodik'helyen végzett. __________________vl-ch De lfin úszók seregszemléje Budapest A fővárosban a Szőnyi úti BVSC- uszoda adott otthont a delfin korcsoportú (9-10 éves) úszók országos seregszemléjének, amely ennek a korosztályosnak a hazai bajnokság. Ezen a Békéscsabai Előre ÚK tizenöt versenyzővel képviseltette magát, a fiatalok a várakozásnak megfelelően teljesítettek. A legeredményesebbnek Polonka Krisztina bizonyult, aki a 100 méteres mellúszásban negyedik helyezést ért el, de szinte amiben elindult, mindenhol a legjobb nyolc közé verekedte magát, pedig a legtöbb versenyszámban 150 indulót is regisztráltak. A fiatalabbak közül még a 9 esztendős Benkő Bence dicsérhető, aki ugyancsak a mellúszásban jeleskedett. A békéscsabaiak eredményei. Fiúk. 50 m mell: 16. Benkő 44,38. 4x50 m vegyes váltó: 10. Békéscsaba (Benkő, Szlávik, Szabó Á., Szeberényi) 2:41,79. Lányok. 50 m gyors: 12. Polonka 34,06. 100 m gyors: 8. Polonka 1:13,32, 16. Szabó N. 1:18,31. 50 m pillangó: 6. Polonka 36,99. 50 m mell: 6. Polonka 41,55, 12. Hunya 42,90.100 m mell: 4. Polonka 1:29,13, 15. Hunya 1:36,06. 4x50 m vegyes váltó: 5. Békéscsaba (Szabó N., Hunya, Polonka, Simon) 2:37,13.___________■ Ne m okoztak csalódást CSANÁDAPÁCA Befejeződött az NB I-es női teremlabdarúgó-bajnokság rájátszása. Az újonc Csanádapácai Előre FC a 9-13. helyért játszott. A lányok öt vereséget szenvedtek, két alkalommal győztek, egyszer döntetlent értek el, hét pontot gyűjtöttek, s ezzel a tizenharmadikok lettek. A bajnoki cím - a tavalyi évhez hasonlóan - a szentesieké. Az apácaiak szerepléséről Szikora Pál edző a következőket mondta:- A kitűzött terveknek megfelelően szerepelt a csapat, amely a bajnokságban a legfiatalabb, hiszen az együttes átlagéletkora mindössze 16 év. Hét pontot sikerült begyűjtenünk úgy, hogy a nálunk sokkal nagyobb települések csapatát, a Szolnokot és az Enyinget idegenben sikerült legyőzni. Minden mérkőzésen szoros eredményt értünk el, ha rutinosabbak játékosaink, több ponttal zárhattuk volna az idényt.- Kikkel volt elégedett, kik okoztak csalódást?- Akik végigjátszották az idényt, azokkal maradéktalanul elégedett vagyok. A csapat húzóemberei Gombkötő Tímea kapus, a gólkirály Szekeres Anita aki 6 alkalommal volt eredményes —, valamint Márkus Katalin, Jancsó Boglárka és Osváth Erika voltak. Csalódást azok okoztak, akik idő előtt feladták a harcot a csapatba kerülésért.- Milyen az utánpótláshelyzet?- Drotár János testnevelő foglalkozik a 3-6. osztályosokkal. Eredményesen szerepelnek a különböző rendezvényeken. Szentesen az AL-KO Kupán elsők lettek, az Eszkimó Kupán harmadikok, az utánpótlástomán, több nagy város csapatát maguk mögé utasítva ezüst érmet szereztek. Utánpótlás-nevelés terén nincsenek gondjaink.- Milyenek voltak az anyagi és a tárgyi feltételek, milyen célt tűztek ki a jövőt illetően a csapat elé?- A működéshez a feltételek biztosítottak voltak, a csapatot polgármesteri hivatal, az ÁMK, egyéni vállalkozók és a szülők támogatták. A bajnokság befejeztével június végéig edzésben marad a gárda. Közben május 19-én Dévaványán részt veszünk egy tornán. Ezután egy hónap szünet következik. Az őszi idényre augusztus elején heti három foglalkozással készülünk. __________________________________________T.N.I.