Békés Megyei Hírlap, 2001. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-05 / 104. szám

2001. május 5-6., szombat-vasárnap Hétvégi magazin 9 Szabó Magda szerint a színészeké a legéletveszélyesebb pálya Az ÍRÓ DOLGA UTÁNAJÁRNI A TITKOKNAK Kettős ünnep volt április 20-án, pénteken Békéscsabán, a Jókai Színház­ban: Josepf Kesselring Arzén és levendula című bűnügyi bohózatának bemutatója és Szabó Magda Kossuth-díjas írónő látogatása. A premier már önmagában is ünnep, hiszen hosszas munka, izgalmas készülődés, örömteli várakozás előzi meg. Az emelkedettséget csak fokozza, ha olyan rangos, régi kedves vendég tiszteli meg jelenlétével az estét, akit az elmúlt években kétszer háziszerzőként köszönthetett a színház Az a szép, fényes nap, illetve a Kiálts, város! drámáinak bemutatója alkal­mából, meghitt, emlékezetes találkozókon. Kesselring darabját Szobotka Tibor, Szabó Magda férje fordította magyarra, ezúttal tehát „mint feleség” látogatott „haza” a Békés megyéhez is kötődő írónő. Az előadás előtt Vörösmartyból, az irodalom küldetéséről kaptunk felejt­hetetlen leckét Szabó Magdától, aki utána közéleti teendőiről és a leg­életveszélyesebb pályáról, a színészekéről beszélt. — Vagy próbálok vagy nyilatkozók, így zajlik az életem az utóbbi időben; vagy szaladgálok három törvényhatósági egy­ség között: elmegyek Székesfehérvárra, visszarohanok Pestre, onnan Debrecen­be, s aztán kezdődik megint minden elöl­ről. —A különbség csak az, hogy mások a rohanásban megöregszenek, de Szabó Magda fiatal marad! — Ezt nem tudom megítélni. Csak csodálkozom, mert azt gondolom, hogy más tisztességes ember ilyenkor már a te­metkezési ruháját vanja, de nekem soha életemben nem volt még ennyi tervem, mint most, irodalmi tervem. Be kell fe­jeznem az új esszékötetemet, a novellás- kötetet, felvázoltam egy színdarab ter­vét... Kell valaki, akit megnevezünk, hogy ki miatt történt, ami történt. Ez olyan jellegzetes nemzeti szokásunk, amikor a hozzánk idegen, bennünket nem szerető hatalom szembe kerül az or­szágnak azzal a részével, amelynek fon­tos az ország sorsa, akkor valamit ki kell találni, hogy meneküljünk. Na, én elin­dulok egy ilyen úton, ha ennek értelme lesz, ok nélkül nem kezdek darabot írni. —Mi a készülő esszékötet tematikája? — Muszáj utána menni a titkoknak, az élet csupa titok, csupa iz­galmas titok, ebből élt Shakespeare Vilmos. A tudományban ugyanígy van, mindent felfedeztek, és semmit sem fedeztek fel. Látod, hogy Vörös- martyról se tudtatok annyi mindent, mint ami most kiderült! Annyi levelet ka­pok, amelyben az embe­rek azt mondják^ hogy mást nem tudnak értem tenni, részükről ez a szál virág, de hogy kivették, előveszik a Zalán futását. Azt hiszem, hogy bele­őrültek, mert valószínűt­len, hogy a szakembereken kívül éppen a Zalán olyan fontos legyen... — Éppen a mai rohanó, türelmetlen olvasónak... — Bármikor! Korábban is nagyon ne­héz olvasmány volt a Zalán futása. De Vörösmarty nem ezért született, csak ez­zel kezdte... Attól függ sok minden, hogy az ország hogy fogadja, és hogy fogadja szívszerelme édesapja. Ha Perczel Adél édesapja, Perczel Sándor úgy reagál erre a műre, hogy ez egy olyan kivételes ké­pességű fiatal férfi, nem érdekes, hogy szegény nemes, de nem így fogadja, ha­nem megrémül attól, hogy a famíli­ába kerülhet egy forradalmi, eleve nyugtalan elem. Mindig az írók szokták elindítani Magyarországon, de a világban is, a gondolkodók és a filozófusok az eseményeket. Van az én darabomban egy olyan mondat, amelyben azt mondja Perczel Sán­dor: „Induljon el, kedves fiam, a hal­hatatlanságba, és hagyja meg az én gyermekemnek a mindennapi em­berek, a hétköznapi emberek polgári bol­dogságát! Az írók mellett egy asszony­nak se lesz félje, az mind valamilyen vendéglőben ül, vagy akadémián vagy színházat alapít, valamit csinál. Nem, én azt akarom, hogy az én lányom boldog legyen, boldog feleség és boldog anya!” Nem attól ijed meg, hogy szegény fiú, at­tól ijed meg, hogy bekerül a változást előidéző, nagy forradalmi nemzedék egy tagja a családba. Azért mondom, hogy még a közismert adatok is mind tele van­nak titokkal, azokat is ki kell egészíteni, ki kellett találnom. Tudod, miből indul­tam ki? Abból: lehetetlen, hogy egész Magyarország tudja, hogy amikor Szendrey Júlia Szatmárban leejtette a kesztyűjét, milyen mozdulattal nyúlt utá­na Petőfi Sándor. S milyen pontosan tu­Premier után — Én úgy néztelek benneteket, tudjátok, nem először vagyok életem­ben színházban — mondta Szabó Magda a bemutató után a színészek­nek. — Valami olyat tudtok, amiről fogalmatok nincs, hogy azt tudni lehet, különben nem volnátok ilyen jó színészek. Abban a percben, amikor megtudjátok, már nem lesztek ilyen jók. De most még mögöt­tetek van az a láthatatlan erő. Én nem tudok közöttetek választani, min­denki tetszett. Olyan gyenge vagyok, annyit nevettem, hogy nem tu­dok állni se. Azt néztem, hogy csináljátok. Nagyon sok előadást láttam, nagyon sokszor láttam színészeket, de ez az est lenyűgözött. Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem, és kívánok nektek nagyon sok sikert! Ez a legéletveszélyesebb pálya, ami csak egy embernek lehet, mert önma­gatokat váltjátok, ott éltek az állandó skizofréniában, boldogító alakok, soha nem tudjátok hosszú időn keresztül, hogy mikor kik vagytok. dóm, hogy milyen gusztustalan volt Szendrey Júlia második férje, milyen szexuális aberrációkkal gyötörte ezt a na­gyon tiszta nőt, akinek nagyon tiszta és nagyon normális szerelmi kultúrájú félje volt Petőfi személyében. Ha mindent tu­dunk arról, hogy Laurának hogy zajlott a megkérése, hogy be kellett segíteni a nagynéniknek, ha azt tudjuk, hogy hívták Berzsenyi Dániel szívszerelmét, akkor miért nem tudok én semmi arról, hogy ott mi történt? Miért írja Gyulai Pál, aki elő­ször foglalkozik a kérdéssel, hogy nem történt ott kérem szépen semmi?! Hon­„Soha életemben nem volt még ennyi ter­vem. .. ” D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER nan tudja, ott volt?! Én sem voltam ott, de elgondolkodtam, hogy a családokban arról nem szoktak beszélni, ami kínos té­ma. Itt állandóan csak mindenki azt ordít­ja: nem történt kérem semmi, nem történt kérem semmi! Ábránd volt mindkettő ré­széről, sőt, a kisasszony részéről még áb­ránd se! Csak akkor azt valaki magyaráz­za meg nekem, nálam okosabb ember, hogy ha nem történt semmi, és még áb­ránd se volt, akkor mi az, ami miatt állan­dó tilalom van?! Folyton beszélünk a semmiről, ami meg sem történt?! Tudod, milyen nehéz volt utánamenni, de utána­mentem! Kérdezzél! —Meg se tudok szólalni... — Kérdezd meg, hogy szerettem-e csinálni! —Abban biztos vagyok. — Én azt hittem, hogy belehalok. Az első rendezőmmel, Varsányi Anikóval elkezdtünk egyszer reggel kilenc­kor beszélgetni, és dél­után háromkor még be­szélgettünk, megkér­deztük egymástól: te hozzá mentél volna Mi­hályhoz? Mind a ketten azt mondtuk, hogy igen. S akkor mind a ketten megállapítottuk, hogy irtózatos lett volna, de akkor is hozzá me­gyünk, mert nem tud­tunk volna ellenállni an­nak a megnevezhetetlen valaminek, hogy az ember egy ekkora jelenség kisugárzá­sában élhet, akinek az volt az egyetlen tragédiája, hogy elkezdték biedermeier módon rokonítani, ami nem volt. Lehet, hogy nagyon kedvelte Liszt Ferencet, de nem az ő muzsikáját írja, hanem Bartók Béláét. Vörösmarty ábrázolásában a vi­lág diszharmóniája van, benne van ugyanúgy a Fekete Afrika, mint ahogy Erdély, Égy este a székelyeknél, ha aka­rod, hogy így fogalmazzak. És a festők közül ne tessenek már Barabás körül ke­resgetni, mert nem azt ábrázolta! Egy ember, akinek az a látomása, hogy a pénz tulajdonképpen halpikkely és kipereg, egy ember, aki állandóan három úton áll, és egyik út sem visz sehová, és nagyon jól tudja, hogy nem visz sehová, de még­is megáll, mind a hármat mérlegeli, egyi­ken sem megy, és amikor megy, az már a halálnak az útja. Ugyanakkor az az író, akinek meg kell érnie, hogy az országnak az elnyomatása és a hatalomnak a vé­rengzése miatt okosabb vidám dolgokról beszélni, ő viszont nem tud csak sírni, si­ratni Petőfit és az elbukott ügyet, Kos­suth ügyét, az elblikott Magyarországot. Azt kérdezi szegény a kortárs levelek­ben, hogy most minek nevessek, mit csi­náljak, írjak gyerekmeséket? Sajnos, Arany János azt mondja A vén cigányra, hogy ezt a verset nem értem. Arany nem értette? Nem tudom elfogadni, mert Arany mindent értett. Azt hiszem, még mindig ott tartunk dátum szerint 1853- ban, hogy okosabb meg nem érteni, hogy mit kiabál Vörösmarty. — Csodálatos lecke Vörösntartyból, a magyar irodalomból, akármeddig szíve­sen hallgatná az ember. A mostani láto­gatásának apropója, hogy férje, Szobotka Tibor fordította Josepf Kesselring darabját. — Hogy kerülök ide? Hogy ne jöttem volna?! Először is én mindig jönnék, hogy ha jöhetnék. Csak közben azóta, hogy utoljára találkoztunk itt, Békéscsabán, az én közéleti tevékenységem még sokkal nagyobb lett. Úgyhogy ha hazamegyek, akkor elkezdek készülni Münchenbe, ha onnan hazajöttem, utána kimegyek Brüsz- szelbe. Münchenbe meghívott a Pax Rontana, óhajtja hallani, hogy tulajdon­képpen mi az irodalmi áttekintés, mihez hogy viszonyuljon, ez a pontos kérdése. Hát majd én fogom kommentálni a jelen­legi helyzetet. Nem lesz egyszerű. — Előadást kértek a magyar iroda­lomról? — Sokat, és tőlem is egy pályaképet. Amit én írtam, azt ismerik. A Pax romanai kérdések mögött mindig az áll, hogy megüti az ember fülét a Szózat utol­só intelme, hogy itt kell élni és itt kell meghalni. És a magam tanulmányköteté­ben az volt az érzésem, hogy Vörösmarty ezt nem így gondolta. Miért gondolta vol­na így?! Nagyon okos, nagyon filozofi­kus módon gondolkodó költő volt. Hát csak nem képzeled, hogy Rákóczi Ferenc Rodostóban nem magyarként és magya­rul halt meg?! Vagy Mikes Kelemen, aki nélkül nincs magyar próza? Pedig elment. És akkor most vádoljunk mindenkit, aki elment, kéijük számon tőlük, hogy miért nem akar itt halni? Én állítom, ha igazuk van a lélekismerőknek, a pszichológusok­nak, akik azt mondják, hogy az ember a halála órájában mindig az anyanyelvén imádkozik, s valahogy azok az elfelejtett szavak mind visszatérnek, akkor én azt hiszem, hogy egy embernek, aki meg­őrizte magában az alapviszonyulást a ha­zához, az magyarul fog élni külföldön is, és magyarul is fog meghalni. De hát gon­dolom, okosabb, ha ezt én mondom el ne­kik, mintha kezükbe vesznek egy verset, és esetleg nem tudják úgy dekódolni, mint akinek ez a mestersége. Niedzielsky Katalin CD-SIKEREISTA 1. XZibit: Restless 2. Gigi DAgostino: Techno Fes vol.2 3. Sugababes: One Touch 4. Latin Szenvedély (válogatás) 5. Vad angyal (válogatás) 6. Destiny's Child: Survivor 7. Friderika: Hazatalálsz 8. Junkies: SX7 9. Ganxta Zolee és a Kartel: Pokoli lecke 10. Ákos: Mindenki táncol (maxi) (Musicland — Univerzál) Filmajánló Férfibecsület Az ötvenes években még reményte­lennek tűnt, hogy színesbőrfí búvárt vegyenek föl az Egyesült Államok ha­ditengerészetébe. Carl Breasher vi­szont nem adja fel, több mint két évig írogatja leveleit az illetékeseknek, mi­re fölveszik. Nehézbúvárként szembe­sül katonatársai és kiképzőtisztje (Robert DeNiro) ellenszenvével. Könyvajánló A VILÁG LEGSZEBB... Itt egy nagyon szép könyv! A Park Ki­adó jelentette meg, a címe: A világ legszebb hegycsúcsai. Ha azt gondol­ják, hogy ez az album a hegymászók­nak, a szédítő csúcsok meghódítására készülőkhöz szól, akkor tévednek. Nyilván azoknak is, de nekik inkább kedvcsinálónak. Nekünk, átlagolva­sóknak, akiket a hegycsúcsok legfel­jebb annyira izgatnak, hogy szívesen rájuk csodálkozunk, szóval nekünk készült ez a 160 oldalas kötet. Léleg­zetelállító felvételekkel, jó szöveggel, útbaigazító rajzokkal, történelmi le­írással. Öröm gyönyörködni a világ e páratlanul szép természeti csodáiban. A világ legszebb hegycsúcsai a Nyolcezresek, a Magashegyek, az Al­pesi csúcsok, a Nagyfalak és A bizo­nyítás földje fejezetekben tárgyalja és mutatja be a világ magasabbik felét. A könyv név- és helymutatóval, iroda­lomjegyzékkel és kislexikonnal zárul. Ketten a pusztáról Első munkahelyemet 1954. októberé­ben foglaltam el K.pusztán. Egy osz­tatlan iskola négy alsós osztályának ti­zenkilenc tanulóját vettem át. Úgy ma­radtam a pusztán, mint Ábel a Hargi­tán: érettségi bizonyítványomon, a szegénységen s a jó szándékon kívül semmiféle pedagógusi tapasztalattal nem rendelkeztem. Az első tanítványokat nem szoktuk elfelejteni. Mintha ma is látnám K. Ica, a legkisebb elsős madárcsontú tö­rékeny alakját, csöppnyi sápadt arcát, nagy fekete szemét. Derékszögbe kel­lett hajolnom, ha szemmagasságban akartam a pici lélek tükrébe nézni. So­káig volt bizalmatlan és gyanakvó. Makacsul bezárkózott apró csigaházá­ba, csak lassan és fokozatosan tudtam megszelídíteni, mint a kis herceg a mesebeli rókát. Állami kislány volt, „lelenc”, apátlan-anyátlan árvácska, aki nevelőszülőkhöz került. Mikor elő­ször meg akartam simogatni, riadtan kapta el a fejét, két pici öklét önvédel­mi reflexszel kapta arca elé. Ó, de szívszorító ez a gyermeki mozdulat, a kiszolgáltatottság ösztönös összerán- dulása; ó, de nehéz a bizalmatlanság lehulló vasrácsa mögül előhúzni és magunkhoz ölelni a reszkető kis lel­ket! Észre sem veszik a felnőttek, hogy milyen súlyos pusztítást tudnak végezni percek alatt, amit csak hosszú évek türelmes munkájával lehet úgy- ahogy helyrehozni. Sokat küszködtünk a mássalhang­zókkal. Ica aránylag könnyen megba­rátkozott a magánhangzókkal, de a „kö, mö, lö, tö” hangpárosról csak ka­rácsony táján sikerült lerázni a nyög- décselő útitársat, megnyitva a sorom­pót a betűösszevonások előtt. Jégtörő Mátyás idejére a szótagok értelmes szóképpé fejlődtek, s a legszebb hús­véti ajándék lett az első mondat elolva­sása. Májusban már jöttek a kisebb-na- gyobb sikerélmények. Egy különösen szépre sikeredett írott szöveg után ki­hozta füzetét az asztalomhoz olyan ön­feledt büszke örömmel, hogy tündöklő mosolyának fénye máig világít a lel­kemben. Két nagy koromfekete szeme úgy ragyogott, mintha a májusi hajnal gyöngyharmatában fürösztötte volna fényesre. Áz év végi vizsganap után örömmel írtam a bizonyítványába, hogy K. Ilona I. o. tanuló a második osztályba léphet. B. Lajkó egymaga képviselte a har­madik évfolyamot. A középső padsor szélén ült, a fal mellett, meg is vetette a hátát, hogy elégedetten tekintsen a könyvbe-füzetbe temetkező pajtások­ra. Szelíd mosollyal szemlélte a többi­ek munkálkodását, ő maga viszont egy lépést sem tett nélkülem a tudomány csarnokában. Elnéző, derűs megértés­sel figyelte sziszifuszi erőfeszítései­met, ahogy megpróbáltam kicsiholni belőle valamit. Ha elolvastam előtte egy mondatot, akkor azt megismételte, ha betűztem, ő is betűzött, bár az ujját idegen sorok alatt nyomogatta balról jobbra. Ha másolnia kellett a könyv szövegéből, nagy körültekintéssel fo­gott hozzá, irdatlan ákombákomokat róva a gyanútlan füzetbe. Ötven perc alatt másfél sorra futotta erejéből, de beleizzadt az üstöké, míg egymás mö­gé rakta a számára értelmetlen hierog­lifákat. Óra végén akkorát sóhajtott megkönnyebbülésében, hogy az előtte ülő kislányok kendőjét felfújta a fejük búbjára. Hiába no, a mi derék Lajkónk diszlexiás és diszgráfiás okok folytán megmaradt becsületes analfabétának. Minden osztályt kétszer járt, szerette a tudás anyját: az ismétlést, egyébként is alaptermészetéhez tartozott a fontolva haladás. Tizenkét éves volt, nagyobb és erősebb a többinél, de sohasem bán­totta a kisebbeket, inkább szétválasz­totta a harcias kiskakasokat. Szerette a magyar mese- és mondavilágot, ki­mondhatatlan gyönyörűséggel hallgat­ta Kriza János székely népmeséit, s a negyedikeseknek szánt részleteket az Egri csillagokból. Aztán volt valami, amit jobban tu­dott mindannyiunknál. A természet gyermeke volt. Ismerte a fák, növé­nyek, bokrok nevét és virágát, a pusz­ta teljes faunáját, a madarak énekét, a házi- és a vadállomány életvitelének minden törvényét. Együtt élt környe­zetével, belesimult a tájba, s felnőttnek látszott, aki meghódította a pusztát. ...Ica és Lajkó: két arc a múltból, majd’ fél évszázad távolságában. Mint­ha most is látnám, ahogy a parányi kis­lány bukdácsol a térdig érő hóban, ko­nok kis orrocskáját elszántan szegezi előre a nagykendőből, s két nagy sze­me gyémántsugarával megvilágítja a tanyasi iskola egyetlen ablakát. Lajkó is cammog már, nyugodtan, derűsen, az etelközi pásztorok összehúzott sze­mével figyelve az első fecskék cikázá- sát, aztán beleszimatol a nedves leve­gőbe, és elnyűhetetlen báránybekecsé­ben magával hozza a puszta tavaszi szénaillatát. Szász András i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents