Békés Megyei Hírlap, 2001. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-24 / 120. szám

12. OLDAL - 2001. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK SPORT Tét a bentmaradás Ma: a bronzérmes Győr látogat a Viharsarokba A női kézilabda NB I záró fordulója hallatlan izgalma­kat ígér, hiszen még nem dőlt el a bajnoki cím sorsa, és az alsóházban sem tisz­tázott, hogy ki követi a már búcsúzó Marcalit az NB I B- be. Jelenleg három csapat — köztük a két Békés me­gyei — küzd a bentmáradás­ért. A Békéscsabai Előre NK együttese csütörtökön, 18 órakor a bajnoki bronzér­mes, válogatottakkal tele­tűzdelt Győri ETO KC csa­patát fogadja a békéscsabai sportcsarnokban. Békéscsaba A mérkőzés esélyeiről Szabó Ká­rolyt, a lila-fehérek mesterét kér­deztük. — Az utolsó hazai mérkőzés következik, a felnőtt- és utánpót­lás-válogatottakkal rendelkező Rába-partiak ellen - kezdte a ve­zető edző. - A találkozó esélyese a. jobb játékerőt képviselő ven­dégcsapat, de mi tisztességesen felkészültünk a mérkőzésre. Nagy bravúr árán, közönségünk támogatása mellett esetleg pon­tosait szerezhetünk. Sajnos, nem a legjobb előjelekkel készü­lünk a záró fordulóbeli összecsa­pásra, hiszen Suga a Kiskunhalas elleni találkozón porcsérülést szenvedett, játéka kérdéses, mi­ként Horváth Beátáé is, aki combizomhúzódást szenvedett. Ugyancsak combizomhúzódás- sal bajlódik Vass is, de neki eny­hébbnek tűnik a sérülése, remé­lem pályára léphet csütörtökön. Kérem, minél többen jöjjenek ki a mérkőzésre és biztassák a lá­nyokat, csakúgy mint a legutóbbi Spartacus elleni győztes találko­zón. Bízom abban, hogy korrekt módon fejeződik be a bajnokság, s akkor pénteken a jobb játékerőt képviselő, esélyesebb Cornexi legyőzi a Kiskunhalast, az Oros­háza pedig kedvező helyzetben van, hiszen hazai pályán játszik a Vasassal - mondta a szakember. A találkozót a Sebők, Taizs já­tékvezetői páros dirigálja, (v. i_) Idénynyitó triatlongála Püspökladány A Püspökladányban rendezett hét végi évadnyitó triaüongálán a Bé­késcsabai AC triatlon szakosztá­lyának versenyzői is részt vettek, akik éremmel tértek haza a viadal­ról. Ez jó bemelegítés volt a vihar­sarki sportolók számára a hét végi Vitaiadé Békéscsaba-Arad-Bé- késcsaba nemzetközi szuperma- ratonira, amelyen rajthoz állnak. A csabaiak eredményei. Lányok. Gyermek kcs.: 2. Bozó L. Serdülő: t. Giricz Bojána. Junior: 2. Zleovszki A. Váltó: 750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás, összéletkor: 50 év alatt: 3. Békéscsaba (Bozó, Giricz, Zleovszki). Fiúk. Ifjúsági: 1. Szabó Balázs. ■ Az utolsó negyedre elfáradtak Szentes Szentes—Békéscsabai VSC II. 13-5 (2-1, 3-2, 3-1, 5-1) OB II-es vízilabda-mérkőzés, Szen­tes, 100 néző. V.: Pásztor, Horvath. Bé­késcsaba: Csabai - Szilvásy 2, Jámbor, Zahorán 2, Gyebnár 1, Sipaki, dr. Szeberényi Zs., Darida, Csicsely, Szil­ágyi. Játékos edző: Szilágyi József. Az első három negyed szoro­san alakult, de a negyedik játék­részre elfáradt a csabai csapat a szerdán késő délután lejátszott mérkőzésen. Összpontosítási hi­bák és eladott labdák jellemezték ekkor játékukat, így alakult ki a nagyobb gólkülönbségű vereség. Sulipóló Békéscsaba __________*_ Évek óta hagyomány, hogy Békéscsabán is megrendezik a Sulipólót, így lesz ez az idén is, pontosabban május 25-én, pénteken, 9 órától, amikor a békéscsabai Árpád fürdőben találkoznak a város és környé­ke általános iskoláinak együttesei, hogy három korosztályban (alsó tagozatosok, 5-6., 6-7. osztályosok) eldöntsék a továbbjutás sorsát. A legjobbak bekerülnek a június 7-8-ai országos elődöntőbe, onnan pedig az élcsoport a fináléba, amelyet a június 15-24-e között Ma­gyarországon, Budapesten rendezendő Európa-bajnokság keretében tartanak meg a margitszigeti Hajós Alfréd Uszodában. $ « « A Békéscsabai VSC legfiatalabbjai Hódmezővásárhelyen szálltak víz­re az országos gyermek bajnokság 6. fordulója során. A kétnapos tor­narendszerű eseményen egy győzelmet arattak a három vereség mellett. A csabaiak eredményei: Szentes-Békéscsaba 6-2, a csabai gólszerzők: Pallag, Sebestyén. BVSC-Békéscsaba 7-1, g.: Giricz. Kecskemét-Békéscsaba 7- 4, g.: Giricz 3, Mucsi. Hódmezővásárhely-Békéscsaba 4-5, g.: Mucsi 2, Sebes­tyén 2, Pallag. A következő csapat szerepelt a vásárhelyi tornán: Cseh - Sebes­tyén, Pallag, Giricz, Mucsi, Becsei, Nagy S., Uhrin, Fazekas, Majoros, Stefanik. Edző: Ricza Lajos. Az utolsó, 7. fordulót Egerben rendezik június 9—10-én. _______■ Hé t arany a Rétságról Pontversenyben második helyen a Gyáni-tanítványok Ismét nagyszerű fegyver­tényt hajtottak végre a Bé­kés Megye Judojáért Alapít­vány ifjú sportolói: az orszá­gosan kiemelt TDK-kupa versenyen a 16 Gyáni János- tanítvány mindegyike pont­szerző volt, heten aranyér­met nyertek. Rétság- A serdülőkön kívül a diák A, B, C és D korcsoportúakat szólítot­ták tatamira Rétságon, összesen 570 gyerek mérte össze tudását ezen a viadalon — mondja meste­rük, az egykori remek judós, Gyáni János. - Különösen Móka Dániel, Knyihár Mihály, Szaszák Gergő, Horváth János és a mind­össze nyolc esztendős Hegedűs Gergő mutatott be szép produkci­ót, sok ipon-győzelmet arattak és remekül küzdöttek. Közülük Móka Dani korosztálya legtechni­kásabb versenyzőjének járó díjat is kiérdemelte. A mieink a hét aranyérem mellett hat második, egy-egy harmadik, negyedik és ötödik helyet értek el a rétsági eseményen. Rendkívül nagy volt a versenyzési kedv, akadt olyan súlycsoport, ahol 12-14 verseny­ző harcolt az elsőségért. Mi tizen­hat gyerekkel álltunk ki, s vala­mennyien pontszerző helyen fe­jezték be a versenyt. Külön öröm és elismerés, hogy a pontverseny­ben másodikak lettünk a harminc gyereket felvonultató Újpest mö­gött. Azt is megtudtuk, legközelebb június 9-én vár nagy feladat a csa­bai judós fiatalokra, amikor a Burger King Kupán, Szegeden lépnek küzdőtérre, majd az azt követő edzőtáborok után követ­keznek a hazai korosztályos baj­nokságok. A békéscsabaiak eredményei. Lá­nyok. Serdülők. 48 kg: 2. Kacsán Kor­nélia, 52 kg: 1. Ivanov Vera. 57 kg: 1. Kovács Emese. 63 kg: 2. Gyáni Brigitta. Fiúk. Serdülők. 63 kg: 1. Horváth Já­nos. 67 kg: 2. Lédeczi János. +70 kg: 2. Urbán László. Diák A korcsoport (12 Móka Dániel edzője, Gyáni János nyakában. így örültek az aranyéremnek és a legtechniká­sabb versenyzői díjnak évesek). 34 kg: 1. Móka Dániel. 41 kg: (10 évesek). 30 kg: 2. Zsoldos Péter. +49 4. Szatmári Péter. 45 kg: 2. Platonov kg: 1. Knyihár Mihály. Diák C (8-9 éve- Sztaniszláv. 54 kg: 1. Csuvarszki Róbert, sek). 31 kg: 3. Hegedűs Gergő. Diák B (11 évesek). 35 kg: 5. Urbán Erre a versenyre a támogatók: Jerbe Gergő. +55 kg: 1. Szaszák Gergő. Diák C Kft., Fazekas György; Securicor. (j. p.) Második az OMTK Szentiványi bronzérmes az ifjúsági országos bajnokságon Szombathely A vasi megyeszékhelyen rendez­ték meg az elmúlt hét végén a bir­kózó diák csapatbajnokság I. for­dulójának küzdelmeit, amelyen négy csapat, köztük az Orosházi MTK fiataljai is szőnyegre léptek. Mint Szénási Józseftől, az oroshá­zi klub technikai vezetőjétől meg­tudtuk: a kék-fehérek jól helytáll­tak a viadalon és két győzelem­mel, egy vereséggel a második helyet szerezték meg. Az orosháziak eredményei. Ferencváros—OMTK 121:72, OMTK-Szombathely 124:111, OMTK-Turkeve 153:94. A cso­port állása az I. forduló után: 1. Ferencváros 8, 2. OMTK 5, 3. Szombathely 3,4. Túrkeve 0 pont. Az OMTK csapatának tagjai: Györ­gyi Péter, Szabó Mihály, Mike Gá­bor, Himler Attila, Liska Zoltán, Budavári Tibor, Deák Zsolt, Né­meth Dániel, Mórocz Győző, Léhner Attila. Felkészítő edzők: Kiss István és Szénási Viktor. Miskolc A borsodi főváros adott otthont a hét végén a szabadfogású ifjúsági országos birkózó bajnokságnak. A viadalon 32 egyesület, 147 fia­talja lépett szőnyegre. Az Orosházi MTK versenyzői közül a legjobban a 85 kg-os súly­csoportban induló Szentiványi Csaba szerepelt, aki jó birkózás­sal bronzérmet nyert. Az 50 kg-osok mezőnyében in­duló Koczka Roland hajszállal maradt le a dobogóról, végül a negyedik helyen végzett. A 42 kg- osok között induló Györgyi Ta­más az ötödik helyet szerezte meg. ________________________DLU Az öttagú csapat célja a táv teljesítése Aradig és vissza Csapatot indít a Békés Megyei Hírlap és a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület A hét végi Békéscsaba—Arad— Békéscsaba szupermaratoni futóver­senyen a csapatok között a Békés Megyei Hírlap és a Csaba Honvéd Kulturális Egyesület öttagú közös csapatot indít. A következőkben rö­viden bemutatjuk az együttes tagja­it, akik terveikről, a felkészülésről beszélnek. Békéscsaba A békéscsabai Szántó Tamás, a csapat ka­pitánya a következőket mondta a nagy vál­lalkozásról: — Másfél éve sportolok rendszeresen hobbi szinten, és ez lesz az első alkalom, hogy nekivágok társaimmal a távnak. Két- három hónapja készülök komolyabban a hét végi kétnapos viadalra. A heti edzés­adagom negyven-ötven kilométer. Már be­osztottuk a többiekkel, hogy ki mikor fut. Úgy érzem, a második nap nehezebb lesz, s ha nagy meleg lesz, az tovább bonyolít­hatja a helyzetet. A mi célunk egyértelmű: teljesíteni szeretnénk a távot. A csapat egyetlen hölgytagja, a békés­csabai Czégényi Erzsébet már tapasztalt fu­tónak számít.:- Tavaly egyéniben indultam a Békéscsaba-Arad futóversenyen és het­venhét kilométer teljesítése után feladtam a viadalt. Ugyancsak indultam csapatban az őszi Bécs-Budapest szupermaratonin, és a Honvédelmi Minisztérium különdíját kaptuk. Az utóbbi időszakban a Körösök Völgye Turista Egyesület tagjaként teljesít­ménytúrákon indulok. A hadsereg bajnok­ságon is rajthoz álltam. Edzésként heti százhúsz-százhatvan kilométert futok, a főnökeim mindenben segítenek, így jól fel­készültem a mostani kétnapos megméret­tetésre. A gárdának Szűts Márton személyében fővárosi tagja is van. A 31 éves amatőr futó a következőket mondta:- A rajtnál először találkozom majd a csapattársaimmal. Két éve futok rendsze­resen, hetente 50-60 kilométert teljesítek az edzések során. Korábban félmaratoni versenyeken már indultam. Most elsődle­ges célunk a mintegy kétszáz kilométeres táv teljesítése lehet. A Békéscsabai AC gyaloglója, Siile Zol­tán az együttes negyedik tagja. A medgyes- egyházi sportember sérülés miatt kiha­gyott egy időszakot, de két éve ismét aktí­van sportol: — Számomra egy jó kis buli, egy komoly edzés lesz ez a viadal. Most indulok elő­ször a két határ menti város közötti szupermaratonin. Naponta húsz-harminc kilométert futok, így készültem fel a ver­senyre, ahol remélem nem lesz probléma és simán teljesítjük majd a távot. A csapat tartalék versenyzője a mezőberényi Nagy Attila:- Én is teljesítménytúrázó vagyok. Két hónapja készülök a májusvégi viadalra. Én nem tartozom a gyors futók közé, de a ki­tartást megtanultam a teljesítménytúrázók között, ahol gyakran esőben, sárban is menni kell az ötven-hatvan kilométeres, sokszor lejtős terepen - mondta befejezé­sül a herényi sportember. A Vitaiadé Békéscsaba-Arad-Békés- csaba nemzetközi szupermaratoni ver­senyre eddig negyven csapat adta le neve­zését, míg az egyéni indulók száma eléri a harmincat. __________________________________________(vmtZTői Dr. Petróczy Gábort alelnökké választották Budapest A fővárosban tartotta tisztújító közgyűlését a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ). A tanácskozáson Vass Károlyt, az Elektromos SE elnökét választot­ták a szövetség új elnökének. Kiss Imre, az eddigi elnök (a 12 évvel ezelőtti megalakulás óta töltötte be ezt a posztot) lemon­dott és a jelenlévő küldöttek tisz­teletbeli elnöknek választották. A SOSZ Békés Megyei Szövetségé­nek elnöke Rozsnyói Sándor, aki nyolc évig töltötte be a SOSZ alel­nöki tisztségét lemondott poszt­járól. A küldöttek dr. Petróczy Gá­bort, a SOSZ Békés megyei ügy­vezető igazgatóját választották a SOSZ egyik alelnökének. A közgyűlésen résztvevő egyesületi vezetők örömmel üd­vözölték a hétfői kormányfői be­jelentést, mely szerint Budapest pályázik a 2012-es olimpia ren­dezésére és felajánlották segítsé­güket. ________ ■ Me sterfokú Csütörtökön a selejtezőnek szá­mító szuper csapatverseny küz­delmeivel kezdődik a mesterfo­kú tomászbajnokság, ahol a fel­nőttek és utánpótláskorúak egy mezőnyben szerepelnek. A kva­lifikációs viadal alapján a nők­nél és a férfiaknál egyaránt tí­zen-tízen szerzik meg a jogot a szombati egyéni összetettben való indulásra - hozzájuk csat­lakozik a szövetségi kapitányok által meghívott 2-2 tornász —, majd az itt kialakult sorrend dönt a vasárnapi szerenkénti döntők mezőnyéről. A versenynek a Nemzeti Tor­nacsarnok ad otthont. ■ Asztalitenisz A Bács-Kiskun megye székhe­lyén rendezték meg az országos serdülő- és ifjúsági asztalitenisz­bajnokságot, amelyen ott voltak a Békés megyei szakosztályok képviselői is. A serdülő fiúknál egyéniben a Csabai Konzerv SE versenyzője, Sebestyén Péter a 16 közé jutásért búcsúzott, miként a Szarvasi Körös ASE sportolója, Takács József is. Ser­dülő fiú párosban a Sebestyén, Takács J. kettőst a legjobb nyolc közé jutásért az Aranyosi, Ta­kács P. (BVSC) duó búcsúztatta. Az ifjúsági lányoknál a Békési TE fiatalja, Püski Orsolya a tizen­hat közé jutásért kikapott, míg klubtársa Czebe Lívia a főtáblára jutásért búcsúzott. Párosban a Czebe, Püski duó egy ceglédi párt vert a 16 közé jutásért, majd a nyolc közé kerülésért kikaptak a Visky, Pergel (Statisztika, KSI) kettőstől. Az Orosháza-Hunga- rotel versenyzői közül Horváth Éva a főtáblára jutott. Párosban a Horváth, Kvasznovszky duó a főtáblára jutásért kapott ki. A Blaskó, Kiss N. kettőst az első helyen kiemelt Major, Pergel (KSI) duó verte meg. ■ Dreher maraton váltó A kérdés jogos, hiszen június 3-án rendezi a Budapest Sportiroda a 8: Dreher Maraton Váltót. A verseny so­rán hat fős csapatok teljesítik a 42 kilo­méteres távot, igy egy induló „csak” 7 kilométert fut. Persze van, aki több csapatban is fut, sőt van, alti egy csa­patban fut többször. A lényeg, hogy a rendezvény a barátság versenye. Hi­szen tavaly is több mint 800 csapat, mintegyl ötezer ember élvezte a nap­sütést, a futást és a célban a jól megér­demelt Dreher sört vagy Rauch üdítőt. További ajándék: az adidas vissza­vásárolja az indulóktól a rajtszámo­kat. A rendezvény egyben a Magyar Köztársaság Maraton Váltó Bajnoksá­ga, a Magyar Hadsereg Amatőr Orszá­gos Bajnoksága, valamint Média Baj­nokság is. A nevezési díj június 1-ig 8400 Ft. Nevezz minél előbb, hiszen már több mint 600 csapat leadta nevezését, amely létszám közel százzal megha­ladja a tavalyi ilyenkori létszámot! Összesen 1000 csapat nevezést fogad­ják el a szervezők! Bővebb információ az (1) 273- 0939-es telefonszámon kérhető vagy a www.bDSDortiroda.hu címen olvasha­tó. ■

Next

/
Thumbnails
Contents