Békés Megyei Hírlap, 2001. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-19 / 116. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. Május 19., szombat POKOLGÉP robbant az izraeli Netanja legnagyobb bevásárló- központjánál. A tengerparti üdülőhelyen minden bizonnyal egy palesztin öngyilkos me­rénylő hozta működésbe a rob­banószerkezetet, amely öt em­bert megölt, több mint ötvenet pedig megsebesített. Ariel Sáron miniszterelnök rendkívü­li biztonsági tanácskozást hí­vott össze; megfigyelők szerint Izrael a merénylet megtorlására készül. VARSÓBAN elhalasztották Jaruzelski tábornok, volt állam­fő és nemzetvédelmi miniszter, valamint kilenc másik vádlott perét. A 78 éves Jaruzelskit és társait az 1970 decemberi ten- germelléki munkástüntetések véres leveréséért (legkevesebb 44 halálos és több ezer sebesült áldozatért) teszik felelőssé. A tárgyalás évekig tartó eljárási huzavona után kedden kezdő­dött meg, de ismét elakadt, mert Jaruzelski két védője be­jelentette, hogy nem vállalja tovább a tábornok védelmét. CSEN SUJ-PIEN tajvani elnök közölte: szeretne személyesen részt venni az Ázsiai és Csen­des-óceáni Gazdasági Együtt­működés (APEC) októberben esedékes sanghaji csúcsértekez­letén, hogy találkozzon Csiang Cö-min kínai államfővel. Pe­king jelezte, hogy Csen nem ve­het részt a szárazföldi Kínában esedékes APEC-csúcson. Jelen­léte ugyanis sértené azt az el­vet, amely szerint Tajvan csak „regionális gazdaságként” kapott helyet az APEC-ben. LELŐTTE hároméves unoka- testvérét egy hétéves clevelandi kisfiú játék közben. A két gyer­mek egy ágyon ugrándozott, amikor az ágybetét és a keret közül egy 22-es kaliberű pisz­toly esett a földre. A kisfiú fel­kapta, és játékból unokatest­vére felé célozva meghúzta a ravaszt. ÉLVE és egészségesen találták meg másfél napos, már-már re­ménytelennek látszó kutatás után a Goumois-szakadék egyik barlangjában bennrekedt nyolc svájci amatőr barlangászt, aki szerda este tűnt el a fran­cia-svájci határ közelében. KIJEVBEN szorgalmazzák, hogy törvény rögzítse: a kül­földön élő ukránok az ukrán nemzet részét képezik. A terve­zet szerint a leendő jogszabály kizárólag Ukrajna területén nyújtana kedvezményeket a külföldi, ukrán igazolvánnyal rendelkezők számára. Az iga­zolványt azok kaphatnák meg, akik igazolni tudják, hogy ukrá­nok, illetve hogy őseik azok voltak. Az Ungváron élő szlová­kok szervezete ugyanakkor arra törekszik, hogy segítse tagságát a határon túli szlovák státus megszerzésében. HONGKONGBAN megkezdő dött a teljes baromfiállomány kényszervágása az ismét fel­bukkant influenzavírus terjedé­sének megakadályozására. A Kínához négy éve visszake­rült brit gyarmatváros megtil­totta a baromfi-behozatalt az anyaországból is. Hongkong­ban napi 100 ezer frissen vágott csirke fogy; ennek 70 százaléka Kínából érkezik. Legutóbb 1997-ben ölték le a teljes ba­romfiállományt a madarak ter­jesztette járvány kitörése miatt. BÉCSBEN azonnali hatállyal lehetségessé vált a közkórhá­zakban a névtelen szülés. Mi­után Ausztriában is viszonylag gyakori a csecsemőgyilkosság, illetve a kisbabák elhagyása, néhány hónapja már több kór­házban kitették az inkubátoro­kat, hogy a kismamák ott hagy­hassák nem kívánt csecsemői­ket, ám szülni a kórházakban névtelenül nem lehetett. ■ Hazánk támogatja Bulgáriát Minőségi javulás a két ország kapcsolatrendszerében Bulgária reméli, hogy benne lesz a NATO-bőví- tés következő körében. A Szófiában tárgyaló Orbán Viktor magyar támogatást ígért Bulgá­ria euro-atlanti integrációjához. Szófia Bulgária gazdáságilag stabil, politikailag kiszámítha­tó országgá, regionális téren pedig fontos stabilizáló tényezővé vált az elmúlt években - így értékelte az ország helyzetét Orbán Viktor miniszterelnök, meg­jegyezve, hogy sikeres volt a kétoldalú kapcsolatok minőségi átalakítását célzó stratégia. A minőségi át­alakulás a kiegyensúlyozott politikai együttműkö­dés mellett abban is megnyilvánul, hogy évente átla­gosan 30-40 százalékkal bővül a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke, és mindkét fél érde­kelt az új lehetőségek felkutatásában. Ivan Kosztov bolgár miniszterelnök nagyra érté­kelte a NATO-tag Magyarország politikai támogatá­sát, és elmondta: bízik abban, hogy hazája a 2002. évi prágai NATO-csúcstalálkozót követően meghí­vót kap a szervezetbe. Bulgária várja a magyar befektetőket - ezt erősítet­te meg a bolgár államfő, aki néhány órával korábban villásreggelin látta vendégül a magyar miniszterelnö­köt. Petar Sztojanov a kormányfővel egyetértésben főként a Duna medrének megtisztításában, új hidak építésében, valamint az infrastruktúra fejlesztésében lát lehetőséget az együttműködésre. mr Az ismeretlen katona sírjánál _______fotó, europress/epa Az olaszok fékeznék a bővítést Az osztrák szakszervezetek nem félnek a munkaerő-vándorlástól Az Európai Unió külügyminisztereinek a svédországi Nyköpingben megrendezett kötetlen tanácskozása óta mind több ország nyilvánít véleményt a bővítési folyamatról és a tervezett átmeneti intézkedésekről. Róma - BÉcs - Budapest A bővítéssel kapcsolatban újra és újra fellángoló vitában a leendő olasz kormány is hallatta hangját. Ginlio Tremonti, a gazdasági mi­niszteri poszt várományosa két­ségeit fejezte ki a tagfelvételi fo­lyamat gyorsaságával kapcsolat­ban - írja a Der Standard című osztrák napilap. „Természetesen lesz bővítés, de csak a megfelelő időpontban” - nyilatkozta Tre­monti egy televíziós vita során. A milánói adótanácsadó szerint előbb Dél-Olaszország gazdasági felzárkóztatására van szükség, s csak ezt követheti új tagországok felvétele. Az „ordító” észak-dél különb­ség ledolgozásához ugyanis Itáli­ának mindenképpen uniós pén­zekre van szüksége, mivel az or­szág krónikus gazdasági nehéz­ségekkel küzd. Eladósodása a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 108 százalékát teszi ki - bár a választásokon győztes Silvio Berlusconi gazdasági cso­dát ígért. Tremontí kijelentései azt mu­tatják, hogy változás várható Olaszország európai uniós politi­kájában. Az eddigi balközép kor­mány elkötelezte magát a bővítés szoros menetrendje mellett. A ha­marosan felálló új kabinet azon­ban láthatóan elsősorban a dél­olasz térség fejlesztésére kívánja a hangsúlyt helyezni. Fritz Verzetnisch, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség elnöke a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos átmeneti szabályo­zásról fejtette ki a véleményét. „Véleményem szerint nincs szük­ség derogációra, ha a kérdést nem probléma­ként állítjuk be” - nyi­latkozta. A szakszerve­zeti vezető úgy véli, az Unió tagországait egy­általán nem fenyegeti migrációs hullám - írja a Die Presse. „Nem le­het a célunk, hogy újra falat húzzunk, ezúttal a másik oldalról” - tette hozzá Verzetnisch, aki szerint egyedül a napi vagy a heti ingá­zók és a szolgáltatások szabadsá­ga jelenthet némi nehézséget a munkaerőpiacon. * Az EU-csatlakozásra jelölt orszá­gok humanitáriussegély-politiká- ját és a fejlesztésében való együtt­működést vitatták meg a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat és a brüsszeli APRODEV karitatív szervezet budapesti tanácskozá­sán, amelyen az egyházi karitatív szervezetek mellett kormányzati és EU-képviselők vettek részt.- Amennyiben Magyarország belép az EU-ba, akkor a kormá­nyoknak és a civil társadalmi szervezeteknek, köztük az egy­házi karitatív szervezeteknek is szorosabban kell együttműköd­niük - hangsúlyozta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Szeretet­szolgálat igazgatója. A lelkész a továbbiakban elmondta: a Kül­ügyminisztérium humanitárius és fejlesztési alap címén mind­össze 20 millió forintot különít el. Ez az ösz- szeg sokkal kevesebb, mint az EU tagorszá­gaiban. A Magyar Öku­menikus Szeretetszol­gálat ezért azt szeretné elérni, hogy jöjjön lét­re a Külügyminiszté­riumban egy olyan osztály, amely válság- helyzetekben segélye­zi a rászorulókat. Az ilyen részle­gek az EU-ban bevett gyakorlat­ként működnek.- A kezdeményezést a kor­mányzat is támogatja, de a meg­valósítás csak az EU-csatlakozás után lehetséges - mondta Lehel László. A lelkész emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai árvízre a szervezet megközelítőleg 300 ezer dollárt fordított. A szeretet­szolgálat költségvetése tavaly 700-800 millió forint volt. GY. Z. - SZ R. ÁLLÁSPONT KOZMA FERENC Bírói ítélettel Erősen megoszlanak a vélemények a Fővárosi Bíróság íté­letével kapcsolatban. Sőt, egyesek nem átallják kimondani: a bíróságnak nincs joga ahhoz, hogy eldöntse, jogszerű volt-e Torgyán József frakcióbéli kizárása avagy sem. Hi­szen ez a házszabály dolga, s ha ilyen ítélettel precedenst teremtenek, könnyen átterjedhet a kisgazdabotrány az Or­szággyűlésre, és befolyásolhatja annak további működését is. S már nehogy megessék, hogy a széksorokban adott-ka­pott sérelmek, napirendben elhangzott és napirend előtti felszólamlások rendszeres végállomása a bírói pulpitus le­gyen, ad abszurdum, nehogy maholnap bírói ítélettel erő- síttessék meg székében országunk miniszterelnöke. Lehet az eseten meditálni, s átgondolni a kialakult helyze­tet, amely még minden bizonnyal további fejleményeket tartogat. De momentán nem ez az én gondom. A bíró teszi a dolgát, lelke rajta. Független. Én inkább arra a Torgyán Jó­zsefre tekintenék fél másodpercre, aki pártbéli szorongatott helyzetében nem először fordult fohásszal Iustitiához. Igaz, ezúttal már más a tét, mint amikor két lábbal rúgta altájon, aki ellent mert mondani neki; amikor vélt és valós pártbéli ellenfelei fejével kényúrként labdázhatott (még a kisgazdák doyenjét, a minap elhunyt baranyai Vörös Vincét is kizárta), és csakis Torgyán-hű embereket tűrt meg környezetében. Most más a helyzet. Hiszen már a környezete is lázad, és menekül a különös ringbe kényszerült, kissé megroggyant pártelnöktől, s nemcsak a karrierkisgazdáknak lett elegük belőle, hanem mára már (amit nemigen lehet kívülről ger­jeszteni) elfordult tőle több egykori harcostárs és barát is. Nos, ebből a szemszögből nézve a bírói ítélet már nem le­het a pártelnök számára olyan nagy siker. Nem adhat teljes elégtételt. Hiszen - s erre Torgyán József tudna igazán vá­laszolni -, visszakaphatta-e a Fővárosi Bíróságtól jogerősen azt a politikai hitelt, egzisztenciát, barátságokat, amelyeket az elmúlt fél évben valahol, valamikor elvesztett? GYULAY ZOLTÁN Az élet és Milosevics Hága Belgrádra veti vigyázó szemét: Carla del Ponte asz- szony, az ENSZ Nemzetközi Törvényszékének főügyésze szerint csupán arra kell várnia, hogy megfelelő törvényes keretek között kiszolgáltassák a háborús bűnökkel vádolt bukott jugoszláv államfőt, Szlobodan Milosevicset. Maga a demokratikusan megválasztott utód, Vojiszlav Kostunica köztársasági elnök is közölte: amennyiben - június végéig- a parlament így dönt, meghajlik a közakarat előtt. Hihetnők: hivatalba lépése óta Kostunica hosszú utat járt be. Hiszen választási kampányában azt ígérte, hogy győzel­me esetén nem vonják felelősségre Milosevicset. A szocia­lista politikus sokáig nem is volt hajlandó elhagyni poszt­ját: a népharag söpörte el, s emelte helyébe a mai elnököt. Aki - noha csak hosszas várakozás után, titokban - vidéki rezidenciájában fölkereste elődjét. Hogy mi hangzott el a négy fal között, hétpecsétes titok. De április 1-jére virradó­ra, háromnapi „ostrom” után végül is börtönbe került az egykori diktátor. Vajon készen volt-e már a választási kampány idején is Kostunica forgatókönyve a letartóztatásra? Lehet találgatni- pontosabban csak találgatni lehet. Elvégre nem hagyható figyelmen kívül a szerb nacionalizmus, Milosevics szép . számú híveinek fanatizmusa, a bukott elnök testőreinek végsőkig kitartása, az előző hatalommal szemben álló diá­kok elszántsága. A választások után volt pillanat, amikor a polgárháború veszélye fenyegetett, Kostunicának tehát minden bizonnyal kivárásra kellett játszania. Szlobodan Milosevics ellen azóta Belgrádban vádat emel­tek. De nem háborús, hanem különböző gazdasági bűnök elkövetése miatt. Egyik-másik vádpont még a halálos ítélet­hez is elegendő. Hágában viszont a legsúlyosabb büntetés az életfogytiglan. A volt diktátor azt üzente: nem hajlandó élve elhagyni országát. Pedig könnyen elképzelhető, hogy épp kiszolgáltatása jelentené számára az életben maradás egyetlen esélyét. II. János Pál nyolcvanegy éves A pápa ismét hitet tett a család egysége mellett Lengyel apácák saját sütésű tortával köszöntötték 81. szüle­tésnapján II. János Pált. A pápa azonban nem ünnepelt: ezt a napot is szokásos munkájával töltötte. Vatikánváros Az olasz televízió jelentése sze­rint a világ minden tájáról érkez­tek szerencsekívánságok a Szent­atyának címezve. II. János Pál azonban már előre jelezte: mi­után szokásos reggeli miséjét el­mondja magánkápolnájában, azonnal hozzálát dolgozni. Azt kérte, hogy születésnapja helyett november 4-én, Karol Wojtyla névnapján köszöntsék. II. János Pál a család felkarolá­sát, az élet védelmét, az iskolai hitoktatás egyenrangúságának biztosítását jelölte meg legfonto­sabb teendőként Itália számára a középjobb választási győzelme utáni helyzetben. Az olasz püspö­kök előtt tartott beszédében az egyházfő kifejezte óhaját, hogy Olaszországban a súlyos ellenté­tek és a fergeteges változások év­tizedei után végre a stabilitás és az egyetértés időszaka köszönt­sön be. A pápa nem tett ugyan közvet­len utalást Silvio Berlusconi jö­vendő kormányára, de az olasz polgári sajtó egyértelműen úgy értelmezte állásfoglalását, mint a jövendő jobbközép kormánynak és a jobbközép többségű parla­mentnek szóló ajánlást. II. János Pál szerint a házasságon alapuló család jogait kell oltalmazni, és nem szabad összetéveszteni az együttélés más formáival. A Szentatya egyúttal hitet tett egy átfogó családpolitika mellett is, amely képes a családot hatéko­nyan támogatni alapvető feladata­inak ellátásában a gyermeknem- zéstől a gyermekek felneveléséig. A pápa utalt a mesterséges megtermékenyítés témájára is, sürgetve az ezzel kapcsolatos tör­vényjavaslat mielőbbi elfogadá­sát. Fontosnak tartotta az állami és az egyházi iskolák közötti egyenrangúság megteremtését. Ezzel kapcsolatban szerinte meg kell haladni a régi államközpontú szemléletet. II. János Pál különle­ges hangsúlyt helyezett a munka­helyteremtés fontosságára, külö­nösen az elmaradottabb déli or­szágrészben. Ismételten szót emelt a bevándorlók érdekében, hangsúlyozva, milyen fontos, hogy az olasz lakosok befogadják a messziről érkezetteket. Az olasz lapok hírt adnak arról is, hogy a választásokon győzel­met aratott Silvio Berlusconi hosszú telefonbeszélgetést folyta­tott Angela Sodano vatikáni bíbo­ros államtitkárral. A politikus kér­te, hogy még a nyári szabadság- idő előtt találkozhassék a katoli­kus egyházfővel. r l I L

Next

/
Thumbnails
Contents