Békés Megyei Hírlap, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-30 / 100. szám
4. OLDAL - 2001. ÁPRILIS 30-MÁJUS 1., HÉTFŐ-KEDD MEGYEI K O R K E P Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat Látta a betörőket, mégsem szólt A két tolvaj a zsákmány súlyától meggömyedve távozott Számtalan hír, tájékoztatás hangzik el naponta arról, hogy a bűnmegelőzésben a legjobb eszköz, ha magunk is segítjük a rendőrség felderítő munkáját. Ennek ellenére mégis találkozunk esetekkel, amikor a bűn- cselekmény szemtanúja félelemből vagy nemtörődömségből úgy tesz, mintha semmit sem látott volna. Dél-Békés A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság legutóbbi sajtótájékoztatóján megdöbbentő esetet hallhattunk egy kevermesi lakásbetörés kapcsán. A történtek szerint a Déli és Felszabadulás utca sarkán levő bolt tulajdonosa a húsvéti ünnepek alatt - a bolt védelme érdekében - naponta többször is ellenőrizte az épületet. A locsolkodás napján is úgy döntött, hogy tesz még egy kerülőt: megnézi, minden rendben van-e. A bolthoz érve gyanús jelekre lett figyelmes, majd kinyitva az üzletet, szinte teljes árukészletének hűlt helyét találta. A helyszíni vizsgálat szerint az elkövetők a Déli utca felőli kerítésen másztak be az épület udvarára, majd leszedték a raktár ablakán levő rácsot és befeszítették az ablakot. A vizsgálatkor kiderült, hogy egy helyi lakos látta a betörést, sőt végignézte, amint a két elkövető a zsákokba rakott tárgyak súlyától meggörnyedve távozott a helyszínről. Elmondták, a szemtanúnak telefonja is volt, ezért érthetetlen, hogy mégsem értesítette a rendőrséget. Mivel a tulajdonos csak másnap észlelte az esetet, addig a tetteseknek bőven volt idejük kereket oldani. _______________km. Le bontották a tetőszerkezetet Cserepet, szarufát, gerendát is vitt a két István ABLAKON ÁT. (z) Április 12- én a délutáni órákban a Tavasz utca egyik családi házában jártak hívatlan látogatók. A tolvajok a nyitott utcai ablakon át másztak be, kihasználva, hogy a háziak a kertben dolgoznak. A lakásból ugyancsak az ablakon át távoztak, de nem üres kézzel: egy mobiltelefont és 20 ezer forintot, valamint a házigazda személyes iratait vitték magukkal. LAKÁSBETÖRŐK, (z) Április 8-ára virradóra Békésen, a Csatárkert egyik lakóházába hengerzártöréssel jutottak be ismeretlen tettesek. A tolvajok egy rádiós magnót, videomagnót, fényképezőgépet, karikagyűrűt, pecsétgyűrűt és egy nyakláncot tulajdonítottak el, mintegy 250 ezer forint értékben. LOVAT LOPOTT, (ke) Testvér ét lopta meg az orosházi V. I., aki Pusztaföldváron élő fivérétől, V. J.-től kölcsönkért egy lovat, amit nem vitt vissza, ehelyett, mintha a ló sajátja volna, 200 ezer forintért eladta. A bevezetett rendőri intézkedés során előkerült az ellopott ló, amit a rendőrség lefoglalt az új gazdától. LEBONTOTTA, (r) Békés- szentandráson két víkendház- tulajdonost ért kár a közelmúltban. A Torzsás zugban egy hétvégi ház körül hatvan méter hosszan lebontották és ellopták a drótkerítést. A kár 25 ezer forint. A Kenderföldek üdülősoron feltörtek egy épületet. A tettes használati tárgyakat zsákmányolt összesen 192 ezer forint értékben. G. Pál (30) Sarkadkeresz- túr—Kisnyék közötti tanyája tetőszerkezetét márciusban akkor még ismeretlenek bontották meg. A sértettnek a lélegzete is elállt a meglepetéstől, amikor előrebukott tetőszerkezetű, a cserepektől jócskán foghíjas tanyáját megpillantotta. Sarkadkeresztúr Az már a nyomozás elején vélelmezhető volt — s később be is igazolódott —, hogy a bűncselekményt nem egy személy követte el. A helyszíni szemle során megállapították, hogy a tetőcserepeket is rendesen megdézsmálták az elkövetők, de emellett több szarufát, gerendát is^eltulaj- donítottak. Az adatgyűjtést, a nyomozás elindítását követően rövid időn belül képbe került a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható T. István (22) sarkadkeresztúri és P. István (21) kisnyéki fiatalember. Az elkövetők kihallgatásuk során elismerték tettüket, s az eltulajdonított épületfa egy része is megkerült, azt lefoglalta s a jogos tulajdonosnak visszajuttatta a rendőrség. A rongálással okozott kár meghaladja a 200 ezer forintot, a lopásból származó kár 70 ezer forintra rúg. T. István és P. István ellen lopás, illetve rongálás vétségének alapos gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást a Sarkadi Rendőrkapitányság. Fegyvercsempészet, kicsiben Házilag barkácsolt maroklőfegyvert és 27 vadászpuskába való lőszert találtak Hercegszántón a vámosok egy Magyarországra érkező jugoszláv férfinál vasárnap éjszaka. A Vám- és Pénzügyőrség Délalföldi Regionális Parancsnokságától kapott tájékoztatás szerint a férfi menetrend szerint közlekedő autóbuszon érkezett a herceg- szántói határátkelőhelyre. Vámkezelésre semmilyen vámárut nem jelentett be. Csomagjainak átvizsgálásakor az intézkedő pénzügyőr egy bőröndben és egy utazótáskában oda nem illő dolgokat talált: a ruhaneműk egy házi gyártású pisztolyt és 26 Mirage 16-os,-valamint 1 RC2 12-es típusú vadász- fegyverbe való lőszert rejtettek. A férfi ellen fegyvercsempészet alapos gyanúja miatt folyik eljárás a Bajai Rendőrkapitányságon, m.gy. Hogyan készülnek anyák napjára? Kiss Bernadett, 27 éves kevermesi vendéglátó-ipari alkalmazott: — Azt hiszem, ez a nap minden édesanyának és minden gyermeknek ünnep. Mi hárman köszöntjük édesanyámat a két öcsémmel. Én még a szüleimmel élek otthon, s minden évben igyekszem kedves meglepetést okozni anyukámnak. De hát nincs ebben semmi különös, úgy gondolom, ez a legkevesebb, amivel kifejezhetjük hálánkat azért, hogy megszültek és felneveltek bennünket az édesanyák. Józsa Mátyás, 46 éves mezőhegyesi szakoktató: — Akinek azt mondták valaha, és akinek még most is mondják, hogy „kisfiam”, az legyen bár ötvenéves, nehezen tud elképzelni ennél szebb ünnepet. Édesanyám három gyermeke közül nekem adatott meg, hogy felnőhessek, ez nyilván különösen szorossá teszi esetünkben az anya-gyermek kapcsolatot. Hogyan köszöntöm őt a jeles napon? Úgy mint minden alkalommal, ha találkozunk: „Szia, mama!”, s puszi. I Vincze Lász- lóné, 35 éves kunágotai vállalkozó:- Mivel nekem is van egy 17 éves és egy 10 éves gyermekem, én is az ünnepeltek közé tartozom hosszú évek óta. A mi falunkban az a szokás, hogy a gyerekek az óvodában, illetve az iskolában köszöntik az édesanyákat verssel, virággal és maguk készítette ajándéktárgyakkal. Sokszor elgondolkodtam már rajta, hogy mennyivel kedvesebbek ezek a kis rajzok, mint a boltban vett, személytelen tárgyak. Angyal Zsolt, 34 éves mezőhegyesi számítógépes rendszergazda: — Nálunk az anyák napja általában családi ünnep. Két testvéremmel együtt virággal köszöntjük édesanyámat, egyéb ajándékkal ritkán. A távolság és az elfoglaltság ellenére mindannyian összejövünk, ide értve az én két fiamat és a húgom két kislányát. Van ám játék, és gyermekzsivaj. Anyukám ilyenkor sem tagadja meg önmagát, süt-főz, de segít neki a húgom, a feleségem és az öcsém barátnője. ménesi györgy D-FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELEI Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberének. Beküldési cfm: Békés Megyei Hfrlap, Békéscsaba. Munkácsy u. 4. A levelezőlapra Írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. *t!í tnrmnfn Adomány a belvízkárosultaknak A Vöröskereszt a hollandiai Karmel International karitatív szervezet támogatásával adományban részesíti azokat az orosháziakat, akik otthona az elmúlt években belvízkárt szenvedett. Orosháza A Vöröskereszt akcióját az Egyesített Szociális Otthon Családsegítő Szolgálata és a polgármesteri hivatal segíti. Halustyik Évától, a családsegítő központ vezetőjétől megtudtuk, az adományokból azok a belvízkárosultak részesülhetnek, akiket az állam is támogatásban részesített otthonaik helyreállításában. Orosházán 380 ilyen családot tartanak nyilván, valamennyiüket levélben értesítették a családsegítő központban igénybe vehető lehetőségről. A Karmel International ösz- szesen 90 doboz adományt juttatott Orosházára, ami gyermek- és felnőttruhákat, cipőket, gyermekjátékokat és konyhai felszereléseket tartalmaz. Az eddigi tapasztalatok szerint a belvízkárosult családok örömmel fogadták a hollandok segítségnyújtását. KOVÁCSÉ. „Helyből” szakmunkás-bizonyítvány Idén Nagykőrösön rendezték meg a pékcukrász szakmunkások Szakmai Kiváló Tanulója országos versenyt. Megyénkből, a szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmi- szeripari Szakképző Intézetből három diák vette íel a küzdelmet a megmérettetésen. Szabadkígyós—Nagykőrös A pék-cukrászok szokás szerint írásbeli és gyakorlati feladatokat oldottak meg, majd a szóbeli versenyen adtak számot tudásukról - tájékoztatta lapunkat Tábor Istvánná, a szabadkígyósi szakképző intézet szakmai igazgatóhelyettese. Érdekesség, hogy a mostani versenyzők az utolsó négyéves képzés részesei, jövőre nem rendeznek ebben a szakmában versenyt, a legközelebbi tehát 2003-ban lesz. A nagykőrösi viadalon az ország 23 tanulója indult a különböző versenyszámokban, közülük három Szabadkígyósról utazott a helyszínre. A legjobb eredményt az okányi Horváth Lajos érte el. A sorrendben 14. helyezés azt jelenti, hogy a szabadkígyósi szakképző büszkesége vizsga nélkül megszerezte a szakmunkás-bizonyítványát. ______ L. E. Tel epüléseink krónikája Ecsegfalviak Komandón Ecsegfalva és az erdélyi Kontandó település mintegy 600 kilométerre található egymástól. A nagy földrajzi távolság ellenére a két község immár nyolc esztendeje hatékony testvérkapcsolatokat ápol. Az erdélyi falu a Székelyföldön, a Keleti-Kárpátok lábának csodás tájain található, ahol a természetet még kevésbé „pusztította” az ember. Az együttműködések részeként mára a két település lakossága is közelebb került egymáshoz. A napokban dr. Szoboszlai Árpád polgármester vezetésével öttagú küldöttség indult Komandóra. Az ecsegfalviak egy hetet töltenek Erdélyben, ahol nemcsak Komandót, hanem a térséget is bejárják.________m Na gykamarási óvoda-összevonás Nagykamarás képviselő-testülete egy korábbi ülésén — költségtakarékossági szempontból — döntött a település két óvodájának összevonásáról. Az egy épületben történő nevelőmunkához azonban a választott Ady Endre utca 9. szám alatti 1. számú (Varázskuckó) óvoda épületének átalakítása szükséges. E célból céljellegű decentralizált támogatási pályázatot nyújtottak be a beruházás költségeinek fedezetére 22 millió 320 ezer forintos igénnyel. A kapható támogatás mértéke 80 százalék, azaz 17 millió 856 ezer forint. A képviselők a beruházás 20 százalékát, 4 millió 464 ezer forintot saját forrás- ként az éves költségvetésében biztosítja. ___jd A Fradi nem, a Kispest talán Körösladányban, önkormányzati beruházásként megújul a labdarugópálya. A létesítmény avatását a július 6-8. között megrendezésre kerülő Körös- ladányi Napok rendezvénysorozat részeként tartják. Azt, hogy a pályaavató ünnepségen melyik csapat lesz a ladányi focisták ellenfele, most még nem tudni. A Ferencváros felnőtt gárdája 1 millió forintért, az öregfiúk csapata 300 ezer forintért „jönne le” Ladányba. A település vezetői hamarosan megkeresik Szurgent Lajost, a Kispest edzőjét - aki Körösla- dány szülötte -, hogy segítsen. Ha a Kispest nem vállalja a játékot, akkor valószínűleg egy megyei vá- logatott focizik a körösladányi pályaavatón._____m AZ MSZOSZ 2001. május elsejei $5^ követelései a civil országjelentés alapján Az MSZOSZ elfogadhatatlannak és lesújtónak tartja, hogy a mai magyar kormányzat az európai uniós csatlakozási felkészülést saját érdekei és céljai alá rendeli, míg a munkavállalók, nyugdíjasok a magyar társadalom túlnyomó többségének életminőségét alapvetően meghatározó szociális dimenziót teljesen figyelmen kívül hagyja. Mi egy demokratikus szociális Európához méltósággal csatlakozó magyar társadalmat akarunk, amely a társadalom tagjainak a munkásoknak, a nyugdíjasoknak és családjaiknak jobb megélhetést, szociális jogokat, biztonságot és jövőképet nyújt a kiszolgáltatottság helyett. Az elmúlt két és fél évben nemhogy közeledtünk, hanem távolodtunk az unió szociális modelljétől. Ahhoz, hogy ez gyökeresen megváltozzon, fordulatra van szükség. AZ MSZOSZ KÖVETELI: 1. Elsőbbséget az életminőség javításának! A magyar társadalom, a munkavállalók megfeszített munkájával, áldozatvállalásával elért tartós gazdasági fellendülés eredményéből végre azok részesüljenek, akik létrehozták. 2. Az európai uniós bérszínvonalhoz felzárkózó hazai béreket, bérreformot! A 2001. évi béremeléseket az új inflációs prognózishoz kell igazítani. A magyarországi bérek a teljesítményeknek megfelelően növekedjenek. A kormány a szakszervezetek bevonásával haladéktalanul készítse el a magyarországi bérek európai uniós bérekhez való felzárkóztatási programját. A minimálbér biztosítson tisztes megélhetést, érje el az átlagkeresetek 60%-át, érje el a létminimumot. 3. Munkahelyet mindenkinek, aki dolgozni akar! Szólamok és üres propaganda helyett tényleges munkahelyteremtő gazdaságpolitikára van szükség, amelynek célja 350-400 ezer új munkahely létrehozása legyen, elsősorban a válságtérségekben. Esélyt kell adni a pályakezdőknek, a tartósan munka nélkül lévőknek, a 40 év feletti munkanélkülieknek az elhelyezkedéshez. A kormány ösztönözze a felnőttek tanulását, folyamatos át- és továbbképzését. 4. Munkaidőcsökkentést! A heti munkaidőt bércsökkenés nélkül fokozatosan 35 órára kell mérsékelni. Az MSZOSZ a rövedebb munkaidőtől elsősorban a családok életminőségének javítását, a pihenés, a kulturálódás, regenerálódás elősegítését várja. 5. A munkavállalók kiszolgáltatottságát megszüntető, a munkaadók erőfölényét kiegyensúlyozó törvényeket a munka világában! A magyar kormány Európában példátlan módon a munkavállalók jogainak csökkentésére, a tőke érdekeinek feltétel nélküli kiszolgálására használta az uniós jogharmonizációt. A munkaidő szervezésére vonatkozó módosításokat vissza kell vonni! Meg kell kezdeni a munkatörvények átfogó átalakítását. 6. Társadalmi kontrollt, a bérekből levont és a munkabérek után befizetett adók és járulékok felett! Állítsák vissza a befizetők társadalmi kontrollját a társadalombiztosítási alapok felett! Érdemi beleszólást a költségvetés, az adó- és járulékrendszer alakításába! A kormány vonja be a szociális partnereket, a béreket, és a foglalkoztatást alapvetően meghatározó feltételek kidolgozásába és az ellenőrzésbe. A szociális Európában ez így szokás. 7. Az Európai Unióhoz közelítő szociális minimumokat, fellépést a szegénység, a kirekesztettség ellen! Meg kell állítani a társadalom további kettészakadását, a nyugdíjak értékvesztését, a szegénység terjedését. Az Európai Szociális Karta szellemének megfelelően követeljük a rászorulókat segítő családpolitikát, a leszakadók felzárkóztatását segítő program megvalósítását, a nyugdíjak vásárlóértékének növelését, a nők esélyegyenlőségének biztosítását. 8. Biztonságos és egészséges munkakörülményeket! Kerüljön sor a Munkavédelem Országos Programjában rögzített feladatok maradéktalan megvalósítására. Közös fellépést, felelősségrevonást a munkabiztonság és a munkaegészségügy követelményeit nem ismerő, vagy azokat semmibe vevő cégekkel szemben. Legyen közös célunk, hogy az egészséget és biztonságot garantáló munkahelyeken egészséges munkavállalók tevékenykedjenek. 9. Megfélemlítés helyett a munkavállalói méltóság tiszteletben tartását a munkahelyeken! A munkavállalók és a munkaadók érdekeit tükröző garanciákat tartalmazó kollektív szerződéseket a munkahelyeken! Az ágazati kollektív szerződések rendszerének elterjesztésével szerződéses védelmet akarunk a magyar munkavállalók túlnyomó többsége, a kis létszámú cégeknél dolgozók számára is. Kormányzati retorika helyett a kollektív szerződések megkötésének és elterjedésének érdemi ösztönzésére van szükség. 10. Valós érdekegyeztetést, a társadalmi párbeszéd európai normáinak megvalósítását! Formai módosítgatások látszattevékenysége helyett érdemi megegyezésre törekvő párbeszédet követelünk. A szakszervezetek intézményes bevonását követeljük az Európai Uniós csatlakozás felkészülési folya-