Békés Megyei Hírlap, 2001. április (56. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-17 / 89. szám

6. OLDAL - 2001. ÁPRILIS 17., KEDD MEGYEI KORKÉP Elkészült a Sapard-kistérségek térképe Versenyeztek az ismeretlen nevű települések megtalálásában Ismét kiadta a gyulai Hiszi—Map Kft. megyeatlasz-sorozatának 28. tagját, amely Pest megye települé­seinek térképgyűjteménye. Az 1997-es, első kiadás sikere nyomán készült el a második, javított és bő­vített változat, benne Budapest részletes térképével, háromnyelvű település-ismertetőkkel, közhasz­nú információkkal. Az atlaszt Bu­dapesten, a megyeházán mutatták be nemrégiben, előtte pedig Székesfehérvá­ron a Fejér megyei atlaszt, amely ugyan­csak a második kiadását érte meg... Gyula- A siker annak tudható be, hogy egy tér­képet, különösen, ha megyeatlaszról van szó, sokan, sokat használják. Mindennapi logisztikai eszköz szállítóknak, utazóknak és mindenkinek, akinek az adott megyében gyorsan meg kell találnia partnereit. A me­gyeatlaszok közül már 9 a második kiadását érte meg, részben azért, mert az előzőek el­fogytak, részben, mert a települések folya­matosan változnak. Egy térkép, mint a szakmánk tartja, négy évig „él”, azután már annyi a változás, hogy nem töltené be feladatát, a biztos támpontnyújtást - mondta Göndöcs Péter, a Hiszi-Map Kft. ügyvezető igazgatója (képünkön). — Térkép és utazás összefüggnek egymással. Részt vettek-e a budapesti Utazás kiállításon? — Hetedik alkalommal volt már önálló standunk az idegenforgalmi szakkiállításon. Mivel az egész ország­ban egyedül csak nekünk van minden településről térképünk, valamennyi magyar idegenforgalmi régió szakem­berei meglátogattak bennünket, hogy prospektusokhoz, turiszti­kai kiadványokhoz rendeljenek tőlünk digitális térképet és áru­síthassák atlaszainkat. Például az Őrség aprófalvaiból, az Eger­hez közeli Bükkzsércről és még sok kis régióból is megkerestek bennünket, hogy atlaszaink ál­tal bemutathassák településeik vonzerejét, hiszen ők saját kiadású térkép­pel nem rendelkeznek. Ez is volt az egyik célunk az aüaszok készítésekor, hogy meg­ismertessük a teljes Magyarországot, pótolva a térképészeti fehér foltokat. Az Utazás kiál­lításon tapasztalhattuk, milyen népszerűek kiadványaink, sajnos, úgy is, hogy némely prospektusban — és nem kevésben — ott lát­hattuk elorozva valamely településtérké­pünk gyenge másolatát.- Változik-e a térképészetben a hagyomá­nyos megyeszemlélet?- Az elmúlt években olyan közigazgatási struktúrák teremtődtek, melyek térképésze­ti megfogalmazásaira szükség van. A 150 magyarországi statisztikai kistérség térkép­ének második kiadását szintén az Utazás Műholdas helymeghatározás A GPS-es (Global Position System), azaz a műhol­das helymeghatározó rendszer lényege, hogy 24 műhold által, a Föld bármely pontján a vevőkészü­lék a tulajdonosának koordináták alapján megmu­tatja pontos helyét. A vevőkészülék teljesítményétől függően néhány centimétertől néhány tíz méterig terjedő pontosságú helymeghatározást tesz lehető­vé. A vevőkészülékben megjelenő földrajzi koordi­nátákat térkép azonosítja be — mondta Göndöcs Péter. kiállításra készítettük el és sikerült a száz körüli Sapard-kistérségnek a térképét is „összerakni”. Míg a statisztikai kistérségek határvonalait a Magyar Országgyűlés jelölte ki, a Sapard-kistérségek a települések saját elhatározásából születnek. Épp ezért a két kistérségi rendszer nem egyezik meg egy­mással. Mind a két kistérségi térkép álta­lunk jelent meg az országban először. Ami­kor a statisztikai kistérségi térképünket a Miniszterelnöki Hivatalban bemutattuk, ve­zető beosztású emberek a térképet látva azonnal új összefüggéseket ismertek fel az addig csak számok által megfogalmazott té­nyezői.- Mi tűnt a legnagyobb sikernek az Uta­záson?- A kiállításon bemutattuk a Magyaror­szág CD-ROM-unkat, amely először tartal­mazza az ország összes településének digitá­lis térképét. A látogatók egész nap játszottak a számítógéppel és versenyeztek, tó tud is­meretlenebb települést mondani, melyet pil­lanat alatt megkerestek a CD-ről. Bemutattuk másik újdonságunkat is, a GPS-es járműkö­vető és navigációs rendszerekhez készített digitális térképrendszerünket. Ez tartalmaz­za Európa lilOOOOOO-es, Magyarország 1:100000-es léptékű és a települések l:10000-es léptékű térképrendszerét. Európa bármely részén 10 méteres helymeghatározásra alkalmas. Ezek a térképek mágneskártyán kaphatók, hí­rük gyorsan terjedt a kiállításon. Mára az internet elterjedésével az ottani tér­képmegjelenés is egyre nagyobb teret hódít. Több honlap a mi térképeinkre építi működését, mivel fantáziát látnak a térképi alapú tartalomszolgáltatásban. SZŐKE MARGIT Emléksorok egy kántorért Bajnóczi Pál Istentől kapott zenei és énektehetségével szolgálta egyházát Gondoskodnak az idősekről Dombegyházon is folyamatosan nő az idős, magukra maradt emberek aránya. Az önkormányzat 1994- ben létrehozta az idősek klubját, 1998-ban az idősek otthonát. Az idén a kettő összevonásával és a klub bővítésével megalakult a gon­dozási központ ______________ Dom begyház A klubba — megalakulásától kezdve — szívesen jártak az idős korú dombegy­háziak. Délután négy órakor azonban haza kellett menniük, s ez, pontosab­ban a napi bejárás többüknek komoly nehézséget okozott. Figyelembe véve a benüakás iránti igényeket, az önkor­mányzat úgy határozott, hogy megvá­sárolja a határőrség megüresedett in­gatlanát. Ebben, a polgármesteri hiva­tallal egybeépült és gondosan felújított ingatlanban nyílt meg 1998-ban az idő­sek otthona. Itt már napi 24 órás ellá­tásban részesültek a beköltözők. Az otthon megnyitása révén tíz hely­beli jutott munkához, közülük heten vagy ápolói, vagy gondozói szakképesí­tést szereznek 2001 végére. Időközben azonban kiderült, hogy újabb jelentke­zők igényelnék a 24 órás ellátást. Mivel a volt határőrségi ingatlan nem bővíthe­tő, az önkormányzat az idősek klubjá­ban alakított ki további hét férőhelyet, gondozási központot hozva létre. A központ alkalmazottai már nem csak a benn lakó időseket látják el, hanem azokat is, akik otthonukban szorulnak segítségre, ápolásra. Ottjártunkkor a fé­rőhelybővítés legutolsó pillanatainak le­hettünk tanúi: a dolgozók az idősek ott­hona új részének berendezésével fogla­latoskodtak, nem feledkezve el a tavaszi hangulatot árasztó virágokról sem. MÉNESI GYÖRGY „A mi Palink, a kántor” - nagyon sokan csak így ne­vezték Békéssámsonban Bajnóczi Pált. Negyven éven keresztül sok-sok sámsoni embert ő kísért utolsó útjá­ra énekével. A közelmúlt­ban, egy napsütéses, hűvös délelőttön neki szólt a kato­likus templom harangja. Hetvenegy évet élt. Békéssámson A hír mögött egy népes család atyjának tartalmas életútja, egy közösségért élő ember emlékei sokasodnak. Bajnóczi Pál egy­szerű családba született, akit édesanyja egyedül nevelt fel. Tisztességre, becsületre, a föld, a munka szeretetére tanította fiát, akinek - ahogy mondani szok­ták - égett a munka a keze alatt. Szeretett és tudott is dolgozni. Igaz, volt kikért és miért. Ma már regénybe illő lány- szöktetés után, feleségével, Fári Erzsébettel, az együtt töltött 42 esztendő alatt népes családot ne­veltek fel. Tíz gyermek és kilenc unoka mindennapjainak egyen- getése közben sokat vállaltak azért, hogy mindegyiknek tisz­tességes szakmája legyen. Mindenre és mindenkire volt ideje, türelme, a köszönésben senki sem tudta megelőzni. Hogy miként csinálta, hogy bírta idő­vel, energiával, csak ő tudta. Éle­te értelmét, titkát ma már nem kérdezhetjük meg tőle, mert ma­gával vitte, embersége, példája azonban örökre megmarad a sámsoni emberek és az őt isme­rők emlékében. Minden vasárnap és a hétköz­napokon a miséken, esküvőkön, egyházi ünnepeken és temetése­ken felcsendült csodálatos hang­ja, mely betöltötte a kis templom minden szögletét. Immár az égi kórusban énekel az itt maradott szeretteiért. ____________________________ IFI Tapasztó Gyuláné szakácsnő és Prókay Mária élelmezésvezető egy-egy cso­kor virággal tette hangulatosabbá a hét idős embert befogadó otthon minden helyiségét a szerző felvétele Támogatják a civileket, a sportot Békés Békés város önkormányzata az idén is jelentős összeggel támo­gatja a civil szervezeteket és a sportot. A település száz civil szervezete és alapítványa közül ötvennyolc adott be kérelmet az önkormányzathoz. A képviselő- testület valamennyi pályázatot megvizsgált és értékelt, s mindet kedvezően bírálta el: összesen 1 millió 790 ezer forintot szavazott meg a támogatásukra. A testület úgy döntött, hogy a költségvetés elkülönített részéből kiemelt, egymillió forintos támogatást nyújt a helyi önkéntes tűzoltó egyesületnek, s 500 ezer forint tá­mogatást folyósít a polgárőrség­nek. Az önkormányzat továbbra is biztosítja a Civil Szervezetek Házának üzemeltetési költségeit, erre a célra ebben az évben 680 ezer forint támogatást nyújt. A helyi sport támogatására az első félévben 15 millió 105 ezer forintot szavazott meg a képvise­lő-testület, a második félévi tá­mogatás mértékét a testület júni­usi ülésén határozza meg, mert az összeget az előző félévi telje­sítmény alapján ítélik oda. A ma­gasabb osztályba jutó szakosz­tályok támogatására 500 ezer fo­rintos tartalékalapot hozott létre a testület. Növelnék az öntözhető területet A Marosvíz Kft. ügyvezetője, id. Miskucza Péter (felvételünk bal oldalán a második) szoros munkakapcsolatban áll a román vízügyi szervek és a legnagyobb felhasználó, a Ménesbirtok Rt. képviselőivel. Felvételünk a tavalyi aszályos nyáron készült Mezőhegyesen D-FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE Mezőhegyes Békés és Csongrád megyei víz­ügyi szakemberek és a környék­beli települések képviselői tanács­koztak a közelmúltban Mezőhe­gyesen. A résztvevők arra keres­ték a választ, hogyan lehetne rész­ben növelni, részben pedig a tér­ség szolgálatába állítani a meglé­vő öntözőkapacitást. Mint ismere­tes, a vizet a román partner, ületve a Marosvíz Kft. biztosítja, s így akár több ezer hektárral is nőhet­ne az öntözhető terület. Az FVM Békés Megyei Hivatala és a poten­ciális öntözők (Battonya, Végegy­háza, Mezőkovácsháza, Domb­egyháza és más települések) egy­aránt úgy látják, hogy a jelenlegi­nél sokkal jobban tó lehetne hasz­nálni a Száraz- és a Cigányka-eret. Ezt alátámasztják az elkészült víz­ügyi beruházások, továbbá az is, hogy a csatornák viszonylag jó ál­lapotban vannak. Az érintettek - fölismervén, hogy a klasszikus növénytermesz­téstől csak nagyon lassú fejlődés várható - egyetértettek az elgon­dolással, ugyanakkor hangsúlyoz­ták: a megvalósításhoz szükség lenne a szabályozó rendszer meg­változtatására és hathatósabb terü­letfejlesztési támogatásra. Kombinált íróasztal (130x75x67 cm) @ Akciós árakon, a raktárkészlet erejéig. © Ergonómiai szempontok szerinti kialakítás. © Olasz formatervezés. © Különféle színekben. © Azonnali kiszolgálás. © Minden szék karfázható. © Az árak az áfát tartalmazzák. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZ BÉKÉSCSABA, BÉKÉSI ÚT 4&48. ■ TEL: 66/449-107 Web: vnvw.n8Xus.hu/szinfDiC Email: szinfolt@bekas.hungary.net fehér, fekete, csomós fenyő,pácolt tölgy és bükk színekben Jumbo számítógépasztal (140x75x67 cm) fehér, pácolt tölgy, csomós fenyő és bükk színeken ''N. SZÍNFOLT BÚTORÁRUHÁZ Békéscsaba, Békési út 46-48. Telefon: 66/444-021 4 fiókos íróasztal (110x75x60 cm) fehér, fekete, páolt tölgy és bükk színekben Megrendelésre isi

Next

/
Thumbnails
Contents