Békés Megyei Hírlap, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-23 / 69. szám
2001. MÁRCIUS 23., PÉNTEK - 5. OLDAL MEGYEI KORKÉP Körös-vidéki Zsaru Megkérdeztük olvasóinkat „ELFÜSTÖLT.” (c) Békéscsabán, a volt Centrum áruházzal szembeni újságospavilonba tört be ismeretlen elkövető március 15-ére virradóan. Dohányárut és újságokat zsákmányolt, a lopási kár 40 ezer forint. VILLANYMOTORT, (c) Szabadkígyóson, egy Dózsa György utcai ház udvarán a betonkeverőről szerelt le és lopott el villanymotort ismeretlen személy. Az anyagi kár 25 ezer forint. MŰHELYBŐL, (c) Hegesztőberendezést tulajdonított el az ismeretlen, aki a megyeszékhelyen egy Gajdács utcai műhelybe ment be. Az anyagi kár 37 ezer forint. BUSZABLAKON ÁT. (c) Békéscsabán, a Szabó Pál Téri Általános Iskola udvarán egy ott álló busz ablakát törte be ismeretlen tettes, majd szerszámosládát és rádiósmagnót lopott el. A rongálási kár 200 ezer, a lopási kár 50 ezer forint. KÉT MOBILT, (c) A megyeszékhelyen egy Zrínyi utcai lakásból — miután a nyitott ablakon bemászott - két rádiótelefont zsákmányolt ismeretlen elkövető. Az anyagi kár 40 ezer forint. BÜFÉBETÖRÉS, (c) Mikrohullámú sütőt és kávéfőzőt vitt el az az ismeretlen, aki Békéscsabán, a Szabó Pál téri iskola büféjébe hatolt be. A lopási kár 30 ezer forint. A HARMADIK FÉLIDŐBŐL, (c) Békéscsabán, a Bartók Béla úti Harmadik félidő elnevezésű kocsmába tört be ismeretlen március 17-ére virradóan. A játékgépet feszítette fel és tartalmával távozott. A lopási kár 190 ezer forint. ■ Előkerült a magyar rendszám A Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai 140 jogsértő cselekményt derítettek fel a március 12-étől 18-áig tartó héten, összesen 11 millió 810 ezer 457 forint értékben. Dél-Alföld A kecskeméti jövedéki központ pénzügyőrei egy kiskőrösi vállalkozó telephelyén tartottak ellenőrzést, ahol különböző helyekre elrejtve 286 liter alkoholos terméket találtak. Az igazolatlan eredetű, ugyanakkor kereskedelmi mennyiségű italkészletet adózás alól elvont terméknek minősítették, s a keletkezett adóhiányt 201 ezer 930 forintban állapították meg. Kelebián a belépő Ivó Andric nemzetközi gyorsvonaton egy ablak alatti szeméttartóban 3 gramm cannabis kábítószert találtak a vámosok. A tulajdonos felkutatása nem vezetett eredményre, a 7 ezer 500 forint értékű drogot lefoglalták. Röszkén H. J. jugoszláv állampolgár olyan jugoszláv rendszámú Ford Transit kisteherautóval Átmászta a kerítést Átmászta a kerítést és betörte az ablakot az az ismeretlen, aki Magyarbánhegyesen, a Rákóczi utca egyik lakatlan ingatlanából gázpalackot és terménydarálót zsákmányolt. Nagykamarás—Mezökovácsháza Kifeszítette a garázsablakot ismeretlen tettes Nagykamaráson, a Munkácsy utca egyik lakása mellett, s magával vitt 12 ezer méter gyári csomagolású fekete csepegtetőcsövet, 6 tekercs 1,2 méteres felső takaró fóliát, valamint 4 tekercs 90 centiméteres alsó talajtakaró fóliát. A lopással okozott kár 330 ezer forint. Mezőkovácsházán a szúnyoghálót kivágva, majd az ajtót befeszítve jutott be ismeretlen személy a Szabadság utca egyik családi házába, ahonnan egy PB-gázpalackkal és egy nyomáscsökkentővel távozott. A Nagybánhegyesi Agro Kft. tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki a település külterületén levő tehenészeti telepéről elvitt egy feke- te-tarka növendékborjút. __________________h.m. jel entkezett belépésre, amelynek szélvédőjébe magyar rendszám volt gravírozva. A Belügyminisztérium nyilvántartása szerint a járművet Magyarországon helyezték forgalomba, s ezt az is megerősítette, hogy a további vizsgálat során az autóból előkerült az eredeti magyar rendszám is. A vámhivatal azonosító jel meghamisítása miatt kezdeményezett eljárást H. J. ellen, az ügy a Szegedi Városi Rendőrkapitányságon folytatódik. Ugyancsak Röszkén történt, hogy három jugoszláv fiatalember 199, programokat tartalmazó CD-t kísérelt meg becsempészni az országba, összesen 9,6 millió forint értékben. Ellenük csempészet bűncselekményének alapos gyanúja miatt indult eljárás. Az egyéb szabálysértési eljárások során a vámraktárakba került még 653 karton cigaretta, 74 liter szeszes ital, 26 liter tiszta szesz, 616 kilogramm kávé, 190 műsoros CD-lemez és 48 üveg 100 milliliteres parfüm. A szabálysértőkre kiszabott és tőlük beszedett pénzbírság összege 422 ezer forint volt az elmúlt héten. ______________________________________________MÉNESI OYŐBOV Fényképcsere az útlevélben A hegyeshalmi határforgalmi kirendeltségen P. Á. gyulai lakos nevére és adataival kiállított útlevéllel jelentkezett határátlépésre egy hölgy.___________________________ Határ mente Az útlevélkezelő — mivel feltűnően idegesnek tűnt az átlépni szándékozó személy — tüzetesebben szemügyre vette az átnyújtott okmányt, s rövid időn belül kiderült: gyanúja nem volt alaptalan. Az útlevélben ugyanis fényképet cseréltek. Az okiratot használó hölgy bevallotta személyazonosságát, illetve gyanúsítottként! kihallgatása során beismerte tettét. Kiderült, hogy B. Adriana román állampolgárként a P. Á. nevére kiállított, fényképcserés útlevéllel szeretett volna átjutni Ausztriába. A határőrség az ügyet átadta a rendőrségnek, B. Adriana ellen közokirat-hamisítás bűntette alapos gyanúja miatt indult eljárás. Nagy Béla, 62 éves, sarkadi gimnáziumi tanár:- Hallottam a kormány javaslatáról, s jónak tartom a kötelező sorkatonai szolgálat időtartamának csökkentését. Mondom ezt annak ellenére, hogy jómagam 10 esztendeig voltam tartalékos. Úgy látom, hogy a hat hónap elegendő a kiképzésre, a fegyvernemek megismerésére. Ugyanakkor hiányolom azt, hogy nem elég intenzív a kiképzés, s úgy látom, a honvédség szigorán, fegyelmén is akad javítani való. Halálos vétségnek tartanám az egyik ellenzéki párt által korábban javasolt kötelező jelleg eltörlését! Herczeg Jó- zsefné, 48 éves, nagygyanta vasalónő: — Én nem tudom, de szerintem még a kilenc hónap is kevés, nemhogy a hat. Két férjem is volt, de egyikből sem faragtak tisztességes embert a honvédségnél. Fiam nincs, de a két fivérem is két-két évig katonáskodott. Megítélésem szerint vasfegyelemmel kellene kiképezni, nevelni a mai fiatalokat, hisz' — tisztelet a kivételnek — nagy többségére ráférne. Kellően szigorú katonáskodás keretében sok, az élet későbbi szakaszában hasznosítható tulajdonságot sajátíthatnának el a fiatalok. Tokai István, 18 éves, sarkadi pályakezdő, munkanélküli:- Örülök a kormány módosító javaslatának, s remélem, hogy megszavazza azt a parlament is. Engem élesben érint a dolog, hisz' a napokban kaptam meg a sorozásra szóló meghívót, éppen pénteken kell jelentkeznem a bizottság előtt. Úgy ítélem meg, hogy ami kötelező, azt hat hónap alatt is meg tudom tanulni a honvédelem terén, és így legalább rövidebb idő alatt teszek eleget állampolgári kötelezettségeimnek. Az egészségügyi alkalmassági vizsgálati rendszer tervezett szigorításával egyetértek. Kéki Gyula, 61 éves, sarkadi nyugdíjas:- Jómagam 27 hónapig szolgáltam a honvédséget s a hazát, de egyetértek a kötelező sorkatonai szolgálat időtartamának tervezett csökkentésével. Véleményem szerint hat hónap alatt a fegyverismeret kötelező részét el lehet sajátíttatni, hivatásos katona kiképzéséhez meg a kilenc hónap is kevés. A sorkötelezettség eltörlését badarságnak tartom, hiszen szükség van a fiatalok nevelésére. Szerintem intenzívebb kiképzéssel és hatékonyabb időfelhasználással kellene tölteni a katonai szolgálatot, b. i. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET VARKONYI KIÁLLÍTÁSA, (n) A békéscsabai Csuta Galériában A hónap művésze Várkonyi János, a március 15-én Békéscsaba kultúrájáért kitüntetéssel jutalmazott festőművész, akinek legújabb alkotásait április 10-éig láthatja, illetve vásárolhatja meg a közönség. A galéria első alkalommal rendez nyereménysorsolást, ahol az öt kihúzott szelvény tulajdonosa hazaviheti Várkonyi grafikai munkáit. A sorsolást a kiállítás zárásakor tartják Az árvízkárosultaknak A Vöröskereszt köröstarcsai alapszervezete az elmúlt hét végén gyűjtést rendezett a Felső- Tisza árvíz sújtotta területén fekvő, súlyos károkat szenvedett Tiszavid lakóinak megsegítésére. Fehérné Horváth Hajnalka, az alapszervezet titkára elmondta, egy teherautóra való adomány - ruhanemű, vegyi áru, tisztálkodószer, tartós élelmiszer, bútor, kályha - gyűlt össze, amit március 23-án visznek és adnak át a Vöröskereszt tiszavidi alapszervezetének. A csomagolást a helyi takarmánykeverő zsákokkal segítette. Az adományok szállítására járművet a takarmánykeverő és a Berényi Tégla Kft. biztosít.-szNőtt az érdeklődés a szakos képzés iránt Huszonöt százalékkal több a felvételiző a Hunyadiban M EZÖKOVÁCSHÁZA Mezőkovácsházán, a Hunyadi János Gimnázium és Szakközépiskola a jelentkezők számarányát tekintve idén csúcsot döntött, mivel 202 fiatal adta be felvételi kérelmét a szeptemberben induló tanévre. A felvehető létszám azonban ennél lényegesen alacsonyabb. — Az elmúlt években érezhetően nőtt iskolánk iránt az érdeklődés, de ilyen nagyszámú jelentkezést eddig nem regisztrálhattunk. Örömünkre szolgált, hogy a nyílt napra is több mint 200 tanuló és pedagógus jött el a körzet településeiről, de volt érdeklődő Békéscsabáról, Sarkadról és Nagyszénásról is. A most beérkezett 202 jelentkezés 25 százalékkal több az előző évekénél. nyelvi tagozaton 15-15 tanuló lehet. A kimutatás szerint az általános tagozatra jelentkezők közül a 82. felvételt kérőnek is 4-es a tanulmányi eredménye. Mivel nagyobb a választási lehetőség, így elsősorban a jó tanulmányi eredményűek bizakodhatnak a felvételben. A fenti szakok mellett folytatódik a drámapedagógiai képzés, melynek résztvevői nemrég országos első helyezést értek el. Az iskolavezetés szerint az eredményesség, a jó tanulmányi eredmény az oktatás színvonalában és a minőségbiztosításban jelentenek előrelépést. _________________________________[HALASI) Ko lbászoló kertbarátok Idén is megrendezték a bor és szárazkolbász helyi versenyét Orosházán. Az eseményt — csakúgy, mint az elmúlt években — idén is a Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör szervezte. Orosháza Szárazkolbász- és borillat fogadta a Petőfi művelődési központba látogatókat hétfőn este. A Mohácsy Mátyás Kertbarát Kör versenyére idén is sokan neveztek. A zsűri véleménye szerint az orosháziak egyre ügyesebbek a borkészítés mesterségében és a „kolbászgyártásban”, amihez talán hozzájárul az évenkénti verseny is. Az idén a város legjobb szárazkolbászait Deák Ferenc és Pribelszki Márton készítette, akik megosztva kapták az első díjat, második lett Tóth Pál, harmadik pedig Gyarmati József. Az asztali vörösbor kategória győztese Dávid Lajos, a második helyezésen Hornok János és Csete Sándor osztozott. A fehér borok kategóriájában Csete Sándor bora nyert, második lett Homok János, a harmadik pedig Gombkötő Sándor. A desszert- és gyümölcsbor kategóriában pedig mindössze egy helyezést osztottak ki: az első helyet Deák Ferenc nedűje érdemelte ki. A megyei bor- és szárazkolbászversenynek, az elmúlt évek hagyományait követve, áprilisban szintén Orosháza ad otthont. ___________kovácsé. Vi ta a leendő parkolók körül Ebben a tervben minden olyan terület benne van, amivel az Európai Unió alapjaiból majdan pályázni lehet — közölte Papp László tervező a füzesgyarmati képviselő-testület keddi ülésén a város összevont rendezési tervének tárgyalásakor. Füzesgyarmat A rendezési terv kapcsán a legtöbb vita a parkolóhelyek körül bontakozott ki. A városközpontban kijelölésre váró parkolóhely révén Laskai András képviselő ingatlana is érintett. Laskai András sérelmezte, hogy ez ügyben vele nem egyeztetett előre a hivatal. — Füzesgyarmaton két nagyobb parkolási igény vetődik fel, az egyik a strandfürdőnél, a másik a városközpontban. Akinek a telkét érinti a parkoló, az természetes, hogy zokon veszi, de ennyi áldozatot fel kell vállalni. Valamilyen érdeksérelem mindig lesz, mert a parkolóhoz területre van szükség — mondta Papp László tervező.- Ha ezt a tervet nem fogadjuk el, akkor pályázni sem tudunk — hívta fel a képviselők figyelmét dr. Szentesi Károly polgármester. Hol indulatos, hol ésszerű vitákat követően a képviselő-testület végül elfogadta Füzesgyarmat város összevont rendezési tervét. „ „ Amíg egy nép énekel... Nemzetközi verseny emléktábla-avatóval „Amíg egy nép énekel, messzire hallatszik, hogy létezik” — Sütő András gondolatát választották a szervezők, a csorvási önkormányzat és az általános művelődési központ közösségi háza, a hatodik alkalommal megrendezendő Bartók Béla nemzetközi népzenei verseny mottójául. Csorvás Bartók Béla zeneszerző születésének 120. évfordulója alkalmából megrendezendő versenyen ma 14 óra 30 perckor a közösségi házba várják a népzene iránt érdeklődőket, ahol „Gyűjtő úton Bartók Béla nyomában” címmel dr. Sárosi Bálint népzenekutató tart előadást. Közreműködik az alapfokú művészeti iskola és az általános iskola énekkara, valamint a Nefelejcs és a Vadvirág népdalkörök. Szombaton 9 órakor az új művelődési ház bejáratánál emléktáblát avarnak Bartók Béla tiszteletére, ahol dr. Alföldi Boruzs István, a Bartók Rádió adófőszerkesztője mond ünnepi beszédet. A nemzetközi népzenei verseny fél 10-kor kezdődik, Mézes Rudolf, a CSEMADOK galántai járási elnöke megnyitóbeszédével. Az egész napos esemény közben 13 órakor a Hudák szövőműhely divatbemutatóját, 16 óra 30 perckor pedig a jugoszláviai Felsőhegyi hagyományőrző csoport télbúcsúztató műsorát is megtekinthetik az érdeklődők. A nemzetközi népzenei verseny eredményhirdetése után hajnalig tartó bálba várják a csorvásiakat. kovács erika Sinka-versekkel szerepeltek Jövőre a határon túlról is várnak jelentkezőket A szeghalmi Péter András Gimnázium és Vésztő Nagyközség Önkormányzata immár hatodik alkalommal rendezte meg a Sinka István szavalóversenyt. A szeghalmi városházán megtartott eseményen tíz középiskolának tizennyolc tanulója versenyzett. Körös-Sárrét Mint korábban lapunkban már írtunk róla: februárban elhunyt Sinka István felesége, Szin Magdolna. A mostani verseny valamennyi résztvevője néma felállással emlékezett meg a Fekete bojtár egykori özvegyéről, aki öt éve maga is személyesen jelen volt a férjéről elnevezett megmérettetésen. Ujfalusi László középiskolai tanár Sinka István munkásságát méltatta, majd a Tomanek Gábor és Szőke Pál színművészek alkotta zsűri értékelése mellett megkezdődtek a színvonalas versmondások. A nemes megmérettetést Balázs Sándor, a szarvasi Vajda Péter Gimnázium tanulója nyerte meg. A második helyen Tóth Tibor (gyulai Karácsony János Katolikus Gimnázium), a harmadikon Gál Krisztina (békéscsabai Széchenyi István Szakközépiskola) végzett. Mint a legjobb teljesítményt nyújtó körös-sárréti versenyző, Vágányik Lívia Szeghalom város különdíját kapta.- A Sinka István szavalóversenyt jövőre kiszélesítjük a környező megyék középiskoláira is, valamint meghívjuk a nagyszalontai gimnázium tanulóit is. Annak a versenynek Vésztő ad majd otthont - közölte lapunkkal Vaszkó Tamás gimnáziumigazgató. __________m A katonai szolgálat csökkentéséről Az épület befogadóképessége miatt azonban csak két osztályt tudunk indítani - mondta lapunknak Németh István igazgatóhelyettes. Egy-egy tanuló több szakra is jelentkezett. Általános gimnáziumi osztályba 138-an, a hagyományos informatikai szakra 118-an, valamint a 2001- 2002-es tanévben először induló német tagozatra 47-en kértek felvételt. A felvehető létszám informatikából 30, általános és