Békés Megyei Hírlap, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-16 / 63. szám
6. OLDAL - 2001. MÁRCIUS 16., PÉNTEK G A Z D A S Á G A vasútállomás fontos kapu A vasútállomások mindenütt fontos szerepet töltenek be, mert az adott településre vonattal érkezők ennek az épületnek a milyensége révén fogalmazzák meg első benyomásukat. A Vasutas Települések Szövetsége (VTSZ) a Virágos vasútállomásokat pályázat révén szeretné támogatni a vasútállomások további szépítését. Vasút A százharmincnyolc hazai helységet tömörítő Vasutas Települések Szövetségének (amelynek tagtelepülésein közel 1,5 millió ember él) immár harmadik éve Kaszai János, Vésztő polgármestere az országos elnöke. A Vasutas Települések Szövetségén belül hat regionális egyeztető fórum működik. A tizenkilenc Békés megyei tagtelepülés (Battonya, Csabacsüd, Csárdaszállás, Dévaványa, Gádoros, Gyomaendrőd, Körösnagyharsány, Körösújfalu, Kötegyán, Magyarbánhegyes, Medgyesegyháza, Méhkerék, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Okány, Sarkad, Sarkadkeresztúr, Szeghalom, Vésztő) a VTSZ Szegedi Regionális Egyeztető Fórumához tartozik, amelynek vezetője Kassai Béla, Mezőhegyes polgármestere. A VTSZ nemrég Budapesten tartott közgyűlésén éppen Kassai Béla hangoztatta, hogy a települések kapuját a vasútállomások jelentik. Ezért a mezőhegyesi polgármester javasolta, hogy ezeknek az épületeknek a felújítására, a rendbetételére mindenütt fogjon össze a település és a MÁV. A 2,5 MILLIÓ FORINTOS PÁLYÁZATI KERETÖSSZEG MEGOSZLÁSA A vasútállomások környezetének szépítéséhez, virágosításához a VTSZ is segítséget nyújt. Virágos vasútállomásokat címmel a szövetség - Kaszai János javaslatára - pályázatot írt ki. Ezen pályázhatnak mindazok a VTSZ-hez tartozó önkormányzatok, amelyek a vasútállomás területén, annak környékén szeretnének több virágot ültetni, illetve parkosítani. Fontos kritérium, hogy ezzel a kezdeményezéssel az illetékes vasúti vezető is értsen egyet. A támogatásra szánt összeg összesen 2,5 millió forint, ebből a Szegedi Regionális Egyeztető Fórum (REF) területén összesen 420 ezer forint osztható szét. A pályázatokat március 30-ig kell eljutatni a területileg illetékes REF-vezetőhöz. Azaz a Békés megyeieknek Mezőhegyes polgármesteréhez. MAGYARI BARNA ígéretes a mézontófű II. FELVESSZÜK A RITMUSÁT s CIB BANK 5800 BÉKÉSCSABA, SZT. ISTVÁN TÉR 2. Telefon: (66) 454-293 5900 Orosháza, Széchenyi tér t. Telefon: (68) 510-240 BETÉT! KAMATOK ÜlLM&imSMS UMfcilÄ líStXMl 1 hét 5.750 (5,83} 2-3 hét 7.250 C,35) 1-2 hó 8.250 {8,36} 3h6 8,000 (Élt) 6hó 7,750 (A Ki 12 hó 7.250 (TÄ) C!8 Banksrómfa 2,000 RM) WASteSMk®MS2ÉBE »EH-ÍKR S-1BJWI Í.9ÍÜÍÉFÍ a« (tw*kuntól*9*8 1 hé 9.5C0 {9,63} 0.875 (10,01) 10,250 (18,38) 3 hó 8,250 (8.36) 8,825 (8,74) S.ÖCC (9.13) 6 hó 8250 18,38) 8.825 (8,74) 9.G0C {9,13) 12* (7,86) 8.125 ■8,24) 8.500 {8,62} Leabat sátS vsszsySSäs ssS-er- s tarát s nssSsaitcf? CIB Ciasse Masá.'iszárai stas CtB Classic Msgáisímta CIB XL Álutftlss! WagánazSmia XE/ctmfc tYMbWÜfVj í.mt {MOOER-ifl 2500 2J&2.56 tÖOEPMMR 3JŰÚ0 3,08(3,08 mm** 6.000 82&B.22 C!B Takar&szástáa (rrén. 50 E fi) MM fett»toW«fS> 0-50 E R'ig 2500 2,56 S0EFMMR 8,500 6.79 1 M Fi letelt 9500 10,57 íw»ter6«f*.i ma 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8.500 8.62 12 hónap 8,000 8,11 lejárat eáé ass&t a tenssoi nssn fest KINCSŐ* 20C3 kötvény («*U0 E ft) fes»tom#f*> CH«* 1 hónap 9,750 9,75 Ssfctap 8,500 8,50 6hónap 8,500 8,55 12 hónap 8,000 8,00 Í-Hfci aj 6m kani&il magágyéi. in Masánsxeméíyfik réssére fotyóezámlahítei THM: 22.87-29.34% 1 ftm, M rig faraafewséssol fe** torna háj 20,80 StfétÓrzÓ hitel 15,00 THM 8etéfc?Ó M 1651% 1 ém, 300.0CO R-m, nett*#** 8«tflór?óto^nUHMnél: 16.31-16.73% 1 #»'■'« hó végi fcsataSizeláste lombardhitel 1>IM. 281 évre. negyedéves kareaítostésasi íratlan fedez®) mellett nyújtott 18,05-teutocélú hitel tewte 18.00-egyéb célé Nte kamata THM: 29.54-24.01%: l-ffttoNlttnMB» CIB Otthonteremtő Mtel *8.00 1 éves temapedóbus 12,80 5 óv« kamatperiódus 10,83 08 Új Otthon hite 6,75 Cffi Sam&yi kolcsim THM; 32,48-43.58%, 15 tos fmamk&e 25,00 HUE prime rate 13,25 CIb£$0640242242 | A ím* CCBMStCijM« (Folytatás március 13-áról) Számítások szerint hektáronként 36 400 forintba kerül az egész évi facélia- termesztés (talajelőkészítés, vetés, hengerelés, vetőmag-beszerzés, nyári önfelújítás nehéztárcsával, műtrágyázás és őszi mélyszántás). Hazánk — szerencsére — abban a hőmérsékleti övezetben fekszik, ahol a facélia magja beérik. Eszerint jelentős vetőmagexporttal lehet számolni. Sajnos a facéliaméz piacra jutásának feltételeit hazánkban még senki sem kutatta fel. Nincs magyarázat arra sem, miért tartják hungari- kumnak az akácmézet, az értékesebb facéliamézet pedig nem. Holott hektáronként mintegy 300- 1000 kilogramm mézhozamot ad (csak valamivel kevesebbet, mint az akác). Ráadásul a mézontófű termesztésével az FVM 1999-ben elindított gyommentesítési programja is teljesíthetőbbé válna. Emlékeztetőül: 2001-től kemény büntetést fizet az, aki földjét nem tartja kultúrállapotban. Á vetőmagot Mosonmagyaróváron termesztik és forgalmazzák. KIRÁLY LÁSZLÓ (Vége) Környezetbarát turizmus Nem kizárt, hogy néhány év múlva szaúd-arábiai családok keresik fel az év bizonyos szakában Gyopáros- fürdőt. A közel-keleti ország jómódú lakossága lesz ugyanis az egyik tervezett célközönsége a BP Solár cég által megálmodott ökofalunak, amit Gyopáros- fürdőn szeretnének felépíteni — erről Charles Cook, a társaság általános magyar- országi megbízottja beszélt a napokban a parlamenti idegenforgalmi bizottság gyógy- és termál albizottságának gyopárosfürdői kihelyezett ülésén. Orosháza-Gyopárosfürdö A hagyományos energiahordozók forgalmazásával foglalkozó BP nyitott az alternatív energiák hasznosítása felé is. Leányvállalata, a BP Solár Európában elsőként Orosházán szeretne felépíteni egy ökofalut és egy ökoszállodát, amit kizárólag környezetbarát-energia felhasználásával üzemeltetnének. — Szeretnénk a hagyományos turizmust egy új, környezetbarát technológiára építeni. Az ökofaluban és az ökoszállodában minden az egészségmegőrzést szolgálná, ami kapcsolódik az orosháziak elképzeléséhez, hiszen nagyszabású fejlesztéseket hajtottak, illetve hajtanak jelenleg is végre a gyógyvizes strandfürdő területén, amik szintén az egészségmegőrzést, illetve az egészség helyreállítását szolgálják. Az ökolétesítményekben a BP Solár kizárólag napkollektorok segítségével oldaná meg a fűtést és a melegvízellátást. A tanácskozáson ugyan erről nem esett szó, de lapunk nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy az ökofalu a Kerek-tó mellett épülne fel. A helyszínről jelenleg is folynak a tárgyalások Charles Cook és az önkormányzat között. Charles Cook arról is szólt, hogy nem mindenhol látnák szívesen az ökofalut - ám Orosháza jó helyszín lenne az elképzelés megvalósításához, amibe helyi tervezőket és kivitelezőket is bevonnának, illetve, ha elkészül az ökofalu, orosháziak számára biztosítana munkalehetőséget. Charles Cook elmondta, az ökolétesítmények célközönsége a jómódú, középosztálybeli középkorosztály, akik sokat dolgoznak, de az egészségük megőrzésére kevés időt tudnak áldozni. - Én skót vagyok, vagyis igazán tudom, hogy az ember akkor igazán gazdag, ha egészséges - mondta —, ezért nekik kínáljuk fel a lehetőséget, hogy néhány hetet az ökofaluban töltsenek. A tervezett 500 férőhelyes ökofalu az év egyik felében főként a nyugat-európaiakat várná, három hónapos intervallumban a szaúd-arábiai vendégeket fogadná, míg a fennmaradó negyedévben a jómódú magyar turistákra számítanának - adta hírül Charles Cook. KOVÁCS ERIKA „HA EGY ÜZLET JÓ ÖTLET - VAGYIS A MEGFELELŐ DOLGOKAT TESZI, A MEGFELELŐ MÓDON, A MEGFELELŐ IDŐBEN, ÉS A SZERENCSE IS MELLÉ SZEGŐDIK -, SIKERES LESZ. HA AZ ÖTLET ROSSZ, KUDARC VÁR RÁ.” (Michael E. Gerber Lakástextilt kínálok Hogy ma a lakástextíliáé az életem, talán nem véletlen. Az első bizonyítványomba azt írták: vegyes ruházati eladó. Körülbelül tíz évig dolgoztam a szakmában, majd egy teljesen más területre kerültem, de a beruházás, beszerzés, felújítás ott is hozzám tartozott. Mielőtt a METAKER-t megalapítottuk (akkor még hárman), a Déltex békéscsabai igazgatója voltam. Felsőruházattal és szőnyegekkel foglalkoztunk. Ekkor keresett meg egy svéd üzletember, aki jó minőségű svéd szőnyegeket kínált kedvező áron. A rövid ismeretségből alakult nyolc évvel ezelőtt a METAKER. Természetesen ma már mindenféle tekintetben messze járunk a kezdetektől. Ma már Európa minden pontjáról (zömében Jugoszláviából, Hollandiából, Belgiumból, Franciaországból, Németországból) hozok be lakás- textíliát. Mindig keresem a jó minőséget és a kedvező árakat. Időközben egyedül maradtam az üzletben, sok nehézségen kellett átmennem. Megfogadtam, ha egyedül is talpon maradok, egy baráti összejövetelt tartok, melyre mindenkit meghívok, akik így vagy úgy segítettek engem. Ezt a ,.randevút" tavaly, a cég hetedik születésnapján hoztam össze. Ekkor egy számomra fontos embertől - aki ismerte és ismeri a nehéz napjaimat is-egy falra akasztható idézetet kaptam, mely így hangzik: „Adassék nékem annyi lelkierő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok, bátorság ahhoz, hogy megváltoztassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük!" Ez a gyönyörű idézet további erőt ad a mindennapi küzdelmekhez... kárpáti József Szőnyegdivat és tervek a METAKER-nél A padlószőnyegek, PVC-k és lakástextíliák forgalmazásával foglalkozó békéscsabai METAKER PLUS Kft. nemcsak a ritka, időnként egyedi szőnyegeivel, kedvező áraival, hanem a sokakat vásárlásra késztető, számos akciójával is magára irányította az emberek figyelmét, kárpáti József ügyvezető igazgatóval innen kezdtük a beszélgetést.- Volt nekem egy nagyszerű mesterem - mondta a cég vezetője. — Gajdács Pálnak hívták, ma már sajnos nincsen közöttünk. Ő kérdezte meg tőlem egyszer: Mondd csak, kisfiam! Szerinted mi a jobb? Kevés vevő nagy pénzzel vagy sok-sok vevő, kis pénzzel. Nem állítanám, hogy lázasan gondolkodtam a válaszon. Szinte azonnal rávágtam, hát persze, hogy a kevés vevő sok pénzzel. „Nincs igazad fiam — lengette meg a mutatóujját a mester. — Tanuld meg a sok kis aprópénzt megbecsüld. Akkor sok örömed lesz az életben. A hirtelen meggazdagodás számos veszéllyel jár.”- Ezek a mondatok mindig velem vannak - folytatta Kárpáti József. - Erre gondolok akkor is, amikor az akcióinkra készülök, tudom, a kedvezőtlenebb anyagi körülmények között élőknek is van igénye a szépre, a minőségre. Az egyik legsikeresebb a belvízkárosultak számára tavaly meghirdetett akciónk volt. Annyit engedtünk az árból, hogy egy-két ismerősöm már-már gyanakodva kérdezte: És mondd, neked ez megéri? Ilyenkor Figyelje a METAKER gjg hirdetéseit! Áruházaink: Békéscsaba, Andrássy út 42. Orosháza, Kossuth u. 4. Kondoros, Nagyszénási út 2. Sarkad, Gyulai út 37. Most a bézsszínek a slágerek a szőnyegpiacon mindig Gajdács Pali bácsi szavait idézem: A kis haszon a nagy haszon. Ez akár szó szerint is érthető a tavalyi évre, ugyanis a nagy konkurencia ellenére 30 százalékkal nőtt a forgalmunk 1999-hez képest. És persze az ízig-vérig kereskedőzánk fordulni, akiknél egyébként a lakásszépítés anyagi okok miatt nehézségekbe ütközik. Az említettekkel együtt rendkívül kedvező áron kínálunk most autókba való típusazonos csomagtérbetétet is. Ez különösen azok számára nagy nyereség, akik gyakran hordanak kerti szerszámokat, vagy egyéb, szennyezést okozó tárgyakat gépkocsijukban. Végül a szőnyegdivatról és a tervekről ejtettünk néhány szót. — Gyakran járok világkiállításokra, szoros a kapcsolatom a szőnyegtervezőkkel - mondta Kárpáti József -, így a szőnyeg- és PVC-di- vatot illetően igyekszem képben lenni. Most a bézsszínek a slágerek, míg a perzsánál a modem minNyerjen középszőnyeget! Aki az első kérdésünkre helyesen válaszol, a közvélemény- kutató másodikra pedig igennel vagy nemmel, középszőnyeget nyerhet. A METAKER a játékban résztvevők között három középszönyeget sorsol ki. Sorsolás április 2-án. 1. Milyen állatfigurával reklámozza magát a METAKER? 2. Vásárolna-e kitisztított, használt szőnyeget? A válaszokat a következő címre küldjék: METAKER, Békéscsaba, Andrássy út. 42. vagy Pf.: 349. (A nyertesek névsorát a Békés Megyei Hírlapban tesszük közzé.) bői nem hiányozhat az érzelem sem. Olyasmi ez, mint a szerelem... Tiszta szívből kell csinálni! A jelenleg is folyó akcióról a következőket tudtuk meg: A cég tulajdonosa az elmúlt év végén jó néhány szállítója felhalmozott raktárkészletéből kedvező áron vásárolt padlószőnyegeket, PVC-ket.- Már akkor arra gondoltam - magyarázta az ügyvezető igazgató —, húsvét előtt meghirdetek egy 20 százalékos árengedményű akciót, hogy azok is bátran tudjanak hoztázat viszi a pálmát. Itt jegyezném meg, több újdonságon is töröm a fejem. Például azon, hogy szeretnék egyedi elképzeléseken alapuló gyapjúszőnyegeket is legyártatni. De ugyanígy foglalkoztat az a kérdés, hogy vajon segítség lenne-e az emberek egy rétegének, ha nagyon olcsón, kitisztított használt szőnyegeket is árusítanánk a boltban. Ha igen, akkor megkezdeném az ilyen szőnyegek begyűjtését. Például úgy, hogy a még tisztítható használt szőnyegeket beszámítanánk az újonnan vásárolt árába. Megkérdeztük a törzsvásárlókat __ Mi ért szeretnek idejárni? Balázs Imréné, a békéscsabai Szigligeti utcai óvoda vezetője (képünkön) már a kezdetektől törzsvásárló a METAKER-ben. Hogy a lakástextil kategóriában miért éppen erre az üzletre esett a választása, a következőket mondta:- Kárpáti Józsefet akkor ismertem meg, amikor a Déltexnél volt igazgató. A tárgyalásaink már akkor is eredményesek voltak. Aztán megnyílt a METAKER, és én kíváncsian kerestem fel az új üzletet. Hamar kiderült, jó minőségű árut kínálnak, kedvező áron. És ez bizony egy gyermekintézménynek főnyeremény. Szempont volt még a közelség és a gyorsaság, ahogy egy- egy igényünket kielégítették. A tornatermünkbe egy nap alatt beszerezték a speciális, csúszásmentes sportpadlózatot, s vállalták annak leragasztását is. A szőnyegeket - melyek környezetbarát alapanyagokból készülnek - beszegik, ha kell, javítják, a függönyöket méretre varrják. Maximálisan figyelembe veszik az egyedi igényeinket. A kiszolgálást szolgálatnak tekintik. Bármikor bejövök ide, azt érzem, én vagyok a legfontosabb. Hitem szerint a vevőket nemcsak megnyerni kell, hanem megtartani is. S ők ezt nyugati színvonalon teszik. Ezért aztán magánemberként is idejárok... Végh Gábor (képünkön) szakmája eredetileg melegburkoló. így aztán igazán tudja értékelni a jó minőségű PVC-ket, padlószőnyegeket. Cége, a békési Vektor Kft. — ahol részlegvezetőként dolgozik — szintén a METAKER törzsvásárlója. Hogy miért járnak folyamatosan vissza, arra a következő választ kaptuk:- A cégünk elsősorban tömblakások teljes körű kivitelezésével foglalkozik, ezért nagyon fontos számunkra, hogy megbízható minőségű, de árban elfogadható PVC- és padlószőnyeg- forrásunk legyen. Kárpáti Józsefet még a Déltextől ismertük, és mivel korrekt volt a kapcsolatunk, a METAKER nyitása után is felkerestük. Az a tapasztalatunk, hogy nála általában a piaci árak alatt beszerezhetjük a szükséges dolgainkat. Nagyon lényeges szakmai szempont számunkra az is, hogy a METAKER- ben pontosan leszabják az anyagokat. Ez jelentősen megkönnyíti a munkánkat. Bevallom, nekem örök rejtély marad, hogy lehet jó minőséget ilyen kedvező áron kínálni. De mivel mi mindkettővel elégedettek vagyunk, hát idejárunk. Ráadásul a hosszú ismeretség megkönnyíti a rendelést is. Telefonon is elég odaszólnunk, és a kért áru hamar megérkezik. Ha nem így lenne, biztosan máshová mennénk, mert nekünk nagyon fontos a gyorsaság, hiszen határidőket kell tartanunk. És ez egy olyan jelentős cégnél, mint a mienk, alapszabály. pr