Békés Megyei Hírlap, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-14 / 62. szám

KÖRKÉP 2001. MÁRCIUS 14-15., SZERDA-CSÜTÖRTÖK - 3. OLDAL MEGYE KlSska ÍVEK. (w) Békéscsabán, a Mun­kácsy Mihály Múzeumban ma délután három órakor nyílik Gnandt János képzőművész, Lonovics László festő- és grafi­kusművész, Slezák Lajos festő­művész és Széri-Varga Géza szobrászművész ívek című mil­lenniumi kiállítása. A tárlatot dr. Simon Mihály, Békéscsaba jegy­zője nyitja meg, a kiállítást dr. Cs. Tóth János művészeü író mutat­ja be, közreműködnek a Bartók Béla Zeneiskola és Zeneművé­szeti Szakközépiskola diákjai. JÓZSEF-NAP. (ö) A Gyulai Né­met Kisebbségi Önkormányzat és a Német Iskolaegyesület József- napi rendezvényén a tízéves Gyula-Ditzingen testvérvárosi kapcsolat pályázati eredményhir­detését március 16-án 17.00 órától tartják a városban, a Józsefvárosi­ak Baráti Köre helyiségében, az Apor téri Mária Múzeumban. A rendezvényen felolvasnak a pá­lyázatokból, tangóharmonikán közreműködik Hajdú Gergely. MDF-GYŰJTÉS. (w) A békés­csabai szervezet gyűjtési akciót indít a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és kárpátaljai árvízkáro­sultak megsegítésére. Kérik a város polgárait, közösségeit, gazdasági egységeit, hogy lehe­tőségeikhez mérten tartós élel­miszerekkel és ruhaneműk fel­ajánlásával támogassák akcióju­kat, bajbajutott honfitársaink megsegítését. Az adományokat az MDF Nagy Imre téri székhá­zában fogadják március 14-én 13.00-19.00 óráig. KÖZGYŰLÉS, (ö) A Gyulai Pol­gárőr Egyesület március 16-án 16.00 órától tartja közgyűlését á Zsigmond étteremben. Szó lesz az egyesület elmúlt évi munká­járól és tisztségviselőket is vá­lasztanak. RENDHAGYÓAN. (L) Torna nek Gábor és Nagy Erika, a Jó­kai színház művészei a napok­ban rendhagyó foglalkozáson vettek részt a nagykamarási óvodában, zenés, vidám műsor keretében ritmus- és beszéd- gyakorlatokat mutattak be, együtt játszottak, énekeltek a kicsinyekkel. A programra meghívták a kevermesi óvodá­sokat is. A SZENÁTORBÓL, (c) Újkí­gyóson, a Jókai utcai Szenátor sörözőbe tört be ismeretlen tet­tes tegnapra virradóan és kész­pénzt zsákmányolt. A lopási kár 50 ezer forint. ŐRIZETBE VETTÉK, (w) Az Orosházi Rendőrkapitányság tegnap két fiatalembert vett őri­zetbe, akik hétfő éjjel a város egyik klubjába igyekeztek a te­tőn át bejutni. A békéscsabai ka­pitányság elfogatóparancs alap­ján lopás elkövetésének gyanú­jával vett őrizetbe egy férfit, míg a gyulai kapitányságon közok­irat-hamisítás miatt felel tettéért egy román állampolgár. TÜZESETEK, (w) Orosházán egy melléképület kapott lángra tegnap, ezen kívül megyeszerte kisebb tarló-, nádas- és avartü- zekhez kellett vonulniuk a tűz­oltóknak. Regionális iroda Az idén tízéves jubileumát ünneplő Magyar Telefon­könyvkiadó Társaság (MTT) a nürnbergi (Németország) központú Müller Verlag le­ányvállalata. A kiadó teg­nap Békéscsabán regionális kirendeltséget nyitott. Békéscsaba Az MTT évi ötmilliárd forintos reklámbevétele alapján a tele­kommunikációs jegyzékek terü­letén piacvezető. Hirdetési árbe­vételeiből adja ki a telefon-előfi­zetők számára ingyenes városi, megyei és budapesti telefon­könyveket, valamint a budapesti és a megyei Arany Oldalak szak­mai telefonkönyveket. Termék- palettáját az Országos Telefon­könyv, az Országos Arany Olda­lak, a Multimédia Adattár és ezek internet-, illetve CD-ROM-válto- zatai teszik teljessé. A Kazinczy utcai regionális ki- rendeltség megnyitóján Werner Dörfler ügyvezető igazgató hang­súlyozta: minden területnek megvan a maga sajátossága, a megyei képviseleti irodák létre­hozásával a telefonhasználók igé­nyeihez kívánnak igazodni. Dr. Keresztesi Péter marketing igazgató kiemelte:- A távközlési szolgáltatókkal együttműködve az MTT évente mintegy 6 millió kötetet jelentet meg, és ezzel az egyik legna­gyobb kiadóvállalat és hirdetés- szervező Magyarországon. Orvos György, a békéscsabai kirendeltség területi vezetője ér­deklődésünkre elmondta: az üz­letkötői részleg eddig is műkö­dött a megyében, ám azzal, hogy regionális iroda jött létre, lehető­vé válik a helyi partnerekkel való még hatékonyabb kapcsolat megteremtése. ___________\ak. Eg yházi vezetők a megyeházán A történelmi egyházak képviselői és a megye vezetői egyaránt fontosnak tartják a folyamatos kapcsolattartást. (Képünkön Domokos Lász­ló Kovács Józseffel, a gyulai római katolikus egyház esperes plébánosával fog kezet) d-fotó: kovács Erzsébet Egyházi vezetőkkel, találkozott tegnap a megyeházán Do­mokos László, a megyegyűlés elnöke és dr. Jeszenszky Géza alelnök. A közgyűlés idén egymillió forinttal emelte a törté­nelmi egyházaknak juttatott támogatást, így ebben az év­ben ötmillió forint áll rendelkezésükre. Békéscsaba A megkezdett hagyományt követ­ve idén is találkoztak a megye ve­zetői és az egyházak képviselői. A kötetlen beszélgetésen megje­lentek a római katolikus, a refor­mátus és az evangélikus egyház esperesei, a magyarországi ro­mán ortodox egyház vikáriusa, a baptista gyülekezet egyházkerü­leti elnöke és az unitárius egyház- közösség lelkésze. Domokos László, a megyegyűlés elnöke el­mondta: az egyházak támogatá­sára szánt összeget a tavalyi négymillió forintról ötmillióra nö­velte a megyei önkormányzat. Pá­lyázati lehetőségek is rendelke­zésre állnak az anyagi lehetősé­gek bővítésére. A Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériuma 26 milliós pályázati keretet különí­tett el a műemléki épületek felújí­tására, a Szociális és Családügyi Minisztérium pedig hatvanmilli­ós keretből támogatja az egyhá­zak szociális és karitatív jellegű tevékenységét. A megyei önkor­mányzat a kistérségi menedzse­rek bevonásával segítséget aján­lott fel a pályázatok elkészítésé­hez és a koordinálásához. Az egy­házak képviselői a találkozón be­számoltak arról, hogy mire fordí­tották a tavalyi összeget. Ennek egy része a templomok, egyházi ingatlanok gondozására, a mil­lenniumi rendezvényekre ment el, a legtöbb pénzt a hunyai temp­lom újjáépítésére fordították. Dr. Jeszenszky Géza a találkozó je­lentőségét méltatva kiemelte: a kormány fontosnak tartja a ke­resztény értékeket, hiszen az eu­rópai uniós csatlakozás keresz­tény gondolatiság nélkül elkép­zelhetetlen. -BARACSI­Fogyasztóvédelmi világnap (Folytatás az 1. oldalról) (Az ellenőrzések yihibafeltárási aránya” országo­san 50 Százalék körüli, náluk 60—80.) Ha kell, bír­ságolnak: a szabálysértési bírságok kiszabása mel­lett minőség-, fogyasztóvédelmi, reklám­felügyeleti és végrehajtási szankciókkal is élhet­nek. A tavalyi jelentős bírságösszeg-növekedést Kiss János azzal magyarázta, hogy jelszavukká lett az „Arccal a piac felé!” - a szó mindkét értel­mében. — Az európai uniós fogyasztóvédelmi normák kerültek munkánk előterébe: az élelmiszerek minő­sége, a gyermekjátékok és a villamos termékek el­lenőrzése a legfontosabb feladat - tette hozzá. Nem titkolta azt sem, milyen ellenőrzéseket tervez­nek az idén. Taktikájukat - kellő humorral - úgy jellemezte: „Kutyának, felügyelőnek utcán a he­lye!”. Elmondta: a megye nyugdíjasai immár szer­vezetten segítik munkájukat. Dr. Klavács Antal őrnagy arra figyelmeztetett: a piacgazdaság nem jelenti azt, hogy automatikusan csak minőségi termékek készülnek. Elmondott egy — szó szerint - édes esetet: élelmes vállalkozók a raktáron maradt csokoládé Mikulásaikra húsvéti nyuszit ábrázoló sztaniolt simítottak... (Egy békés­csabai boltban mi meg műanyagból készült Miku­lás-csizmát láttunk a minap, zoknit húztak rá, s to­jást tettek a szárába.) Kérdésünkre az igazgató elmondta: ugyan a jog­szabály a természetes személyek számára biztosít fogyasztóvédelmet, de a jogi személyeket ért sérel­mek esetén sem maradnak érzéketlenek. k. a. j. A fogyasztó elsődleges védelmét a körültekintő vásárlás jelenti (Képünk illusztráció) cffotó: lehoczky Péter Hm Ön: _________________________________ •* “ középfokú végzettséggel rendelkezik i®“ jelenleg nincs munkahelye ? vagy éppen a váltás gondolatával foglalkozik «*■ és előnyt jelentene a kötetlen munkaidő, várjuk hívását a 06 (30) 857-4483-as telefonszámon! „NEM VAKÍTHAT EL A HAZAFISÁG ANNYIRA, HOGY KÉPTELEN LÉGY TÉNYKÉNT KEZELNI A TÉNYEKET. A ROSSZ AZ ROSSZ - FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY KI TESZI, VAGY KI MONDJA. (Malcolm X) VÉLEMÉNYEK FÁBIÁN ISTVÁN Emléksorok Sz. I.-ért Tegnap eltemettük Szombathy Istvánt. Pesten, nem itt a megyében, de úgy gondolom, ennek nincs igazán jelentősége. Abból is gondo­lom, hogy megkérdeztem néhány embert, köztük kollégákat is, tud­ják-e, ki volt Szombathy István? Mindegyikük egyformán, szelíden és némi bűntudattal rázta a fejét, tekintetük maga volt az elnézés. Úgy tűnt, bánják, hiszen ha már kérdeztem, nyüván kellene ismerniük, ki is volt Szundi, mert, hogy így becézték, akik közel álltak hozzá. Szombathy István a legkiválóbb újságíró volt, akit valaha ismer­tem. Ez akár magánügy is lehetne, de bizonyára a kedves olvasók is észrevették, hogy mostanában gyakorta előfordul bizony, legfel­jebb személyekkel találkozunk, nem emberekkel. Akiknek szemé­lyi számuk van, egyes vagy kettes, de bizton tudjuk róluk, hogy pél­dául sohasem szólnának kid taxi­ból, mint egyszer Szombathy Pista (amikor a pesti kiskörűién ara­szoltunk) emígyen: „Szia Baranyi Feri, nem akarsz velünk jönni, megiszunk egy fröccsöt valahol...” A taxiba rögvest beugró költő­höz különben régi barátság fűzte, úgy tudom, ő angol szakot vég­zett, Pista meg franciát. Persze, Szundi nem csupán ezért lett ké­sőbb a sportújságírók világszövetségének főtitkárhelyettese. Első­sorban, mert szakmájának - nem is szakma a miénk, inkább hiva­tás, huszonnégy órás gondolati készenlét - elsőrangú művelője volt. Egyszer lejött Csabára (ezért a „lejöttért” biztosan megróna, már csak azért is, mert maga is vidékről származott), és délutánon­ként egész héten riportot diktált a telefonba Békés megye sportéle­téről. Ne felejtsem, fejből! Még kockás irkája sem volt, csak néhány cetli, azon néhány szó, adat, pár szám. Igazi újságíró volt, ma már talán nincsenek is ilyenek. Azaz, biztosan ilyen volt Pálffy Albert '48-ban, akkor március idusán. Lánglelkű, igaz és forradalmár, mert az újságíró nem lehet más, csak forradalmár. Ennek igazsá­gán még az sem változtat, hogy néhány éve decemberről március közepére tettük át a magyar sajtó napját. __________________■ KI SS A. JÁNOS Lényegében március 15-e Ebben az országban nem nagyon szeretik, ha dicső történelmi ese­ményeinkről szólva valaki nem a szépen cizellált közhelyek nyel­vén értekezik. Március 15-e - nyilván - csak szavalós, Táncsics- szabadítós, 12 pontos, (minél nagyobb) kokárdás lehet. Vitathatat­lan: az is volt. Azért a dolog lényege mégiscsak az lenne: ifjak (s gondolom, mások) sokasága akkor már évek, évtizedek óta másként kezdett gondolkodni, s március 15-e volt az a pillanat, amikor cselekedni is. Ugyanezen fiatalok egy-két évtizeddel később „konszoli­dálódtak”, s k. u. k.-s feszengésük­ben kicsit már feledni is szerették volna dicsőséges önmagukat. Azt hallom mostanában, hogy nem adnak frekvenciát a Tilos Rá­diónak, juttattak viszont egy „díszmagyarba öltözöttnek”. Mi ti­los vajon a Tüosnak? Tilos lázad­nia, tilos szemtelenül beszélnie a hatalom birtokosairól, tilos kételkednie, tilos eddig nem járt utakat keresnie, tilos jellem- és egyéb hibákra rámutatnia, tilos lelepleznie. Ámbár a Tilos eleinte éppen azok hangja volt, akik most nem osz­tanak nekik... frekvenciát. Bizony, a márciusi ifjak se sok eséllyel követelnék manapság a sajtószabadságot, mely e napokban is... De hagyjuk! Nem volt ez másként a nyugat-európai diákság 1968-as lá­zadóival sem: egy ideje nem győznek elhatárolódni akkori önma- guktól. Márpedig nekünk ők a „hivatalból kirendelt” példaképeink, mármint az ifjonti ballépéseiktől megszabadult hölgyek és urak. Dehogy akarom számba venni az igazából soha nem teljesült követeléseket! Nem állítom, de talán az 1990-es legfiatalabb de­mokraták az idő tájt farmerben illetlenkedtek be az általuk akkori­ban, általunk manapság kevésbé Tisztelt Házba. Akkor most sza­bad nekünk tilosozni, vagy tilos szabadnak lenni? Ha hiszik, ha nem, azért nekünk, eleinket csupán szívünkből szeretőknek is megbizserdül ott valami, ha március 15-e szóba ke­rül... Tucatnyi megyei a döntőben A sarkadi l es Számú Álta­lános Iskola koordinálása mellett korcsoportonkénti bontásban a megye tíz tele­pülésén összesen 2 ezer 231 diák mérettetett meg a Kecs­kemétről debütált Zrínyi Ilona országos matematika- verseny megyei döntőjében. Sarkad—Békés megye Február 23-án az immáron 11 esz­tendeje megyei házigazda intéz­mény mellett békési, megyeszékhe­lyi, gyomaendrődi, mezőkovács­házi, szarvasi, szeghalmi, gyulai, mezőberényi és orosházi általános iskolákban versengtek a tanulók, akik nem annyira órai tudásukból, mintsem logikus gondolkodásból adtak számot - tájékoztat Tokai Györgyné, a sarkadi 1-es Számú Ál­talános Iskola igazgató asszonya. A Kecskeméten megrendezendő országos döntőre megyénkből 12 ta­nuló utazik. A harmadik osztályosok közül: 1. Pálinkás István (5-ös Számú Általános Iskola, Gyula), 2. Szepesi Richárd (Kossuth Lajos Általános Is­kola, Füzesgyarmat), 3. Szládek Dá­niel (Karacs Teréz Általános Iskola, Békés). Negyedikesek: 1. Gyarmati Sándor (Orlai Petries Soma Általános Iskola, Mezőberény), 2. Molnár Zsu­zsanna (Szarvas Város Általános Is­kolája és Óvodája). Ötödik osztály: 1. Szatmári Tamás (3-as Számú Általá­nos Iskola, Orosháza), 2. Farkas Máté (Implom József Általános Iskola, Gyula). Hatodikosok: 1. Körösi Már­ton (9-es Számú Általános Iskola, Bé­késcsaba), 2. Szabolcsi Petra (3-as Számú Általános Iskola, Orosháza). Hetedik osztályosok: 1. Hotya Mihály (általános iskola, Elek), 2. Papp Lász­ló (Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés). A nyolcadik osztályosok kö­zül egyedül Gál Anita, a gyulai Kará­csonyi János Katolikus Általános Is- kola és Gimnázium tanulója. ibi Lánglelkű, igazés forradalmár... f Akkor most szabad nekünk?-11t 1 nm

Next

/
Thumbnails
Contents