Békés Megyei Hírlap, 2001. március (56. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-10 / 35. szám (59. szám)

KÖRKÉP 2001. MÁRCIUS 10-11., SZOMBAT-VASÁRNAP — 3. OLDAL MEGYEI ÚJRA MEGJELENT, (i) A Sárréti Tourinform Iroda 1500 példány­ban újra megjelentette A felfede­zésre váró Körös-Sárrét című idegenforgalmi kiadványt. Ezt a füzetet több másikkal együtt a március 21-25. között Budapes­ten megrendezésre kerülő Uta­zás 2001 rendezvény is kiajánlja. FELÚJÍTÁSOK. (1) Medgyes- egyháza testületé legutóbbi ülé­sén tárgyalta az önkormányzati tulajdonú ingatlanok állapotát és a felújítási költségeket. Utoljára 1999 februárjában volt terítéken a téma, akkor 28 millió forintos felújítással kalkuláltak. Az el­múlt két év során 15,4 millió fo­rintot fordítottak az épületekre, így az elmaradt felújításokat az évezred első két-három évében szükséges pótolni. ÉPÍTŐMŰVÉSZET, (ö) Buda pesten, a Rákóczi úti Libri Könyvpalotában március 12-én 17.30 órakor Építőművészet Ma­gyarországon címmel multimé­dia CD-ROM bemutatót rendez­nek vetítés, zene, beszélgetés ke­retében az alkotók csoportjával. Közöttük két gyulai is szerepel, a képszerkesztő, fotográfus Ba- gyinszki Zoltán és Bánfi Barna­bás fotográfus. NŐNAP, (ö) Nőnapi rendez­vényt tart Gyulán, a Dürer Albert Általános Iskola ebédlőjében a Munkáspárt helyi szervezete szombaton 15 órakor. A nyilvá­nos rendezvény vendége Szöl- lösiné Fitos Éva, a Munkáspárt országos alelnöke lesz. VÉRADÁS. (L) A Magyar Vörös- kereszt mezőkovácsházi szerve­zete az idei második véradó nap­ját március 12-én, hétfőn 8-tól 12 óráig tartja a művelődési ház­ban, melyre várják a régi és új véradókat. KORONA, (s) Az egyházi textíli­ák és a Szent Korona címmel ki­állítás nyílik vasárnap 11.30-kor a békéscsabai városháza díszter­mében. A tárlaton a 2000-ben készített koronamásolatot mu­tatják be, megnyitót mond Bor­bély Jolán etnográfus, a Népmű­vészeti Egyesületek Szövetségé­nek alelnöke. Idén 191 milliárd az agráriumnak Népszerű volt tavaly a gépvásárlási támogatás A 2000. évihez képest idén közel 60 milliárd forinttal több jut a magyar mezőgazdaság támogatására — je­lentette be tegnap dr. Kovács Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesz­tési Minisztérium (FVM) helyettes államtitkára (képünkön). A vendég Tóth Imre országgyűlési képviselő meghívására Gyulára, majd Sarkad­ra látogatott. Gyula—Sarkad Annak következtében, hogy a tárca közigazgatá­si államtitkára, dr. Tamás Károly és Varga Mi­hály pénzügyminiszter aláírta az EU-val a SAPARD támogatási-szerződést a magyar agrárium 10 milliárd forintos közösségi támoga­tásban részesül. A mezőgazdasági őstermelők, vállalkozók, agráriumban érdekelt vállalkozások, illetve ön- kormányzatok képviselői részére rendezett fóru­mon dr. Kovács Zoltán tudatta: a szaktárca idei támogatási rendelete a Magyar Közlöny 25. szá­mában, március 3-án jelent meg. A helyettes ál­lamtitkár — kellő önkritikával — azt is megje­gyezte, hogy még nem született meg a vágóser­tés és a baromfi minőségi tenyésztését szorgal­mazó támogatási rendelet. A tervek szerint vi­szont az agrárkormányzat 20 forint/kilogramm körüli összeggel támogatja a minőségi vágósertés termelését, a baromfi ese­tében ez az összeg 6,5 forint kilo­grammonként. A földalapú normatív támogatások­ról szólva a helyettes államtitkár ki­emelte, hogy az 1-20 hektár közötti területen termesztett szántóföldi nö­vénykultúra esetében a tavalyi 8 forint helyett idén hektáronként 12 forint tá­mogatást nyújt a kormányzat. Az öntözővíz köbméterenkénti támogatási összegét 10 forint­tal, 3-ról 13-ra emelte a szaktárca. A minőségi növénytermesztés támogatása érdekében az ed­digi 25 ezer forint helyett idén 30 ezer forintot kapnak az agrárium szereplői hektáronként. A fiatal pályakezdő agrárszakembert foglalkoztató munkáltató részére a minimálbér és annak ösz- szes terhei megtérítését garantálja a mezőgazda- sági kormányzat. Jelentősen növekedett a víz­kárelhárításra fordítható összeg, de 3 milliárd- dal, 16,5 milliárdra emelkedett a mezőgazdasági gépvásárlásra szánt keret. Dr. Kasza Pál, az FVM Békés Megyei Hivata­lának megbízott vezetője a regisztráció fontos­ságát hangsúlyozta. A megbízott vezető szavai­ból kiderült: megyénkben a beruházási támoga­tások körén túl tavaly a gépvásárlási támogatás igénylése is népszerűségnek örvendett. Várt és vállalt változások Beiktatták hivatalába a megye új főügyészét (Folytatás az 1. oldalról) — Nem ilyen szép, de szól­nunk kell a Békés megyében fo­lyó ügyészségi munkáról is - folytatta. - Sok területen alatta marad az országos átlagnak, ami nem azt jelenti, "hogy az itteni ügyészek munkája összességé­ben ne felelne meg a kívánalmak­nak. Gond például az alacso­nyabb váderedményességi muta­tó. Jelentős időbeli elmaradások mutatkoznak. Növelni kell a bíró­ság elé állítás intézménye alá eső eljárások számát, javítani kell a közigazgatási és magánjogi terü­letet érintő tevékenységet. Az óvások számában pedig riasztó elmaradás mutatkozik az orszá­gos szinthez képest. Úgy látom, Békésben minden feltétel adott a kedvező változásokhoz. Dr. Veress Gabriellával kapcso­latban elmondta, hogy rendkívül alkalmasnak ítéli a főügyészi posztra, s maximálisan bízik ben­ne. Kérte, hogy mindenki segítse őt munkájában. Dr. Veress Gabri­ella megköszönte a bizalmat, s szüleinek, családjának, volt mun­katársainak, egykori főnökeinek, tanítómestereinek támogatásáért is köszönétet mondott.- Úgy kell élnünk és viselked­nünk, hogy példát mutassunk az embereknek, s ezáltal erkölcsi alapunk legyen mások sorsa felől dönteni - hangzott el hitvallása­ként. - Szemléleti és módszerbe­li változásokhoz kérek támoga­tást. __________ K. A. J. Csabai válasz az angol tanárnak DUNAI-EST. (ö) Magyar költők Párizsban címmel Dunai Tamás érdemes művész mutatja be elő­adóestjét a Gyulai Várszínház Kossuth utcai kamaratermében március 12-én, 19 órától. ÖSZTÖNDÍJRA. (1) Nagybán- hegyes képviselő-testülete pályá­zatot nyújtott be az Arany János Tehetséggondozó Programban való részvételre, hogy támoga­tást nyújtson egy 8. osztályból továbbtanulni szándékozó helyi fiatal középiskolai tanulmányai­hoz. Az önkormányzat vállalta, hogy az általa delegált diáknak az iskola elvégzésének időtar­tamára havi 5000 forint ösztön­díjat folyósít. „SEPERC” ALATT, (s) Békéscsabá­ról, a Berényi úti Bosch-szervizből jeleztek tegnap tüzet, ezért a szolgá­latosok 18.57-kor kivonultak, 18.59- re a helyszínre értek, és két perc múlva már befejezték az oltást. A te­lephelyen egy Audi típusú személy­autó motortere kapott lángra. MILLIÓS KÁR. (s) Tegnap délután Békéscsabán, a Szemere utca és a Bartók Béla út sarkán két személy- gépkocsi összeütközött, mely során két személy könnyebben megsérült, a két kocsiban pedig körülbelül egy­millió forint kár keletkezett. „A SIKER AZOK JUTAL­MA, AKIK ÁLLANDÓAN KERESIK A BAJT.” (Walter Winchell) Videokonferencia szaktanterem a magasabb szintű oktatásért A békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági és Külkeres­kedelmi Szakközépiskola videokonferencia szaktanterem­mel gazdagodott. A tegnapi ünnepi átadás résztvevői gya­korlatban is tapasztalhatták, hogy milyen lehetőségeket te­remt a multimédiás eszközrendszer az oktatás és a nyelvta­nulás magasabb szintű műveléséhez. A videokonferencia szaktanterem átadásán Tamásné Lehoczki Aranka, a Békés Megyei Munkaügyi Központ osztályvezetője és Csányi Viktor, a diáktanács elnöke v D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET az oktatásban rejlő új lehetősége­ket megvalósítsa. Magyarország középiskolái kö­zül a „Közgé” a második, ahol vi­deokonferencia szaktanterem lé­tesült. A másik a budapesti II. Rá­kóczi Ferenc Közgazdasági Szak- középiskola, amelynek igazgató­jával és diákjaival sikerült „élő, egyenes adásban” — a televízió képernyőjén látva és hallva - kapcsolatot teremteni az átadó ünnepség alatt. Ugyancsak így „jelentkezett be” dr. Roóz József, a budapesti Gazdasági Főiskola rektora, aki az új szaktanterem előnyeinek kihasználásához eredményes munkát kívánt az is­kolának. A tervek szerint a tanítási óra­rendek összehangolásával a bu­dapesti közgazdasági és egy ang­liai középiskola között létesül rendszeres videokonferencia- kapcsolat. így például lehetővé válik az is, hogy az angoltanár kérdésére a békéscsabai iskola egyik tanulója feleljen. Mivel az új szaktanterem számítógéppel, videomagnóval és DVD- lejátszóval is felszerelt, a video- konferencia-kapcsolaton kívül multimédiás oktatásra is alkal­mas. V. K. VÉLEMÉNY BARACSI MAGDOLNA A kamerák kimerült embereket mutatnak. Hadban állunk a természettel Kenyér és víz. Ez jutott a bajba került tarpaiaknak azokon az éj­jeleken, amikor az éjszakát a község felé magasodó Nagy-hegyen töltötték. Még a legidősebbek sem láttak ekkora vizet, azt pedig végképp nem gondolták, hogy a nagyböjt időszaka valóban ilyen komoly lesz. A katasztrófa demokratikussá kovácsolta a közössé­get. A kilenctagú képviselő-testület, a falu elöljárói, az állatorvos és a kenyérüzem igazgatója épp úgy a hegynek nevezett dombra szorult, mint az egyszerű gazdák. A tarpaiak a magaslaton gyúj­tott tábortűz fényénél szemlélték, amint a víz átcsap a faluhoz veze­tő úton és elzárja őket a település­től. A televízió kamerái minden­hol ott voltak és mindenfelé két­ségbeesett, kimerült embereket mutattak. A leggyakoribb mon­dat, ami elhangzott, az „én innen sehová nem megyek”, hol dühö­sen, hol bizonytalanul hagyta el a kényszerű riportalanyok szá­ját. Meleg takaró alá bújva, a kényelmes fotelből szemlélve so­kunknak valóban hihetetlen a Tisza-vidékiek makacssága. Mi­ként lehetséges, hogy jószágaikat többre becsülik a saját életük­nél? Városlakónak nehéz elképzelni, hogy a falusinak mit jelent a föld, az állat. Aki nem tapasztalta, nem tudhatja, mi a tehetetlen­ség. Hihetetlen kettősségben élünk. Feltérképeztük saját génállo­mányunkat, de a víz, a szél, a nap ellen tehetetlenek vagyunk. Ha nincs eső, elszárad minden, a víz egy emberöltő alatt összegür­cölt vagyont semmisít meg néhány óra alatt. A természettel lehet ugyan dacolni, de felesleges. Még mindig erősebb nálunk és meg­bosszulja az ellene elkövetett tetteket. A szakemberek szerint a mostani árvizet a vízgyűjtőn bekövetkezett gyors hóolvadás okozta, ám sokan azt is hozzáteszik, hogy a Kárpátokban évek óta zajló tarra vágások jelentik a valódi problémát. A természet most benyújtotta a számlát és nem nézi, hogy azok fizetik-e, aki­ket megillet. Vendégkommentár KOVÁCS GÉZA Egy döntő margójára Ó, nézd a furcsa ferde fát, / Mint hajlik a patakon át, / Hát le- het-e, hogy ne szeresd, / Hogy benne társad ne keresd? Zsongnak bennem a költő szavai, túl az újabb vezetői megmé­rettetésemen. Ebben a változásokkal teli, értékekkel kevert vilá­gunkban, amikor valamennyi oktatási intézmény igen feszített költségvetéssel oldja meg célkitűzéseit, tantestületünk igazi kihí­vást fogadott el. Az Oktatási Minisztérium megbízásából, a Nemze­ti Szakképzési Intézet szervezésében 2001. március 7—8—9-én a Kós Károly Szakképző Iskola rendezte meg a Szakma Kiváló Tanu­lója verseny országos döntőjét asztalos és kárpitos szakmában. Ahogy néztem a versenyző diá­kok gyöngyöző homlokát, arra gondoltam, vajon esélyesként in­dítjuk-e tanítványainkat az életbe? Ha majd az „egységes” Európában munkát akarnak vállalni, megfele­lő idegen nyelvi és számítástechni­kai oktatásban részesültek? És em­berségből mit sikerült átadnunk? Szeretik-e szakmájukat, s kezükön kívül lelkükhöz simul-e a fa? Csak remélem, él bennünk a vágy, hogy alkotásaikon keresztül megtalálják helyüket e földi létben. A végeredmény lehet remény­sugár, hisz' a 75 induló versenyző közül, kik az Alpokaljáról a Kö­rösökig, az ország egész területéről érkeztek, 35-en szabadultak fel, mentesülnek a szakmunkásvizsga letétele alól. Kik hasonló intézményekben tanítunk, tudjuk, hogy tanulóink nagy része szociálisan és mentálisan mennyire terhelt. A díjazottak, helyezettek kissé félszegen, de csillogó szemekkel vették át a kézi­szerszámokat, kisgépeket. Köszönjük támogatóink segítségét, mert igazán jó helyre adták ajándékaikat. A verseny véget ért. Nézem kollégáimat, s arra gondolok, azál­tal, hogy együtt dolgoztunk, szépítettük környezetünket, alkot­tunk, vajon a téren kívül lelkűnkben is építkeztünk? Reménykedem, a tavasz illatát érzem, és bízom abban, hogy föl­di vendégeskedésünk során tudunk egymásnak értékes órákat, na­pokat, éveket ajándékozni. (A szerző a békéscsabai Kós Károly Szakképző Iskola igazgatója) m A végered­mény lehet reménysu­gár... niwfW \ ADVAINTA VETŐMAG AJÁNLAT HYSUN321 ISB*''11"" Az OMMI 1998-2000 évi fajta összehasonlító kísérleteinek legmagasabb termőképességö hibridje (1998: 3,57 t/ha , 1999: 3,24 t/ha, 2000: 3,72 t/ha), melynél az olajprémiumra is számíthat. Kiváló gombabetegség ellenállóság és mézelő képeség jellemzi. Koraisága a biztos betakarítás záloga. VIRTUOSE ESES1 „A" sivatagi kukorica Egy igazán korai, megbízható hibrid. HYPNOS ♦ CL Szomszédai irigyelni fogják Önt I A jobb termőhelyek rekord várományosa. SEMAFOR 20 FS-el csávázva is kapható. További Információért forduljon területi képviselőnkhöz: BOGNÁR Ferenc (Tel.: 06-302 395-275) vagy a jelentősebb vetőmag forgalmazókhoz. VASÁRNAPI YASARNAP ÚétllM I I Ízelítő a március 11-ei szám tartalmából: Gazdák segélyen * Mégis a víz az úr? * Kisgazdaháború. A VR megszerezte a budapesti pártház elfoglalásának tervét * Paskai László bíboros jövőre lesz 75 éves, ezért le kell mondania egyházi rangjáról * Az elnök bizalmasa voltam * Elhanyagolt magánerdők * Hol a Balaton fővárosa? * Mire vágynak a férfiak? * Varga Imre szobrászművész Arcképe * Ve­szélyben vannak-e az ingyen munkát vállaló magyar pályabírók? * Mi lesz veled, Dunaferr? tott szaktanteremmel kapcsolat­ban Murvai László, az iskola igaz­gatója elmondta: minden iskolá­nak élen kell járnia abban, hogy Békéscsaba A decentralizációs pályázaton nyert 9,5 millió forintból kialakí-

Next

/
Thumbnails
Contents