Békés Megyei Hírlap, 2001. február (56. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-09 / 34. szám

CSALÁD I OLDAL 2001. FEBRUÁR 9., PÉNTEK - 9. OLDAL tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Mini Schwarzeneggerek Kaliforniában egy 7 éves kisfiú bi­cepsze olyan, mint Mr. Univer- sumé, hasizmai, mint az acél. A kiskorú body building-győztes nincs egyedül, a nyugati lapokban egyre gyakrabban tűnnek fel 6-7 éves, kidolgozott izmú gyerekek, akik Bruce Lee nyomdokain sze­retnének haladni. A sport igen fontos a gyerekek életében. Ez azonban a másik véglet. A túlhajtott, nem az élet­korhoz igazított megterhelés ár­talmas a növekvő szervezetre. A csontok 16 éves korig növésben vannak. Az idő előtti megterhe­lés később egész életre kihatóan okozhat mozgásszervi problé­mákat - állítja dr. Otto Zeiger, a müncheni egyetem sportorvosa. Ugyanakkor a sport hiánya is rendkívül káros. Kimutatható, hogy a gyerek és tini korosztály keveset mozog. Felmérések sze­rint a német gyerekek felének ge­rincproblémái vannak és minden harmadik túlsúlyos. Minden ne­gyediknek szívpanaszai vannak. A szakember szerint a kicsiket már óvodáskorban rá kell szok­tatni a rendszeres mozgásra. He­tente kétszer egy-két órát sportol­janak, de a mozgás legyen sokol­dalú és ne terhelje a csontozatot. A helyes sportág megválasztá­sa is lényeges. Jó, ha a gyerek egyik nap teniszezik, másnap fo­cizik vagy kosárlabdázik, Min­denképpen kívánatos, hogy el­mozduljon a tévé és a számítógép képernyője elől és legalább napi két órát a szabadban töltsön. Amikor már a gyerek iskoláskor­ba kerül, sokan azt hiszik, hogy a testnevelés óra elegendő mozgást biztosít. Ennél jóval többre van szükség, mert a sport segíti a kon­centrációs készséget és ezzel az is- kolai teljesítményt is. («unom«—) Kazinczy-verseny Az Oktatási Minisztérium és a Kazinczy-díj Alapít­vány által, az általános is­kolásoknak meghirdeteti Kazinczy Szép Magyar Be­széd Verseny gyulai, városi döntőjét a Dürer Albert Ál­talános Iskola szervezésé­ben szerdán tartották a Mogyoróssy János Könyv­tárban. Gyula Az 5-6. osztályosok korcsoport­jában első lett Valastyán Vanda (5. sz. isk., felkészítő tanára Kovácsné Megyeri Anna), a má­sodik Tar Ditta (Implom isk., fel­készítő tanára Csepregi La- josné), a harmadik Jurdi Diana (Dürer isk., felkészítő tanára Fü- löp Tünde). A 7-8. osztályosok korcsoportjában az első helyet Korbucz Sonya érte el (1. sz. isk., felkészítő tanára Hortobá­gyi Istvánná), a második helyet Tóth Kata (Implom isk., felké­szítő tanára Kolozsi Ildikó), a harmadik helyet Zámbori Rebe­ka (Dürer isk., felkészítő tanára Bánkutiné Tóth Gizella). ______________________(**• M.| Na gyon akarta a gyógyulást Krisztina és családja ismét együtt otthonában Végre itthon! Újra együtt a család — sóhajtottak örömmel Klimaj Zoltán és felesége, Jakab Krisztina, miután február 2-án este megérkeztek a ferihegyi repülőtérre, ahol hatéves Zoltán fiuk és a rokonok izgatottan várták őket. A nagy utazást - mint arról folyamatosan hírt adtunk - a hét hó­napos Krisztike lányuk hamburgi májátültetése miatt kel­lett megtenniük. A műtét szerencsésen sikerült, így hazaér­kezésük után némi megnyugvással meséltek a történtekről. — Feltehetően sürgős volt a do­log, mert a kéthetes kivizsgálás he­lyett 3 nap alatt döntöttek, hogy én leszek a donor. Nem féltem, de a műtő előtt eszembe jutott: mi lesz, ha felébredek? A nővérek szerint Krisztina nevét emlegettem, de ma­gamhoz térve csak homályos ala­kot láttam. Megkérdeztem, hogy Szent Péter-e vagy orvos? Mivel né­metül válaszolt, megnyugodtam, hogy orvos, mert szerintem a szen­tek tudnak magyarul. Mivel gyor­san gyógyultam, egy hét múlva a szállóra mehettem a feleségemhez. A nővérek talán nem is bánták — mondta Zoltán -, mert bevallom férfiasán, „nehéz” beteg voltam. Klimaj Krisztike a hamburgi májátültetést követően szülei nagy örömére, szépen fejlődik, izeg-mozog, gagyog és sokat mosolyog D-fOTÓi KOVÁCS FIRINC a szobájából Krisztikét az anyu­ka, aki hatalmas barna szemeivel nevetett ránk. Nyoma sem volt a néhány héttel ezelőtt látott sápadt arcú, szomorú kisbabának.- Ha tehetné, még a cumisüve­get is megenné, olyan az étvágya- szólt közbe Zoltán apuka látha­tó elégedettséggel, aki végül az orvosok által választott donor­ként saját májából adott egy dara­bot kislánya életben maradásáért.- Hogyan fogadták Önöket Ham­burgban és mi történt a kUnikán?- Rendkívüli körültekintéssel figyeltek mindenre. A klinika fel­szereltsége és az ellátás valóban európai. Félreértés ne essék, a ma­gyarországi lehetőségekkel is na­gyon elégedettek vagyunk és az or­vosoknak csak köszönet jár, de ha­zánk még messze áll az ott tapasz­taltaktól. Először is nagy csalódás volt, hogy nem engem választottak donornak - mondta az anyuka -, hiszen meg voltam győződve róla. Bennem fejlődött, én hordtam a szívem alatt, ezért muszáj, hogy én segítsek rajta. Ennek ellenére elsőre a férjemet választották, aki vékony alkatú, egészséges és - mint a műtét során és után kiderült- szívós szervezetével hamar túl­tem, ápoltam. Hihetetlen volt látni, hogy erősödik, a kicsi, szomorú és gyenge gyermekem hogyan válik élénk, mosolygós kislánnyá. Cso­dálatos érzés volt! - gördültek vé­gig a könnycseppek Krisztina ar­cán az emlékezéstől. Apa és lánya műtétje külön-kü- lön hét óráig tartott. A máj 8 szeg­menséből kettőt operáltak ki, mely­ből egy kisebb darabot ültettek át a kislánynak. Mindketten a vártnál hamarabb és gyorsan gyógyultak. Mondták is az orvosok: „Kevés ilyen van, hogy probléma nélkül történjen minden. Ez a gyerek hi­hetetlenül erős, nagyon akar élni”. A műtéti sebet rögtön bevarrhat­ták, amit pedig legtöbbször csak napokon keresztül, fokozatosan tudnak megtenni. Egy kisebb bél­fertőzésen kívül más komplikáció nem lépett fel, de antibiotikummal hamar kikezelték. Krisztikét egy hét múlva már gyógytornász kezel­te. Étvágya is visszatért, a szállón négy nap alatt 47 dekát hízott. Ma is hősiesen eszi a keserű gyógysze­reket, mert tudja, hogy utána a fi­nom étel következik.- Hogy viselte a műtétet, mire gondolt és félt-e? - kérdeztük az apukát.- Meddig kell vigyázni a szerv kilökődése miatt?- Az első év nagyon kritikus. A kilökődés meggátlására szedett erős gyógyszer legyengíti az im­munrendszert és sok a mellékha­tás. A bárányhimlő és kanyaró végzetes lehet. Ezért a nagyobb fiunkra óvodai, közösségi tartóz­kodására is jobban kell ügyel­nünk. A távollétünk őt is megvi­selte, hisz érezte, hogy valami ve­szélyes történik. Hat hétig a ke­resztszülőknél lakott, most alig győzünk betelni egymással. Krisztinát a széltől is óvjuk, de valójában 5 év után lehet felléle­gezni. Állandó ellenőrzésre já­runk és fejlődését aggódó figye­lemmel kísérjük - sorolták a szü­lők. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek megköszönjük a segítséget az ala­pítványoktól a névtelen adakozó­kig. Először féltünk kérni - mondták de most már látjuk, hogy sok jó ember van, és ne­künk az életünk értelmét adták vissza, nagyon sokat segítettek. Köszönünk mindent és nem csak azoknak, akik pénzt adtak, ha­nem azoknak is, akik imádkoztak értünk. halasi máma Szexposta: Dr. Bordás Sándor rovata Ésszerűen táplálkozzanak Kövérke jeligés levélben egy nagymama a következőket írja: az uno­kám miatt fordulok'önhöz, aki most négy és fél éves és nagyon kö­vér. Nem is csodálom, hiszen amikor nálam tartózkodik, akkor is rengeteget eszik. Mondtam már a lányomnak, hogy ne adjanak ne­ki annyit enni, de nem tudja megtenni. Attól félek, hogy felnőtt ko­rában is ilyen kövérke lesz (természetesen a magasságához képest) és rengeteg problémája akad emiatt az életben. Hogyan segíthetnék rajtuk? Kedves nagymama, jogos az aggodalma, hiszen ma rengeteg elhí­zott gyermekkel találkozunk, akik előbb-utóbb az osztálytársaik gú­nyolódásának célpontjává válnak és helyzetük még kedvezőtlenebb fordulatot vehet. Az elhízáshoz nagyban hozzájárul a gondos anyu­kák viselkedése, akik az izgalmi állapotba került gyermeküket (sírás, ujjszopás stb.) minden alkalommal megetetik. Ilyenkor a gyermek­ben élettani éhségérzet nem jelentkezik és általában tiltakozik is ete­tése ellen, amit az anya figyelembe sem vesz. Később a gyermek mind kevesebbet tiltakozik, majd egy idő után természetesnek veszi, hogy minden izgalmi helyzetben enni kap. A következmény teljesen érthető, mivel a különféle ingerek hatására felébredő izgalomhoz fo­kozatosan hozzátapadnak a táplálkozás asszociációi és a gyermek éhséget fog érezni olyankor is, amikor élettanilag egyáltalán nem éhes. Az állandó éhségérzet helytelen tanulási folyamat eredménye és lényegéből adódóan feszültségszituációkban jelentkezik. A gyó­gyítás éppen ezért nagyon nehéz. Az elhízott gyermek legtöbbször kortárscsoportjának perifériájára kerül, ami rengeteg szorongást, fé­lelmet ébreszt benne. Itt bezárul az ördögi kör, mivel a szorongás, mint feszült lelkiállapot éhségérzetet kelt, a gyermek még többet eszik és tovább hízik. Fontos megjegyezni, hogy ezeknél a gyerme­keknél (és felnőtteknél) a táplálkozás valóban csökkenti a feszültsé­get, hiszen a feszültség jó része éhség formájában jelenik meg. Ked­ves nagymama, mindennek ellenére javaslom, forduljanak gyermek­pszichológushoz. ________________________________________________________■ A da dogást korán kell orvosolni A beszédhiba általában a hároméves kor előtt jelent­kezik. Miközben az Egye­sült Államokban számos kórházban foglalkoznak a dadogás gyógyításával. Eu­rópa mintha elfeledkezett volna e betegségről: például Franciaországban csak az év végén nyílt meg az első erre szakosodott osztály. Pedig a dadogás sok ember életét megkeseríti: a világ lakosságá­nak egy százaléka szenved tőle. S ha a gyerekeknél négyéves ko­ruk előtt nem kezdik kezelni, ak­kor az esetek felénél a dadogás a felnőttkorra is fennmarad - írja legújabb számában a Science et Vie című francia tudományos szaklap. A dadogó fiúk száma - egy­előre ismeretlen okból - 3-4-szer több, mint a lányoké. A beszéd­hiba korán jelentkezik, általában már a hároméves kor előtt, s né­ha egyik napról a másikra. Már a harmincas években számos vizs­gálatot végeztek arról, hogy va­jon mi váltja ki a dadogást, de semmiféle szervi okot sem talál­tak. így azután az orvosok pszi­chológiai-környezeti problémák­ra, no meg genetikai faktorokra gyanakszanak, az ugyanis tény, hogy ha egy gyereknek valame­lyik szülője dadog, akkor az átla­gosnál háromszor nagyobb az esély arra, hogy a gyerek is da­dogni fog. Ha idejekorán foglalkoznak a dadogással, akkor általában sike­rül kigyógyítani. Máskülönben viszont az egész életen át kísér, még akkor is, ha egyesek felnőtt­korban hosszabb-rövidebb időre tünetmentessé válnak. A feszült­ség, a fáradtság vagy éppen a nagy öröm bármikor újra kihoz­hatja a dadogást. __________________________________S.T. L Ko nferencia az üdültetésről Országos tanácskozást ren­deznek Zánkán február 23—25. között az ifjúsági turizmus, a gyermektábo­roztatás aktuális kérdései­ről. ZÁNKA A háromnapos eseményen több téma mellett szó lesz a táborozá­si pályázatokról, a gyermektábo­rok, ifjúsági szállások fejlesztési lehetőségeiről, a HACCP minő­ségbiztosítási rendszeréről, az utazási irodák szerepéről, a ter­mészetjárásról, az erdei iskola programokról, a sport és kulturá­lis turizmusról. A konferenciára február 13-áig lehet jelentkezni a 87/568-577-es telefonszámon. ___________________________! Ki védhet meg önmagunktól? Nem túl kedvező a kép egészségkultúránkról Kifogyhatatlan sajtótéma az egészségügy kedvezőtlen hely­zete, amiért a mindenkori egészségügyi kormányzatot hi­báztatják. Ám ritkábban szólunk arról, hogy mi magunk mit teszünk egészségünk érdekében. A Magyar Gallup Intézet felméré­sei nem túl biztató képet festenek a személyi és a közösségi higié­nés szokásainkról. A passzív „dohányzás” kényte­len tűrését a néhány éve életbe lé­pett, a dohányzóhelyek kijelölé­sét elrendelő törvény sem tudta megváltoztatni. A megkérdezet­tek átlagosan négy órát kénysze­rülnek eltölteni olyan környezet­ben, ahol akarva-akaratlan be­szívják a mások által keltett do­hányfüstöt. Egyes betegségek és halálokok egyértelműen visszavezethetők a másik társadalmi „sorscsapásra”, a túlzott és rendszeres alkoholfo­gyasztásra. Növekszik a gyakori alkoholfogyasztók aránya: a férfi­ak körében 76 százalékról 89 szá­zalékra, a nők esetében 33 száza­lékról 64 százalékra emelkedett az utóbbi két évtizedben. Bevallá­suk szerint az érintett férfiak 22 százaléka, a nők 3-5 százaléka naponta iszik alkoholt. A 15 éves fiúk közül minden harmadik, a le­ányok közül minden tizedik he­tente fogyaszt szeszesitalt. A magyar lakosság táplálkozási szokásairól több országos repre­zentatív vizsgálat készült. Az elemzések szintén kedvezőtlen vonásokat mutatnak. Az a tény, hogy a napi energiabevitel több mint 30 százalékát a zsírok jelen­tik, már önmagában is kockázati tényező. Némi kedvező változás ugyan érezhető, de még mindig sok zsírt, szalonnát, disznóhúst eszünk. Káros az is, hogy sóból a magyar konyha az ajánlatos mennyiség három-négyszeresét használja. Mindemellett a rend­szeres testmozgást végzők aránya igen alacsony, a lakosság fele so­ha nem sportolt. Folyamatosan növekszik a drogfogyasztók száma is. E téren a Büntető Törvénykönyv 1999- ben hatályba lépett módosítása némi javulást hozott, ám az utób­bi időkben a szórakozóhelyeken újra egyre több fiatal jut kábító­szerhez. Néhány jellemző személyes hi­giénés vonás: 100 megkérdezett közül 11 kétnaponta, 6 pedig en­nél is ritkábban vált fehérneműt. Az ágyneműt a háztartások közül 26 százalékban ritkábban mint kéthetente cserélik. Minden hete­dik ember nem mos naponta fo­gat, sőt közülük minden második soha nem használ fogkefét. A haj­mosás sem erősségünk: a meg­kérdezettek fele nem mos hetente hajat, 10 százalékuk pedig csupán havonta vagy még ritkábban. A kézmosásban sem jeleskedünk: kiderült, hogy az utcáról hazaér­A dohányzás károsítja az egészséget Mégis mind többen válnak a nikotin rabjaivá. A nyolcvanas évek végén úgy tűnt, a költséges és célratörő propaganda hatására visszaszorul a dohányzás, mára azonban a folyamat nemhogy megtorpant, hanem éppen ellenkezőjére fordult. A férfiaknál az akkori 44 százalékos arány az ezredfordulóra túl­haladta az 50 százalékot. A nők körében is mindinkább divat a cigarettázás, a felmérés szerint ma már minden harmadik hölgy hódol e szenvedélynek. Megállapították, hogy az ala­csonyabb iskolai végzettségűek körében többen dohányoz­nak, mint a magasabban képzettek közül. Nyugtalanító, hogy már a 15 éves fiúk közül minden harma­dik, a leányok közül minden ötödik naponta dohányzik. kezve három ember közül kettő nem mossa meg a kezét, de taka­rítás vagy más munkák végzése után is a válaszadók csaknem fele elmulasztja. A konyha tisztasága az egész­ség megőrzésében és a fertőzések elkerülésében fontos színhely. A fertőzés veszélyét hordozza pél­dául, hogy sok háztartásban nem használnak külön vágódeszkát a nyershúsnak, zöldségnek, a ke­nyérnek, készételnek. A mosoga­tószivacsok gyakori cseréje, illet­ve fertőtlenítése is elmarad. A megkérdezettek 14 százaléka még soha nem alkalmazott fertőtlení­tőszert a konyhájában. A hűtő- szekrényt - noha a baktériumok ott sem pusztulnak el, legfeljebb kevésbé szaporodnak - a háztar­tások felében csak havonta, sőt még ritkábban tisztítják, noha in­dokolt lenne itt is a gyakori fertőt­lenítés. A konyha „veszélyes Üzem”. DR. TAKÁCS ILONA 1 jutott a megpróbáltatásokon. Egyébként minden eshetőségre felkészítettek bennünket. A bor­zasztó részleteket hallva úgy érez­tem, fogom és hazahozom Kriszti­két, él, ameddig él. Másik pillanat­ban pedig tudtam, azért jöttünk, hogy meggyógyítsák. Vele lehet­tem reggeltől estig, etettem, fürdet­Mezőkovácsháza- Karácsony előtt egy csontsovány, sárgás bőrű pici ba­bánk volt, akit alig mertem meg­fogni. Ehhez képest most kis „dundi”, mosolygós, állandóan gügyögő és rendkívül mozgé­kony gyermekem van - hozta ki

Next

/
Thumbnails
Contents